Olyan rég írtam, hogy el is felejtettem, hogy kell. Frappáns bevezető, ami felkelti az érdeklődést, meg ilyenek. Azt hiszem. Hát... Bevallom, amikor egyáltalán megfordult a fejemben, melyik képregényről is fogok írni, elolvastam a fülszöveget. Pedig nincs is füle. Mindegy, bocs. Nem könnyű olyanról írni, aminek a lényege elég hamar kiderül, de azért nem egyből. Viszont nem lehet sokáig kerülgetni, mert akkor nincs miről írni. És akkor jutott eszembe a fülszöveg, amit tudatosan hagytam ki. Ha a hátsó borítón leírták azt, ami a lényeg, és az szabad préda, nem kell még csak bele se lapozni a kötetbe, akkor nem kell kerülgetni a témát. És: igen, ott van. Már csak azt kell kitalálni, mi legyen a folytatás. Jöhet az új bekezdés, mert bevezetőből ennyi elég is.

A második bekezdésben már nem illik húzni az időt, valami konkrétum is kell. Mondjuk olyasmi, hogy a szerző J. Michael Straczynski (JMS) (lengyel neveket leírni mindig élvezet), akinek a Babylon 5 sorozatot köszönhetjük, de aztán írt ő Pókembert, F4-et, Thort, Supermant vagy Before Watchment is. A rajzoló pedig Esad Ribić, egy horvát fickó, akinek a műveit megcsodálhattuk pl. az itthon is megjelent Loki vagy az Aaron-féle Thor kötetekben, de rajzolt ő Secret Warst is (Hickman), Civil War II-t, X-Ment, de még Conant is. Ja, ilyeneket lehetne írni. Vagy a kötetről is, tényleg, az is jó ötlet! Vagy a főszereplőről! Nem is tudom. A kötet nemrég jelent meg a Fumax gondozásában, a szokásos minőségben, 600 példányban. A főszereplő pedig Norin Radd, aki hosszú-hosszú évekig szörfözött az űrben, tanúja volt számtalan civilizáció tündöklésének és bukásának. 1966 óta suhan a képregények oldalain, Jack Kirby találta őt ki, és valami olyasmi történt vele, hogy fiatal csillagászként kutatta az űrt, a saját bolygóján (Zenn-La), amikor jött a hatalmas Galactus, aki szívesen fogyaszt el bolygókat. Radd felajánlotta szolgálatait, csak a bolygó maradjon meg, Galactus pedig le is csapott erre, és felruházta őt nemcsak kozmikus erővel, hanem egy bevonattal is, ami nagyjából mindentől megvédi. Ezután a deszkáján járta a világűrt, megfelelő táplálékot keresve gazdájának. De egy ponton az erkölcs és a dilemma találkoztak, az Utazó elárulta a mestert, meg ilyenek. Nem érdemes százéves "poénokat" elsütni, mint a kályhafejű Galactus, vagy a vasalódeszkás csávó, mert az nagyon amatőr benyomást kelt. Inkább új bekezdés, majd rátérni ténylegesen a kötetre, mielőtt mindenki megunja az olvasást.

Nna... Az első fejezet sok betűvel kezdődik, viszont az oldal alján ott van a fejezet címe. Elég nagy betűkkel, egyből odavonzza a tekintetet. Első rész: Kyrie. Sok embernek ez ismerősen cseng, ezért már keresem is a következő részek címeit. Második rész: Sanctus. Harmadik rész: Benedictus. Negyedik rész: Agnus Dei. Ezzel már lehet kezdeni valamit. Kyrie Eleison - Uram, irgalmazz! Sanctus - Szent vagy! Benedictus qui venit in nomine Domini - Áldott, aki jön az Úr nevében! Agnus Dei - Isten báránya. Eléggé egyértelműen vallási alapokon nyugszik a dolog, legalábbis a címek erre utalnak. Itt lehetne kicsit visszamenni Galactushoz, aki egy isten-szerű hatalmas figura (Jack Kirby a Bibliából inspirálódott), az Ezüst Utazó pedig egy angyalhoz hasonlítható. De ha valakit nem érdekel a vallás, akkor ezt nem is olvassa el. Vagy nem szívesen. Más megközelítés is kell. Mondjuk pusztán nyelvészeti, és akkor azt látjuk, hogy most nemcsak a már említett civilizációk emelkednek és buknak, hanem a főhősünk is bejár egy ilyen pályát. Mert a nagy erő nagy felelősséggel jár... Jaj, ne... Ezzel csak elrontanám. De valahogy mégis csak a vallási vonalon lehetne párhuzamokat húzni, mert JMS ismerte és megfelelően alkalmazta Kirby alapötletét, és a fejezetek a címnek megfelelő keretben vannak. Vagy legalábbis úgy értelmezhetőek, mert a cím alapján eleve úgy állunk hozzá fejben. Igen, lehetne ilyesmiről írni.

Most járunk ott, hogy már senki sem olvassa tovább, mert még mindig bevezető jellege van. Vagy nem? Volt már az író, a rajzoló, a kötet, a karakterek, a koncepció. Nem is olyan rossz. És most? Mondjuk azt észrevettem, hogy egy kötetbe sikerült belepréselni az Utazó történelmének fontosabb stációit. Az apropója pedig az, amiről nem mertem írni, mert spoiler lenne. Amit már mondtam, hogy végül ezért olvastam el a fülszöveget. Csak nehogy elkezdjem elmesélni az egészet, mert az nagyon rossz lenne. Olvastam olyat, nem volt nagy élmény. Ha elolvasom és mindent tudok róla, már nem is kell elolvasni. Talán a rajzok miatt, de az élvezet jelentős része elveszett. Az viszont belefér, hogy Norin Radd felkeresi a Fantasztikus Négyest (első stáció). Reed Richards doki talán a világ legnagyobb elméje, egy igazi zseni. Ha valamit meg lehet oldani, akkor hozzá kell fordulni. Az Utazó baja pedig nem mindennapi. A csodálatos "bevonatán" apró hiányosságok keletkeztek. Pöttyök. majd foltok. Viszont a külső annyira összeforrott a belsővel, hogy az egyik sérülése, betegsége a másik pusztulását is jelentheti. Van erre megoldás? Vagy ez a biztos vég? Az Utazó megy tovább, Pókember a következő állomás, majd Dr. Strange is előkerül. Spoiler nélkül azt lehetne még leírni, hogy bizony a régi főnök, Galactus is előkerül, és ha nem ismerjük a történetet, lesz pár váratlan fordulat. És ilyenkor gondolkodik el a blogger a lezáráson, az utolsó bekezdésen.

Az Ezüst Utazó: Rekviem csak részben egy szuperhősös képregény. Kapunk és látunk fantasztikus jeleneteket, galaktikus erőket és harcokat, de nem ez a lényege. Az űrbéli sorsa is csak emberi sors. Akármilyen hihetetlen erővel lett felruházva, van, amit nem tud leküzdeni. És a létezés úgy teljes, ha minden állomást és fázist megismerünk, még az elmúlást is. Valami ilyesmi lenne ez a bejegyzés, ha nem telt volna el ilyen sok idő, és még tudnék írni. Majd legközelebb.