Hatalmas szerencse, hogy a Bubi Bolt folytatja az anno abbamaradt X-men történetek kiadását, mert enélkül nem jutottam volna odáig, hogy megrendeljek néhány olyan füzetet is tőlük, amiket egyébként nem tettem volna (nekem az újhullámos Marvel köteteikből csak a Holdlovag jött be, ami egyértelmen az én hibám, nem az övék). Gondoltam, tölteléknek jók lesznek ezek a Bubi Extra füzetek, csak hogy ne hiába fizessek postaköltséget. Így szereztem be a Marvel 1872 sorozatát (Bubi Extra #1-#4.).

Jó képregényekről könnyű bejegyzést írni, és ez nincs másként az 1872-nél sem. Négyfüzetnyi tartalom összesen, és olvastam volna tovább, rosszul esett, hogy a végére értem. De lehet pont így lett kerek az egész. Itt nem maradt el a katarzis, mint az 5 Róninnál (legalábbis nálam ott nem váltott ki különösebb érzelmet a történet vége).

A Marvel multiverzum megsemmisült (végre… na, nem persze, a Marvel soha nem fogja feladni ezt az egyértelműen alibizésre alkalmas koncepciót). Maradt egy világ, ahol a főszereplőink egy vadnyugati porfészek lakói. A kisvároska felett Fisk polgármester és Roxxon kormányzó, valamint ezek csatlósai uralkodnak.

Egy nap egy Vörös Róka nevű indián férfi nyakába veszi a sivatagot, és fel akarja robbantani a Roxxon gátját, amivel az indiánokra szárazságot és éhínséget hozott a vállalat. Számításaiba hiba csúszik, és hamar bitófán találja magát… aztán egy BAMM! Steve Rogers sheriff megmenti, és tisztességes tárgyalás alapján szeretné elítéltetni az őslakos terroristát, viszont ezzel szembemegy a helyben szokásos lincselés iránti igénnyel. A sheriff lázadásának az lesz az egyetlen foganatja, hogy itt már sose lesz béke, és mindenkinek meg kell halnia természetesen (vagy csak az egyik oldalnak).

A történetben majd’ minden második oldalra jut egy pisztolypárbaj, lövöldözés, iszákos dülöngélés, és nem válogatnak az eszközökből, ha brutális gyilkosságokat kell bemutatni. Folyik a vér, hullanak az emberek. Nekem kicsit a Gyorsabb a halálnál című filmre hasonlít a hangulata. Valahogy nem tiszta western ez, hanem egy ilyen köntösbe bújtatott akcióképregény. Talán egy olyan oldala volt, ahol éreztem azt a feszültséget, mint mondjuk a klasszikus filmeknél, ahol sokáig szemeznek egymással, egy jelre várva, hogy aztán valaki holtan essen össze.

A szereplők itt nem rendelkeznek semmiféle szupererővel, így tényleg van egy kis félsz az olvasóban, vajon mi történik majd az éppen aktuálisan mutatott hőssel. Talán emiatt is letehetetlen olvasmány, és gyorsan végigszaladtam rajta. Kifejezetten üdítően hatott, hogy a végén egy kis misztikumot sikerült belevinni az egészbe, így lett igazán „marveles” a sztori.

Ez az egyik jó példája az 5 Róninon felül (ott azért a végét sikerült eltrollkodni), hogy a multiverzum ad lehetőséget rendes, igényes történetek kitalálására, és nem csak a lusta és ötlettelen írásnak kell eszünkbe jutnia erről a bizonyos szóról.

Jó kis sztori volt ez.

Bélu