Neil Gaiman a világ minden táján népszerű írónak számít. Az első műve, amivel találkoztam, az a néhány évvel ezelőtt megjelent Halál teljes gyűjtemény volt, amit a képregényes csoportokban ajánlottak. Az a helyzet, hogy ízelítőnek nem volt rossz a Halál. Megágyazott a Sandman képregényeknek, Északi Mitológiának és egyéb más képregénynek, ami az író nevéhez köthető.

2001-ben jelent meg Gaiman American Gods című regénye, ami akkora pályát írt le, hogy már azóta sorozata (Prime Video) és még képregényadaptációja is megjelent a Dark Horse Kiadónál. Megvallom, hogy a regényt nem olvastam, és a sorozatot sem néztem. Számomra teljesen ismeretlen terep volt az Amerikai Istenek. Viszont tavaly (vagy korábban?) szembejött velem egy facebookos csoportban a képregény angol nyelvű, három kötetes, keményfedeles, védőborítós változata. Annyira megfogott, hogy meg kellett vennem a kollégától, szóval azóta az én polcomon feküdtek a drágák olvasatlanul, mert az jó.

Dehogy jó. De nem volt mit tenni, mindig volt valami, amit olvasni kellett ez helyett. Olvastam már Gaiman képregényt, tudom, hogy nehéz a szókincse, ehhez nekem bátorságot kell merítenem lelkem legmélyéről, és megvallom őszintén, féltem a csalódástól. Ezért már az utóbbi hetekben rendre szemeztem a kötetekkel, hogy csak el kellene kezdeni. Nem. De. Na jó, nem. De.

Szóval ez jön most. Vagyis az American Gods-ról alkotott vélemény, ami megváltja a képregényes kritika-alkotás világát. Dehogy. :D De azért remélem tetszeni fog.

A képregények kinézete az, ami megfogott már az első pillanatban. Nagyon igényes kötetek, fekete alapon arannyal felfirkálva rá a cím, a világos védőborítón fényes részletekkel. Szerintem már megérte az árát.

A történet szerint Amerika nem az amerikaiaké, mert olyanok nincsenek. Az Egyesült Államok világ minden tájáról bevándorló emberek országa, akik magukkal vitték a kontinensre isteneiket is. Mivel mindenkiben benne él Isten, legyen is bármilyen származású. Főszereplőnk egy hallgatag muki, Shadow Moon, aki egy börtöntöltelék.

Shadow testi sértésért három évet tölt az egyik kellemes amerikai wellness központban, a történet elején éppen szabadulása esedékes. Láthatjuk, hogy számolja vissza a napokat, hogy hazatérhessen feleségéhez. Tervezi az új életét, napról napra ugyanarra gondolva. Teljesen nyomasztó az egész.

Aztán a szabadulását előre hozzák egy tragédia miatt, amit inkább nem lőnék le, mert az egész történetre kihatással van. A lényeg, hogy a képregényben semmi sem az, aminek látszik, és semmi sem végleges, ami elsőre annak tűnhet.

Shadow szabadulását követően Mr. Wednesday szolgálatába áll, aki túl sokat tud róla, és úgy általában a világról, mondhatni látnoki képességekkel bír. Itt már sejthető, hogy a cím elspoilerezett néhány dolgot. Wednesday Isten? Vagy egy isten? Később kiderül.

Shadow azt a feladatok kapja, hogy mindenhova elvigye Wednesdayt, ahova kéri, és védje meg. Legyen sofőr, testőr, és elsősorban legyen csöndes. Ne kérdezzen semmit, az a biztos. Utazásaik során sok furcsa emberrel találkoznak, akiknek a neve beszédes és az Olvasó fogja a fejét, hogy őt is ismerem valahonnan. Shadow nem kérdez, csak néz, viszont amikor Wednesdayt éppen egy barátjához viszi, megbízójával és furcsa társaságával felülnek egy körhintára…

„A Kék Duna Keringő ritmusa zakatolt és énekelt a fülében, és egy szívdobbanásnyi időre Shadow újra gyerek volt, és csak egy dolog kellett a boldogságához, hogy felüljön a körhintára. Teljesen mozdulatlanul ült a sas-tigrisén, és a világ forgott körülötte. Shadow hallotta magát, túlnevette a zenét. Boldog volt. Mintha az elmúlt harminchat óra, sőt, három év meg sem történt volna. Az egész elpárolgott egy gyermek álmodozásában, aki a körhintán ül a Golden Gate Parkban, miközben az anyja figyeli, remélve, hogy soha nem ér véget a zene, ez az utazás.

Aztán a fények kialudtak, és Shadow meglátta az isteneket."
(ford.: jómagam)

A régi istenek zabosak, mert az emberek elfelejtették őket. Nem kicsit társadalomkritika az egész, mivel a technológiai fejlődést teszik mindezért felelőssé. Az új istenek: az internet, az összeesküvés elméletek, a globalizáció, de sorolhatnánk még.

Szóval a lepukkant régi istenek háborút terveznek indítani az újakkal szemben, aminek a középpontjában valamiért Shadow áll.

A képregény története komoly hangvételű, de sok töltelék történet van benne, amik megmosolyogtatják az embert. Számomra Anansi, egy afrikai pókszerű istenség legendája biztosan emlékezetes marad. Történt ugyanis, hogy Anansi, miközben a tigris fürdőzik, ellopja annak a parton hagyott levetett golyóit, ott hagyja neki a sajátjait, amik lényegesen kisebbek voltak, és ráfogja a majmokra a bűntettet. Így lett Anansinak rendes mogyorója. A legendák már csak ilyenek.

A képregény alkotói Neil Gaiman, P. Craig Russel és Scott Hampton. A képregény nagy részét Scott Hampton rajzolta, de néhány rövid történetet olyan nevek jegyeznek, mint a legendás Walter Simonson, vagy a szintén nem kispiskóta, többszörösen díjnyertes Colleen Doran.

Scott Hampton rajzai eléggé hullámzó képet mutatnak. Nekem ez a fényképszerű, sok helyen sarkos, egyenes vonalas, kemény rajz nem tetszett az elején. Aztán ahogy a történet haladt előre, egyszerűen nem tudtam nem hosszasan nézegetni a képeket is. Ez illik ehhez a sztorihoz, tökéletes így együtt az egész.

Bélu voltam. Sziasztok!