Nagy örömmel csaptam le az egyik képregényes csoportban Enki Bilal Szörny-tetralógiájára. Elsősorban a rajzai fogtak meg, mivel halvány lila gőzöm sem volt a történetről. Az egyik repülő taxi képe sejlik fel lelki szemeim előtt, ami egyfajta Blade Runner utánérzést adott az egésznek. Ezt a taxit több helyről is kifényképeztem, mert marha jól néz ki, mint ahogyan az egész képregény.

A tetralógiát a Titkos Fiók Kiadó adta ki, még a kétezres évek végén.

A képregény alkotója bosnyák származású, a régi Jugoszlávia szülötte. Jugoszlávia felbomlásának eseményei köszönnek vissza ebben a képregénysorozatban. Pontosan ezért szerettem meg, mert nagyon közeli az egész, és mégis annyira távolinak hat.

A történet visszavezet Szarajevó bombázására, 1993-ra, amikor is a pusztítás közepette három gyermek jön világra. Közülük a legidősebb Nike Hatzfield, akinek az apját egy orvlövész ölte meg, miközben újszülött gyermekét menekítette volna el a harcok elől. Nike az apja cipőjének márkájáról és az őt megtaláló riporterről kapta a nevét. A szarajevói árvák még Lejla és Amir.

Az ő történetüket kísérhetjük végig, miközben Nike – akinek szuperképessége a fantasztikus memóriája – fokozatosan emlékszik vissza születésének pillanatáig minden eseményre, miközben magunk is hallhatjuk a háború zajait.

A jelen (2026-2027 fordulójának) eseményei három síkon játszódnak. Az „űrtudós” Lejla, a különleges ügynök Amir és az utánuk megrögzötten kutató Nike történetébe belerondít a Szörny, a Warhole-nak nevezett rejtélyes személy tevékenysége, amit bővebben nem fejtenék ki, mert valaki még nem olvasta a képregényt, és megsértődne, ha elspoilerezném.

A képregény sokat vett (lopott) a Szárnyas Fejvadászból. Itt is léteznek egyfajta replikánsok, néha azt se tudod, ki kicsoda éppen, valódi vagy mesterséges. Tényleg a főszereplővel történnek a dolgok, vagy a hasonmásával, egyáltalán ki a főszereplő? Nike, Amir vagy Lejla? Esetleg a háttérben rosszalkodó Szörny? Nem tudtam eldönteni. A lényeg, hogy talán a történet rámutat arra, hogy mi teszi az embert emberré. Igazából a tökéletesen megalkotott szintetikus és a természetes emberek alig térnek el egymástól. Ebben is a neves elődjére utal.

Egy igazán szórakoztató képregénysorozat ez, viszont emellett nagyon nyomasztó is. A komoly hangvételű történetet még jobban súlyozzák az alkotó nyers ceruzarajzai, amik egyszerűen lebilincselőek.

Tele van az egész képrejtvényekkel, jelképekkel, utalásokkal. Mindenhol az az ismerős európai érzés, hogy ez akár Magyarországon is játszódhatna, bár nem 5 év múlva azt hiszem.

Talán a negyedik könyv végére elfáradt a történet, de ez mit sem von le az egész értékéből. A lezárása igen nyitott, és majdhogynem mesterkéltnek hat, sok helyen olvashattunk már hasonlót. Habár nem egy korszakalkotó mű ez, viszont elgondolkodtató, mindenkinek mást jelenthet, mindenkit más módon indíthat be, más érzelmeket válthat ki mindenkiből. Belőlem szomorúságot, hogy vége van. Ezt a balkáni cyberpunk világot még nézegettem volna.

Találkozzunk három év múlva, Belgrádban, vagy Szarajevóban. Vagy majd eldöntjük még, hol.

Bélu voltam. Sziasztok!