Valószínűleg a Transmetropolitan második része a legszórakoztatóbb képregény, amit valaha olvastam. Most, e sorok írása közben legalábbis így gondolom, holnap meg már lehet máshogy, a jövő héten meg már tudja a kutya. A Transmetro vicces, elgondolkodtató, kib#&% trágár, és lenyűgözően izgalmas.

Warren Ellis és Darick Robertson képregénye a nem túl (?) távoli jövőben játszódik, amikor az emberek már annyira unatkoznak, hogy hobbiból mindenfélévé operáltatják magukat, mindenféle szart összeesznek, beleértve az M-ber-Hoosht is, meg a macimakkot. Egy olyan világban járunk, ahol a szobai gyártódon mindenféle szintetikus drogot… jaj, miket beszélek. Mindenféle jogszerű, semmiképp sem illegális dolgot tudsz előállítani, és rögvest felszippantani. Itt az utca embere bármikor képes beléd mártani a kést egy kis cuccért, és gyerekek vívnak kutyaviadalokat, hogy meglegyen a másnapi betevő szippantásuk. A városban minden fél órában alakul egy új egyház, és majdhogynem a lobbi (korrupció) bármilyen bűnt el tud törölni.

A főszereplő továbbra is Spider, aki ezúttal totál begerjed az amerikai elnökre, aki szintén halállistára teszi kedvenc nagypofájú újságírónkat. Ennek oka egyrészt a leleplező cikke egy eltussolt gyilkosságról. Egy komoly politikai, trágár, szókimondó thrillerré alakult az egész, néha egy-két tölteléksztorival. Annyi, hogy itt a tölteléksztorik is marha szórakoztatóak, nem olyan alibi történetek, amik miatt egy sor unalmassá válhat. A melléksztorik szereplői is izgalmas karakterek, személyiségük van. A képregény bármelyik oldalon képes megnevettetni, nem igazán ajánlott közben fogyasztani semmiféle italt, vagy ételt, mert fokozottan kiköpés-veszélyes cucc ez.

A képregény emellett társadalomkritika, és őszinte korrajz minden szempontból. Fel akarja hívni a figyelmet az emberek elidegenedésére, az önzésre, korrupcióra, szegénységre, kábítószerbűnözésre, a technológiától való függésre, ezek együttes társadalomrohasztó hatásaira, valamint arra, hogy mire képes az ember, csak hogy kis hatalomhoz jusson.

A képregény rajzaiért az a Darick Robertson felel, aki a The Boyst is jegyzi. Én személy szerint imádom az ipse rajzait. Nem csak a rajzok minősége miatt, hanem az egész látványvilág komplexitása és részletessége miatt. Itt nem látsz kihalt utcákat, mindenhol emberek, tranziensek (magukat űrlénnyé operáltató emberek), robotok, különféle állatok, vagy ezek keverékének tömege látható. Az utolsó sikátor legutolsó szegletében is élet van. Él az egész, és imádom az ilyet.

Spider Jerusalem rettenetes nagy gyökér, de egy igazán szeretnivaló karakter ennek ellenére is. Egy olyan hős ő, aki másnaposan felébred, lehányja a bokáját, majd beletörli a száját a macskába. Mindig az igazságot keresi, és soha nem fog megalkudni. Rengeteg idézhető mondata van, mint például, hogy „ugyan mi a kócba tekert f@szomat művelnek itt”. De az élet értelméről szóló értekezése során úgy nyilatkozik, hogy „a sötét korok óta eltelt számtalan évszázad után eljutottunk oda, hogy túlélhetem a néhai orrtúró Fredet, a hivatalos királyi főkecskeb@szót.”

Összességében hatalmas dicséret a fordítónak, Holló-Vaskó Péternek, aki a magyar nyelv gyönyörű szókincsének összes káromkodását fel tudta vonultatni egyetlen ismétlés nélkül. A képregény a Fumax Kiadó gondozásában jelent meg, fantasztikus minőségben, matt, vastag papíron. Ez egy 550 oldalas monstrum keménykötésben, emberölésre alkalmas kivitelben. Komolyan elfárad az ember csuklója olvasás közben. De nagyon megérte. A képregényben nem csak a sorozat folytatását, de egy kis téli szeretetteli történetet és Spider válogatott cikkeit is olvashatjuk (vendégrajzolók képei illusztrálják ezt a részt).

Végülis a tanulság az, hogy „az újságírás az őrülten szenvedélyesek ügye, a pörgőseké, a kib@szott félőrülteké, és azoké, akik nem sz@rnak bele.” Meg az, hogy ne adjuk fel soha az igazságba vetett hitünket.

A képregény marha jól öregedett szerintem (1997-2002 között jelent meg eredetileg). A valósággal való bármilyen egyezés, vagy hasonlóság csak a véletlen műve lehet. Megtekintése csak 18 éven felülieknek ajánlott.

Bélu voltam. Sziasztok!

(Utálom az egészet!)