Szóval Robotzsaru. Ennek most több apropója is van. Az egyik alap, és egyértelmű, hogy 1987. július 17-én volt a bemutatója. Vagyis 35 évvel ezelőtt, ami félelmetes. Igaz, pár évvel később láttam, de még akkor is gyerek voltam, most pedig... már nem. A másik apropója a Szárnyas fejvadász, amiről (pontosabban: amikről) Bélu nem is olyan rég írt párat. Konkrétan azért kapcsolható ide, mert a Blade Runner megihlette Edward Neumeiert (Robotzsaru egyik alkotója, a társa pedig Michael Miner volt). Az ember, amelyik robot, de öntudattal bír, így mégis emberi, és így tovább. A harmadik pedig az, hogy a napokban (ahogy az a Facebook-oldalunkon kiderült) az "új" Star Trek filmeket nézem. A 2013-as második film (Sötétségben - Into Darkness) egyik kulcsfontosságú szereplője Marcus admirális, akit Peter Weller személyesít meg, aki bizony maga Robotzsaru. És itt már nem írom, hogy Weller játszotta el, hanem ő volt. Ahogy pl. Christopher Reeve Superman volt. (Jöhetnek még példák, ha van kedvetek! ;) )
Rendezőnek a fura holland fickót, Paul Verhoevent kérték fel. Filmjei már az Egyesült államokban is ismertek voltak, bár vegyes fogadtatást kaptak. Az elképzelés nagyjából az volt, hogy egy európai sokkal amerikaibb filmet képes készíteni, mivel sokkal élesebben látja az eltéréseket, a társadalmat, mindent. Verhoeven elolvasta a forgatókönyv elejét, és egyből rávágta, hogy: Nem! A felesége viszont elolvasta az egészet, és meggyőzte, hogy ez nemcsak egy robotos-Frankenstein valami, hanem nagyon sok szinten működő dolog. Nem véletlenül szoktuk a házastársat a jobbik felünknek nevezni! És egyértelműen igaza volt.
Bár az alapsztori tényleg olyan... valamilyen robotos film, emberből lett, aztán megy a lövöldözés, de ez nem ilyen egyszerű. Aki még nem látta, az talán ne is olvassa tovább. Bár aki nem látta, jó eséllyel eddig sem olvasta ezt a bejegyzést. A helyszín Detroit, egy nem is olyan távoli jövőben. A bűnözés virágzik, a gazdaság hanyatlik, az OCP (Omni Consumer Products) vállalat nagyjából mindent megkaparint, még a rendőrséget is. Egy álomvárost kívánnak létrehozni, ami utópia, disztópia, meg minden hasonló, de először el kellene fojtani a bűnt. A rendőröknek viszont már mindene kivan, sztrájkkal fenyegetőznek, és erre az OCP kipróbálja az egyértelmű megoldást: egy harci robot bevetése. Igen, ez a fura szappantartó, amelyik csirkelábakon mászkál, az ED-209. A bemutató katasztrofális, viszont így egy újabb terv ütheti fel a fejét, a Robocop program. Ez emberre hajazna, és a gondolkodása is valamennyire emberi lenne, de tulajdonképpen egy parancsokat gondolkodás nélkül végrehajtó robot lenne. Mivel ez sem sztrájkolna - jöhet! Már csak egy önkéntes kellene.
Alex Murphy épp hogy átkerült az új körzetébe, Clarence Boddicker - hírhedt rosszfiú - sza..., nos, szitává lövi. Így meg is lett az önkéntes. Memória törölve, test teljesen lecserélve, remek fegyverrel felszerelve (ez eszperente lett), már indulhat is a tökéletes zsaru. Na de ez így nem jó, mert már van tökéletes zsaru, a jól kitalált ED-209, amiben sok pénz van, és a hadseregnek is el lehetne adni jó pénzért, meg satöbbi. Szóval jó lenne megszabadulni Robotzsarutól, és erre az OCP egyik fejese (az alelnök, Dick Jones) pont azt bérli fel, aki egyszer már végzett vele. Van itt minden: csalás, korrupció, fegyverek, drogok, bűnözők foglalkoztatása. Ám Robotzsaru nem sokat tud tenni Jones ellen, pedig már bizonyítékot is gyűjtött, mert az okosan beépített egy kivételt a programba, ami szerint nem tartoztathat le OCP alkalmazottat. Eddig is volt akció bőven, de innen lavinaként jönnek az események. Az utolsó percek fordulatait és csattanóit már csak azért sem lövöm le. Miért? Mert zseniális jelenetek.
Szóval a kis robotos történet végül egy cyberpunk disztópia lett, ahol a társadalmi problémák lépten-nyomon előtörnek, az "igazság" annak a kezében van, aki a pénzt és a hatalmat birtokolja, ahol nem félnek piszkosan játszani azok, akik a jó és helyes útra kellene tereljék az embereket, ahol szép hírekkel terelik el a figyelmet az akut gondokról, ahol... Várjunk csak! Ez most kicsit olyan, mint a pár nappal ezelőtti Transmetropolitan 3 bemutatónk. Na igen, a világ mindig így működött, és jó eséllyel így is fog, de mindig van remény!
