Hétköznapi Geekságok

20 éves lett a 28 nappal később

2022. november 01. - Gubán Bélu

28_days_later-150654214-large.jpgDanny Boyle (többek között Trainspotting) akaratán kívül 2002-ben megrendezte az újhullámos zombifilmek nulladik páciensét. Meggyőződése szerint a 28 nappal később nem zombifilm, a többség szerint pedig az. 2002. november 1-én debütált a brit mozikban, így a mai napon lett 20 éves.

A helyzet az, hogy vannak olyan könyvek, képregények, amiket minden évben újra kell olvasnom, és vannak olyan filmek, amiket minden évben újra kell néznem. Az egyik ilyen film a 28 nappal később. Habár nem tökéletes, mégis nagy kedvencem. Szeretem a zombikat, ezt tudjátok már rólam.

Danny Boyle filmjében a zombikat nem is hívják zombiknak, és szerintem nem is lehet száz százalékban annak tekinteni a fertőzötteket. Ezek a lények gyorsak, vérszomjasak, halálosak, viszont nem nagyon láttunk olyat, hogy elfogyasztották volna áldozataikat. A kórság (rage virus – „dühöngő/tomboló vírus”) miatt az emberek igen hamar elfajzott vadállatokká válnak, legyen az egy harapás, vagy a fertőzöttek bármely testnedvével való érintkezés. Értem itt ez alatt a vért főleg, mert az rendesen folyik a filmben. A legdurvább jelenetben egy zombi vért okád az egyik katonára, aki pár másodperc leforgása alatt szintén azzá válik, amit messziről el szeretett volna kerülni.

2.jpegA filmben a karakterekre és a drámára helyezik mégis a nagyobb a hangsúlyt. A brit városok, tájak kihaltak, elszórtan lehet találkozni fertőzöttekkel. Néha csapatokban mutatják őket, de akkor már menekülőre kell fognia a szereplőknek.

A film elején heves állatvédők egy laborban csimpánzokat szeretnének kimenteni, és hiába mondja nekik az orvos, hogy nem kellene elengedni őket, mert egy halálos, és nagyon fertőző vírus hordozói, ők azért kiengednek egyet. Pórul is járnak rögvest, mivel a csimpi sajnos emberhúsra éhezett. A főszereplőnk Jim (Cillian Murphy) kómából ébred, 28 nappal később a vírus kitörését követően. Neki egyébként semmi köze a vírushoz, egy átlagember, aki balesetet szenvedett. Ébredése után nem érti, mégis mi a fészkes fene történt szeretett hazájában.

London teljesen kihalt, ő meg ott bóklászik a kellős közepén. Mindenfelé szemét, gondolja is, hogy ezek is elfelejtettek szelektíven hulladékot gyűjteni. Aztán a még megmaradt lapokból kiolvassa, hogy az embereket evakuálták egy fertőzés miatt.

Jimet a rátörő zombihorda elől Mark és Selena (Naomie Harris) menti meg. Mark ezután rövid úton megmurdel, amikor Jimet a szülei házában megtámadó zombikkal küzdve megharapják, majd Selena leveri egy macsetével. Kellemes halálnem.

Jim és Selena végül Franknél (Brendan Gleeson) kötnek ki, aki lányával él egy romos panelház sokadik emeletén, de fogytán a vizük és az élelmük, szóval egy rádiójelre reagálva elindulnak Manchester felé, hátha még találnak túlélőket.

28-days-later-28-days-later-32064356-1198-766.jpgTalálnak bizony, egy katonai bázist, amit Frank már nem ér meg, ugyanis egy hullából a szemébe csöppenő vércseppecske miatt dühöngő őrültté válik (marha látványosan játssza szerintem), aminek csak agyonlövés lehet a vége.

Jim, Selena és Hannah (Megan Burns) a katonák fogságába esnek, akik kinézik maguknak a két nőt, mivel jól kitalálták, hogy az emberiség jövőjének biztosítása érdekében tenyészkancának használják őket, míg Jimet az erdőbe viszik agyonszeretgetni. Viszont Jim meghalás helyett csellel megszökik őrzői elől. Jim visszatér a katonai bázisra, ahol jó nagy ramazurit csap zombi harvejaival. Miközben szakad kinn az eső, benn a csajok rettegnek, hogy vajon ki fogja őket végre megerőszakolni, Jim pedig kitről nézi, éppen kit lehetne még megölni. Hát mindenkit. Minden jó, ha a vége jó. Három főszereplőnk túléli, a kórság lanyhulni látszik a tájon (úgy néz ki, hogy a dühöngők előbb utóbb éhen halnak), és talán még észre is vették őket az angol dimbesdombok között általuk kifeszített molinónak hála.

Miért jó ez a film? Mert nem tipikus zombifilm, és mégis nem tudsz rá máshogy tekinteni. Karakterábrázolásaival, a lassan folyó cselekményével, az imitt-amott pihenőket tartó történetével inkább dráma, mint zombihorror. Mégis sokan loptak ebből a filmből később. Vegyük például a Walking Dead képregénysorozatot, ami nem csak a kóma ötletét lopta.

A filmnek született folytatása, ami emlékeim szerint borzasztóra sikeredett, nyomába sem ér ennek. A két film közötti eseményeket hivatott bemutatni egy hat részes képregénysorozat is, ami mára beszerezhetetlenné vált. 

Szóval, ha rettegni akartok úgy, hogy közben remek színészi játékot is élveznétek, akkor ez a film nektek való. Ja és majdnem elfelejtettem az utolsó harcjelenet közben hallható zenét, ami zseniálisan épül fel, az elején csak egy-egy kis hanggal, majd a végére, a katarzisra már hangosan ordít a zene, beindul a zenekar. Az mekkora. 20 év után is üt. Ezt megnézem most még egyszer.

Bélu voltam. Sziasztok!

b7xbfa.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://hetkoznapigeeksagok.blog.hu/api/trackback/id/tr8216824488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása