Ma egy olyan filmet hoztam el nektek, amivel egyidős vagyok. Segítségképpen annyit elárulok róla, hogy olyan örökbecsű mondatok hangzanak el benne, mint:
„Dillon! You son of a bitch!”
„Get to the choppaaaaa!!
„You’re one ugly motherfucker!”
Rájöttetek? Ha nem, akkor még egy kis segítség:
„Manapság rengeteg gerinctelen emberrel találkozni…”
Szóval ma lett 35 éves a Predator. A legkedvencebb sci-fi akciófilmem, főszerepben Arnold Schwarzeneggerrel (magyar hangja: Gáti Oszkár), és a 220 centis Kevin Peter Hall-lal (ő volt a Predator).
A filmet John McTiernan rendezte, zenéjét a zseniális Alan Silvestri szerezte. Nem egy nyócoszkáros film ez, viszont egy nagyon jó összerakott valami. Megunhatatlan. Minden évben legalább egyszer biztosan újranézem.
A film cselekményéről annyit röviden, hogy Dutchot és csapatát egy dzsungellel borított országba vezénylik, hogy kimenekítsenek egy minisztert és bandáját a gerillák fogságából. A mentőakció jól sikerül, mindenkit megölnek a gerillák közül, miközben imitt-amott rejtélyes körülmények között megnyúzott hullákat is találnak. Egy kis idő múlva rájönnek, hogy vadásznak rájuk. TATA-TA-TAAAAAAAAAM!
A filmben olyan arcok szerepelnek, mint Carl Weathers, aki az egész életét végig színészkedte, vagy Shane Black, aki Hawkinst játszotta, és később egy Predator film rendezőjeként is kipróbálta magát. Mondanám bár ne tette volna, de az a film talán nem lett annyira borzasztó, visszaemlékezve, a mozijegy árát biztosan nem érte meg.
Kevin Peter Hall, mint a Ragadozó egyszerűen zseniális volt. A csávót az tette híressé, hogy nagyon jól tudott jelmezben „színészkedni”. 1979-től kezdve játszott több szerepben, két filmben volt ő a Predator, és kiemelném még Harryként nyújtott alakítását (ő volt a Nagyláb a Harry and the Hendersons című filmben és sorozatban). Vállalt epizódszerepet a Star Trek: The Next Generation és a Dukes of Hazzard című sorozatokban is.
A Mac-et játszó Bill Duke teljesen megőrül a tehertől, hogy bizony őket le fogják egyenként vadászni, míg Billy (Sonny Landham) egy szál macsetével áll ki a szörnyeteg ellen.
És a jelmez. Stan Winston rengeteget tett hozzá, hogy az ilyen filmek kultikus státuszba kerüljenek.
Annak ellenére, hogy nyilvánvalóan vannak benne kisebb nagyobb bukfencek, mégis hatalmas szíve van az 1987-es Predatornak. Már akkor is elismert, mára pedig legendaivá nőtt személyek dolgoztak rajta közösen, és nem véletlen, hogy mai napig egyetlen folytatása sem tud a nyomába sem érni.
A játékgyártók is természetesen meglátták a filmben a lehetőséget. A McFarlane-től a Necán át már adtak ki Predator figurákat. Nekem is volt néhány, de annyira begőzöltem a folytatások miatt, hogy leépítettem a gyűjteményem. Pedig volt egy pár. Mindegy. A film élményét amúgy sem adja vissza semmi, pláne nem egy műanyag bábu (ezt csak Bianka miatt írtam, kell legalább egy Predator figura).
Szóval, ha kedvet kaptatok ehhez az akció-remekműhöz, nézzétek meg a ma 35 éves Predatort.
Bélu voltam, sziasztok!
