Utóbbi hetek-hónapok nem éppen úgy alakultak, ahogy azt az ember szeretné. Így eléggé átalakultak a napok, az élet, minden. Ha jól számolom, az utóbbi hetekben csak egy képregényes kötet került a kezeim közé, de az legalább jelentős, mindenében. A C.S.A. Comics gondozásában megjelent Tex Classic második kötete már ránézésre is egy impozáns darab, olyan igazi polcon nézegetős-simogatós, de azért gyakran kézbe is vehető kiadvány. (Amikor ezeket a sorokat írom, már zajlik a 18. Képregényfesztivál, bár az utolsó napja lesz az igazi. És remélem, sokan beszerezték a harmadik kötetet is.)
Texről már beszéltünk, egy másik sorozat kapcsán, 2021 novemberében. Szóval nem mennék vissza a kezdetekig, bármennyire is adná magát a dolog. Csak annyira, hogy: aki szerette/szereti a westernt, a cowboyos-indiános könyveket, az ne agyaljon sokáig, Tex pont neki való. Szóval: van ez a 300 példányban megjelent kötet, 368 oldalon. Két teljes sztorit tartalmaz, Gian Luigi Bonelli történeteit, Aurelio Galleppini rajzaival. Ezek igazi klasszikus Tex-ek a hatvanas évek környékéről, így a feeling is azt a kort tükrözi. De nem azon a fura, marvelesen szájbarágós, túlszövegelt módon, hanem szépen, Winnetou-s nosztalgikusan.
A "Navahó vér" ("Sangue Navajo") három fejezetben mesél. A fejezetek teljesen aránytalanok és egyenlőtlenek, szóval ez igazából lényegtelen, mégis leírtam. Mondjuk azért van így, mert eredetileg stripekben, csíkokban jelent meg, így nem volt 100%-osan kötött a fejezet. Bár nem sok Tex-et olvastam - vagy inkább: nem eleget! - de úgy érzem, kicsit eltér a régi főhőstől, de még nem olyan, mint a modernebb változata. Dióhéjban: egy fiatal navahókból álló kisebb csoport versenyre kel a vonattal, természetesen lóháton. Nem akarnak semmi rosszat, csak a tini vét hajtja őket, ahogy valamikor velünk is tette. A vonaton ezt páran félreértik, és bár semmilyen jel nem utal offenzív magatartásra, mégis rájuk lőnek. Amolyan tipikus western helyzet, amikor a rasszizmus felüti a fejét, és a "majd én megmutatom" emberek gondolkodás helyett cselekszenek. Sajnos a lövöldözés nem marad áldozatok nélkül, a törzsfőnök pedig azonnal bosszút forral. De Tex is törzsfőnök, és sokkal higgadtabb. Nem a bosszú, hanem az igazság, a jogos büntetés a célja. Viszont érintett a hadsereg, a politika, így a történet egyre bonyolultabb. Remek sztori.
A "Pikk ász" ("L'Asso di Picche") kicsit más. A fejezetek hossza itt is... valamilyen, itt is stripekből áll össze a dolog. Egy bűnbandát kell(ene) felszámolni, vagy legalább megpróbálni. A névjegyük természetesen a pikk ász, amit vagy az áldozatoknál találnak meg, vagy fenyegető üzenetként kapják meg az érintettek. Elsőre veszélyesnek, de megoldhatónak tűnik. Aztán kiderül, hogy nagyon veszélyes, de legalább mindent behálózó szervezetről van szó. Nagyon érdekes mellékszereplőket és -szálakat kapunk, ez is izgalmas és letehetetlen történet.
Nem szeretek "kötelező darab"-ozni, pedig most lehetne. Szóval nézzünk negatívumokat is. ;) A kötet nagy, vastag, de a borító kartonált, szóval vigyázni kell vele, mert nehéz, de enyhén sérülékeny. Kár lenne érte. Másrészt. Ezek a régi sztorik - jelen esetben képregények, de jellemző ez több évtized filmjeire is - néha borzasztóan hosszúnak tűnnek, és talán azok is. A végkifejlet és a lezárás viszont egy-két oldalon megvan, így a katarzis elmarad, ezt ne keressük. Persze, le van kerekítve, de talán nem "ideális" módon. Ami még érdekes: Tex navahó főnök, de texasi ranger is, mégis sokszor túl egyszerűen ránt fegyvert és lövi le az éppen megjelenő valakit. Tudjuk, hogy az "rosszfiú", de. Hja, vadnyugat, ahogy azt filmekben láttuk.
Szóval nem kötelező darab, nagyjából 99%-osnak mondanám a "mennyire kell nekem ez a képregény?" skálán. ;)
