Az biztos, hogy nem én vagyok a legnagyobb Alien fan. Láttam néhányszor a filmeket, amik közül az utolsó kettőt, különböző okoknál fogva, de szokás szidni. A Prometheust rengetegszer láttam. Pont azért, mert hozta az első Alien titokzatosságát, csak kicsit undorítóbb köntösben. A kezdetleges arctámadó kukacaival és azzal a hatalmas polippal a végén. És persze a tervezők ötlete, a rejtélyes idegen fajé, akik valószínűleg benépesítették az univerzumot.

Más a Predatorral való viszonyom. Szerintem minden évben kétszer meg szoktam nézni a filmeket, főleg az első kettőt, és mostanában láttam újra a Preyt, ami így másodjára sokkal jobbnak tűnt, mint először. A Predator egyszerű, nem kell túlagyalni a filmeket. Jön egy idegen lény, aki rámegy a legnagyobb vadra az éppen aktuális világon.

Viszonylag rég óta megvan a Tűz és Kő sorozat a polcon, díszdobozos változatban. Igazából nem mertem elkezdeni, féltem a csalódástól. A díszdobozban Prometheus, Aliens, Alien vs. Predator és Predator kötetek találhatóak. A Szukits Kiadó szerintem remek munkát végzett a sorozattal, a díszdoboz is pofás, csak kicsit jobban figyelhettek volna, mert imitt-amott nem megfelelő felbontásban nyomtatták a képeket, így valamelyikeken kivehető a pixelesség.

A kötetekben, legalábbis az első kettőben kicsit ugrálunk az időben. Az LV 223 nevű Holdon járunk, a Zeta 2 Reticuli rendszerben, a 22. és 23. században. A Calpamos egyik holdja, elvileg sivatagos felszínű, emberi életre kevésbé alkalmas. Az emberi terraformálás a szomszédos holdon már működik, viszont onnan el kell menekülnie a lakosoknak egy Xenomorph invázió miatt. Ez a második kötet.

Az első kötetben egy űrhajó legénysége éppen ébredezik, az LV 223 hold felé járnak a célegyenesben. Amikor leszállnak, sivatag helyett fejlett ökoszisztémát és furcsa, idegen állatvilágot találnak. A helyszín eleinte gyönyörűnek hat, később viszont rájönnek, hogy a szomszédos holdról érkezett emberek közül már senki nem él, és az egész állatvilág a megölésükre hajt.

Mindezek tetejére még kapnak a nyakukba egy halom Predatort.

A képregények önállóan is élvezhetőek, viszont a teljes képhez a teljes sorozat elolvasása szükséges. Amellett, hogy akciódús, tartalmat is kapott. Nem tolja túl a humort, viszont néha olyan helyeken kapunk belőle, ahol még jobban üt. Az olvasása közben az volt az érzésem, főleg az utolsó kötet záró akkordja során, hogy H. R. Gigernek szeretnének emléket állítani az alkotók, és szerintem ez több helyütt sikerült is, főleg a mutálódott neo típusú androidra sikerült ráadni a Giger-féle szürreális-technohorror köntöst.

- Szia, Elden vagyok!
- Na neeee. Takarodj.

A történet kellően összetett ahhoz, hogy önállóan megállja a helyét, és levontam a saját tanulságomat. Az Alien és a Predator összemosott univerzuma elég tágas ahhoz, hogy megírhassa mindenki a saját történetét. Ahogyan a Prometheus nem kapott méltó folytatást a Covanentben, ez a történet sem arra tesz kísérletet. Miközben számtalan „húsvéti tojást” rejtettek el a szemfüles olvasónak az alkotók (David plakát pl., de a szkafanderek egy az egyben a Prometheust idézik).

A különböző franchise-összemosódásból lehetnek logikai ellentmondások egy adott műben, biztosan ebben is voltak, de higgyétek el, nem érdekelt. Nem tudományos alapossággal, xenológiai-predatorológiai szakasszisztensként olvastam, egyszerűen szerettem volna élvezni.

 És végre kaptam egy olyan történetet, SPOILER

ahol Ahab, a főszereplő predator levadássza a fehér bálnáját, és túléli a saját „filmjét”.

SPOILER VÉGE.

És tudjátok, a legjobban az tetszett, hogy nem rágja a szánkba a hétköznapi bölcsességeit, sőt. Az arcunkba tolja, hogy egy élet nem ér semmit, az, hogy magunkat egy hétköznapi csodának gondoljuk, csak látszat, a nagy összkép tekintetében lényegtelen pontok se vagyunk. Az ember pedig alapvetően önző, és amikor lehetőséget kap az örök életre, azt is képes rendesen elrontani.

 Emellett a horrort pont az adja, hogy csomó mindent most sem tudunk meg, SPOILER

pl. azt, hogy mi történt a Peter Weyland által vezetett expedícióval, és mi maradt életben az általa is lakott űrhajón, amiből végül egy élő hegy lett.

SPOILER VÉGE.

Nekem nagyon tetszett az összes kötet, talán a harmadikban a rajzok kicsit túlságosan reálisra sikerültek, amit én photoshop-meisterkedésnek szoktam nevezni, viszont olyan pörgős volt a cselekmény, hogy csak faltam befelé azt is.

Aki megteheti, szerezze be a Tűz és Kő sorozatot, letehetetlen darabok.

 Bélu