Dunát lehetne rekeszteni a különböző Marvel sorozatokkal. És ez nem is baj. A Vad Virágok Könyvműhely Mi Vagyunk A Galaxis Őrzői című kötetét azért vettem meg, mert egy új sorozat kezdete volt, és kíváncsi voltam a megvalósítására. A Mi Vagyunk a Marvel sorozat részeiben egy-egy fontosabb szuperhős/banda történetét ismerhetjük meg jobban. És tényleg. Az Őrzők tizenhat történetét, és egész sokoldalnyi magyarázó szöveget olvashat az, aki erre a kötetre teszi a voksát, és a képregényekre költhető keretének egy részét.
Oké, boomer vagyok, most is tökéletesen bebizonyosodott. Ugyanis a kötet régi képregényei jobban tetszettek, mint a 2013-as, rebootolt részek, összekavart, megújított, újragondolt szereplőkkel.
A hatvanas évek végétől a kilencvenes évekig megjelent részeknek hatalmas a varázsa, míg a 2008-as történetben is van potenciál, Dan Abnett nagyon tud írni. Régen minden jobb vót, pedig azoknak a régi képregényeknek a megjelenésekor még tervben sem voltam.
Valahogy a Galaxis Őrzői mára egyet jelent a cselekmény elhumorizálásával, kicsit komolytalanná vált az egész, és Brian Michael Bendis sorozata számomra meg sem közelíti a Bosszúállóit például. Valahogy a bérmunka nem mindenkinek, vagy nem mindig áll jól.
Viszont, hogy írjak nagyon jót is a képregényekről. A kötet több mint 2/3-a nekem nagyon bejött. A régi Őrzők valahogy komplexebbek, és imádom, hogy milyen emberi problémáik voltak, és hogyan akarták azokat megoldani.
Az eredeti Galaxis Őrzői az ezer éves ember, Vance Astro őrnagy, aki örökre rabja az őt védelmező ruhának, Martinex, a tudós kristálylény, Charlie-27, a Jupiter népének utolsó tagja, akin genetikai módosításokat kellett végrehajtani, hogy túlélje a bolygón uralkodó körülményeket, és Yondu, akit csúnyán kiheréltek a mozifilmekben, pedig sokkal több van benne.
Mind igen komoly tagok, és olyan arcokkal vesznek részt közös kalandokban, mint Amerika Kapitány, vagy Ben Grimm, alias a Lény. Időutaznak, harcolnak a galaxist leigázni akaró gyíklények ellen, mindezek mellett önzők, mivel emberek. Durva, hogy egy-egy füzetnyi tartalomban mennyire tudnak árnyékolni akár több karaktert is (egyébként Thanost és lányát, Gamorát, aki később kerül a képbe, mint őrző, a kilencvenes években megjelent karácsonyi történetben nagyon eltalálták). A kedvencem, amikor az egyik főszereplő a fiatalkori énjét szeretné rávenni, hogy ne lépjen arra az útra, mint ő, és ezzel meg akarja változtatni a saját jövőjét. Mivel ez nem sikerül, levonja a tanulságot: legalább létezik egy olyan világ, ahol az egyik énje nem áldoz fel mindent. És ilyen keserédes dolgokat olvashatunk majd’ minden történet végén, én ezt imádom. Végre nem hepi mindenki folyton, vannak azért egyéni tragédiák is.
Ez egy marha igényesen összerakott kötet, és ha a többi is hasonló lesz, tehát a régebbi képregények, esetleg első megjelenések kerülnek inkább bemutatásra, akkor kihagyhatatlan darabok lesznek. Sok infót lehet olvasni a képregények megjelenési problémáiról, a hősök fogadtatásáról, az esetleges változtatások okáról, és hogy épp kiknek a munkáit olvashatjuk, nézegethetjük. Személyes kedvencem Mike Mignola rajzaival a Mordály történet, ami inkább valami Disney mesére hajaz, mint komoly történetre. Nagyon cuki.
A kötet nagyon szép, a Marvel Omnibusok megjelenésére hajaz. Elegáns fekete védőborítót kapott, amin a régi őrzők a háttérben, mint valami istenek állnak az újak mögött, akik viszik tovább az örökségüket. A kötet elolvasása után realizáltam ennek a borítónak az üzenetét, pedig anno én is a belső borító mellett tettem le a voksomat.
Szerintem szép munka ez ismét, az ízlésekről meg kár vitatkozni. Nyilvánvalóan valakinek az üdébb, mozifilmekből ismert őrzők jobban bejönnek, el tudom fogadni. De én már megváltozni biztosan nem fogok.
Bélu
