Tavaly októberben a(z addig ismeretlen) C.S.A. Comics kiadó bejelentette, hogy kiad egy klasszikus Tex történetekkel megtöltött kötetet. A borítón egyes szám szerepelt, ami egyben azt is jelentette, hogy lesz folytatás. És lett is! Négy kötet jelent meg eddig, egyik szebb, mint a másik! (Egyformán szépek.) Azért jutott mindez eszembe (és még sok minden egyéb is), mert éppen mostanában lapozgatom a Tex Classic negyedik kötetét, illetve találkoztam a kiadó bejelentésével, miszerint hamarosan megjelenik a Nathan Never (náluk) első kötete. És ez még nem minden... Viszont pár dologra kíváncsi is voltam, ezért inkább megkérdeztem. Tehát: következik beszélgetésünk Kertész Lászlóval, a C.S.A. Comics atyjával.

H.G.: C.S.A. Comics. Honnan a névválasztás? Ez a Confederate States of America rövidítést jelöli, ezzel utalva Tex Willer (eredetileg texasi és unionista) konföderációs álláspontjára? Nagyon mellé lőttem? 

K.L.: A név valóban a Konföderációs Államokra utal, de a választáshoz nincs köze Texnek. Tex egyébként texasi és déli, de számomra sajnálatos módon az északiakkal szimpatizál. Az amerikai polgárháborúhoz, azon belül a déli államokhoz fűződő erős vonzalom már legalább két évtizede kialakult. Az elmúlt 20-25 évben többször jártam az Egyesült Államokban, ahol célirányosan meglátogattam jó néhány, számomra kedves, gondosan megőrzött egykori csatateret. Az évek során rengeteg mindent összegyűjtöttem már az amerikai polgárháborúból. Vannak relikviák, pl. ágyúgolyók, puska- és pisztolygolyók, ritka fém kabátgombok, melyeket csataterekről ástak ki. Egy uniós ezredes kardja, övcsatja és fotója, amit egy múzeumtól vásároltam meg. Korabeli nagy formátumú, díszes vonatjegyek, eredeti aláírások híres polgárháborús tábornokoktól. És természetesen rengeteg könyvem, magazinom. Szinte minden, ami a témával kapcsolatban szóba jöhet. Mindemellett van egy nagy történelmi makett- és figuragyűjteményem. Teljesen élethű, kézzel festett mini figurák a világ legnagyobb figura készítő, figura festő mestereitől. Többségében amerikai polgárháborús alakok, de vannak más történelmi korszakokból valók is. 

H.G.: Viszonylag friss kiadó, eddig négy kötetes. Honnan az ötlet és az elhatározás? Régre nyúlik vissza a kapcsolat a fumettivel?

K.L.: Gyerekkorom óta gyűjtöm a képregényeket.  A 70-es évek közepén a Pajtás, a Füles és a Népszava folytatásokban megjelenő képregényeivel kezdtem. Ezeket a Pif, a Mozaik, az Alfa, a Kockás, valamint a skandináv országok részére nyomtatott Pókember, Fantasztikus Négyes és a Hulk hazánkban fellelhető számai követték, amelyeket az általános iskolában egymás közt cserélgettünk. Fumettivel először szintén a 70-es években találkoztam, úgy 9-10 éves lehettem. Szélesebb családi körben van egy nálam 2-3 évvel idősebb másod-unokatestvér, akinek akkoriban voltak jugoszláv kiadású Zagorjai, és amikor mindez a tudomásomra jutott, azonnal felcsillant a szemem. Meg is lovasítottam néhányat, amikor egyszer vendégségben voltunk náluk. Apám nem sokkal utána felfedezte nálam a füzeteket és nagyon megszidott érte. Vissza kellett adnom és én nagyon szomorú voltam emiatt. Zagor figuráját akkor, egyszer s mindenkorra a szívembe zártam. A kiadás ötlete pedig konkrétan onnan ered, hogy néhány éve, amikor tudomást szereztem arról, hogy nálunk is lesz magyar Zagor és Tex, folyamatosan próbáltam meggyőzni az Anagram és a Frike kiadókat, hogy a számomra legjobban tetsző epizódokat jelentessék meg. Amikor rájöttem, hogy hiába minden, mert az ő elképzelésük nem egyezik az én ízlésemmel, elhatároztam, hogy saját magam fogom kiadni a nekem tetsző történeteket. Így az én könyvespolcomra jobbára olyan a történetek kerülnek majd, amelyek számomra kedvesek. 

H.G.: Az olasz képregények nagy kedvelője vagyok. Tisztában vagyok vele, hogy ez itthon nem annyira menő vagy kelendő, ennek ellenére már többen is belefogtak. Nem figyelmeztették, hogy ez egy költséges hobby? Mennyire megterhelő anyagilag, durva a mínusz? Illetve (ha már volt róluk említés): milyen a viszony, az együttműködés a Frike Comics és az Anagram Comics kiadókkal?

K.L.: A Frike Comics és az Anagram Comics kiadókkal maximálisan korrekt a kapcsolat. Mielőtt belevágtam volna, természetesen kikértem a véleményüket. Mindkét helyről figyelmeztettek, hogy itt jóval nagyobb az esélye a bukásnak, mint a sikernek. Magyarországon a képregények világában kis túlzással szinte csak a Marvelből és a DC-ből lehet megélni, mert nálunk csak ezeknek van számottevő piaca. Giovanni (Frike Comics) kezdettől fogva nem a konkurenciát látta bennem. Szerinte az egész magyar képregényes világnak csak jót tehet, ha megpróbálom. Segítsége nélkül nem tudtam volna elkezdeni. Sajnos vagy nem sajnos, de az életfelfogásom szerint csak a szépet és a jót szeretem, legyen az akár egy munka, akár egy termék. Nálam mindig a minőség az első, az ár másodlagos. Ebből kifolyólag a kívánt eredmény eléréséhez szükséges munka ideje, mennyisége és minősége az átlagnál magasabb, ezért a befektetett összeg nálam soha nem lesz megfelelően alacsony. Hogy mekkora így a mínusz? Jelenleg hatalmas, mert a költségek magasak, az eladások pedig még nincsenek vele egyensúlyban. De annyi minden másra elszórjuk a pénzt az életben, és ezzel legalább valami maradandót alkothatok. Vagy legalábbis reménykedem benne. És igen, megterhelő, mert én máról holnapra bérből és fizetésből élek. Már egy kötet kiadása is komoly pénz számomra, ami lehet, hogy soha nem fog megtérülni. Elcsépeltnek tűnhet, de elsődlegesen nem a nyereségért csinálom, hanem magáért a képregényért, annak szeretetéért. És hogy ezt az örömöt másokkal is megoszthassam. Ezzel együtt jó lenne, ha ez a vállalkozás nem lenne veszteséges, mert hosszú távon csak így tudom a folyamatot fenntartani. Tudom, nem lesz egyszerű, mert külföldön is rendre csökkennek az eladások, a fumetti olvasóinak nagy része pedig kint is az idősebb korosztályból kerül ki. És ez a jövőt tekintve sajnos nem adhat okot a bizakodásra. Mindenesetre rajtam nem fog múlni, lehetőségeim szerint mindent megteszek a siker érdekében. Bízok magamban, az ítélőképességemben, a megérzéseimben. Nem az a típus vagyok, aki könnyen feladja, amibe egyszer belefog.

H.G.: Tex - szerintem - jó választás volt. Egy igazi klasszikus, a western továbbra is kedvelt műfaj itthon, talán nem lehet mellé nyúlni. De mégis: miért pont Tex? És kicsit a jövőbe tekintve: hamarosan megjelenik az új sorozat első kötete, Nathan Never főszereplésével. Eddig itthon egy kis kötetben találkozhattunk vele, eléggé megosztó volt a karakter, felemás a fogadtatás. Ezért ugyanaz a kérdés: miért pont Nathan Never?

K.L.: Hogy miért pont Tex? Mert Zagort nem adta az Anagram Comics, a Texre viszont rábólintott a Frike, ilyen egyszerű. Világ életemben szerettem az amerikai vadnyugatot, a cowboyos-indiános történeteket, engem a fantasy, meg a modern kori horroros történetek általában hidegen hagynak. A polgárháború iránti vonzalmam már részletesen taglaltam és bár Tex történetei a konfliktust követő időszakban játszódnak, visszaemlékezéseiben időről időre megjelennek az észak és a dél között zajlott testvérháború eseményei. Ezeket a háborús epizódokat mindenképpen szeretném a jövőben a magyar olvasóknak is bemutatni. Az első kötet megjelenése után pedig levontam a konzekvenciát: ha kiadóként sikeres akarok lenni, akkor a Texen kívül valami másra is szükségem van, amivel bővíthetem, színesíthetem a palettát. Mivel a Tex árusítása közben a vásárlók leginkább Nathan Nevert említették, mint akit a jövőben szívesen látnának és olvasnának, így nem volt kérdéses, melyik cím lehet a másik. Úgy gondoltam, hogy amúgy is kell a piacra valamilyen tudományos-fantasztikus sorozat klasszikus fekete-fehérben, Nathan Never világa pedig megéri a befektetést. Két dolog szólt ellene: a vezérfonal bonyolultsága, szerteágazósága, amely alaposan feladja a leckét annak a szerkesztőnek, aki nem folyamatában akarja az összes részt megjelentetni, hanem a nagy egészből csupán egy válogatást szeretne kiadni. Gyakorlatilag két Nathan van: a 2012 előtti régi, meg az onnan indított új. NN nem csak nálunk megosztó, hanem az olaszoknál is. Azok az igazi fanok, akik kezdettől fogva olvassák a történeteket, igencsak elkeseredtek, mert nagyon nem tetszett nekik az új irány. A valódi értékkel bíró, elgondolkodtató, több mondanivalót magukban hordozó történetek a többség szerint egyértelműen a régiek voltak. Azonban a korai Nathan rajzolóinak munkái sajnos - kevés kivétellel - távol állnak a számomra elfogadható szinttől, ez a másik fő probléma. Márpedig én nem tudok száz százalékig elköteleződni valami mellett, ami – hogy is fogalmazzam - nem igazán tetszik. Az „új Nathan” már sokkal inkább fogyasztható a mai közönség számára, mivel igencsak "elmarvelesedett". Ezt nem feltétlenül kell negatív dologként értelmezni, egyszerűen csak más lett, mint azelőtt volt: populárisabb, a mai igényeknek megfelelően eladhatóbb. Ebből kifolyólag, mi itt most a 2012 utánival kezdünk. Már csak azért is, mert ezek az epizódok, amelyekkel indulunk, kimondottam új olvasók bevonására készültek. Néhány szám elolvasása után szinte mindenki „képbe kerülhet”, hiszen a teljes NN univerzumot meg lehet ismerni bennük. De megnyugtatok mindenkit, aki a klasszikusra várt, hogy a későbbiek során minden fontos korábbi történet meg fog jelenni, már amennyiben lesz elég olvasója hosszabb távon is ennek a - véleményem szerint - csodálatos sorozatnak.

 És ha már van két ilyen klassz sorozatom, mint a Tex és a Nathan Never, miért ne lehetne akár három is? A még szabad címek közül Mister No karaktere volt messze a legszimpatikusabb, így lett az egykori második világháborús pilóta a harmadik választottam. És elárulom, itt sem fogok megállni. A jövőbe menekülni - számomra ez lehet a fennmaradás, a siker egyik kulcsa. Az idő pedig majd választ ad, hogy csupán hiábavaló erőfeszítés volt-e mindez.

H.G.: Remélem, még sok ilyen szép kötet kerülhet a polcainkra, ezért: köszönjük a beszélgetést, az eddigi és a jövőbeli munkát, és - természetesen - sok sikert a továbbiakban!