A Képes Krónikák Kiadó 2024-ben is folytatja a Conan – Elveszett legendák című sorozatát, ma a második részt mutatom be nektek.
Robert E. Howard Conanjéről már mindenki hallott. Csajozós, jó humoró, nem egy kellemes modorú ürge. Rühelli a mágiát, és a történeteit olvasva rá is jövünk, miért. A hübóriai korban nem igazán éltek kedves Gandalfok, vagy Potterek, inkább csak amolyan Szarumán és Voldemort szerelemgyerekek, akik folyton világuralomra törnek kapzsiságukban.
A kötetben három történetet olvashatunk, kettő Howard egy-egy novellájának, míg a harmadik (A Sárkány Órája) egy Conan főszereplésével készült Howard regénynek a képregényes átdolgozása. A történetek fordulatosak, akciódúsak, sötétebb árnyalatúak, mint a Marvel éra Roy Thomas-féle Conan-feldolgozásai.
Amit hiányolok belőlük, az a humorfaktor. De mivel nem olvastam az eredeti novellákat és regényt, így nem tudom, mennyire hűek hozzájuk ezek a feldolgozások. Így simán lehet, hogy Howard ilyen komor hangulatú halálmadár Conant álmodott meg, mint amiről ebben a kötetben olvashatunk.
Conan hadvezér, kalózkapitány és király. De egyik szerepben sem annyira szerethető, mint a Kegyetlen Kard sorozatban. A történeteket három különböző személy rajzolta, és az elsőnél Park Jae Kwang rajzai abszolút nem jöttek át nekem. Valahogy ez a manwha (koreai képregény) stílus erőltetettnek hat, és hiába a jó sztori, elveszünk a szétnyúló végtagokban és a szanaszét heverő darabokra aprított hullák tengerében. Arról nem is beszélve, hogy az arcok nekem az összes ilyen képregénynél ugyanolyannak hatnak, egyáltalán nem látom bennük az egyediséget. A csatajelenetek rajzain azt se látni, kinek melyik testrésze éppen hol van a képen. Valahogy a manwha Conan nekem nem. Bocs. Egyébként a limitált kötet elején pont az ő ceruzarajza kapott helyet. Egészségünkre.
A kalózos sztori rajzai a legszebbek szerintem, ahol Conan egy gyönyörű, de rejtélyes szigeten köt ki (hol máshol). Ott a belső-külső tereket bemutató és arcokról készült közeli rajzok is pazarok. A Sárkány Órája pedig a legerősebb történet szerintem, ahol a kissé megöregedett barbár minden fájdalma átüt a lapokon (és vannak benne óriás szörnyek, imádom az óriás szörnyeket).
A kötet megvalósítása nem hagy kívánnivalót maga után. A nagy alapos keményfedeles kötet két változata is volt a kezemben, mindkettő gyönyörű. A limitált verzió ismét aranybetűkkel hirdeti a képregény címét. A szerkesztői munkát dicséri továbbá, hogy a képregényeken felül egy-egy hozzájuk tartozó Howard-életrajzi érdekességet is kapunk minden fejezet végén. Szeretek ilyenekről olvasni.
Az Elveszett Legendák nem vesznek el, felkerülnek a polcra az első rész mellé. Rendkívül igényes darab.
(B)
