Az egyik kedvenc képregény sorozatom a Kázmér és Huba. Bill Watterson írta, rajzolta, egyebek. Anno a jubileumi válogatással már megismertettem olvasóinkat, de a két rosszaságból sosem lehet elég.

Gyerekként a Garfield magazin lapjain olvastam Kázmérékat, és őszintén kétlem, hogy bármit is értettem volna belőle. Persze Kázmér viselkedése egyértelmű, illetve az ebből adódó humorfaktor, de a szülők, akiknek nincs neve sokat tesznek hozzá az egészhez.

Kázmér nem egy szokványos nyolcéves. Watterson olyan gyereket álmodott papírra, amilyet ő sose nevelt volna szívesen. Kázmér a szülők rémálma, mindenre van riposztja. Fantáziavilága összetett, és amit ő valóságnak él meg, azt nyilvánvalóan senki sem látja rajta kívül. Mégis van sokszor kapcsolat a gyermeki játékos képzelgés és a valóság között.

A sorozat zseniális. Watterson őszintén lehet büszke saját magára. Olyan képregény a Kázmér és Huba, amin sokszor felröhögök, akárhányszor is olvastam már. Minden képsor más, nincs két ugyanolyan poén.

És arra is jó, hogy bevonzzon embereket az olvasás felé. Amikor apám meglátta, hogy a Hómutánsokat olvasom, belelapozott, és egyből le is csapott az egyik Kázmér kötetemre.

A képek a Vérszomjas Hómutánsok Támadásából vannak lőve (Vad Virágok Könyvműhely, 2010. május).

(B)

Ui. További képekért keressétek facebook oldalunkat.