Elég rossz fogadtatása volt/van az új Joker filmnek. Mielőtt megnéztem volna, nem igazán olvastam el egyetlen kritikát sem, mert szeretem a véleményemet magam alakítani.
Jöhetnek a kövek. Nekem tetszett. Persze, megértem, ha valakinek nem, és valamilyen szinten érthető, mert több szempontot is sérelmeznek a „nemnézők”.
A trailer átverés volt. Ez a film nem is Joker. Ez a film nem is képregényfilm. Miért énekelnek állandóan, hogy rekedtek volna meg a második dal után? Lady Gaga nem jó Harley, sőt, nem is hasonlít egy motorra. Az ebéd sem ízlett. A munkahelyen mocsok a kávé. Stb.
Valóban, a trailer átverés volt. Ezen nem lehet mit szépíteni. Köze nincs a film cselekményéhez, annak ellenére, hogy abból vágták össze. Csak teljesen más, megtévesztő lett a tartalma.
De, ez egyfajta Joker, csak másmilyen, mint amihez a tősgyökeres értelmiségi DC fanok szoktak. Én unom már a képregényes Jokert, most kaptunk egy olyat, akit nem véd a képregényes hangvétel. Később erre a spoileres részben kitérek.
Valóban nem képregényfilm, maximum azokból inspirálódott, de csak nagyon halovány módon.
A varieté részeknek hatalmas jelentősége van a végkifejlet szempontjából, annak ellenére, hogy sokszor feleslegesnek tűntek. Nem azok. És ez egy musicalnek volt egyébként is beharangozva. Mégis mit vártatok?
Lady Gaga zseniális. Mind színésznek, mind énekesnek. Nagy rajongója vagyok. A továbbiakat majd a spoileres részben...
A Joker film ismét a felesleges gyűlöletkeltés áldozata lett. Pedig semmi mást nem tett a rendező, csak bedobta szereplőit a könyörtelen valóságba. Egy olyan valóságba, ahol a pszichopata gyilkost perbe fogják, és az Egyesült Államokban akár halálra is ítélhetik. Mit lehet szeretni Phoenix Jokerében? Semmit. Valahogy, valamilyen elcseszett módon együtt lehet vele érezni.
De ez a film minden, a főszereplő iránt érzett együttérzést ki akar a nézőből ölni. Joaquin Phoenix egy rohadt jó színész, és pont emiatt alakul ki egy skizofrén állapot a nézőben az első film megnézése után, és ez a másodiknál is kitart. Szereted és utálod egyszerre. Mert Jokert elmebetegnek látod, akit bánt a rendszer. És emiatt sajnálatra méltónak tűnik. Valahogy beleképzeled magad a helyébe. Te mit tennél? Egyúttal az áldozatok családtagjainak érzései is teljesen érthetők.
A film lassan csörgedezik. Talán egy kicsit túl lassan is. A sötét, klausztrofób, kilátástalan jeleneteket folyton megszakítja egy varieté dal, vagy egy néhány másodperces fekete képernyő. Mindkettő időhúzás és hatásvadász. Musicalből is lehetett volna kevesebb benne, viszont történhetett volna több minden is, akár az egész filmben. Ja és jó lett volna, ha nem csinálnak minden jelenetből cigarettareklámot.
De egy mélylélektani thriller is elfogadható lenne ilyen formában, mondjuk fél órával kevesebb játékidővel. A film végére úgy elültem magam, hogy alig bírtam felkelni a helyemről.
Kiemelném az Arthur ügyvédjét játszó Carherine Keenert és az egyik őrt, Brandan Gleesont, akik nagyon odatették magukat. De az Arkham minden lakója ízig-vérig őrült. Az elmegyógyintézetnek hangulata, aromája volt.
És akkor most jönnek a SPOILEREK! Innentől csak az olvassa tovább, aki nem akarja megnézni, vagy már látta a filmet. Tehát SPOILEREK jönnek!
A varieté tényleg rohadt sok, és unalmas lehet a filmben, aki nem szereti a musicalt. Én nem szeretem. De volt egy-két dal, amik nagyon jók voltak. Phoenix zaklatott dohányfüstös elcsukló, vagy Gaga csodálatos hangja ugyanúgy játszott az érzelmekkel. És ezeknek a daloknak jelentősége van.
Ugyanis szerintem pont ezek a dalok azok, amik segítenek megkülönböztetni valamilyen módon a valóságot a képzelettől. Ez a körülmény pedig a film zárásánál azért fontos. Ugyanis amikor Joker mondja Harleynak, hogy ne énekelj, beszélj hozzám... Nos az már nagy valószínűséggel csak a képzelet szüleménye volt. Harley lehet bátrabb volt Arthurnál, és meghúzta azt a bizonyos ravaszt.
Az, hogy Arthur megtörik, nem is történhetett volna máshogy. Csak a képregényekben van olyan, hogy a gonosztevő megszökik, és boldogan él, amíg meg nem... A valóságban csak a meg nem van... A gyilkost elfogják, beperelik, lecsukják, vagy ez esetben halálra ítélik. Ha szerencséje van, elmegyógyintézetbe zárják. Nem szöktetik meg, nem lesz a bűnözés hercege, vagy mije.
Szerencse? Az Arkham elmegyógyintézetben az a hátborzongató, hogy nagyon is olyan volt, ami létezhet a valóságban is. Ahogyan az is, hogy bizonyos helyeken abuzálják esetleg a rabokat, betegeket. Persze, minden éremnek két oldala van. Túlzás lenne? Nem tudom.
Amikor Arthurról lehull a lepel, és azt mondja, nincs Joker, az az igazi katarzis. Amikor a gyilkos megbékél a sorsával, bár tettét nem bánja meg. Az, hogy kivégzésre ítélik, az más tészta. Ugyanis megrendelt ítéletnek tűnik az egész.
Ez a Joker nem az a Joker. Annak a Jokernek, aki a képregényekben szerepel, nem fontos a személyisége, csak az, amit képvisel. Káoszt teremt, és irtaná a szárnyas patkányokat. Nekem pont az az unalmas már. Ebben a filmben épp az a lényeg, hogy Arthur ki. Egy senki. Akit próbál a médiahype felkarolni, hogy kisajtolják belőle, amit lehet, de befuccsol az egész. Magára marad, mert nem elég menő. A megmondóemberek Jack Nicholson Jokerével példálóznak, hogy az bezzeg... Hát bezzeg annak sem volt semmi köze a képregényekhez barátaim. Volt neki neve, motivációja, és ő „alkotta meg” Batmant.
Harley az unatkozó szépasszony szerepében tündököl, aki beleszeret a Jokerbe. Azt gondolja, hogy hegyet fognak építeni, és ezt a néző még a film felénél hajlamos is elhinni. Csak a valóság az, hogy Arthur ezt nem fogja túlélni, nemhogy hegyet, de homokvárat sem fognak építeni együtt. Egyébként figyelemre méltó, hogy a zavart Harley hogyan hajszolja bele Arthurt a Jokerségbe ismét, hogy ne szedje a gyógyszereit, meg egyebek. Ez is amúgy borzasztó, hogy valóban, az ilyen betegségeket nem lehet gyógyítani, csak szinten tartani.
A végére meg csak annyit, hogy Arthur halála ugyanolyan felesleges, mint az élete volt. Élősködtek rajta, kihasználták, majd eldobták. És még rendesen ki is röhögték néhányszor.
Az ítéletem 7 bohócorr a 10 szembedöfött ceruzából.
(B)