Frike Comics-éknál 2024-ben sem ülnek a babérjaikon. Rengeteg képregény jelenik meg náluk, és egyre szélesebb palettával állnak a hazai képregény-nagybani általuk kibérelt helyén. Ezúttal egy amerikai cuccot olvastam el tőlük. Egy ötvenpár oldalas füzetet, aminek a címe: Blacking Out.

A képregény anno kickstarter kampány útján jelent meg először néhány éve. Chip Mosher írta, Peter Krause rajzolta, és Giulia Brusco színezte. Na de ez alapján nem lehet eldönteni, mennyire van szükségünk egy ilyen képregényre. Nézzük a részleteket.

Egy kaliforniai tűzvész idején járunk egy koszfészekben, ahol egy gyilkossági per is éppen zajlik. Egy idős fószert gyanúsítanak a saját lánya megölésével, akit felgyújtva találtak meg a kiégett erdő kellős közepén. Valaki azonban nem hisz a vádaknak, és felbérli Conradot, a bukott zsarut, hogy nyomozza ki, ki lehet a valódi gyilkos.

Conrad a nyomozása során mindenkit magára haragít. Az ürge egyáltalán nem szimpatikus, masszív alkoholista. Igazából maga a képregény borítója és már maga a címe is sugallja, mi lesz a történet megoldása. Talán, ha jobban megnéztem volna az elolvasás előtt, nem rágtam volna le a körmeimet. Mert izgalmasnak izgalmas.

Amúgy tényleg egy jó kis sztori ez, viszont szerethető karakterekkel nem találkozunk benne. Krimi, annyira sok újat nem hoz, alkoholistákkal is tele van már a padlás. Viszont annyit a képregény javára lehet írni, hogy az alkoholizmusból egyáltalán nem csinál viccet, inkább komolyan veendő problémaként jeleníti meg (és ez egy jó üzenet).

A képregény hazai kiadása szép megjelenésű füzet, hasonló, mint anno az Outcast-nél, csak ennek masszívabb papír a borítója.

(B)

Ahogyan korábban már leírtam nektek, egy követőnk ajánlotta a Metal Hurlant – Selected Works című kötetet nekem. Valószínűleg valami beteg képregénybemutatóm kapcsán. Nos, elolvastam a kicsit több, mint 200 oldalas antológiát. Rémálomba illő dolgok vannak ebben.

A Humanoids francia kiadóóriás azért hozta létre a Metal Hurlant (Screaming Metal – Sikoltó Fém) sorozatot, hogy olyan horror- és scifi-képregények alkotóinak adjon megjelenési lehetőséget, akik máshol ezekkel a beteg képregényekkel nem kaptak. Ez a hetvenes években történt, a kiadó egyik alapítója Moebius, akinek itthon is jelent meg néhány képregénye már (hirtelen: Ezüst Utazó – Példabeszéd, Incal).

A Selected Works a kétezres évek elejéről válogat, amerikai és francia alkotók munkáiból. Összességében egy nagyon sokszínű egyveleg. A horror itt lehet sci-fi is meg western is, miközben vannak vérbeli thrillerek és szatirikus, keserédes alkotások minden műfajból.

A legtöbb történetnek van az emberi lélekről valamiféle mondanivalója, de akciót is kapunk dögivel. Az emberi önzőség, az elhidegülés, a kapzsiság és gyarlóság a főszereplői ezeknek a rövid történeteknek.

A legjobb az egészben, hogy mind önálló, és semmiféle előismeret nem szükséges hozzájuk. A történetek nagyon jól felépítettek, a legtöbb végén csattanóval. Néhány igencsak hatalmas név az alkotói repertoárból: Kurt Busiek, Geoff Johns, Jim Macdonald, Caza, Richard Corben, Guy Davis.

Mire számíthat az emberfia/lánya, ha kinyitja ezt a kötetet? Próbálom spoilerek nélkül…

Az ember embernek farkasa, a vérfarkas mindenki vérfarkasa, az emberiség önző, mohó, kapzsi, és ennek más bolygók is megihatják a levét. Milyen az élet egy olyan városban, ahol mindennaposak a szörnytámadások? Hogyan keletkezett az emberi élet a Földön, avagy a Biblia eltorzítása? Csatatéren futkározunk kezetlen barátunkkal. A kovácsinas elkerülné, hogy megegye a sárkány, ezért alkut ajánl neki… A gyermek diktátort ezúttal a jövőből, vagy a múltból érkezett harcos akarja legyilkolni? Ki menti meg az emberiséget az életünkre törő hibrid robotlényektől? Meg tudja-e állítani valaki a fényképészt, aki egyetlen kattintással tüntet el dolgokat? Minden démon egy rohadék… Ez a bunker atomtámadás ellen véd-e? Néhányszáz év múltán kiolvasztják a neves rendezőt.

Összesen 23 db, 6-13 oldalas történetet tartalmaz a kötet.

Rengeteg urban legend, és egyéb dolog inspirálta a sztorikat, jól felismerhetők ezek sok helyen, de némelyiknek utána kellett járni. Szerintem üdítő volt. És sokszor nyomasztó, természetesen.

(B)

A Képes Krónikák Kiadó 2024-ben is folytatja a Conan – Elveszett legendák című sorozatát, ma a második részt mutatom be nektek.

Robert E. Howard Conanjéről már mindenki hallott. Csajozós, jó humoró, nem egy kellemes modorú ürge. Rühelli a mágiát, és a történeteit olvasva rá is jövünk, miért. A hübóriai korban nem igazán éltek kedves Gandalfok, vagy Potterek, inkább csak amolyan Szarumán és Voldemort szerelemgyerekek, akik folyton világuralomra törnek kapzsiságukban.

A kötetben három történetet olvashatunk, kettő Howard egy-egy novellájának, míg a harmadik (A Sárkány Órája) egy Conan főszereplésével készült Howard regénynek a képregényes átdolgozása. A történetek fordulatosak, akciódúsak, sötétebb árnyalatúak, mint a Marvel éra Roy Thomas-féle Conan-feldolgozásai.

Amit hiányolok belőlük, az a humorfaktor. De mivel nem olvastam az eredeti novellákat és regényt, így nem tudom, mennyire hűek hozzájuk ezek a feldolgozások. Így simán lehet, hogy Howard ilyen komor hangulatú halálmadár Conant álmodott meg, mint amiről ebben a kötetben olvashatunk.

Conan hadvezér, kalózkapitány és király. De egyik szerepben sem annyira szerethető, mint a Kegyetlen Kard sorozatban. A történeteket három különböző személy rajzolta, és az elsőnél Park Jae Kwang rajzai abszolút nem jöttek át nekem. Valahogy ez a manwha (koreai képregény) stílus erőltetettnek hat, és hiába a jó sztori, elveszünk a szétnyúló végtagokban és a szanaszét heverő darabokra aprított hullák tengerében. Arról nem is beszélve, hogy az arcok nekem az összes ilyen képregénynél ugyanolyannak hatnak, egyáltalán nem látom bennük az egyediséget. A csatajelenetek rajzain azt se látni, kinek melyik testrésze éppen hol van a képen. Valahogy a manwha Conan nekem nem. Bocs. Egyébként a limitált kötet elején pont az ő ceruzarajza kapott helyet. Egészségünkre.

A kalózos sztori rajzai a legszebbek szerintem, ahol Conan egy gyönyörű, de rejtélyes szigeten köt ki (hol máshol). Ott a belső-külső tereket bemutató és arcokról készült közeli rajzok is pazarok. A Sárkány Órája pedig a legerősebb történet szerintem, ahol a kissé megöregedett barbár minden fájdalma átüt a lapokon (és vannak benne óriás szörnyek, imádom az óriás szörnyeket).

A kötet megvalósítása nem hagy kívánnivalót maga után. A nagy alapos keményfedeles kötet két változata is volt a kezemben, mindkettő gyönyörű. A limitált verzió ismét aranybetűkkel hirdeti a képregény címét. A szerkesztői munkát dicséri továbbá, hogy a képregényeken felül egy-egy hozzájuk tartozó Howard-életrajzi érdekességet is kapunk minden fejezet végén. Szeretek ilyenekről olvasni.

Az Elveszett Legendák nem vesznek el, felkerülnek a polcra az első rész mellé. Rendkívül igényes darab.
(B)

Charles M. Schulz 50 éven át futott képregénye a Peanuts, ami hazánkban jóval később jelent meg. Itthon a Mogyik „Snoopy képregények” címmel jelennek meg napjainkban, és a Vad Virágok adja ki a kalandjaikat.

A Snoopy képregények főszereplői inkább Charlie Brown és barátai. A kiskutya csak nyomokban található meg bennük az utóbbi időben. És ez nem is baj. A sorozat már kilencedik részénél tart, én előfizetésben kapom minden második hónapban.

Kedves kis képregény ez, amit bátran lehet olvasni tudó gyerek kezébe adni. Charlie és barátai igazi személyiségek, mind másmilyenek, mindannyiukat saját problémáik foglalkoztatják. Charliet főleg a csapatának a baseball ligában tanúsított borzasztó szereplése. Őt senki sem veszi komolyan, annak ellenére, hogy ez az élete, semmiféle sikert nem ér el benne (maximum, ha az ellenfelek feladják a meccset).

A Snoopy képregényeknek felróható, hogy a nálunk kevéssé népszerűnek mondható baseball körül forog a cselekménye. Viszont én úgy érzem, bármit játszhatnának a mogyorók, a lényegen nem változtat. Én már a sorozat eleje óta próbálom megérteni a szabályokat, ez annak ellenére nem megy, hogy az egyik füzetben szenteltek neki pár oldalt.

Viszont a poénok ütnek. Ezek sok esetben nem ilyen felröhögős valamik, inkább olyan „bámeg tényleg” érzésűek, max. fújsz egy kis levegőt az orrodon. Nekem átjön ez a keserédes, a gyerekek jellemzőire kihegyezett humor.

Csak már tényleg jöhetne egy olyan füzet, ahol nem baseballoznak. ;) Csak vicceltem.

A sorozat részei kedvezményes áron kaphatók a kiadó webshopjában:

https://www.vadviragok.hu/Snoopy2

(B)

Nem is tudom, mikor volt utoljára Nero Blanco Comix képregényről szó itt a blogon. Bayer Tóni továbbra is remek munkát végez, egy személyben kiadó, szerkesztő, fordító, mindenes. És megjelent az új, ötvenes évek végén, hatvanasok elején megjelent titkos ügynökös képregényeket tartalmazó kötete. Frappánsan a Titkos Ügynök A II. Világháborúban címet kapta.

A Nero Blanco Comix képregényei továbbra is annak a sajnos szűk körnek szólnak, akik érdeklődnek a történelmi jellegű kiadványok iránt. Ugyanis a két titkos ügynökös képregényen felül két oldalnyi történelemleckét is kapunk John Steel és Spy 13 jelentőségéről. Az alkotók ismét csak valószínűek, de nem biztos, ki alkotta meg ezeket a sztorikat. A kötet összesen 150 példányban jelent meg.

A történelemleckét nem ismételném meg. A képregényekről viszont írnék pár sort. John Steel és Spy 13 történetei a háborús képregények iránt érdeklődő fiúknak készültek főként, ahogyan az első látásra is átjön. Az egyik történetben John Steel egy Hollandiában ármánykodó ellenálló nő, míg David Doughty, alias Spy 13, egy francia rakétatudós náci fogságból való kimentésére kap megbízást. Két különböző karakterről van szó, de nagyon hasonlatosak. A főszereplők sorsának alakulásáról sok érdekességet lehet olvasni a kötet végén található ismertetőben.

Azért szeretem az ilyen képregényeket, mert eltérő látásmódot mutatnak a mai kiadványokhoz képest, mind történetben, mind rajzban. A rajzokat kiemelném, mint üdítő színfoltokat, annak ellenére, hogy fekete-fehér a kötet. Nagyon eltalálták a II. Világháborús hangulatot, néhol háborús propaganda plakátokat idéző látványvilággal. Rendkívül részletgazdagok. Nekem a járművek tetszettek a legjobban a Steel sztoriban, főleg a repülők ábrázolása, de a tudósos sztoriban is vannak marha jól ábrázolt harci járművek.

A történetvezetés viszont szerintem egyszerű és néha kicsit következetlen, és romantizálja a háborút. A főszereplők jelleme kimerül abban, hogy titkos ügynökök, túl sok személyiséget nem véltem bennük felfedezni. A deus ex machina sokszor közbeszól, de talán ez megbocsátható ezeknek a matuzsálemeknek. Sokszor bérmunkában dolgoztak az alkotók, ezeknél a sok évtizede megjelent képregényeknél ez gyakran észrevehető. Viszonylag sok leíró rész van bennük, ami egyáltalán nem zavaró, már megszoktam a régi cuccoktól.

A háborús kalandképregények iránt érdeklődők szerintem ne hagyják ki. Én biztosan fel fogom még lapozni ezt a kötetet, mert nagyon tetszettek a rajzok, és a már emlegetett képregénytörténeti lecke.

(B)

A Frike Comics istenei mindig megajándékozzák a rajongóikat finomságokkal. 2024-ben, a képregényfesztiválra ezúttal Val Romeot csalogatták el kis hazánkba. Nem mellesleg kiadtak egy Val által rajzolt Morgan Lost kötetet is, ami a Kezdetek címet kapta. Eredetileg a Sergio Bonelli Editore adta ki, 2017-ben.

Morgan Lost számomra tök ismeretlen volt eddig, és csak a kiadó iránti tiszteletből, és mert a rajzoló dedikálta az előrendelt kötetet, de rendeltem egyet belőle.

A Kezdetek nyilvánvalóan azoknak szól, akik olvasták az eredeti sorozatot. A sztorija nekem nem volt túl erős, bár vannak benne ötletes megoldások, csavarok, de már-már kicsit sablonosba üt át. A rajzok viszont teljesen elfeledtetik a történet egyszerűségét.

Morgan Lost egy árva, mozija van, ahol előszeretettel vetít le máshol nem annyira népszerű filmalkotásokat, mint pl. a Dr. Splatter című darabolós családi horrort.

Itt jön a SPOILER!

Miután Morgan nőjét egy szekta tagjai megkínozzák és rituálisan kivégzik, Morgan a benne élő gyilkos ösztöntől vezérelt pávián segítségével végez a gyilkosokkal.

SPOILER vége.

A képregényben összemosódik a képzelet és a valóság. A képzeletbeli jövőben (?) játszódó történet képi világa gyönyörű, részletgazdag. Val Romeo rajzait egyszerűen, a piros szín használatával egészítették ki, ezzel árnyalva ezt a nyomott hangulatú világot. Így kicsit olyan, mintha egy-egy kép vérben úszna. Rohadt jól néznek ki. Egyébként goth-noir-pszichothriller hibrid ez a képregény, az olaszok szeretnek házasítani különböző stílusokat.

Nem lett a kedvencem ez a képregény, de ezt csak az ismereteim hiánya okozza szerintem. A nevemre dedikált Morgan Lost biztosan a polcom éke lesz, és a rajzok miatt fel fogom még sokszor lapozni, viszont azt is bevallom, első olvasásra nem kaptam kedvet jobban megismerni Lost urat. Valahogy nekem nem jön be ez a zsáner.

Ha nem félsz egy kis belezéstől, pszichotriller beütéstől, a huszadik kábszeres gyilkos őrangyaltól, akkor Morgan Lost a te embered.

A képregény előrendelői egy dedikált printet is kaptak ajándékba. A képek között ezt is megtaláljátok.

(B)