5Panels-es etapunk következő állomása Ács Zsolt (és sok más kedves és tehetséges ember) képregénye, a Rossz Bőrben.

Továbbra is szorgalmazzuk, hogy olvassatok minél több magyar szerzői képregényt, mert nem csak a Marvel szuperhősök léteznek. A magyar képregények se sárgábbak, vagy savanyúbbak, mint a hanyatló nyugatéi.

A Rossz Bőrben egy rendkívül könnyed, kissé szókimondóbb darab, végig fenntartja a figyelmet, és a megjelenése is szuper. Gondolok itt az igényes papírra, amire készült.

Rajzain többen dolgoztak, így egyes fejezetek nagyon elütnek egymástól, viszont mindnek megvan egy blődli, fárasztóbb humorú hangulata. A szöveget a rajzok rendesen megtámogatják hangulatban, humorban. Szerintem elég abszurd és morbid dolgok történnek a főhőssel, mégis valahogy van a történetben egy ilyen leszarom életérzés.

Történetünk főszereplője Szergej, a futottak még kategóriában indultak a testvérei, Csöcsi és Mócsing (csak ő hívja őket így), anyukája, és Szergej bajkeverő, rendbontó barátai. Szergej egy igazi suttyó, mindenkibe belerúg, soha senkivel se kedves, lébecol, lusta sz@rházi, egy teljesen felesleges alak, csak a baj van vele. Igazából szebb hely lenne nélküle a Föld.

Az egyik este, hogy bevágódjon a kiszemeltjénél, akit ő csak Bigének hív, mily meglepő, egy kínai üzlet kirakatát és az ott lévő tárgyakat (köztük egy varázserejű vázát) poénból megrongálja, és ekkor jelentkeznek a problémák. Szergej ugyanis reggel felébred, megcsúszik egy elejtett szappanon, és amire feleszmél, nem látja magát a tükörben.

Nem akarok bővebben spoilerezni a történetből, de Szergej elég sok átalakuláson megy keresztül, és kérdés, hogy képes lesz-e tanulni a hibáiból (nem), hogy mindenki, akinek csak púp a hátán, könnyebb legyen az élete.

Ja és van a könyvben egy bónusz történet, amiből megtudhatjuk, hogy mi történt Petőfivel az eltűnését követően (másik dimenzióbéli robotokkal találkozik). Egyébként az univerzum megmentéséhez van köze.

Nekem kis kivételekkel tetszettek a képregény rajzai. A történettel kapcsolatban sokáig úgy gondoltam, hogy meg se tudjuk, egyáltalán mi lelte szegény Szergejt, de amúgy de. Végül mindennek pont kerül a végére. Olyan pont, amilyen a képregény is volt.

A misztikum kedvelőinek ajánlom a képregényt, meg aki szereti a könnyedebb, humorosabb történeteket, amik nagyon nem veszik magukat komolyan. Ilyen a Rossz Bőrben.

Abszurd, magyar.

Akit érdekelnek a 5Panels képregényei, látogassa meg a https://5panels.hu/ oldalt.

(B)

Memento mori – emlékezz a halálra

23 évvel ezelőtt Danny Boyle megrendezte a XXI. század első igazán sikeres zombifilmjét, ami utána a zsánert úgy berántotta, mint a szomszéd vasárnap hajnalban a benzines fűnyírót.

A kétezres évek igazi zombiapokalipszis lett, sorra jöttek a rebootok, újragondolások, eredeti sorozatok. Itt a Holtak Hajnalára, Haláli Hullák Hajnalára, Zombielandre, Resident Evilre és a Walking Deadre gondolok, de nyilván volt ennél sokkal több is.

A filmnek volt egy folytatása, ami nekem egyáltalán nem ütötte meg azt a mércét, amit az első. És most jött végre, az első rész után 23 évvel az a film, amiben majdnem 3 évtized telt el az első rész eseményeit követően.

Ha valakinek nem tiszta, mi is a mára franchise-zá növekedett 28-as sorozat, akkor egy gyorstalpaló jön erről a világról.

A képregényből megtudhattuk, hogy igazából nem biológiai fegyvert akartak létrehozni, hanem gyógyszert (T-virus rulez?), csak véletlenül egy olyan vírus jött létre, ami vérengző eszetlenekké változtatja az embereket. Az állatvédők betörnek a laborba, és a tudósok hiába pofázzák, hogy nem kéne, mégis kiengedik a laborcsimpánzokat, amik meg is kóstolják őket. Főszereplőnk 28 nappal később ébred a kómából, és egy kihalt Londonban találja magát. És kezdődnek a kalandok.

És mit láttam most az új részben? Elmesélem.

Danny Boyle és Alex Garland megint leraktak egy rohadt erős mozit a fertőzött-rajongóknak. Nem igazán olvastam utána, mit is fogok nézni, mert nem akartam, hogy lelőjék a poént előre. De az már a nézése közben felmerült (már az elején), hogy ez egy elfuserált coming of age (felnövés) film, később elég sok drámaisággal. Érdekes egy zombifilm, mondhatom. Egy olyan, ami mindezekkel együtt visszanyúl a kétezres évek hangulatához.

Persze éreztem, hogy ez azoknak szól, akik odavoltak az első részért. Mondhatni, az új elemek közül teljesen kitűnt a fancervice, miközben egy-két innen-onnan összekapkodott ötlet is helyet kapott benne. Ilyenek a zombikasztok például, amikkel érdekesebbé lehet tenni ezt az új, domináns fajt, ilyeneket tipikusan pc és konzoljátékokban lehet látni. Vagy találkozhatunk a Holtak Hajnalában csak egy kis ideig láthatóhoz hasonló terhes zombival, aminek még a rendező jelentőséget is ad.

A zeneisége nagyon az első részre hajaz, főleg a utolsó traktusban hallható lüktető, majd felerősödő muzsikára gondolok, ami az új részben nem akciójelenethez, hanem egy drámaihoz kapcsolódott. De amúgy nekem egy jelenet tiszta Trainspotting volt, ami nem csoda, Boyle-rendezés az is.

A történet szerint a Brit-szigetek karantén alá került, hogy a düh-vírus terjedését megakadályozzák. Ezzel egy új világrend épült ki. A szigeteken lényegében megállt az élet, emberek kis csoportokba verődve élnek, egymástól elszigetelve. Főszereplőnk, a 12 éves Spike és családja Lindisfarne szigetén élnek, amit apálykor lehet egy oda vezető úton megközelíteni. Spike és apukája azonban a nagy szigetre mennek, hogy a fiú átessen a beavatáson, vadász és guberáló legyen.

Útjuk során azonban nehézségekbe ütköznek, ugyanis a sziget oda eső részére tette át székhelyét egy Alfa, ami egy olyan egyede az embernek, amire szteroidként hatott a vírus, így rettenetes ellenfél, nyilakkal majdnem lehetetlen kivégezni.

A probléma mégsem ez, hanem a kisfiú édesanyját kínzó fejfájás, amire csak az egyetlen közelben élő orvos, dr. Kelson (Ralph Fiennes) tudhatja a gyógymódot. Kelson viszont a sziget belseje felé él, utoljára 15 évvel korábban látták, és már akkor se volt százas.

A filmben megtudhatjuk, hogy saját magunk legnagyobb ellenségei pont mi vagyunk, ez minden zombifilm sajátja. Boyle filmje viszont néha be-bevillant korábbi háborús jeleneteket, harci morajokat, ezt a mondanivalót erősítve. Nyilvánvalóan a mai háborgó, gyűlölettel teli világ sem tanult semmiből.

A szigeteken olyan világ alakul ki, ahova a karantén miatt semmilyen technológia nem jut be, így lassan minden elrohad, mégis az emberben ott van a túlélni akarás, a filmben pedig a remény.

Aztán megfogta az internet népe a lényeget! A cenzúra kitakarta nálunk a meztelen fertőzöttek csúnyáját. Aztamindenit! Én ezt lerendezném néhány mondattal.

Miközben nálunk egyetlen brütyi se látszik a cenzúra miatt, addig a Redditen már megy a csevej arról, milyen alternatív címeket lehetne adni a filmnek (28 centis slag, Kiszabadult Willie, 28 fertőzött pénisszel később, Dickula gróf támadása, és ehhez hasonlók). Hogy a cenzúra miképpen hatott a filmes élményre, nem tudom megmondani, csak értetlenül állok előtte. De a kommenteket olvasva, valószínűleg komoly arzenál lehet látható. Amúgy annak, hogy a fertőzöttek miért meztelenek, szerintem érthető magyarázata van. 28 évnyi zombulás alatt nyilvánvalóan nem mentek a helyi kínaiba susogós melegítőt venni Hello Kittys pólóval.

Remélem, Boyle tartogat még nekünk hasonló filmet. Ez akár lehetett volna egy epizód egy frankó sorozatból. Egy epizód, amiben egy elbaszott világ és a benne élő néhány élni akaró ember sorsa rajzolódik ki.

(B)

Idén eljött az idő, hogy a Kingpin Kiadó elhozza nekünk Todd McFarlane 1990-ben futott Torment, magyarul Tortúra című történetét, keménykötésben. Ez egy egyáltalán nem megosztó történet, aki olvasta, aszerint ez egy szar. Szerintem is.

Félreértés ne essék. A kötet gyönyörű. Szép a védőborító, szép a fedél. Illik a többi keményfedeles pókhoz, kinézetben, nem tartalomban. Egyszerűen, ismerve ennek a sztorinak a születési körülményeit, teljesen érthető, miért ennyire semmilyen.

Ha jól emlékszem McFarlane Venom sztorija után nagyon nagy májernek érezte magát, hogy íróként is kipróbálja magát. És kit kellett megerőszakolnia? Pókembert. Persze hamar befuccsolt az egész, a lentebb részletezett okokból.

Én imádom McFarlane munkáit, mert szerintem szépen rajzol, azért haragszom rá, hogy mindent ilyen végtelenített, semmitmondó stílusban csinál. Spawnnál is ez megy az utóbbi években. Végtelenített szenvedés, darkos önmarcangolás az örökkévalóságig. De ebben a Pókember sztoriban még csak a rajzok sem néznek ki jól. Sokszor olyanok, mintha bomba robbant volna a panelen, minden szanaszét, felismerhetetlen összeállításban.

Az a baj a Tormenttel, hogy senkinek semmi motivációja nincs benne, a szereplőknek, de még magának az alkotónak sem.

A történet sehova sem lyukad ki, a zs kategóriás főgonosz egy vudu papnő, aki átvuduzta a saját oldalára a Gyíkot, aki meg akarja enni Pókembert, de valahogy mindig visszafogja magát, de azért mérges karomcsapással megmérgezte. Pókember innentől fogva fetreng. Ki sem derül, hogy a szexi vudu papnő miért akarja megkínozni hálószövőnket, és igazából egy csapásra győz a pók. Mindez 120 oldalon?

Ja és nézhetjük a kancsi MJ-t, ahogy bulizgat (miért?) és kapunk néhány oldalas Pók-eredetsztorit (miért?) és egy kicsit Kraven utolsó vadászatából (kitaláljátok? miért?). Ezek sehova se vezetnek, semmiféle többlet tanulságot nem tartalmaznak, csak újra lettek rajzolva néhány panelben, McFarlane stílusban. Sehogy sem kötődnek egymáshoz. Ennyi erővel nézhettük volna azt is, ahogy May néni elmegy a közértbe, vagy Jonah megveszi az asszonynak az éppen kinézett függönyt. Teljen az oldal, végül is 120 oldal az rohadt sok.

Nagyon McFarlane a panelrendezés, az egész oldalas panelek, de egyáltalán nem pókemberesek. Az ő kalandjai valahogy párhuzamosabb panelekben az igaziak. Szépen sorban, csíkokban, vagy nem tudom. Biztos nem így. Ezen kívül a Spawnból is ismert vertikális szaggatott-szabálytalan panelekben csepeg a vér, a nyál, vagy az eső. A rajzok hullámzók, sokszor aránytalanok. A gyík olykor kutyaszerű, hol krokodil, hol sárkány. Összevissza az egész.

Hát ennyit erről.

(B)

Nem voltak nagy elvárásaim a Nick Raider kötettel szemben. LOL, dehogynem! Megszoktam, megszoktuk, hogy ha valamit Antal, az Anagram Comics kiadó vezetője valamit kiválaszt, akkor az csakis a legjobbak közé tartozhat. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy tartsuk őt nyomás alatt, és követeljük a legjobbat, de úgyis így lesz. :D

Szokásos: nagyon szép kötet, ráadásul vaskos is, mivel picivel 400 oldal fölötti a terjedelme. Ez négy teljes történetet jelent, két régi, két új. Itt talán nem árt egy kis magyarázat. Bár nem szükséges, csak néha szeretek leírni fölösleges dolgokat. Általában. :D Nick Raider - természetesen - egy Bonelli kiadó karakter, 1988-ban került először papírra. (Sok mindent megtudhatunk a bevezető szövegből is, érdemes és érdekes.) A kötet négy története ketté osztható: az első kettő a múltban zajlik, Nick fiatalkorában, a másik kettő pedig... szintén, de itt a harminc évvel későbbi, napjainkban élő Nick emlékezik vissza. Ja, azt még nem mondtam, hogy a főszereplő egy gyilkossági nyomozó, bár ez a tény a borítóról viszonylag gyorsan kitalálható.

Olvasás előtt-közben-után néha beszéltünk róla Béluval, sok ponton ugyanazt láttuk vagy éreztük, de majd kiabál, ha nem így van. A kötet fele inkább ilyen bevezető jellegű, ismerkedős. Vagyis mi ismerjük meg a szereplőket, tulajdonképpen erről van szó. Az első – Véletlen áldozatok/Vittime per caso - nem nyerte el túlzottan a tetszésem. Néha kusza, a nagyon sok akciójelenet között néha elvesztettem a fonalat. Vagy inkább azt, hogy most ki éppen ki, mi történt vele, vagy akármi. Nagyon rendőrös krimik. De nem a könyvek, hanem a tévésorozatok vagy a filmek, tulajdonképpen az hatvanas és a kilencvenes évek között készültek legjava. Főleg az autós üldözések, amelyek gyakran balesetbe torkollnak. És ezeknél tudtam néha elveszíteni a fonalat. Persze az is lehet, hogy velem van a baj. A második sztori – Sötétség Chinatownban/Buio a Chinatown - már egy lényegesen jobb, szövevényesebb, jobban megírt valami. És akkor jön a fordulat, a kötet fele. (Harminc év múlva/Trent’anni dopo, Kikötői rajtaütés/Agguato al porto.) Nick egy ötvenes hadnagy, akit ellepnek az emlékek és az érzések. De ez csak egy keretet ad, és ebben a keretben helyezkedik el egy-egy harminc évvel ezelőtti nyomozás. És itt már nem volt az a fura érzésem, nagyon működött a dolog, gördülékenyen, jól felfűzött fordulatokkal, wow! Persze ez gyakori a képregények esetében, mert változhat az író, és ott jön egy teljesen új hozzáállás. Viszont egy köteten belül ez nagy váltás. Tulajdonképpen, ha valamiért az ember azt érzi az elején, hogy kár volt belefogni, a folytatás bőven kompenzál, szóval megéri.

Nick Raider egy klasszikus krimihős. Egy tipikus Bonelli képregény. Durván negyven év tévés rendőrködés szinopszisa, persze itt leginkább az amerikai sorozatokra, filmekre gondolva. Amikor a főszereplő pesszimizmusból építi fel a világot, visszaemlékezéssel alámondva, az zseniális noir hangulatot teremt. Na, egy plusz ok, hogy ne hagyjuk ki! És nem hiányozhatnak azok a "signature talk"-ok sem, amiket már több Bonelli karakter esetében megszoktunk. (Vagy nem.) Tudjátok, amikor a szereplő gyakran ismétli ugyanazt a mondatot vagy szófordulatot, ami sokszor baromira idegesítő tud lenni. Van ennek magyar neve? Na, olvassátok el, aztán megbeszéljük!

A kötetért hála és köszönet Antalnak, az Anagram Comics-nak!

Miket kaparintottam meg az év hatodik és hetedik hónapjában eddig? Lássuk... :)

1. Szellemlovas (Határtalan Hősök sorozat by Bubi Bolt, Ghost Rider Vol. 10. #1-#5)

Szörnyek nem léteznek... Vagy mégis?

A Bubi Boltnál júniusban a Határtalan Hősök sorozatában megjelent Szellemlovas ilyen kérdést tesz fel, és meg is válaszolja.

Szörnyek vannak, és Szellemlovas köztük a legrosszabb, aki Johnny Blaze testében raboskodik.

Ez egy sorozat nyitánya, érdekes felütés, 5 füzet után az ember azt érzi, olvasná tovább. 

A történet azzal kezdődik, hogy Johnny otthon (?) lábadozik motorbalesetéből. Egy hatalmas sebhely van a fején, a balesetből semmire sem emlékszik. Pszichiátriai kezelésre jár, mert sajnos a fejfájáson felül rémálmok és hallucinációk is gyötrik.

Johnny két világ között ragadó elméje már azt se tudja eldönteni, mi valós, és mi az ördög kreálmánya, és az első kötet végén maga az olvasó is lóg a sziklán, egy kézzel kapaszkodva.

Egy rendkívül véres, egyben humoros és szókimondó képregény, látványos rajzokon. A vége annyira abszurd, hogy nem is vártam mást egy Szellemlovastól. Ha elolvassátok, tudni fogjátok, mire gondoltam.

Folytatása következik. Csak mikor?

 2. Love me – Egy románc (négy részes minisorozat egy kötetben, Frike)

Francesca Perillo és Stefano Cardoselli képregénye a Love me- Egy románc. Cardoselli frenetikus formáin elevenedik meg egy robot szerelme, egy ismeretlen nő iránt.

Egyáltalán lehet-e szerelmes egy robot? Láthatóan igen. Rambózhat-e egy robot a helyi maffiavezér otthonában? Természetesen! Lehet-e happy end egy Cardoselli-kötet végén? Kiderül, ha elolvasod!

Egy nagyon egyszerű, viszont magával ragadó, és gördülékeny történet a Love me, egy jövőbeli színes-neonfényes metropoliszban, Cardoselli gyönyörű rajzain, élénk színekben. Miközben arra a kérdésre keresi a választ, mi teszi emberré az embert, egy macska narrál, és az ebből fakadó humort teljesen kimeríti, ott és akkor, amikor és ahol kell.

Csak szeretni lehet.

3. Gambit (Bubi extra 31.)

Jó kis füzetek a Bubi extrák. Egyelőre mind megvan, és a többségüket olvastam is. Ez a Gambit egy kis eredetsztori, és jellemrajz, egy kiváló fickóról, aki mellesleg mutáns. Képességével energiát tud összpontosítani tárgyakba, amiket akár elhajítva, robbanást tud okozni.

Remy Lebeau története New Orleans-ből indul, ahol a tolvajok céhének tagjaként beleszeret a bérgyilkos hercegnőbe. Viszont szerelmüket a gyilkos céh egyik tagja nem tartja helyénvalónak, ezért párbajra hívja Remyt, akinek előjön a képessége, és két darabra robbantja szegény párát. Jutalma a száműzetés, mivel csalást kiáltanak.

Ez után még néhány rövid sztorit olvashatunk róla, amikben látható, hogy egyfajta Robin Hood ő, annak ellenére, hogy tolvaj és mindenféle bűncselekményre felbérelhető, próbálja jó cselekedetekkel kompenzálni a karmát.

Jó füzet. Mike Carey írta. Ha két héttel korábban jelent volna meg... Na mindegy. (A comic con egyik vendége ő volt).

4. Lady Crows (Írta és rajzolta: Straubinger Gréta, kiadta: Szebeni Péter, 2025.)

A 5panels csomagban két képregény volt, a Lady Crows-ra esett a választásom először, mivel láthatóan kevesebb benne az olvasnivaló, mint a Rossz Bőrben esetében. Ez nálam a gyerek mellett manapság előnyt jelent.

Igazából a szöveg mennyisége a Lady Crows-nál átlagosnak mondható, viszont a rajzok nézegetése elvitte az egészet, így azért tovább tartott az élmény, mint elsőre gondoltam.

Az alkotó az animációs filmek világából érkezett a képregényekébe, és ha ezt nem tudtam volna meg az imdb-ről (https://m.imdb.com/name/nm12501933/) akkor is feltűnő az a stílus és minőség, amit letett az asztalra. Egyébként Straubinger Gréta dolgozott a Csongor és Tündén (2025.), a „Még Emlékszem”-en (2021.) és a „Kék Pelikan”-on (2023.) is. A Lady Crows rajzai eleve rajzfilmesekre sikerültek, néha kis Disney-hatást véltem felfedezni, de megkérdezném, hogy hogy áll Gréta Stjepan Sejic-csel és annak munkásságával. Ugyanis nekem a stílusról és a hangulatról a Death Vigil is beugrott, de lehet, hogy a hasonlóság csupán a véletlen műve. Ott vannak egyébként ilyen tűpontos, mindig felismerhető, magas szintű karakterábrázolások.

A sztori beharangozója előtt még megemlíteném, hogy nagyon háklis vagyok a helyesírásra, és kiemelném, hogy a Lady Crows olvasása közben egyetlen hibát sem véltem felfedezni. Szeretem az ilyen igényességet.

Marissa a történet főszereplője, akit egy árokban ébreszt egy kicsit sápatag úriember. A lány kicsit meg van tépázva, viszont nem az alföldi tájakra jellemző biciklivel betakarózva részegen alvás esetköre forgott fenn nála. De az amnézia természetesen megszépít mindent, ami szerencsére a lánynak van.

A család megörül a lánynak, viszont Marissa nem olyan már, mint volt. Furcsa hangokat hall, és rémálmaiban egy fehér farkassal randizgat, ami beindít benne valamit.

Egy keserédes kis túlvilági kaland kerekedik ki a képregény végére, amiben még látványos harcokra is számíthat az olvasó. A történet gördülékeny, a rajzok szexik. Szerintem egy folytatást is elbírna. Akit érdekel a művész munkássága, annak itt van Straubinger Gréta instagram oldala, illik bekövetni.

https://www.instagram.com/pinatadoodles?igsh=Y3NrNm9sY3c4d2U0

A 5panels alkotógárdájának oldala pedig:

https://5panels.hu/

Duke és társai végre azzá válnak, amivé kell. Ők lesznek a Joe-k! Hey-ho Joe! Végig kísérhetjük a kiképzés néhány mozzanatát, és hogy hogyan lesz egy maroknyi emberből igazi csapat. Duke annak akar a végére járni, mi volt az a dög, aki megölte a társát (Starscream volt egyébként, aki a pilótát kinyomta, mint egy pattanást).

Közben Kobra Parancsnok a hatalmának és tudományának kiteljesítésén dolgozik. Először egy robot alkatrészt néz ki, majd egy oroszok által kifejlesztett agymosó gépet, amiből agybombát akar létrehozni. Ennek felrobbantásával 5 km-es körzetben mindenkit a Kobra alattvalójává zombiasítana.

Így elkerülhetetlenné vált, hogy a Parancsnok felfedje magát, ennek következtében a G.I. Joe csapat tagjainak száma leredukálódik, köszönhetően az Energon által hajtott szuperfegyvereknek. A Parancsnok még a legkiélezettebb helyzetekben is megőrzi nyugalmát, és muszáj neki felfednie Destro előtt, amit tud, mert fő segítője bizalma, a sorozatos buktáknak hála, erőteljesen megingott benne.

Egy rendkívül fordulatos és sokszor meghökkentő, egyben látványos kötet a Cobra Strikes! Azért már közel sem hibátlan. A főszereplő hoz néhány rossz döntést, ennek meg kell fizetnie az árát. Viszont egy momentum kifejezetten blőd volt: Duke pisztollyal közvetlen közelről fejbelövi a Parancsnokot, de a golyó gellert kap a fém maszkon, és Duke vállába fúródik. Azért volt egy egész nagy felület ami nem volt agyonpáncélozva a Parancsnok testén...

Na mindegy.

Hamarosan folytatódik a történet.

És ebben is van csöppnyi trafó!

Fut-robog az Energon Universe. Ezúttal a Hot Rodot a borítóján viselő Void Rivals #3 képregény kötet érkezett a múlt héten, és nem is tudtam olvasás nélkül a polcra tenni.

A Void Rivals-t Robert Kirkman és Lorenzo De Felici jegyzik, akik már a sokszor emlegetett Oblivion Songot is összeeszkábálták nekünk valahogy. Igazából egy marha jó páros az övék, jól működik a rajz és a szöveg együtt, bármiről is legyen szó.

Felici gyönyörűen rajzol, és nem csak Transformers-t. De mégis, amikor ezek a böhöm nagy gépek az emberek között mászkálnak, kiráz a hideg. A harmadik kötetben is párhuzamosan több eseményszál zajlik. A Zertonia és az Agorria kettős bolygórendszer két féltekéjén (gyűrű két szeletén), a Kobráknál, és a Skuxxoid gyíknál. Hot Rod az Agorrián rátalál egy régi bajtársra, Springerre, aki Daraknak segített a sivatagból kijutni. Jetfire is eltűnt (ha jól emlékszem, ő már a Földön járt korában), és Hot Rod őt, Optimust, illetve Zerta Triont keresi.

Zerta Trion a Zertonián van, elrejtőzve, gyengén, és miközben Solila faggatja a két félgyűrű egyesítésének lehetőségéről, Zerta Trion beavatja a bolygó létrehozásának történetébe, és abba, hogy az egyesítés elkerülhetetlen, de akkor egy hatalmas ellenféllel is szembe fognak kerülni.

Egy kis Trafó mitológia tehát. Alpha és Zerta Trion Primus isten (Kibertron) első gyermekei, akik maguk is csaknem isteni hatalommal bírnak. Sajnos azonban most a kibertroni faj eléggé vesztésre áll. Mindenki rendesen meg van tépázódva.

Miközben kiderül, hogy akiről azt hittük, hogy iszonyat nagy fenékfej, mégsem az, könnyes búcsút kell vennünk egy szeretett karaktertől, akit az alkotók egy huszárvágással intéznek el. Engem kicsit meglepetésszerűen ért a dolog.

Tiszta érzelmi hullámvasút ez az egész. Jöhet a folytatás.

Ja egyébként aki hiányolta a Void Rivals figurákat, annak elárulom, hogy nem rég bejelentettek egy Jetfire-Darak-Solila figura csomagot. Jetfire 11 inch (28 centi), a kis figurák pedig 3.75 inchesek (kb. 10 centi) lesznek. Megjelenési ár egyelőre nem ismert. San Diego Comic Con Exclusive darab lesz, de lesz webshopban is (Hasbro Pulse), tehát a megjelenés idén július vége lesz várhatóan.

(B)

Eltelt egy hét, szóval lassú vagyok. Nem (csak) a korral jár, hanem a család-munka-kialvatlanság háromszögből. De hát: volt egy Budapest Comic Con, és mi is ott voltunk. Bélu már megírta, és az idő jelentős részében ugyanott voltunk. Viszont ő eléggé rendszeresen vesz részt a Szegedi képregényes rendezvényeken, én pedig nem vagyok annyira az a mindenre járós. Most tulajdonképpen kész tények elé állított: megyünk érted, felveszünk otthon, elviszünk a Con-ra, hazaviszünk. Majd valamivel később előjött Chris Claremont neve. (Bevallom, akkor sem voltam még 100%-osan biztos, hogy ott leszek. Még előtte este sem, amikor igyekeztem pár képregényt a hátizsákba tuszkolni.)

[Itt volt kb. 1500 karakter, amit kitöröltem. Elkezdtem leírni a történéseket. #deminek]

Szóval nem vagyok az az ilyenekre járó, ilyenkor képregényeket begyűjtő alkat. Sok az ember is, menni kell, nem is nagyon lehet leülni. De ez mégis más volt. Persze, itt is sokan azért voltak, hogy eladják a dolgaikat, vagy legalább egy "kis" promo legyen. Mert hiába van "Comic" a nevében, lássuk be, a képregény itt csak egy szereplő a sok közül. Főleg az ennyire kibővített, a geek sokszínűséget ünneplő és bemutató alkalmon. Mert volt mozis rész, külföldi és hazai résztvevőkkel, volt cosplay minden mennyiségben, kicsiknek és nagyoknak, volt fantasy, Ázsiától Stargate-ig, volt szerepjáték, e-sport, táblajáték, kártyajáték, volt hatalmas Star Wars terület, volt... Nem tudom, valamit - sok mindent - biztos kihagytam. És nemcsak a felsorolásból, hanem a helyszínen is. Egyszerűen nem fér bele minden. A kíváncsiság hajtana, és mindenhol elidőzne az ember, tátaná a száját, megfogna, kipróbálna dolgokat. De csak próbálod felmérni a helyzetet, megismerni a terepet, hogy párszor még visszatérj a pár tényleg kedvenc és előre kigondolt helyszínhez.

És bármekkora trekkie vagyok, a sok kiállított tárgy mellett is mindig a képregények irányába pislogtam. És bármerre jártunk, végül mindig ott kötöttünk ki. Talán máskor - ha lesz máskor - majd jobban átgondoljuk, majd másképp tervezzük, de ez sem biztos. Mert hová is mentünk volna, amikor itt volt a nagy Claremont, akinek pár tucat kötete pihen itthon? Aki mindenkit kedvesen, pár szóval fogadott. Vagy Dave McKean, akire nehezen mondom, hogy rajzoló, mert a művészetet és a designt csempészte be a képregények világába. Aki kérés nélkül dobott rajzokat az aláírása mellé. Vagy Esad Ribic, akinek a munkáit mindig csodálattal nézem. Aki morcosnak tűnik, de pár pillanatra mégis odaszökik egy mosoly az arcára. Vagy Mike Carey, aki már mindent és mindenhol írt. Aki már éppen elindult az asztalától, de amikor odaléptünk, mosolyogva visszafordult.

Mert hová mentünk volna, amikor kedves ismerősöd (annál azért picit több) ott hagyja a pultját, odajön üdvözölni, majd csak eléggé nehezen sikerül kilépni a beszélgetésből. De nem akarok pofátlan lenni, Spuri csak egy van, de képregénye nagyon sok, dolgozzon csak. Másfél lépéssel később már Sövivel ragadunk le percekre, végre nem csak az online világban, de őt is nagyjából el kell zavarni, mert ő is dolgozik, segédkezik. Az Anagram pultnál Antallal ragadunk le többször is, és ott is érzem, hogy akár órákig is, de muszáj másoknak is teret, helyet adni. Jákói Dávid és Kóbor Robi általában csak színes csíkok, Flash üzemmódban, és szinte csak a hátukat lehet látni rohanás közben. De annak a pár gondolat- vagy mondatfoszlánynak is örülünk, mert nélkülük az egész nem ez és nem ilyen lenne, és örülünk, hogy kedves ismerőseink közé sorolhatjuk őket. (Hogy ez mennyire kölcsönös, az más téma. :D ) Mire Koska Zolihoz jutottam, már eléggé fáradt voltam, és bár voltak már jó és mély beszélgetéseink, most nem úgy ment. De félszavakból is, és majd, és nem baj. De örülök, hogy egyáltalán. És hová mentünk volna, amikor még a "rajongóink" is itt vannak? Szarka Zolinak köszönhetünk egy olyan pillanatot, amiért úgy éreztük, mégis megéri néha pár sort összerakni. Valaki néha olvassa és szereti is. Nagyszerű érzés!

Tehát érdemes volt kilátogatni. Fárasztó, de élményekkel teli nap volt. Többségében pozitív élményekkel. A rosszakat most mégsem írom le. Köszönjük a szervezőknek, köszönjük barátainknak!

2025. június 14-15. között rendezték meg az idei Budapest Comic Cont a Hungexpon, szerintem minden geek egyik álomrendezvényét. Én még soha nem voltam hasonló volumenű eseményen, de idén végre eljutottunk Tibivel és Mátéval, aki a hivatalos fotósunk és sofőrünk volt, a most felhasznált képek is tőle származnak.

1. Az előzmények

A szombati napot vettük célba, viszont az esemény meghirdetésekor még nem voltak fixek a dátumok abból a szempontból, hogy ki mikor is ér rá végül (a változtatás jogát fenntartották a rendezők). Én két dedikáló jegyet vettem, egyet Chris Claremont-ra (az X-men írólegendája), egyet pedig Giancarlo Espositora (a „The Boys”, a Mandalóri, a Breaking Bad és az Amerika Kapitány sztárja pl.). Utóbbi sajnos a szombati napra nem ért ide, viszont megemlíteném, hogy a szervezők vasárnapra ajándék jeggyel látták el, akik vettek ilyen jegyet a szombati napra, illetve aki nem ért rá, mint én, annak lényegében azonnal visszafizették a dedikálójegy árát. Ezt csak megjegyzem, nagyon gördülékeny volt az egész.

2. A belépés

9 órakor léptünk be az elsők között a helyszínre. A Hungexpo két pavilonjában rendezkedtek be, az egyik a képregényes, a másik az „egyéb” geek kategória. A képregényes pavilonba is került azért az egyéb szépségekből. Aki nem járt még ilyen helyen, úgy kell elképzelni, mint egy hatalmas kirakodóvásárt, csak sokan úgy jelentek meg, hogy a gyűjteményüket szerették volna bemutatni, illetve egy-egy szubkultúrát népszerűsíteni. Az első, aki elkapott, egy nagyon kedves lány volt a steampunkoktól. Ez leegyszerűsítve egy olyan világ, ahol a gőzgép a technológia csúcsa, tehát nem találták fel az elektromosságot, egyebeket. A steampunk alkotók mindenféle alkatrészt begyűjtenek, ami másnak hulladék, abból fene jó tárgyakat tudnak készíteni (például egy díszt egy cilinderre, vagy a régi heggesztő szemüvegekbe lehelnek új életet).

Feltérképeztük a terepet. A dedikálósarok érdekelt minket a legjobban, mert Claremont-ra nagyon rá voltunk izgulva mindketten, és az elsők között szerettünk volna aláíratni, nehogy lemaradjunk. Na de a magyar alkotókat, kiadókat is felderítettük, ki hol van, mert velük meg üres idejükben esetleg tudtunk pár szót váltani. No meg a szervezőkkel is, meg olyan emberekkel, akikkel az online térben már ismeretséget kötöttünk, csak személyesen még nem volt alkalmuk beverni a pofámat.

A nyitás előtt még beszélgettünk egy klingonnal a gyűjteményéről, és a CSK-1 cosplayes tagjaival a különböző Csillagkapu relikviákról, a sorozatban látható fegyverekről.

3. Az indulás

A kapukat hivatalosan 10 órakor nyitották meg, és a dedikálások is ekkor kezdődtek. Claremont kicsit késve kezdte meg, és egyből elég nagy sor állt előtte, de mindenki mosolyogva és türelmesen várt. Végül is ez a geek életének egyik nagy pillanata, testközelből láthatja hőseinek alkotóját, fél percre közös mederben csoroghat az élete egy sztárral. Claremont-nak mindenkihez volt egy kedves szava, türelmesen, mosolyogva lapozgatta a dedikálásra szánt relikviákat, és egy-egy kérdést feltett a rajongóknak, és akár még le is pacsizott velük. Utána órákig nem akartam kezet mosni, de végül muszáj volt, mert el kellett mennem mosdóba.

 Esad Ribic összefirkálta az egyik blank képregényemet, és aláírta a Thor – A mennydörgés Istenét, amilyen mogorvának tűnik az ember első ránézésre, olyannyira kedves.

4. Nézelődés

Dave McKean és Mike Carey még a célkeresztben volt, de ráért még az aláírások beszerzése. Ezért körbe néztünk magyar fronton. A Bubi Boltnál Tálosi Andrással váltottunk néhány kedves szót, majd Antal barátunkkal az Anagram asztalánál. Én egy László Márk Hellboy rajzra is vevő voltam, majd Mezsgye képregényre. Majd Giovanniékkal is összekacsintottunk. Rám ne nézzetek, nekem minden megvan előrendelésben.

Egy kis ebéd után a másik pavilonban hatalmas Star Wars kiállítás várt minket, cosplayesekkel, relikviákkal. Majd óriás robotok társaságában sétálgathattunk. Ki volt állítva KITT a Knight Riderből, és a Delorean időgép, amiket bővebben, testközelből is szemügyre lehetett venni.

A színész soron éppen a Trónok Harca és az Akolitus egyik sztárja, Dean-Charles Chapman dedikált, és Ser Mery Trant (Ian Beattie) a színpadon mesélt a Trónok Harca sorozat forgatásáról. A katonaság is kivonult a helyszínre, egy robotkutya mutatványozott mindenfelé.

Végül Mike Careyt WC-re menet közben kaptuk el, hogy dedikálja nekünk az újonnan megvásárolt FF Kockást, és Tibi is megkapta a Dave McKean Jokert a képregényébe, így mindenki boldog volt. Az 5Panels gárda asztalánál Tibi dedikáltatott Koska Zolival, én meg behúztam még egy Alien printet Molnár Gábortól.

5. Mik voltak még?

Szerepjátékos sarok (elég nagy), társasjátékok, cosplay-verseny, képregényes előadások színpadja, gaming sarok (szintén elég nagy), „moziterem”, a hadsereg hatalmas terepjárója katonák gyűrűjében, akiktől kérdezni is lehetett. Merch boltok, figurás boltok kirakodó részei, képregény és könyvkiadók asztalai, egyebek.

Lehetetlen mindent felsorolni, mert tényleg hatalmas volt a két helyszín.

A szervezők szerintem egy igen színvonalas rendezvényt raktak le az asztalra, mivel hatalmas tömeget mozgatott meg a szombati nap, és nem csak itthonról vonzott be látogatókat. Nekem kezdésnek nagyon jó élmény volt találkozni hasonszőrű emberekkel, akik ugyanúgy rajonganak, még ha nem is pontosan ugyanazokért a dolgokért, és mosolyogva, megszállottan tudnak beszélni a szenvedélyükről, ugyanúgy, mint én. Igazából majdnem ugyanazt éreztem, mint a Szegedi Képregényes eseményeken, hogy egy még nagyobb család tagja vagyok. És külön köszönet Kóbor Robinak, akihez bármikor fordulhattam bármilyen kérdésemmel.

Egy élmény volt. Jövőre ugyanitt.

(B)

Minden eddiginél színesebb programmal és új díjátadókkal vár a 2025-ös K&H Budapest Comic Con!

Idén is a hazai geek- és popkultúra legnagyobb ünnepére készülhetünk hétvégén, június 14-15. között a Hungexpo területén, ahol a K&H Budapest Comic Con nemcsak világsztárokat és exkluzív programokat, de több kiemelt díjátadót is elhoz a látogatóknak!

Ahogyan tavaly, úgy idén is társrendezvényként csatlakozik a RadioCafé Board Game Expo, mely szombaton 13:00-kor ad otthont a MATE díjátadójának. Az eseményt követően lehetőség lesz a díjazott játék kipróbálására is a helyszínen.

A hazai képregénykultúra ápolása és támogatása továbbra is kiemelt fontosságú az esemény megálmodóinak. Ennek jegyében 2025-ben ismét átadásra kerül a Futaki Attila-díj – a K&H Budapest Comic Con szervezői által alapított elismerés, amely a tragikusan fiatalon elhunyt művész emléke előtt tiszteleg. A közönség által megszavazott díjat két kategóriában – Legjobb magyar képregény és Legjobb magyarul megjelent külföldi képregény – vasárnap 15:10-kor adják át a Cinema City Nagyszínpadon.

A Murányi Juci-díjat idén alapították a szervezők egy kedves barátjuk emlékére, aki végtelen kreativitásával, lelkesedésével és mindig segítőkész jelenlétével formálta a Budapest Comic Con közösségét. A díj célja, hogy elismerjék azokat az amatőr alkotókat, akik hozzá hasonlóan szívvel-lélekkel, különleges energiával alkotnak. A nyerteseket ünnepélyes keretek között díjazzák a rendezvényen. A díjátadóra vasárnap kerül sor 14:10-től.

A magyar alkotók idén is reflektorfénybe kerülnek! Az MCC Comics Artist Alley-ban hazai és nemzetközi képregényrajzolók, illusztrátorok várnak benneteket, míg az MVM Artist Alley-ban egyedi kézműves alkotások és különleges portékák között böngészhettek.

Megérkezett a limitált funbag – kizárólag a merch shopban, tele értékes meglepetésekkel! Ráadásul egy szerencsés vásárló egy 2026-os BCC ULTRA VIP bérlet boldog tulajdonosa is lehet! Sőt, egy szerencsés akár még egy 2026-os BCC ULTRA VIP bérlettel is gazdagodhat.

A programok immár véglegesek! A NFI Magyar Filmzónában és Filmszínpadon a magyar filmes szakma rejtelmeibe leshetnek be a látogatók, valamint izgalmas jelmezkészítő és sminkes workshopokon is részt vehetnek az érdeklődők. Jelentkezni a rendezvény weboldalán lehet. Míg a Cinema City Nagyszínpadon a külföldi sztárok mellett izgalmas előadásokat hallgathatnak meg a kilátogatók.

Egy különleges kihívás várja az NMHH standjához érkezőket a Comic Conon: a Családi 5 próba során négy izgalmas játék teljesítését követően a végső kvíz megfejtésével értékes nyereményekre pályázhatnak a résztvevők, de akik csak egy próbát teljesítenek, azok is vihetnek kisebb ajándékaikból.

A 2025-ös LEGO® standjának sztárja egy hatalmas LEGO kockákból épült Fortnite Llama lesz. A közel 4 méter magas, 234 623 kockából álló építmény garantáltan lenyűgözi majd a látogatókat. A program másik különleges színfoltja, hogy a LEGO Star Wars társ-kreatív vezetőjével, Niels M. Frederiksennel, és egy magyar LEGO tervezővel, Gerencsér Áronnal is lehet találkozni a színpadon. Niels, aki már több mint egy évtizede dolgozik a LEGO Csoportnál, személyesen mesél majd a tervezés kulisszatitkairól.

És ha mindez ez nem lenne elég: a Comic Conra szóló belépővel másik 2 esemény is látogatható! A RadioCafé Board Game Expo-n izgalmas társasjátékokat és friss újdonságokat próbálhattok ki, míg az OGEX zónában a gaming rajongóira vár a kikapcsolódás és a digitális élmények világa.

Június 14-15., Hungexpo – Irány a K&H Budapest Comic Con!

 📍 Részletek: www.budapestcomiccon.hu