Hétköznapi Geekságok

Budapest Comic Con élménybeszámoló

2025. június 17. - Gubán Bélu

2025. június 14-15. között rendezték meg az idei Budapest Comic Cont a Hungexpon, szerintem minden geek egyik álomrendezvényét. Én még soha nem voltam hasonló volumenű eseményen, de idén végre eljutottunk Tibivel és Mátéval, aki a hivatalos fotósunk és sofőrünk volt, a most felhasznált képek is tőle származnak.

 

1. Az előzmények

A szombati napot vettük célba, viszont az esemény meghirdetésekor még nem voltak fixek a dátumok abból a szempontból, hogy ki mikor is ér rá végül (a változtatás jogát fenntartották a rendezők). Én két dedikáló jegyet vettem, egyet Chris Claremont-ra (az X-men írólegendája), egyet pedig Giancarlo Espositora (a „The Boys”, a Mandalóri, a Breaking Bad és az Amerika Kapitány sztárja pl.). Utóbbi sajnos a szombati napra nem ért ide, viszont megemlíteném, hogy a szervezők vasárnapra ajándék jeggyel látták el, akik vettek ilyen jegyet a szombati napra, illetve aki nem ért rá, mint én, annak lényegében azonnal visszafizették a dedikálójegy árát. Ezt csak megjegyzem, nagyon gördülékeny volt az egész.

2. A belépés

9 órakor léptünk be az elsők között a helyszínre. A Hungexpo két pavilonjában rendezkedtek be, az egyik a képregényes, a másik az „egyéb” geek kategória. A képregényes pavilonba is került azért az egyéb szépségekből. Aki nem járt még ilyen helyen, úgy kell elképzelni, mint egy hatalmas kirakodóvásárt, csak sokan úgy jelentek meg, hogy a gyűjteményüket szerették volna bemutatni, illetve egy-egy szubkultúrát népszerűsíteni. Az első, aki elkapott, egy nagyon kedves lány volt a steampunkoktól. Ez leegyszerűsítve egy olyan világ, ahol a gőzgép a technológia csúcsa, tehát nem találták fel az elektromosságot, egyebeket. A steampunk alkotók mindenféle alkatrészt begyűjtenek, ami másnak hulladék, abból fene jó tárgyakat tudnak készíteni (például egy díszt egy cilinderre, vagy a régi heggesztő szemüvegekbe lehelnek új életet).

Feltérképeztük a terepet. A dedikálósarok érdekelt minket a legjobban, mert Claremont-ra nagyon rá voltunk izgulva mindketten, és az elsők között szerettünk volna aláíratni, nehogy lemaradjunk. Na de a magyar alkotókat, kiadókat is felderítettük, ki hol van, mert velük meg üres idejükben esetleg tudtunk pár szót váltani. No meg a szervezőkkel is, meg olyan emberekkel, akikkel az online térben már ismeretséget kötöttünk, csak személyesen még nem volt alkalmuk beverni a pofámat.

A nyitás előtt még beszélgettünk egy klingonnal a gyűjteményéről, és a CSK-1 cosplayes tagjaival a különböző Csillagkapu relikviákról, a sorozatban látható fegyverekről.

3. Az indulás

A kapukat hivatalosan 10 órakor nyitották meg, és a dedikálások is ekkor kezdődtek. Claremont kicsit késve kezdte meg, és egyből elég nagy sor állt előtte, de mindenki mosolyogva és türelmesen várt. Végül is ez a geek életének egyik nagy pillanata, testközelből láthatja hőseinek alkotóját, fél percre közös mederben csoroghat az élete egy sztárral. Claremont-nak mindenkihez volt egy kedves szava, türelmesen, mosolyogva lapozgatta a dedikálásra szánt relikviákat, és egy-egy kérdést feltett a rajongóknak, és akár még le is pacsizott velük. Utána órákig nem akartam kezet mosni, de végül muszáj volt, mert el kellett mennem mosdóba.

 Esad Ribic összefirkálta az egyik blank képregényemet, és aláírta a Thor – A mennydörgés Istenét, amilyen mogorvának tűnik az ember első ránézésre, olyannyira kedves.

4. Nézelődés

Dave McKean és Mike Carey még a célkeresztben volt, de ráért még az aláírások beszerzése. Ezért körbe néztünk magyar fronton. A Bubi Boltnál Tálosi Andrással váltottunk néhány kedves szót, majd Antal barátunkkal az Anagram asztalánál. Én egy László Márk Hellboy rajzra is vevő voltam, majd Mezsgye képregényre. Majd Giovanniékkal is összekacsintottunk. Rám ne nézzetek, nekem minden megvan előrendelésben.

Egy kis ebéd után a másik pavilonban hatalmas Star Wars kiállítás várt minket, cosplayesekkel, relikviákkal. Majd óriás robotok társaságában sétálgathattunk. Ki volt állítva KITT a Knight Riderből, és a Delorean időgép, amiket bővebben, testközelből is szemügyre lehetett venni.

A színész soron éppen a Trónok Harca és az Akolitus egyik sztárja, Dean-Charles Chapman dedikált, és Ser Mery Trant (Ian Beattie) a színpadon mesélt a Trónok Harca sorozat forgatásáról. A katonaság is kivonult a helyszínre, egy robotkutya mutatványozott mindenfelé.

Végül Mike Careyt WC-re menet közben kaptuk el, hogy dedikálja nekünk az újonnan megvásárolt FF Kockást, és Tibi is megkapta a Dave McKean Jokert a képregényébe, így mindenki boldog volt. Az 5Panels gárda asztalánál Tibi dedikáltatott Koska Zolival, én meg behúztam még egy Alien printet Molnár Gábortól.

5. Mik voltak még?

Szerepjátékos sarok (elég nagy), társasjátékok, cosplay-verseny, képregényes előadások színpadja, gaming sarok (szintén elég nagy), „moziterem”, a hadsereg hatalmas terepjárója katonák gyűrűjében, akiktől kérdezni is lehetett. Merch boltok, figurás boltok kirakodó részei, képregény és könyvkiadók asztalai, egyebek.

Lehetetlen mindent felsorolni, mert tényleg hatalmas volt a két helyszín.

A szervezők szerintem egy igen színvonalas rendezvényt raktak le az asztalra, mivel hatalmas tömeget mozgatott meg a szombati nap, és nem csak itthonról vonzott be látogatókat. Nekem kezdésnek nagyon jó élmény volt találkozni hasonszőrű emberekkel, akik ugyanúgy rajonganak, még ha nem is pontosan ugyanazokért a dolgokért, és mosolyogva, megszállottan tudnak beszélni a szenvedélyükről, ugyanúgy, mint én. Igazából majdnem ugyanazt éreztem, mint a Szegedi Képregényes eseményeken, hogy egy még nagyobb család tagja vagyok. És külön köszönet Kóbor Robinak, akihez bármikor fordulhattam bármilyen kérdésemmel.

Egy élmény volt. Jövőre ugyanitt.

(B)

A bejegyzés trackback címe:

https://hetkoznapigeeksagok.blog.hu/api/trackback/id/tr5718889672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása