Fut-robog az Energon Universe. Ezúttal a Hot Rodot a borítóján viselő Void Rivals #3 képregény kötet érkezett a múlt héten, és nem is tudtam olvasás nélkül a polcra tenni.

A Void Rivals-t Robert Kirkman és Lorenzo De Felici jegyzik, akik már a sokszor emlegetett Oblivion Songot is összeeszkábálták nekünk valahogy. Igazából egy marha jó páros az övék, jól működik a rajz és a szöveg együtt, bármiről is legyen szó.

Felici gyönyörűen rajzol, és nem csak Transformers-t. De mégis, amikor ezek a böhöm nagy gépek az emberek között mászkálnak, kiráz a hideg. A harmadik kötetben is párhuzamosan több eseményszál zajlik. A Zertonia és az Agorria kettős bolygórendszer két féltekéjén (gyűrű két szeletén), a Kobráknál, és a Skuxxoid gyíknál. Hot Rod az Agorrián rátalál egy régi bajtársra, Springerre, aki Daraknak segített a sivatagból kijutni. Jetfire is eltűnt (ha jól emlékszem, ő már a Földön járt korában), és Hot Rod őt, Optimust, illetve Zerta Triont keresi.

Zerta Trion a Zertonián van, elrejtőzve, gyengén, és miközben Solila faggatja a két félgyűrű egyesítésének lehetőségéről, Zerta Trion beavatja a bolygó létrehozásának történetébe, és abba, hogy az egyesítés elkerülhetetlen, de akkor egy hatalmas ellenféllel is szembe fognak kerülni.

Egy kis Trafó mitológia tehát. Alpha és Zerta Trion Primus isten (Kibertron) első gyermekei, akik maguk is csaknem isteni hatalommal bírnak. Sajnos azonban most a kibertroni faj eléggé vesztésre áll. Mindenki rendesen meg van tépázódva.

Miközben kiderül, hogy akiről azt hittük, hogy iszonyat nagy fenékfej, mégsem az, könnyes búcsút kell vennünk egy szeretett karaktertől, akit az alkotók egy huszárvágással intéznek el. Engem kicsit meglepetésszerűen ért a dolog.

Tiszta érzelmi hullámvasút ez az egész. Jöhet a folytatás.

Ja egyébként aki hiányolta a Void Rivals figurákat, annak elárulom, hogy nem rég bejelentettek egy Jetfire-Darak-Solila figura csomagot. Jetfire 11 inch (28 centi), a kis figurák pedig 3.75 inchesek (kb. 10 centi) lesznek. Megjelenési ár egyelőre nem ismert. San Diego Comic Con Exclusive darab lesz, de lesz webshopban is (Hasbro Pulse), tehát a megjelenés idén július vége lesz várhatóan.

(B)

Eltelt egy hét, szóval lassú vagyok. Nem (csak) a korral jár, hanem a család-munka-kialvatlanság háromszögből. De hát: volt egy Budapest Comic Con, és mi is ott voltunk. Bélu már megírta, és az idő jelentős részében ugyanott voltunk. Viszont ő eléggé rendszeresen vesz részt a Szegedi képregényes rendezvényeken, én pedig nem vagyok annyira az a mindenre járós. Most tulajdonképpen kész tények elé állított: megyünk érted, felveszünk otthon, elviszünk a Con-ra, hazaviszünk. Majd valamivel később előjött Chris Claremont neve. (Bevallom, akkor sem voltam még 100%-osan biztos, hogy ott leszek. Még előtte este sem, amikor igyekeztem pár képregényt a hátizsákba tuszkolni.)

[Itt volt kb. 1500 karakter, amit kitöröltem. Elkezdtem leírni a történéseket. #deminek]

Szóval nem vagyok az az ilyenekre járó, ilyenkor képregényeket begyűjtő alkat. Sok az ember is, menni kell, nem is nagyon lehet leülni. De ez mégis más volt. Persze, itt is sokan azért voltak, hogy eladják a dolgaikat, vagy legalább egy "kis" promo legyen. Mert hiába van "Comic" a nevében, lássuk be, a képregény itt csak egy szereplő a sok közül. Főleg az ennyire kibővített, a geek sokszínűséget ünneplő és bemutató alkalmon. Mert volt mozis rész, külföldi és hazai résztvevőkkel, volt cosplay minden mennyiségben, kicsiknek és nagyoknak, volt fantasy, Ázsiától Stargate-ig, volt szerepjáték, e-sport, táblajáték, kártyajáték, volt hatalmas Star Wars terület, volt... Nem tudom, valamit - sok mindent - biztos kihagytam. És nemcsak a felsorolásból, hanem a helyszínen is. Egyszerűen nem fér bele minden. A kíváncsiság hajtana, és mindenhol elidőzne az ember, tátaná a száját, megfogna, kipróbálna dolgokat. De csak próbálod felmérni a helyzetet, megismerni a terepet, hogy párszor még visszatérj a pár tényleg kedvenc és előre kigondolt helyszínhez.

És bármekkora trekkie vagyok, a sok kiállított tárgy mellett is mindig a képregények irányába pislogtam. És bármerre jártunk, végül mindig ott kötöttünk ki. Talán máskor - ha lesz máskor - majd jobban átgondoljuk, majd másképp tervezzük, de ez sem biztos. Mert hová is mentünk volna, amikor itt volt a nagy Claremont, akinek pár tucat kötete pihen itthon? Aki mindenkit kedvesen, pár szóval fogadott. Vagy Dave McKean, akire nehezen mondom, hogy rajzoló, mert a művészetet és a designt csempészte be a képregények világába. Aki kérés nélkül dobott rajzokat az aláírása mellé. Vagy Esad Ribic, akinek a munkáit mindig csodálattal nézem. Aki morcosnak tűnik, de pár pillanatra mégis odaszökik egy mosoly az arcára. Vagy Mike Carey, aki már mindent és mindenhol írt. Aki már éppen elindult az asztalától, de amikor odaléptünk, mosolyogva visszafordult.

Mert hová mentünk volna, amikor kedves ismerősöd (annál azért picit több) ott hagyja a pultját, odajön üdvözölni, majd csak eléggé nehezen sikerül kilépni a beszélgetésből. De nem akarok pofátlan lenni, Spuri csak egy van, de képregénye nagyon sok, dolgozzon csak. Másfél lépéssel később már Sövivel ragadunk le percekre, végre nem csak az online világban, de őt is nagyjából el kell zavarni, mert ő is dolgozik, segédkezik. Az Anagram pultnál Antallal ragadunk le többször is, és ott is érzem, hogy akár órákig is, de muszáj másoknak is teret, helyet adni. Jákói Dávid és Kóbor Robi általában csak színes csíkok, Flash üzemmódban, és szinte csak a hátukat lehet látni rohanás közben. De annak a pár gondolat- vagy mondatfoszlánynak is örülünk, mert nélkülük az egész nem ez és nem ilyen lenne, és örülünk, hogy kedves ismerőseink közé sorolhatjuk őket. (Hogy ez mennyire kölcsönös, az más téma. :D ) Mire Koska Zolihoz jutottam, már eléggé fáradt voltam, és bár voltak már jó és mély beszélgetéseink, most nem úgy ment. De félszavakból is, és majd, és nem baj. De örülök, hogy egyáltalán. És hová mentünk volna, amikor még a "rajongóink" is itt vannak? Szarka Zolinak köszönhetünk egy olyan pillanatot, amiért úgy éreztük, mégis megéri néha pár sort összerakni. Valaki néha olvassa és szereti is. Nagyszerű érzés!

Tehát érdemes volt kilátogatni. Fárasztó, de élményekkel teli nap volt. Többségében pozitív élményekkel. A rosszakat most mégsem írom le. Köszönjük a szervezőknek, köszönjük barátainknak!

2025. június 14-15. között rendezték meg az idei Budapest Comic Cont a Hungexpon, szerintem minden geek egyik álomrendezvényét. Én még soha nem voltam hasonló volumenű eseményen, de idén végre eljutottunk Tibivel és Mátéval, aki a hivatalos fotósunk és sofőrünk volt, a most felhasznált képek is tőle származnak.

1. Az előzmények

A szombati napot vettük célba, viszont az esemény meghirdetésekor még nem voltak fixek a dátumok abból a szempontból, hogy ki mikor is ér rá végül (a változtatás jogát fenntartották a rendezők). Én két dedikáló jegyet vettem, egyet Chris Claremont-ra (az X-men írólegendája), egyet pedig Giancarlo Espositora (a „The Boys”, a Mandalóri, a Breaking Bad és az Amerika Kapitány sztárja pl.). Utóbbi sajnos a szombati napra nem ért ide, viszont megemlíteném, hogy a szervezők vasárnapra ajándék jeggyel látták el, akik vettek ilyen jegyet a szombati napra, illetve aki nem ért rá, mint én, annak lényegében azonnal visszafizették a dedikálójegy árát. Ezt csak megjegyzem, nagyon gördülékeny volt az egész.

2. A belépés

9 órakor léptünk be az elsők között a helyszínre. A Hungexpo két pavilonjában rendezkedtek be, az egyik a képregényes, a másik az „egyéb” geek kategória. A képregényes pavilonba is került azért az egyéb szépségekből. Aki nem járt még ilyen helyen, úgy kell elképzelni, mint egy hatalmas kirakodóvásárt, csak sokan úgy jelentek meg, hogy a gyűjteményüket szerették volna bemutatni, illetve egy-egy szubkultúrát népszerűsíteni. Az első, aki elkapott, egy nagyon kedves lány volt a steampunkoktól. Ez leegyszerűsítve egy olyan világ, ahol a gőzgép a technológia csúcsa, tehát nem találták fel az elektromosságot, egyebeket. A steampunk alkotók mindenféle alkatrészt begyűjtenek, ami másnak hulladék, abból fene jó tárgyakat tudnak készíteni (például egy díszt egy cilinderre, vagy a régi heggesztő szemüvegekbe lehelnek új életet).

Feltérképeztük a terepet. A dedikálósarok érdekelt minket a legjobban, mert Claremont-ra nagyon rá voltunk izgulva mindketten, és az elsők között szerettünk volna aláíratni, nehogy lemaradjunk. Na de a magyar alkotókat, kiadókat is felderítettük, ki hol van, mert velük meg üres idejükben esetleg tudtunk pár szót váltani. No meg a szervezőkkel is, meg olyan emberekkel, akikkel az online térben már ismeretséget kötöttünk, csak személyesen még nem volt alkalmuk beverni a pofámat.

A nyitás előtt még beszélgettünk egy klingonnal a gyűjteményéről, és a CSK-1 cosplayes tagjaival a különböző Csillagkapu relikviákról, a sorozatban látható fegyverekről.

3. Az indulás

A kapukat hivatalosan 10 órakor nyitották meg, és a dedikálások is ekkor kezdődtek. Claremont kicsit késve kezdte meg, és egyből elég nagy sor állt előtte, de mindenki mosolyogva és türelmesen várt. Végül is ez a geek életének egyik nagy pillanata, testközelből láthatja hőseinek alkotóját, fél percre közös mederben csoroghat az élete egy sztárral. Claremont-nak mindenkihez volt egy kedves szava, türelmesen, mosolyogva lapozgatta a dedikálásra szánt relikviákat, és egy-egy kérdést feltett a rajongóknak, és akár még le is pacsizott velük. Utána órákig nem akartam kezet mosni, de végül muszáj volt, mert el kellett mennem mosdóba.

 Esad Ribic összefirkálta az egyik blank képregényemet, és aláírta a Thor – A mennydörgés Istenét, amilyen mogorvának tűnik az ember első ránézésre, olyannyira kedves.

4. Nézelődés

Dave McKean és Mike Carey még a célkeresztben volt, de ráért még az aláírások beszerzése. Ezért körbe néztünk magyar fronton. A Bubi Boltnál Tálosi Andrással váltottunk néhány kedves szót, majd Antal barátunkkal az Anagram asztalánál. Én egy László Márk Hellboy rajzra is vevő voltam, majd Mezsgye képregényre. Majd Giovanniékkal is összekacsintottunk. Rám ne nézzetek, nekem minden megvan előrendelésben.

Egy kis ebéd után a másik pavilonban hatalmas Star Wars kiállítás várt minket, cosplayesekkel, relikviákkal. Majd óriás robotok társaságában sétálgathattunk. Ki volt állítva KITT a Knight Riderből, és a Delorean időgép, amiket bővebben, testközelből is szemügyre lehetett venni.

A színész soron éppen a Trónok Harca és az Akolitus egyik sztárja, Dean-Charles Chapman dedikált, és Ser Mery Trant (Ian Beattie) a színpadon mesélt a Trónok Harca sorozat forgatásáról. A katonaság is kivonult a helyszínre, egy robotkutya mutatványozott mindenfelé.

Végül Mike Careyt WC-re menet közben kaptuk el, hogy dedikálja nekünk az újonnan megvásárolt FF Kockást, és Tibi is megkapta a Dave McKean Jokert a képregényébe, így mindenki boldog volt. Az 5Panels gárda asztalánál Tibi dedikáltatott Koska Zolival, én meg behúztam még egy Alien printet Molnár Gábortól.

5. Mik voltak még?

Szerepjátékos sarok (elég nagy), társasjátékok, cosplay-verseny, képregényes előadások színpadja, gaming sarok (szintén elég nagy), „moziterem”, a hadsereg hatalmas terepjárója katonák gyűrűjében, akiktől kérdezni is lehetett. Merch boltok, figurás boltok kirakodó részei, képregény és könyvkiadók asztalai, egyebek.

Lehetetlen mindent felsorolni, mert tényleg hatalmas volt a két helyszín.

A szervezők szerintem egy igen színvonalas rendezvényt raktak le az asztalra, mivel hatalmas tömeget mozgatott meg a szombati nap, és nem csak itthonról vonzott be látogatókat. Nekem kezdésnek nagyon jó élmény volt találkozni hasonszőrű emberekkel, akik ugyanúgy rajonganak, még ha nem is pontosan ugyanazokért a dolgokért, és mosolyogva, megszállottan tudnak beszélni a szenvedélyükről, ugyanúgy, mint én. Igazából majdnem ugyanazt éreztem, mint a Szegedi Képregényes eseményeken, hogy egy még nagyobb család tagja vagyok. És külön köszönet Kóbor Robinak, akihez bármikor fordulhattam bármilyen kérdésemmel.

Egy élmény volt. Jövőre ugyanitt.

(B)

Minden eddiginél színesebb programmal és új díjátadókkal vár a 2025-ös K&H Budapest Comic Con!

Idén is a hazai geek- és popkultúra legnagyobb ünnepére készülhetünk hétvégén, június 14-15. között a Hungexpo területén, ahol a K&H Budapest Comic Con nemcsak világsztárokat és exkluzív programokat, de több kiemelt díjátadót is elhoz a látogatóknak!

Ahogyan tavaly, úgy idén is társrendezvényként csatlakozik a RadioCafé Board Game Expo, mely szombaton 13:00-kor ad otthont a MATE díjátadójának. Az eseményt követően lehetőség lesz a díjazott játék kipróbálására is a helyszínen.

A hazai képregénykultúra ápolása és támogatása továbbra is kiemelt fontosságú az esemény megálmodóinak. Ennek jegyében 2025-ben ismét átadásra kerül a Futaki Attila-díj – a K&H Budapest Comic Con szervezői által alapított elismerés, amely a tragikusan fiatalon elhunyt művész emléke előtt tiszteleg. A közönség által megszavazott díjat két kategóriában – Legjobb magyar képregény és Legjobb magyarul megjelent külföldi képregény – vasárnap 15:10-kor adják át a Cinema City Nagyszínpadon.

A Murányi Juci-díjat idén alapították a szervezők egy kedves barátjuk emlékére, aki végtelen kreativitásával, lelkesedésével és mindig segítőkész jelenlétével formálta a Budapest Comic Con közösségét. A díj célja, hogy elismerjék azokat az amatőr alkotókat, akik hozzá hasonlóan szívvel-lélekkel, különleges energiával alkotnak. A nyerteseket ünnepélyes keretek között díjazzák a rendezvényen. A díjátadóra vasárnap kerül sor 14:10-től.

A magyar alkotók idén is reflektorfénybe kerülnek! Az MCC Comics Artist Alley-ban hazai és nemzetközi képregényrajzolók, illusztrátorok várnak benneteket, míg az MVM Artist Alley-ban egyedi kézműves alkotások és különleges portékák között böngészhettek.

Megérkezett a limitált funbag – kizárólag a merch shopban, tele értékes meglepetésekkel! Ráadásul egy szerencsés vásárló egy 2026-os BCC ULTRA VIP bérlet boldog tulajdonosa is lehet! Sőt, egy szerencsés akár még egy 2026-os BCC ULTRA VIP bérlettel is gazdagodhat.

A programok immár véglegesek! A NFI Magyar Filmzónában és Filmszínpadon a magyar filmes szakma rejtelmeibe leshetnek be a látogatók, valamint izgalmas jelmezkészítő és sminkes workshopokon is részt vehetnek az érdeklődők. Jelentkezni a rendezvény weboldalán lehet. Míg a Cinema City Nagyszínpadon a külföldi sztárok mellett izgalmas előadásokat hallgathatnak meg a kilátogatók.

Egy különleges kihívás várja az NMHH standjához érkezőket a Comic Conon: a Családi 5 próba során négy izgalmas játék teljesítését követően a végső kvíz megfejtésével értékes nyereményekre pályázhatnak a résztvevők, de akik csak egy próbát teljesítenek, azok is vihetnek kisebb ajándékaikból.

A 2025-ös LEGO® standjának sztárja egy hatalmas LEGO kockákból épült Fortnite Llama lesz. A közel 4 méter magas, 234 623 kockából álló építmény garantáltan lenyűgözi majd a látogatókat. A program másik különleges színfoltja, hogy a LEGO Star Wars társ-kreatív vezetőjével, Niels M. Frederiksennel, és egy magyar LEGO tervezővel, Gerencsér Áronnal is lehet találkozni a színpadon. Niels, aki már több mint egy évtizede dolgozik a LEGO Csoportnál, személyesen mesél majd a tervezés kulisszatitkairól.

És ha mindez ez nem lenne elég: a Comic Conra szóló belépővel másik 2 esemény is látogatható! A RadioCafé Board Game Expo-n izgalmas társasjátékokat és friss újdonságokat próbálhattok ki, míg az OGEX zónában a gaming rajongóira vár a kikapcsolódás és a digitális élmények világa.

Június 14-15., Hungexpo – Irány a K&H Budapest Comic Con!

 📍 Részletek: www.budapestcomiccon.hu

Daniel Warren Johnson a legjobb dolog, ami az Image (Skybound) Transformers sorozatával történhetett, és ezt nem csak úgy mondom.

G1 dizájnú óriásrobotok püfölik egymást? Igen. DE! Johnson közben szép lassan belemászik a karakterek lelkivilágába, és nem rest előhúzni egy-egy szívfacsaró eredetsztorit sem. Szóval nem csak sima, hanem karakterdrámával tálalt csihi-puhi ez.

Most épp a harmadik kötetnél tartunk – címe: Combiner Chaos – és a nyitányban ott bámul rád Starscream, szomorúan, megfáradtan, mint akinek szorulással indult a reggele. És igen, ennek a képnek a történet szempontjából jelentősége is van.

A háború szar. Ezt már a rendes háborús képregények sem tagadják. Az autobotok és az álcák (decepticonok, ha hivataloskodni akarunk) már évmilliók óta gyilkolják egymást, mint két különösen haragtartó óvodás. Mire a Föld nevű kis kék sárgolyóra is elér a balhé, már alig maradt belőlük, nem csoda, ennyi év után már a legstrapabíróbb transformert is szervizbe kellett volna vinni.

A harmadik kötetre az emberek már tudják, hogy léteznek ezek a vashegyomlások, viszont azt csak most kezdik kapiskálni, hogy az álcák nagy ívben tojnak az emberi életre. Kibertroni szemmel nézve egy ember kb. olyan fontos, mint egy döglött drón. Ezek a robotok gyakorlatilag halhatatlanok, amíg valaki nem robbantja ki belőlük a szikrát. Szóval ha Starscreamet valami feldühíti, kinyomkodja az embereket, mint az érett pattanást (egyébkent már a G.I. Joe crossoverekben sem volt a legnagyobb pacifista.)

És akkor ott van Megatron, akit az előző kötetekben a Kobra tartott fogságban, és épp afféle Frankenstein-projekt közepén voltak, amikor a tudósok bénáztak egy orbitálisat...

Egy kis energia ide, egy kis robbanás oda, Megatron kiszabadul, mint egy haragos isten, akit túl sokáig tartottak leláncolva, és pár kobra fejének széttaposását követően, teljesen megvakulva nekiindul a mélyűrnek.

A Földön közben Starscream és Soundwave egymás torkának esnek, megosztva az álcák erejét. Mindkettő vezér akar lenni, és ebből gigantikus... méregetés lesz. Igen, konkrétan combiner-méregetés. Starscream beveszi a Combaticonokat (ők adják Bruticust), Soundwave pedig hozza a Constructiconokat (Devastator, baby). A két óriás nagyobb pusztítást végez, mintha megnyomták volna a piros gombot a Fehér Házban.

Közben bepillantunk Starscream múltjába is (spoiler: nem csak Optimus, de Megatron is vastagon benne volt abban, hogy ő egy sértett, néha áruló hóhérként rója a galaktikus utakat). Megatron, aki természetesen itt pisztoly, és igen, ez az egyetlen igazi formája. A tankos verzió mehet a roncstelepre.  A Skybound is így gondolja. Szóval...

Ez a Transformers már nem egy színes-szagos műanyagfigura-reklám. Ez egy véres, és brutálisan őszinte háborús dráma, olyan karakterekkel, akik nem csak mechanikusan kattognak, hanem pszichésen is darabjaikra hullottak. Van, aki mozgássérült, van, akit rémálmok gyötörnek, és van, aki egyszerűen már nem tudja, miért is harcol.

Ez a sorozat nem ereszt. Sőt, egyre mélyebbre visz.

Jöhet a következő rész.

(B)

Hatodik részénél jár már itthon is a CSA Comics Tex Classic sorozata. Ezúttal három, az ötvenes évekből származó történetet hozott el nekünk a kiadó, Gianluigi Bonelli (író) és Aurelio Galleppini (rajzoló) hősének főszereplésével. Ők egye a karakter kitalálói is.

A Tex sorozat az egyik, amit soha nem olvasatlanul dobok fel a polcra. Egyszerűen tudom egy új megjelenésnél, hogy istentelen jó cucc került a kezembe ismét. Klasszikus spagetti-western történetek, klasszikus kinézettel.

Három teljesen más, mégis hasonlóan laza hangulatú történet egy kötetben, ahol Tex Willer és társai ököllel oldják meg a rasszizmus, vagy a népirtás problémáját. Tex szeret pofozkodni, ellenfelei többször meg is érdemlik. Ez nem egy lányregény, az biztos.

Az első történetben, ami a Fejete Kojot címet viseli, egy többszörösen megcsavart átverést kell megoldania a rangernek. Egy fehér ember manipulációjának hatására egy indián törzs tér becstelen útra. De nem ennyire egyszerű a dolog.

A Mesa Verde elején egy keresztre feszített ügynököt találnak, akinek az életét nem sikerül megmenteni. A nyomok az akasztófavirág Burrows testvérekhez vezetnek, majd egy hatalmas csavarral a végén igazi vérontás kerekedik. Kicsit hirtelen a történet lezárása, érződik rajta, hogy elfogyott a történetnek szánt hely. Vagy csak én olvastam volna tovább?

Nekem a személyes kedvencem a Halálfejes Ember története, aki a Navahó indiánok leghatalmasabb harcosa, egyben vezetője is. Ő persze Tex, az Éji Sas, aki a navahók legjobb barátja, és főnöke, bár ezt csak barátai tudják róla. Hogy ki viseli az ikonikus halálfejes jelmezt, rengeteg csavart tartogat, Texnek ugyanis rejtőzködnie kell, és hiába a fehér emberek furfangja, hogy egy kierőszakolt háború útján elbitorolják a Navahó indiánok földjét, a Halálfejes Ember mindig egy lépéssel előttük jár. Ugyanis Tex kémei mindenütt ott vannak, és kiszagolnak minden gyanús mozgást. Aztán az ökle is lesújt.

Igazán remek olvasmány a Tex. Egy letűnt korban játszódó kaland, néhol igazán látványos tájakon. Amikor a Halál Embere áll a domb tetején, mögötte egy hatalmas Navahó sereggel, a hideg is kirázott. Bonelli és Galep értettek a hangulatkeltéshez. Egyben ugye felsejlik az emberben a kérdés, miért állt feljebb a pioníroknak, ha az indiánok csak a saját földjüket védték? Nem ők voltak a betolakodók a saját hazájukban. De a Tex nem ennyire tragikus hangvételű azért.

A kötet nagyon szép megjelenést kapott, jó vastag papírra lett ez is nyomtatva, a borító pedig behajtós szélű kivitel, elég masszív ez is.

Vegyétek a Texet, ne kelljen kétszer mondani! Vagy a Halálfejes Ember meglep este, amikor a Nap nyugovóra tért, és rajta hagyja a Navahók jelét a homlokodon.

(B)

Dan Trachtenberg, aki már nem új a Predator univerzumban, megrendezte az első Predator animációs filmet, a Killer of Killers-t (azaz Gyilkosok Gyilkosát). És a mai nap debütált nálunk a Disney+ streaming szolgáltatónál. Amerikában meg a Hulun.

Friss ropogós a Predator hús tehát. Az első trailerek megtekintése után mindenki szkeptikusan állt ehhez az animációs filmhez, viszont – hibái ellenére – szerintem egy szórakoztató darab.

A film megvalósítása elég vegyes technikát mutat. Néhol egyértelmű CGI, de vannak rajzolt hatású jelenetei, karakterei. A Vox Machina legendájánál lehetett hasonlót látni, csak itt a rajzolt hatású dolgok is inkább hatnak 3D-snek, mint rajzfilmszerűnek.

A zenéje erőteljesen hajaz az első film hangulatos zenéjére, azzal, hogy különböző korokban és helyszíneken játszódik, ahhoz kapcsolódóan viszont néha más hangzású a zene. Három különböző embert ismerhetünk meg egy-egy fejezetben, akiknek a sztorija a végén összeér, egy közös szálon.

A viking hadvezért, a ninját, és második világháborús öcsibajszos pilótagyereket ismerhetjük meg ebben a másfél órában. Egy nagyon fanservice-szagú megoldás lett a vége, ugyanis a neten folyton előkerül a kívánalom a rajongók részéről, hogy nem csak az indiánokkal, de más korokból származó harcosokkal is összeereszthetnék a Predatort. A Prey után szárnyra kapott az az egyáltalán nem elvethető teória, hogy mi van akkor, ha a Predator/Yautja faj fejlett technológiájának hála képes nem csak téren, de időn át is utazni.

Most már tudjuk, hogy bizony tud. Utálom az időutazást, viszont itt nem hat olyan mesterkélten, mint amúgy. Igazából egy olyan eseménysort látunk, amiben teljesen lényegtelen, hogy ki utazott és mennyit az időben. Ezt valahogy jól kezelte a film. És megkaptuk, amire vágytunk, más és más időből származó, de igazi gyilkossal futnak össze a Predatorok.

A viking harcosnő szinkronhangja borzasztó kemény, igazi bunkón hat, tetszik, hogy meghagyták az eredeti nyelvét, míg a japán részben a képi világ az, ami megfogott, a zenével egyetemben. Itt szintén japánul beszélnek, bár keveset. Szépen kirajzolódik a különböző korok és helyek változatos erkölcsi világa, és ennek megfelelően rendes karakterfejlődést is láthatunk egyeseknél a végére.

Szerintem a készítők le sem tagadhatják, hogy a Predator mellett számítógépes játékok bolondjai is, illetve szeretnek amerikai kasszasikereket alapul venni. A vikinges rész tiszta Skyrim, a japán srác történetéről a Tenchu – Stealth Assasins játék hangulata ugrott be, miközben az Utolsó szamuráj zenéje ötlött fel több helyen.

A pilóta gyerek szála kicsit a Star Wars-béli podracer-i magaslatokat verte, nekem az már nagyon elrugaszkodott volt a valóságtól, és mindennemű fizikától, szerintem túl volt húzva, és a legnagyobb jelentőséget neki szánták, miközben egyébként remek humorforrás az, hogy a gyerek totál béna, ha fegyverekről van szó. Így nem lehet rá haragudni, és látványos légicsatát is szolgáltat ez a fejezet.

Az, hogy miben ér össze a három szál, nem lövöm le. Mindenki nézze meg, aki akarja.

Nagyon látszik, hogy tényleg próbálkoztak a készítők egy színes, változatos, akciódús, és látványos animációs filmet összehozni, ami sikerült is, bár néhol a mozgások kicsit kockásra sikerültek. Összességében azonban remek látványt nyújt a Killer of Killers.

És a stáblista végi jelenetben még sikerül elrejteni egy kis bonbont, amitől kicsit kirázott a hideg. Tranchtenbergnek adnék még rendezést, ami a Predatort illeti. Nem bánik rosszul a franchise-zal.

(B)

Szerk.: utánanéztem később, és Trachtenberg azt nyilatkozta, hogy nem időutazás történt, hanem minden harcost lefagyasztottak, és kiolvasztották őket később. Mea culpa, ez elsőre nem esett le.

Gyerekkoromban a kedvenc sorozatom volt a Csillagkapu (SG-1), Richard Dean Andersonnal és társaival. Szerintem senkinek nem kell bemutatnom. Most az egyik csatornán szembejött velem a sorozat harmadik évadának 15. része (Pretense), így hát...

A történet egy alternatív bírósági tárgyalásba, a tollanok Triádjába enged betekintést, miután Klorel, Apófisz fia balesetet szenved a bolygójukon az űrsiklójával. Klorel az O’Neill ezredeshez közel álló Skaraa testét használja, aki eszméletvesztése előtt segítséget kér a tollanoktól.

A tollanok tárgyalásra hívják a CSK-1-et, akik közül O’Neill és Daniel Jackson az emberi prókátorok, miközben velük szemben a goa’uld egyik hadvezére ül, a per tárgya pedig, hogy ki használhassa az elrabolt gyerek testét. Az eredeti birtokosa, vagy az élősködő féreg.

A triád alatt azonban a jaffák megfestik a tollanok ionágyúit, hogy egy űrből hirtelen jött támadással üssenek rajtuk, rabigába hajtva a náluk is sokkalta fejlettebb, de naivabb és békésebb fajt is.

Egy nagyon szuper rész ez, és eszembe juttatta, mennyire jó munkát végeztek az írók ennél a sorozatnál. A tárgyalás nekem kifejezetten tetszett, a goa’ „ügyvéd” Zipacna kifejezetten köcsög, jó érveket vonultat fel amellett, hogy Klorel maradhasson a gazdatestben, végül azonban mégis elbukik, és Skaraa újra szabad emberként élhet, mert Teal’c és Carter leleplezik a férgek igazi szándékát. Persze egy nem várt helyről jött segítséggel sikerül győznie a csapatnak.

Persze a cgi nem a legjobb, de egy 2000-ben bemutatott résznél teljesen elnézhető, bár a történet és a színészi játék ebben a részben szerintem kifejezetten erős.

Jó volt ezt látni.

(B)

Az új Nathan Never kötetből több dolgot is meg lehet tanulni. Az első, és talán legfontosabb dolog, hogy ha van egy majdnem tökéletes fő sztorivonalad, egy nagyon menő főgonosszal, ráérsz csepegtetni, hadd egye a penész az olvasót.

A második, hogy nem mindig onnan jön a segítség, ahonnan feltétlenül számít rá az ember. A harmadik, hogy mindenki értékes.

Utóbbi kettő lehet közhelyes kicsit, de kezdjük az első napirendi ponttal.

Omega. Az együttes is nagyszerű, de ugyanez a neve a Sigmund által létrehozott mesterséges szuperintelligenciának, aki világuralomra szeretne törni, de egyelőre egy esküvő meghiúsítása is nehezére esett. Vagy csak kémkedett a résztvevő Alfa ügynökök után? Talán a következő kötetben kiderül. Omega egy jó szupergonosz, egy gépies test, de az emberek félelmére építő ördögi kinézettel, egyfajta bukott angyal. Nekem nagyon bejön.

A kötet második és harmadik fejezete egy mutánsok által lakott rejtélyes helyen játszódik, ahol Nathan betegen ébred. Egy jó testű és alig ragyás fejű mutáns nő menti meg valakitől, aki az életére tör.

A mutánsvárosban játszódó kaland jó mozgalmas, és néhány kifejezetten szép tanulságot, a végén egy kis drámát tartogat. Azért jut bele poén is, amit főleg Legs, Nathan legjobb barátja és társa szolgáltat. A nő ugyanis irtó laza, szexi, és erőszakos. A főgonosz itt egy félig ember, félig disznó, felig robot mutáns öregasszony. Igazán gyönyörű asszonyság, és kedves tömeggyilkos. Ő a mutánsvárost elnyomó erőszak hatalom feje.

A kötetben néhány panelen meztelenség kerül megjelenítésre, és azonos nemű hölgyek közötti romantika, ezért, és a leszakadó mutáns testrészek miatt 18-as karikát kapott a kötet.

Szerintem sem indokolatlan a dolog, de aki rajong a robotos akciók iránt, annak ajánlom a Nathan Never új számát. Kifejezetten tetszik az, hogy elszakadt végre a kötelező sci-fi kliséktől, és attól, hogy egyértelműen máshonnan merítettek az alkotók (voltak korábban Terminator kinézetű robotok, de ebben már azért sokkal szellemesebb, színesebb megoldások láthatóak).

Szóval jöhet a következő kötet. CSA Comics! Hallottátok?

(B)

Bár annyira nem tiszta, és annyira nem is fogok utánanézni, hogy ki, mennyit, hogy stb. írt és rajzolt az egészből, de annyi biztos, hogy a Perkeros Jussi-Pekka Ahonen és Kalle-Pekka Alare műve. KP Alare nem igazán ismerős, viszont JP Ahonen annál inkább. Pár évvel ezelőtt magyarul is megjelent a Belzebubs, ilyen-olyan formátumban. Az egy black metal strip, illetve azok gyűjteményes kiadványa, amit mostanában úgy neveznek: mockumentary. Mert a Belzebubs egy kitalált banda, így az életükről szóló bármilyen publikáció is kitaláció. A szerző viszont tényleg zenész, a képregényei pedig tényleg viccesek, és aki valamilyen szinten találkozott már a metal szubkultúra tagjaival, netán valamilyen szinten érintett is, bizony sokszor valakire ismer. Vagy saját magára.

Nos. A Perkeros is egy kitalált metal zenekar. Mondhatjuk, na, tessék, nem is tudnak mást ezek a srácok! Lehet, de ezt legalább nagyon jó. És annyira nem terítik vagy telítik a piacot a kiadványaikkal, szóval nincs gáz. És alapvető különbség, hogy a B. strip(ek), a P. pedig egy bő 180 oldalas köteten átívelő történet. Ami eléggé komoly váltás. A rajzok szépek, hangulatosak, a színek használata pazar. Kicsit az egész olyan, mint egy nagyzenekari mű, minden hangulaton és tempón, érzésen és érzéken játszva. És ekkor még csak a látványelemekről beszélek. Párszor - na jó, többször - csak ide-oda lapozgattam, élvezve a látványt. Főleg az egy vagy akár kétoldalas jelenetek azok, ahol igazi látványorgia bontakozik ki, de nagyon gyakran akad máshol is ilyesmi. De az is lehet, hogy csak nekem tetszik ez a stílus.

Azért mondanék pár szót a történetről is. A főszereplő Akseli, aki gitáros, zeneszerző és... khm... énekes. Zeneileg nagyon komplex, jó ismeretekkel rendelkező, a zeneszámok összképét remekül látja a srác, de ezen kívül vannak gondok bőven. Hogy párat említsek: az énekhangja, a design és marketing területe, a kommunikáció, az emberekhez való viszonya. Nem rossz ember, nem erről van szó, csak magasan vannak az elvárásai. A banda billentyűse Lilja, aki tanul, dolgozik, ő a PR és marketing, tulajdonképpen a zenekar lelke és mozgatója. Ott van még Kervin, a basszusgitáros, aki egy "pár" évvel idősebb, és minden szituációra van egy története a múltból, amikor XY híres zenekarral dolgozott, turnézott stb. A dobosuk eléggé szőrös, és beszéd helyett brummog, de egy medvétől mást nem is várhatunk el. Kicsit később pedig (szerencsére) csatlakozik hozzájuk a kebabos Aydin, aki ténylegesen tud énekelni is. Szeretnének komolyabb fellépéseket is elcsípni, fesztiválokon megjelenni, de ez nem annyira egyszerű.

Nem kell azért nagyon nagy sztorira számítani. Tulajdonképpen hétköznapi helyeken és helyzetekben léteznek a karakterek. Általában. Viszont ahogy az egészet elmesélik és lerajzolják a szerzők, az nagyon ott van. Mindenkinek van egy olyan ismerőse, aki a banális dolgokat is fantasztikusan tudja elmesélni, egy kenyér vásárlása is három kötetnyi fantasy, és igazából nem is várja senki a lényeget vagy a mondóka végét, csak élvezi a mesélést. Ez a képregény nem váltja meg a világot, de nem is akarja. Viszont szép, szórakoztató, néha elvont és meghökkentő. És egynél többször levehető a polcról, ha másért nem, legalább belelapozni, rajzokat nézegetni. Aztán úgyis olvasás lesz a vége.