Lehet ezzel a bejegyzéssel nem leszek túl népszerű. Ma ugyanis az Akolitusról lesz szó.
A Disney-éra leglepontozottabb sorozata Az Akolitus (imdb: 3.8/10, rotten tomates 16%, ami a nézői pontszámokat illeti). Általában elmondható, hogy nekem tetszik, ami a többségnek nem, így vagyok bekötve (fordítva). Tibivel beszéltünk 3 rész megnézése után, és egyikünk sem látott benne különösebb problémát.
Én pozitívan álltam a sorozathoz. Sokan írták róla, hogy unalmas, rosszak a párbeszédek, a színészi játék. Szerintem meg, ami a drámát illeti, a legjobb előszereplős Star Wars sorozatot kaptuk most meg.
Az utóbbi évek SW sorozatai, legyenek azok animációsak, vagy élőszereplősek, nem nélkülözték az időhúzást. Akármelyiket nézzük, voltak töltelékrészek, én csak side questeknek nevezem ezeket, a szerepjátékok küldetései alapján.
Na az akolitusban egyetlen ilyen rész sem volt. Egy pörgős, fordulatos, látványos, szépen megkoreografált harcjelenetekkel teletűzdelt, sötét sorozat lett, kicsit Paula és Paulina beütéssel. Mert ahol ikrek vannak, ott kell egy csere is...
Sokan sok mindent rá akartak húzni erre a sorozatra, és maguk a készítők is rossz marketing stratégiát választottak, mert gyűlölet lett a vége, már azelőtt, hogy egyetlen részt is látott volna belőle bárki.
Pedig ez igen csak Star Wars, és a készítők láthatóan nem hülyék, ismerik, amiben most mozogniuk kellett.
Az akolitusban senkit sem lehet szeretni, pedig telerakták szimpatikus arcbeállítású színészekkel. A főszereplő ikerlányokat játszó Amandla Stenberg fiatal kora ellenére szerintem sokkal jobban alakít, mint az új trilógia fiataljai. I Dzsongdzse fantasztikus jedi mester, nyugodtságot áraszt és bölcsességet. Tanítványa a korábban X-23-at alakító Dafne Keen kicsit Sandra Bullockosra vette a figurát a Női szervekből. Many Jacinto egyértelműen egy szépfiú, és újfajta megközelítésbe helyez egy bizonyos csoportot, de hitelesen hozza, akit kell.
Voltak a sorozatban olyan húzások, amik egyértelműen lelepleztek egy-egy fordulatot. Például, hogy ki a rejtélyes Sith, az már a második részben számomra kiderült, amikor elkerült egy csapást, holott egy igazi balfasznak akart tűnni a csóka. A szereplők néha random változtatták a véleményüket, másokhoz való hozzáállásukat. Kicsit a kiindulópont, a konfliktus nem teljesen egyértelmű még azután sem, hogy különböző szemszögekből is bemutatták nekünk.
A jelmezeken lehetett volna csiszolni. Az egyik jedi mester zöld feje annyira gagyin minimál lett, hogy egy gombóc pisztáciafagyi ugrott be róla.
Azért néhány az SW univerzumból már ismerős bukfenc az volt benne. Például, hogy az űrben ég a tűz, de amióta a nyolcadik részben megállt az űrhajó a légüres térben, amikor kifogyott belőle a benya, már nem csodálkozunk ezeken. A jedik néha keményen hülyék. Tudják, hogy bizonyos jedikre vadásznak, mégis tanácskozni kell, ahelyett, hogy figyelmeztetnék a lehetséges áldozatot).
A fordulatok, a következtetések viszont tetszettek. És kijár neki egy folytatás, bár ez bizonytalan a fogadtatása miatt.
Az utolsó részek megrebegtettek néhány ismert vagy ismertnek vélt karaktert, akik azért visszatérhetnének még.
Szerintem kár kihagyni ezt a sorozatot. Kicsit árnyalja azt a messzi-messzi galaxist. Tanuljuk meg végre, hogy nem minden fekete vagy fehér.
Nekem tetszett.
(B)
Néhány nap múlva mozikba kerül a Deadpool – Rozsomák film. Ezen alkalomból mostanában rengeteg Rozsomákos (tészta) képregény jelent meg, a kiadók elárasztottak bennünket minden földi jóval. Ma Stuart Moore és C. P. Smith közös képregénye, a Rozsomák – Noir kerül terítékre. Itthon a Vad Virágok Könyvműhely adta ki, mint mondtam is, 2024-ben. 
