A 90-es évek végén robbant be kis hazánkba a sci-fi műfajának egy ausztrál gyöngyszeme, amely remekül pótolta az űrt az éppen befejezett Star Trek sorozatok és az akkor még csak tervasztalon elképzelt Battlestar Galactica reboot között. Ez pedig a Farscape, vagyis ahogy nálunk vetítettek, a Csillagközi Szökevények című széria volt. A Csillagközi Szökevények minden bizonnyal egyike a legjobb, és legérzékenyebb sci-fi sorozatoknak. Nem figyel különösebben a megfelelési kényszereknek, kellőképpen elvetemült, és nem utolsósorban pokoli jó, olykor kellően szarkasztikus és sötét humor jellemzi a sorozatot.

A pénzt nem sajnálták hozzá, ez látszik már a pilot epizódból is és rendkívűl igényes technikai és animációs megoldások teszik ezt a sci-fit valódi sci-fivé, na meg nyilván, a szereposztás. Meg a rendező. Meg még mittudoménmi, amihez nem értek.

A sorozat háttér története elfér egy müzliszelet papírján. John Crichton földi űrhajóst elnyel egy féreglyuk egy új, kísérleti hajtóművel felszerelt sikló tesztelése során. Megannyi vérfagyasztó idegen életforma között talál magára, közben üldözni kezdi egy hihetetlen nagy szuperhatalom, amihez képest a Föld labdába sem rúghat. Haza nem találhat, ha igen, akkor sem merne. A hajó, amin laknak, még élőlény is ráadásul, aztán van még szerelem, ármány, gyilkosság ezerrel, akció, minden, amit ember kitalálhat.

Nem lenne a Földön született film, ha ne lenne erős társadalmi paródia benne, gondolom, láttán minden republikánus és demokrata lerágta a tíz körmét, szinte mintha Európára tervezték volna ezt a filmet, pedig nem. Csak majdnem-normális emberre, és így sikere is volt, és van.

Van egy csudálatos szerelem a filmben, a főhős Crichton és az erősen rokon harcos-faj szülötte Aeryn Sun között. Ez a filmben sem sikerül, majdnem plátói a szerelem, egyébiránt is üldözi őket mindenki, akiknek amúgy nem sok okuk van erre, de hát sci-fi.

Jók a mellékkarakterek is a filmben, a par-excellence harcos, (D’Argo), az intergalaktikus papnő (Pa’u Zotoh Zhaan), az intergalaktikus orgyilkos lotyó (Chiana), a haspók császár (XVI. Rygel), az inter…izé ősellenség (Scorpius), és még sok más. Vizuálisan szép, néha undorító, néha elálmélkodunk rajta, minden benne van, ami egy vérbeli sci-fihez kell.

És még egyszer érdemes kiemelni a sorozat humorát, néha önmagára visszacsatol, néha aktuálpolitikára, még Bugs Bunnyt sem kíméli időnként, pedig az tényleg ikon Amerikában. És a fene egye meg, van valami kellemetlen valóságíze az egésznek.

Ha eddig nem láttátok, feltétlenül tegyetek vele egy próbát. A sorozat külön pikantériája, hogy a Csillagkapu széria gyakorlatilag a Farscape befejezése után minden fontosabb színészt átvett, szóval brutál dolog látni őket ugyanabban ám mégis más szerepben.

Ádám voltam. Köszönöm, hogy elolvastátok az írásom. Mars sorozatot darálni!