Gyerekként az első Pentium II-es gépemen szépen futott a Resident Evil 2. része. A legendás túlélő horrorral ekkor találkoztam először, 2001. karácsonyán, amikor is ajándékba kaptam a játékot. Az Ezt vedd meg szériában, elég sok játékmóddal jelent meg. A pc-s easy-medium-hard módokon kívül még a Playstation-ös "könnyített" játékmód is helyet kapott az akkor dupla CD lemezes gaméban.

Az igazság az, hogy nekem mindig is ultra nehéz volt a Resident Evil. Amellett, hogy hihetetlen kemény ellenfeleket villogtatott látástól vakulásig, alig adott lőszert, állandóan okoskodni kellett a logikai feladványokkal. A második részt megvallom nem játszottam végig, kb. a rendőrkapitányság feléig jutottam el, és meguntam. Én szerettem volna inkább lövöldözni. A Resident Evil 3. részével Playstation-ön játszottam, ott meg az a rohadék Nemesis üldözött végig már a 2. részből ismert helyszíneken. Állandóan beszaratott a dög, szóval inkább hanyagoltam az egészet. Úgy gondoltam, nem nekem való ez a túlélő horrorosdi. Aztán jóval megkésve, de 2016. tavaszán a Resident Evil 4. megtalált. Több volt benne az akció, mint a logikai feladvány, és az alap története, a plágák nagyon bejöttek. Érdekes világ volt, sok lövöldözéssel, és másfajta zombikkal (ha lehet a falubelieket azoknak nevezni). És tudjátok még melyik sorozat tetszett? A játékok utáni eseményeket feldolgozó animációs filmek. Minimálok voltak, de hozták a Resi fílinget.

A Kaptár filmekkel kb. a megjelenésük idején azonnal találkoztam, volt, amit moziban is néztem meg, de az igazság az, hogy az utolsó részről majdnem kijöttem az állandó jumpscare-ek miatt, amiket minden filmben marhára rühellek. Az sem tetszett a filmekben, hogy valahogy nem megfelelően nyúltak hozzá az alapanyaghoz. A színészi játék, az akciók, a vágások, a lények nagyon ergyák voltak. Kifejezetten zavaró volt, hogy egyetlen mozdulatot sem lehetett nyomon követni, mert agyon volt vágva, több kameraszemszögből. Erre jöttek a már emlegetett jumpscare-ek, és BUMM! Így lett az epilepsziás roham. Összességében nem voltam nagy rajongó, de azért kíváncsi voltam a végére, és csalódott is voltam. Már temettem a szériát, amikor...

A nagy csendben szépen megjelent egy trailer, Resident Evil: Welcome to Raccoon City, amit magyarra fordítva természetesen Kaptárként kapunk, és Raccoon City visszavárként. Most akkor ez reboot, vagy folytatás, vagy előzmény? Tanácstalan voltam, de most kiderült. A magyar premieren jártam.

Nem nagy elvárásokkal ültem be a filmre, gondoltam, hogy nem egy "százoszkáros" filmre váltottam jegyet. Csak arra gondoltam, hogy szeretnék jól szórakozni, viszont amit ettől a filmtől kaptam, arra nem számítottam.

A film elején egy gyermekotthonban a kis Claire Redfield mindenféle mocsadékot lát a sarokban, amit úgy állítanak be, mintha csak álmodna, nem is laknak szörnyek a szekrényben... aztán felijed. Egy kamionban. Nos, ez a jelenet már jelenthet valamit. A kamionos finoman ráfog a combjára, aztán elüt valakit, aki határozottan felkel és arrébtántorog... rá is hagyják az egészet, mintha mi sem történt volna.

Claire a testvérét Christ keresi, a történet szerint, amit a Resident Evil 2-ben már megismerhettünk. Chris az RPD-nél dolgozik, raccoon-i rendőr. A főbb szereplőket mind ismerhetjük névről. Jill, Leon, Wesker, Dr. Birkin. Mindannyian kicsit mások, mint a játékokban. De ki a fenét érdekel.

Már gyanús lehet a város lakóinak mibenléte kapcsán, hogy némelyeknek vér folyik a szemükből, mások pedig vérrel írják fel az ablakra, hogy incsi fincsi husi... Volt egy hangulata, annyi szent. A zombi apokalipszis kitöréséig egy pattanásig feszült filmet láthatunk, egészen addig, amíg rád nem töri az ajtót az első átváltozott ember.

A film teljesen előhozta a gyerekkori emlékeimet. Ismét 13 éves voltam, és ott mászkáltam a zombikkal teli helyszíneken a szeretett karakterekkel. Megvallom, végig folyt a nyálam. A helyszínek, a maszkok rohadt jól sikerültek. Minden ismert jelenet megtörténte után legszívesebben megöleltem volna a készítőket.

A rendőrség, a villa, a föld alatti helyszínek, itt-ott elszórt "easter eggek" mind-mind olyanok voltak, amilyeneknek lenniük kellett. Az emberek életére törő mutáns szörnyek közül rengeteg felsorakozott. Zombik, zombikutya, hollók, a nyáladzó szörnyeteg (nála felsikítottam örömömben), és nem is kérdés, Birkin, akit a rosszarcú Neal McDonough alakított. A film véres, ijesztő, néhol rohadt undorító. Ez kell a népnek.

De ne menjünk el a film hibái mellett sem. Néha azért egy-egy szereplő idiótán viselkedett, és azért volt elnagyolt túlélés. Gondolok itt arra, hogy mondjuk egy helikopter felrobbanását 3 méter távolságból is túl lehet élni. Kicsit sok volt benne a jumpscare, úgy tűnik ezen nem tudunk túllendülni. Viszont annyira ráhangolódtam a film hangulatára, hogy 15 perc után már egyáltalán nem zavart. Eleinte azért beszartam párszor. És miért van az, hogy sötétben kell hadonászni a lőfegyverekkel tucatnyi zombi ellen? A játékban azért több volt a világos jelenet, mint a sötét. Szóval ezzel jobb lenne a folytatásokra felhagyni.

Azt gondoltam, hogy jól fogom érezni magam a filmen, de azt egyáltalán nem, hogy ennyire. Ez a Resident Evil inkább volt Resident Evil, mint az ezt megelőző filmek együttvéve. Azokat felejtsük el. Folytatást akarok. Szolgáljatok még ki fanservice-szel, én biztos beülök a folytatásokra, mert hogy biztosan lesznek.

Ja és ne felejtsétek el, van stáblista végi jelenet. Jó szórakozást.

Bélu voltam. Sziasztok!