A nyolcvanas évek derekán voltam nagycsoportos óvodás, majd kisiskolás, tehát már valamennyire tudatos(sá alakuló) gyerek. A fiúk körében gyakoriak voltak azok a beszélgetések, amelyek egyértelműen definiáltak dolgokat, leginkább erőviszonyokat. Extrém szócsaták döntötték el, melyik autó a legjobb vagy leggyorsabb, kinek az apukája erősebb, ki látott már nagyobb állatot (gyakran ezt az előző - apukás - kategóriával meg lehetett volna nyerni), és gyakran volt az is téma, hogy ki verne meg kit. Nagyon sok srác szerint Bruce Lee minden ismert embert és filmbeli karaktert elagyalt volna, de én ehhez nem tudtam sokat hozzáfűzni. A mi családunk "westernes" volt, még pár évig nem is láttam kung fu filmet. Amúgy Clint Eastwood úgyis lelőtte volna bármelyik ökölharcost, de ez most nem számít.
Az egész apropója a „Tomboló ököl” („Fist of Fury”) ötvenedik évfordulója, amely bemutatója 1972 március 22-én volt. És erre még nyilván visszatérünk, de picit beszéljünk a főszereplőről. Nehéz lenne megtippelni, hányan ismerik a világon a nevét, rövid élete és filmes karrierje ellenére is. Sokan. Bruce Lee, 1940 november 27-én született San Francisco-ban, Lee Jun-fan (magyarosan Léj Can-fán) névvel. (Reggel hat és nyolc óra között, tehát a sárkány évében, és a sárkány órájában.) Hongkongban járt iskolába, és később Ip Man (Jíp Man) mester tanítványa lett. Gyerekszínész is volt, többször szerepelt filmvásznon is, de az első amerikai nagy sikere a „The Green Hornet” (1966) sorozat volt. Bár legendás figura, de csupán négy harcművészeti nagyjátékfilmben játszott (az ötödik filmjét dublőrrel fejezték be). 1973 július 20-án rosszul lett, a kapott gyógyszer allergiás reakciót váltott ki, és elhunyt. Ekkor mindössze 32 éves volt. (Fia, Brandon Lee, forgatáson halt meg, 28 évesen.) Mindezek ellenére hihetetlen hatással volt számos színészre, rendezőre, sőt, a filmművészetre is. Na meg óvodásra, még évtizedekkel később is.
Szokás szerint elkalandoztam, de csak eljutunk magához a filmhez is. Ötven éves filmről van szó, talán belefér pár visszafogott spoiler. De olyan történések nincsenek, amik miatt eldobnánk az agyunkat. Egyéb miatt annál inkább. Szóval: Chen Zhen (Csen Zsen) zuhogó esőben érkezik meg, de elég későn. Ugyanis a mestere - Huo Yuanjia - koporsóját már leengedték a sírjába. Eléggé hisztérikusan reagál, elkezdi kézzel kidobálni a földet, ami eléggé szokatlan dolog egy temetés közepén, de egy jól irányzott ásócsapás kicsit lenyugtatja. Azt mondják, tüdőgyulladás vitte el a mestert, de Chen ebben nem hisz. Viszont a lehetőséget kihasználva, a konkurens japán harcművészeti iskola megpróbálja ellehetetleníteni a kínai iskola működését. De a legjobb az lenne, ha teljesen eltűnnének. Nem könnyű a kínai élete Sanghajban, pár évvel a második világháború előtt, ezt többször is érezhetjük a film során. A japánok jönnek, aláznak, gyaláznak, megszégyenítenek, nevetve távoznak. Nehezen, de mindenki visszafogja magát. Persze Chen másnap meglátogatja a japán iskolát, és mindenkit a helyére rak. Padlóra. Innen már mindenkinek igaza van, mindenki bosszút akar állni, és fog is! Mindenféle keleti harcművészetet felvonultat a film, persze a leglátványosabbak a kung fu jelenetek. És érezhető, hogy tulajdonképpen erről szól a film. Bruce Lee mozdulatai akár egy tökéletes tánc, miközben az ütések akár végzetesek is lehetnek. Mondhatjuk, hogy maga a film vagy a története mai szemmel "nem nagy eresztés", a színészi játék is hagy maga után kívánnivalót. De minden mozdulat, minden lépés és minden ütés zseniális. Legyen akár egy leheletnyi finom mozdulat vagy egy légkalapács gyorsaságú és erejű ütéssorozat, mindig lenyűgöző. Amikor előkerül a nunchaku, akkor pedig kő kövön nem marad. Egy olyan színészt - de első sorban harcművészt - láthatunk, aki természetesen napjainkban is megállná a helyét, jól mutatna a képernyőn, a filmvásznon.
Ha valakiben akár csak kis érdeklődést ébreszt a kung fu, a harcművészet, a bunyó, vegye elő bátran ezt a félévszázados filmet! Nincs CGI, nincs rohanó kamera, nincs játék a fényekkel. Csak a legnagyobb: Bruce Lee!
