Ha megkérdeztek minket, hogy általában mi a véleményünk az adaptációkról, általában azt a választ adnánk, hogy kib…. módon, khm… finoman szólva is nem vagyunk oda értük. Többségében. Képregényfilmből készült filmképregény, képregényesített regény. Nekem (Bélu) kb. a könyökömön jönnek ki, és általában tényleg nagyon rühellem őket. Valamiért nem értem, hogyan lehet egy médiumot egy másikra átültetni. Ami az egyiknél működik, hogyan működhet egy másiknál. Szerintem általában nem is sikerült ezt összehozni.

Egyébként is a nagy képregénydömpingben mindent, tényleg mindent képesek képregényre adaptálni, és fordítva. Bármilyen képregényt meg tudnak filmesíteni, vagy sorozatot gyártani belőle. Ja… Persze. Eddig még nem sikerült szerintem azt a bizonyos spanyolviaszt produkálni, bár sokan azt hiszik magukról. Eddig nem volt olyan sorozat, vagy film az utóbbi időben, amire azt mondtam volna, hogy tökéletesen dolgozta volna fel a képregényes alapanyagot. Pedig néhány sorozatot, és filmet is láttam már, bár nem mindent. Lehet velem vitatkozni alább.

Azért a Boyst hoztam el ma nektek, mert egyrészt a sorozat harmadik évadának premierje a nyakunkon van, másrészt, mert már hetek óta ezzel szartam tele a blogot, hogy milyen über királyság. Elolvastam két omnibust (a sorozat harmadát), és bepótoltam a sorozat első két évadát.

A képregényt Garth Ennis írta, és Darick Robertson rajzolta, és ebből az alapanyagból az Amazon (Prime Video) csinált egy eszeveszett jó sorozatot. A legszebb az egészben, hogy simán lehet olvasni a képregényt, és nézni a sorozatot párhuzamosan, mert az alapszitun kívül másban nemigen egyeznek, vagy nem olyan sorrendben és következményekkel történnek az események.

Garth Ennis elmebeteg, Robertson pedig tökéletesen rajzol. Tényleg rohadtul tökéletesen, ahogyan már a Transmetropolitanos bejegyzésben is említettem. Részletes, gyönyörű, profi. Ami kell.

A képregény és a sorozat fő kiindulópontja egyezik, Hughie barátnőjét véletlenül elkaszálják, vagyis keresztülmegy rajta egy szuperhős (különböző a két történetben), ami miatt rövid úton elhalálozik, és egy paca lesz az út közepén/falon.

Billie „fockin diabolical” Butcher beszervezi a fiúkhoz, akiknek nem más a céljuk, csak hogy tönkretegyék a szupik (supes) életét, de a legjobb szupi a halott szupi. A történetben megtudhatjuk, milyen az, amikor tényleg hús vér emberekből válik szuperhős, aki tényleg telibeszarja, hogy egy akció közepette mennyi áldozatot szed, és csak a like-ok érdeklik, meg hogy éppen mennyit érnek a részvényei, ja és hogy mennyire népszerű a tinik körében. Nos, a fiúk mind-mind lelki nyomoroncok, akik a szuperhősök miatt vesztettek el valamit/valakit, így nagyon fújnak ezekre a g…kre.

A szuperhősök tényleg ütnivaló pancserek, és nagyon utálatra méltók. Kicsit fura, hogy a rosszfiúknak szurkol az ember, de nincs mit tenni. Huh. Elég nehéz fába vágtam a fejszémet, mert mind a képregény, mind a sorozat nagyon összetett, és nagyon sok mindent lehetne írni róluk külön-külön is.

A képregény kifejezetten nehéz olvasmány. A főszereplők skót akcentussal beszélnek, és így rá kell állnia az ember agyának. A sorozatban próbálták ezt finomítani, Karl Urban brit akcentusa nagyon hangulatos, de nagyon egyszerűsítették, hogy befogadható legyen az amerikai közönségnek is. De sikerül úgy mondani a teát, hogy „csej”, vagy rendszeres a „ja kant” (ya cunt), „fok mej” (fuck me), de ezek csak a jéghegy csúcsa.

A sorozat hangulatára rátesznek egy lapáttal a részek végén felcsendülő punk nóták, egyszerűen zseniálisak. Talán a sorozatban kicsit sok a közösségi médiázás, a szuperhősök majdnem túl sokat foglalkoznak az insta követőik számával, meg a lakosságarányos támogatottságukkal. Meg a szupik magasabb libidója is kissé háttérbe szorult, nem úgy, mint a képregényben.

Az Amazon sorozatában nagyon tetszett, hogy a Deep (Mélység) nevű szuperhős, egy Tesco Gazdaságos Aquaman rengeteg szerepet kap, és üdítő a karakter jelenléte a sorozatban. Róla tudni, hogy annyi a szuperképessége, hogy beszél a halakkal (jóval több egyébként), de ezért a többiek lenézik. Emiatt balul sül el egy homár megmentésére indított akciója, és egy delfint is elüt egy kamion. Sírva röhögök, amikor eszembe jut.

A Fiúk Garth Ennis szerintem legjobban sikerült munkája, és tökéletesen ültették át képernyőre. Egy rendkívül szórakoztató alapanyag már maga a képregény is, de a sorozat sem marad el mögötte. Kb. mindenben eltér, és mégis… nem egy elcsépelt Marvel multiverzumos időutazós agyonhájpolt tucatszar, hanem szíve, lelke van.

Ja, egyébként mielőtt itt nekiesnétek bármelyiknek. Nos, a 18-as karika teljesen jogos mindkettőnél. Szókimondó tartalom, nyílt erőszak és szexualitás jellemzi, emiatt csak felnőtt nézőknek/olvasóknak ajánlott. A fiúk nem lacafacáznak, és a szuperhősök sem. Homelander simán félbevág embereket a szemével, amit premier plánban láthatunk, de tiszteletét teszi a sorozatokban egy rasszista (konkrétan náci) szuperhős is, aki szintén nem a hímző szakkörben szocializálódott.

Na, ennyit ezekről a csodákról, szerintem érdemes lehet bármelyiket elkezdeni.

Bélu voltam, sziasztok!