Van egy rakás képregény, amit nagyjából tudatosan nem olvasok el, halasztgatok, stb. Nem nyelvi akadályok miatt, egyszerűen csak nagyon sok a megjelenés, nem is tudok és nem is akarok lépést tartani mindennel. Sajnos van egyéb hobbim is, és szerencsére van családom is. Így a pénz és az idő kérdése is "megoldva". Viszont a kiadványok egy részére azt mondom, hogy "majd, ha megjelenik magyarul". Egy részük sosem fog, akkor picit átértékelem. Egy részük viszont várhatóan megjelenik, és nincs kifogás. Szóval bár kihagytam a három részes "Batman: Damned" sorozatot, de a nemrég magyarul kiadott (Kingpin kiadó) "Batman: Kárhozat" már nem maradhatott ki.
Brian Azzarello egyfajta folytatásként írta ezt a sztorit, a "Joker" utáni történéseket taglalja, valamilyen szinten. A kettő között eltelt nagyjából 10 év, ki emlékszik már? De: igen, azt szintén Lee Bermejo rajzolóval párban készítette, és (nagyjából) magyarul is megjelent már az Eaglemoss "A Legendás Batman" válogatásában. Ha nincs meg, nem kell aggódni, idén újra kiadja a Gabo, új (és rendes) fordítással, extrákkal. Bevallom, nekem nem jön be Bermejo stílusa. Ezek a realista, fényes bőrű, ízület-centrikus ábrázolások nem az én világom. Még Alex Ross festményeit is jobban elfogadom. Néha. De egy Azzarello miatt, aki írt igazán értékelhető (pl. 100 Bullets, Hellblazer, Superman és Batman) képregényeket, simán bevállalom.
A talán túlzottan is realista ábrázolás miatt nyugodtan megkaphatja a "horror" címkét. Vagy legalább "soft horror". Nem tudom, nem vagyok a műfaj rajongója. Ezért többször is soknak éreztem, a képi világot. Viszont mindig nagy érdeklődéssel olvasom az ilyen képregényeket, amelyek kilógnak a sorból, párhuzamosan futnak a szokásos, megszokott szériák mellett. Mint pl. Grant Morrison és Dave McKean 35 éves "Arkham Asylum" kötete. Vagy egy másik "univerzumban" Bendis és Ashley Wood (plusz Steve Niles és Ben Templesmith) "Hellspawn"-ja. (Valamikor a "Hellspawn"-ra azt mondtam, hogy az egyik legjobb Batman sztori, pedig nincs is benne Batman.) Mert egy párhuzamos világ (máshol erre ráhúzzák a multiverzum sapkát, és minden lehetséges, de attól néha jobban ráz a hideg, mint a horrortól) sok mindent elbír. Tulajdonképpen bármit. Akár meg is lehet ölni a főszereplőket, ez nem befolyásolja az eredeti szálat ("máshol" ez "sacred timeline"), így a legkevésbé sem kiszámítható.
A sztori úgy indul, hogy Joker halott. Ez nem spoiler, nem kell a kötetet kinyitni, elég csak megfordítani. Hogy mi történt, hogy Batman volt, aki végre meglépte ezt, vagy egyáltalán - nem tudni. Pontosan ezt kell kideríteni. Aki ebben segít, az nem más, mint John Constantine, akiből nagyon keveset kaptunk magyarul, de hátha... Találkozunk több varázs-karakterrel (Etrigan, Zatanna, Deadman, Mocsárlény), és ez szintén sokat dob az összképen. És valamilyen szinten kellenek is az extrák, mert bár nem rossz, de egy ilyen elvont sztori, ahol keveredik a valóság, a képzelet, az emlék és a fantázia nem biztos, hogy elsőre átlátható. A végkimenetel pedig akár el is veheti az újraolvasás élményét. Pedig logikus és hatalmas facepalm egyszerre.
Ez egy olyan Batman képregény, ami annál több, de ne keressük benne a szokásos elemeket. Ha ezt el tudjuk engedni - meg sok minden egyebet is -, akkor egy érdekes agymenés. Egy olyan jóféle "Mi lenne, ha...?" Mert mit ér Batman Joker nélkül? És lenne Batman Joker nélkül? És fordítva? Hoppá, de hát ezek a szokásos Batmanes kérdések! Akkor mégis tipikus. Á...
