Készítettem egy kis videót egy borzasztó ergya filmről. A film 35 éves, ezt a videó elején bebakiztam, de kit érdekel? A film nem is érdemel több szót. A többi a videóban látható.
Bélu
Conan - Csatatéren született
Jó képregényről könnyű írni. Ezért ma könnyű dolgom van. Kurt Busiek képregényét hoztam el nektek, ami a szívünknek kedves barbárról, Conanről szól. Ez pedig nem más, mint a Csatatéren született (Fumax, 2019.).
Ha a képeket meglesitek, feltűnhet, hogy ez nem a klasszikus kinézetű Conan, ez valami új, színes, viszont ugyanannyira szexi, mint idősebb testvére. A rajzok inkább festmények, és többször hasonló érzésem támadt, mint a Mennydörgés Istene első részének lapozgatásakor, ami a kedvenc képregényem. Szerintem annál jobb még nem született a képregényirodalomban. De ez csak az én véleményem. Szóval ez a Conan megközelíti a Thort, rajzaiban is, hangulatában is. Imádnivaló darab.
A kötetben betekintést nyerhetünk mind Conan születésének körülményeibe, mind a gyerekkorába, jó is lehetett volna, de gyerekként is a munkának és a kalandnak élt. Conan az öregapja után örökölte a kalandvágyat, így nem elégszik meg a kimmériai törzs falusi parasztéletével. Láthatjuk első kardforgatásait, első gyilkosságát, első kalandjait, a fiatalkorát. Ezen kívül olvashatunk egy átdolgozott történetet (A fagyóriás lánya már korábban megjelent, csak fekete fehérben), valamint egy olyan sztorit, amiben Conan Hyperboreába, az örök élet paradicsomi országába utazik, csak nem önszántából. Ekkor is még igencsak fiatal.
A képregény történetei egymással szorosan összefüggnek, a kötet egy kerek egészet alkot. Amiben még különbözik a többi Conan történettől, hogy sehol semmi nincs arról a jóslatról, hogy a finom úriember uralkodni fog valahol valamikor. A fiatal Conan nem is annyira humoros, laza, mint későbbi énje, sokkal inkább egy kimért, komoly alak. Ez kicsit idegen a karaktertől, de egye fene, a képregény hangulata éppen ettől sajátos, no meg a végétől, de nem árulhatok el róla többet.
Színesben a „csatajelenetek” is sokkal brutálisabbnak hatnak, és nem biztos, hogy a néhány képet, amiket összeválogattam, maradéktalanul engedni fogja a facebook. :D És ha már a rajzokról van szó, említsük meg a rajzolókat is: Cary Nord, Greg Ruth (színezett is) és Thomas Yeats. A kötetben néhány oldalon vázlatrajzokat csodálhatunk és olvashatunk néhány jegyzetet Greg Ruthtól, valamint Ed Brubaker (Alvilág) előszavát is. Spoiler: oda van és vissza ettől a képregénytől.
Bélu voltam. Sziasztok!
Minden jó, Ha/ver a vége
Mark Millar és John Romita Jr. képregénye itthon 2019-2020 között 4 kötetben jelent meg (Fumax Kiadó). Tibi koma javaslatára 4 hónap alatt azért sikerült beszereznem, és ledarálnom. Tényleg egy jó kis történet, és kicsit furcsa, hogy vége van.
A képregény főszereplője a középiskolás Dave, aki a világtörténelem során elsőként elég tökös ahhoz, hogy búvárruhában, mindenféle szupererő nélkül bűnüldözésre adja fejét. Ez nem tűnik jó ötletnek. Sőt, nagyon rossz ötlet az egész, mivel a kis nyikhaj Dave-et hol elüti egy autó, hol péppé verik, családját és barátait terrorizálják.
Nincs egyedül, ugyanis jónéhány pszichésen sérült, traumatizált alak is úgy dönt, hogy leszámolnak a szervezetbűnözéssel, ami sem elsőre, sem pedig utolsó pillantásra nem egyszerű dolog.
Az író nem fukarkodik a halállal a képregényben. Igazából senki sincs biztonságban. Akit éppen megszeretnénk, megismernénk, az a következő oldalon kiloccsant agyvelővel fekszik egy sötét sikátorban.
Fordulatoktól sem mentes a történet, igazából letehetetlen olvasmány. Átkoztam magam, amikor egy kötet végére értem, hogy havonta csak egyet engedtem meg magamnak belőle. A negyedik kötetre eléggé elszabadul a káosz. A jelmezes hősök mellett a korrupt, halálfejes maszkot viselő zsaruk is elkezdenek a maffiától rabolgatni, ezzel a hősökre terelve a gyanút, szóval igazi nagy leszámolást ígért a vége. Spoilermentesen igazán nehéz írni erről az egészről, ezért most jelzek egyet az utolsó kötetre.
SPOILER
Igazából az utolsó kötetben csalódtam Dave-ben. Amikor a kis Mindy éppen börtönben van, nem meri kiszabadítani, tök boldogan eléldegél az új barátnőjével. Az oké, hogy Mindy rohadt jól érzi magát a börtönben, de azért ez mégis meredek volt. A szabadulása, hogy Mutterbever végül segít neki kiszökni, az viszont rohadt jó fordulat volt benne. Persze, Dave a végén visszatér, mint igazi hős, és ezzel a renoméja a szememben visszaáll. És a nagy leszámolás? Hát nem is lehetett volna ennél jobb a vége.
SPOILER VÉGE.
Mi is a tanulsága a történetnek? Ha kihagyjuk a szuperhősös baromkodást az egészből, számomra egyenesen levonható a konklúzió: próbáljunk az életünknek olyan célt találni, amivel jobbá tehetjük a világot. Ez így elég közhelyes, viszont még mindig vehetünk egy zöld búvárruhát, csak egy menő nevet kell magunknak kitalálni.
Kár, hogy vége. Olvastam volna még.
Bélu voltam. Sziasztok!
Gunslinger Spawn figura
Nálam 2021. a Spawn éve volt, ha azt nézzük, érkezett néhány új amerikai képregény az Ivadék főszereplésével, és az új magyar köteteket is megvettem. Tavaly júliusban pedig beharangoztuk az új Spawn figura megjelenéseket is. Decemberben meg is érkezett hozzám a Gunslinger Spawn figura, ami első ránézésre kicsit csalódást okozott, aztán most kibontottam, és jól összehasonlítom a kedvetekért a korábbi, 2005-ös verziójával.
Gunslinger (Vadnyugati Spawn) a hazai képregényekben nagyobb hangsúllyal a 22-es kötetben jelent meg, itt tudhattuk meg, hogy ki is ő valójában, miért köt alkut az ördöggel, és mégis mi köze van a mi Spawnunkhoz, Al Simmonshoz. A Spawn multiverzumban nekem a kedvenc Spawnom lett, ami főként a kinézetének és laza stílusának köszönhető. McFarlane-nek egyébként is az a mániája, hogy olyan karaktereket szerepeltessen történeteiben, amik jól mutatnak akár figura formátumban is.A karakter népszerűségét mutatja, hogy már saját önálló sorozata is indult.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a 2005-ös, mára már igen ritkának számító Gunslinger Spawn is a polcomon áll. Most megismerkedhetett fiatalabb kiadásával.
A korábbi kiadás (kortársaihoz hasonlóan) inkább szobor, mint figura. Kevesebb mozgathatósági ponttal rendelkezi, ezért a pózolhatósága is elég korlátozott. Viszont a kinézete tökéletes. A kezei és a csípője mozgatható minimálisan, a tartozékai nem kivehetőek a tokokból, itt a pisztolyokra gondolok elsősorban. Cserébe olyan nehezen áll meg a lábán, hogy negyed órámba telt, mire nem bukott orra az asztalon a szentem. A figura kabátja olyan kialakítást kapott, mintha élne, hullámozna, ezért nagyon dinamikus kinézetet kölcsönöz a figurának.
Az új akciófigura 21 centi magas, és összesen huszonkettő mozgathatósági ponttal rendelkezik. Látható, hogy az ízületei kicsit szembetűnőek, nem igazán vannak elrejtve. A hozzá való pisztolyok és puska simán elhelyezhetők a kezében, és a tokjaikban, kinek mihez van kedve. A kezein lévő ujjak úgy lettek kialakítva, hogy a fegyverek tökéletesen illeszkednek bele, és nem is féltem belehelyezni őket (általában nem szoktam belepakolni a kezükbe semmit, mert félek, hogy elöregednek a kis ujjaik). A figurához tartozó puska kicsit festéshibás a markolatnál, viszont ez elhanyagolható probléma. A figura simán megáll a lábán, ez már egy jó pont. A különböző ízületek szépen állíthatók, és egyáltalán nem lazák, viszont nem sikerült őket rendesen eldugni, a könyöknél, a csípőnél és a térdnél nagyon szembetűnők.
A színezése se 100%, és a ruházata elég minimál kialakítást kapott. Nézzétek meg a két figura kalapja és köpenye közti különbségeket. Az arca viszont szerintem nagyon jó festést kapott, a szeme olyan zöld, mintha folyamatosan világítana.
Összességében elégedett vagyok az új figurával annak ellenére, hogy a korábbi kiadást kinézetre nem tudja megközelíteni. Nyilván egy hiánypótló darabról van szó, mivel a régi kiadással ritkán lehet a neten találkozni, ha pedig találkozunk, az új figura árának három-négyszereséért lehetne megszerezni (az új figurát 7-9.000,-Ft közötti áron lehet megvárásolni).
Akinek nincs még a gyűjteményében Gunslinger, annak tökéletes választás szerintem ez a figura, annak ellenére, hogy a korábbi minőségét nem tudta megközelíteni. Viszont ami jó hír, hogy sokkal olcsóbban növelhetjük a gyűjteményünk létszámát, és ár-érték arányban összességében megéri a figura.
Bélu voltam. Sziasztok!
Az Égbolt Királya képregény
A Vitanum Kiadó képregényantológiáiról már sokszor volt szó itt a blogon. A Fekete Fehér Kockás csupa fantasztikus címmel, inkább felnőtteknek szóló tartalommal jelentkezik. Ez főleg a 2000AD Kiadó sorozatai miatt érdekes számomra, de sok más klasszikus címmel is megörvendezteti a kiadvány az olvasóit.
Karácsonyra Tibi koma Jézuskájának jóvoltából viszont a Kockás 2021 őszi, és téli különszámait is beírhattam a kockás füzetbe. Úgy gondolta, hogy soha nem venném meg magamnak, és igaza is volt. Viszont egy képregény miatt Tibi szerint érdemes fellapozni ezeket a különszámokat, már ami engem és a faramuci ízlésemet illeti.
Ez az Égbolt Királya című francia képregény Étienne Willem tollából és rajzolókájából. Az alkotóról nem sok mindent ad ki a kereső, amit találni lehet róla, az is csak franciául van, amit nehezen értek, de inkább egyáltalán nem. Van egy insta oldala, ahol csomó cuki és szexi rajzot is lehet találni, érdemes rákukkantani.
A képregény nagyon Blacksades, mi azt ismertük először. Szereplői antopomorfizált állatok, és a harmincas évek eleji Amerikába kalauzol el minket. Gazdasági válság, hajléktalanság, munkanélküliség, szesztilalom… Minden adott egy jó kis retro történethez. Az Égbolt Királya a Harry Faulkner nevű majom, aki a világ legjobb pilótája. A Wakanda utolsó útja című történetben egy rejtélyes módon működő léghajót eltérítő terrorista csoport okoz kellemetlenséget, míg a Hollywoodlandben a filmkészítés és háttere adja meg a történet keretét, és itt a második fejezetben egy kis szuperhősködés is belefért.
A rajzokhoz nincs sok hozzáfűznivalóm. Vagy mégis. Lényegében tökéletes a képi világa a képregénynek. Rajfilmszerű, nemcsak a karakterek, de a hátterek is részletgazdagok. Arról meg ne is beszéljünk, hogy lehet ilyen szexi macskákat rajzolni?
A történetek nagyon jól fel vannak építve, önállóan is teljes értékűek, de együtt az igaziak. Amellett, hogy a rajzok zseniálisak, a szöveg mennyiségére sem lehet panasz. Van mit olvasni, a biztos. Amennyire ki tudtam venni, még van egy Chicago című fejezete is a sorozatnak, szóval lehet, hogy még azt is olvashatjuk magyarul.
A mellékelt képeken a képregényből láthattok néhány panelt és az alkotó, Étienne Willem instagram oldaláról néhány képet.
Bélu voltam, sziasztok.
Kaptár - Raccoon City visszavár
Gyerekként az első Pentium II-es gépemen szépen futott a Resident Evil 2. része. A legendás túlélő horrorral ekkor találkoztam először, 2001. karácsonyán, amikor is ajándékba kaptam a játékot. Az Ezt vedd meg szériában, elég sok játékmóddal jelent meg. A pc-s easy-medium-hard módokon kívül még a Playstation-ös "könnyített" játékmód is helyet kapott az akkor dupla CD lemezes gaméban.
Az igazság az, hogy nekem mindig is ultra nehéz volt a Resident Evil. Amellett, hogy hihetetlen kemény ellenfeleket villogtatott látástól vakulásig, alig adott lőszert, állandóan okoskodni kellett a logikai feladványokkal. A második részt megvallom nem játszottam végig, kb. a rendőrkapitányság feléig jutottam el, és meguntam. Én szerettem volna inkább lövöldözni. A Resident Evil 3. részével Playstation-ön játszottam, ott meg az a rohadék Nemesis üldözött végig már a 2. részből ismert helyszíneken. Állandóan beszaratott a dög, szóval inkább hanyagoltam az egészet. Úgy gondoltam, nem nekem való ez a túlélő horrorosdi. Aztán jóval megkésve, de 2016. tavaszán a Resident Evil 4. megtalált. Több volt benne az akció, mint a logikai feladvány, és az alap története, a plágák nagyon bejöttek. Érdekes világ volt, sok lövöldözéssel, és másfajta zombikkal (ha lehet a falubelieket azoknak nevezni). És tudjátok még melyik sorozat tetszett? A játékok utáni eseményeket feldolgozó animációs filmek. Minimálok voltak, de hozták a Resi fílinget.
A Kaptár filmekkel kb. a megjelenésük idején azonnal találkoztam, volt, amit moziban is néztem meg, de az igazság az, hogy az utolsó részről majdnem kijöttem az állandó jumpscare-ek miatt, amiket minden filmben marhára rühellek. Az sem tetszett a filmekben, hogy valahogy nem megfelelően nyúltak hozzá az alapanyaghoz. A színészi játék, az akciók, a vágások, a lények nagyon ergyák voltak. Kifejezetten zavaró volt, hogy egyetlen mozdulatot sem lehetett nyomon követni, mert agyon volt vágva, több kameraszemszögből. Erre jöttek a már emlegetett jumpscare-ek, és BUMM! Így lett az epilepsziás roham. Összességében nem voltam nagy rajongó, de azért kíváncsi voltam a végére, és csalódott is voltam. Már temettem a szériát, amikor...
A nagy csendben szépen megjelent egy trailer, Resident Evil: Welcome to Raccoon City, amit magyarra fordítva természetesen Kaptárként kapunk, és Raccoon City visszavárként. Most akkor ez reboot, vagy folytatás, vagy előzmény? Tanácstalan voltam, de most kiderült. A magyar premieren jártam.
Nem nagy elvárásokkal ültem be a filmre, gondoltam, hogy nem egy "százoszkáros" filmre váltottam jegyet. Csak arra gondoltam, hogy szeretnék jól szórakozni, viszont amit ettől a filmtől kaptam, arra nem számítottam.
A film elején egy gyermekotthonban a kis Claire Redfield mindenféle mocsadékot lát a sarokban, amit úgy állítanak be, mintha csak álmodna, nem is laknak szörnyek a szekrényben... aztán felijed. Egy kamionban. Nos, ez a jelenet már jelenthet valamit. A kamionos finoman ráfog a combjára, aztán elüt valakit, aki határozottan felkel és arrébtántorog... rá is hagyják az egészet, mintha mi sem történt volna.
Claire a testvérét Christ keresi, a történet szerint, amit a Resident Evil 2-ben már megismerhettünk. Chris az RPD-nél dolgozik, raccoon-i rendőr. A főbb szereplőket mind ismerhetjük névről. Jill, Leon, Wesker, Dr. Birkin. Mindannyian kicsit mások, mint a játékokban. De ki a fenét érdekel.
Már gyanús lehet a város lakóinak mibenléte kapcsán, hogy némelyeknek vér folyik a szemükből, mások pedig vérrel írják fel az ablakra, hogy incsi fincsi husi... Volt egy hangulata, annyi szent. A zombi apokalipszis kitöréséig egy pattanásig feszült filmet láthatunk, egészen addig, amíg rád nem töri az ajtót az első átváltozott ember.
A film teljesen előhozta a gyerekkori emlékeimet. Ismét 13 éves voltam, és ott mászkáltam a zombikkal teli helyszíneken a szeretett karakterekkel. Megvallom, végig folyt a nyálam. A helyszínek, a maszkok rohadt jól sikerültek. Minden ismert jelenet megtörténte után legszívesebben megöleltem volna a készítőket.
A rendőrség, a villa, a föld alatti helyszínek, itt-ott elszórt "easter eggek" mind-mind olyanok voltak, amilyeneknek lenniük kellett. Az emberek életére törő mutáns szörnyek közül rengeteg felsorakozott. Zombik, zombikutya, hollók, a nyáladzó szörnyeteg (nála felsikítottam örömömben), és nem is kérdés, Birkin, akit a rosszarcú Neal McDonough alakított. A film véres, ijesztő, néhol rohadt undorító. Ez kell a népnek.
De ne menjünk el a film hibái mellett sem. Néha azért egy-egy szereplő idiótán viselkedett, és azért volt elnagyolt túlélés. Gondolok itt arra, hogy mondjuk egy helikopter felrobbanását 3 méter távolságból is túl lehet élni. Kicsit sok volt benne a jumpscare, úgy tűnik ezen nem tudunk túllendülni. Viszont annyira ráhangolódtam a film hangulatára, hogy 15 perc után már egyáltalán nem zavart. Eleinte azért beszartam párszor. És miért van az, hogy sötétben kell hadonászni a lőfegyverekkel tucatnyi zombi ellen? A játékban azért több volt a világos jelenet, mint a sötét. Szóval ezzel jobb lenne a folytatásokra felhagyni.
Azt gondoltam, hogy jól fogom érezni magam a filmen, de azt egyáltalán nem, hogy ennyire. Ez a Resident Evil inkább volt Resident Evil, mint az ezt megelőző filmek együttvéve. Azokat felejtsük el. Folytatást akarok. Szolgáljatok még ki fanservice-szel, én biztos beülök a folytatásokra, mert hogy biztosan lesznek.
Ja és ne felejtsétek el, van stáblista végi jelenet. Jó szórakozást.
Bélu voltam. Sziasztok!
Brzrkr képregénybemutató
Nem is olyan régen beszámoltunk róla, hogy elindult itthon egy igazi 21. századi kezdeményezés, a cultree.hu oldalon lehet digitális képregényeket vásárolni és olvasni. 2021. decemberében egy olyan meglepetéscím került fel az oldalra (legalábbis számomra az volt), amire egyáltalán nem számítottam, hogy valaha is olvasni fogom magyarul.
Keanu Reeves és Matt Kindt képregénye, a 2021. márciusában megjelent Brzrkr első része az, amit azonnal meg kellett vásárolnom az oldalon, amint tudomást szereztem róla.
A képregény egy 80.000 éves halhatatlan hős harcát mutatja be korokon át. Legalábbis a megjelenésekor így reklámozták, ezzel le is lőve az első füzet poénját. Brzrkr (berzerkernek mondjuk), nyers fordításban egy vad harcos, a füzetben ezt az énjét egyből megismerhetjük.
Egy katonai bevetés során egy ismeretlen célpontot kell likvidálnia. B-t senki sem tudja megállítani, mivel halhatatlan, és ezáltal isteni erővel bír. A füzetben láthatjuk, hogy bizony hiába lövik szitává, késelik meg, hiába ütközik frontálisan a terepjárójával egy repülőgépnek, ezek sem akadályozzák meg abban, hogy kitépje az ellenség bordáját és azzal szúrja nyakon, vagy letépje a karját és azzal fenekelje el. Aztán széttapossa a fejét, fröcsög az agyvelő, repkednek a testrészek. Mégis ki olvas ilyeneket?
Hát én. Az a helyzet, hogy annak ellenére, hogy a képregény nem ad többet egy X-O Manowar és Bloodshot szerelemgyereknél, mégis van benne valami vonzó, bűnös élvezet. Nem csoda, hogy Arik, a vizigót visszaköszön, mivel a zseniális Matt Kindt az „apukája”(rengeteg Valiant sztorit ő jegyez azon kívül is).
Habár a történet nem egy veretes valami, az első füzet véres akciói lekötötték a szemem, van, hogy az embernek olyan képregény kell, amit nem kell túlagyalni. A rajzok teljesen rendben vannak, kifejezetten tetszettek ezek a „minimál” stílusú rajzok. Pont illettek az egész hangulatához.
Nagyon furcsa, hogy a kedves Keanu Reeves ilyen véres hentelést írt. Még furcsább, hogy tervezik egy élőszereplős sorozat és egy anime elkészítését is a képregényből.
A legrosszabb az egészben, hogy valószínűleg fogom folytatni ezt is.
Néhány olyan képet válogattam a képregényből, amik miatt nem kapok talán instant tiltást bármelyik felületen. :D
Bélu voltam, sziasztok.
Rai vol. 4. (4001. A.D.)
Még a nagy vámos mizéria előtt berendeltem, és meg is érkezett a Rai negyedik kötete (ez az eredeti sor utolsó darabja). Az ötödik évezredben játszódó történetnek ez a befejező része, még van valami oldalági rokona, a Beyond New Japan című kötet, amit a közeljövőben még meg fogok rendelni, mert ebből a világból nehéz kiszakadni.
Matt Kindt és Clayton Crain fantasztikus világot épített az ötödik évezredbeli Új Japánnal. Azt a korábbi cikkünkből már tudhatjátok, hogy az ötödik évezredben egy rejtélyes gyilkosság borzolja fel a kedélyeket, amit az első gyilkosságként emlegetnek Új Japánban. Nos, már azt is tudjuk, hogy a gyilkosság áldozata Rai, a „cyberninja” édesanyja volt, ami miatt berág az Új Japánt orbitális pályára kilövő mesterséges intelligenciára (Apa). Ugyanis Apa a totalitárius diktatúra új, általa irányított csodavilágát építette fel az űrben, ami távolról nézve sem tökéletes.
Nos a Rai negyedik kötete csalódás volt a tekintetben, hogy ez a közvetlen előzménye volt a Rai első kötetének (tehát a negyedik rész igazából a nulladik), de ez csöppet sem von le az értékéből. Egyrészt megismerhetünk néhány kósza Rait, akik korábban betöltötték Apa mindenható ítéletvégrehajtójának szerepét.
Egyrészt gyanús, hogy az első történetben megismert „gyerek” Raijin bizony a Rai második, 2019-ben indult sorozatának egyik főszereplője, aki a „jézusarcú” Raival rója a sztyeppét a jobb napokat is megélt Föld nevű bolygón. Ugyanis ebben az első füzetben Raijint, miután megtudtuk, hogyan is gyártja „gyermekeit” Apa, gyors kidobják, mint macskát szarni, a Földre, az apa rémuralmát megdönteni vágyó forradalmárok. Pedig Raijin nem sokat tehet az egészről, de mindegy.
A második füzetben egy női Rait ismerhetünk meg (Sai), aki Abotoval (szintén robotninja) kerül közelebbi kapcsolatba. Mindketten elég rosszul járnak, amikor Apa rájön, hogy mégis mit forralnak a háttérben. Van egy Sait ábrázoló fantasztikusan megható panel, ahol várandósan sírva néz fel az égre. Az utolsó történetben a már általunk is ismert Rai édesanyját ismerhetjük meg, amint a mesterséges intelligenciának ajándékozza a gyermekét. Rai ugyanis, már tudhatjuk, az ember és gép közötti tökéletes szintézist testesíti meg.
A kötet végén Rai rátalál halott édesanyjára, akiről még nem tudja, ki is valójában, mert itt kezdődik lényegében a sor első kötete, aminek Új Japán bukása lesz a vége.
Ízelítőnek itt van néhány kép a kötetből, szerintem mesteriek a rajzok. Clayton Crain helyett CAFU vette át a stafétát, ami a rajzokat illeti, kicsit nehezen állt rá a szemem, de végül is megszoktam. Kár, hogy ennyi volt a sor. Hiányozni fog.
Na majd még egy 4001 A.D. – Beyond New Japan kötetre befizetek… bár abban sajnos nincs Rai. Meg ha még folytatódik a 2019-es Dan Abnett-féle Rai sor TPB-ben. Alig győzöm kivárni.
Bélu voltam. Sziasztok!
Pókember: Életút
Amikor Stan Lee előhozakodott Pókember karakterével, kiröhögték. Miért lenne szükség egy olyan szuperhősre, akinek az élete is egy folyamatos csőd, mindig bajba kerül, és szétstresszeli magát mindenen? Ma már tudjuk, hogy nagy siker lett a Pók az elmúlt közel 60 évben, és megalapozatlanok voltak a kezdeti kritikák.
No de mi lenne akkor, ha Pókember még emberibb lenne, még hétköznapibb élettel, problémákkal, és ha nem lenne örök életű, örökifjú balfék? Chip Zdarsky és Mark Bagley 2019-ben megjelent A Life Story című képregényéből megtudhatjuk (itthon a Kingpin adta ki, Hihipók különszám 2021/3, Életút).
Peter Parkert 1962-ben megmarta egy radioaktív pók, így lett a közkedvelt, barátságos, csodálatos, stb. Pókember. Zdarsky eljátszott a gondolattal, milyen lenne Pókember életét egy emberéletre vetíteni, milyen lenne látni megöregedni, elmúlni. Egy igen komoly hangvételű képregény lett ebből. Bagleyről tudjuk, hogy szeret halott Pókembereket rajzolni (Ultimate-ben megtette a szemét), szóval semmi jóra nem számítottam...
Nem akarok széjjelszpojlezerni semmit, de Pókember élete így egy tényleges emberéletbe behatárolva még inkább kiábrándító, mint úgy általában. Peter Parker hibái egész életében végig kísérik, és minél idősebb, annál nehezebben tud megküzdeni az eléje kerülő problémákkal. 1946-ban született, és a 2010-es évekig követhetjük nyomon a kalandjait.
A képregényben rengeteg történetet gondoltak újra az alkotók. Az eredettörténet egyezik, de utána... nos. Van itt újragondolt klónsztori, utolsó vadászat, polgárháború, titkos háború és Venom, Zöld Manó és Okidoki bácsi, meg egy alternatív vietnámi háború is, ahol Kapi... nem árulhatom el, ne is kérjétek. És van egy old man Spider-man, ami sehol máshol nem volt.
Mark Bagley rajzait én speciel imádom. Az Ultimate Spider-man a gyerekkorom volt, és ahhoz nagyon is hasonló világ tárul elénk, de mégsem ugyanaz.
A képregénnyel az a baj, hogy nagyon rövid. Jóval többet olvastam volna az egyes évtizedekről Pókember életéből. De ez nem von le semmit az értékéből. Ez egy kib#&@ jó képregény. Csak ajánlani tudom.
Bélu voltam, sziasztok.
Mátrix 4 - utóhatások
Nem elég nézni, látni is kell.
Kiderült, hogy a Matrix mégis csak rétegfilm. Mert úgy tűnik, ez a negyedik rész nem mindenkinek szól. A vélemények és kommentek legalábbis erre utalnak, eléggé erőteljesen. Nincs mondanivaló, nincs mélység, nincs semmi - ilyeneket olvasok. Hozzászoktunk, hogy mindent direkt módon tolnak az arcunkba, jön a kontent, ott a mém, két mondat, és nem kell túlgondolni. Nem kell keresni a mögöttes tartalmat, mert gyakran nincs is. Nem kell szimbolisztika, értelmezés, pörgetem a feed-et, hümmögök, kommentelek, beszólok, és kész is vagyok. Ebben az esetben tényleg nem jó ez a film, és nem is nekem szól. Ennyi év után nyilván nem üt akkorát, legalábbis az alap, hogy vajon mi a valóság, vajon valósak-e a dolgok, amelyek körülvesznek? Vagy bármi. Ezen már túl vagyunk. Na jó, nem teljesen.
Belecsöppenünk egy világba, egy életbe, ami más. Magyarázatot ad mindenre, amit az első három részben láttunk, átéltünk, gondoltunk. Nem volt sem élet, sem valóság, sem virtuális lét, csak egy játék, amibe tervezője belezakkant. Annyira beleélte magát, hogy - ahogy sok zseni - már nem tudott/tud különbséget tenni az alkotott játék és a valóság között. Gyógyszeres és pszichológiai kezelés alatt áll, hogy ne akarjon öngyilkos lenni. Úgy tűnik, ez most tényleg a valóság, hiszen Neo kiszabadult a Mátrixból, minden megváltozott, minden jóra fordult. Szóval az egy álom volt, és Bobby ott van reggel a zuhany alatt, minden megy tovább valahogy? (Fiatalabbak kedvéért a Dallas sorozat egyik évada lett teljesen lenullázva egy ilyen húzással.) Persze érezhető, hogy valami nem stimmel. Láttunk trailert is (sajnos?), a szereplők listája is olvasható a neten, szóval... Hosszúnak tűnhet a bevezető, és sokszor látunk jeleneteket, bevillanásokat a trilógiából. Sosem nyilvánvaló, hol a határ a képzelet és a valóság között. Vagy a fizikai és a virtuális vagy online valóság között. Mert napjaink - főleg tavaly tavasz óta - eléggé erősen átkerültek az online térbe. Ez jó is, meg rossz is, de ez most szinte lényegtelen, teli a... minden ezekkel a teóriákkal.
Találkozunk azzal a helyzettel, amikor a világ jobb lett. Vagy csak más lett. De az idő múlásával szépen, lassan szinte minden megtalálta a helyét, és elindult újra ugyanazon az úton. Ahogy a történelem is mindig ismétli önmagát, mert mi, emberek nem vagyunk képesek tanulni a saját hibáinkból. Mintha imádnánk a rosszat, a háborút, nem tudunk ezekkel betelni, és folyton úgy alakítjuk, hogy ezekbe csöppenjünk. Vagy ott van a járt út, a rutin, és az kényelmesebb? Akkor is, ha az nem jó, és ezzel tisztában vagyunk, mert már átéltük. De van a megváltott és megváltozott társadalomnak vezetője is, akit a hatalom, az idő, a felelősség és ki tudja, mi minden egyéb megváltoztatott. Az egykori forradalmár és lázadó azzá vált, akit régen biztosan lenézett volna.
Az sem elhanyagolható, hogy amikor egy nagy változás történik, az sokak életét befolyásolja. Egy adott rétegnek jobb vagy jó lesz, de mi van a többiekkel? Mi van azokkal, akinek megfelelt a rendszer? Sokan jólétben voltak, eszük ágában sem volt ebből kilépni. Voltak semlegesek, akiknek mindegy, de ha a bejáratott valami, és az ismeretlen, de munkát követelő utak közül kell választani, akkor inkább a régire esik a választás. Szóval sokan szenvednek egy "ettől minden jobbra fordult" után, és ilyen szereplőkkel is találkozunk. Idegesítőek, de szabad-e rájuk haragudni? Csak azért, mert másképp látják a világot, másak a meglátásaik, az elvárásaik? Más szemszögből pont ők a pozitív karakterek, és a vélt jó lesz az ő vesztük.
Szóval ki az, akinek és akihez szól ez a film? Aki nem rest gondolkodni, túllépni az egyértelműn, érteni és értelmezni, párhuzamokat vonni. Aki nem várja el, hogy mindent tálcán kínáljanak, és aki szerint a szórakozás nem csak az önfeledt nevetéssel egyenlő. Nem korszakalkotó, nem kultuszt teremtő, de elgondolkodtató, és sok szinten működő alkotás.