Az Anagram Comics rendre megörvendeztet minket mindenféle olasz cuccal. Egyre több cím jelenik meg most már – nekik is köszönhetően – kis hazánkban, viszont korántsem elég. :D Már ami engem illet.
Megfogadom mindig, hogy nem kezdek bele új sorokba, mert halomban állnak az olvasatlan képregényeim. De mégis veszek, és ha olaszt, akkor azt el is olvasom rögvest. És ez különbözteti meg az olaszokat a többitől. Valahogy olyan érzés kerít hatalmába, hogy nekem ezeket nem szabad olvasatlanul a polcra tenni. A Suttogó Szélnek is marha jó borítója van. Már eleve ez megfog. Az meg, hogy sokan mondanak róla jókat, még inkább. És tényleg. Ez egy marha jó kötet.
A sorozat újrakiadott nyitánya jelent meg most. Sok képregény járt nálunk úgy, hogy befuccsolt (nézzük csak az általunk is imádott Dragonerot, ami, úgy tűnik, a kutyát se érdekel), aztán valaki veszi a bátorságot, energiát, és nem utolsósorban pénzt, hogy újabb próbálkozást tegyen vele. Sajnos a fumetti megítélése itthon ilyen. Kérdéses, mennyire fut be egy-egy cím. Elég réteg dolgok, és ugye nem a megszokott szuperhősök.
A Suttogó Szél egy western-horror keveréket ígér nekünk, és ez így is van. Három történetet tartogat a gyanútlan olvasónak ez a 300 oldalas TPB, mind különböző kicsit. Az olaszoknál megszokhattuk, hogy kölcsönöznek egy-két karaktert, ötletet, és újragondolva tárják az olvasó elé. Itt sincs ez másként.
Suttogó Szél a bevándorló az indiánok között, egy látó, akit a sziú sámán a védelmébe vesz, és kineveli benne az utódját. Suttogó Szél becsületes neve Ned, aki nem emlékszik a múltjára, viszont az folyamatosan kísérti. A Fort Ghostban szó szerint, míg az Ólomszürke Égboltban egy régi „barát” jelenik meg az életében, aki miatt múltbéli önmagában is csalódnia kell kicsit. A Macskaember pedig egy igazi horrorsztori, sok vérrel.
Suttogó Szél kicsit Zagor, kicsit Tex, kicsit minden. Mégis a komor, sötét, feszült hangulata mássá teszi. Állandó segítője Poe (nem, nem az író, de mégis), így ez is hasonlatossá teszi a fenti hősökhöz. Fordulatos krimi, látványos western, miközben szellemek, szörnyek ólálkodnak a sötét helyeken. Tényleg egy hatalmas egyveleg az egész, de nagyon jól, ízléssel elegyítve. Nem olyan lopott érzése van az embernek az olvasása közben. Az író Gianfranco Manfredi, a rajzoló José Ortiz. Utóbbi neve nagyon ismerős volt, és a kötet végére tett ismertetőből kiderült, honnan. Ortiz egyike volt a 2000A.D. Kiadó által importált spanyol rajzolóknak, és a Rogue Trooper egyes történeteit is ő rajzolta a ’80-as években, de egy Dredd sztorit is lefirkált. Nagy utat járt be az öreg. Az író Manfredi pedig egy latin multitalentum, rengeteg fumetti kapcsolódik a nevéhez (íróként, forgatókönyvíróként).
Én szurkolok az Anagram Comicsnak, hogy ezúttal sikerüljön rendesen beindítani, és fenntartani is a sort. Remélem, ezzel a kis bemutatóval hozzájárulok ehhez.
Képeket nem csatoltam a bejegyzéshez, mert a Kiadó oldalán található egy belelapozó ezen a linken.
Bélu
Zombimániás vagyok. Ezt nem is titkolom. A ma 20 éves Holtak Hajnala az egyik kedvenc filmem. Itt vége is szakadhatna a cikknek.
Ápolónőnk elmenekül a kertvárosból, miközben a szomszédságból hevesen falatoznak a szaladgáló (!) kriptaszökevények. Összefut egy szintén menekülő rendőrrel, majd egy fiatal párral, és még sokakkal, akiket sorban meg lehet majd ölni. Beveszik magukat egy elhagyott plázába, hogy várják a halált, vagy a megmentésüket. Előbbi valószínűbb.
Zombis filmhez képest nem egy tökhülye alkotás, van a szereplők viselkedésében némi logika, egyetlen kivétellel. Egy kutya kedvéért az egyik csaj nekiindul a járkáló hullákkal teli pusztaságnak, hogy aztán beszoruljon egy szekrénybe. Természetesen a mentőakció során egy jó embert sikerül elveszejteni. Azért nem dicsérném meg a macát, na. Továbbá azt is megtudhatjuk, miért nem ajánlatos láncfűrésszel hadonászni a kátyús úttesten közlekedő kisbuszban… Itthon sem érdemes kipróbálni.
Mélyen érintett, amikor nem olyan régen a Szukits, a Star Wars cuccok hazai kiadója bejelentette, hogy idén nyártól felhagynak a Star Wars-szal. Nem vásároltam agyon tőlük magamat, ez biztos. De tisztában vagyok vele, hogy nagyon régóta csinálják, és csomó olyan könyvet is kiadtak szebb formában, amiket gyerekkoromban olvastam, és valahova eltökítettem. Így került a polcomra anno a Darth Maul – A Vadászó Árnyék, vagy a Thrawn-trilógia, mind keményfedeles változatban. Képregények közül a mára legendák sorát erősítő Vérvörös Birodalom, és tavaly nyáron a Hagyaték volt, amit kötelezőnek tartottam megvenni.
Pedig ez egy rohadt jó képregény. 126 évvel a Jedi Visszatér eseményeit követően a Skywalker leszármazottak már nem egészen olyan messiás-szerű lények, mint korábban. Persze most is van egyfajta megváltó-komplexusa a még életben maradt jediknek, de Cade, a kalóz rohadtul nem akar sem a jedik, sem a sithek felé fordulni. Inkább hagyják őt békén.
Ez egy nagyon jól felépített, fordulatos sztori, rengeteg szereplővel. Az írók próbálták felépíteni a különböző szereplők személyiségét, egymáshoz fűződő viszonyát, és ez viszonylag bonyolulttá is teszi. Több oldal feszül egymásnak, nem a szokásos kettős felállás van. Mindenkinek meg vannak a maguk céljai, főként a hatalom megszerzése, de többeknek a bosszú, ami a sötét oldalhoz vezet.
