Korábban volt szó a blogon a Holdlovag sorozat bevezető számáról. Akkor meghasonlott elmémben ellentmondásos érzések ütötték fel a fejüket. De olvassátok el a korábbi cikket erről, ha van kedvetek. Ez a jó termékkapcsolás.

Most, a harmadik kötettel véget ért a sorozat itthon is. Marc Spector és képzeletbeli barátai megküzdenek néhány egyiptomi arccal, hogy véget vessenek saját szenvedésüknek.

Nehéz erről a kötetről spoilermentesen írni, főleg, hogy lezárást is kapott a történet. Nekem nagyon tetszett, a lezárás is és az odáig vezető út is. Marc egy megnyerő arc, ahogyan alteregói is. Dehogy is. Marc kórképe továbbra is különböző elmebetegségek szövedékéből áll, és becsületessége is minimum megkérdőjelezhető. Jeff Lemire jól felépítette a személyiségét, és a hős eredete is rendesen bemutatásra kerül, ami itt úgy érzem, a fő cél volt. Tökéletes felütése lehet ez egy karakternek, remélem Bubiék látnak fantáziát Holdlovag további történeteinek kiadásában is majd.

Greg Smallwood rajzai pedig továbbra is erősítik azt a zaklatott hangulatot, amit egy beteg ember fejében kalandozás kelthet a jóérzésű olvasóban. Ezúttal még csavarosabb alkotásokat nézhetünk, néha akár fejjel lefelé is olvasva. Továbbra is egyfajta satírozós-elkenős technika jellemzi, de így igazán kézművesnek hat a cucc.

Egy rendkívül szórakoztató képregény volt ez, és sajnálom, hogy vége van. Ugyanis néhány kérdésre nem kaptam választ. Valószínűleg soha nem is fogok. Talán ez a legnagyobb hibája a folyamatosan rebootolt sorozatoknak.

Holdlovagból sosem elég. Warren Ellis Holdlovagjának omnibus kötete is a polcon várja, hogy elolvassam. Hamarosan, talán. Addig is nézzetek körbe a hazai fronton. A Bubi Bolt kötetei megérnek egy próbát.

Bélu

Ma egy reggeli műsorban volt szó a mesterséges intelligencia térnyeréséről és hogy elveszi az influenszerek munkáját.

Úgy érzem, mi nem vagyunk veszélyben, mert nem vagyunk azok, viszont nekem (B) bevillant egy kép az egyik vezető híradástechnikai cég terméke kapcsán, ami a.i-al működő okulárét hirdet.

Ez a modell kiterjesztett valóságot ad a felhasználónak, mindenféle dolgot kivetít, megszépít, ésatöbbi. Csupa móka kacagás.

A másik képen Simon Stalenhag: Electric State című könyvéből látható egy hasonló okos/virtuális valóság szemüveg/kivetítő/izé. Stalenhagnál az emberiség pusztulásának egyik oka volt, hogy annyira beleszerettek a virtuális világba, hogy elfelejtettek enni, és már csak az éhenhalt, és mesterségesen életben tartott hullájuk élvezte kábítószerként továbbra is a szolgáltatást. Valakinek az elméje pedig benne ragadt egy robotban. 

(B)

Az egyik közösségi oldalon (9gag) sokszor rácsodálkozom, mennyire hasonló szokásai vannak a világ bármely táján elő embereknek. Sok mindenben különbözünk, de mégis… Aztán most, ráérő időmben ugrott be egy téma. Blogos bejegyzés jön, nem bemutató.

Egy átlagos hétfő reggel az ember depressziósan, elgyötörten ébred, majd megissza az első kávéját. Ezután depressziós, elgyötört és még a vérnyomása is magas. Mindennek az oka a hét kezdete. Ilyenkor minden erőnkre szükségünk lehet, hogy elinduljunk a napi teendőinkre, munkába vagy iskolába. Az a helyzet, hogy sokakkal egyetemben, nekem is a zene segít sokszor átlendülni a holtpontokon, így akár a hétfő reggelek nyomorán is. Zenével a fülben igazán menőnek és tettrekésznek érezhetem magam. Most a Spotify geek zene listámat osztom meg veletek, részben, mert az egész sort egy bejegyzésben nehéz lenne elemezgetni.

Techno Syndrome – Mortal Kombat: A szintis technózene mára már nem menő, viszont biztosan vannak még olyan vén arcok, mint én, akiknek valamiért libabőrözik mindenük ettől a nótától. A munka azért nem egy Mortal Kombat, de na… bátorításként azért egész jó.

Go Go Power Rangers - A Mighty Morphin Power Rangers főcimdalában olyan gitárriff van, hogy az emberről leszakad az alsógatya. Imádom. Két változatban is rajta van a listán.

Kickapoo és Belzeboss – A frenetikus Tenacious D filmből. Jack Black és Kyle Gass egyszerűen zsenik. A zenekaruk megalakulásának fiktív történetét feldolgozó, A Végzet Pengetője című film két fontos dalát is sokszor hallgatom. Belzeboss dalában a zenetörténet szerintem legepikusabb „fákkja” is elhangzik, többekkel egyetemben. A dalok és a film humora rendkívül elborult, viszont a szereplők esetlensége, és zeneisége miatt nagyon szerethető. A Sátánt a filmben Dave Grohl alakítja, és még Dio is vendégszerepelt benne. Rockszeretőknek kihagyhatatlan darab.

Skyrim – Dragonborn: Jeremy Soule komponálása annyira kihatással van az életemre, hogy az eküvőnkön Biankával erre a dalra keringőztünk. A tánctanár kicsit hídba vágta magát, amikor a zenelistánkat először meghallgattuk…

The Batman Theme: Danny Elfman zenéje, szimfonikus nagyzenekar. Kell ennél több?

Cha La Head Chala – A Dragonball Z főcímdala játékos, japán szintipop, és a gyerekkoromat juttatja eszembe.

Na, befejeztem, Ti sem akartok többet olvasni.

Bélu

Nem ismerem a Sárlény (eredetileg Man-Thing…) eredeti valóját, viszont a Bubi Bolt kiadványaiban bízom. A Bubi Extra 10-14. számaiban jelent meg, idei befejezéssel a zöldizé eredetileg 2017-ben indult ötödik sorozata. Öt füzet, a megszokott jó minőségben.

Egy könnyed kis sztori ez a Sárlényes móka. Teljesen másra számítottam, egy kicsit depisebbre, horrorisztikusabbra, mivel Ted a kinézete és egyéb jellemzői (pl. hogy büdös) miatt a társadalom perifériájára szorul. Azt, hogy kirekesztik, humorral próbálja meg oldani, és el is hisszük neki, hogy ez nála őszinte önirónia. Aztán beüt a Conanből már ismert Serpent War. A Föld ugyanis veszélyben van, a minden világon átívelő Nexus (vagy mi) kapuja kitárult, az őrzőjét pedig elrabolták. És mivel Liam Neeson nem ért rá, Ted indul útnak.

A képregényben a valóság és a képzelet kicsit összekeveredik. Nem igazán tudni, mi történt meg, és mi játszódott csak a főszereplő fejében. Nekem ez a Holdlovagban jobban bejött, de itt sem volt zavaró. Ted ugyanis nem elmebeteg, vagy mégis?

Tetszik a történet humora. Minden oldalra jut egy-két humorbonbon, és nem tolja fullba a kretént. Annyi bajom van az egésszel, hogy az utolsó füzet után is olvastam volna tovább…

A füzetekben a Sárlény sztoriján kívül egy-egy szoft horror történet is helyet kapott. Ezek a néhány oldalas kis szösszenetek elég hatásosak voltak. Némelyik tényleg elég hátborzongatóra sikeredett, valamelyik pedig egy totál abszurd vicc, a végén egy durva csattanóval.

Szóval érdemes lecsapni a Sárlény füzetekre, amíg még kaphatók a Bubi Boltban. Ahogy írtam, a Bubi Extra 10-14. számaiban jelent meg.

A képeket netről szedtem, mert nem akartam, hogy kifolyjon a szemetek a telefonos alulexponált képektől, amiket sikerül néha rittyentenem. A Bubi Bolt facebook oldaláról is vettem kölcsön, de többségében a Marvel Fandomról.

Bélu

U.i.: Ott a szörny! És viszi a nőt!

Todd McFarlane, Spawn apukája a figuragyűjtők számára hatalmas bejelentést tett a McFarlane Toys fennállásának 30. évfordulója alkalmából a hétvégén. Képsorozatok és videók hirdették, hogy ebből az alkalomból több gyűjtői darabot is piacra dob a cég.

A galériára kattintva végignézhetitek a képsorozatot. A képek forrása a McFarlane Toys facebook oldala. No de mik is ezek?

Toddfather és Spawn dupla pakk - első ránézésre az istenkomplexusos Todd a kedvenc cosplayesével pózol ebben a dupla figurapakkban. Nekem legalábbis úgy tűnt. Aztán kijött egy videó (imádom Todd videóit, betekintést enged a művészetébe) ennek a Spawnnak az eredetéről. Ugyanis McFarlane ezt 16 évesen rajzolta, mondhatni egy concept art Spawn. Így már érthető az egész. Nekem nagyon megtetszett, elfogyott előrendelésben (egyelőre?).

Spawn #311 alapján készült Al Simmons figura - Nekem ez a Wakanda forever beállásos Al Simmons Spawn első látásra szerelem. Oké, ez egy prototípus, de megalapozottan bízhatunk benne, hogy a végső figura is így fog kinézni. Nagyon bejön, ő az igazi Spawn.

Hellspawn - Ashley Wood képregényének egyik borítójáról inspirálódtak, amikor megalkották ezt a géppityus Pokolivadék figurát. Kicsit manökenes a beállás, de az eredeti arthoz nagyon hasonló, így teljesen elfogadható ez a kinézet. 

A figurák dedikált változatban, kártyával együtt is kaphatóak, az alapok mellett természetesen. Én Al Simmons Spawn alap variánsára és a Hellspawn dedikált változatára fizettem be, mert már csak ezek voltak kaphatók sajnos. Azért nem érzem magam rosszul. :D

(B)

1938 július 26-án egy New York-i banktisztviselő a Gotham Hotel 17. emeleti párkányára kimászva egy fél napon át tartotta izgalomban a Manhattanieket. És 300 rendőrt készenlétben. De a "Feszült órák" ("Ore sospese") nem az ő története. Bár egyfajta "tribute" vagy megemlékezés, illetve a történések több ponton is egyeznek. De sem az alaptörténet, sem a végkimenetel nem ugyanaz. Vagy...

A helyszín Garden City, a hotel kilencedik emeletén zajlik az esemény. (Én csak a negyediken kezdtem el olvasni a képregényt, és ez teljesen véletlen, nem foglalkoztam előre a témával.) A rendőrök legjobb tudásuk és belátásuk szerint próbálják megoldani a helyzetet, ebbe az is beletartozik, hogy felkérik Julia Kendall kriminológust is, segítsen nekik. Próbálkozik pár dologgal, de nem jut sokkal előrébb. Ezért először is a férfi személyazonosságát próbálják kideríteni, majd egy minél pontosabb és részletesebb profilt felállítani, ami rávilágít az indítékra, esetleg annak hiányára.

Ahogy a valóságban is, a kötetben is sokan és sokszor próbálkoznak valamilyen módon lecsalogatni a "főszereplőt". Rendőrök, egy... pap, a férfi nővére (erről egy kép is van a Wikipédián, John William Warde neve alatt). Próbálkoztak vízzel, kávéval, cigarettával közelebb és bentebb csalogatni, de ezek mind ott vannak az említett bejegyzésben. Több elemet az írók - Giancarlo Berardi, Giuseppe De Nardo és Maurizio Montero - átemeltek a képregénybe is, ezzel kicsit dokumentarista jellegűvé is varázsolva az egészet. De nem jobban, mint kellene vagy illene, csak éppen megtartva azt a hangulatot, miszerint akár valóságos esemény is lehetne. Majd valamikor a fele után, a kötet átmegy filmszerűbe, és az egész dinamika megváltozik. Bár a férfi javarészt csak áll a párkányon, de a háttéresemények nagyon felgyorsulnak, a helyszínek párhuzamos ábrázolása és váltakozása remekül gerjeszti a feszültséget. Ehhez természetesen kellenek Luigi Siniscalchi rajzai is, a "szokásos olasz minőségben". Igen, szokásos, mert (ahogy erről már sokszor írtunk) a legtöbb fumetto - legalábbis Bonelli vonalon - mindig pontos, szép, látványos, szemet gyönyörködtető, néha erősen kompenzálva akár egy gyengébb sztorit is.

Mondhatnám, hogy ez egy szokásos Julia történet, és valahol tényleg. De mégis más, mert itt egy meg nem történt esemény indítja be a profilozást, a nyomozást. Hogy aztán mikre derül fény, az más lapra tartozik. Vagyis hát... nem, de nem szeretném elvenni a felfedezés élményét. Olvasás előtt vagy után ajánlom picit átnézni J. W. Warde történetét, de sajnos csak angol nyelvű források vannak, szóval így álljatok neki a keresésnek. Egy izgalmas, fordulatokban bővelkedő képregény az Anagram Comics-tól, nem mintha bármelyikből is hiány lett volna az eddig magyarul kiadott Julia kötetekben.

Most a költözést követően szelektálásra kerül a sor, mert az új lakásban nem biztos, hogy minden cuccom elfér. A mai bejegyzésnek viszont nem ez az apropója. Régóta terveztem egy dedikálásokkal teli bejegyzést, és ehhez most a pakolászás-szortírozás pont kapóra jött. Lássuk is, milyen kincsek lapultak a dobozokban (és ez korántsem a teljes kör, mert még nem mindent pakoltam ki).

Katt a galériára. :)

Mik vannak még bedobozolva?

Stan Lee által 2015-ben dedikált, CGC hitelesített Pókember, Todd McFarlane által dedikált, CGC hitelesített Spawn, és egy Charlie Adlard aláírással ellátott Walking Dead, ami most eszembe jutott hirtelen.

És nektek mi lapul a polcotokon?

Bélu

Szerk. Ha valakinek nem jelenik meg a szöveg a képek mellett, annak itt a facebook bejegyzés linkje.

https://www.facebook.com/share/p/C37PzEVnSEkz884j/

A Spawn univerzum első csapatépítős (Spawn-Teamup) képregénysorozataként került beharangozásra anno a Scorched. A képregény első hat füzetét tartalmazó kötetet sikerült most elolvasni.

A Spawnok nagy slamasztikába kerülnek, ugyanis a Menny és Pokol háborújába belép egy totálisan felesleges fél, aki mindenki ellen is harcol, aki a Földön ragadt, de nem ide való. Spawnjaink sajnos itt ragadtak többen is, különböző korokból. A Pisztolyhős, a Középkori, a Némber, az eredeti Spawn, csatlakozott hozzájuk egy Megváltó, más néven Anti-Spawn. A Pestis Spawn meg gonoszkodik.

A háború, és a hatalomért vívott harcban már azt se tudni, ki kivel van. És jól esett volna, ha nagyjából is, de sikerült volna megértenem. McFarlane viszont továbbra sem a történet miatt alkot képregényt. Gyönyörű karakteralkotásainak egyetlen önző oka van továbbra is, ami nem más, mint a játékgyártás. Minél többféle ugyanis a szereplőgárda, annál több játékot lehet gyártani belőlük.

A képregény marha jól néz ki. A karakterek gyönyörűek, dinamikusak a rajzok, és kiegyensúlyozottan jó minőségűek. Viszont teljesen üresnek hat az egész, mivel nem más, mint látványorgia. She-Spawn szexi, a pasik kemények, mind különböző, és szerethető kinézetű. Az eredetüket itt nem tudjuk meg (azt a fősodor árulta el nagyjából, ha jól emlékszem).

A párbeszédek lagymatagok, a sztori Spawnhoz képest nem annyira vontatott, viszont a szereplők motivációi totál ismeretlenek. Egy sokadik háborúban való helytállás, és ezúttal összefogás, egy jóslat, mely szerint a felperzseltek között egy Júdás is leledzik. Ez szerintem már volt máshol. Todd papa szerint viszont mind jó ötletnek tűntek.

Mi zavart a legjobban? Hogy mindenki a modern kori angolt beszéli. És ez nem csak a vadnyugatról szalajtott kalapos idegennél, vagy a középkori sárkányölőnél hat furcsán, de még az orosz terroristáknál is igen érdekesnek mondható momentum. Pont ez adná a sava-borsát, de nem hogy ezt a hatalmas ziccert sikerült kihagyni, még néha ragozási, helyesírási hibát is találtam benne, pedig közel sem anyanyelvi szinten művelem az angolt.

Az a helyzet, hogy a karakterek kinézetén kívül sok különbséget nem lehet köztük felfedezni. Mind Spawn, és ennyi, csak más gúnyában. Néha leverik egymást is, mert a vita náluk csak így rendezhető le. És attól sem lett színesebb a képregény, hogy megjelent egy számomra új fajta hibrid gépszörny, a Bűnfalók kasztja. Az egyikkel meg is gyűlik a baja az ivadékoknak, de szerencsére ismerték a forgatókönyvet, és hamar megtalálták a sebezhető pontját az istenölő szerkentyűnek.

Ez így leírva szörnyű, de elolvasva nem volt ennyire rossz. Folytatni biztosan nem fogom a sort.

Bélu

Egy "kicsit" biztosan elfogult vagyok, mivel nagyon szeretem Koska Zoltán képregényeit. Tudom, sokszor olyan érzése lehet az embernek, hogy némelyik nem szól semmiről. Vagy pont arról szól. De szerintem ez nem igaz. Hiszen az életünk sem csupa kaland, égből potyogó szuperhősök, versenyautóban száguldozás vagy stb. Az életünk nagy kihívása általában nem más, mint túlélni a napot, a lehetőségekhez mérten valami hasznosat csinálni, néha elmerülni a gondolatainkban, anélkül, hogy beléjük fulladnánk. Jobban belegondolva: ez nem is olyan könnyű.

Volt már arról szó, hogy a folytatások, a második részek általában nem a legjobbak, viszont van jelentős mennyiségű alkotás a "nagyon jó" és "kiemelkedő" kategóriákban is. Mi a helyzet a "Lyolyabi és Rizmiráng 2."-vel? Okés, a címe nem lett túlgondolva, de legalább egyértelmű, hogy az előzőt folytatja. Szerintem szükséges az előzmény ismerete, mert ez egy utazás folytatása, már bemutatott szereplőkkel. Kár lenne azon agyalni, hogy "ez vajon ki?" vagy "ezek hogy kerülnek ide?" és társaik.

Mit kapunk ebben a kötetben? 60 oldalnyi, RISO-géppel nyomtatott színes koskazoli képregényt. (A technikából adódóan ez fejezetenként egy vagy pár színt jelent, nem pedig a teljes színskála felvonultatását.) Négy történetet, ezek közül három új, az első - a Vajákvasárnap - már megjelent a kiadó Coven című antológiájában. Melyik kiadó? A 5Panels, természetesen. Na, vissza. Az új sztorik egy része utazás az emlékek körül. Ez nemcsak érdekes és fájdalmas, hanem több olyan dolog is kiderül, ami segít jobban megérteni a szereplőket, a fejlődésüket, meg egyáltalán, a létezésüket. Eljutunk egy naaagyon fura iskolába is, ahol igen érdekes dolgok történnek. Persze utólag összeáll a kép, és ismét kiegészül a szereplőkről alkotott kép. És folytatódik a tengeri utazás, sokak örömére, de valakinek nehéz döntést kell hoznia (ez egy nagyon komoly és váratlan fordulat!).

Nagyjából végig mosoly ült az arcomon, gyakran könnyekkel küszködve. Ebben nyilván benne van az utóbbi időszak mindene is: saját emlékek, érzések, idegek - minden. De eleve ilyen az egész hangulat. Elgondolkodtató, kellemes, nem erőltetetten vicces, melankolikus. Továbbra is nagyon szerethető képregény, amit most sikerült még jobban elmélyíteni. Szóval simán megkapja a "nagyon jó" és "kiemelkedő" folytatások címkéjét.