Néha az ember kezébe kerül egy-egy kevésbé jól sikerült képregény is. Én szeretek őszinte lenni, viszont rosszat írni egy képregényről sokkal nehezebb, mint jót. Ha van egy jó ötlet, de a történetmesélés már nem annyira erős, kicsit nyögvenyelős, és a rajzok sem vágnak földhöz, akkor már viszont nehéz jót írni egy képregényről.
A Naprendszer Lányának alapötlete szerintem ütős. Kajfis Lajos, aki az író és a rajzoló is egyben, biztosan nagyon szerelmes a retro sci-fi zsánerbe, amit megértek. A képregény kinézete kívülről pofás. Füzet, de nagy alapú, jó minőségű papíron. 24 oldal nem egy hosszú olvasmány, mondhatnánk, de olykor azzá válik. A rajzok vállalhatók szerintem, igen szép grafikákat is nézegethetünk benne.
A képregény nem jó, de lehetett volna jó. A témája érdekes, viszont az eredetileg 12 oldalasra írt történet kiegészítésre került további oldalakkal, amiken rengeteg olvasnivaló van. Újféle aspektusból teszi fel a „mi teszi az embert emberré” és a „mi az élet értelme” kérdéseket. Igazából a füzet fele nem is képregény, hanem egy háttérként funkcionáló rajzon betűk tömkelege. Kicsit túl filozofikus, és a különböző témafelvetések nekem egyáltalán nem álltak össze egy közös eredőben. Hol a csimpánzok viselkedéséről, makákók tanulási képességéről (ezt egy áltudományos kutatásra hivatkozással fejelte meg) különböző sci-fi regényekről, elméletekről, hol a nevelés-elméletről (tudományról?) olvashatunk szócikket, ami szerintem zavaróan megszakítja a mesélést.
Sokszor gondolom azt, hogy rosszkor olvasok el egy képregényt, mert máskor biztos más érzéseket váltana ki belőlem. Általában magamat hibáztatom, ha egy mű nem tetszik. Most viszont egyáltalán nem érzek így.
De, hogy érzékeltessem a problémát. A szerző leírja a füzet elején, hogy nem erőssége az írás. Szerintem semmi baj a stílusával, csak rengeteg helyesírási hibával dolgozik. Ezt át kellett volna olvastatni valakivel, aki ért ehhez. Az a baj, hogy ha gyenge a helyesírás, nem lehet elmélyülni a gondolatokban, lehetnek azok bármennyire is jók. Legalábbis én nem tudok, mert komolytalannak tűnik az egész így. Hosszú-rövid magán és mássalhangzók, milyen jé-vel írjuk épp az adott szót, elválik-e az igekötő, vagy sem, vagy, hogy a hogy elé kell vessző. Csak néhány példa, ami hirtelen eszembe jutott.
Már gyanús volt, ha egy bekezdésben nem találtam hibát. Rákerestem a google-ben az adott szövegre, és találtam néhány esetben olyan cikket, origon, wikipédián, ahonnan ki lettek másolva az adott mondatok, néhol minimális változtatással, forrásmegjelöléssel vagy épp ezek nélkül. Az ilyen megoldásokat én nem tudom teljes értékűnek tekinteni. A wikipédiát, mint forrást pedig nem tartom hitelesnek, maximum néha egy önellenőrzésre jó. Én biztosan nem hivatkoznék rá egy irodalmi műben.
Sajnos így hiába a jól elhelyezett gyomros (csattanó) a történet végén, a borzasztó helyesírás és egyéb hibák rengeteget vettek el nálam az élményből.
(B
A rendszerváltás előtti magyar képregénykiadásért sokan rajonganak itthon. Én a most már rendszeresen megjelenő füzetek közül főként olyanokat szerzek be, amik valamiért nagy húzónevek, vagy címek. Zórád Ernő munkái közül a Rejtő-átirat Néma Revolverek Városát, vagy Karl May Winnetou-ját. Most viszont Sebők Imre munkái közül frissen megjelent Eltűnt Világ kerül terítékre.
Na de miről is szól ez a képregény. Ned egy csóró balek újságíró, aki híressé akar válni, mert csak akkor veheti el a hőn áhított nőt. A szerkesztőségben egy betört fejű kollégája felvilágosítja, hogy egy Challenger nevű professzor mindenféléket összezagyvál valami Eltűnt Világról, sárkányokról, és aki megkérdőjelezi, azt jól kupán vágja egy mamut csonttal. Igazán kedves, mondhatom.
Zombimániás vagyok. Ezt nem is titkolom. A ma 20 éves Holtak Hajnala az egyik kedvenc filmem. Itt vége is szakadhatna a cikknek.
Ápolónőnk elmenekül a kertvárosból, miközben a szomszédságból hevesen falatoznak a szaladgáló (!) kriptaszökevények. Összefut egy szintén menekülő rendőrrel, majd egy fiatal párral, és még sokakkal, akiket sorban meg lehet majd ölni. Beveszik magukat egy elhagyott plázába, hogy várják a halált, vagy a megmentésüket. Előbbi valószínűbb.
Zombis filmhez képest nem egy tökhülye alkotás, van a szereplők viselkedésében némi logika, egyetlen kivétellel. Egy kutya kedvéért az egyik csaj nekiindul a járkáló hullákkal teli pusztaságnak, hogy aztán beszoruljon egy szekrénybe. Természetesen a mentőakció során egy jó embert sikerül elveszejteni. Azért nem dicsérném meg a macát, na. Továbbá azt is megtudhatjuk, miért nem ajánlatos láncfűrésszel hadonászni a kátyús úttesten közlekedő kisbuszban… Itthon sem érdemes kipróbálni.
Mélyen érintett, amikor nem olyan régen a Szukits, a Star Wars cuccok hazai kiadója bejelentette, hogy idén nyártól felhagynak a Star Wars-szal. Nem vásároltam agyon tőlük magamat, ez biztos. De tisztában vagyok vele, hogy nagyon régóta csinálják, és csomó olyan könyvet is kiadtak szebb formában, amiket gyerekkoromban olvastam, és valahova eltökítettem. Így került a polcomra anno a Darth Maul – A Vadászó Árnyék, vagy a Thrawn-trilógia, mind keményfedeles változatban. Képregények közül a mára legendák sorát erősítő Vérvörös Birodalom, és tavaly nyáron a Hagyaték volt, amit kötelezőnek tartottam megvenni.
Pedig ez egy rohadt jó képregény. 126 évvel a Jedi Visszatér eseményeit követően a Skywalker leszármazottak már nem egészen olyan messiás-szerű lények, mint korábban. Persze most is van egyfajta megváltó-komplexusa a még életben maradt jediknek, de Cade, a kalóz rohadtul nem akar sem a jedik, sem a sithek felé fordulni. Inkább hagyják őt békén.
Ez egy nagyon jól felépített, fordulatos sztori, rengeteg szereplővel. Az írók próbálták felépíteni a különböző szereplők személyiségét, egymáshoz fűződő viszonyát, és ez viszonylag bonyolulttá is teszi. Több oldal feszül egymásnak, nem a szokásos kettős felállás van. Mindenkinek meg vannak a maguk céljai, főként a hatalom megszerzése, de többeknek a bosszú, ami a sötét oldalhoz vezet.
