Hé, Te! Végre felébredtél. Át akartál kelni a határon, igaz? Egyenesen bele a birodalmi csapdába, mint ahogy mi is…

Rég volt már szó (itt a blogon talán sose?) a kedvenc videójátékomról, a Skyrimről. De majd most. Sok idő telt el a megjelenése óta, folytatása pedig sehol... Pedig hát jó lenne ismét elutazni Tamrielbe. Biztosan jelentek meg szebb és jobb játékok azóta, de nekem ez egy örök kedvenc marad.

Mi is az a Skyrim kultusz? Remélem, a cikk végére kapizsgáljátok majd.

Az Elder Scrolls világával először kb. 20 éve találkoztam, amikor az egyik haveromtól megkaptam kalóz CD-n a Morrowindet. Rengeteg időt nyaraltam Morrowindben, és mai napig az ötödik kedvenc játékom. Hogy mi az első 4, majd egyszer elmesélem négyszemközt egy sör mellett.

Skyrimbe először 2013-ban utaztam, és onnan nem volt megállás. Összetett világával, kiegészítőivel, fantasztikus grafikájával, zenéjével és történetével egyből belopta magát a szívembe. Arról nem is beszélve, hogy már nyolc éve a főcímdal az ébresztőórám dallama.

A játék fő szálának története szerint Skyrimben feltámadnak a sárkányok, akik közül a legveszedelmesebbel egyből a játék elején találkozunk. Alduin, a világevő, a hatalmas erejű fekete sárkány igazán kemény főgonosz. Nyomában hamvaikból feltámadnak a sárkányok, akiket jobb az elején elkerülni, aztán pedig? A lelkükből lehet lakmározni. :D

Dovahkiin, vagy Dragonborn egy sárkánylélekkel született halandó, aki arra született, hogy a világpusztító sárkányt megállítsa. Lelkében őrzi a sárkányok erejét, és ha felbosszantod, leordítja rólad a gatyát. Főszereplőnk ugyanis azokon a bizonyos sárkány nyelven szóló kiáltásokon keresztül szabadítja el erejét, amikkel különböző varázslatokat tud előhívni. Emellett a szokásos, hétköznapibb mágiákra is meg lehet tanítani kedvencünket.

A Skyrim az olyan játékok egyike, amit lehetetlen (?) kiakasztani. Legalábbis, ami engem illet, nem sikerült. Hatalmas, küldetésekkel teli világ. A különböző várromokban, barlangokban mindenféle népségek, szekták, szörnyek lapulnak, akik gyakrabban fogadnak kivont karddal, mint tárt karokkal.

Skyrimben sok faj képviselőjével játszhatsz, de ha úgy tartja kedved, akár vérfarkassá, vagy vámpírrá is változhatsz, ezzel csatlakozva az éjszaka szülötteinek örökké tartó háborújához.

Itt kitanulhatod a fegyverkovácsolás művészetét, és miután kikovácsoltad a 8000 db vas bökőt (iron dagger), utána már komolyabb cuccokhoz is hozzáfoghatsz. Csak türelem. Biztosan sikerülni fog. Ha elég ügyesen keresel, megtalálhatsz különböző könyveket, melyekből különböző szakmákat tanulhatsz ki, viszont ha még ügyesebb vagy, elolvashatod Skyrim pornókönyvét, a Lusty Argonian Maidet, ahol a szolgálólányt arra kéri meg az ura, hogy fényesítse ki a dárdáját.

A Skyrim olyan összetett, hogy lehetetlen átfogóan bemutatni. Ezt játszani kell.

Ha már engem kérdeztek, én megvettem a Skyrim Collector’s Editiont, amiben a játék mellé egy artbookot és egy hatalmas Alduin szobrot is csomagoltak. Gyűjteményem egyik legszebb darabja.

(B)

A Frike 2024-ben elhozta nekünk a nagy valószínűséggel utolsó hazai Dragonero kötetet, ami a nem olyan régen egy kis füzetben felvezetett crossover. Ugyanis Ian Aranill világába csöppen Conan, a barbár és kegyetlen kardja. Az egyik szemem sír, és a másik is.

Nagyon szeretem a Dragonerot, de egy korszak most véget érni látszik.

Stefano Vietti és Luca Enoch hőse nagy sárkányvadász hírében áll, és a világok közti vékony választóvonalon átlépő sárkány (ismertebb nevén sánká) ismét kapóra jön neki, hogy hősködjön. Csak ez a fránya barbár csávó ne rontaná itt a levegőt a kimériai akcentusával.

Kettejük között működik a kémia. Ízig-vérig harcosok, és most együtt kell működniük, hogy a Conan világának uralmára törő interdimenzionális lényt, ismertebb nevén a lovecrafti csápos ezerszemű putyulékot legyőzzék.

A hősök két világon át kalandoznak, gyönyörű rajzokon. Azért színesben nagyon jól mutat ez a cucc, nem csoda, hogy a Frike büszke erre a kiadványára. A történettől nem kell nagy csodákat várni, nagyon heroikus-harcos fantázia, de a rajzok nagyon eladják. Meg az, ahogy a panelekkel bántak ebben a képregényben. Egyszerűen lazának lehet leírni, minden összekuszálódik, a képek átlógnak egymásba, epikus, látványos, néhol pózer. Utóbbi is kell, mert a két komának ez jót tesz. És a harcjelenetek rendkívül dinamikusak, a mozdulatok részletesen végig vannak vezetve. Szóval pöpec.

A kötet a fő sztorin kívül Conan két viccesebb kalandját, és Ian első komoly bevetését mutatja be két fejezetben. Utóbbit már láthattuk a Dragonero sorozatban is, lényegében a karakter eredetsztorija, színesben. Ha valaki nem tudná, Ian Aranill azért Dragonero, mert sárkányvér csörgedezik az ereiben, ugyanis az egyik első kalandja során megmártózik a sárkányvérben, és elég nagy mennyiséget benyel belőle. Így emberfeletti gyorsaság, erő jellemzi, ő Erondár Supermane, kriptonit meg talán nem is létezik ellene.

Amikor Ian végül elköszön Conantől, úgy éreztem, hogy nekem is el kell köszönni a Dragonerotól. Sajnálom, hogy ennyiben marad az egész. Jó kis sorozat volt.

Ez ilyen sírvanevető poszt lett. Érdemes a kiadó honlapján kutakodni, és beszerezni a Conan-Dragonerot, azaz az Aquilonia Ékköveit.

(B)

Ma bemutatom a számomra legkedvesebb gyík legkirályabb történetét. Ez a Vedlés, főszerepben dr. Connors, alias A Gyík! A történet a 2017/4.-es Hihetetlen Pókember különszámban olvasható (Kingpin Kiadó).

Mindannyian hüllők vagyunk, majom bőrben. Így gondolja dr. Connors, akiben túlteng a gyík DNS és a tesztoszteron ebben a hihetetlen szép rajzokkal megáldott történetben (Chris Bachalo-Emma Rios). És ami még jobbá teszi az egészet, ez az erős színezés (Antonio Fabela).

Biztosan sokan tudjátok, hogy a Gyík dr. Connors másik énje. A doki egy balesetben elvesztette az egyik karját, így az életét tette arra, hogy megtalálja a végtagok visszanövesztésének módját. Viszont ahogyan az lenni szokott egy képregényben, a kísérlet rosszul sül el, a dokiból dühöngő mutáns óriásgyík lesz, akkor, amikor félelmet, vagy dühöt érez. Ő Pókember egyik legrégebbi nemezise.

Hiába nyomja el magában a Gyíkot Connors, az nem hagyja békén. A történetünk elején már skizofrénia jeleit mutatja a doki, a gyík végig ott motoszkál a fejében, és mások meggyilkolására próbálná ösztökélni. Természetesen eluralkodik rajta a hüllő-agy, és onnantól nincs megállás. A Gyík igába akarja hajtani az egész emberiséget, ugyanis mindenkinek van egyfajta hüllő-agya, amit a Gyík befolyásolni tud, így simán kirobbant egy zavargást. És van egy úgynevezett emlős-agy, aminek a megfélemlítésével üldözi el Pókembert az összecsapásból.

Ahhoz, hogy a Gyík örökre uralja közös testüket, megöli Connors doki fiát, így a doktornak már nem marad semmi oka az életre, vagy arra, hogy megpróbálja megőrizni épelméjűségét. A vedlést követően pedig bekövetkezik a legrettenetesebb dolog, ami történhetett. A Gyík egy szuperlénnyé változik, ami intelligensebb, mint korábban, magába olvasztva a doki elméjét. A történet végén pedig a csatornába menekülve a Gyík már tervezgetheti jövőjét, immáron a gyenge emberek elméjét igába hajtva, várva a megfelelő pillanatot, hogy előjöjjön a fényre.

(B)

Kedves űrlény barátaim! Békével jöttünk hozzátok, ez a bomba csak egy dísz, mondhatni kis ajándék az emberiségtől nektek. Ha ebből nem jöttetek rá, mi következik, akkor a képek tanulmányozása mellett a bejegyzés elolvasását javaslom.

Ugyanis ma éppen 30 éve, 1994. október 28-án mutatták be az Amerikai Egybesült Államokban a Csillagkapu című közepesen lekicsinylő fogadtatásban részesülő, később kult státuszba került sci-fi remekművet. A főszerepben Kurt Russel és James Spader, rendezte Roland Emmerich.

A Csillagkapu nekem nagyon a gyerekkorom volt, mármint a sorozat Richard Dean Andersonnal és csapatával. Érdekes militarista széria volt, amiben a katonai csapat folyton a világ megmentésére kényszerül, különböző, a Földön kívülről érkező fenyegetésektől.

Az 1994-es filmet csak később láttam, és nagyon meglepő volt, mennyire eltér a később indult sorozattól.

Krisztus előtt 8000 körül egy piramis alakú izé száll le a beduinok közé, hogy elraboljon egy fiatal fiút. Snitt.

1928-ba ugrunk, amikor egy tudós csapat Giza környékén rátalál egy rejtélyes sírhelyre, ami egy kör alakú, a Földön nem ismert anyagból készült valamivel van lefedve. Snitt.

Napjainkban Daniel Jackson épp lejáratja magát az egyetemen, amikor egy öregasszony munkát ajánl neki... Le kellene fordítani néhány hieroglifát.

Daniel Jackson hirtelen Coloradoba utazik. Egy titkos katonai létesítményben beavatják, hogy van egy tippjük, mit találtak, de nem sejtik, hogy mire is való. Kurt Russel is csatlakozik a csapathoz, aki nem rég balesetben vesztette el a fiát, ezért új célt keres az életében.

Jackson két hét alatt megfejt mindent, ami a Csillagkapuval kapcsolatban rendelkezésre áll, és rövidesen kódolják is az ékzárakat keményen.

A cséká túloldalán egy a Földdel azonos atmoszférájú, idegen bolygó várja őket, ahol olyan ellenséggel kerülnek szembe, akiről még csak nem is gondolták soha, hogy valaha is élt. Pedig nagyon de.

Ugyanis Ré egyiptomi napisten emberi testben macerálja a kedves buckalakó embereket, akiket rabszolgasorban tart. Ré az utolsó tagja fajának, aki az örök életre törekszik. És nagyon jó úton is jár, mert minden nap eszik zöldséget.

Aztán jött néhány évre rá a sorozat, és kiderült, hogy Ré egyike a Goa’uld haduraknak, akik célja leigázni az univerzumot. Tehát nem asgardi. Az asgardiak a roswell-i szürkékként vannak a sorozatban ábrázolva, ahogy Ré, halála pillanatában is. Viszont a Goa’uld kis féreg/kígyószerű kreatúrák faja, és egyiptomi isteneknek adták ki magukat. Tehát itt nem kicsi ellentmondás látszik.

A filmben látott fejlett, erős, Hórusz sisakos Jaffák is utóbb másféle színezetet öltenek, kevésbé halálos ellenségek. Azért az elég érdekes, hogy Ré két Jaffával felveszi a versenyt a felfegyverzett katonák ellen. Apófisz máshogy működött. Tömegesen gyártotta az elnyomott Jaffákat, akiket hol harcosként, hol egyszerű inkubátorként használtak a goa’uldok a pondróiknak.

Aztán amellett is nehéz lenne elmenni, hogy a szereplőgárdát majdhogynem teljesen lecserélték a sorozatban, ami szerintem marha jól sikerült (néhány mellékszereplő azért visszatér).

Ez már nem is az a cikk, amit elkezdtem.

Na lépek is.

Hetes ékzár kódolva!

(B)

Épp nem olyan rég néztem meg a Terminator első három részét, elég random sorrendben, ahogy elkaptam a TV-ben.

Aztán eszembe jutott, hogy valamelyik kerek évfordulós. Hát az első biztosan. Ugyanis éppen ma 40 éve, 1984. október 26-án mutatták be. Hihetetlen, mennyi idő telt el azóta.

És mennyi folytatása született már? Ezek közül a T2 sokak szerint minden idők legjobb filmes folytatása, és talán jobb, mint maga az első rész. Ez ízlés kérdése. Mindkettő James Cameron rendezte remekmű.

A sztorit nem kell szerintem senkinek bemutatni. A nem túl távoli, ma már jelennek számító jövőben egy mesterséges intelligencia, a Skynet robothadserege háborúzik az emberiség maradékával a nukleáris tél sújtotta Földön. A Skynet, hogy megakadályozza az emberi ellenállás felemelkedését, visszaküld egy kiborgot (élő szövet fém vázon) a múltba, hogy megsemmisítse az emberi ellenállás vezetőjének anyját (így a meg nem született John Connort is törölné a jövőben).

John viszont visszaküld egy ellenállót, Kyle Reeset, hogy megsemmisítse a halálosztó gépezetet. Filmtörténelem, hogy Kyle sikerrel jár.

Mit szeretek a Terminatorban? A korszak legjobb akciószínészei kaptak benne helyet, Arnold Schwarzenegger és Michael Biehn személyében. Biehn elég sok valamirevaló akciófilmben kapott szerepet, pl. az Alien második részében, ahol a bolygó neve... Emellett a megmentendő fiatal Linda Hamilton mellett se menjünk el, aki máig megdobogtatja a rajongók szívét. Igazi szexszimbólum. A film tele praktikus effektekkel, ki ne emlékezne arra az ikonikus jelenetre, amikor a T-800 megműti, igazából megszereli magát. Eközben kikanalazza szikével a saját szemét. És a végefőcím zenéje is libabőr. Imádom.

Számomra rendkívül élvezetes mai napig egyébként mindegyik rész, kivéve az ötödiket, amikor John lesz a főgenya. Az kicsit túl lett tolva a fertőző nanobotokkal. Nem kell mindent túlagyalni.

Rengeteg ellentmondás, paradoxon, önbeteljesítő jóslat, ítéletnap kap helyet a filmekben, és amellett, hogy a negyedik részig viszonylag koherens (khm...) érdemes a későbbi folytatásokra önálló filmekként tekinteni.

Akkor biztosan nem csalódunk bennük.

Nem lennék valamirevaló Terminator rajongó, ha nem pihenne a polcomon egy Schwarzenegger figura. A Neca egyik díszdobozos figurája ugyanis megvan, pont az első rész T-800-asa.

Szerintem nézzétek meg a filmet a szülinapján. Nem veszíthettek vele semmit.

(B)

1956. október 23. a magyar történelem egyik legjelentősebb dátuma. A Forradalom számtalan alkotót megihletett már. Születtek filmek, színdarabok, regények, képregények is dögivel. Tóth Ilonka (és társai) a Forradalom utáni megtorlás jelképe, mártírja lett, és most már képregény formájában is jobban megismerhetjük szerepét az ’56-os események kapcsán.

A Népet Szolgáltuk című képregény Tóth Ilona „nem hivatalos” történetét tárja elénk, ugyanis a történészek sem tudnak megállapodni – ismerve az akkori rendszer eszközeit, módszereit – mi is történhetett valójában Ilonával, a Domonkos kórház önkéntes vezetőjével, a 25 éves orvostanhallgatóval. Az, hogy halálra ítélték, majd 1957-ben felakasztották, borzasztó történelmi tény, azonban a vádak valódisága, ami miatt ez történt, enyhén szólva is vitatott.

A képregény alkotói egyértelműen letették a voksukat amellett a véleményük mellett, hogy Ilonkáék ártatlanok voltak.

A Képes Krónikák 2023-ban megjelent képregénye egy lehetséges forgatókönyvet tár az olvasó elé. A forgatókönyvet Sinonimo (Mészáros Gyula) és Levi (Németh Levente) jegyzi, míg a rajzokért Terebesi Gyula felelt. Úgy gondoltam, hogy a forradalom méltó mementója lehet a képregény bemutatása a blogon, így eddig tartogattam a polcon.

A gyönyörű nagy alapos képregény kemény borítót kapott, rajta Ilona egy lyukas zászlót szorongat, körülötte lángol minden. Egy rendkívül erős kép ez, egyből megfogja a tekintetet. A belső lapokon a rajzok szintén pazarok, sötétek, de hibátlan minden. A sötétsége, színtelensége az eseménynek szól, néha egy-egy részlet színes kiemelést kapott, ami az adott részlet jelentőségét erősíti. Sok helyen láttunk már ilyen megoldást.

A képregényben az események hirtelen követik egymást, elbeszélő rész egyáltalán nincs benne, csak a helyszín és időpont feltüntetése, a szöveget buborékokban olvashatjuk. A rövid párbeszédekből nekem nehéz volt kivenni néha, hogy ki kivel van, és a rajzok sem segítettek sokszor, mert nem tudtam, hogy kit is látok az adott képen, mi az adott karakter jelentősége. Tehát nem egy szájbarágós darab. 1956-ban, a forradalom kitörésekor biztosan nagy volt a káosz, ami azért lejön a képregény lapjairól.

Ilonka a kórház vezetője volt, aki vagy tudta, vagy nem, hogy a kórházban tiltott lapokat (röplapokat és folyóiratokat) másolnak. Az önkényuralmi rendszernek pedig már az ellenszenv, rossz gondolat esetleges látszata is elég volt, hogy lecsapjon. Ilonka és két társa ellen koholt bizonyítékokat hoznak egy koncepciós gyilkossági perben, ahol a végére – erőszakkal vagy anélkül – olyannyira megtörik őket, hogy maguk ellen vallanak, csak legyen már vége ennek az egésznek. Emellett azért kiderül, hogy a rendszernek senki emberfia sem számított, simán eltettek bárkit az útból, aki esetleg beszélhetett volna, akár a saját soraikból is.

Az alkotók helyében én jobban kiéleztem volna a koncepciós per hangulatát. Viszonylag kevés kocka játszódik a tárgyalóteremben, vagy a fogdán/börtönben és a szereplők személyesebb párbeszédeire is nagyobb hangsúlyt fektettem volna az akciójelenetek helyett. Természetesen én nem vagyok alkotó, ez csak ki nem kért véleményem. Viszont értem, hogy így azért látványosabb az egész.

A Népet Szolgáltuk egy remek képregény, kis betekintés a ma 68 éve történt eseményekbe, és az azt követő megtorlásokba. Jól néz ki, a mondanivalója addig él, amíg magyar ember él a Földön. A szabadság nem veleszületett jog, túl sokszor is meg kellett harcolniuk őseinknek ezért. Reméljük, hogy soha nem tapasztalunk majd olyan rendszert, ami akkor volt.

Emlékezzünk ma a hősökre, akár a képregénnyel, akár más méltó módon.

(B)

A képeket a kiadó honlapján található belelapozóból szedtem:

https://kepeskronikak.hu/tortenelmi-kepregenyek/a-nepet-szolgaltuk/

A mai ködös horrortoberi buszos utunk közeli szláv országokba vezet, rögös, kanyargós, kátyús utakon. A végállomásunk Oroszország, vagy annak egy álombéli változata, ahol megelevenednek a szláv mitológia, mesevilág legborzasztóbb szereplői. Kezdjük szépen csak el, de izibe.

"Koshchei, a haláltalan. Lelke egy tojásban, az egy kacsában, az egy nyúlban, az egy kecskében lakozik, Baba jaga pedig elrejtette a kecskét, szóval nem lehet megölni."

(részlet a Hellboy – Szólít a sötétség című képregényből, kiadta a Vad Virágok Könyvműhely, 2019., ford.: Szabó András és Varga G. Dániel)

A Hellboy sorozat 5. kötetében Hellboy kirándulásra indul az orosz népmesékbe. Ugyanis a Baba-jaga (Vasorrú bába) bosszút forral "hősünk" ellen, aki korábban kiszúrta az egyik szemét (egy korábbi részben). Ki is ez a Baba-jaga? A szláv mesék gonosz boszorkánya, egyes nézetek szerint a túlvilág kapujának őrzője, de mindenképpen egy nagyhatalmú lény. A wikipédia szerint szélvészt és a viharfelhőket megszemélyesítő, mozsárban repülő emberevő boszorkány. És Hellboy fejére ácsingózna, így a Pokolfajzat sajnos szembe találja magát a boszorkány csontvázhadseregével, ami elől csak az Erdő szelleme, Ijeszij tudja megmenteni, akinél maradhat egy éjszakára.

Másnap menekülés közben egy orosz háziszellemmel kénytelen vacsorázni, aki a kályhából gorombáskodik Hellboy-jal. De Baba-jaga rémei elől nincs menekvés... ugyanis Piros ellen küldi az egyik legrettegettebb csatlósát, Koshcheit, a haláltalant, akiről a fenti idézet szól.

Koshchei – ahogyan a nevéből is következik – halhatatlan lény, a Bába korábbi szerelme. Egy elég szoros adok-kapokban megküzd a Pokolfajzattal, viszont a boszorkány összes erejét bevetve sem képes megölni őt. Ugyanis Hellboy is haláltalan… amit Hellboy tud, csak nem sejt. Hellboy menekülés közben találkozik Világszép Vasziliszával, akinek a történetét a képregény lapjain részben megismerhetjük. Röviden annyit róla, hogy a Bába ott is főszereplő, a legkisebb lány pedig, aki világéletében jó volt, megkapja méltó jutalmát. Emellett pedig háztűznézőbe is elmehetünk a mostohájához (Baba-jaga ajándéka miatt a kislány gonosz mostohája és annak lányai szénné égnek a Bábától kapott lámpás fényében a saját házukban).

Koshchei nem adja fel, a menekülő Hellboy és Vaszilisza után lő, és el is találja őket. Viszont a Bába álomvilágában semmi sem az, aminek látszik. Vaszilisza kinyit egy ajtót, melyen keresztül Hellboy boldogan távozhat az álombéli Oroszországból.

Szerintem ez egy fantasztikus kis történet, és szórakoztatóan ismeretterjesztő. Mert amellett, hogy telis-tele van akcióval, mellette a szláv mitológia iránt érdeklődők is kapnak egy csomó kiindulópontot, amik alapján elindulhatnak e világ felé.

(B)

Előre szólok, hogy +18-as tartalom következik, mind a képekben, mind a szóhasználatban.

A héten jönnek hozzánk a szörnyek. Horrortober, vagy Spooktober van, nem? Jaj, a szörnyek! No de nem a régi rajzfilmből ismert Büdi, Pálcika és Füli köszönnek be hozzánk, hanem olyanok, amiktől meghűl a vér az ereitekben! Kezdjük? Okés. Ez egy régebbi cikkem, ami anno a Relic Hunter oldalán jelent meg. Egy kicsit azért átdolgoztam.

Tudjátok, amikor régivágású szörnyeken kellett gondolkoznom, nekem a farkasember, a vámpírok, zombik, boszorkányok ugrottak be egyből. Hát képregényes is van egy pár ilyen, biztosan Ti is tudnátok mondani néhány példát. Mivel nagy Walking Dead fan vagyok, így nekem a zombik a kedvenc ilyen szörnyeim. A haláltól való félelem igazi megtestesítői. Próbáltam nektek néhány színesebb zombit összeszedni, hogy megismertesselek benneteket a Walking Dead világával. Nem is. Önkényesen válogattam a szerintem legmenőbbek közül.

SPOILEREKET TARTALMAZ A BEJEGYZÉS! ÉS A KÉPEK IS SZINTÚGY, SZÓVAL CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE! ÉN SZÓLTAM! TÉNYLEG!

A zombik a Walking Dead világában mind tök ugyanolyanok. Bugyuták, lassúak, és szeretik a nyers emberhúst. Kb. ennyi a sztorijuk. Itt be is fejezhetnénk, de nem fogjuk, mert minden zombinak van saját története, ha nincs, majd kerítünk neki. Képregényes és sorozatos zombikat is belevettem a válogatásba. Kezdjük is el.

Bicycle girl zombie (Bicajos lány)

A képregény és a filmsorozat egyik ikonikus zombija. Látható, hogy szegény ott lábatlankodik a biciklije mellett, és annyira elbutult, hogy elfelejtett biciklizni. Szóval szegény nagyon hülye. A képregényt az első 6 szám erejéig Tony Moore rajzolta, személy szerint én imádtam a rajzait. Charlie Adlard se rossz, de Tony rajzai fantasztikusan élők. Vagy halottak. :D Szegény Rick itt még alig ocsúdott fel a sokkból, már le is kell lőnie szegény lánykát. Kivel folytassuk? Meg is van.

Teddy Bear Girl Zombie (A kislány mackóval)

Rajongók közül ki ne emlékezne a legendás nyitójelentre, amikor a seriffhelyettes Rick Grimes találkozik a kismackót szorongató kedves kislánnyal. Eleinte azt hiszi, hogy egy szerencsés túlélőhöz van szerencséje, aztán amikor a kislány megfordul… Érdekes, hogy a sorozat első évadában a járkálók mutattak csökevényes emberi tulajdonságokat, így a kislány itt egy mackót vesz fel a földről, és második halálának pillanatáig szorongatja. Volt olyan járkáló, aki kővel akarta betörni az áruház kirakatának üvegét, emlékeztek? Elég feltűnő volt amúgy. Két szó, egy név: Frank Darabont, író és rendező. Ő volt az, aki így képzelte el a zombikat (egyébként teljesen szembemenve a képregénnyel).

Penny Blake

Személy szerint nekem a kedvenc karaktereim a főszereplőn kívül mindig is a gonoszok voltak a képregényben. Phil Blake, alias a Kormányzó is ilyen volt, aki azon felül, hogy akváriumban zombifejeket tartott, nem tudott megbékélni azzal, hogy a lánya meghalt. Ezért egy elzárt szobában láncra verte és levágott emberi testrészekkel etette. Persze a kis drágának nem volt elég jó a régi husi, neki csak a friss kellett, még ha moslékosvödörben is tálalják neki.

Shane Zombie

Rick legjobb barátja, és felesége titkos szeretője Shane Walsh, aki Rick ellen fordul a nő miatt. Viszont Carl Grimes, Rick akkor még igen kicsi fia megmenti apját, és egy laza nyaklövéssel leteríti Shane-t. Rick, amikor rájön, hogy mindenki fertőzött, és feltámad halála után, mindegy, mi történt vele, eszébe jut halott barátja, aki éppen a neki ásott sírból kel ki, mint az illatos virágszál. Rick elintézi a zombit, majd lazán odaköpi, hogy még egyszer biztos nem foglak eltemetni…

Punk Rock Zombie

Akárhogyan is kerestem, nem találtam meg a képregényben a Punk Rock Zombiet (elvileg a 30. számban volt benne). Viszont a polcomon ott figyel a Mcfarlane Toys féle figura, ami a képen látható. Ugye milyen szuper? Van hozzá gitár, leszakadó kar is, szóval minden adott egy bomlasztó bulihoz.

Pin Cushion Zombie (Tűpárna zombi)

Ugyancsak a képregényes figura széria része a tűpárna zombi. Szegénykémet megpróbálta az élet. Milyen izgalmas története lehet? Az biztos, hogy egy kifejezetten szívós darabról van szó, elég sok emberrel végezhetett, erre enged következtetni, hogy egy csomó szúró-vágó eszköz kiáll belőle, tehát a szerencsétlen áldozatai nem a fejére céloztak. Nyugodjanak békében.

Spike Zombie (Tüske zombi)

A filmsorozatból lehet ismerős ez a jómadár. Kicsit felturbózták a szeméttelep lakói a kis Spike-ot. Testét és fejét páncél védi és pengék állnak ki belőle, így majdnem esélytelen előle elmenekülni. Ricknek valahogy mégis sikerült. :D

Az utolsó zombi

Én neveztem el őt így. A képen látható, ahogy „Old Man Carl Grimes” kivégzi a Hershel (Glenn és Maggie fia) által cirkuszi mutatványként tartott egyik járkálót. Utána pedig még pereskedtek is rajta, hogy Carl térítse meg a zombi értékét a hisztis Hershelnek.

Rick Grimes Zombie

Én szóltam. Tényleg szóltam. Most már késő. Nos, a képregény végére közelebb kerülünk egy jobb világhoz, ahol már biztonságban élhetünk. Rick egy olyan világról álmodik, ahol már nem kell megölni azt, aki árt nekünk (ezért is börtönzi be Negant), és hogy erőszak nélkül is meg lehet oldani a problémákat. Rick ennek az eszmének válik az áldozatává, viszont hagyatékul egy jobb világot teremtett. A záró képsorok szerintem nagyon meghatóak, amikor is Carl a nagypapáról olvas mesét a kislányának, Andreának. Ricket egy a családja hatalmát féltő őrült fiatalember öli meg, másodszor pedig a fia kényszerül ezt megtenni. Nagyon megindító képsorok voltak ezek. Ennek a cikknek az írása közben is elöntenek az érzelmek.

Remélem tetszett a kis bemutatóm zombifalváról, láthatjátok, hogy hiába ugyanolyan málészájúak a zombik, azért az alkotók meg tudták variálni, hogy simán megér egy olvasást.

(B)

Most egy olyan könyvről hoztam nektek kis bemutatót, ami számomra a második legmeghatározóbb sci-fi élmény volt Stanislaw Lem Édenje után. Ez, a Stalker, avagy Piknik az árokparton. Egyébként annyira szeretem, hogy minden évben újra szoktam olvasni.

Valami véget ért… Egy korszak lezárult, és talán az emberiség végét is jelenti a látogatás. Bocsánat, a nagybetűs Látogatás. Ugyanis ezerkilencszáz valahányban megtörtént. Nem úgy, mint ahogy a filmekben elképzeltük, nem volt háború, de még csak kapcsolatfelvétel sem. A látogatók, ahogyan jöttek, néhány nap múlva el is mentek a bolygónkról, nem hagyva maguk után mást, csak a varázserejű tárgyakkal telezsúfolt, lakatlanul maradt zónákat. Vagy hagytak maguk után mást is? Talán. Ezt a tudósok hivatottak eldönteni.

A stalker guberálót jelent. A stalkerek azok, akik a már lezárt zónákba bemerészkednek, és onnan felfoghatatlanul működő dolgokat hoznak ki, amiket az idegenek hagytak itt. És eleinte tényleg nem értették, mi mire is jó, de a tudomány halad előre…

Redrick, gúnynevén a Róka, tisztes családapa, és mellesleg stalker. A zóna nem csak különböző tárgyakkal ajándékozta meg, hanem a lányára is rányomta a bélyegét, amikor a kislány eddig soha nem látott mutációval születik: testét rengeteg szőr borítja. Ahhoz, hogy a zóna közelében életben maradjanak, guberálnia kell, lopkodnia a zóna kincseit, viszont nincs egyedül.

A zóna amellett, hogy kincseket rejt, nem olyan egyszerű oda bejutni. A katonaság körülvette. És ha nagy nehezen be is jut a stalker, benn sincs könnyebb dolga, halálos csapdák, anomáliák tömkelege állja útján. Itt van mindjárt a gravikoncentráció, ismertebb nevén szúnyogpilis, ami a gondatlan stalkert egy tenyérnyi pacává tömöríti. Vagy a zóna különböző helyein megjelenő lidérckocsonyáról is beszélhetünk, ami a harmonti tudományos részleg felét elolvasztotta épületestül, emberestül. De a legrettegettebb rém kétség kívül a húsdaráló, ami felkap, kifacsar, mint egy citromot, és még anyád sem ismer rád, amire végez veled.

A zónák környékén pedig felélednek a holtak, hazatérnek hajlékaikba, csak hogy a még élő rokonaikkal tölthessék hátralévő idejüket.

Redrick életútja tehát nem zökkenőmentes. A Földönkívüli Civilizációk Nemzetközi Kutatóintézetének Harmonti Részlegének laboránsaként ismerjük meg (előtte már valószínűleg stalker volt), majd elveszti állását, stalkernek áll ismét, majd a börtönt is megjárva végül kiköt ott, ahol kiköt. A legendás aranygömb tövében, ami állítólag minden kívánságot teljesít. Ekkor Redrick csak annyit kíván: „Boldogság mindenkinek ingyen, és senki ne maradjon elégedetlen”. (ford.: Földeák Iván)

Egyesek szerint a Látogatás invázió volt. Mégpedig pont a feltámadt halottak és a stalkerek mutáns gyerekein keresztül. A tudósoknak még nem sikerült eldönteni, hogy mennyire lehet helytálló ez a tézis. Azonban ha igaznak bizonyul, az nagy valószínűséggel az emberiség végét jelentheti. Viszont az sem elvetendő vélemény, hogy az egész csak piknik volt az árokparton, és a látogatók csak megpihentek a hosszú útjuk során az útba eső kicsiny bolygón, és a zónák csak a hanyag űrlények hátrahagyott szemetével vannak tele…

Nagyon nagy hatással volt rám a Stalker. És ami furcsa, hogy hogyan találtam rá egyáltalán. Először 2010 környékén játszottam a Stalker, Shadow of Chernobyl című játékkal, aminek valljuk be, nem sok köze van az eredeti történethez. Utána néztem végig Tarkovszkij kultfilmjét, a Stalkert, emlékszem orosz hanggal, angol felirattal. Egy rendkívül hosszú film, ami sokaknak unalmas lehet. Annak ellenére, hogy erősen művészfilm beütésű, én egymás után kétszer is megnéztem (így 9 órát ültem aznap a számítógépem előtt). És már letettem arról, hogy valaha is el tudom olvasni a kultregényt, végül 2013-ban a Galaktika elhozta nekem, cenzúrázatlan változatban, kiegészítve a film irodalmi forgatókönyvével (Kívánsággép címmel).

Arkagyij és Borisz Sztrugackij nem véletlenül váltak az orosz irodalom legendáivá. Könyvük számtalan novella, regény, és ahogy korábban említettem, számítógépes játék és egy film ihletője is volt.

Minden sci-fi rajongónak ajánlom. Aki teheti, olvassa el.