Hétköznapi Geekságok

Trigun Maximum

2022. március 10. - Gubán Bélu

hd-wallpaper-trigun-anime-vash.jpgElkezdődött Eszeveszett Vash története!

Eszeveszett Vash-sal egyetemi éveim alatt találkoztam először, amikor az albérletben kalózkodva tudtuk nézni a Minimax esti programját, az Animaxet. A Trigun animét minden este követtem, és amennyire emlékszem rá, szerettem.

A Trigunnal kapcsolatban nem annyira a cselekmény, inkább hangulatok maradtak meg. Egy western, ami az űrben játszódik, egy iszonyat gyors pisztolyhős, akitől mindenki fél.

Most meg már 2022-őt írunk, és felfigyeltem a Trigun mangára egy bizonyos oldalon. A 2008-as Delta Vision Kiadó-féle Trigunról van szó, amiket be is szereztem, majd elolvastam, és jól ki is elemeztem. Ez a Free tavaszi számában olvasható, amit a Képregénymarketnél zsebel be minden vásárló, ha 5.000,-Ft-ért vásárol náluk.

Naitó Jaszuhiró eredeti képregényének két része jelent meg, viszont találtam még folytatásokat, amik közül a Trigun Maximum első részét sikerült is megszerezni.

A Trigun „alap” sora is BUMM-CSÖRR-VÍÍÍ volt, viszont a Maximum is legalább annyira CSATT-PJÚ-PJÚ-VROMM. Ízig-vérig western ez is.

Eszeveszett Vash visszatér arra a bizonyos távoli galaxisban lévő, pusztaságnak tűnő bolygóra, ahol emberi tájfunként tevékenykedhet tovább. Ezúttal viszont mindenre emlékszik. Két évig bujkál egy faluban, miközben Wolfwood és a biztosító társaság ügynökei is keresik. Előbbi, hogy figyelmeztesse a veszélyre, utóbbiak közül pedig páran az életére törnek. Miért is kellene egy olyan „ember” a békés (nem is békés) bolygóra, aki körül mindig csak balhé kerekedik.

trigun_2_manga.jpgA képregényben minden fontosabb szereplő visszatér, akikkel megismerkedhettünk a fő sorban, és úgy tűnik, hogy még egy olyan alak is visszatér, akire nem számíthattunk. Legalábbis én nem számítottam rá. Ezúttal sem vagyunk híján lövöldözéseknek, robbanásoknak, és kínos csendeknek sem. :D

Lessétek meg a galériát képekért.

Ha szeretnétek egy igazán eseménydús, humoros mangával megismerkedni, vagy egyszerűen csak a manga gyűjteményeteket bővíteni, a Képregénymarketnél megtaláljátok a mára igen ritkává vált Trigun köteteket ezen a linken.

Bélu voltam. Sziasztok!

Hétköznapi Geekságok Jótékonysági Licit beszámoló

Sziasztok Geekok!

Ez a bejegyzés a március 8-i Hétköznapi Geekságok jótékonysági licit értékeléséről fog szólni.

A helyzet az, hogy sohasem gondoltam volna, hogy ennyi embert meg fog mozgatni ez az egész. Ugye alapjáraton nekem az az ötletem támadt, hogy egy dedikált Hellboy Winter Specialt szerettem volna elárverezni, a pénzt jótékonyságra, az ukrajnai menekültek megsegítéséért ügyködő valamelyik magyar szervezet támogatására fordítani.

Aztán jött a megkeresés László Márktól, a Hellboy rajzolójától, hogy bizony ő felajánlana a képregény mellé egy erre az alkalomra készített rajzot. Ez el is készült, még szombaton azt hiszem, teljesen lehidaltam.

Aznap még Alex barátunk is rátett egy lapáttal, amikor megkeresett, hogy néhány képregényt felajánlana, hogy árverezzem el azokat is jótékony célra. Hihetetlen jófejség volt ez tőle.

Igazából már ezeken meghatódtam. Márk és a Geekságok facebook oldalán néhány bejegyzéssel felfuttattuk az eseményt, és 28-an jelezték, hogy érdekli őket a dolog. Ezt se gondoltam volna.

Aztán az adott időpontban el is kezdtük az árverést, és záporoztak facebook live-ban a licitek. Az Alex által felajánlott összes képregény elkelt, és természetesen a rajz és a dedikált képregény is, amikkel összesen 65.000,-Ft-ot gyűjtöttünk jótékonysági célra.

Külön köszönöm a nyertes licitálóknak, Gábornak, Dávidnak és Györgynek, mellettük az egyéb résztvevőknek is, hogy hozzájárultak ennek a szerintem fantasztikus összegnek az összegyűjtésében. És természetesen Alex és Márk is egy hatalmas köszönetet érdemel, amiért ennyi mindent felajánlottak erre a nemes célra, és hogy segítenek a nyeremények eljuttatásában a címzettekhez. Nem az én érdemem ez a siker, hanem a Tiétek.

Egyébként a Híd Kárpátaljáért, a Katolikus Karitász és a Budapest Bike Maffia részére kerültek közvetlenül elutalásra a nyertes összegek.

Ismét bizonyítottátok, hogy a képregényes banda nem szarral gurigázik, ha egy jó célért kell összefogni. Köszönöm. És nem utolsó sorban köszönöm feleségemnek, Biankának, aki mindig segít nekem mindenben, ezúttal a licit lebonyolításában és nyomon követésében.

Bélu voltam, sziasztok!

George R. R. Martin - Jégsárkány

2.jpgGeorge R. R. Martin művei több szempontból is felkeltették az érdeklődésemet. A Tűz és Jég Dala sorozatban minden van, ami egy férfinek kell, már ami egy olvasnivalót, vagy filmet illet. Egyrészt fantasztikus a humora, akciódús, folyik a vér, és minden szempontból naturalisztikus, vegyük csak a Trónok harca sorozatban feltűnt szebbnél szebb nőket és bájaikat. De volt még valami, ami miatt nekem nagyon bejöttek Martin művei. Ezek pedig a

SÁRKÁNYOK!

Sárkányrajongó vagyok, amióta az eszemet tudom. Rejtélyes történelem előtti lények, amik mérhetetlen tudással rendelkeznek a világ dolgairól. És ebben nem csak Martin erősített meg, a kedvenc sárkányom Tolkien Húrin gyermekeiben szereplő Glaurung, a féreg, de őt mára hagyjuk.

Szóval, amikor itthon 2016-ban megjelent a Jégsárkány, Martin tollából, Luis Royo illusztrációival, egyértelmű volt, hogy be kell szereznem.

A Jégsárkány egy Westeroson, vagy ahhoz nagyon hasonlító kontinensen játszódó mese, amiben főszereplőnk egy kislány, Adara, akit a tél gyermekeként emlegetnek. Születésekor a legkeményebb tél tombolt, és őt magát is megérintette a tél. Édesanyja belehalt a szülésbe, édesapjával és két testvérével élnek egy tanyán. És négy éves kora óta minden télen meglátogatja őt a Jégsárkány.

A Jégsárkányokról nem tudni, hogy ők hozzák-e el a telet, vagy a tél hozza el őket a vidékre, annyi biztos, hogy nem szívelik a meleg időjárást.

img_20220226_154552.jpgA balszerencse az, hogy amire Adara 7 éves lesz, kitör egy háború, ami miatt veszélybe kerül az országuk. Az ellenséges hadseregben ugyanis hatalmas sárkányokon lovagló katonák szolgálnak, akik mögött csak hamu és por marad. Természetesen nem csak háborúznak. A mesében szépen kidolgozásra kerül Adara személyisége, minden problémájával együtt.

A Jégsárkány egy fantasztikus mese, amit a könyv belső ajánlója szerint bármilyen korosztályba tartozó olvasó élvezhet. Én felnőttként élveztem, az biztos, viszont, mivel a nagy részében háború dúl, ezért annak minden borzalma megjelenik, így szerintem 12 év alatti gyerekeknek nem igazán olvasnám fel, vagy mutogatnám a rajzait.

A könyvet Luis Royo illusztrálta, mondhatni gazdagon. Vannak olyan dupla oldalas rajzok, amik mellett alig van szöveg, de nagyon igényesen vannak elrendezve a dolgok a lapokon. És ami még nekem szemet szúrt, és imádtam a könyvben, azok az iniciálék (díszes kezdőbetűk a fejezetek elején). Ne aggódjatok, az iniciálé szót nem én találtam ki, hanem megkérdeztem Biankát (feleség), hogy „miknek is hívják ezeket a betűket Bébi?”. Szóval nélküle azt se tudtam volna megmondani, hogy mik is ezek a betűk, amik tetszettek a kötetben. Ez úton is köszönöm neki.

Összességében aranyos kis történet ez, gyönyörű rajzokkal, nagyon igényes kivitelben. Itthon az Alexandra adta ki. Ízelítőért nézzétek meg a galériánkat.

The Fall of Deadworld képregény

img_20220219_185843.jpgJó képregényről könnyű írni. Tibi valószínűleg mást gondol erről a képregényről, mint én, legalábbis az olvasása közben váltott messenger üzeneteinkből az jött le nekem. :D A mai képregény, amit elhoztam Nektek egy nagyot lépett. Ugyanis egy Dredd világához nagyon hasonló világban játszódik, ismerős karakterekkel, viszont mégis nagyon más, mint a megszokott 2000AD képregények.

Ez a The Fall of Deadworld, Kek-W és Dave Kendall közös képregénye, ami bedobta azokat a ziccereket, amiket az eredeti Dredd képregények alkotói sorra kihagytak. A Sötét Bírák végre tényleg olyanok, akiktől lehet rettegni, könyörtelenek, félelmetesek, és ezek mellett mélységet is kaptak a karakterek.

Halál bíró és bandája a Dredd képregények visszatérő főgonoszai, akiket folyton-folyvást meg lehet alázni, le lehet győzni. Interdimenzionális, emberfeletti képességekkel rendelkező lények, akik számára minden élet halálos bűn.

„Most látok igazán. Az élet és a halál közti öbölben élnek. Árnyék-lények, szörnyűbbet el sem tudsz képzelni náluk. Emberi húst viselnek, mint mi a ruháinkat. Egész világokat ítélnek el. És most érted jönnek, Fairfax! Ők küldték érted a szolgáikat a silver creek-i állomásra. Látom magam körül a nyomaikat, hallom a pókhálós hangjaikat a szélben. Téged máris elítéltek.”
(ford.: Bélu)

Deadworld egy nagyon élő kis világ… volt. Ugyanis egy rejtélyes betegség megfertőzi. Nem igazán tudni, hogy mi okozza. Némelyek csak rosszabbul érzik magukat, vannak olyanok, akik megőrülnek, miközben mások élve rohadni kezdenek. A növény- és állatvilág sincs biztonságban.

img_20220219_175722.jpgFairfax bíró ebben a világban él, és a betegség elől egy farmerek lakta területre menekül. Ott lakik Jess Child és családja, akik sorban hullanak el. Bácsikája megbetegszik, apját és anyját legyilkolják, nagypapája pedig a Fairfax bíró védelmére tett kísérlet során hal meg, de utolsó szavaival megbízza a szakadárt, hogy mentse meg a lányt. Fairfax nem is tehet mást. Egy halott világban próbál életben maradni egy olyan gyerekkel, akit az őrültek csak „bíró gyereknek” neveznek, és az új, egyben pokoli rendszer egyetlen veszélyes ellenségeként tekintenek rá.

A képregényben a fejetlen, agyatlan, arctalan, szemtelen zombikon és a pszicho-képességekkel rendelkező Nővéreken kívül megjelenik Félelem bíró is, bár társai még az árnyékok között bujkálnak.

„Minden rémálmod, ami kisssss korodban kíssssértett, minden alkalom, amikor fázzzztááál vagy egyedül voltál… az mind én voltam.”
(ford.: Bélu)

Ahogyan mondtam, ez a képregény bedobta végre a ziccereket. Sötét, borzasztó, véres. Olyan hatalmas 18-as karikát kellene belevésni a borítóba, hogy ihaj. Egy olyan zombis hentelős „képregénytorta”, aminek a tetején lábakat növesztő, vért okádó koponyák ülnek cseresznye helyett.

Ebben a képregényben Halál és bandája tényleg könyörtelen gyilkosok, akik gyerekeket dobnak ki a harmadik emeleti ablakokon, és egész világokat ítélnek el, tűzzel, vérrel, sikolyok közepette. Szemeket nyomnak ki, torkokat harapnak el, és az egész világot lángba borítják.

Dave Kendall előszavában azt írta, hogy az egész egy rémálommal kezdődött, amit ő látott. Gratulálok. Sikerült elénk tárni ezt a rémálmot. Le a kalappal.

Csak erős idegzetűeknek ajánlott.

Bélu voltam. Sziasztok!

Hétköznapi Geekságok jótékonysági licit

Kedves mindenki!
Szóval ahogy már előre jeleztem a facebookon és az instagramon, egy László Márk által dedikált Hellboy Winter Special képregényre jótékonysági licitet rendezünk 2022. március 8-án, kedden 18 óra 30 perctől, facebook élő egyenes adásban.
A képregényre bárki licitálhat, nyilván követni kell az élő adást, az feltétele a dolognak, hogy az események pörgését követni tudjuk.
FONTOS! A licit nyertese nem nekünk utalja a nyertes licit összegét, hanem egy általa megjelölt, az ukrajnai menekülteket segítő - lehetőleg magyar - szervezetnek. Lehet közülük választani, mert szerencsére sokan vannak.
Ezzel az bejegyzéssel nem csak a licitre szeretném felhívni a figyelmet, de úgy általában a jótékonykodásra, összefogásra, az ilyen krízishelyzetekben, és akár krízishelyzeteken kívül is.

Ahogyan Thomas Wayne, Batman apja mondta, a jótékonykodás szenvedély (vagy valami ilyesmi).
Tegyünk együtt az ukrajnai menekültekért.
Bélu
Update
László Márk, a Hellboy magyar rajzolója egy külön erre az alkalomra készített rajzot ajánlott fel a licitünk mellé. 
Köszönjük neki, ezúton is.
Szóval emeltük a tétet.

The Batman

Emlékszem, 10-12 éves koromban sokat jártam önállóan és a haverokkal is könyvtárba. A kisvárosi könyvtár az életünk része volt, a szabadidő eltöltésének egy tökéletes helye. A könyvtárban nem csak a tanuláshoz fontos könyveket találtuk meg, de itt volt netezési lehetőség (röhögni fogtok, nálunk otthon 2006-ig nem volt bekötve a világháló), és természetesen képregényeket is találhattunk jó párat.

Az egyik képregény, amit rongyosra lapoztam, egy Batman volt. Olvasóink közül biztosan tudják néhányan, hogy melyik szám volt pontosan. Batman meghalt benne, és Robin máglyán égette el, ha jól emlékszem. Még megvan az az érzés, ami az olvasása közben elfogott. Lehet nem az én korosztályomnak való történet volt az…

Abban megegyezhetünk, hogy a Denevérember sok gyereket fordított a képregények világa felé.

Lehet, hogy hibát követtem el, de kimaradtam az utóbbi évek Batman őrületeiből. Nem vettem sem a DC, sem a Batman nagy gyűjteményeket, sem egyéb önálló köteteket. Viszont meg kell vallanom, hogy a nyolcvanas kilencvenes évek Batman filmjei nagy kedvenceim. Főleg, az első három. És az se érdekel, hogy ki mennyire fikázza őket. A Nolan-féle trilógiát is szerettem, annak ellenére, hogy a korábbi, tényleg mesébe illő képi világú filmektől lényegesen eltér, látványban és hangulatában is.

Az újhullámos DC filmek Ben Affleck által megformált Batmanjét viszont kifejezetten rühelltem. Köpcös csávó, nem is hasonlít Batmenre (inkább Nite Owlra hajaz a Watchmenből), és ne feledkezzünk meg Mártáról, aki neked Márti. És bánat ül a szívén. Ja, az egy másik történet. Elkalandoztam.

Egy romantikus filmre ültünk be Biankával (a Resident Evilre… persze, hogy nem), a film előtt – gondolva a férfi nézőkre is – az új Batman film trailerét kaptuk, ami megvallom őszintén, első látásra megfogott. Hogy maga a film mennyire jött be? Mindjárt kiderül.

A Batman egy nagyon szórakoztató film. Egyszerre ötvöz mindent, amit a korábbi filmekben szerettem. Egyszerre krimi, thriller és akciófilm. És szerencsére bővelkedik a kellemes pózőrködésben.

Robert Pattinson szerintem marha jól érzi magát Bruce Wayne és Batman szerepében is, és nagyon jól is áll neki. Egy fiatal, modernebb arc, és látszik, hogy rengeteget edzett az állkapcsára. Olyan embert alakít, amilyen szerintem is lenne egy maszkos igazságosztó. Kiégett az évek során folyton szélmalomharcként űzött bűnvadászattól, de még tartja magát. Mint egy jó irodai rabszolga, a józanészen túl, az őrületen innen.

A film nem az agyonrágott eredetsztorit erőlteti, egyből beleugrik a cselekmény közepébe. Batman a rendőrségnek segít, bár az egyenruhások bizalmatlanok irányában, míg az állampolgárok rettegnek tőle. Gotham, a bűn városa, a rendőrség egymaga már nem tud elbánni a bűnözőkkel. Az államapparátust átjárja a korrupció, a társadalom feszült.

A filmben sok ismerős karaktert láthatunk, akik mégis teljesen újak. A főgonoszként aposztrofált Rébusz korántsem a vicces Jim Carrey, bár motivációja hasonlít régi önmagáéra. Eszközei viszont az agyelszívás helyett inkább az agykiloccsantásra hivatottak.

Spoiler: a Macskanő nagyon dögös, és szerencsére nem szeret melltartót hordani.

Jó út lehet ez a DC filmeknek, és nagyon jól áll a Jokertől megismert, a noiros, nyomott, depressziós, őrült hangulat. Szerintem ez a „Black Labeles” megoldás a nagykorú rajongókat meg kell, hogy vegye kilóra.

És tudjátok mi tetszett még benne? A szimfonikus zenekar, ami akármikor megszólalt, instant hidegrázás volt (a jó értelemben).

Sajnos csak egy autós üldözést láthattunk a filmben, aminél tényleg végig röhögtem, Batman üldöz egy tagot, nem mondom el kit, de egyszerűen zseniális az „üldözött” színész arca, még a maszk mögött is, ahogy koncentrál az útra, miközben széthullik körülötte minden.

Ez a Batman nem Michael Keaton, de még csak nem is Val Kilmer, és hála Istennek nem George Clooney. Ez a Batman nem válogat az eszközökben, ha el akarja érni a célját. Lényegében az ölést kivéve simán péppé veri a fejeket, vagy lenyomja az útról az ellenfele kocsiját. Néha még dührohamot is kap, amiből alig lehet visszahozni.

Talán néztem volna több és világosabb akciójelenetet, mert azért az akciók során sok volt a villódzás és a vágás, de egye fene. Megettem.

A film 16-os karikát kapott, viszont. A látványban ugyan nem, de témájában, eszközeiben és eseményeiben simán káros lehet a gyermek(lelkű)ek erkölcsi fejlődésére. Én pont ezért imádtam.

Bélu voltam. Sziasztok.

Hellsing manga

img_20220212_072803.jpgSoha nem gondoltam volna, hogy valaha is mangafan leszek, és azt sem, hogy mindjárt három kedvenc mangám is lesz. Nekem korábban teljesen kimaradt a dolog, tényleg kis kivétellel – ami az itthon anno huszonéve megjelent Dragon Ball füzetek első száma volt – soha nem fogtam a kezemben mangát.

Viszont megkérdőjelezhetetlen a mangák népszerűsége, ezért úgy döntöttük Tibivel, hogy nekünk is nyitni kell ebbe az irányba. Ugyanis a sokszázmilliós rajongótábor nem tévedhet. Ezért tavaly nyitottunk egyet kelet felé. Én az Attack on Titannel kezdtem el, ami megijesztett, mivel angolul több, mint 30 kötete jelent meg. A képi világa sajnos nagyon bejött, de pénz és helyszűke miatt el kellett engednem azt a sort.

Viszont, mivel tényleg halvány dunsztom nem volt az itthon megjelent mangák töménytelen választékáról, meglepetésként ért, hogy van olyan, hogy Mangafan Kiadó. Így hát bekóstoltam mindjárt jó pár címet.

Az Élnivel kezdtem, viszont egy-egy kötetet megrendeltem a Death Note-ból és a Hellsingből is. Ahogyan láthattátok februárban, egy rövid kis ízelítőt sikerült rittyenteni a Halállistáról, viszont a Hellsingről még nem, amiből immáron négy kötet csücsült a polcon. Írta és rendezte, khm… rajzolta: Hirano Kóta (Hirano Kohta).

img_20220213_100109.jpgA Hellsing világában léteznek vámpírok és egyéb természetfeletti lények, akik az emberek között élnek békében, viszont van néhány szakadár arc, akik úgy gondolják, hogy ha már vámpír vagy és halhatatlan, akkor az egyenes út minimum a világuralom felé. Ha egy vámpír ebben a világban megharap, akkor két út áll az ember előtt. Ha szűz volt, maga is vámpírrá válik. Ha nem, akkor a vámpír agyatlan zombi hadseregének egy tagjává, akinek élete a mesterétől függ.

A Hellsing, azaz a Királyi Protestáns Lovagrend egy szervezet, ami arra hivatott, hogy a Korona országaiban rendet tartson. Viszont nem csak ők, de a Pápa vatikáni titkos szervezete, a XIII. szekció, alias Iskariótiak is harcolnak az éj szülöttei ellen, és sokszor hozza őket össze a sors. Amikor viszont a Hellsing és az Iskariótiak útjai keresztezik egymást (mivel a római katolikus egyház radikális terrorelhárító csoportjának tagjai szerint minden egyéb vallás eretnekség), kő kövön nem marad.

img_20220212_111206.jpgA Hellsing titkos fegyvere Alucard, az ősvámpír, és az első kötetben általa vámpírrá alakított Seras rendőrnő. Az ő kalandjaikat követhetjük nyomon. Eleinte csak néhány csúnyasággal kell megküzdeniük, viszont amire a cselekmény beindul, már a Harmadik Birodalom fenyeget, amikor szupervámpírokból álló sereget akar a világra szabadítani. Lehet, hogy a Hellsing és az Iskariótiak összefognak a közös ellenséggel szemben?

A képregényben nem csak a fősodorbeli eseményeket, de az Iskariótiak két bérgyilkosának történetét is olvashatjuk. A Crossfire egy pap és egy skizofrén szamuráj apáca története, amint a terrorizmussal veszik fel a harcot.

A Hellsing egy látványosan véres, és egyszerre marha vicces, fiúknak szóló (sónen) manga. Szókimondó tartalom.

A szörnyvadászat nem piskóta.

Bélu voltam, sziasztok!

Commute: An Illustrated Memoir of Female Shame

Egy másfajta képregény ajánlója

Néha lecsapok egy-egy digitális kiadványra is. Sőt, akár többre is. Biztos sokan ismeritek a Humble Bundle oldalt, ahol régebben leginkább PC-játékok miatt böngésztünk, és csomagokban egy rakás játékhoz juthattunk hozzá, kevesebb, mint egy darab áráért. Jó pár éve a játékokat már nem is nézem, viszont a könyveket és képregényeket nagyon is. A nagyon népszerű Marvel és DC kiadványok annyira nem hatnak meg, viszont gyakran kerülnek elő kisebb kiadók ajánlatai, olyan képregények, amelyeket már jó ideje vadászok, wishlist-en vannak (de nem akarnak olcsóbbak lenni...). Ilyenkor örülök, lecsapok, olvasok. Ha nem így lett volna most is, nem is írom ezeket a sorokat. Több oldalon és alkalmazásban is a kívánságlistámon csücsült jó ideje az Imitation Game - Alan Turing Decoded (2014-ben láthattuk a mozikban a filmet, "Kódjátszma" címmel, Benedict Cumberbatch főszereplésével, de a képregény inkább arra fókuszál, hogy hogyan vált Turing azzá, aki volt). Természetesen most nem erről írok, hanem egy másik kötet miatt, amit szintén nagyon szerettem volna elolvasni. Szerencsére ugyanaz a bundle tartalmazta mindkét... könyvet. Nem szívesen nevezem képregénynek, mert itthon ezt sokan összemossák a mikiegeres-szuperhősös kiadványokkal, viszont a médium ennél sokkal többet tud és nyújt. Lesz ez még így se. De elég a mellébeszélésből!

01_cover.png

Erin Williams "Commute: An Illustrated Memoir of Female Shame" (nagyjából: Ingázás - Egy illusztrált emlékirat a női szégyenről) nem egy szokványos képregény. Az érintett témák jelentős része nem igazán férfias, illetve a szerző inkább feminista, de mégis érdekes, érdekelt, és... tulajdonképpen nekem fura az ízlésem. Viszont szeretem, ha az olvasott mű szól is valamiről, mert időnk kevés van, kár lenne elpazarolni. Az elején kicsit - nem is tudom - zavart, hogy mutatgat az életéből, de kicsit céltalannak éreztem. Viszont idővel kiderült, hogy ez egy tökéletesen felépített történet, mindent úgy és akkor ismerünk meg, amikor kell. És amikor apránként összeáll a kép, megvannak az ok-okozati viszonyok, nagyon sok érzés és érzelem jön elő. Eleinte cseppenként, majd egyszerre, akár egy cunami. Vigyázat, spoilerek is következnek. De úgy érzem, nem sokan rohannak majd beszerezni ezt az olvasmányt.

Nagyon sok ember úgy tölti el hétköznapjai nagy részét, hogy reggel felkel, elvégzi a szokásos teendőit, beszáll valamilyen közlekedési eszközbe, és elindul a munkába. Mostanában "akad" otthoni munkavégzés is, de nem minden területen. Akár napi több óra is van, amit valamivel ki kell tölteni. Sokan zenét hallgatnak, olvasnak, sokan csak néznek ki a fejükből, mások pedig gondolkodnak, talán többet is, mint az egészséges mennyiség. Látjuk a többieket, és akaratlanul is beindul a fantázia is. Milyen lehet, mire gondolhat a másik? És van idő visszaidézni emléketek is. Tulajdonképpen ilyen hétköznapi az alaphelyzet, de ezt nem feltétlenül érdemes papírra vetni. Igaz, mindenki mást gondol, mást lát. Igazából csak úgy lehetne elmesélni is, ahogy le van írva és rajzolva. Fejezetekre bontva a folyamatot, és bár úgy tűnhet, az ingázás aktuális fázisa a fontos, az csak a keret. A képbe pedig bekerül az alkoholizmus, amely egy rakás elrontott kapcsolathoz vezet. Meg egy csomó majdnem kapcsolathoz, vagy majdnem szexuális együttléthez. Mert tipikusan "pillanatnyilag jó ötletnek tűnt" reakciók sora követi az ivászatot, csökkennek az inhibíciók, oldódik az ember, de aztán túl laza lesz, az agya és a teste is egy lagymatag masszává válik. És jön a reggel, a rosszullét, a bizonytalanság, hogy mi történt előző éjszaka, a (valós vagy vélt) bizonyosság, hogy nem történt semmi. És újra, és megint, és ismét. Ahogy haladunk előre az úton, a fejezetekben, úgy haladunk szépen visszafelé a főszereplő és szerző életében. Megjelennek személyek, felszakadnak sebek. A "kérlek, hagyd abba", de nem hagyta abba. A fiatal (még lány) kalandja, vonzódása, amiből sokat tanult. Például azt, hogy milyen, amikor fojtogatnak, és ez nem minden. Az alkalom, amikor egy ismerős unokatestvére elhurcolta egy udvarra. Nem csoda, hogy alkoholizmus, hogy bizalomhiány, hogy nem megy semmi. Hogy úgy néz a mellette vagy vele utazókra, mint potenciális... bárkik.

Könnyen és gördülékenyen olvasható, néha lazán vicces, utólag bárhol fellapozható képregény, viszont a gombóc sokáig ott marad a torokban. Kellenek ilyenek, nagyon kellenek. De olvasók is, akik ezt befogadják és felfogják.

Conan, a barbár - Elveszett legendák

img_20220209_114222.jpgSziasztok Geekok!

Láthattátok mostanában, hogy sikerült lecsapni egy utolsó (?) darab gyűjtői limitált stb. stb. Conan, a barbárra, amit a Képes Krónikák Könyvkiadó hozott el nekünk 2021-be. Egyébként kétféle formátumban jelent meg. Elsődleges célunk, hogy ne csak nézegessük, ami a polcon van, hanem el is szeretnénk olvasni. Elolvastam tehát ezt a robosztus darabot. Gyűjteményem talán legnagyobb képregénye, már ami a méreteit illeti.

A képregény gyönyörű óriási nagy alapú keménykötéses megjelenést kapott. A fedőlapja nagyon elegáns, elején egy skeccs-szerű rajzzal, arany felirat hirdeti Conan, a barbár nevét, a hátulján pedig egy fekete-fehér rajz, amin a kimmériai éppen egy óriás majomnak látja el a baját.

Tibivel magunk között csak „fhanszia Conannek” hívott képregényt három olyan alak rajzolta, akiknek a nevét nehezen tudnánk kiejteni, és mindannyian remek munkát végeztek a rajzokkal.

img_20220209_112528.jpgA képregény történetei Robert E. Howard novellái alapján készültek. És ahogyan a Lovecraft antológiánál ki voltam akadva, hogy mennyire rosszul sikerültek – szerintem – azok az átdolgozások, itt lehidaltam, hogy mennyire jó ez a könyv. Eleve ott kezdődik, hogy három novella képregényváltozatát kapjuk meg egy több, mint 180 oldalas kötetben. Ezt nevezem.

Az első történetben egy dél-amerikai dzsungelhez hasonlító helyszínen járunk, ahol a civilizált telepesek szeretnének végleg megtelepedni, de a földjüket védő bennszülöttek ezt nem igazán nézik jó szemmel, és egy hatalmas háború kerekedik ki az egészből. Conan itt zsoldosként jelenik meg, mint ahogyan a második történetben is. A rajzok szerintem nagyon elütnek a megszokott Conan ábrázolástól. Itt egy idősebb kimmériait kapunk, de egy cseppet sem puhányabb, mint fiatalabb kiadásai.

A második történetben egy hercegnő kér segítséget a zsoldos Conantől, aki élne-halna már végre egy kis kalandért. A hercegnőt álmában egy sötét rém kísérti, és mindenféle piszkos dolgokat súg a fülébe. Kiderül, hogy egy ellenséges nép varázsló-uralkodója kísérti szegényt. Conan persze kapva kap az alkalmon, és segít a gyönyörű nőnek.

img_20220209_104214.jpgA harmadik történetben egy összevisszaságot kapunk, azt se tudni, ki kivel van. Conan itt valamiféle martalóc, akit felbérelnek, hogy megöljön egy varázslót, viszont… a végén már a varázsló a jó, aztán meg mégsem… Ki érti ezt?

A képregény szerintem nagyon újfajta módon tálalja ezt a három novellát. Az alkotók kicsit sem féltek hozzányúlni a karakterekhez. Például két képkocka erejéig megjelenik a teltebb idomú Vörös Szonja is, akiről inkább elhiszem, hogy lekever egy hatalmas sallert, mint a már megszokott vékonyka lányról. Idétlen és nagyon vicces. És ami azt illeti, az alkotók nem fukarkodtak a szexuális tartalom megjelenítésével sem, sok bőmellű hölgyet láthatunk a lapokon.

Egy bosszantó dolog van azért a kötettel kapcsolatban. Sajnos az utolsó fejezetben akármilyen kevés is a szöveg, azért megért volna egy (jónéhány) átolvasást a lektortól, mert több helyen elírás van a szövegben. Kimaradtak betűk, vagy éppen több volt belőlük a kelleténél. Ezt egy gyűjtői igényességgel készült képregény alkotógárdája szerintem nem engedheti meg magának. Talán ez az egyetlen szálka a szememben.

Na, jól van, elég volt a szőrszálhasogatásból. A képregénynek az alap változata még kapható elég sok helyen, szóval érdemes rá lecsapni. Conan rajongóknak kötelező darab.

Bélu voltam. Sziasztok!

Diabolik - Fekete gyűjtemény II.

A piros az új fekete. Ezt nem a divatdiktátor mondja belőlem, mert bennem nem lakozik olyan. De kérdezhetném mondjuk azt, hogy: kívül piros, belül fekete - mi az? Igen, a Diabolik fekete gyűjtemény második kötete piros borítóval, ami nagyon elegáns külsőt kölcsönöz neki. És a jövőben egyéb színekkel is találkozhatunk majd, ha minden igaz. Azt hittem, az első kötetet nem lehet überelni, az elegáns és robusztus feketét, de ez a piros még szebb! Gyakran csak nézegetem, ki sem nyitom. A mérete miatt könnyen fogható, hordozható, nagyon jó ez a formátum! És nem is fogy el olyan gyorsan, mint a normál terjedelmű Diabolik kötetek. Nyilván gyűjtőknek mindenképp ajánlott, de az alkalmi olvasóknak is, vagy azoknak, akik szeretnének egy szép és izgalmas kötetet elővenni a táskából, nagyobb zsebből. Bocs, de nem tudok betelni vele! :)

Négy történetet olvashatunk ebben a kötetben, amelyeket a hazai rajongók már olvashattak az elmúlt években (a Diabolik 11, 8, 10, illetve 12 számokban). Nem mindig olvastam megjelenési sorrendben az eddigi köteteket, és igazából nem is szükséges, nem egymásra épülő sztorik. Aki nem ismeri Diabolikot, annak most nem lesz gyorstalpaló. Volt már, az előző kötet bemutatójában, illetve a 388. oldalra lapozva találunk egy ilyet. Találunk még két interjút a részek között, illetve Ginko (ejtsd: Dzsinko) felügyelő bemutatását, aki a kötetek harmadik legfontosabb szereplője. Az első persze Diabolik, a második Eva Kant, csak utánuk következhet "a jó oldal".

No, nézzük át gyorsan, mit is találunk ebben a kötetben! Próbálok minél kevesebbet spoilerezni, mert kár lenne. Bár én élveztem a pár hónapon belüli újraolvasást is, de nem vagyunk egyformák. A kötet első része "Az utolsó hajsza", amelyben látszólag Diabolik megzakkant, és halálba hajszolja az autós üldözőjét. Majd megint. Nem mellesleg rendőrök az áldozatok. Azt tudjuk, hogy extrém esetben Diabolik akár gyilkol is, viszont itt nem rajtaütés van, és egyéb indíték sincs. Tehát valami nem stimmel. Pörgős, akciódús, remek nyitás! Ezt követi a "Halálos ítéletek" című történet. Ismét gyilkosságok követik egymást, az elején nem tiszta, hogy egy igazságosztó, vagy rablás és haszonszerzés a cél? Főszereplőnk nyomozásba kezd, nehogy már a rendőrök tegyék ezt... Kicsit lazább, néha viccesebb történet, de ez is jól áll az egésznek. A harmadik az "Eva nyomában", és a cím olyasmiről árulkodik, hogy Fräulein Kant valahol van, valamilyen zűrbe keveredett, esetleg eltűnt. És így is van, de a körülményeket nem árulom el. Kedvenceim között van ez a kötet (itt: történet), többszörösen kilátástalan helyzetet kell megoldania mindkét főszereplőnek, és van "pár" csöbörből vödörbe szituáció. Sérülés is akad bőven, ami még jobban megnehezíti a... az amúgy is nehezet. Apropó: sérülések. A negyedik és egyben záró részben - "Maszk nélkül" - egy komoly sérülés miatt Diabolik kénytelen maszk nélkül létezni, heteken keresztül. Ami több okból is nehéz: Diabolik lényege az álcázás, a maszkok, illetve mindenben a kihívást vagy az értékek megszerzésének lehetőségét látja és keresi. De hogy lehetne pihenni, eseményektől távol maradni, ha egy jól megtömött széf van a környéken? A válasz egyszerű: sehogy.

Ha ez lehetséges, ez a kötet még jobban tetszett, mint az első, tehát csak ajánlani tudom. És azt mondtam már, hogy bitang jól néz ki? :D

süti beállítások módosítása