2000. karácsonyán anyukámék megleptek minket egy Playstation 1-el. Nem ez volt az első konzolom, előtte volt egy Sega Master Systemem, és nyilvánvaló, hogy a sárga kazettás Nintendo is a háztartásunk részét képezte. Így ismertem már az ilyen ketyerék kezelését.

Szóval megérkezett a Playstation, és egy játék hozzá, a Star Wars - Jedi Power Battles. Ez lesz a feltámasztott Hétköznapi Gémságok szekció mai alanya.

Szóval azon a karácsonyon rengeteget csépeltük a droidokat, eleinte egyesével, később pedig párban, két kontrollerrel, és hatalmas élmény volt, amikor már memóriakártyára tudtunk menteni, és tényleg ki tudtunk akasztani egy-egy játékot rendesen. Mert játékokat is kaptunk dögivel.

A Jedi Power Battles az első rész eseményeikor játszódik, kis mértékben követi azokat, inkább csak helyszínekben, főbb eseményekben és szereplőkben. Igazából csak olyan események kerültek bele, amikből akciójeleneteket lehetett kerekíteni. Egyébként nem az Episode 1-szerű történetmesélés a fő szempontja, hanem az összetett harcrendszer, a kombók, a pontgyűjtés és egyes plusz dolgok feloldása.

Több Jedivel volt játszható a játék, Qui-Gon, Obi-Wan, Adi-Gallia, Plo-Koon, Mace Madafaka Windu mester mind helyet foglaltak a tanácsteremben, ahol ki lehetett őket választani. Végül még az egypengés Maul-ra is emlékszem, hogy vele is végig lehetett tolni. Nem csak harcos, de platform elemekkel is tarkított darab volt, amiben sokszor a mélybe zuhanás volt a legkegyetlenebb éves leggyakoribb halálnem.

Minden karakternek sajátos erőhasználó kombói, és egyedi harcmozdulatai voltak. És egy kivételével végig is tudtam játszani. Plo Koon annyira lassú-lomha volt, hogy a két pengés Darth Maul mindig feladta a leckét, így vele nem értem fel a csúcsra.

 Rohadt jól nézett ki az egész abban az időben. Rendkívül hangulatos volt a zenéivel, hangjaival. John Williams hatalmasat alkotott ebben az időszakban is, és az ő zenéje köszön vissza. Most, hogy visszaemlékezem, a Naboo erdejében is nagyon jó dzsungel hangok voltak. Imádtam.

2025-ben remake-et kapott a játék, ami több platformon elérhető már. Ha lenne időm, meg pénzem, meg életem, talán. Majd egyszer a gyerekkel játszunk ezzel a majdnem remekművel, ami bevezetett a 3D játékok világába.

(B)

Rég volt már Teknőcös poszt. Ugyanúgy húzom, halasztom a Tini Nindzsa Teknőcök olvasását is, mint az Usagiét, mivel ha eggyel végzek, hiányérzetem támad, jöhetne egyből a következő.

Sajnos egy ideje nem hallani a Holdkelte Stúdió háza tájáról semmit, tehát azt se, hogy a Fürgeláb klán titkos története után mikor jön, ha jön egyáltalán a folytatás.

Én azért bizakodó vagyok, mert az egyik kedvenc képregény-sorozatom, sajnálnám, ha vége szakadna.

Na de mit tartogat ez a Zúzós történet? Először is gyönyörű rajzokat, két szálon futó történettel.

Azt már tudja, aki követi a blogot, és olvassa is, amiket írunk, hogy az IDW sorozata jelenik meg itthon is, ami egy teljesen új szemszögből mutatja be a Tekik eredettörténetét. Nagyfokú újdonság volt a reinkarnáció bevezetése, ezzel egy új történetszál megnyitása, ami a sógunátus Japánjába vezet.

Hamato Yoshi és Oroku Saki a két nindzsa, akik a Fürgeláb klán harcosai. Utóbbi a vezetője volt. Yoshi lesz néhány száz év múlva Szecska, Oroku Saki meg saját maga, a gonosz Zúzó! Hogy hogyan? Ebből a kötetből kiderül.

Az is, hogy ki Takeshi Tatsuo és Kicune. Kicune amúgy rókát jelent, Usaginál is fontos lény. Szóval lehet következtetni...

Ezt a sztorit most Mateus Santolouco rajzolta, így nagyon egységes. Szerencsére. Nekem azért zavaró néha a váltogatás a rajzolók között egy kötetben.

A sztori fordulatos, a reinkarnáció megbolondítja az egészet, meg Krang jelenléte, aki ugye tudjuk ki. Tudjuk ki?

Hát az űragy android testben. Randa egy jószág.

Szóval ebben a kötetben is kapunk szamurájokat meg nindzsákat a feudális Japánból. Nekem ezek a kedvenc részeim amúgy. Tudom, hogy a Tekik másról szólnak főként, de mégis. Gyönyörű rajzokon elevenednek meg ennek a kornak az emberei, mégha kitaláltak is. Zseniális húzás volt ezt behozni ebbe a sorozatba.

Ez már a sorozat nyolcadik része, az eleje a kiadónál még biztosan kapható, több változatban (egyszerű és limitált borítós). Nekem a limitált van meg, mert jobban tetszettek a borítók. De kinek mi. Olyan nagy különbség egyenként sincs a két változat között.

Szóval ha érdekel a sztori, meg ha szeretnéd, hogy folytatódjon, akkor a kiadó oldalát ajánlom figyelmedbe:

https://www.facebook.com/share/16LnLa5q7V/

(B)

Ha csak egyet megvehetnél a Titan Class Trypticont, vagy a Titan Class Scorponokat raknád fel a polcra?

Júliusban Trypticon és nem egyedül érkezik, hanem csomagban, egy headmaster figurával, akit Full Tiltnek neveznek. Ő kisautó és robot, Trypticon pedig város, dinó, és űrhajó formátumot képes felvenni.

Scorponok is Úristen very big! 53 centi magas, és tudjuk, mivé alakul, mivel beszélő a neve. Ő szeptemberre van ígérve. És már most dühös a késlekedés miatt.

Egyikük sem gyerekjáték, az holtbiztos.

Előrendelhető már az Usagi Yojimbo 28. kötete, így éppen ideje volt, hogy elolvassam a 27-est. A pokol városa című kötet ismét egy szép keretben hozza el a nyúl testőr néhány sztoriját Stan Sakai mestertől.

Igazából direkt húzom-halasztom az Usagi olvasását, mert imádom, és nem akarok sokat várni az újra. Egyetlen kötete nem volt még, amin ne gondolkodtam volna el, vagy ne mosolyogtatott volna meg. Olyan is volt, hogy megkönnyeztem. Szóval elég érzelmes darabok ezek a becsületes nyúlról. Sakai állatai nagyon életszerűek, a harcos szituációkat sokszor hétköznapiak váltják fel. Sakai három oldalban képes felépíteni egy karaktert, akit az olvasó rögtön megszeret. Mindegyik szereplő élő, Sakai pedig velük él a képregények oldalain.

Itt sincs ez másként.

Usagi egy véletlen folytán belekeveredik egy harcba, ahol egy rónin (uravesztett szamuráj) urának utolsó parancsát teljesíti, mi szerint vissza kell szereznie a klán ereklyéjét, egy kardot, ezzel pedig a becsületét is.

A pokol városában pedig két rablóbanda vív háborút a város feletti uralom megszerzéséért, ahol Usagi zsoldosnak áll. De találkozhatunk ismét Dzsei-jel, sajnos csak egy „cameo” erejéig.

Meg persze egy különleges japán folklórbéli démon is látható még, akiről utószóban is olvashatunk bővebben. Ezeket is szeretem, mert kicsit bővíti a tudásom.

Jöhet a 28-as kötet, de izibe.

(B)

A Szegedi Képregénybörze egyetlen vásárlása volt a részemről a Frike Comics újdonsága, a Fantasztikus Négyes különszám, amiben a Hulk összecsap (nem először és nem is utoljára) a Lénnyel, azaz Ben Grimmel.

A Giant Size Super Stars első számaként 1974-ben jelent meg ez a kis történet eredetileg. Huszonegynéhány oldal, one shot, ami azt jelenti, önállóan is élvezhető, nem kell hozzá a fősodor történeteket ismerni. Bár elég jól illeszkedik abba.
Mindig kérdés volt a rajongók részéről, ki az erősebb, Hulk vagy Lény. Természetesen Stan és barátai nem adtak egyértelmű választ erre. A mostani nagyalapú füzet is ilyen, viszont nagyon szórakoztató, mint a legtöbb bunyó a két fafej között.

Hulk a Baxter torony felé halad, maga se tudja, miért. Sokan ellenszenveznek szegénnyel, és ezért morci. Egyszer csak elfárad, és hum egyet. Amire felébred, már Bruce Banner, aki becsönget a Fantasztikus Négyeshez. Pechére csak Ben van otthon.  

Mind Bruce, mind pedig Ben legnagyobb célja, hogy megszabaduljon szörnyeteg énjétől, és amikor Banner megtudja, hogy Richards egy elmeizé hogyishívják masinán dolgozott, felcsillan a szeme. Mi lenne, ha a gamma és a kozmikus sugárzást, ami kettejüket jóképű melákká változtatta, egymás ellen fordítanák, így kioltva erejüket. Csak hát ez nem úgy sül el, ahogy elsőre gondolta.

Egy nagyon pörgős füzet, hatalmas méretben. Nagyon jól néz ki, jó olvasni ekkora méretben. Azért ilyen szép füzet ritkán jelenik meg. 

(B)

Ben bátyám a Relic Hunternél arra az álláspontra helyezkedett, hogy rittyentsünk ikertornyok cikket olvasóink elé. Napokon át gondolkodtunk, mígnem... Az jutott eszünkbe. Az Az.

Én hozom nektek Stephen King horror regényének újabb filmes feldolgozását, míg a Relicen olvashatjátok az 1990-es klasszikfantasztikumot.

Hozzá kell tenni, hogy anno nálam a regény úgy a háromnegyedénél félbeszakadt, de nem is bánom. Nekem valahogy túl terjengős volt benne King, még talán a Búra alattnál tapasztaltam tőle ilyet. Ennek ellenére megkerülhetetlen mű, csak nekem valahogy nem... Istenkáromló! Tudom.

Talán előbb kellett volna elolvasni, és csak utána a filmet megnézni. Túl nagy hatással volt rám ugyanis, mivel korábban sosem sírtam horrorfilmen. Sőt, csak néhány filmen sikerült. Az Az egyik volt közülük. Első ránézésre horror, másodikra is, de olyan mint az ogre. Vagyis több rétege van, amiket folyamatosan bont ki, hogy egy komoly mondanivalót tartogató dráma kerekedjen ki belőle, amiben mindenki megtalálja magát. A bohóc meg csak körítés.

Mindkét fejezet csodás a maga nemében. Az alapsztorit mindenki ismeri. Egy Pennywise nevű bohócnak álcázott, alakváltó rémség (a második részből kiderül, hogy az űrből jött) a félelemmel áztatott gyerekhúst lakmározgatja 27 évente az isten háta mögötti, Main állambeli Derry-ben. Aztán ráfanyalodik a felnőttekre is természetesen, de az étrendjét alapvetően beszaratott gyerekekre alapozta.

Az ott rontja el, hogy elragadja Georgie-t, Bill Denbrough öccsét, amit Bill egyáltalán nem tud feldolgozni. Barátaival nyomozni kezd a gyilkos után, amikor a csatornában megtalálják egy kislány cipellőjét.

A Vesztesek klubja tagjai megosztják egymással, hogy mindenféle látomások gyötrik őket, a legvadabb félelmeik kelnek életre. Az eltűnések alapján a nyomok a fekete házhoz vezetnek.

A bohóc maga a megtestesült félelem. Nem véletlen, hogy anno King ezt az alakot adta szeretett idegenének. A bohóctól bizonyítottan sokan félnek, ezt coulrofóbiának hívják, és arra a bizonytalanságra vezethető vissza, hogy az ember nem tudja leolvasni a bohóc igazi érzelmeit, mivel el van maszatolva.

Így Az, aki egy mocskos dög, kiválasztja ezt az alakot, ami a film nézőjét is állandó rettegésben tartja. Bill Skarsgard mimikája zseniális, és néhol még az egész extrém jelenetek megvalósításakor is kevesebb cgi-t kellett alkalmazniuk, mert pl. simán kifordítja a szeme fehérjét a csávó.

Pennywise sokszor szerencsétlennek, teljesen ártalmatlannak, jó szándékúnak állítja be magát, amivel egy igazi cukros bácsiként férkőzik a gyerekek bizalmába. Ezt a szerencsétlenséget viszont a Vesztesek nem veszik be.

Ők rájönnek, hogy a bohóc egy szeretett családtag elvesztése miatti önmagunk hibáztatása, a kövér kisfiú szorongása, hogy sose lesz elég jó, attól való félelem, hogy nem viszed semmire az életben, a zaklatók miatt kialakult szorongás, vagy a hipochondria. A néző később rájön, ezeket a gyerekek környezete, Derry lápos ingoványos suttyó közege alakítja ki bennük, és sokszor nem is rosszindulat okozza. Emellett ez kicsit coming of age, felnövésfilm is. Szóval Pennywise csak kihasználja az adandó lehetőséget.

A második rész eleje nagyon tetszett, amikor Mike felhívja régi barátait, hogy Az visszatért. Az erre adott reakciók is frappánsak. Itt a problémák feldolgozatlan eltemetésének kérdése az, ami jelentős mondanivaló. A második részben a szörny viselkedése valahogy furcsa, 27 év alatt változtatott az étrendjén, és nagyon bosszúszomjassá vált. Nyilván morcos leszel, ha mindenféle eszközt döfnek a fejedbe.

A második rész az 1989 nyarán történteket és a gyerekszínészeket is visszahozza azzal, hogy a felnőtt szereplőknek egyedül kell szembe nézniük a félelmeikkel, amikor a mélyen eltemetett emlékeik után kutatnak. Ezeket az eseményeket az első fejezetben nem láthattuk, és jól meg is van magyarázva, miért.

Nekem az első rész anno annyira tetszett, hogy kétszer néztem meg moziban. Látványos mozi, jó színészi játékkal, mozgalmas, izgalmas.

Ja amúgy én is félek a bohócoktól.

(B)

AR Relic Hunter cikke a régi minisorozatról ezen a linken olvasható:

https://www.facebook.com/share/p/18qZyXXqe4/

Viszonylag ritkán kerül az ember kezébe olyan képregénygyűjtemény, amiben az erotika játssza a főszerepet, nem igazán térképeztem fel, mennyire van ilyenre igény. Téjlor, Erotic Comics Anthology címmel Ulule kampány keretében, közösségi finanszírozással nem rég megjelent kötetének címe viszont magáért beszél. Ugyanis, ha nem lenne ilyenre igény, valószínűleg nem dobták volna össze a rajongók a pénzt rá.

Téjlor a Morbid és a Móricka lapjairól is ismerős lehet. Mármint nem ő, hanem a munkái. Karikatúráinak stílusa összetéveszthetetlenné teszi. Talán ezek az ő legnagyobb erősségei. Követem a mester oldalait, de sokszor olyan NSFW tartalmat posztol, még ha vicces is, amit nem igazán mer az ember likeolni, ha nem akarja, hogy a főnöke rosszalló pillantásokat vessen rá hétköznap reggel.

Na szóval a kezembe került ez a képregényantológia. Erotikus gyűjtemény, több történetet tartalmaz, különböző hölgyekről, ezek mellett pedig egy jókora karikatúragyűjteményt is. Nekem a karikatúrák jöttek be a leginkább, igényesen megrajzolt, és ízléses humorú darabok, amiket Téjlor a Rooie Oortjes holland kiadónak készített eredetileg. Nekem a kedvencem ezek közül, amikor az eszkimó lány eperre éhezik, ezért férjura nekiindul, sok napon át barangol, megküzd mindenféle állattal és az elemekkel, megszerzi az epret, és amikor hazaér, az asszonynak fáj a feje.

A másik kedvencem, amit nem hittem volna, az a fejezet, amikor kiderül a domináról, hogy varázserejű boszorkány. Itt egy kis mitológiát véltem felfedezni, amellett, hogy tényleg nagyot ütött a csattanó. De a Wunderwoman vs. Giantica (valami óriásféle fehérnép) vérre menő birkózása és a geek rajongó kifigurázása tartalmazott némi humorfaktort, azt megvallom.

A kötet tényleg 18+ kategória. Nem is részletezem, miért. A képregények megrendelésre készültek nagyrészt, Téjlor nem titkolja, hogy ebből próbál megélni, és a megrendelő akarata szent, így az erotika milyensége és aránya egy történetben ezen is múlik.

A kötet jó megjelentést kapott. Szép fekete borító, ragasztott papírkötés, belül fekete-fehér rajzok. Teljesen megfelel a kor kívánalmainak. Elő- és hátlapján egy-egy szőke ciklon. Sajnos a borítót nem lehet fényképezni, mert letilt engem is minden platform, mint a mestert magát már oly sokszor, és sajnos teljesen érthető okból.

A kötet, amint mondtam, közösségi finanszírozással, kevés példányszámban jelent meg. Ilyesmi nem igazán jelenik meg itthon, lehet akkora igény se mutatkozik ezekre. Pedig tényleg szépen rajzolt kötet, csak bekövetkezett, amire számítottam, hogy kicsit sok benne az „úristen very big”, és még sorolhatnám.

Téjlor készül még különböző stílusú antológiákkal, évente egyszer biztosan. Én követni fogom.

(B)

Egyelőre az Energon Universe Joe szekciója kifújóban van, tehát elérkeztünk Destrohoz, a fegyvernepperhez.

Destro az összes eddigi sztoriban megjelent, egy központi alakja a Joe univerzumnak. Ő is úgy van azzal, mint Tolkien félszerzetei, mert jó nekik, hogy a munkájuk a hobbijuk. Fegyverkereskedőként szereti a pénzt, a vért és az erőszakot, egy kellemes alak ő is.

Tudjuk, már összefogott a Cobra Parancsnokkal, így egy destruktív duó alakult, ami világuralomra tör, egészen addig, míg...

A Parancsnok berág Destrora, mert elfoglal egy országot, ezzel megkockáztatva, hogy felfigyelnek terveikre, ami ugye az Energon minél nagyobb tömegben megszerzése és esetleges sokszorosítása.

Destro fegyverpiaci találkáját megzavarja egy drón támadás, amivel a Bíbor Ikreket (igen, elég furcsák) gyanúsítja, akik szintén háborúpártiak, csak máshogy.

A két cég egymásnak feszül, aminek a vége az lehet, hogy porig ég az egész ismert világ.

Persze nem ég porig a világ, akkor hova jönnének a kibertroniak... Mert a Destro kötet végén egy meteor lép a Föld légkörébe, rajta egy furcsa szerves-szervetlen élőlénnyel, aminek kiléte homályba vész.

A Destro kötet ismét az akciófilmes érát idézi, annyiban, hogy az ezüstpofájú rosszfiú annyira kemény, hogy az atomvillanásba nézéshez is maximum 15 faktoros naptejet ken az orra hegyére.

Egy nagyon jól felépített, természetesen laza karakter, és annak ellenére, hogy kifejezetten negatív, elítélendő motivációval rendelkezik, szerethető. Nem tudom, miért van ez. A főgonoszokat általában utálni szokták nem?

Szóval véget ért az Energon G. I. Joe sorozat bemutatója egyelőre. A Void Rivals és a Transformers következő kötete már előrendelhetők májusi megjelenéssel, valamint a G. I. Joe címet viselő kötet júniusra, és annak folytatása, ami a távolinak tűnő novemberre van ígérve az Amazonon. Elvileg abban csúcsosodik ki ez az egész Joe eseményszál. Szóval nem maradunk izgalmak és olvasnivaló nélkül.

Én biztos el fogom majd olvasni azokat is.

(B)