Általában egy kisgyerek három éves korára eldönti, hogy mik tetszenek neki. Kukás-, tűzoltó-, rendőrautó, vagy a dinoszauruszok. Én utóbbiba tartoztam talán a leginkább, bár a gyerekkori kisautó gyűjteményem is elég sok darabot számlált. De miért is írtam ezeket? A mai film bemutatója éppen 30 éve volt az USÁ-ban, hozzánk néhány hónapra rá érkezett. Ez pedig a Jurassic Park. Ígérem, nem spórolok ki semmit.
Ahogy elgondolkodtam a cikk témáján, rengeteg gondolat jutott eszembe, nem akarok sablonos lenni egy olyan bejegyzéssel, amilyent máshol is lehet olvasni. Végülis ez egy blog, azt írok, amit akarok.
Szóval a ma éppen 30 éve bemutatott film tényleg az addigi legszebb dinoszauruszokat vonultatta fel (az effektekért az Industrial Light & Magic volt a felelős, ami George Lucas cége), már ami a megjelenésüket illeti, mert viszonylag rusnya állatok, nem engedném be őket az ágyamba. Meg olyan hüllőszerű, pikkelyes dögök, meg is akarnak enni. Minek ilyen a házhoz?
A film gyerekként hatalmasat ütött, viszont utóbb átgondolva rengeteg logikai bukfenc és hiányosság van benne, ami miatt mára már be se tenném a lejátszóba. Megvan DVD-n az összes rész, még régről, szépek a borítók. Tipikus esete annak, amikor egy néhány száz oldalas regényből több filmet kell csinálni.
Eleve a szúnyogból kivont dinoszaurusz-DNS már problematikus lehet, de hogy egy ragadozókkal teli szigeten alig van az embereknek fegyvere, sőt, nagyon ember sincs, hogy nem számítanak arra, hogy egy trópusi szigeten kitörhet a vihar, és hogy a két informatikus közül az egyik – nem spóroltunk semmin ugye – is pont egy ipari kém. Megjegyzem, egy olyan parkba, ahol a tudósok nem tudják, hogy a raptorok nem is raptorok, oda nem szívesen tenném be a lábam. Csodálkozom, hogy az okos kislányok miért nem ették még ezt a sok dinkát, amíg tehették.
Ha az előző mondatoknak semmi értelme, akkor az azért van, mert a filmnek sincs nagyon sok. A dinoszauruszok szépek, a gumidínókban van potenciál, főleg, ami a merchandise-termékeket illeti (a film ezekből rendesen „termékelhelyezett” jó pár darabot, amiket a boltokban is lehetett később kapni, sőt, a mai napig széles repertoárja van a JP termékeknek).
Azért vannak ikonikus jelenetei az első résznek. Pl. amikor a pénzéhes Gennaro bácsira rátöri a T-rex a wc ajtót, vagy amikor a puskás csávóra rácuppan az okos kislány, meg amikor megrázza a hülyegyereket az áram. Na, igen, az összes JP filmbe bele kell tenni indokolatlan gyerek szereplőket, akiknek túl kell élnie a filmeket, akkor is, ha teljesen életszerűtlen. Mi más lenne nagypapa első ötlete, amikor dinoszaurusz parkot nyit? Természetesen, a kisonokákat megetetni a T-rex-szel. Sajnos ez nem következik be, pedig jó lett volna, ha valamelyik ragadozó kicsit elcsámcsog valamelyik idegesítően sikongató és affektáló kismajmon.
Vagy a JP, vagy én nem öregedtem túl jól. Ma már tényleg nem nézném meg, mert idegesítene, már a cikk megírása alatt is rendesen felnyomta az agyam. Azért bevallom, van néhány ikonikus jelenete.
A hatéves Bécikének nagyon tetszett a film. Az a baj, hogy rég felnőtt.
Eddig nem foglalkoztatott a Fantasztikus Négyes, Stan Lee és Jack Kirby szuperhős csapata. És az eddig-en van a hangsúly. Ugyanis a Frike Comics kiadja a klasszikfantasztik képregénysorozatot, amiből az első részt be is zsákoltam a Szegedi Képregénybörzén és már láthattatok róla egy-két képet.
Lee és Kirby igen emberire alkotta őket, nem egysíkú arcok, akik csak püfölik a gonoszokat vagy egymást, sikerült azért érzelmeket is adni nekik. És pont ez a klasszikus képregény általam legszeretettebb tulajdonsága. Mert a rajzok is gyönyörűek, a színezés is brutális, de mégis, a történetmesélés viszi az egészet. A panelek vezetik a szemet, könnyű olvasni, viszont elég sok a szöveg, így van is mit. Valakit, néha engem is szokott zavarni, hogy sok a mellékes beszéd Stan Lee műveiben. Mivel ezek füzetekben jelentek meg, hetekkel egymás után, így ha nem olvasta az előzőt a vásárló, valahogy tudnia kellett, mi történt eddig. Itt viszont szerintem egyáltalán nem tolták túl a szájbarágást.
A történetben fordulat fordulatot követ. A kiindulópont Ben Grimm bűntudata, hogy barátnőjét, aki megvakult, kihasználja, mert, ha látná, valószínűleg taszítaná a külseje, ezért ismét (?) fejébe veszi, hogy vissza akar változni emberré. Reed egy neves kémikust keres meg, hogy a kozmikus sugárzás hatását segítsen neki semlegesíteni a Lényben, viszont a tudóst félúton elrabolja egy titokzatos idegen, aki a Fantasztikusok halálát kívánja. A rejtélyes koma a doktor helyébe lép, és agresszívvé változtatja Bent, aki saját társai ellen fordul…
A fesztiválos megjelenések közül a legjobban a Chanbarát vártam, amit itthon a Frike Comics adott ki. A képregényt Gabriella Contu írta, és a zseniális Walter Venturi rajzolta. A képregény előrendelői kaptak egy saját rajzot a mestertől a könyvecskébe, és egy dedikált printet.
A történet szerint egy daimjó, japán nagyúr becsülete kerül önmaga miatt veszélybe, amikor ahelyett, hogy bátran harcba vonulna esküdt ellensége, a szomszéd hűbérúr ellen, zsoldosokat bérel. Fia viszont ezt nem hagyhatja, megkeresi Icsit és rónin barátait, hogy segítsenek jobb belátásra bírni édesapját. Vagy sikerül, vagy nem.
Na de Venturi mester rajzai tényleg gyönyörűek, és tökéletes világot épít. Jók a karakterábrázolásai is, nindzsák, démonmaszkos őrök, és a főszereplők is jellegzetes alakok, szamurájokra jellemző kinézettel.
A kötelező olvasmányokról sokszor az jut eszébe az embereknek, hogy kötelezőek, ezért nyilvánvalóan rossz élmények fűződnek hozzájuk. Miért is lenne jó, ami kötelező? Nekem van néhány nagyon jó élményem, már ami a kötelező olvasmányokat illeti, de szerintem a kötelezők népszerűségét emelné, ha több olyan képregénnyel találkoznánk, mint a Toldi – A malomkő árnyéka. Egyébként is sokszor hangsúlyozzuk itt a blogon, hogy a képregények meghozzák a kedvet az olvasáshoz.
A történet a 14. század utolsó negyedénél veszi fel a fonalat, lényegében a Toldi estéjénél. Toldi már a halálra készül, és élete históriáját meséli el hű szolgájának, amikor érkezik hozzá egy királyi futár, egy üzenettel. A királynak még egy utolsó alkalommal szüksége lenne a magyar „szuperhősre”, mivel az éppen akkor rendezett lovagi tornán egy rejtélyes fekete lovag alázza a mieinket, csak Miklós győzheti le. Toldi útnak indul, hogy megmérkőzzön ezzel a lovaggal, de a számításokba hiba csúszik. Egy útszéli kiskocsmában elalszik, és egy teljesen más világban ébred fel.
De nem csak ennyi volt mára a kis bejegyzés, megkerestem Márok Attilát néhány kérdéssel (egyébként a szegedi börzén egymás mellett ültünk), amikre ő örömmel válaszolt. Jöjjön a vele készült kis interjú.
A Szegedi Képregénybörze sikeresen zárult, mert olyan képregényeket is sikerült beszerezni, amik eddig elkerülték a figyelmemet. A szemfülesek már láthatták, hogy az 
A tanyán sikerül egy olyan mutáns banyát elszállásolni, aki a szuperejével állatokat tud mutánssá változtatni. Ami egy jámbor kecske esetében jó ötletnek tűnt, az egy pulykánál nem annyira szerencsés. Ugyanis mindenki tudja, a baromfik milyen szemetek tudnak lenni. A pulykaszaurusz rex is ilyen köcsög, és a világot veszélyezteti a léte. De persze csak ilyen humorosan. A humor továbbra is erős szerepet tölt be a sztoriban, olvasása közben nem ajánlott semmiféle ital fogyasztása.
Marvel Legnagyobb Hősei – Penge
Nem ismertem Penge karakterét a képregényekből. Most a Tomb of Dracula 10. részét és Marc Guggenheim 2006-os sorozatának felét is olvashatjuk egy kötetben. A bevezető első megjelenés szerintem hozza a tőle elvárhatót. Sok magyarázatot kapunk a kötetben egyébként a korabeli képregényes felfogásra, a horrorképregények megítélésére. Meg utána Penge további sorsáról is kapunk leírást, mivel ez is olyan félbemaradt darab lett, mint Ellis Holdlovagja (talán ott valamennyire jó helyen hagyták félbe). Most nem sikerült jó helyen elcsípni a befejezést.
Igazi rendes képregényboltban még nem sokszor jártam. Zágrábban egy kisebb helyiség adott helyt egynek, és Lisszabonban voltunk egy nagyobbacskában, viszont ott meg sajnos nem sok időt tölthettünk el. Talán még lesz alkalmam úgy istenesen igazi, rendes képregénybolthoz, ahova nem csak futva kell majd betérni. Addig itt vannak a következő képecskék.
Amúgy a képeken egyetlen egy cucc volt „nem eladó”, az pedig Mjölnir volt. De hát van itt minden, csak győzze az ember pénztárcával. Nem egy ilyen szakadt használt pöröly a legnagyobb álmunk (na jó, lehet, elfogadnám, ha utánam vágnák).
Ez a város bűnös. Bűne, az élet. Az ítélet, halál.
Talán a legelvetemültebb sztori az, amikor az űrbe száműzik őket, viszont egy épp arra járó űrhajó felszedi őket véletlenül. Ha eleve tudod, hogy az adott történetben mindenki meg fog halni, az kevésbé teszi izgalmassá (ilyen például a Dark Justice második része, ahol egy egész kolóniát pucolnak ki, ahol egyetlen pszi bíró sem élt, így garantált volt a szórakozás). De volt, hogy haldoklókat szálltak meg, és a hullaházban ébredtek fel ezek a rusnya szörnyek. Igen morbid ötletek születtek már a főszereplésükkel. De semmi sem változtat a tényen, hogy ők a Dredd univerzum Rakéta csapata, csak sokkal több embert öltek meg.
Az apropója a mai cikknek, hogy 
Éppen itt az ideje, hogy végre egy alaposabb beszámolót olvassatok, mivel már több, mint egy hete nem volt ilyen itt a blogon. A Szegedi Képregénybörzén úgy esett, hogy Váradi Gáborral, az X-Embörök egyik alkotójával ültünk egymás mellett, és végigdumáltuk a napot mindenféléről.
A füzetek elején és végén a szerzők jegyzeteit olvashatjuk, de a képregény olvasása közben is oda kell figyelnünk mindenre, mert telis-tele van utalásokkal. Ez a képregény nem a lusta emberek sportja. A helyszíneken felül filmek, zenék, műalkotások, magyar történelmi személyiségek jelennek meg tőlük szokatlan módon.
Az X-ek eléggé szókimondók, és mindenféle politikai korrektséget nélkülöznek a megnyilvánulásaik. Ezt érdemes figyelembe venni az olvasás megkezdése előtt.