Elolvastam Andrea Guglielmino képregényét. Egy fumetto a sok közül, mondhatnánk. Szép, viszont az olasz képregényektől eltérően színes és rendkívüli módon elborult. Idén a Frike Comics adta ki itthon.

Ez a Garibaldi a zombik ellen című epikus megaeposz, megahősies, megabaromság. Mondom ezt úgy, hogy maga az író is úgy gondolja, ő azért zseni, mert megálmodott egy igazi B kategóriás (van az Zs is) trash képregényt. Az biztos, hogy ehhez foghatót még a Deadpool oldalain sem olvashattunk.

Félreértés ne essék, ilyen is kell (?), biztos megvan a felvevőközönsége. Én egy közepesen szórakoztató darabnak tartom, így másfélszer elolvasva. Párszor felröhögtem, mert tényleg nagyon elborult cucc.

Garibaldi egy olasz forradalmár, a 19. században működött, az egységes olasz köztársaságért harcolt. Legalábbis, amit a wikipédia állít róla. Amit viszont még a wikipédia sem tud róla: harcolt zombik, gonosz varázsló, meg egyéb förmedvények ellen is. Ja és vannak a képregényben űrlények is. A főgonosz meg azért gonosz, mert Garibaldi ágyba bújt az asszonyával és egy csikket nyomott el a szemében. Komolyan. Aztán a másik szemében is elnyomnak egy csikket.

Arra mindenképpen jó ez a képregény, hogy erre felfűzzek egy hétköznapi geekmenést, mert amúgy is marha rég volt ilyen.

Szóval Garibaldi harcolt a zombikkal, Frankensteinnel, hát egyelőre ennyit tudunk a képregényből. Itthon korábban a Nyugatosok is megküzdöttek már zombikkal. Voltak már dinoszauruszokon lovagló náci zombik is, no meg a Marvel zombik, amik egyáltalán nem szórakoztatóak. Szóval ez a zombis téma bárhova beilleszthető. De gondolkodjunk csak el.

Milyen lenne egy képregény, ha például Petőfi Sándor küzdene meg jövőből érkezett űrterroristákkal? Vagy Szent István király egy anomália következtében egy idegen bolygón vadászna óriás bogarakra. Tatárjárás helyett is el tudunk képzelni egy ork inváziót nem? De a túlvilágról a seregei élén visszatérő Szulejmán is tudna fejtörést okozni egy 21. századi Európának.

Lényegében ilyen képregényt, mint a Garibaldi vs. zombies, bárki tudna írni, ez nem egy ötlet, ez egy agymenés. És valaki ilyet megvesz? Én megvettem! Ostorozom is magam miatta rendesen.

Na de nem akarok róla senkit lebeszélni, csak készüljetek, hogy ez egy nagyon random cucc, nulla történettel.

„Nem rejtőzhetsz el! Látlak téged. Az ürességben nincs élet, csak halál.”

Tizenegy Oscar jelölés, négy Oscar-díj, 20 év. Igen. Telik az idő. És most tegyük fel a kérdést magunknak: az elmúlt 20 évben hányszor láttuk minden idők egyik legjobb fantasy filmjét, a Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetségét? Biztosan sokszor, mert némelyikünk betéve fújja az egészet. Ne nézzetek rám így, nem én vagyok az. Ennyire nem nézhettek kockának.

Pedig marha sokszor láttam a filmeket, és majdnem betéve tudom, főleg az első rész emlékezetesebbnél emlékezetesebb, mára szállóigévé vált mondatait.

Éppen ma 20 éves a film, ami megtanította nekünk, hogy nem a méret a lényeg. Vagyis, hogy igen kisnövésű, ámde igencsak jóravaló aprónépség is képes nagy dolgokat véghezvinni. Jól van, na, a film alapjául szolgáló könyvsorozat első része 1954-ben jelent meg először, itthon pedig 1981-ben. J. R. R. Tolkien a fantasy irodalom ikonja, számtalan író példaképe, akiről gyönyörűen tudtak kopizni rengeteg mindent, hogy sajátjukként adhassák el.

Tolkien saját nyelvet, azon belül nyelvjárásokat dolgozott ki, hogy hitelesebb legyen a Gyűrűk Ura világa, szerintem ennyire elvetemült íróval a világtörténelemben nem nagyon találkozhattunk. Tolkien világa számtalan szépirodalmi alkotásból áll, egy komplett mitológiát ölel fel. Szóval hajrá, érdemes elkezdeni, akár még ma, a Szilmarilokkal.

Na de hogy a filmről is essen szó. Úgy tartják nagyon sokan (köztük én is), hogy nagyon jól sikerült adaptáció lett Peter Jackson trilógiája. Egy fantasztikus kaland, ma is remeknek számító látványvilággal, és totálisan csak erre a filmre jellemző, középföldei zenével (Howard Shore).

A történet kiindulópontja (egy kis történelmi kitekintést követően), hogy a hobbitok által lakott Megyébe látogat Gandalf, egy hatalmas (mindenható?) erejű mágus, aki Bilbó születésnapjára érkezik Hobbitfalvára. A szülinapon Bilbó rejtélyes módon eltűnik (hála a nála lévő, a gonosz nagyúr, Volde… neeem, Szauron lelkének egy részét tartalmazó gyűrűnek). Gandalf leleplezi Bilbót, hogy nála a Gyűrű, és ráveszi, hagyja ott unokaöccsének, Frodónak.

A Gyűrű, az Egy Gyűrű hatalmával Szauron ismét egy elnyomó szemétláda lehetne, nem mintha hamvaiban jobb fejjé vált volna. Szauron szeme, egy magas torony tetején ücsörgő, tűzben forgó szemgolyó, kémleli Középföldét, a Gyűrű után kutatva. Ráereszti a világra a legmocskosabb, általa kifejlesztett lényeket, orkokat, lidérceket, trollokat, meg amúgy is mindenféle rémséget. Minden adott egy hatalmas kalandhoz.

A Gyűrű Szövetsége egy sokszínű kis csapat, akik arra tették fel életüket, hogy megakadályozzák Szauron újjászületését, és világuralomra törését. Emberek, hobbitok, elfek, egy törp és Smith ügynök a Mátrixból fognak össze, hogy közös erővel vigyék el a Végzet Hegyéhez a Gyűrűt, mivel csak ott semmisíthető meg, a vulkán lávájában.

És ha rávesszük magunkat a filmek bővített változatainak megnézésére, úgy fél napnyi tömény kalandban lehet részünk.

És hogy mit köszönhetünk még a Gyűrűk Urának? „One does not simply” memék tömkelegét, azt, hogy „ez mordori nyelven íródott, én meg nem szólalok rajta”, a végtelenített „saxo Gandalfot”, és még sok mást, csak hogy komolytalanok legyünk.

Én azt mondom, hogy induljunk el egy kalandra idén is, és nézzük meg a Gyűrű Szövetségét, kicsit nosztalgiázzunk, és élvezzük ezt a remeket.

Bélu voltam. Sziasztok!

Jamie Foxx bújik Electro (magyarul Elektro) bőrébe. A 2014-es Pókember 2. filmben Max Dillon villamosmérnökként dolgozott az Oscorp-nál, nagyjából senkinek érezte és látta magát, és miután egyszer Pókember megmentette, nagyjából istenként tekintett rá. Szülinapi ajándéka az, hogy áramütést szenved el szerelés közben, majd egy genetikailag módosított elektromos rájákkal teli medencébe esik. Ennél szebb ajándékot nem is kívánhatott volna! Annyi előnye mégis származott a dologból, hogy elektromos ereje lett, aztán szépen felvette az Electro nevet. Később lesz majd egy menő ruházata is, amely segítségével irányítani tudja újonnan megszerzett képességét. Persze ez így csak nyomokban tartalmazza a képregényes Elektro karaktert.

Nagyon sok Marvel karakterhez hasonlóan Elektro is Stan Lee és Steve Ditko fejéből és ceruzájából pattant ki. Az Amazing Spider-Man kilencedik számában lépett színre, 1964-ben. Meg lett villámcsapva (elnézést), egy mutáció lépett fel, ezáltal élő kondenzátorrá változott. Borzasztó zöld-sárga ruhába bújt, amiből valamennyit kapunk is a filmben. Úgy tűnik, bár ugyanaz a karakter, ugyanaz a színész, mégis szinte teljesen független az előző filmes megjelenésétől. Éljen a multiverzum! Mindig lesz lehetőség javítani, változtatni, és ha valami nem jól sikerül... Fogd rá a nyuszira! Ja, és mivel ez a New York-i világ, Fenegyereknek is meggyűlt vele a baja, klasszikusak számítanak a találkozásaik. (Elvileg hamarosan újra láthatjuk majd Fenegyereket is a filmvásznon, ráadásul a sorozatban megismert Charlie Cox által megszemélyesítve, aki a lehető legjobb választás. De ez csak zárójelben.)

Most már tényleg szorul a hurok, nyakunkon a premier. Lesz pár remek és látványos összecsapás, ez tuti. Készüljön mindenki belátása szerint, és ne felejtsetek el fertőtleníteni és hidratálni! :D

A visszaszámlálásunk utolsó előtti állomásaként ma Dr. Curt Connorst vesszük górcső alá, mint a Pókember: Nincs Hazaút utolsó trailerében egy szellemtől pofont kapó Gyíkot.

A Gyíkot Stan Lee és Steve Ditko alkotta meg, először az Amazing Spider-man 6. számában jelent meg 1963. novemberében. Azóta pedig rengeteg más történetben is, egy igen közkedvelt szupergonosz.

Dr. Curt Connors egy balesetben elvesztette a fél karját, és egész életében azon munkálkodik, hogy a gyíkok DNS-éből kinyert szérummal az embereket is alkalmassá tegye arra, hogy visszanövesszék egyes testrészeiket. Az emberkísérletekre nem igazán kap már pénzt, ezért úgy dönt, kipróbálja magán a kísérleti fázisban lévő gyógyszert, ami egereken igencsak látványos eredményt produkált…

Connors doki tehát kipróbálja a gyíkszérumot, ami miatt stressz hatására egy igazi vadállattá, a két lábon járó, szakadt laborköpenyes Gyíkká változik, aminek a viselkedése teljesen kontroll nélküli. Ilyenkor Connors teljesen a háttérbe szorul, egy képregényes történet szerint a doki személyisége már meghalt, és csak a hüllő maradt (ez a Vedlés című történet, itthon is megjelent a Kingpin Kiadó gondozásában).

A trailerben látott Gyíkkal a Csodálatos Pókember film első részében találkozhattunk, Rhys Ifans alakította (rohadt jó színész). Magával a filmbéli megvalósításával elégedettek lehettünk volna, ha nem ismernénk az eredeti megjelenését, ami nem ilyen kuglifejű zöld, farokkal is rendelkező emberszerű szörnyeteg, hanem egy hosszú állkapcsú, inkább krokodilra (valahol elég rendes fogsorral rendelkező gyíkszerű hüllőre) hajaz.

A Csodálatos Pókemberben a Gyík az egész világot gyíkká akarta volna változtatni a szérum segítségével, mivel úgy gondolta, ő lett az evolúció csúcsa, így az emberiség tőle akár el is pusztulhat. Nem mellesleg azért a szérum a legtöbb emberre nézve halálos lett volna, így inkább lett volna ez egy népirtás, mint megváltás a Gyík részéről.

Természetesen a terve sikertelenül zárul, és könnyes búcsút vehetünk tőle a film végén, mivel a nem igazi Pókember, Andrew Garfield megölte szegényt.

Nos, úgy tűnik mégsem ölte meg véglegesen, mivel a Pókember: Nincs Hazaút trailerében vidáman ficánkol a multiverzumos rosszalkodásban. Ettől már herótunk van, de nem baj. Még bízunk a legjobbakban.

Bélu voltam. Sziasztok!

Elkezdtük a visszaszámlálást a Pókember: Nincs Hazaút premierjének napjáig, és nem kisebb célt tűztünk ki, magunk elé, hogy minden nap bemutassunk egy-egy karaktert, akiket a korábbi filmekből ismerhetünk, és megjelentek a legújabb Pókember film legutolsó trailerében.

A mai alanyunk pedig nem más, mint Dr. Otto Gunther Octavius, azaz Dr. Octopus. Pókember egyik, ha nem a legikonikusabb ellensége, viszont annyi szent, hogy nagyon rég óta tör borsot a Pók orra alá.

Pontosan 1963. óta. Stan Lee és Steve Ditko alkotta meg ezt a négy plusz végtaggal rendelkező halálos alakot. Oki Dokihoz ugyanis hozzánőtt négy kiberbiotikus, robotikus, és egyébikus atombiztos kar, amikkel egy buszt is simán félbetép. Meg úgy általában elég sok mindenre jók ezek a karok.

Dr. Octopus egy neves atomfizikus, és természetesen a sorsát egy kísérlet során bekövetkezett baleset változtatta meg, amikor is hozzánőttek a robot karjai. Pókemberre igazából egy kísérleti alanyként tekint, meg egy csöppet meg is bolondult szegény, mivel kudarcaiért általában nem magát, hanem a körülményeket és Pókembert hibáztatta.

Nos, az igazi Pókember film második részében Oki Doki eredete a fentiek szerint alakult, viszont őrületét a robot karok okozzák, amik önálló gondolkodásra is képes titánacél karmok. Ezért is van az, amikor a dokit Peter szembesíti azzal, hogy az atomkísérlete miatt egész New York a semmivel válhat egyenlővé, a Doki észhez tér egy kis időre, és az egész hóbelebancot magával rántja az óceán mélyére. Szóval úgy nézett ki eddig, hogy meghalt. Eddig.

Az új trailerben ugyanis az idős(ebb) Alfred Molina is felbukkan, aki nem igazán érti, hogy ez a Peter Parker nem az a Peter Parker, szóval kb. úgy járt, mint én a trailer nézése közben. De persze örültem, hogy visszatér Molina, de na. Azért kettős érzéseim vannak a felbukkanásával kapcsolatban.

Nekem, mint az igazi Pókember filmek rajongójának rosszul esik az, hogy ezek az új, menő arcnak szánt főszereplők kinevetik Dr. Octopust, a neve miatt. Most komolyan, kinek készült ez a film? Mert ezen maximum egy ovis nevet. Másrészt úgy érzem, hogy a Marvel ezzel mindannyiunkat egy kicsit kinevet. Az egész képregényes társadalmat, mivel most úgy adják elő, mintha az MCU lenne az etalon (közel sem az), és minden más, ami ezen kívül létezik, csak másodlagos. Ugyanis az MCU univerzumában nem él Oki Doki, sem Zöld Manó, sem egy rakás egyéb főgonosz. Tudtuk, hogy Venom sem létezik ebben az univerzumban, viszont a Venom 2. végefőcim közbeni jelenetében beemelték őt is az MCU-ba.

Szóval a trailernek ez a kinevetős része annyira nem tetszett, és van egy sanda gyanúm, hogy a film is ezzel a multiverzum dologgal ismét rossz lóra tett. Mivel semmiféle koherenciát nem mutat az MCU, úgy általában semmivel sem, ami képregény.

A képek között az igazi Pókember filmből válogattam pár képet Oki Dokiról, a képregényes megjelenéséről is, és az Ultimate Spider-man sorozatban felbukkanó Dokiról is egyet-egyet. Egyébként az Ultimate sorozatban a teljesen szétmutálódott Zöld Manó veri agyon a Dokit, mert nem akarta megölni Petert. Ezt csak úgy megjegyeztem, mert tök baró.

Bélu voltam, sziasztok!

Sandman. Na, ez nem a Neil Gaiman epikus legendás monumentális Sandman. Ez Homokember. Nem az, aki homokot vagy álomport hint az emberek szemébe. Vagyis... azt is megteheti, de saját testéből. Ez így nem kicsit bibliai fordulat, ez most esett le. Szóval adott ez a William Baker (egyéb ismert nevén Flint Marko), aki suliban még ígéretes (amerikai) focista, viszont később inkább megkeseredett, agresszív bűnöző lesz. Na ja, néha vannak rossz döntéseink. Böribe is bekerül, ahonnan megszökik, és egy tengerpartra keveredik, ahol nukleáris kísérleteket folytatnak. Bárkivel előfordulhat. Persze itt sugárzás éri, és mivel homokkal van éppen kontaktusban, testének molekuláris struktúrája ahhoz hasonlóvá válik. Én meg egyszer gyíkká változtam, de már elmúlt! Ja, nem, az is Pókember egyik (vagy egyík) (bocs!) ellenfele volt...

Egy ilyen alakváltó lény szinte végtelen erővel és hatalommal rendelkezik, és majdnem legyőzhetetlen. Lássuk be, ha nem lennének mindenféle kitalált trükkök, amik a valóságban persze lehetetlenek, egy ilyen homokember azt tenne, amit csak akar. Hiszen nemcsak az alakját tudja változtatni, hanem az állagát és a méretét is. És mit tudunk tenni egy hatalmas méretű gondolkodó valami ellen, ami ráadásul kőkemény is lehet? Pontosan. Semmit. De nyilván nem neki drukkolunk, hanem Pókembernek!

Sőt, Pókembereknek! Mert a Loki sorozat első évadának végén kimondatlanul, de egyértelműen beköszöntött az MCU multidimenzionális multiverzumos kora. Ami legalább olyan jó megoldás, mint az időutazás. Hiszen bármit megtehetnek, kitalálhatnak, majd oda-vissza alakíthatják. Nagyot hibázni nem lehet. Max pár film után Pamela felébred, Bobby pedig ott van a zuhany alatt. Szóval érdeklődve, de vegyes érzésekkel várom én is az új Pókember filmet. Látványos lesz, szórakoztató lesz, de még nem tudom, mennyire vagyok én a célközönség. Na, majd meglátjuk!

Sziasztok emberek, szerte a multiverzumban!

Mivel hamarosan közeleg a mindenki által várt Pókember: Nincs hazaút premierje, ezért úgy gondoltuk, ráhangolódásként felelevenítjük, hogy a trailerben látható arcok miről is ismertek.

Első napunk alkalmából: Norman Osborn, alias Zöld Manó következik.

Nem titok, hogy gyermekkorunk Pókembere számunkra az igazi Pókember, és nekünk az Ő ellenfelei voltak A NAGYBETŰS GONOSZOK. Közülük Norman Osborn volt az első, akit a zseniális Willem Dafoe személyesített meg fantasztikusan.

A filmbéli Manó eleinte jó ember volt, Peter (Tobey Maguire) kvázi mostohaapja, mentora, aki főszereplőnk legjobb barátjának, Harrynek (James Franco) édesapja.

Norman cége, az Oscorp gigavállalat csőd szélén áll, egy kísérleti stádiumban lévő szuper katona szérum és annak kiegészítéseként létrehozott fegyverarzenál (légdeszka, embereket szétporlasztó villanógránát, speckó páncél) viszont megmentheti.

Norman a cég megmentéséért kísérleti patkányként fekszik a tudósok keze közé, és a kísérlet sajnos kudarcba fullad. Norman szupererős lesz, viszont elveszíti az ép eszét.

Pókemberre vadászva rájön annak titkos személyazonosságára, így nem csak Peter, de szeretett May nénikéje, és barátnőjelöltje, Mary Jane Watson is veszélybe kerül.

A film végén tudjuk, a Pókemberrel életre halálra hívott harcban véletlenül saját magát öli meg. Mivel a Pók ösztöne előre jelzi neki a háta mögül érkező, őt felöklelni készülő légdeszkát, ami pont Normant belezi ki.

Ezért is marha érdekes lehet, hogy mit akarnak az új film készítői a karakterrel...

Miért emlékezetes a karakter? Willem Dafoetól, és a jelmeztől. Legalábbis ami engem illet. Azért az a jelmez olyan, hogy nem csodálom, hogy May néni összecsinálta magát, amikor rátört a házában.

Mindenesetre remélem, hogy ugyanaz a Manó tér vissza, akit ismerhettünk már az eredeti trilógia első részéből. Erről árulkodik ugyanis a film oldalán a színészlista is. :)

Bélu voltam, sziasztok!

Sziasztok!

A Mangafan Kiadó egy elég frankó akciót szervezett, és Tibi koma hatására én sem voltam rest ezt kihasználni. Egyrészt minden kötet 2.000,-Ft, másrészt három kötet után a negyediket ajándékba kapod, miközben postaköltséget sem számolnak fel. Ez több, mint amit kibír a geek lélek. Szóval rendeltem pár mangát.

A csomag első része Takahasi Cutomu Élni című képregénye. Egy olyan képregény, amiben senkit nem lehet szeretni.

Mi lehet a halálraítéltek legfőbb kívánsága? Leginkább az, hogy élni szeretnének. Jasiro Tensú is egy a halálsoron a sorsukat váró rabok közül. 5 ember haláláért felelős. Elbúcsúzik társaitól, de nem is a kivégzőosztag elé viszik. Egy titkos kormányügynökség felkínálja neki, hogy élhet. Hogy miért? Hát izé. Természetesen aláír ő bármit, csak élhessen.

Jasirot és egy rabtársát egy másik börtönbe szállítják, ahol kedvükre zabálhatnak is részegeskedhetnek. Egészen addig, amíg el nem kezdődik egy kísérlet, mely során kiderül, ki a nagyobb gyilkos kettőjük közül.

A szomszéd cellában egy boszorkány él, egy gyönyörű, szexi hentai csaj, aki alig várja, hogy megkaparintsa egyiküket. Ugyanis a testében egy olyan valami él, ami szeretne tovább is élni. A végső megoldás vajon mi lesz? Nem árulom el, mert köcsög vagyok

Az Élni egy marha jól kinéző horror, amiben a legrosszabb rémálmaink kelnek életre. 16 éven aluliaknak nem ajánlott.

A Mangafan képregényei nagyon igényes megjelenésűek, az összes kapott egy szép színes védőborítót, ami kellemes meglepetésként ért. Tök jó őket kézbe venni.

Szerintem érdemes rá beruházni.

Bélu voltam. Sziasztok!

Nagyon sok Image Comics által kiadott képregény van. Párról már írtunk is, egy részét még kóstolgatjuk, néha kíváncsian várunk egy új megjelenést, máskor pedig csak legyintünk. Néha már inkább az utóbbi kategóriát szeretjük jobban, mert azt nem kell se megvenni, se elolvasni. Ha a számokat nézzük, akkor - nyolc százalék körüli piaci részesedéssel - a harmadik helyen áll. Nem nehéz kitalálni, kik vannak az első két helyen. Viszont ez azt is jelenti, hogy minden réteget, érdeklődést, igényt, meg mindent próbálnak figyelembe venni és kielégíteni. Szóval van egy rakás érdekes dolog. Meg egy másik rakás érdektelen. Viszont, ha ezekből valamit itthon is kiadnak, magyarul, az feltételezhető, hogy jól átgondolt döntés, és - bár mindenkinek úgysem tetszik - széles körben népszerű és elfogadott. A "Southern Bastards - Déli rohadékok" egy... ilyen?

Nézzük másképp. Az írója Jason Aaron. Hatalmas név. Harvey- és Eisner-díj nyertese, és persze többszörös jelölt is. Alabama államban született és nőtt fel, ami később még fontos lehet. Lesz. Olyan címekért felel, mint pl. (az itthon is megjelent) Thor: A mennydörgés istene, Punisher MAX, egy rakás Wolverine (és millió egyéb dolog is, amit az internet nálam jobban tud), DC vonalon pedig Scalped, Hellblazer. A rajzoló Jason Latour (pl. Wolverine, Scalped), párszor pedig Chris Brunner. Latour Dél Karolinai születésű. De a két Jason társszerző, és azért is működik a dolog - nemcsak ennél a képregénynél, hanem a többi közös munkájuk esetében is -, mert a két déli srác hasonlóan látja a világot, így olyan elemeket tudnak bevinni az egészbe, amitől fura, de valahol mégis hiteles tud lenni.

A magyarul megjelent első kötet az első négy füzetet tartalmazza. Eredeti címe "Here was a Man", magyar verzióban "Itt férfi nyugszik". Az egykori helyi amerikai futball sztár hazalátogat. Sok romantikus film kezdődik így. A helyszín az Alabamai Craw megye. Bonyolítsuk a dolgokat. Earl Tubb előző látogatása óta eltelt negyven év. Az apja a helyi seriff volt, aki baseball ütőjével intézte a dolgait, és nemcsak a helyi suttyók utálták, hanem a fia is. Borzasztó személyisége volt, a srác inkább elment Vietnámba harcolni, minthogy mellette legyen. Közben az öreg meghalt (erőszakos halált halt, ki gondolta volna?), jó ideje, Earl pedig elment összeszedni a házban maradt dolgokat, hogy végleg megszabaduljon mindentől, ami oda köt(het)i. "Otthon" szembesül azzal, hogy szinte semmi sem változott, sőt, csak rosszabb lett. Szinte mindent Boss irányít, a "főnök", aki alapjáraton a focicsapat kemény edzője, de minden fontosabb helyi biznisz is az ő irányítása alatt van. Meg sok minden más is. Főhősünk - természetesen - belecsöppen egy olyan helyzetbe, amivel magára haragítja a helyi "vagányokat". Ezek a "menő" srácok tipikus suttyók, akikre az amerikai szleng azt mondaná: white trash, redneck. A helyzet egyre reménytelenebb, Earl egyre mélyebbre süllyed ebbe a "csodálatos" otthoni mindenbe. Érezhető a feszültség, a kilátástalanság, és nagyon drukkolunk a főszereplőnek már az elejétől, hogy jól jöjjön ki ebből, sőt, változtatni tudjon. A sok tenyérbemászó alaknak legszívesebben mi is bemosnánk párat. Hogy aztán mi is életünk legrosszabb helyzetébe kerüljünk...

Nagyon jól felépített képregény, nagyon filmszerű az egész. Ezt a rajzok nyers stílusa is keményen alátámasztja, bár az elején kicsit szokni kell. A színezés alapján mindig egyértelműen tudjuk, hogy az a jelen vagy a múlt képe, ami szükséges, mert sok flashback van. Néha túl sok is. Illetve nem túl sok, hanem túl pici morzsákban. Értem én, hogy kellenek a párhuzamok, de ezt mondjuk meg lehet oldani egymással szemben lévő oldalakkal is, nem csak "egyik panel a jelen, másik panel a múlt", és ez a váltakozás megy akár két oldalon át. Persze ez ritka, nem kell megijedni. És az egész, az összkép bőven kompenzálja ezt az apróságot. Tény, hogy bírni kell a vért, az erőszakot, a verbális agressziót, a trágárságot, viszont egyik sem öncélú, mindegyik része a történetnek, a karakterek felépítésének és létezésének. Egy dolog biztos: engem beszippantott!