Eddig nem foglalkoztatott a Fantasztikus Négyes, Stan Lee és Jack Kirby szuperhős csapata. És az eddig-en van a hangsúly. Ugyanis a Frike Comics kiadja a klasszikfantasztik képregénysorozatot, amiből az első részt be is zsákoltam a Szegedi Képregénybörzén és már láthattatok róla egy-két képet.
A sorozat első része 4 füzetet tartalmaz, 2021-ben jelent meg, a Fantastic Four #68 számától kezdi el a történetmesélést, és ha a wikipédia jól tudja, ez 1967-ben jelent meg először. A képregény felső sorában a világ legnagyszerűbb képregényét ígéri az olvasónak, és valamennyire igaz is lehet, már ami engem illet. Ez túl jó ahhoz, hogy bárki, aki a szuperhősökért rajong, kihagyja.
A karakterekkel eddig csak crossoverekben találkoztam, így számomra majdnem idegenek voltak. Mr. Fantasztikus, a Láthatatlan Lány, a nagyon is látható Lény és Johnny Storm, az emberi fáklya alkotják ezt a remek bandát.
Lee és Kirby igen emberire alkotta őket, nem egysíkú arcok, akik csak püfölik a gonoszokat vagy egymást, sikerült azért érzelmeket is adni nekik. És pont ez a klasszikus képregény általam legszeretettebb tulajdonsága. Mert a rajzok is gyönyörűek, a színezés is brutális, de mégis, a történetmesélés viszi az egészet. A panelek vezetik a szemet, könnyű olvasni, viszont elég sok a szöveg, így van is mit. Valakit, néha engem is szokott zavarni, hogy sok a mellékes beszéd Stan Lee műveiben. Mivel ezek füzetekben jelentek meg, hetekkel egymás után, így ha nem olvasta az előzőt a vásárló, valahogy tudnia kellett, mi történt eddig. Itt viszont szerintem egyáltalán nem tolták túl a szájbarágást.
A történetben fordulat fordulatot követ. A kiindulópont Ben Grimm bűntudata, hogy barátnőjét, aki megvakult, kihasználja, mert, ha látná, valószínűleg taszítaná a külseje, ezért ismét (?) fejébe veszi, hogy vissza akar változni emberré. Reed egy neves kémikust keres meg, hogy a kozmikus sugárzás hatását segítsen neki semlegesíteni a Lényben, viszont a tudóst félúton elrabolja egy titokzatos idegen, aki a Fantasztikusok halálát kívánja. A rejtélyes koma a doktor helyébe lép, és agresszívvé változtatja Bent, aki saját társai ellen fordul…
Összességében szomorú, hogy ebből a sorozatból mára már 9 rész megjelent, és közeledik a tizedik rész megjelenése is hamarosan, szóval lesz mit bepótolni. Ezt biztosan fogom olvasni.
A képregény jól néz ki, kis alapú, ragasztott papírkötésben. Ha nagyon keresni akarok benne hibát, talán azt tudnám felhozni, hogy a margót én szélesebbre hagytam volna, hogy ne szoruljon be a panel a kötésbe. Így viszont eléggé ki kell nyitni a füzetet, hogy a belső széleken lévő szöveget olvasni tudjuk. De ez csak szőrszálhasogatás.
Bélu