Néhány hete posztoltunk a Szegedi Képregényfesztiválról, ahol én nagyon keveset költöttem, nem úgy, mint Tibi, aki ott sem volt, viszont velem vásároltatott be. Most szakad le a plafon. Szóval vettem néhány képregényt a fesztiválon, de csak olyanokat, amiket meg KELLETT vennem, mert szólítgattak, kérleltek, hogy vigyem őket haza. Na, az egyik ilyen képregény a Nero Blanco Comix Robin Hoodja.

A képregény több mint kétszáz oldalas, ragasztott papírkötés. A rajzai fekete-fehérek, ezek mára klasszikusnak mondható történetek, de ne ijedjen meg senki a szótól. Az angol és francia képregényirodalomból válogat a kötet, így elég változatos, de mégis valahogy koherens az egész.

Robin Hoodot senkinek nem kell bemutatni. A fuszeklik fejedelme, mocskos bűnöző. Persze, hogy nem. Robin Hood a Sherwood-i erdő ura, a normannok jókedvének elrontója. Amit a gazdagoktól elvesz, odaadja a szegényeknek.

Szóval ebben a kifejezetten szép és vaskos kötetben kilenc történetet olvashatunk Robin és vidám cimborái kalandjaiból. Habár minden történet más, mégis belengi Robin mondai léte, amit ő képvisel. Akármilyen problémával kerül szembe, mindent megold így vagy úgy, lényegében ő a Sherwood-i Pókember. Erős, gyors, nagyon pontosan lő nyíllal célba, és még falra is mászik, ha arra van szükség. Tiszteli és védi az embereket, gyámolítja az elesetteket.

A csávó annyira király, hogy bomlanak érte a népek, viszont a hírnévnek az az ára, hogy bármi van, egyből nála csörög a 112-es segélyhívó, és a békéscsabai mentők helyett is a kórházat keresik rajta. Szegény szerintem totál kialvatlan, annyi dolga van.

Elkalandoztam megint. Szóval A képregényre visszatérve. Robin rendkívül furfangos, és a történetekben legtöbbször van egy-két jól elhelyezett csavar. Egyszer-kétszer hangosan felröhögtem. Főleg az első két történet verte ki nálam a biztosítékot, az eltűnő szarvasokkal és a boszorkánnyal. El kell olvasni, és tudni fogjátok, mire gondoltam.

Az első képregény 1955-ös, a legfrissebb pedig 1966-os, szóval ismét egy képregény-történelmi ereklye kerülhet az olvasó kezébe. A kötet végén Bayer Antal utószavában a II. világháború utáni angol és francia képregénykiadás és alkotás rejtelmeivel, Robin Hood történelmiségével (hogy élő ember lehetett-e ő egyáltalán, vagy csak kitalálták az egészet) ismerkedhetünk meg.

Továbbra is azt mondom, hogy egy-egy ilyen kötet elkészítése során rengeteg kutatómunka van, arról nem is beszélve, hogy Tóni fordította és szerkesztette az egészet. Hatalmas tisztelet (ezért is).

Egy szónak is száz a vége, Robin Hood a Sherwood-i Pókember, csak nem olyan balfék. Egy igazi középkori macsó. Rendkívül szórakoztató kis történetek, szebbnél szebb rajzokkal. Jó kis (ál)történelmi cucc ez, jó humorral, és sok akcióval. Egyetlen este alatt elolvastam. Letehetetlen.

Bélu

Nem titok, hogy Diabolik az egyik kedvenc képregényes karakterem. Elég visszanézni a bejegyzéseket, gyorsan kiderül. Tavaly jött egy Diabolik film is, amit jó lett volna megnézni, na de... hol? Pár héttel ezelőtt ez megoldódott, ugyanis bekerült az HBO Max kínálatába. Nem estem neki azonnal, legalább egy napot vártam vele. Azóta eltelt több nap. Hagytam egy kis időt neki, leülepedni, elengedni bizonyos érzéseket, vagy nem is tudom.

A film alapjait nagyjából ismerhetjük, magyarul is megjelent képregényekről van szó. Bár aki az Anagram kiadó köteteit ismeri, érezhet némi időzavart. Is. De adaptációk esetében ez általában így van, ilyeneken nem szabad fennakadni. Kicsit veszünk innen, kicsit onnan, Diabolik már sok mindent csinált (ezt nem részletezik), Evan Kant pedig most jön képbe. Leginkább az ő eredettörténete ez a film, sőt, ha Google-ba beírom, hogy "Diabolik 2021" akkor Eva az első, Diabolik a második a sorban. Szerintem is.

Nem vagyok filmkritikus, filmesztéta vagy bármi egyéb. Ez a része másokra marad. Szóval viszonylag röviden le tudom írni a véleményem. :D Van hozzá magyar szinkron is, hallottam. Vagyis belehallgattam, de nagyon gyorsan visszaálltam eredeti hangra, magyar felirattal. Sokkal jobb a hangulata, ad hozzá némi pluszt. És néha kell az a plusz. Mert Diabolik - bár feketébe van öltöztetve - eléggé szürke. És ahogy egy képregényes karakterhez illik, lapos is. Kicsit a történet is olyan, a hangsúly is máshol van, és valahogy a főszereplő (Luca Marinelli) sem tökéletes. Rákerestem egyéb szerepekben, és azokban hitelesebbnek tűnik, már előzetesek alapján is. Ginko (Valerio Mastandrea) felügyelő sokkal jobb, mellékszereplőként néha sokkal jobb a színészi játéka, mint a főhősé. És akkor... Eva Kant! Ez volt a reakcióm, amikor (Miriam Leone) először megjelent a képernyőn. Eva Kant! Mintha a képregényből lépett volna elő, csak színesben. Nagyon jól sikerült elkapni nemcsak a megjelenését, hanem a mozgását, viselkedését, mindenét. Bár a miértje nem kap magyarázatot, és nem is tudom, hogy egyáltalán van-e rá értelmes magyarázat? Egyszerűen csak vonzza a bűn, a bűnözés, az izgalom, az illegalitás, az ékszerek, a kincsek, a pénz. "Egyszerűen".

A képi világ és a szereplők mozgása, létezése nagyon képregényes, ez hatalmas plusz pont. Hollywood kicsit torzított volna a színeken, hogy jobban meglegyen a hatvanas évek hangulata. Talán én is, mert a ruhák és a hajviseletek annyira nem győztek meg. Határeset. Szóval felemás érzéseim vannak. Egyrészt nagyon képregényes, remek Eva Kanttal, másrészt pedig tévéfilm feeling, szürke Diabolikkal. Rajongóknak persze ezt is meg kell nézni. De inkább olvassuk a képregényeket. És nem mintha eddig nem lett volna mit, de napokon belül megjelenik egy 600 oldalas megakötet - Diabolik Magnum - Az elveszett ékszerek -, szóval: hajrá!

Szebbnél szebb Mikulásos témát találhatnánk a mai napra, de mi mégsem így teszünk. Erre fontos okunk van, ugyanis ma 20 éve, hogy az amerikai mozik bemutatták az Equilibrium című filmet. Itthon megkapta még a beszélő Gyilkos Nyugalom alcímet, mert szeretjük az ilyet.

A történet Libriában játszódik, a III. Világháborút követően. A totalitárius diktatúrában a Tetragrammatron Tanács uralkodik, élén az Atya, aki a grammatron papjain keresztül félemlíti meg az ártatlan érző emberi lényeket. Az új világrend szerint ugyanis az embertelenség oka maga az emberség, az érzés. A háborúk képével riogatva az emberek rendszeres időközönként beadják maguknak az aktuális prozium adagjukat, aminek hála elveszítik az érzés képességét.

Christian Bale játssza a főszereplőnket, Preston papot, aki az érzésbűnözőket hajkurássza, társaival egyetemben. Hajthatatlan a csávó, mindenkit kinyír, aki érez. Az érzésbűnözők ugyanis ellenállást szerveznek, így az ilyen bűnöző elemeket megtalálásuk esetén azonnal ki kell végezni. Miután Preston megsemmisíti a Mona Lisát (a művészeti alkotások is érzést váltanak ki ugye), megöli társát (Sean Bean, ezen nem is csodálkozunk már), akiről kiderül, nem szedi a napi adag viagráját, ezért bűnözővé válik.

Preston másnap véletlenül eltöri a fejadagját, ezért a központba menne másikért, viszont az Ellenállás miatt fejetlenség uralkodik, így nem kap szedukszent, muszáj lesz beérnie a macskagyökér teával. Az meg tudjuk, semmire se jó. Oda is lesz a békés nyugalom.

A papban fokozatosan előtörnek az érzések, és a végén már úgy gondolja, nincs is szüksége a dilibogyókra, meg tud ő őrülni azok nélkül is. Közben persze folyamatosan hívja fel magára a figyelmet, hogy héló! Én érző emberi lény vagyok, de társán kívül senkinek sem tűnik fel ez.

A végére maga is az Ellenállás tagja lesz, mivel Jürgen (William Fichtner) beszervezi. Kérdés, hogy ennyien képesek lesznek-e megdönteni az Atya uralmát, vagy ők is mennek az élve elégető szobába. Ja mert itt ilyen is van.

A film szerintem nagyon jól ötvözi a különböző disztópiák legfontosabb elemeit. Van itt nagy testvér, szóma, és akció dögivel, csak győzze a szemünk a sok lövöldözést. A gun-kata nevű kitalált harcművészet szerintem marha látványos lett. Ezt maga a rendező, Kurt Wimmer és Jim Vickers (harcművész és kaszkadőr) ötlötte ki, a kung fu elemeinek felhasználásával. Japánban a film kultusz lett, így rengeteg animében átvették ezt a harcművészeti stílust. A lényege szerint a harcban minden mozdulat statisztikailag kiszámítható, így majdnem tökéletesen lehet célozni, és elkerülni a golyókat egyidejűleg. Ezért vannak ilyen fura pózaik a harcosoknak. Szerencsére Preston pap ennek a mestere, így garantált a sikere.

A film vérbeli akcióorgia. Van itt sötétben torkolattűzben pisztolyozás, géppuska-fordítós fejbelövés, és még szamurájkodás is, a végén az egyik komának leesett az álla. Vagyis az arca. Teljesen gyerekbarát tartalom.

Szóval annak ellenére, hogy nem hozott sok újdonságot az életünkbe az Equilibrium, összességében egy látványos és szórakoztató film, viszonylag kevés kínos jelenettel. Néha azért túltolták a fizikát, na.

Bélu voltam. Sziasztok!

Vajákról még nem is írtunk. Pedig szeretjük, még Witcher-kora óta. Biztos akad egy-két ember, aki a három játékkal eltöltött sok száz órát. Bevallom, én nem. Vagy gépem nem volt hozzá, vagy időm. Amikor az első játék kijött, sokan még nem is sejtették, mi a karakter múltja. Pedig Andrzej Sapkowski első írásait már '86-ban is olvashatta a nagyérdemű, igaz, lengyelül. És lehet a lengyel és a magyar bármekkora jó barát, nyelvileg azért van távolság. Ezt a távolságot csak 2011-ben sikerült áthidalni, mivel akkor jelent meg először magyar fordításban a Witcher. Vagyis a Vaják. Ebben az évben jött a második játék is, de ez már geek történelem. Mi pedig nem vagyunk töritanárok. Viszont van egy brit geek, aki nemcsak az Acélember, hanem a Witcher szerepét is magára vállalta, nem is akárhogy. Igen, Henry Cavill, aki talán még Hegylakó is lesz a jövőben. De ez csak szóbeszéd.

Tulajdonképpen ezeket kicsit kifejtve lehetne akár egy hosszabb írást is összerakni, de nem ez a cél. Nagyon gyakran gondolkodunk képregényben - most is. Van már több Witcher képregény, eredeti kiadójuk a Dark Horse. 2014 óta fut a sor, bár ez kicsit túlzás. Volt egy szál, amit Paul Tobin írt. Aztán jött egy Aleksandra Motyka, Bartosz Sztybor run. Majd még egy, de erre visszatérünk. Magyarul a Szukits kiadó adja ki, nagyon szép kis kötetekben. Itt a "kis" nagyjából szó szerint is érthető, a kiadó képregényei általában 155×235 mm-es méretekkel rendelkeznek. És pont ezen a vonalon jött egy kivétel is, a 195×290 mm-es omnibus, a Tobin run 3 + 1 történetével.

És most térünk vissza a "még egy"-hez. Ugyanis az eddigi kötetek inkább inspirálódtak a Vaják világából. Az írók a karaktert vették alapul, nem Sapkowski novelláit, könyveit. Ami viszonylag jó volt, mert nem tudjuk előre, mi fog történni, ott az izgalom, a kíváncsiság stb. Az "Egy csepp igazság" viszont az első kötet egyik novelláját veszi alapul. Én ennek nagyon megörültem, mert ezek a sztorik szippantottak be a Witcher világába. Aki pedig nem ismeri ezeket, most megtudhatja, kb. mire számíthat. Vagyis hát egyáltalán nem, mert minden kaland más. Azt pedig már sok egyéb helyről tudjuk, hogy néz ki a vaják (nem olyan jóképű, mint a sorozatban...), hogy varázsolgat (mert nem varázsló, de van egy jó alapképzése), mi van a nyakában és az mit jelent/jelez, hogyan kerül elő egy pillanat alatt a kardja, hogy ismeri fel a jeleket, a szörnyeket, hogy olvas nyomokat. Ez nem kevés. Most csak úgy lovagol, utazgat. Legalábbis úgy tűnik, aztán fene tudja. Szóval megy a vaják, nyomokat talál, gyanú van. Okosabb lenne másfelé menni, de a főhősünk... bátor! És megfelelő szaktudással rendelkezik a furcsaságok terén. A nyomok egy udvarba vezetnek, a kertben virágok. Zöld erdőben járt, kék rózsát talált. Aztán a kastélyból előjön a medvedisznóember, vagy valami hasonló. Megijed a vaják? Nem. És igaza van. Kiderül, hogy egy átok ül a szörnyetegen, de azt nem a két szép szeméért kapta. Sőt. De az átokkal csomagban elég sok pozitív dolog is érkezik. Felmerül a kérdés, hogy szabadulna-e az átoktól? Minek? Van szállás, korlátlan étel, ital, minden. De ha mégis szeretné, na, azt a vaják nem tudja megoldani. De az sem biztos, hogy sikerülne. Szóval... Meg amúgy is nő van a dologban. Akár több is. Mert az minden jó történetben van. Úgysem szpojlerezek, hiába várjátok! Ebben a kis novellában/képregényben nem számítana az olvasó ennyi fordulatra és csavarra, de Sapkowski mégis belepréselte. De ha ez nem elég: már kapható a következő Vaják képregény, „A feloldozás útja”!

A Szegedi Képregényfesztiválon a Kingpin Kiadó is kinn volt. Amikor odaértünk az eseményre, Bianka egyből az alagsorban lévő eladótérbe szaladt, mert annyi mindent szeretett volna nekem venni. Harza Tomiék kerültek nálunk utoljára sorra. Egy kép erejéig szerettem volna hozzájuk odamenni, de a képet, amikor ellenőriztem, akkor tűnt fel egy nagy alapos valami.

Marha nagy betűkkel volt ráírva, hogy Conan, a Barbár! Arnold Schwarzenegger nélkül. Mintha tudtam volna, hogy ki fognak adni valami ilyesmit, de nem sejtettem.

A Marvel Albumok sokadik része lett volna ez a kötet, viszont nem kaphatta ezt a címet, mert vannak jogok, meg ilyenek. A joggal nem is untatnálak sem Titeket, sem magamat. Amúgy ezt nem magamtól tudom, Tibi mesélte épp a cikk megírása előtt. Mivel Marvel Album, nagy alapú, szép TPB albumról beszélünk, kb. 100 oldalas, vékony gerince is van. A borítón Conan abál egy piros koponyát, mögötte a Nő, akit meg kell menteni.

A képregényt Jim Owsley írta, és John Buscema rajzolta. John Buscema rajzai nekem nagyon tetszenek, kifejezetten király Conan-eket rajzol, már a Fumax-féle Conan Kegyetlen Kardja sorozatban is láthattuk.

Conan ezúttal egy kincskereső kisködmönnek és a lányának segít megmenekülni a piktek földjén. A piktek mindig is kegyetlen népségnek voltak beállítva a Conan történetekben, most sincs ez másként. A lány Tetra, szemrevaló teremtés, és mivel a barbárunk magával viszi a túrára, fontos szereplővé válik mind ő, mind pedig hiányos öltözete.

Útjuk során, sok helyen megfordulnak egy térkép alapján, ami végül talán a kincshez vezeti őket, de ezt nem tudjuk meg, csak a második részből.

Conan továbbra is kemény, mint a kőszikla, viszont néha elejt egy-egy humorbonbont. Viszonylag sok démon keresztezi az útját, amik közül a borítón található koponya szerintem túl menő lett. Nem is szabad róla többet írni, mert ezt is olvasni kell. Azt mindenki tudja, hogy Conan nem szíveli a boszorkányságot, szóval… Cromra! Neki is esik mindnek.

Talán a színezéshez kellett csak hozzászoknom, mivel a klasszikus fekete-fehér Conannel találkoztam eddig. Ez nagyon retro színezés, 1985-ből, sok Marvel képregénynél láttunk már ilyet. Talán a hátterekkel nem foglalkoztak annyira, mint kellett volna, sok a fehér színezetlen hátterű panel. Máskor meg leesett az állam egy tájképtől. De összességében kellemes élmény.

Szóval jöhet a Conan 2. Köszi.

Bélu voltam. Sziasztok!

U.i: tart a képregényes nyereményjátékunk. Az esemény linkje itt található. 

Rég volt már Valiant kötetről ajánló igaz? Hát akkor belecsapunk most egy Rai köztes sztoriba. Ez a Fallen World, Dan Abnettől (ő írta) és Adam Pollinától (ő meg rajzolta).

Az ötödik évezredben élő kibernetikus hibrid nindzsa kalandjai a kedvenceim ebből az univerzumból, annak ellenére, hogy az eredeti sort Clayton Crain rajzolta, akinek nem vagyok oda a „photoshop meister” stílusáért. És itt egy rohadt nagy DE. Kilóg a monitorról. Crain rajzai nagyon illettek ehhez a világhoz. Többek között ez a kellemes csalódás vezetett ahhoz, hogy beleszerettem a Rai-ba.

Új-Japán, a cyberpunk űrbéli lebegő világa különböző szekciókból, városrészekből állt, mindenféle korszakkal, élőlénnyel, így maga a paradicsom volt. A mindenki által Apaként ismert mesterséges intelligencia tökéletes egyensúlyt tartott a földkörüli pályán lévő meseországban, amíg ki nem derült, hogy hatalmát emberi életek árán tartotta fenn. A Rai-k, mert többen voltak már a történelem során, mind erőszakkal, vagy egyéb fondorlattal lettek elvéve a szüleiktől, vagy éppen tragikus halált haltak szerelmük miatt. Ők azok, akik végtelen hatalommal rendelkeztek Új-Japánban, és fenntartották a rendet. Kardoznak, utaznak a Mátrixban, meg egyéb nyalánkságok.

Nos, amikor fény derül arra, hogy a legújabb Rai édesanyja erőszakos halált halt, és Apa áll az egész mögött, a nindzsa nem volt elégedett. A kibernetikusok és az emberek is mind mögé állnak, aminek Új-Japán bukása lett a vége.

Nos, itt lehetne vége a sorozatnak, de tudjuk, hogy 2019-ben folytatták, így most már rohadt hosszú (egyelőre kilenc TPB-t számoltam össze). Oké, a koronavírus betett ennek is, mint általában mindennek, de nem tettek le még róla. Viszont az eredeti Rai és a 2019-es sor között egy rahedli tölteléksztori született, amik közül az egyik a Fallen World (volt még egy 4001 A.D, egy Beyond New Japan és egy Rai vol. 4, amiben a korábbi nindzsák életéből láthattunk néhány képkockát).

A Fallen World mutatja be, hogy miként is találkozott Rai és Raijin, a prototípus, akinek az új sorozatban az a feladata, hogy Apa örököseit (ezek biztonsági mentések különböző formákban, lehetnek lényegében bármilyenek) felkutassa. Mert ha Apa ismét önmaga lesz, akkor vége a világnak.

Megtudhatjuk, hogy Apa megtalálta Bloodshot testét, így lett belőle Bloodfather, lényegében egy halhatatlan entitás, aki jelen állás szerint legyőzhetetlen. Ez annyira nem érhetett meglepetésként minket, mert az újabb részekben már találkozhattunk Bloodshot lelkével, egy „örökösben” bujkált. Szerintem nagyjából láthatjuk a történet végét. Az Eternal Warrior is csatlakozik a bulihoz, aki szintén egy halhatatlan lény, de a biomechanikus öngyógyító nanorészecskéket, amik most Apa testét alkotják, ő sem tudja elpusztítani.

De jó lenne, ha végre folytatnák ezt a sort. Iszonyat jól keveredik itt már minden. Az egyik képkockán Bloodshot dinoszauruszokat gyilkol (Új-Japánban feltámasztották a dinoszauruszokat is), hol egy elefántember és puma barátai segítenek legyőzni Apa akolitusait egy porig bombázott városban. Szerencsére a rajzok gyönyörűek, egyszerűen nem lehet betelni velük. Tényleg nagyon jó kis kötet lett ez is.

Folytatást követelek. Most. De jó lesz azonnal is.

Bélu voltam. Sziasztok.

Bemondta tegnap a Retro Rádió, hogy Szegeden ismét Képregényfesztivált rendeznek. Jó, jó, aki figyelt a facebookon, az tudhatta már vagy egy hónapja, hogy lesz, szóval, akit érdekelt a rendezvény, nem érte váratlanul. Amellett persze, hogy minden résztvevő kiadó a maga oldalán hirdette az eseményt.

Talán nem volt olyan eszeveszett nagy tömeg. A legutóbbi képregényfesztiválról, amin részt vettünk, arról olyan emlékeim voltak, hogy több ember volt. De az még a covid előtt volt, 2019-ben. Most azért elég jól elfértünk, két szinten voltak az árusok, külön helyiségekben az előadások, egyéb játszóterek gyerekeknek.

Egyéb programjaink mellett mi fél 12 felé értünk a Somogyi Könyvtárba. Az alagsorban és az első szinten voltak az árusok, én küldetésen voltam, ami egyrészt a saját és Tibor kívánalmainak beszerzésére összpontosult. Ezeket a képeken láthatjátok.

Az ott töltött másfél óra alatt László Márkkal beszéltünk pár szót, és rajzolt a Hellboy Budapesten kötetembe, amit ott vásároltam meg a Vad Virágoknál. Márktól elnézést kérek, hogy csak ez a belepislogós kép képszült róla, pedig zseniálisan pózba állt. Benne van a csávó kezében a Pokolfajzat, annyi szent. Dedikált printeket is árult egyébként.

A kötelező darabok beszerzése során Pádival, Pilcz Rolival és Fazekas Szűcs Istvánnal is beszéltem pár szót, utóbbi az X-Embörök standjánál éppen egy Leia hercegnőt rajzolt, aki fánkot süt. Mert kiadták neki feladatba, hogy itt nem ússza meg rajz nélkül. Kicsit a képregényrajzolás folyamatáról is dumáltunk, mert aprólékos munkával húzgálta ki a ceruzarajzot filccel, tehát ráért, én meg ott alkalmatlankodtam. Meg is jegyezte, hogy ez így marha pepecselős, ezért általában többen csinálják a különböző folyamatokat.

Harza Tomiékról is lőttem egy képet, mert széles repertoárral érkeztek, be is zsákoltam egy Conant, aminek olyan új képregény szaga van, hogy a kocsiban hazafelé szagolhattuk. Frissen, ropogósan jöhetett a nyomdából.

A Frike standjánál is voltam egy percig, ők szintén sokféle cuccal érkeztek, de mivel tőlük mindent előrendelésben szerzek be, így nem vásároltam, ezzel mentegetőztem is náluk, remélem elhitték, hogy tényleg így van. Majd a Dragonero lesz hamarosan, ami érdekes lesz nekem.

Igazából az egyik legjobb élmény az volt, amikor bemondták a hangosbeszélőbe, hogy Aleksandar Zograf dedikál majd a Nero Blanco standjánál, amit Bayer Antalnál kierőszakoltam, ezért elnézést kérek. Ugyanis a rendezvény előtt már volt erről szó, de nem tudtuk, hogy pontosan mikor is lehet elkapni a művészt, ezért Tóni azt is elintézte, hogy kétszer fél órát ott ült, és bőszen dedikált és rajzolt a frissen megvásárolt képregényeinkbe. Én a Tv függők mellett a Robin Hoodot is megvettem két példányban, mert Tibi erre is leadta a rendelését.

A legjobb élmény meg az volt, hogy végre Tóni standjánál sor állt. Jó volt abban a sorban állni, a Nero Blanco képregényeiről is beszélgetni, ajánlgatni egymásnak. Bayer for president, én azt mondom. Elintézte. Mi pedig békésen sorban álltunk, és amikor sorra kerültünk, kezet is rázhattunk Zograffal.

Nézzétek meg a galériánkat. Van itt Fesztivál loot rendesen. A képeken résztvevőkről fentebb írtam. Köszi mindenkinek a jó hangulatot.

Bélu voltam, sziasztok!

(Ja és itt még megjegyezném, hogy Pópity Egon barátomtól kaptam kölcsönbe egy Halmi Zsolt képregényt, mert szeretne róla egy bejegyzést látni a blogon. Hamarosan lesz is róla szó, de rohadt vastag, amellett, hogy nagyon szép, szóval kis idő kell majd hozzá.)