Ha megkérdeznek, hogy mi volt 20 éve, akkor 1990-et mondanám első blikkre, pedig az már 2002. És éppen 2002. október 17-én mutatták be itthon a 2020: A tűz birodalma című filmet (Reign of fire). A film az imdb-n combos 6,2 ponton áll, de ki foglalkozik az ilyesmikkel. Én szeretem. Egy nagyon hangulatos dark fantasy (sci-fi?), olyan sztárparádét vonultatott fel, már ami a férfi frontot illeti, hogy ihaj.

A film elején egy kisfiú meglátogatja az édesanyját egy londoni építkezésen, néhány vicces beszólást követően (több humor nincs is a filmben) benéz egy lyukba, amit épp akkor fúrtak ki, és véletlenül egy barlangrendszerbe botlottak. Ezután elszabadul a földi pokol, ugyanis a dohos pince és sárkányürülékszagú barlangból egy hatalmas szörny, egy fekete sárkány repül ki, menekülése közben mindenkit megöl, aki az útjába kerül. A kis Quinn édesanyja sem éli túl, hogy a liftjét a sárkány chipsként ropogtatja.

Snitt, és kb. 20 évvel az előző eseményeket követően Quinn (Christian Bale) és a törzse egy várban élnek, éjjel nappal az eget kémlelik, mivel a sárkányok gombamód elszaporodtak a Földön, mindent hamuvá égetve. Az emberek között a kapcsolat régóta megszakadt, csak magukra számíthatnak.

Kiderül, hogy a sárkányok néhány százévente előbújnak, legszebb nedves álmaikból felébredve, ami miatt elég zabosak, és ilyenkor végig pusztítanak mindent. A dinoszauruszokat is ezek irtották ki, és a középkori mesék is megtörtént eseményeknek tűnnek…

A kis városka lakóinak életét előbb egy fekete sárkány bolygatja fel, mivel puszta bosszantásból felégeti a veteményesüket, benne néhány hülye paraszttal, így éhezésre kárhoztatva a lakosságot. Miután falatozott néhány emberből, sziesztára vonul vissza.

A következő világrengető esemény a jenki doodle, egy pilótadzsekis csatabárdos csepűrágó (Matthew McConaughey) és a bandája megjelenése, amikor is megmondják, hogy ők a halljakendek, és tudják, hogyan kell megölni egy sárkányt. Egy látványos akcióban le is tepernek egyet, amiről kiderül, hogy bizony ez is csak egy nőstény, és mivel szarnak az egyenjogúságra és a nőstény sárkányok alulfizetettségére a filmiparban, előadják, hogy ők a hímet akarják levadászni, amivel le tudnák a rendezni az egész fajt.

A hím viszont cefetül berág, amikor ezt megtudja, és először a jenkiket, majd a békés brit várlakókat tizedeli meg egy-két tűzokádással.

A sárkányok gyenge pontja pont a tűzokádó képességük, ugyanis két mirigyből egyszerre lövellnek ki kétfajta váladékot, amik a levegővel és egymással érintkezve gyulladnak fel. A napalmos pofájú hűbelebalázs Süsü végül emiatt veszik oda, a gonosz Christian Bale ugyanis egy ugyancsak szintén hangulatos és látványos harcjelenet végén pofánrobbantja egy ’nade-del. Hogy ez miért csak 20 év után jutott eszükbe?

A filmben a két említett színészen felül Gerard Butler is komolyabb mellékszerepben látható, és kiemelném a szereplők közül a rádióst, Ajayt, akit Alexander Siddig alakított, akit a Trónok harcából, a Star Trekből és a Walking Deadből is ismerhet a nagyközönség. Sajnos belőlük pirítós lesz, ahogy a szereplők nagy részéből szintén.

Mit emelnék ki a fimből? Az apróságokat. Mikre figyeltem fel? Egyrészt szerintem egész jól építi fel a világot. Minden tiszta retek, hamu, elég élhetetlen. Semmi sem steril. Amikor McConaughey céloz egy harckocsiról indítható nyílpuskával, a célkeresztje kajla. Miért is lenne ép? Egy csomó harcot megjárt. A CGI nem tökéletes, viszont meglépték azt, amit ma már nem sokan mernek, megmutatják a szörnyet fényes nappal. Sőt, még az éjszakai harcoknál is tökéletesen látszik az ellenség. Amúgy a fekete sárkány nekem nagyon tetszett, ő is hozzájárult ahhoz, hogy ma már elég sok sorakozik a polcon.

Amit hibaként hoznék fel, hogy 20 évvel a világégést követően hogyan lehet ennyi fegyvere az emberiségnek? Mert ugye a sárkányok teljes népírtásra készültek, habár ez nem sikerült nekik, de az infrastruktúra eléggé gatya lett. Mindegy, hogy lehetne dark sci-fi, fantasy akciófilmet csinálni fegyverek nélkül? A másik, hogy teljesen kiveszik a filmből a humor. Egy kósza anyósvicc, annyi sem hangzik el, hogy az akciót, a szereplők világfájdalmát enyhítse.

Végül kiemelném még a filmben az összes színész játékát. Hihetetlen, mennyire hitelesen játszik az utolsó mellékszereplő is. McConaughey kopasz és bajszos-szakállas, egyáltalán nem az a szépfiú, akinek be akarták állítani, és talán a filmtörténelem egyik „legbadass-ebb”, és egyben talán „leggázabb” halála az övé, amikor csatabárddal akarja lepucolni a sárkány fogairól a fogkövet.

Szóval nyilvánvalóan nem tökéletes a Reign of fire, de a színészi játék, a hangulat, és a fekete sárkány elviszi ezt a filmet. Nálam egyáltalán nem 6,2 pontot ér.

Inkább 7 kopasz Matthew McConaugheyt adok rá a 10 kigyúrt jóllakott napközis fejű Christian Baleből.

Megjegyzésként még annyit hozzáfűznék, hogy a film nézése közben nem tudtam eldönteni, hogy McConaughey vagy Bale izmos felsőteste hasonlít jobban az enyémhez.

Bélu voltam. Sziasztok!

Cardoselli legutóbb megjelent képregénye, a Holtak nem nyugszanak szerintem nagyon ütős volt. Egy kevés színnel dolgozó, rendkívül hullámzóan rajzolt képregény volt, kis alapon. Gyorsan el lehetett olvasni, viszont egyértelműen többször olvasós darab.

Az olasz rajzoló egy másik képregénye is megjelent korábban itthon, Az Összetört Szív Balladája, amit szintén a Frike Comics adott ki, viszont nagy alapos TPB albumként, ami nagyon jól áll neki. Marha szép ez a képregény, emellett pedig érdekes a mondanivalója is, bár nem ebben találták fel a spanyolviaszkos vásznat.

Cardoselli ebben a képregényben sziporkázik. Egyrészt a főszereplőt, a borítón látható halfejsisakos férfit a legtöbb esetben rendkívüli részletességgel, olykor egész oldalas rajzokon ábrázolja. Másrészt jelen van egy olyan Kill Billes érzés, nem tudom máshogy megfogalmazni. Ez a képregény nagyon színes, sokkal színesebb, mint a Holtak… viszont ugyanolyan zaklatott, és iszonyat véres. Na jó, a másik is az volt, de itt kardoznak, és fröcsög a vér, meg repkednek a testrészek.

A képregény által felvázolt jövőkép egy nagy keverék, és ismerős is. Egyrészt jelen van benne az Éhezők viadala-szerű tévében mutogatott háborúskodás, másrészt akcióiban, ahogy az előbb írtam, a Kill Billt idézi. A Halálos lottó ötlete is a „társadalmi szelekció” egy módozata, ha kihúzzák a vonalkódodat, deportálnak, megölnek, transzplantációra használnak. A gazdagok sokáig élnek, a szegények meg a kutyát nem érdeklik. Sokan és sokféleképpen fogalmaztak meg hasonló társadalomkritikát.

A társadalmi rend megpecsételi a főszereplőnk sorsát, aki az egész képregény alatt egyetlen szót sem szól. Másoktól tudjuk meg, hogy ki ő, illetve csak utalásokból, hogy miért rendez vérgőzfürdőt a szentem. Pont így a legjobb.

Cardoselli rajzain sokszor elidőzik a szem, főleg, mert a színezés nagyon el lett találva. Ez a halfejsisak nagyon egyedi szerintem, és tényleg leragadtam sokszor rajta. A harcok viszont elnagyoltak, néha olyanok, mintha egy barlangrajzot néztem volna. Ez minimum furcsa, de szerintem kevés embernek jöhet be ez a fajta művészet. Valahogy vicces, hogy az egyik oldalon egy mestermű, a másikon meg a panda csoportos Pistike szamurájos rajza elevenedik meg.

Nem csak a rajzok miatt fogom ezt újra és újra levenni a polcról, a története sem kutya. Bár nem mond újat, sőt, több dolgot vegyít, mégis valahogy másfajta látásmóddal mutatja be nekünk azt a világot, amikor egy család királyként áll az emberiség élén, és hogy mekkora hatalma van annak, aki uralkodik a média felett. Ilyen a valóságban sose fordult még elő.

Olvassatok képregényt, ha elmúltatok 18 évesek, akkor az Összetört Szív Balladáját is kézbe vehetitek. Nekem tetszett.

Bélu voltam. Sziasztok!

Az Amazon Prime Video 2020-as sorozatáról, a Tales from the Loop-ról (Mesék a Hurokból) sokan írtak már sokfélét, ezért nekem eddig kimaradt, főleg a negatív kritikák miatt. Összességében meg voltam elégedve Simon Stalenhag könyvével, amit az Elektronikus Állam után (nálunk az hamarabb jelent meg) kicsit kevésnek éreztem, főleg abból a szempontból, hogy egyáltalán érdekelne-e egy ebből készült sorozat.

Simon Stalenhag svéd grafikus könyvei a svéd pusztaságot, kisvárosi életet elevenítik meg digitális munkával készült képeken, olykor festményeken, rajzokon. Stalenhag egy-egy alternatív világot tár elénk más-más szemszögből, viszont a technológiai fejlődés mindig a központban van. A Tales from the Loop egy – kitalált – gyerekkori emlékeket felsorakoztató könyv, mintha egy illusztrált naplót olvasnánk. Az Elektronikus Állam és a Labirintus pedig egy-egy összefüggő történetet mesélnek el.

A Tales from the Loop a Hurok, a világ legnagyobb részecskegyorsítójának környékén élő emberek világát mutatja be nekünk. A Hurok segítségével az emberiség hatalmasnak látszó fejlődésen ment keresztül, mindenhol repülő autók, mezőgazdasági gépek, robotok, és dinoszauruszok (?) járkálnak. Stalenhag könyve nem egyértelműsíti, hogy a különböző technikai csodákon felül az emlegetett rejtélyes dolgok valóban megtörténtek-e az emberekkel, vagy csak a képzelet szüleményei. Talán épp ez a szép az egészben.

A Tales from the Loop sorozat alkotói viszont nem így gondolták, bár szemmel láthatóan a könyv alapulvételével készült, egy kicsit másféle, mint az alapjául szolgáló mű. Egyrészt minden részben egy-egy (látszólag) semmilyen módon nem kapcsolódó történetet kapunk a környéken lakókról, egy konkrét személy főszerepbe helyezésével. Aztán a sorozat végére összeáll a kép, mivel mindennek következményei vannak. Az biztos, hogy a Hurok mindenkinek az életébe beleszövődik, vagy, mert minden környéken élő ott dolgozik ilyen-olyan minőségben, vagy azért, mert valamiféle hurok-eredetű rejtély kellős közepébe csöppen.

Az első rész után megvallom, féltem folytatni a sorozatot, mert egyáltalán nem tetszett. Összességében ez az időutazós dolog nekem nem „gyerebe”, abból pedig van a sorozatban rendesen később is. Meg másféle utazás is, ha már itt tartunk. Dinoszauruszok viszont nincsenek sajnos, pedig azokat megnéztem volna.

Ahogyan mondtam, a részek nagyon különbözőek. Van itt dráma dögivel, de van például egy olyan rész, ami teljesen horrorba ment át szerintem (a hetedik, az Ellenségek című rész). Összességében mind emlékezetes, kettőn még sírtunk is Biankával. A Visszhanggömb és az Irányítás című részek egymás után túl megterhelőek voltak a főszereplők személyes tragédiái miatt.

Mivel ez egy drámai sorozat, alapvetően arra kell számítania a nézőnek, hogy olyan nagy csihipuhik nem fognak történni a képernyőn. Na, jó, a közel 7 órás játékidő alatt volt néhány húzósabb, akciódúsabb jelenet, de igazából csak csordogál a sztori, lassan, zongorára, vagy hegedűre. Beszélgetnek, sírnak-rínak, filozofálgatnak, és minden mondat egy felé mutat. Egy közös mondanivalója van minden résznek. Az idő telik, minden változik, és semmi sem tart örökké.

Összességében egy nagyon depressziós sorozat ez. Alig beszélnek benne a szereplők, inkább csak a halk zenére vágóképek nézegetése tölti ki a játékidőt. Viszont nagyon szépek ezek a vágóképek, a tájak, és még a CGI is nagyon rendben van. A látványvilága teljesen az alapműhöz igazodik. A könyv borítóján lévő apuka és lánya – és a kesztyűvel irányítható robot – egy egész részt kapnak, míg a könyvben látható más személyek maximum itt is csak rövid kameók erejéig jelennek meg a történetekben.

Hogy jó sorozat-e a Mesék a Hurokból? Nem tudom biztosra mondani, viszont nekem nagyon tetszett. Lelkizős, az érzelmekre hat, és ehhez tökéletes szereplőket találtak. A gyerekek is lubickolnak a szerepeikben, de a Trónok Harca sorozatból ismert Jonathan Pryce-t, mint a Hurok Projekt vezetőjét kiemelném még, hihetetlen erős a jelenléte.

Ha esetleg támogatnátok a magyar könyvkiadást, azon belül is Simon Stalenhag könyveinek kiadását, most az Agave Kiadó honlapján jelentős kedvezménnyel juthattok hozzá a kötetekhez (lényegében a három közül az egyik még postával együtt is majdhogynem ingyen van.

Ez nem fizetett hirdetés, csak gondoltam megemlítem az Olvasóinknak, akik érdeklődnek az ilyesféle könyvek iránt.

https://agavekonyvek.hu/talalati-lista?kulcsszo=simon%20stalenhag

Bélu voltam, sziasztok!

Három az egyben poszt. Legszívesebben a bragging lenne az első, de az önzést hagyjuk meg másoknak. Illetve: a Diabolikról már többször is írtunk, a bemutatót-bevezetőt megspórolom.

Bár még a nyár elején jelent meg a két új Diabolik kötet, de az olvasás-írás restancia továbbra sem elhanyagolható. A két kötet a "Nincs menekvés" (No. 16) és az "Ismeretlen tettesek" (No. 17). Ahogy azt megszokhattuk, ha párban jönnek a kötetek, valamilyen összefüggés van köztük, leginkább tematikájukat illetően. Természetesen nem szeretnénk lelőni semmilyen csattanót, csak óvatosan közelítjük meg a történéseket. A "Nincs menekvés"-ben Diabolik és Eva egy gazdag látogatóra akarnak lecsapni. Ez nem új. Viszont akció közben felfigyel rájuk egy hölgy, aki azonnal felismeri a lehetőséget. A gyors pénzszerzési lehetőséget. Csapdába ejtheti egy hétköznapi ember a mestertolvajt? Előfordulhat... Az "Ismeretlen tettesek" története több csavart is tartalmaz. Itt is a hétköznapi emberek próbálkoznak nagyot szakítani, de egy idő után már nem tiszta, hogy ők vagy Diabolik vagy esetleg valaki más volt az elkövető? Remekül összerakott történet mindkettő, van bennük újraolvasási potenciál.

Diabolik hamarosan hatvan lesz, november elsején. Ezt a hazai kiadója, az Anagram Comics is megünnepli. Így vehetjük kezünkbe a harmadik Diabolik Extra kötetet (tudjátok, ezek az extrán nagyméretűek), ami a legelső epizódot tartalmazza, korszerű feldolgozásban. Ez az a történet, ami az azt követő évtizedek, kiadványok, filmek, figurák, rajongások alapja, tehát - ahogy mondani szoktam - kihagyhatatlan! Szokás szerint ez a krimi nem egy kiragadott sztori egy hosszú sorból, hanem önállóan is működő, kerek egység, így kóstolónak is megfelel, ha valaki ismerkedne ezzel a világgal. Először az október kilencedikei - holnapi! - képregénybörzén lesz kapható, utána a szokásos helyekről is. Én inkább a kiadót ajánlanám, több okból is. ;) https://www.anagramcomics.hu/

És a végén az öröm/dicsekvés. Én "kicsit" későn kezdtem el a hazai Diabolik olvasását, csak az első Extra kötet után. Azóta sincs megállás, viszont az első kötetek már nem kaphatók, újranyomás nem lesz. Jött a "Fekete gyűjtemény", amely első kötete nagyjából tartalmazza az elejét, ráadásul nagyon szépek is. Meg az Extrák, amiből ugye már három is van/lesz. De ha nincsenek meg az első kötetek, az szomorú. És egyszer csak valaki eladósorba dobta a sorozat elejét, tökéletes állapotban. Tulajdonképpen egy olvasás sem látszik rajtuk. Az áruk pedig... Én duplájáért sem adtam volna. Szóval teljes a gyűjtemény, boldogság van, és végre nem csak a szám jár (vagyis a kezem a billentyűzeten), hanem úgy "evangelizálok", hogy az összes hazai megjelenést ismerem. Muszáj volt ezt is megosztanom. :)

Október ötödike a "Bond Day". Mert ezen a napon, 1962-ben, tehát hatvan (!) évvel ezelőtt látott napvilágot a "Dr. No" című film. Sean Connery főszereplésével ez volt az első Bond film, és ezek a filmek a mai napig nagy sikernek örvendenek. Bizonyos körökben. Igaz, napjainkban ezek a körök bővültek, mert... sok okból. Párat majd biztos említek.

Az első Bond könyvet - "Casino Royale" - Ian Fleming tíz évvel korábban, 1952-ben írta meg. Összesen egy tucatnyi ilyen könyvet írt, meg pár rövidebb történetet is, amik külön kötetekben lettek kiadva. A második világháború alatt Fleming tengerésztiszt és hírszerző volt, tehát sok mindent első kézből tudott a "kémesdiről". A történetei olyan sikeresek voltak, hogy a "The Times" magazin 2008-ban összeállított "Az 50 legnagyobb brit író 1945 óta" listáján a 14. helyet foglalta el. Na de: kanyarodjunk vissza a filmekhez.

Pár hónappal ezelőtt néztem meg újra az első filmet, még mielőtt az utolsó bekerült volna a streaming világába. Szóval akkor még csak egy 59 éves, fiatal alkotás volt. Érezhető a kora, ez nem kérdés. Mindig csak azt tudom mondani: a régebbi filmeket kezeljük a helyükön, ne legyenek a napjainknak megfelelő elvárásaink. Szóval úgy indul az egész, mint egy régi film. Aztán megjelenik a 32 éves Sean Connery, és elvarázsol. A megjelenés, a sárm, a játék, minden nagyon a helyén volt. Viszont már itt megjelent nagyjából minden, ami a Bond univerzumhoz tartozik, és azok is ismerik, akik a filmeket nem. "A nevem Bond. James Bond." A vodka-martini, rázva, nem keverve. A Bond-lányok. M, az MI6 feje. Moneypenny, a titkárnő, akivel mindig flörtölni kell, de nagyjából fölöslegesen. A gonosztevő, aki elkapja Bondot, majd egy őrületes és bonyolult módszert talál ki a megölésére, ami időzített, de ő már nem várja meg a végét, és Bond valahogy kiszabadul.

A sztori is nagyon eredeti. Mondjuk akkor még talán az volt. Valamilyen amerikai rakéta akármi után nyomoznak, az MI6 is, a 007-es pedig Jamaicára utazik. Onnan persze bonyodalmak, nem tudni, ki az ellenség, ki a barát. Mondjuk ezek a csavarok teszik érdekessé az egészet. És pont akkor nincsenek, amikor számítana rájuk az ember. Nyomozása során Bond eljut egy szigetre, ahol egy Honey Ryder nevű hölgy jön ki a tengerből. Igen, ez a neve, és ügynökünk jót mosolyog ezen (egyik kedvenc jelenetem). Az őt alakító színésznő Ursula Andress, ez a jelenet legendássá vált. Sőt, egy Golden Globe-ot is bezsebelt a művésznő. És így eljutunk Dr. Julius No-hoz, aki a Bond-világ übergonosz szervezete, a SPECTRE tagja, sőt, aktivistája. Szóval ezt is megalapozták, már az első filmben.

A Bond filmek jelentős részét az EON Productions készítette, két kivétellel. Az egyik főszereplője David Niven (egyszeres Bond), a másik pedig Sean Connery (7 Bond szerep), az első Bondhoz képest húsz évvel később. Rajtuk kívül George Lazenby (1), Roger Moore (7), Timothy Dalton (2), majd a kilencvenes években Pierce Brosnan (4), a kétezres években pedig Daniel Craig (5) vehette kézbe a Walther PPK-t. Nem tudok egy kedvencet kiemelni közülük. Esetleg pár olyat, aki annyira nem jött be, de ebbe inkább nem mennék bele.

Van egy másik fontos terület, ahol viszont tudok kedvencet mondani. Természetesen a zenék. Parádés az előadók és a számok listája. Csak párat említek, pedig megérne egy külön misét: A View to a Kill (Duran Duran), Skyfall (Adele), Live and Let Die (Paul McCartney & Wings) No Time to Die (Billie Eilish), Goldeneye (Tina Turner), Diamonds are Forever (Shirley Bassey). De a kedvencem – nyilván az előadó miatt is – a You Know my Name (Chris Cornell). Tudom, van jobb, de akkor is.

Hatvan év telt el. Nincsenek nagy csodák azóta sem. A sémák nagyjából ugyanazok, de mégis működik. Már akinek. Mindig várjuk a bemutatkozást, az italt, a csábítást. A Bond-lányokat, a zenéket. A lehetetlen helyzetet, a megoldást. A zseniális színészeket, akik vagy ebben a szerepben alapozták meg a nevüket, hírnevüket, vagy már bizonyítottak, azért kerülhettek ide. De ha valakit nem tud megfogni ez a világ, azt is megértem. Esetleg próbálkozhat a Craig-érával. Vagy legalább a Skyfall-t nézze meg. Én türelmesen és kíváncsian várom a következő filmet, a következő Bond-ot alakító színészt. Türelmesen, de nagyon.

Nem én vagyok a legnagyobb James Bond rajongó a világon. Bár többször is megnéztem a filmeket, és van köztük pár, amit még meg is fogok. A könyveket nem olvastam, pedig szeretek olvasni, de nem volt a környezetemben. És igazából ingerem sem volt ehhez, pedig 1953-ban adták ki az első sztorit. Magyarul mostanában nem is kapható, esetleg használtan, szóval lehetőség sem igazán van. Volt egy filmsorozat, a "Fleming", az nagyon bejött. És vannak képregények is. A Dynamite Entertainment több füzetet/kötetet is adott ki, ezeket eddig csak digitálisan szereztem be, megszámoltam, 33 darabot.

Na de... A Vad Virágok Könyvműhelynek köszönhetően magyarul is olvashatunk Bond kalandokat. Egyelőre kettőt, képregényben. Akár két külön, puhatáblás kötetben, de egy kéménytáblás, gyűjteményes csodát is beszerezhet az erre vágyó. Én is utóbbit választottam, és nem bántam meg! Pár milliméter híján 18×28 cm, 328 oldal, vörös jelszőszalag, papírborító, extrák. Sokáig ki sem nyitottam, csak gyönyörködtem benne. (Ínyenceknek még elérhető - némi extra zsetonért - az író által dedikált, 100 darabra korlátozott verzió is.)

Egyre több szerzőre mondhatjuk már itthon, hogy a munkáit ebből-abból a kötetből ismerhetjük, mert az utóbbi években nagyon sok képregény jelent meg magyarul is. Én már csak nagyon-nagyon ritkán veszek külföldit, éves szinten is elenyésző mennyiséget, mivel folyamatosan jönnek a szebbnél szebb és általában az eredetinél sokkal jobb minőségű hazai kiadások. Persze, a fordítás nem eredeti, de túl nagy gondok nem szoktak lenni ezen a téren. A rajzoló Jason Masters, akire sajnos nem illik az ezt megelőző pár mondat. Pedig dolgozott már DC és Marvel képregényeken is, pl.: Amerika Kapitány, Wolverines, Batman, Batwing, Batwoman. Viszont az író neve már minimum ismerősen cseng, egy igazi nagyágyú: Warren Ellis. Itt aztán van hazai megjelenés: Transmetropolitan, Marvel Kapitány, Mennydörgők, Vasember (Extremis), Fantasztikus Négyes (Újvilág, a Panini kiadás). És remélem, ezzel még nincs vége!

A Dynamite Entertainment 2014 környékén találta ki, hogy lehetne egy Bond szériájuk. Ekkor már túl voltunk a harmadik Daniel Craig filmen, köztük a 2012-es - fantasztikus - Skyfall-on, és ezt a sikert szerették volna meglovagolni. Meg is találták a megfelelő írót, aki megtalálta a megfelelő rajzolót. (Nem véletlenül írtam kétszer is, hogy "a megfelelő".) 2015 novemberében, az új film - Spectre - megjelenésével egyidőben adták ki az első füzetet, a Vargr sor nyitányát. Az elején annyira buborékok és szöveg nélkül operál, hogy megijed az ember: ebben nem is lesz szöveg?! Igazi dinamikus akciójelenetek, törik a csont, fröccsen a vér, ugrik, esik, tör, zúz. Elmeséljem, miről szól? Nem fogom. Van benne valamilyen újfajta drog, egy doki, több bűnszövetség, félrevezetés, cselszövés. De, ami a legjobb: több csavar és váratlan fordulat. Kiszámítható, de mégsem. A kötet címe, a Vargr ismerősen cseng sok mindenki fülében. Az északi mitológiában gyakran találkozhatunk ezekkel a hatalmas erejű farkasokkal, de Tolkien műveiben is ott vannak a vargok (eredetileg vargr, angol alakjában warg). Ennek tudatában, majd az elején megismert szakállas "úriember" megismerése után elkezd variálni az agyunk. Jó irányba? Nem.

A második kötet első füzete, az Eidolon következő évben, 2016-ban jelent meg. A szó jelentése lehet idealizált személy, dolog, vagy jelenthet kísértetet, fantomot. Okulva az első kötetből, ne nagyon alapozzunk arra, hogy ismerjük a cím jelentését. Sőt, itt inkább utólag lesz értelme. Most egy bonyolult összeesküvésbe csöppenünk, ami beláthatatlan szintekig hálózza be a rendszert. "Szuperkatonák" (nem szupererő, hanem az elért eredmények és természetes tehetségek alapján) támogatják azt, amit és akit nem kellene. Vagy fene tudja... MI5 kezdeményezésre az MI6 nem használhat lőfegyvert belföldön, mert hát a hatosok a külügyesek, az ötösök a belügyesek. Logika van benne, de "kicsit" megnehezíti a létezést. Na, így kellene valahogy megoldani a helyzetet. Lehetetlen? Igen.

Tudom, nem árultam el sokat a történetekről, nem is volt célom. De nagyon Bond minden. Szinte Fleming is írhatta volna őket. Nem tudom, mennyire rajongója Ellis, de az biztos, hogy ismeri a műveit. Persze kihagyhatatlanok a "főgonosz csapdát állít Bondnak, amiből tuti nem mászik ki" jelenetek, amik a klasszikus Bondok kötelező, és egyben vicces részei. Meg egyéb apróság, ami csak a "bondosokat" izgatja. Szeretném azt mondani, hogy mindenkinek szólnak ezek a képregények, de jó eséllyel nem így van. Viszont: ha valaki önszántából megnézte a filmeket, akár többször is, ne gondolkodjon sokáig!