Nagyon sok mindenen múlhat, hogy valami irtózat nagy trash legyen, vagy egyenesen kultikus státuszba kerüljön. A ma 40 (!) éves film, amit hoztam nektek, az nekem egyfajta kultikus trash, bűnös élvezet, amit néha jó megnézni.
Ez a Conan, a barbár, aminek amerikai bemutatója 1982. május 14-én volt. Ünnepeljük együtt ezt a kerek évfordulót.
Conan az egyik kedvenc hősöm, a képregényeket nagyon szeretem. A karakter Robert E. Howard (tragikusan fiatalon elhunyt) író találmánya volt, számtalan novellát szentelt neki. A novellák egyébként nem függnek össze, mind-mind egy önálló Conan kalandot mesélnek el. A képregények ezeken a novellákon alapulnak, amik szép sorban itthon is megjelennek, és a már emlegetett film is.
Kommandó! Arnold Schwarzenegger! Conan, a barbár! Arnold Schwarzenegger! Ki ne emlékezne a Film+ zseniális reklámjára. Forgatja a kegyetlen kardot a fiatal Arnold, miközben dübörög a house.
A Conan első részében nem dübörög a ház, viszont a zenéjét kifejezetten kiemelném, Basil Poledouris remek munkát végzett. A film, habár a cselekménye nem mindenütt pörgős, a zenéje végig feszült, hozza azt a varázslatos hangulatot, miközben végig azt várod, hogy Conannel fog valami rossz történni, és igen. Történik sokszor. A zenéje tökéletes, epic, divatos szóval élve.
A film cselekményéről annyit, hogy Conan szüleit gyerekkorában egy pikt (?) rajtaütés során legyilkolja Darth Vader hangja, James Earl Jones, aki itt még fiatal, és Thulsa Doomként mutatkozik be. Thulsa Doom egy halhatatlan ősmágus, aki amellett, hogy bárkit meg tud babonázni, kélgyóvá is tud válni. Conan nem szereti meg őt ezért, viszont jól hadifogságba, majd rabszolgaságba esik. Évek múltán Terminátorrá cseperedik, és gladiátornak nevelik, miközben taníttatják is, mivel a kimmériai nép annyira tanítható és nem barbár. Mindegy, ő eszes, és a rabszolgák között annyira benyalja magát, hogy gazdái neki adják a megunt menyecskéiket is.
Conant felszabadítják, valószínűleg azért, mert félnek tőle, ezért nekiindul a pusztaságba, keresi a két egymás felé forduló kígyót egy nap és hold felett, mint szimbólumot, ugyanis ez vezeti el Thulsa Doomhoz. Útközben megszexeli az egyik útszéli banyát, aki meg akarja harapni, de helyette tűzbe dobja őt a barbár. Kár, mert jó feneke volt a hölgynek. De nem baj, mert tűzrőlpattant, és rendesen elrepül, miután felgyulladt. Egyébként ez, és az a jelenet, ahol Conan lelkéért harcolnak társai a legütősebb, no meg a robotkígyó.
Szóval Conannek két társa akad, Valeria az egyikük, akit Sandhal Bergman alakított (ezért a szerepéért Golden Globe-bal jutalmazták). Valeria dögös, harcos amazon, első látásra beleszeret az óriás kimmériaiba, így egyértelmű, hogy később neki is, és a nézőknek is megmutatja a cicijét.
Nagyon rendben is van ez a dolog, mert a barbár munka nagyon durva, és véres. Hőseink egy orgiát tesznek rendbe, ahol bőséges emberi pacalpörkölt várja a kannibál lakomázókat, megküzdenek a robotkígyóval, és a szektavezér Doom papjaival is több soron. Conan a film végén beteljesíti bosszúját, amit már nem csak szülei miatt fogadott, hanem a Jones által lenyilazott Valeria miatt is. James halála előtt megkérdezi tőle, hogy mégis mi lennél te nélkülem? Hát boldog ember, annyi szent, ezért rögvest le is nyakazza szegény halhatatlan varázslót. Na, kend mégse halhatatlan?
A film nem öregedett túl jól, viszont sok jelenete nagyon hangulatos. A Conan lelkéért harcoló démonok hátborzongatóak voltak, és ahogy a kikötözött Conant rángatják ide-oda. A harcjelenetek is többségében rendben voltak, fröccsent, aminek fröccsennie kellett, és csomó jó nő is szerepelt benne, akik alig várták az alkalmat, hogy a kimmériai hegyes cerkája, tudjátok. Izé. Szóval a bibe meg a porzó, meg a méhecske…
Ez a film egy igazi bűnös élvezet, annyira nem rossz, hogy ne legyen élvezhető. Látszik a kora, a karakter sem minden szempontból hasonlít az általam képregényekből megismert Conanhez, viszont nagyon sok utalás volt a képregényekre és novellákra. Például az a rész, amikor halála előtt Thulsa Doom kikötözi a sivatagba Conant a keselyűknek, de ő harapja el a keselyű torkát.
Egyáltalán nem vállalhatatlan film ez, és szerintem méltó arra, hogy megemlékezzünk róla. Szeretem a barbár karakterét, habár Arnold Conanje nem egy szószátyár alkat, és ez kicsit zavart a filmben. A szövegírók nem igazán vitték túlzásba. Thulsa Doomon és a Max von Sydow által alakított királyon kívül alig volt valakinek egybefüggő öt összetett mondata.
Ha van egy „fiús estétek”, bűnös élvezetnek a haverokkal jó program lehet egy pofa sör mellett a Conan, a barbár.
Bélu voltam. Sziasztok!
„Ezek a pitiáner bűnözők... rablók, útonállók, gyilkosok és emberkereskedők. Ezek etetik. Ők adnak
A Snyder-Capullo kötetek nem gyerek kézbe valók, ahogy ez se. Erre egyből a történet elején
Szóval ez egy felnőtt cucc. Nem akarom tovább ragozni.
Nem biztos, hogy én vagyok a legalkalmasabb arra, hogy a Transformers képregényről „kritikát” írjak. Az biztos, hogy a G.I. Joe és a Tini Nindzsa Teknőcök mellett a Transformers rajzfilmsorozat volt az óvodás Bécike kedvence, ami valljuk be, nem mostanában volt. Időközben volt egy pár Transformers film is, amiből az elsőt biztosan láttam, ami ugyancsak 15 éve volt minimum, és csak nagy vonalakban emlékszem a cselekményére. Ez fura, mert általában, amelyik film tetszik, az meg szokott maradni. Szóval nem vagyok egy nagy TF fan.
Az Éljen Megatron (Fumax Kiadó, eredetileg IDW) ott indít, amikor Megatron, az álcák vezére a Földre érkezik, többedmagával, és kitör a béke. Megatron kigondolja, hogy a Föld lesz az álcák központja, ahonnan szépen uralmuk alá vonhatják majd a galaxist. A kibertroniak emberszerű robotok, akik köztünk éltek már jó régóta, mert tökéletesen álcázzák magukat különböző járműveknek. De ki ne ismerné őket?
És hogy mi zavart a történetben? Hogy az elején tényleg gőzöm nem volt, hogy ez most mi. Teljesen bele a közepébe indít az eleje, úgy, hogy nem is esik le, ez most akkor egy önálló történet, vagy ismét egy valahonnan kikapott sztori, aminek van előzménye és folytatása is? Nem tudtam, ki kivel van, egyáltalán ki hol van, de végül összeállt a kép. Jó, az egész könyvet el kellett olvasnom hozzá, és nem is maradt hiányérzetem egyáltalán, de az elején nehéz volt felvenni a fonalat.
A múltkorjában a Három Jokeres bejegyzésben már említettem, hogy nem sok Batmant olvastam. Viszont akik követik az insta oldalunkat, már láthatták, hogy bizony sikerült a Jokerek mellé beújítani a viszonylag még mindig frissnek mondható Snyder-Capullo-féle Batmant, ez pedig nem más, mint Az Utolsó Lovag a Földön (Fumax Kiadó). Szóval alakul a viszonyom Batmannel.
A DC oldalán ennek a képregénynek a leírásában az szerepel, hogy akár lehetne az utolsó Batman történet is. Szerintem tökéletes lezárást kapott az egész, amit nem lőnék le, természetesen, mert ezt szerintem mindenkinek el kellene olvasnia. Eleinte azt gondoltam, hogy kizárt dolog, hogy ezt a sztorit rendesen le lehet zárni.
Azt gondoltátok, mára ennyi volt, de nem. Ugyanis a Pókemberkedésnek nincs vége. Pontosan öt évvel az első film sikerét követően, 2007. május 3-án megtekinthettük a mozikban a Sam Raimi-féle igazi Pókember harmadik részét. Az a helyzet, hogy korábban úgy gondoltam, hogy ez egy nem tökéletes, kis túlzással rossz film. Felemás érzésekkel kezdtem újranézni.
A filmben tökéletesen ötvözik a szerelmes részeket az akciókkal és a fő cselekményszállal. De most mégis mit ajnározom ezt? Nem ilyet akartam írni, de az a helyzet, hogy felértékelődik ez a film az újabb Pókemberekhez képest.
Ő ölte meg a bácsikáját, nehéz megemésztenem. Mivel időközben még lerombolt egy fél várost, kirabolt egy rakás bankot, pénzszállító autót, öreg néniket, és még egy kisgyerek nyalókáját is elvette. És Pókember mindezek ellenére elengedi.
Nincs mit tenni, öregszetek. Ezt éreztetvén ma egy olyan filmet hoztam el Nektek, amiről nem is gondoltuk volna, hogy már 20 éves. Ugyanis 2002. május 3-án volt az amerikai mozis bemutatója az igazi, a megismételhetetlen, a barátságos, és közkedvelt Pókembernek. Na, jó, tudjuk, hogy volt még két folytatása, és most már vendégszerepelt a nem igazi Pókember egyik filmjében is. Utóbbiról nehéz megfeledkezni.
Szerintem sokak kedvenc Pókember filmje, bár nekem a kedvencem inkább a második rész. Szerintem az látványban mindenképpen jobb volt (Oki doki bionikus karjai voltak egyébként abban a legdrágábbak, mert tényleg megépítették őket, és hát az volt a fő látványelem a filmben). Elkalandoztam, szokásomhoz híven.
Akik ismernek, tudják, hogy nem annyira olvastam még Batman képregényt. Gyerekkoromból emlékszem, hogy rengeteget jártunk könyvtárba, és ott volt néhány Bőregér képregény, az egyikben pont meghalt, és Robin máglyán égeti el. ez igen mélyen érintett. Szóval nem olvastam sok Batmant, pedig nagyon szeretem a karaktert, a főszereplésével készült filmeket (igen, az utolsó film is tetszett). Mégis valahogy az egyéb cuccok mellett már nem igazán fér a DC univerzum mindenféle csillivilli képregénye. Valahol meg kellett húzni a határt. Vagyis eddig meghúztam valahol.
Aztán megjelenik Joker, vagyis mínusz kettő, mert egyből három. Nem tudni, ki az eredeti, viszont azt igen, hogy összedolgoznak, és van valami közös céljuk. Gyilkolásznak, megőrülnek, másokat is megőrjítenek, és a saját képükre formálnak, hogy aztán cafatokra legyenek ütve, robbantva, vagy átmenjen a fejükön egy Batmobil.
Halvány lila fingom nem volt arról, hogy kik Batman segítői, így Batgirl és Vörös Sisak, így nagyon tetszett, hogy jól elhelyezve, nem igénytelenül szájba rágva elmagyarázták nekem, mint majdnem Batman-szűznek, hogy mi fán teremtek ezek az alakok.
