Kicsit hullámzó a viszonyom Deadpoollal. Még a nagy képregénydömping előtt beszereztem angolul a Deadpool kills sort ( amiben megöli a Marvel univerzumot, mindenki mást, saját magát is), ami alapvetően nem tetszett. Azért az vicces volt, amikor Moby Dickre ment egy szál csáklyával, de összességében egy nagy céltalan blődségnek tartottam.

A Wade Wilson háborúja egyáltalán nem jött be. Ez a „lavírozunk a képzelet és a valóság határán, mert Wade agya már teljesen tropára ment a sok öngyógyítástól dolog” nem kicsit zavart, és általában utálom, ha egy történet végén a főszereplő úgy ébred fel, hogy az egész kaland csak a képzelet szüleménye volt.

Nem szerettem Deadpoolt. És a Megtorlót sem. Viszont a közös képregényük bejött. Egyrészt rövid, másrészt rohadt vicces, harmadrészt meg fordulatokkal is szolgált. A rajzai gyönyörűek szerintem, szóval felkerült a polcra. Az is tetszett benne, hogy elég földhöz ragadt maradt.

Wade Wilson elmebeteg, de jól áll neki. Laza, mindenre van egy frappáns válasza (vagy nincs), önironikus, szerethető bolond. És most jutottunk el a lényeghez. A Deadpool és Kábel képregényhez.

Amíg Megtorló és Deadpool hasonlóan barom, addig Kábel egy igazi nagyképű messiáskomplexusos megalomán állat. Kábel a jövőből érkezett mutáns, aki egyébként Küklopsz fia, szóval előjön a szokásos Marvel humbug, ha nem tudod, hogyan tegyél valamit izgalmasabbá, Csimicsangaaaa! Időutazás. Köszönjük. Van itt még több Deadpool is, ha nem lenne elég, de az nem az időutazás miatt van.

A képregény elején Deadpool és Kábel összeakaszkodnak, ellentétes oldalra kerülnek, mertlényegében Deadpool minden sz@r melót elvállal, ami pénzt hoz a házhoz. Kábel pedig meg akarja váltani a világot. Kábel ereje közben olyan hatalmassá nő, amivel már nagyon nehezen birkózik meg, ilyet is láttunk már…

A képregény első harmada nagyon szórakoztató. Egy vallási szekta béreli fel Deadpoolt, hogy ellopjon egy vírust, amivel mindenkit a saját képükre formálhatnak (hupikék törpikévé), így eltörölve minden különbséget a világban. Ez a nézet viszont főhőseinket is megváltoztatja, mert látnak benne fantáziát.

A vírussal csak annyi a baj, hogy cseppfolyósítja az alanyokat, ebből lesz egy kis galiba… Deadpool és Kábel teste (fúj) és sorsa összefonódik a nem kicsit bibliai töltetű történetben, ami kevés fordulattal szolgál, viszont annál több mondanivalóval. Kicsit túlírt a történet, és mivel az eleje tetszett inkább, így ez a sztori sem lesz a kedvencem a piros-fekete pizsamás zsoldos történetei közül. A végén az események eléggé randommá váltak, és hirtelen lett vége.

A képregény rajzai szerintem nagyon rendben vannak, és a külső megjelenése is. Összesen 12 füzetnyi tartalmat kapunk a Fumax könyvében.

A kötet hozza a szokásos deadpooli elborult elmeroggyant, egyben morbid humort. Ízelítőül:

„-Mi lett X-ügynökkel…? Á! Kiírtad a beleivel, hogy „Szia, Cserkész!”
-Tudtam, hogy kikukucskálsz.
-Ez… Kedves tőled Wade.”

Bélu voltam. Sziasztok!

Szeretjük a filmeket. Persze jóval kevesebb alkalmunk van mozizni, mint azt szeretnénk, de ez már csak ilyen. Bélu szívesen kóstolgat új filmeket is. Én - és másodjára mondom pár mondaton belül - az idő hiánya miatt kicsit inkább a biztonságra megyek. Ő szereti a horrort is, én nem annyira. A zombis mindenféléről inkább ne is beszéljünk. Viszont nagyon-nagyon sok olyan van, amiben egyezik az ízlésünk. Többször volt már olyan, hogy csak bedobtunk pár régebbi filmcímet, kb. egymásra licitálva, hogy melyik a jobb. De általában az lett a vége, hogy mindegyik. És így mindig előjönnek az emlékek, a vágyak, és már csak a megfelelő alkalom kell, hogy valamit újranézzünk. Az apropó gyakran egy közeledő "kerek" évforduló, és igazából a blog csak egy ürügy, hogy megint megnézzünk egy 20-30 éves, vagy akár még régebbi remekművet. Persze ez szubjektív, tudom. Így esett most a választás a Függetlenség napja (Independence Day) című 1996-os alkotása, amely premierje október 24.-én volt, tehát 25 évvel ezelőtt. Született egy folytatása is, 2016-ban, tehát 20 évvel később. De ez most nem téma.

Ez megint egy olyan, hogy "mindenki látta már". Nyilván túlzás. Aki '96-ban volt már legalább 10 év körüli, az látta. Nagyon sok sci-fi és akciófilm készült akkoriban, akkori fejjel szinte mind jónak tűnt, de nem mind maradt nézhető. Bevallom, többször is azt vettem észre magamon, hogy valamit szorítok a kezemben, mintha most láttam volna először. Ott volt a "most mi lesz?!" izgalom. És ez jó! Aki még nem látta, vagy nem emlékszik, annak próbálom kicsit összefoglalni. Úgy gondolom, egy 25 éves film esetében elég nehéz spoilerezni, de... fene tudja. A Függetlenség napja az Egyesült Államokban július negyedike, emlékezvén arra, hogy 1776-ban ezen a napon írták alá a Függetlenségi nyilatkozatot. Másodikán szavazták meg, negyedikén írták alá. A filmünk is másodikán kezdődik, amikor egy fura jelre lesznek figyelmesek a légtér és az űr figyelői. Úgy tűnik, a holdról jön, de kiderül, hogy a távolság stimmel, de az bizony egy mocskosul nagy űrhajó. Vagy valami olyasmi. Aztán több "kisebb" űrhajó (darabonként 15 mérföld átmérő, ami durván 24 km) csatlakozik le, amelyek szépen elhelyezkednek a világ nagyobb városai fölött. David Levinson (Jeff Goldblum) egy műhold-szakértő, és kibogozza az űrből érkező jelet, ami egy visszaszámlálás. Steven Hiller (Will Smith) kapitány, vadászpilóta. Reggel kilép a ház elé, felveszi az újságot a földről, a szomszédok pedig pakolják a kocsiba a cuccaikat. Minden szomszéd, az egész utca. Felpillant, és egy rohadt nagy gép takarja ki az ég felét. Hí a haza, nincs mese. David barátunk próbálja Thomas J. Whitmore elnök (Bill Pullman) tudtára adni, hogy van ez a visszaszámlálás, és előbb-utóbb sikerül is, de picit már későn. Sokan kimenekültek a városokból, de nem mindenki. És aki ott maradt, amikor a számláló elérte a nullát, az űrhajó halálsugarát láthatta egy rövid ideig. Hát... Ilyen az első nap, a bevezető, tulajdonképpen. Nem fogok ám mindent elmesélni, tessék szépen megnézni! ;) A következő napon kiderül, hogy egy pajzs védi a csészealjakat minden támadás ellen, és a kis földi fegyvereink nem sokat árthatnak nekik. A helyzet: kilátástalan. A következmények: sok emberi élet elvesztése. A harmadik napon, július negyedikén David apja, Julius Levinson (Judd Hirsch) egy mondatából egy hatalmas ötlet születik, ami talán egy esély lehet felvenni a harcot az idegenekkel. A nyomulást és az órát nézve talán az egyetlen és utolsó esély. De ennél többet tényleg nem mesélek!

A főszereplők gárdája parádés. Akkor is az volt, és visszanézve is az. A tökéletesség szóba sem jöhet, ez egy sci-fi akció, nem az Arany pálma vagy medve volt a cél. Inkább a szórakoztatás, és a bevétel. Mondjuk ez be is jött, mert 1996 legnagyobb bevételű filmje lett. És egy Oscart is bezsebelt, a legjobb vizuális effektusok illetve. Ami most, 2021-ben kicsit viccesnek tűnhet, mert sokszor nagyon mű egy-egy látvány. De nem is ez a lényeg, hanem az érzés, a feeling. Mit tennél, ha egy reggel, amikor kilépsz az ajtón a kilátást kitakarja egy nagy valami az égen? Amin látszik, hogy technológia, nem pedig egy elfuserált bárányfelhő. Pánik, alsónemű csere, és utána? Ha valaki vizuális típus, akkor megpróbálhatja elképzelni. Ott a nagy sötét tárgy, és kiürül a fejed, a gondolataid. Ez egy olyan dolog, amit el sem lehet képzelni, de ha mégis, akkor a sötétség és a reménytelenség marad. Semmit sem tudsz tenni. Akkora, mint egy város. És egy rakás van belőlük, mindenhol. Ezt bizony nem tudod legyőzni facebook kommentekkel. És nem is tudsz behízelegni egy gif-fel vagy "matricával". Marad a gondolat, hogy "mit tennék utolsó perceimben?". És a választ a legtöbben nem tudják. És nem az a lényeg, hogy ez az űrlényes-űrhajós helyzet előfordulhat-e, hanem a "mi van, amikor talán nincs tovább?". Ez a mai házi feladat.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Sziasztok, Geekok!

2021-ben az Infinity Kiadó, a Spawn hazai terjesztője belekezdett egy új sorba. Ez a Top Cow univerzum meghonosításának kísérlete, a Fúzió gyűjteményes kötet (TPB), ami kéthavonta robbantja fel az újságárusokat.

A Fúzió több történetet tartalmaz, a kezdetektől. De mi is az a Top Cow? Kezdetben ez csak egy, az Image Kiadóban működő stúdió volt, Marc Silvestri alapította 1992-ben. Silvestri itt készítette az első önálló képregényét, ez volt a Cyberforce. Olyan neveket foglalkoztattak, int Michel Turner, vagy David Finch, de például Garth Ennis is dolgozott ezeken a lapokon. Ahogy az lenni szokott a képregényes világban, Silvestri offolta az Image-et, és saját útra lépett. Az első igazi nagy sikere a Witchblade lett, ami egyébként meghozta Turnernek is a hírnevet (találkoztam már Turner képregénnyel, az Aspennel és a Fathommal például, ami Turner saját sora volt, és hát egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége, de erről majd talán, egyszer később egy másik cikkben…)

A Fúzióban olyan címekkel találkozhatunk, mint a már emlegetett Witchblade, a Darkness, Aphrodité IX és a Humankind. De mik is ezek.

Összességében azt lehet mondani, hogy a Witchblade egy az egyben egy Tesco gazdaságos női Spawn. Ilyet már láttunk amúgy a Spawn lapjain is, de no… A boszorkánykard egy szimbióta (ki is mondják a képregényben, szóval egyértelműen Spawn klónról beszélünk, ami lehet Venom klón, de ők legalább apai oldalról testvérek). A kardot egy nyomozónő találja meg, és ez lényegében egy kesztyűféleség, ami ránőtt a hölgy kezére. Egyelőre 4 füzet jelent meg a Fúzió lapjain, és nem sok minden történt eddig benne. Akció, szép nők, macsó férfiak, tiszta kilencvenes évek.

A Darkness szerintem szóra sem érdemes, annyira jellegtelen. Az Aphrodité IX szerintem egy Szárnyas Fejvadász utánzat, csak szexi női köntösbe bújtatva. A Humankindban egy idegen bolygón járunk, ahol egy idegen faj embereket gyárt, lemásolva a mi társadalmunkat, és egy földi ember okoz náluk zűrzavart. Természetesen itt is nagyon szépre rajzolt nőket nézegethetünk, amint tangában robogóznak.

A rajzok végig pompásak, nagyon adja nekem a Spawn fílinget. A bibi annyi, ha Spawnt akarok olvasni, ott van a polcon szép sorban.

Mondhatnám, hogy ilyen is kell. Vonzó lehet a képregényektől eddig távol maradóknak a gyönyörű borítóval, a kerek popókkal, és cickókkal, de valakinek ez már kevés. Nem tudom még eldönteni, hogy nekem ez kevés-e így, majd a harmadik szám után meglátjuk. Egyelőre nem vágtam magam földhöz tőle. Kicsit olyan látványpékség ez, hogy jól néz ki ez a sütőben, de amikor beleharapsz, érzed, hogy tele van nyomva tartósítószerrel, és tölteléke sincs túl sok. A tartósítószer itt a szilikoncici, míg a tölteléken értem a történetet, karakterek jellemét, amik eddig kicsit hiányoztak, és hogy ne csak a dupla oldalas seggekben gyönyörködésben merüljenek ki ezek a képregények.

A kötet szép, masszív, szerintem a magyar kiadványokhoz képest igényes TPB (ragasztott papírkötés). Lehet egy harapást megér, hátha megtetszik a látványpékáru.

Tudjátok, nem vagyok oda eddig egyetlen Star Wars képregényért sem, ami a Marvel égisze alatt született. Szerintem sok esetben agyoncsócsált, unalmas melléksztorik ugyanazokkal az agyonhasznált karakterekkel. Mostanában ezért is nem rendeltem egyetlen SW képregényt sem. Eddig. Mert most a Kylo Ren Felemelkedésével (Szukits) tettem egy próbát. Lássuk, milyen is ez.

Összességében én azok közé a Star Wars rajongók közé tartozom, akik szerint csak az első trilógia és csak Darth Vader, és csak a fiatal Luke, nem ez a vén kiégett trottyos alak, aki csak bemocskolta a gyerekkorom egyik legszebb meséjét. Ja, megint nem a képregényről írok…

Ugyancsak azok közé a rajongók közé tartozom, akik szerint az új trilógia borzasztóan áll karakterépítésben. Személytelen üres szereplők, sokszínű, de lényegében humanoidokkal teli univerzum. Ja és minden részben egy új halálcsillag, vagy halálcsillagok, vagy halálcsillagkukijú csillagrombolók, halottnak hitt, de feltámasztott (lopott) császárok és újrahasznosított megjavulás és mennybemenetel.

Más lehet ez a képregény, mint a többi? Valószínűleg nem, így álltam hozzá, mert ugyanaz a Charles Soule írta, akinek annyi a fantáziája, mint egy tyúknak (elnézést a tyúkoktól), viszont ezúttal nem Salvador Larocca követte el a vizuális, szemkifolyató holokausztot, amit ő rajzolásnak nevez… Bocs, ez még mindig nem a képregény…

A Kylo Ren Felemelkedése jó. Tényleg jó. A rajzok szerintem kellemesek, jó iparosmunka, csak néhol fedezhetőek fel benne a photoshop nyomai, de nem bántóan. A harcok szépek, a karakterek jól kidolgozottak, és sok helyen tényleg jól sikerültek a hátterek is. Több bolygóra is ellátogathatunk, és habár nincsen benne sok idegen lény (csak egy Ctulhu utánzat Jedi tanítvány), mégis lekötött.

Kylo Ren karaktere nem egy túlírt valami. Viszont ez a képregény javít ezen. Végülis Ben Solo alapvetően egy rendezett családban nőhetett volna fel, csak annyi a bibi, hogy Darth Vader unokájaként elég sok köze van a Sötét Oldalhoz is. A kettősség pedig eléggé az agyára megy. Szóval nem annyira volt jó ötlet Luketól, hogy látva a Benben (benbenben) növekvő sötétséget, álmában akart tőle megszabadulni (ez a húzás nagyon karakteridegen szerintem, de lépjünk rajta túl). Szóval Ben Solo bepipul, felégeti Luke akadémiáját, és azt hiszi, a mesterével is végzett.

Ben Solo kiválasztja az útját. Megkeresi a Ren Lovagjait, hogy tőlük tanuljon a Sötét Oldal ármánykodásairól, miközben néhány Jedi tanonc kutat utána, hogy a Jedik ellen elkövetett bűneiért felelősségre vonják.

Hogy ne lőjem le teljesen a cselekmény poénját (kb. mindenki sejti mi lesz az), elmondhatom, hogy Kylo Ren karaktere tényleg rendesen kimunkálásra került. Ez az ember egy igazi pondró, egy szemétláda, aki minden létező társát elárulja, legyen az jó, vagy rossz, pusztán azért, mert magát tartja áldozatnak, mindenért másokat hibáztat, és állandóan picsog. Ez ő. Gratulálok.

Amúgy olvassátok el, mert tényleg egész jó.

Bélu voltam. Sziasztok!

Akik rendszeresen követik az oldalt (sokan vagytok ilyenek, Isten tartsa meg a szokásotokat), azok tudják, hogy a 2000AD Kiadó cuccai mindkettőnknek nagy kedvencei. Dredd bíró, Halo Jones, Slaine (ha ide sikerül érnie a vámról) vagy Al’s baby, vagy… Vagy ki még?

Ki más, mint a magyarul is olvasható Strontium Dog! A Fekete Fehér Kockás lapjain vissza-visszatérő mutáns fejvadászt is imádjuk. A cikk írásakor még nem tudjuk pontosan, mi is lesz a Fekete-Fehér Kockás sorsa, de remélem, hogy megoldódik a probléma és tudják folytatni a munkát.

Strontium Dog a két zseni, John Wagner és Carlos Ezquerra másik kedvelt szerelemgyereke (Dredd az első nálam).

Strontium Dog egy gyűjtőnév. Igazából minden mutáns fejvadász gyűjtőneve, köztük a legfontosabb Johnny Alpha, akinek a történetei itthon megjelentek. Neki a mutáns képessége a gondolatolvasás és átlát a falon (néha bét, bocs). Ismerős lehet még a szintén Strontium Dog Durham Red, aki olyan, mint egy vámpír, és csaj, és szexi.

Nos, Johnny Alpha 2150 körül született, egy olyan korban, amikor az atomsivataggal körülvett városokban élő emberek kiutálják a mutánsokat, egyenesen a világűrbe. A képregénysorozatban a Földet nem is igazán mutatják nekünk. Johnny társaival, az erős német akcentusos „normival”, Wulffal és az aggódó űrlénnyel, Gronkkal járja a világegyetemet. Egyébként ugyanabban az univerzumban játszódhat, mint a Dredd, legalábbis a Top Dog képregényben találkoznak Dreddel, ahol jól kiverik egymás fogát. Akkor Dreddnek úgy mutatkozik be, hogy a jövőből (50 évvel későbbről) érkezett…

Kereső/megsemmisítő egység tagok ők, és Johnny nem is rest gyilkolni, akár figyelmeztetés nélkül is, ha szükséges.

A Fekete Fehér Kockás lapjain eddig a volrogokkal, egy agresszív idegen fajjal való összetűzését olvastam el és azt a történetet, amikor egy másik Strontium Dog ellen küldik Alphát. Hát meg kell mondanom, Johnny számára az első történetben könnyeb dolga akad egy bolygó megmentésével és egy ellenséges flotta megsemmisítésével, mint kézre keríteni Légyszem Wagnert.

Légyszem Wagner szintén egy muti fejvadász, viszont amikor szorul a nyakán a hurok, amit Johnny és Wulff dobott rá, egy olyan dimenzióba utazik, amit lakói csak pokolként emlegetnek… ömmm. Hát tényleg olyan. Ennek majd folyt. köv.

Wagner és Ezquerra két zseniális alakja az angol képregényvilágnak. Nagyon jól működnek együtt. Ezquerra rajzai egyértelműen felismerhetőek, imádom őket. Wagnernek pedig hatalmas fantáziája van. Egytől egyig fantasztikus történetek, amiket tőle olvastam. A maga elmebeteg humorával, és nem tudom máshogy leírni, szuperhősös pózerkedésével. Most komolyan. Mennyire kell elmebetegnek lennie valakinek ahhoz, hogy a főhősével atombombákat lovagoltasson meg? :D

Strontium Dog történeteivel a Fekete Fehér Kockás lapjain a 2020/5-ös számtól ismerkedhettek meg.

Bélu voltam. Sziasztok!

Néhány fiatal egy rozzant kocsival egy elhagyatott házhoz mennek, hogy egy igazán nyomasztó, horrorisztikus hétvégét töltsenek különböző rémségek közepette, hogy aztán egy túlélje, hogy elmesélhesse a történetet. Rengeteg horrorfilm épül erre a sablonra, viszont… a mai bemutatómban egy olyan filmet hoztam el Nektek, amitől sokan nyúltak. Ugyanis éppen ma 40 éves a Gonosz Halott! Gyerekek ez brutális lesz.

Néhány fiatal egy rozzant kocsival elmegy egy lepukkant vityillóba, hogy egy igazán kellemes hétvégét töltsenek együtt orgiázva… khm. Kártyázgatva. Két fiatalember és három fiatal hölgy a messzi Tennesseeben úgy dönt, marha olcsón vikkendeznek, kell a pénz kábszira. Na persze nem, de azért elég surmók. Odaérnek a házhoz, és látszik rajta, hogy bizony ez minimum szellemlakta, de azért bátran befészkelnek, mi bajuk eshet.

Valahol az erdő mélyén sutyorog valami, de kit érdekel. Szeretné, ha megszállhatna ártatlanokat, de ezt hagyjuk figyelmen kívül. Vacsora közben aztán a pinceajtó magától felcsapódik, és természetesen oda is le kell menni, mert nagy poén. Lenn egy bőrkötéses könyvet, és egy magnetofont találnak hőseink, amin a ház korábbi lakójának mondandója hallható, többek között arról, hogy a könyv a Holtak Könyve, és feltámasztja a holt lelkeket, akik alig várják, hogy idegen testekben új életet kezdhessenek. A doki volt olyan szemét, hogy felmondta a szalagra a holtakat feltámasztó varázsigét is, aminek hála kezdődhet az igazi muri.

A film első 20 perce ezzel telik, majd az egyik főhősnőnket meg akarja erőszakolni egy fa, de nem hisznek neki, mert egyedül volt. Természetesen, ha védtelen nőként furcsa hangokat hallasz az erdőből, egyedül mész ki. Persze a fiatalok ott ragadnak az erdőben, és a nő, akit megerőszakolt a fa hirtelen élőhalottá változik. Hát gyerekek, ha a gonosz halott új életet akart volna kezdeni, biztos nem ilyen ocsmány trutymós csőcselékké változik, mert nincs az az ember, aki ezzel hosszabb beszélgetésekbe szándékozna elegyedni.

Ash, aki néha olyan fejet vágott, hogy „mégis mi a szarért vállaltam el ezt a szerepet”, szakít a barátnőjével, aki megkóstolta a nyakát. Közben a többiek is egyenként átváltoznak, és Ash életére törnek, de végül minden jóra fordul, vagy mégsem. A Holtak Könyve a tűzre kerül, a zombik pedig elrohadnak. De mikor Ash a kocsihoz veszi reggel az irányt, még valami ráveti magát.

A film hatalmas kultusz lett a tengerentúlon, több folytatása, de sorozat is készült belőle. Ha a további finomságokat keressük, több cég adott ki hozzá akciófigurákat is (a fő jogtulaj a Neca), de készült belőle videójáték is.

Számomra ez a film inkább röhejes volt, mint félelmetes, és több helyen már unalomba fulladtak az akciók. Kicsit túl volt tolva a gumihorror része, ki nézi szívesen, amikor a darabokra vágott gumizombi tejet okád és ordít földöntúli hangon, mindezt 2 percen keresztül. Én biztosan nem. Amúgy annak ellenére, hogy Bruce Campbellt kifejezetten szimpatikus színésznek tartom, a film nem lett a kedvencem. Igazából, ami a legjobban hiányzott az egészből, az a dramaturgia. A jeleneteket sokszor semmi sem köti össze, a zenei vágások is borzasztóak sok helyen, és olyan volt a film, mintha random jeleneteket vágtak volna össze. Értem én, hogy a kor technológiája kimerül a gumihorrorban, de az, hogy minden jelenetben túl vannak nyújtva ezek a betétek, az már fárasztó volt. Példaként: amikor a gonosz halott beleszúrt egy ceruzát az egyik nő gumibokájába, és abban forgatta, miközben a többiek nézték bambán jó fél percen keresztül, teljesen életszerű. Ja, a bamba nézés több jelenetben is visszaköszönt, de már csak röhögtem.

De mondom, több folytatása is született, amiknek érdekes a háttértörténete, de Sam Raimi rendező nem hinném, hogy ezekkel a filmekkel ért volna el karrierje csúcsára.

Nosztalgikus film volt ez a javából. Főleg, hogy VHS kazettáról digitalizált változatot sikerült meglesnem, így még a hang is több helyen torzult. A fiatalok ezt nem érthetik. Nekünk ez olyan nosztalgikus hang, mint a betárcsázós internet dallama. De a film maga az kellemetlen élmény. Nem tudom máshogy kifejezni.

 Bélu voltam. Sziasztok.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Néhány éve nagyot durrant a mozikban a Venom első része, ami sokak kedvenc halálos védelmezőjét egy póknélküli univerzumban gondolta újra. Nekem nem hiányzott belőle a Pók, viszont tudjuk, hogy a képregényekben nélküle igazán nem lenne Venom. Mégis a film nekem nagyon bejött akkor. Egy pörgős, imitt amott horrorisztikus elemeket felvonultató, jó humorú film lett.

Amit akkor hiányoltam belőle, hogy annak ellenére, hogy simán lehetett volna belőle egy jó kis kaszabolós, vérengzős horrort eszkábálni, a készítők mégis maradtak az alacsony korhatárbesorolású, híg limonádéba illő akcióknál. A Venom második részének elővásárolt jegyén 18-as karika virított, amit jó kedéllyel fogadtam. Lehet, hogy a készítők mégis meggondolták magukat, hallgattak a rajongókra. Tibi felvilágosított, hogy bizony ez csak PG 13-as korhatárbesorolású, nálunk, a (képmutató) jogszabályi környezet miatt sikerült 18-as korhatárba besorolni.

Igaza volt Tibinek. Ismét. Ismét a pénz győzött, így kaptunk egy Tesco gazdaságos minimum vérontást. A jogi hercehurcák engem nem igazán érdekelnek a filmmel kapcsolatban, már követni sem lehet, éppen melyik karakter kié, ezt a film készítői is megunták. De erről majd később.

A történet maga a Maximum Carnage képregényen alapul, van benne egy ismerős főgonosz is (Sikoly), akivel egy kétes szerelmi szál is kialakul. Woody Harrelson jó arca volt Cletus Kasadynek, Tom Hardy ismét lubickol a szerepben. De mégis mi az oka annak, hogy én, mint rajongó kicsit keserű szájízzel jöttem ki a moziból. Ehhez hozzájárulhatott, hogy a képregényekhez annyi köze van, hogy ellőnek egy-egy képregénycímet húsvéti tojásként, mint a „legyünk mi a Halálos Védelmező”, vagy, hogy „Kezdődjön a Vérontás”. Szerintem rohadt kínos húzás.

A cselekmény, amint mondtam, minimum vérontás, közelében sincs ennek a kiherélt gyilkolászásnak ahhoz, amit ígért a dolog. Igazából elég sok rendőr meghal, de rajtuk kívül nem sok mindenkit lehet a halotti anyakönyvi hírekben szerepeltetni.

A film a szokásos klisékkel operál, mint például a már agyonhasznált szakítás a film közepén, hogy aztán újra összejöjjünk és megmentsük a világot. A film humora pedig ezúttal kimerül egy-két csúnya szóban.

A történet vége sejthető. Viszont egy spoilert megeresztek a stáblista utáni jelenethez.

SPOILER KÖVETKEZIK

Olyan jól működhetett volna ez a karakter az MCU-n kívül. Miért kellett ezt most így ellőni? Gondolom a pénz fontosabb, mint a kreativitás.

SPOILER VÉGE

Összességében a film 3 leharapott fej az 5-ből. Ebben sokkal több minden lehetett volna, viszont elbaltázták, és rohanunk ismét az „anyacég” karjaiba, kérlek, szoptasd a Sonyt mérhetetlen pénzzel teli csecseiden kedves Marvel, jól ellesztek ti együtt. Nem tudom, mikor elégeljük meg azt, hogy folyamatosan hülyének néznek minket.

Bélu voltam. Sziasztok!

• 
• 
• 
• 

Hamarosan egy igen jó képregényt foghatunk magyarul a kezünkben. A Fumax Kiadó most október közepén adja ki a Dredd bíró – Eredet című történetet (eredeti címén ki gondolná: Origins). Ezt én EREDETi nyelven szereztem be anno, és most aktualitása miatt előszedtem ismét Nektek.

A képregényt a két Dredd Atyaúristen, azaz John Wagner és Carlos Ezquerra jegyzi, miközben firkált bele Kev Walker is. Az egész képregény nagyon egyben van. Rohadt jó történet, nagyon jó rajzokon. Nem véletlen, hogy a kiadó erre a képregényre tette le a voksát.

Mega-City 1-ben mutkók nem tartózkodhatnak, viszont a képregény elején ketten becsempészik magukata városba. Vagyis két testben hárman vannak, mert az egyikük magán hordja a banda fő agytrösztjét, a beszélő mellbimbót, Chuck Titmant. Megbízásuk szerint csak egy dobozt kell bevinniük az Igazságügyi Minisztérium épületébe (nem a legkönnyebb meló), amiről nem tudják, mit is tartalmaz.

A bírák hamar felfigyelnek a gyanús mozgásra, és Dreddnek külön érdekesnek tűnik az aprócska doboz. Vajon mi céljuk lehet a dobozzal? Egy bomba talán? Mi lehet benne?

Chuck és bandája útját hullahegyek szegélyezik, a doboz végül eljut a Minisztériumba, és tartalma miatt az egész igazságügyi rendszer veszélybe kerül. Ez még csak a képregény eleje…

Dredd bíró útja ismét az Átkozott Földre vezet. A rejtély pedig megoldásra vár. Az olvasó által persze, mert többet nem árulhatok el a képregényről. Annyit talán mégis elárulhatok, hogy aki olvasta már az Átkozott Föld Sagát, az számítson sok régi ismerős felbukkanására. Emellett visszatekintések útján betekintést nyerünk a rendszer kiépítésének éveibe, valamint Dredd és klóntestvére, Rico „gyerekkorába” is.

Ez a képregény szerintem a legtöbb Dredd rajongónak a kedvencei között van. Nekem mindenképpen. Az Átkozott Föld eleve egy olyan vidék, ahova szívesen utazok Dredd Lawmasterén. Az Átkozott Földet furcsa alakok lakják, mutik, hegyi emberek (hillbillyk) és egy Fargoville nevű falucska lakói is felbukkannak…

Szerintem érdemes beszerezni a képregényt, ha érdekel Dredd világa. Ez a képregény éppen azért érdekes, mert a történetvezetése nem teljesen lineáris, a végén viszont teljesen összeáll a kép. Szóval tényleg a legjobb Dredd történetek között van.

Bélu voltam. Sziasztok!

Sziasztok!

Biztosan hallottatok már róla, hogy hamarosan megjelenik itthon a Dredd bíró – Eredet című képregény, eredeti címén Origins. Ahogyan azt már a Dredd képregényektől megszokhattuk, minden mindennel összefügg, és ez az Eredet esetében is fennáll. Lényegében az Eredet, annak ellenére, hogy egy nulladik történet látszatát keltheti, a 2000AD Magazinban 1978-ban megjelent Átkozott Föld Sagának (Cursed Earth Saga) a folytatása lehetne, ami az eddigi magyar kiadásokból viszont kimaradt. De ha nem is hívjuk annak, nagyon-nagyon összetartozik ez a két sztori.

Az Átkozott Föld a 2000AD Magazin 61-85 progjaiban jelent meg, egy igazán korai Dredd történet. Azóta elég sok változatban kiadták, nekem megvolt egy zsebkönyv változat, amit bárhova magaddal vihetsz, viszont megvan a 2016-ban megjelent Uncensored (cenzúrázatlan) verzió. Hogy miben különbözik a kettő? A cenzúrázatlan változatban 16 oldallal több történetet olvashatunk, amiket anno betiltottak… Másrészt pedig ebben az újabb kiadásban minden fejezet kezdőoldala ki van színezve. Egyébként a képregény fekete-fehér.

Az Átkozott Föld szerintem a legjobb Dredd történet, bárki bármit mond. Oké, Caligula bíró is közvetlenül ott lohol a nyomában, de ehhez semmi sem fogható. Olyan nevek dolgoztak rajta, mint John Wagner (ki más, hisz ő Dredd egyik apukája), Brian Bolland, Mick Mcmahon, Pat Mills, és nem utolsósorban Chris Lowder. Bolland és Mcmahon a kedvenc Dredd rajzolóim egyébként, szóval ultra love ez a kötet.

Hogy ne lőjem le a poént, próbálom spoilermentesen beharangozni ezt a cuccost, reményeim szerint hamarosan megjelenik majd ez is magyarul, és mindenképpen azt szeretném, ha minél többen olvasnátok Dreddet.

A történet kiindulópontja, hogy Dreddet és kis csapatát Mega-City 2-be vezénylik, mert a városban egy járvány tör ki, ami akár a világ pusztulásához is vezethet. Ezért lényegében ellenszert kellene szállítaniuk a másik városba, ez nem tűnik nagy dolognak. Viszont Dreddnek egyetlen lehetséges útvonala adódik a másik Megába: keresztül az Átkozott Földön. Az Átkozott Föld a megavárosokat egymástól elválasztó sugárzó pusztaság, ami az atomháborút követően világunkból megmaradt, és megszámlálhatatlan veszélyt tartogat. Épp ezért Dredd nem csak bírókat vesz maga mellé, hanem az egyik bandavezért, Spikes Harvey Rottent is, aki a különböző poénokért fog felelni. Imádom a csávót.

Minden utcasarkon Dreddék életére törnek, már ha lenne utca az Átkozott Földön. A képregényben olyan lényekkel találkozhatunk, mint a már jól megszokott mutik, vámpír droidok, egy űrlény, aki csak haza szeretne menni és az őslényparkból kiszabadult T-rex, Satanus, aki bosszút akar állni az emberiségen a megpróbáltatásaiért (megjegyezném ez ’78, Crichton könyve pedig 1990-es). És ami a cenzúrázott változatból kimaradt, Dreddék belekeverednek a „Macdonalds” (tényleg így írják) és Burger King birodalom közti háborúba is.

Komolyan mondom, ez egy kihagyhatatlan történet, viszont amíg itthon nem jelenik meg, azért van pár Dredd kötet, amit még be lehet szerezni. Szóval hajrá!

Bélu voltam. Sziasztok!

Számok, dátumok, évfordulók. Általában ezek vezérelnek minket, sokkal többször, mint szeretnénk. Néha csak egy-egy "kerek" évforduló kapcsán kapjuk fel a fejünket, és mondjuk automatikusan, hogy "Nem létezik, hogy ennyi idő telt el!". Írók, színészek, zenészek és egyéb művészek hagytak már itt minket, és bár sokuk mély nyomot hagyott bennünk, de nem mindig tudjuk, mikor születtek, mennyit voltak itt, hány év telt el. De ez nem is baj, nem lehet mindenre emlékezni. Napokkal ezelőtt egy bizonyos névre kaptam fel a fejem, ami természetesen egy dátum kapcsán, szeptember huszonötödikén merült fel. Egyszer majd eljutok oda is.
Nagyjából nyolcéves voltam, amikor elmentünk moziba. Ez a nyolcvanas évek derekán volt, és akkoriban nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy mi való a gyereknek, korhatáros film, vagy akármi. Eleve a cenzúra sok mindent kiszűrt, mire a közönség elé kerülhetett, de aztán már nem annyira foglalkoztak vele. De mindegy is, most nem ez a lényeg. Gyerekként fantasztikus élmény volt az a film, még egy rövid "esszét" is írtam róla. Lehetett akár hat mondat is, amit másodikosként papírra vetettem. Könyvről kellett volna, de ez számomra sokkal nagyobb kulturális élmény volt. A moziban újságírók vadászták a híreket, sokszor veszélybe kerültek, de volt egy ember, aki más volt. Sokkal jobb és több volt mindenkinél, és sosem hazudott. Ami nem teljesen igaz. Mert ő nem egy madár, nem egy repülő, hanem Kal-El volt, vagyis Superman. És abban a mivoltában nem hazudott, de amikor magára öltötte a hétköznapi ember álruháját, a bénácska Clark Kent szemüvegében járt-kelt az emberek között, akkor bizony keményen sunnyogott. És bár hihetetlen erővel rendelkezett, mindent hallott, mindent látott, a szemével sütött, a leheletével hűtött, de leginkább az nyűgözött le, hogy repült! Az igazi szabadság. Csak úgy. Fogta magát, és a levegőbe szállt. Számtalanszor próbáltam meg otthon is, de nekem nem jött össze. Viszont Christopher Reeve nevét egy életre megjegyeztem. A születésének dátumát akkor nem tudtam, később viszont volt mit elfelejteni. 1952 szeptember 25. Van egy másik dátum is: 2004 október 10. A nap, amikor Christopher Reeve itt hagyott minket. A nap, amikor Superman meghalt. Mert sokan játszották el a kriptonit, előtte is, utána is, de ő nem csak eljátszotta.

• 
• 

1996. 25 év telt el azóta. Mark Waid és Alex Ross megalkottak egy négy részes képregény sorozatot. Egy alternatív jövőről szól. Egy olyan jövő, ahol az Igazság Ligájának tagjai többé-kevésbé hétköznapi életet élnek. Visszavonultak, évtizedekkel a történés előtt, és a helyükre új bűnüldözők léptek, akik korántsem a békés megoldásokat keresik, hanem agresszív módon érvényesítik az igazukat. Az emberekben a félelem uralkodik, és ez érthető. Nos, ez az alaphelyzet. Itt is lehet kalandozni kicsit vallási vonalon, mert a cím is erre irányít minket, illetve több főszereplő is. A cím: Kingdom Come. Ez egy részlet egy eléggé ismert imádságból, amely angolul így hangzik: "Our Father, Who art in Heaven, hallowed be Thy name, Thy kingdom come [...]". Vagy ahogy mi ismerjük ezt a részletet: "Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod [...]" Thy kingdom come - jöjjön el a Te országod. Ez a megközelítés is rögtön két utat jelöl ki. Az egyik, ami egyértelmű, hogy egy vagy több istenség dönthet az emberiség sorsa fölött. Mert ezek a szupererővel megáldott hősök bizony néha inkább istenek, mint emberek. Főleg akkor, ha nem is a Földön született... A másik pedig "az eljövetel", aminek az egyik feltétele lehet akár az általunk ismert világ vége is. Vagyis az apokalipszis. És itt visszakanyarodunk egy másik főszereplőhöz, aki lelkész - tehát marad a vallási vonal. És ez a lelkész lehetőséget kap, hogy megfigyelőként legyen jelen a világ számos pontján, tapasztalja a jót és a rosszat (ami sosem fekete vagy fehér, és az igazság sem abszolút), és egy kibontakozó háborút vagy éppenséggel magát az apokalipszist szemlélje. A végén úgyis minden jóra fordul? Ezt nem ígérhetem.
Láthatunk egy Supermant, aki megöregedett, talán megtört, de a testi ereje nem csökkent. Úgy tűnik, nyugdíjas éveit éli. „Otthon” van, farmerkodik, gazdálkodik, műveli a földet. Kiszállt a hős bizniszből. Vagy inkább elmenekült. Egy pillanatnyi gyengeség volt, ami sok minden lehetett. Félelem? Gyávaság? Óvatosság? Egy pillantás a jövőbe? Nem ilyen egyszerű. De hosszútávon az eredmény mégsem a várt lett. Az új hősök és ellenfeleik küzdelme, illetve azok mellékhatásai romboló hatással vannak a Földre és lakóira. Meddig mehet ez így tovább? Elárulom: nem sokáig. Superman ismét kezébe veszi a dolgokat és az irányítást, és megpróbálja jóvá tenni a vélt hibáját. Persze a módszerek vitathatóak, de olyan nincs, hogy valami mindenkinek tetszik. A másik oldalon nyilván megjelenik egy (vagy több) csoport, akiknek ez végképp nem jön be, és szövetkezni kezdenek ellene. És olyan szövetségesek kerülnek képbe, akikre végképp nem számítunk. Van, akit a jószándék, van, akit a hatalom vagy a profit vezérel. De ezek a hatalmi harcok általában rossz irányba mennek, és magukkal sodorják az ártatlanokat is. Jelen esetben az egész emberiséget. Ne feledjük, ez egy alternatív jövő, minden lehetséges, senki sincs védve vagy biztonságban. Csodálatos, félelmetes, epikus.
Egy apróság maradt még a végére: az eleje. A kötet elején ez áll: „CHRISTOPHER REEVE-nek, aki miatt elhisszük, hogy egy ember képes lehet repülni.” Pontosan az, amit én gondoltam gyerekként. Azóta talán másképp gondolom. De csak talán.

• 
• 
• 
• 
•