Sziasztok!

Megszokhattátok tőlünk, hogy néha, tényleg nagyon ritkán, de felülünk mi is a nosztalgia vasútra, csak hogy jókat elmélkedjünk régmúlt fiatalságunkon, aminek tökéletes eszközei a „gyerekkorunk filmjei”. Nincs is jobb apropója ennek a topicnak, mint a mai nap. Ugyanis éppen ma 30 éve jelent meg itthon minden idők egyik legjobb folytatásaként emlegetett film, a Csupasz Pisztoly 2 és fél. Persze, hogy nem, de bevettétek.

Természetesen a Terminator 2-re gondoltam, azaz az Ítéletnap alcímű tudományos fantasztikus remekműre, James Cameron egyik legjobb rendezésére, Andy Vajna egyik legjobb befektetésére, minden Terminator rajongó kedvencére.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A halálosztó gépezet nagy kedvencem, többek között persze, de ezt tudjátok. A Terminator 2 után viszont erősen hanyatlott a franchise, köszönhető szerintem a nézhetetlen 5. résznek. A 3. és a 4. részek sem voltak hibátlan örökzöld mesterművek, de simán belefértek a bűnös élvezet kategóriájába. A Sötét végzet pedig annak ellenére, hogy nem sokat adott hozzá az egész történethez (John halálán kívül), egészen jó szórakozásnak találtam. Főleg, hogy visszatért Linda Hamilton az ikonikus Sarah Connor szerepében, és tényleg jól állt az öreglánynak a dolog, ezt nevezem én igazi girlpowernek, őőő… grannypowernek, vagy valami ilyesminek.

A Terminator 2 sok mindenben felülmúlta az első részt. Látványban mindenképp, de azért tegyük hozzá, eltelt 7 év a két rész között. És még a mai napig emlegetik, milyen vizuális effektekkel dolgoztak (a photoshop elődjével egyébként). A történetet szerintem senkinek nem kell bemutatnom. Főszereplőink az Ítélet napját, a Skynet mesterséges intelligencia felemelkedését és népirtását szeretnék megakadályozni, miközben a T-1000 márkajelű halálosztó gépezet üldözi őket. A történet nem várt fordulata az, hogy Schwarzenegger ezúttal egy átprogramozott T-800 szerepében jelenik meg, ami miatt kisebb félreértés támad közte, és Sarah között. Szóval az elején nem annyira érthető, ki kivel van.

A Terminator 2, ha kell, horror, ha kell akció, ha kell bunyós film, ha kell, mandulaműtét-útmutató… Vagy nem az volt, amikor a rendőrbácsi megműti John nevelőszüleit a torkukon keresztül a tarkójukon át? A lényeg, hogy nekem évente újrázós filmklasszikus a T2, remélem, sokan vagytok még így.

És hogy mi történt a szereplőkkel az elmúlt 30 évben? Arnold bácsi még párszor belebújt a halálosztó szerepébe, de láthattuk rengeteg kasszasikerben, nekem a kedvencem a méltatlanul lehúzott Maggie című zombis horror-dráma 2015-ből, ahol az öreg egy új arcát ismerhettük meg. Ez az új szerep sokaknak nem tetszett, de én jó szívvel tudom ajánlani. De ott vannak a mára már klasszikusnak mondható Feláldozhatók részek, amik felsorakoztatták a kilencvenes évek öregfiúit még egy, és még egy, és még egy, no meg még egy utolsó kalandra.

Edward Furlong, azaz a Johnt alakító színész sajnos az alkohol és drogproblémái miatt nagyon lecsúszott, utolsó nagy szerepe az Amerikai História X című filmben volt. Számtalan rendőrségi ügye volt, viszont megfogadta, hogy jó útra tér, és szakít a balhés múltjával. Én szurkolok neki.

Linda Hamilton sokáig nem nézett ki túl jól. Lényegében a T6 forgatására rendbe szedték, vagy rendbe szedte magát. Egy a Today-nek 2004-ben adott interjúban kitért arra, hogy 20 és 40 éves kora között erősen eluralkodott rajta a bipoláris személyiségzavar, más néven a mániás depresszió, valamint kényszeres evésben is szenvedett. A Terminator 2. része után diagnosztizálták nála a betegséget, viszont addigra a házassága is tönkrement. A 64. évét taposó színésznő szerintem ma már jól érezheti magát a bőrében, legalábbis a róla készült frissebb képeken sugárzik. Az interjú eredeti nyelven itt olvasható: (https://www.today.com/health/linda-hamilton-says-she-has-bipolar-disorder-2D80555887). Egyébként James Cameronnal is egy rövid ideig házasságban éltek még a kilencvenes évek közepe-vége tájékán.

• 
• 
• 
• 

A T-1000-et játszó Robert Patrickről elmondható, hogy Arniehoz hasonlóan ő is egy elég foglalkoztatott színész, napjainkig bezárólag. Legutóbb a Walking Dead 10. évadában láthattuk, viszont hosszabb időn át játszott az X-aktákban is.

 Remélem tetszett ez a kis nosztalgiázás. Kalandozzatok még a galériában, amit e jeles alkalomra gyűjtöttem nektek össze.

Bélu voltam, sziasztok!

 Nem szeretnék kritikát írni, sem "túlszakmázni" a dolgot. Megtették már elegen eddig, meg amúgy is... Inkább pár gondolatot és érzést szeretnék megosztani ezzel a filmmel kapcsolatosan. Ahogy minden művészeti ág, a film, és ezen belül a képregény "adaptáció" is nagyon szubjektív dolog. Lehet, hogy máskor másképp látod. Meg szeretünk dolgokat belemagyarázni, amikről szó sincs. Pedig a film - főleg ez a fajta - egy nagyon fontos céllal készül: a szórakoztatás. Ja, meg a bevétel.

 A DCEU (DC Extended Universe) próbálja nagyon komolyan venni magát. Nem annyira lazán szórakoztatóba átmenni, ahogy azt a MCU (Marvel Cinematic Universe) teszi. Eleve olyan sötét a világ, hogy rögtön próbálja az ember feltolni a fényerőt, ami moziban lehetetlen, TV-n is macerás, de amúgy sem kell, mert direkt ilyen. Nem akarják lebutítani a karaktereket, hogy jó legyen a színvonal. Aztán rájöttek, hogy ez annyira nem nyerő.  Jött a 2016-os Suicide Squad/Öngyilkos osztag, teli ismert színészekkel, sztárokkal. Rakjunk össze egy csapatot nagyon menő rosszfiúkból - és lányokból -, legyen vicces is, meg akció is, meg színes is. Túltolták. Majd mutattak egy olyan Flasht a moziban (Justice League/Igazság ligája 2017), aminél csak nehezen lehet lentebb menni. A 2019-es Shazam valamennyire javított a helyzeten, nagyjából így kellett volna kezdeni. Majd megint zuhanás, Birds of Prey/Ragadozó madarak 2020, amiről inkább nem beszélek. Tulajdonképpen az történik, hogy a Margot Robbie által megszemélyesített Harley Quinn az a karakter, akire alapozva próbálunk vicces filmeket készíteni, hogy ne csak Deadpoolt várja a közönség. És ennek fényében: ki lett az új Öngyilkos osztag női főszereplője? Igen.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 Kettős érzés már rögtön az első félórában. Amikor Idris Elba (ha nem ismerjük, futás megnézni egy rakás filmjét, sorozatát!) jelenik meg a vásznon, akkor jön az érzés: igeeen, ez jó lesz, nem lehet elrontani! Drámai hatású jelenetek, zsarolások, családon belüli problémák - komoly dolgok. Majd elindul egy nagyon menő és ütős szuperbűnöző csapat, hogy meghódítsák Corto Maltese szigetét, és az ott lévő létesítményt (nagyon veszélyes titkos labor), és az egy másik film. A Feláldozhatók, de itt nem csak a cím szerint, hanem tényleg. Sok "hőst" szívesen láttunk volna a továbbiakban is, de hát... Aztán akcióba lép a B-csapat, amelyik tulajdonképpen az A-csapat: Bloodsport (Idris Elba), Peacemaker (John Cena - itt már kiderült, hogy nem egy Shakespeare mű remake-jét fogjuk látni), Polka-Dot Man (David Dastmalchian), Ratcatcher 2 (Daniela Melchior), Col. Rick Flag (Joel Kinnaman) és King Shark a.k.a. Nanaue. Utóbbi animált karakter, eredeti hangja Sylvester Stallone, és ő azért jó, mert: 1. nagyon erős; 2. nem okos; 3. Nils Holgersson óta tudjuk, hogy kell egy állat is a képernyőre, aki talán nem sokat ad hozzá az egészhez, de lehet rajta nevetni. Most jut eszembe: láttunk olyat is, hogy a Star Wars világ lebutítása Jar Jar Binks által. Persze van a feláldozható csapatnak is túlélője, természetesen Harley Quinn.

 Az egész nagyon látványos, akciódús. A kilencvenes évek akciófilmjeit idézi meg, csak jobban csinálja. Látunk benne sok tribute jellegű dolgot, képet, jelenetet. Mondok is pár példát:
- Nemrég olvastam újra a '89-es Batman film képregényét, és Vicki Vale Corto Maltese sorozatával lett híres név a fotóriporter szakmában; ezt a Time magazin címlapot láthatjuk is a '89-es Batman filmben, és az Öngyilkos osztag  helyszíne is ez a sziget;
- Harley Quinn majdnem Evita Peron lesz, de persze csak majdnem, de azért ott lebeg;
- Bloodsport sisakja egyértelműen Alien pofázmányra hajaz;
- akciójelenetek, amelyeket mintha Rambo vagy Matrix filmekből vágtak volna ki;
és még nagyon-nagyon sok „easter egg” van, egy külön írás is kevés lenne. De igazából meg kell nézni, felfedezni.

 Mondjuk ez a "meg kell nézni" igen bátor kijelentés volt. Meg lehet nézni. Egyszer biztos. Vannak jól elhelyezett, és gagyi poénok is. Biztos, van az a mennyiségű fáradtság és/vagy alkohol, ami jobbá teszi ezt a filmet is. Nagyon kettős érzéseim vannak. Nagyon jól indul, reményt kelt, aztán "deadpoolosodik". Harleynak van pár nagyon ütős megmozdulása, és mellette több "meh" vagy eltúlzott is. King Shark pedig nagyon Hulkos lett, csak butában. Kár ezért is. Na meg a sok elpazarolt karakterért. Természetesen Idris Elba alakítása még így is kimagasló, sokat segít. Összességében nagyon látványos, akciódús, vicces (néha azt mondanám: sajnos), egy nyári mókának teljesen megfelel. De nem ez lesz az a film, amelyről húsz év múlva is említést tesz az ember egy pofa sör mellett. Csak SpongyaBobot hiányoltam.

• 
• 
• 
• 

Tibor pajtás már hozott nem olyan régen néhány képregénycímet, amiket bátran ajánl gyerekek kezébe, és elég sok érzelmet, kommentet váltott ki az olvasókból, ezért meghozta a kedvem, hogy ismét elolvassam Jeffrey Brown „gyerekes Darth Vadereit” és írjak róluk néhány sort. Itthon a Kolibri Kiadó adta ki őket anno, és mára a  Halálcsillag felrobbantásával felérő erőpróba beszerezni őket, viszont szerintem, ha szembe jön Veletek valamelyik kötetecske, érdemes őket megvenni. Itthon négy kötete jelent meg, nekem három van meg belőlük.

Jeffrey Brown könyvei az életéből merítenek. Két poronty boldog apukája, és életrajzi képsorozataival lett híres. Egyébként hatalmas Star Wars fan az ürge. A Vader képregényei is az életből merítenek, sok helyen annak ellenére, hogy nekem (még) nincs gyerekem, simán átérzem a kis képsorokat. Jó kis Star Wars hangulatot teremtenek, végigpuffogtatják a Star Wars összes ismert idézetét, persze új kontextusban, és a rajzaik is nagyon szépek.

A képregények mind abból merítenek, hogy mi lehetett volna, ha Vadernél maradnak a gyermekei, és tényleg az apukájuk lenne, annak minden szépségével, és „szörnyűségével” együtt. Az egyik a fiús apuka, a második a lányos apuka problémáit eleveníti meg, míg a Jó éjt Darth Vader könyvben egy esti mese elevenedik meg a kis oldalakon, amit Vader mesél csemetéinek (páros rímekbe szedve, több helyen felröhögtem).

A Darth Vader és fia képregény a 4 éves Luke és apukája története. A kisfiú agyon szekálja az apját a kérdéseivel (de miért?), az étvágytalanságával, válogatósságával, vagy, hogy beletrollkodik a császárral folytatott konferenciahívásba. Viszont a „vidd be a fiadat a munkahelyedre nap” egész jól sikerül…

A Vader kicsi hercegnőjében a kislányból nagylány lesz, és pasizik, és lázad, és elviselhetetlenné válik. Egész nap telefonálgat a barátnőivel, olyan ruhákban jár, amikből kivan mindene, és még sorolhatnánk a borzasztóbbnál borzasztóbb szokásait, amiktől még a Sith Sötét Nagyurának is feláll a hátán a szőr. Arról nem is beszélve, hogy a lázadó tini még a Halálcsillagot is felrobbantja a bátyjával. Szerintem nagyon szórakoztató.

Ízelítőnek álljon itt néhány panel a képregényekből.

Az Erő Legyen Veletek!

Bélu

• 
• 
• 
• 
• 

Ez most egy kicsit régi, egy kicsit új, egy kicsit képregény, egy kicsit film, egy kicsit minden. Vagy nagyon minden, nézőpont kérdése. Amikor 1989-ben megjelent az első modern és igazi Batman film, még nem sokat tudtam erről a világról. Találkoztam képregényekkel azelőtt is, de szuperhősökkel még nem. Az igazat megvallva, még akkor sem találkoztam vele, mert egy másik diktatúrában éltem, ahol decemberig csak elvétve kaptunk a kapitalista nyugat fertőjéből. Így valamikor 1990 tavaszán kaparintottam meg ezt a képregényt, ami egy képregény alapján készített film alapján készített képregény. De ez akkor nem zavart, és nem érdekelt. A TV-reklámokban már láttam a mozi beharangozóját, milliószor elmondtam, hogy "- Kicsoda maga? - Batman, a denevérember!", így a képregényt már azon a hangon olvastam magamnak. Majd az unokatestvéreimnek is, akik már lesték, mikor érek a végére, hogy újra felolvastassák. Szerencsére gyorsan beütött nálunk is a VHS korszak, így az első tucatban természetesen Batman is megelevenedett a képernyőnkön. (Arra is - természetesen - emlékszem, mi volt az első film, amit kazettáról néztünk meg otthon.) Sajnos a költözések sora, az idő múlása, az érdeklődés lankadása oda vezetett, hogy ez a képregényem valahol eltűnt, és pár évvel ezelőttig nem is hiányoltam. Bármennyire is szerettem, nem akartam valaki másét megvenni, viszont két évvel ezelőtt, a film (és ezért a képregény is) harminc éves lett, ezért kiadtak egy évfordulós deluxe kötetet. Na, ezt már nem hagyhattam ki!

• 
• 
• 

A történet viszonylag egyszerű, és valamilyen szinten megfogja Batman lényegét. Teljesen önálló alkotásként is kezelhető, nem kell hozzá a DC-egyetem batmanológia szakára járni. Szerintem a mai napig jó belépő a Sötét lovag világába, mert egy ekkora méretű franchise-nál úgyis nagyon sok különböző történet van, nagyon sok szálon, sok lehetőséggel. Sok reboot, sok változás az évek során. Nagyon jó ötlet volt, és Tim Burton rendezése az egekbe emelte a filmet. Persze kellett hozzá a tökéletes Joker is, Jack Nicholson által megszemélyesítve. Nehéz is szétválasztani a filmet a képregénytől, mert nemcsak a sztori ugyanaz (persze a nyomtatott egy valamennyire rövidített változat), hanem a színészek arcai is visszaköszönnek a lapokon. Kicsit elkalandoztam... Szóval: a történet viszonylag egyszerű, és aki nem ismeri, annak

 

*** SPOILER ***

 

Állítólag egy szárnyas bűnvadász jelent meg a Gothami éjszakában. Legalábbis ez a pletyka, és a rosszfiúk is pont erről beszélgetnek az elején. Á, az nem lehet! De aztán jól megjelenik, és megigazítja az arcukat, és a hozzáállásukat is. A rendőrség persze tagadásban él, "ha lenne ilyen, már elkaptuk volna" jellegű nyilatkozatok hagyják el ajkukat. Közben a helyi laphoz csatlakozik a híres fotóriporter, Vicki Vale (Kim Basinger, aki harminc évvel ezelőtt nagyon... minden volt). Megismerjük a Jack Napier nevű rosszfiút is, akit főnöke igyekszik odavetni a rendőröknek, egy vegyüzemi melóra küldi el, de közben leadja a fülest a kékeknek. Rendőrfőnökünk éppen a kőgazdag Bruce Wayne partiján van, amikor szólnak neki erről, de a Wayne házban mindennek szeme és füle van, így denevérünk is hamar odatalál. Rajtaütnek Napieren, az belepottyan valamilyen savba, függöny. Persze nem hagyja ott a fogát, csak a mosolya lesz szélesebb, a haja zöldebb. Ehhez tégy még egy "kis" alapozót, rúzst, és kész is a Joker. Első akciója új emberként - kiiktatni a főnökét. Aztán csak jót akar a városnak, mindenki arcára mosolyt szeretne csalni. Páran nemcsak majd' meghalnak a nevetéstől, hanem rendesen. Batman beleköp a levesébe, amitől persze bepöccen, a végkifejlet persze kettejük találkozása és minimál harca. Kis csavarral, de végül sok méteres esés után az utca kövével találkozik vicces cimboránk, Batman pedig viszi a nőt. Nagyjából.

 

*** SPOILER VÉGE ***

 

Nagyon jókor érkezett ez az egész, főleg ide, keletre. Beütött a demokrácia, a szabadság, nyugat szele, és ehhez kell a képregény is, a szuperhős is. Igaz, képregény azelőtt is volt errefelé, valamilyen formában, de a szuperhősök nem igazán voltak része az egésznek. (Sőt, néha olyan érzés volt, hogy a képregény az irodalmi művek lebutítását jelenti, gyerekeknek szól, vagy a nagyon egyszerű embereknek. De ez már más téma.) Nagyon távol voltunk a nyugati geekektől, az amerikaiakról nem is beszélve. Viszont ezzel a kiadvánnyal kinyílt a kapu, és jöttek a további Batman kiadványok, na meg Superman, Pókember, X-Men, Robotzsaru. Sokat köszönhetünk ennek a képregénynek. Sok plusz költséget.

• 
• 
• 

Végezetül essen pár szó erről a kiadványról is, amit most a kezemben tartok. Egy keményfedeles kötet, védőborítóval ellátva. Ahogy azt szépen magyarul szoktuk mondani: oversized hardcover, abból is a deluxe. A védőborító olyan, mint amilyet a magyar nyelvű kiadványon is láthattunk, a keményborító pedig matt fekete, rajta egy dombornyomott Batman logo. A papír tapintása is idézi a harminc évvel ezelőtti hangulatot, persze sokkal jobb minőségben. Az igazi különlegessége pedig az, hogy párhuzamosan és duplán fut a történet, vagyis az egyik oldalon az eredeti, fekete-fehér rajz van, a másikon pedig ugyanaz az oldal, színezve. A régi magyar változathoz képest van pár különbség a szövegben, de nyilván ez az eredeti. Akkori fejjel és ismeretekkel pár dolgot másképp lett lefordítva, próbálva a legjobbat kihozni belőle. Azóta sokkal többet tudunk az ottani dolgokról, a képregényekről, illetve az internet is rendelkezésünkre áll. Az biztos, hogy mindenki polcán ott a helye, akinek ez volt az első képregényes élménye. Talán akkor is, ha nem is tud angolul. Hiszen úgyis magyarul olvassa majd, a szinkronszínészek hangján.

• 
• 
• 
• 
• 

Garth Ennis és Darick Robertson akkorát rúgott a szuperhős zsánerbe, mint ide Lacháza. Miért mondom ezt? Ha követtétek az oldal történeteit, könnyen kitalálhattátok. Ennis megírta, Robertson pedig megrajzolta minden idők szerintem legprosztóbb, legbunkóbb, legutálnivalóbb képregényét, amit imádunk! Ez a The Boys!

Ez az a képregény, ami egyből az első oldalon beszól mindenkinek is. Nemre, fajra, színre, vallásra tekintet nélkül mindenkit porig aláz, és teszi ezt olyan köntösbe öltöztetve, hogy a polkorrektség teljes hiánya miatt végig röhögi az ember. Vagyis én végig röhögtem, ez is elárul rólam valamit nemde? 

A „The Boys” 4 férfi és egy nő története, akiket egy dolog köt össze. Ez pedig nem más, mint hogy mindannyian elmebetegek, és azért, mert mindannyian elvesztettek valakit, vagy valamit a szuperhősök miatt. Mert a szuperhősök olyan nemtörődöm módon harcolnak a szuperbűnözők ellen, hogy közben a kisemberek hullanak, mint a legyek. Butcher feleségét és Hughie barátnőjét is ők ölték meg, utóbbi baleset volt, de igazából senkit nem érdekelt a nő halála. Csodálkozunk, hogy Hughie egyből kezet ráz Butcherrel, ha a bosszúról van szó.

A csapat tagjai Butcher, kicsi Hughie, a Francia, Anyatej, és végül, de nem utolsósorban a Nőstény. Ők a CIA által támogatott feláldozhatók, ha meg akarjuk mutatni a szupiknak, hogy hol a helyük. Mert a világon már az atombombáktól is nagyobb fenyegetést jelentenek a szupik.

Ennisék ugyanis megírták azt a képregényt, amikor a szuperhősök tényleg emberszerűek, nem klisés jótevők, hanem tényleg megmutatják nekünk, milyen lenne, ha egy arrogáns bunkó hirtelen szupererőt kapna. És a szupererőnek mellékhatása is van, mégpedig a „szuperlibidó”.

„- A világ második legnagyobb szuperhősbandájából végleges kizárással fenyegetnek. A húgom nem enged a gyerekei közelébe, amióta meglátta, hogy a kertben ásom el a csincsillát. Segítségre van szükségem!
- Halálra erőszakoltad…?
- Baleset volt![...]”
(részlet a képregényből, fordította: jómagam, viszont félbe kellett hagynom a párbeszédet, mert erősen 18-as karika)

A csapatunk válogatott bolondokból áll, akik tényleg mindenre képesek, de főként arra, hogy elgyepálják a szupikat. Viszont az első bevetésen az új tag, Hughie véletlenül megöl egyet a hősök közül, és elkezdődnek a bonyodalmak. Emellett teljes lejárató kampányt indítanak ellenük, mivel bepoloskázták a bordélyházat, ahol a szupik „picsipacsiztak”.

Erősen 18-as karika a képregény, viszont zseniális. Szókimondó, véres, humoros, sokszor pedig minden szellemességet félretéve nagyon komoly hangulatú. Sokszor a kis emberek által hozott áldozatok kerülnek középpontba, ami nagy mélységet ad az egésznek.

Ajánlom minden 18. életévét betöltött képregényrajongónak, aki szeretné látni, ahogy „Supermant” jól seggberúgják. Nálam ez 10-ből 10.

A képeket a The Boys Omnibus #1 című képregényből és a képregényről lőttem, kiadta a Dynamite , Krisztus 2019. évében.

Bélu voltam, sziasztok!

Sziasztok!

Ma egy olyan képregénysorozatot hozok el nektek, amiben egyszerűen lehetetlen hibát találni. Itthon a Pesti Könyv Kiadó hozta el nekünk a két spanyol, Juan Diaz Canales (író) és Juanjo Guarnido (rajzoló) fantasztikus képregényét, a fekete nyomozó macska, Blacksad történetét

Megvallom, a cikknek az az aktualitása, hogy a Blacksad magyar oldala megszellőztette a hírt, miszerint idén októberben folytatódni fog itthon is a sorozat, a külföldi megjelenéssel egy időben. Ennek speciel Tibor komámmal együtt nagyon örülünk, mindkettőnknek (egyik) nagy kedvence ez a képregény.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A képregények külalakját tekintve nem egy túl vaskos (kb. 50-60 oldal közötti), nagy alapú, kemény kötéses albumokról van szó, igazi gyűjtői nyalánkságok, ha engem kérdeztek.

A történetek pofonegyszerűek, általában egy krimibe illő bűntény, egy korábbi szerető meggyilkolása, a Ku-Klux Klán tevékenysége, egy atomháború megakadályozása vagy egyéb rejtélyek megoldása a célja Blacksadnek, aki magánnyomozó.

A történet szereplői antropomorfizált állatok, azaz mindenki tudja, hogy ez azt jelenti, hogy emberi tulajdonságokkal felruházott állatokról van szó. A nyomozók kutyák, a hidegvérű iparmágnás valamiféle hüllő, a szép nők cica(babák), a rasszista állat a jegesmedve. :D Mindenki egytől-egyig megszemélyesít valamit.

Ami miatt nagyon szeretem a képregényt, vagyis az egyik ok, az a rajzok/festmények olyan mértékű részletessége, hogy kb. a szoba falán szexelő legyeket is belerajzolta Guarnido a képregénybe. Vegyétek ezt szó szerint. Mind a városképek, mind a belterek soha nem látott részletességgel vannak ábrázolva, amik miatt a képregény képeinek nézegetése megsokszorozza a képregény olvasási idejét. Emellett többször újraolvasós darabokról van szó.

• 
• 
• 

Kiemelendő még a noir, a krimi hangulatot fokozó „zenei aláfestés”, ami a képregényeken keresztül fut. Megvallom, nem vagyok nagy jazz rajongó, viszont ebben a képregényben több helyen a panelek között a rádióból szól az ikonikus stílusú zene, ezzel a ’30-as 40-es évek Amerikájába elrabolva az olvasót. Miközben olvasod a képregényt, bekapcsolod az oldalakon keresztül futó dallamot a mindenki által ismert zenemegosztó oldalon. Olvasás közben szól a jazz, és igen... Kiráz a hideg ettől a hangulattól, a szó jó értelmében.

Szóval Blacksadre fel, ha érdekel a noir, krimi, állatos bőrbe bújtatva.

Bélu voltam, sziasztok!

Friss, ropogós megjelenésekből sosincs hiány nálunk, sír is a pénztárcánk, zokog, amikor valami újdonság kerül előrendelhető státuszba itthon, vagy esetleg egy-egy külföldi oldalon, kiadónál.

Amikor pár hónappal ezelőtt Tálosi mester meglengette… hogy lesz egy Pókember kötete, minden magyar rajongó egyszerre kapott a szívéhez, hogy akkor most mi is lesz. Mit szeretne kiadni a Goobo Kiadó ezúttal. Sok szép limitált Marvel TPB, és a NMK szerkesztése mellett még egy Pókember projekt, szóval Gooboék/Bubiék 2021-re elmerültek a Marvelben, mondhatnánk.

És pár héttel ezelőtt vált előrendelhetővé, megkockáztatom, így, hogy a kezemben van, minden idők egyik legszebb itthon megjelent Marvel képregénye. Ez a Pókember Napilapcsík Gyűjtemény, Pókember ’77-’79 között megjelent kalandjait tárja elénk.

Az előszóból kiderül, hogy Stan „the Man” Lee és John Romita (Sr.) viszonya kezdetben nem volt rózsás, viszont Romita annyira szeretett volna szuperhősöket rajzolni, hogy a DC-t otthagyva visszament az Ötletek házához, Pókembert rajzolni. A Napilapcsík Gyűjtemény a Lee-Romita páros munkáit gyűjti össze, amik anno napilapokban, azoknak is a képregény rovatában jelentek meg, hétközben fekete-fehér csíkokban, hétvégén színesben. Így már Pókember két médiumban is hódíthatott.

A napilapcsík történetei nem kapcsolódnak az eredeti Pókember sorhoz, mert kivitelezhetetlen lett volna a szerzők szerint ezeket összehangolni, ugye Pókember ’62-es első megjelenését követően (Amazing Fantasy #15) néhány hónapra már elindult a Pók-sor. A napilapban való megjelenés pedig ’77-ben indult. Utólag amúgy kitalálták, hogy ez a fő univerzumtól eltérő alternatív univerzum, de mégis kit érdekel? Marha jó cucc.

Ez a képregénykötet egyszerűen leírhatatlanul szép. A képregényt szép fényes védőborítóval látták el, és ez a fektetett formátum marha jól áll neki. Egy igazán igényes, exkluzív darab, és ehhez az érzethez hozzátesz a tudat, csak 500 példány jelent meg belőle.

Elvileg a kiadónál nem fogyott el az összes előrendelésben, rendelhetővé fogják tenni, vagy a cikk megjelenésének idejére már rendelhetővé tették, szóval nyomás, Csíkpókra fel!

Mára még nincs vége a finomságoknak! Hoztunk nektek néhány előrendelhető képregényt, hátha meghozzuk a kedveteket hozzájuk. Ha éppen nem vagytok feliratkozva minden kiadó minden hírlevelére, akkor mi teszünk róla, hogy értesüljetek a szerintünk legszebbnek ígérkező képregényes megjelenésekről.

1. Brian Bolland Judge Dredd Apex Edition (2000AD)

Csippan a telefon, hírlevél érkezett. 2000A.D. Kiadó bejelentkezik ismét a pénzünkért. Tibor komámra egyből ráírtam, hogy láttad b+? Láttam b+. Ezek állatok. Mi is. Ennek a cuccnak nehéz ellenállni.

Brian Bolland a kedvenc Dredd rajzolóm, és most egy Dredd kötet jelenik meg, Bolland válogatott rajzaival (Cursed Earth, Judge Child és mások), kétféle verzióban. Egy webshop exclusive oversized slipcase HC edition, melyet a művész dedikál, és egy alap kiadás. A fenti szóösszetétel azt jelenti, hogy nagy alapos, keményfedeles, védőborítós (belecsúsztatod a papucsba, mint a magyar Hellspawn limitáltat) képregényt nézegethetsz életed végéig, vagy amíg az asszony rá nem vesz, hogy adjátok el, mert a pénz a gyereknek kell az egyetemi alapjába. Egyelőre úgy néz ki, 128 oldalas a kis drágaszág.

 A gyűjtői darab ára a kiadó webshopjában 150 font, míg a sima kiadás 65 font. Várható megjelenés 2022. február. Mától vált előrendelhetővé.

2.Megatropolis (ugyancsak 2000AD)

Kenneth Niemand és Dave Tailor képregénye Mega City 1-be kalauzol el minket, egy futurisztikus noirban. Olyan képet ad (az ajánló szerint) a városról, amit még nem ismersz. Nekem ez valami alternatív Dreddnek tűnik, a nevekből ítélve. A webshop exclusive kötet 180 db-ra limitált (29 Ajrós vételárért), és van még egy alap kiadása is, valamivel olcsóbban, bár elsőre ugyanolyan igényes köntösben. Várható megjelenése 2021. október 13-a.

3. Oblivion Song vol. 6. TPB (Image)

Robert Kirkman alternatív univerzumos történetéről már sok ajánlót írtam. Azt is többször megemlítettem, hogy ezeket előrendelésben szoktam beszerezni. A hatodik kötete kb. novemberre van előirányozva az egyik kedvenc könyves oldalamon (bookdepository.com). Azért is érdekes ez a történet, mert megtudhatjuk, hogy egy dzsungelszerű alternatív világban miként viselkednének a civilizált emberek, emellett pedig egy nagyon kellemes arcnélküli idegen fajjal is megismerkedhetünk. Az eddig megjelent utolsó kötetben már elindult a világok közti háború. Uh. Nagyon komoly cucc. Kirkman egy nagyon jó író, és erre nem csak a Walking Dead a bizonyíték.

4.Deadly Class (Image)

Az Image Comics-nál október végén érkezik a Deadly Class következő - immáron a tizedik - kötete (45.-51. füzetek). Nagyon közel járunk a végéhez, bár Rick Remender nagyon tudja szövögetni a sztorikat. Az ifjú gyilkosok iskolájának tanoncai már megjárták a poklot, több soron, de azért a szép pillanatokból is kijutott nekik. Már sok szereplőtől elbúcsúztunk az évek alatt (igazi gyilkosos szappanopera), de volt, aki visszatért. Minden lehetséges.

Ennyi lett volna a kis kedvcsinálónk mára, reméljük tetszett.

 

Sziasztok!

Felbátorodva a múltkori teljesen új képregény olvasásán, gondoltam, megint kipróbálok valami újat. Nincs kifejezetten kedvenc műfajom, de például a horrort, a zombikat és a vámpírokat inkább kihagyom. Marad így is elég. Megint egy Image Comics kiadvány jött szembe, ami bár nem garancia (ahogy a többi kiadó neve sem), mégis sok jó címet hozott az évek során. A M.O.M.: Mother of Madness is egy három részes minisorozat, viszont 40 oldalas terjedelemben, amiből 34 konkrétan a sztori. 

A borító alapján bármit lehetne feltételezni. Őrült anyák társasága? Kézműves szakkör? Símaszk, és betörésre specializálódnak? Az első oldalak alapján utóbbira tippelnék. Egy művészeti múzeum valamilyen szépen öltözős eseményén vagyunk, 2049-ben, New York-ban. A főszereplő - Maya Kuyper - bemutatkozik, mesél magáról, közben a háttérben mennek a párbeszédek. Ezekre érdemes a későbbiekben is figyelni, mert sokszor semmi közük az egészhez, viszont gyakran adnak plusz információkat a korról, a világról, az egész helyzetről. "Hallunk" majd TV-t, rádiót, híreket, reklámokat, rendőrségi kommunikációt. Ezek hol viccesek, hol hasznosak, néha pedig csak töltelék. Bocs, vissza a főhősünkhöz. Tényleg azt gondoltam, ékszereket akar ellopni, esetleg festményeket. Majd jön egy kényelmetlen esemény, zavarában és dühében elindul, cipőjével feltöri a padlót, majd a szeme világít, a karja megnyúlik. Itt bizony valamilyen szupererők mozognak. Aztán visszamegyünk az időben 2028-ba, Eve és Mark Kuyper otthonába, ahol Maya éppen nyolcéves, az anyuka pedig éppen egy gyógyszerkoktélt kap, injekció formájában. Láthatólag súlyos betegségben szenved, amelyből látunk a következő "időugrásokban" is: 2031, 2034, 2036... és ezután elbúcsúzunk az anyukától. Is. A búcsúceremóniák után elkezdi kitakarítani az otthonát, és mivel a szülők különböző gyógyszerekkel kísérleteznek, főhősünk ezekből talál is bőven. Bár nincs direkt módon kimondva, de megpróbál véget vetni a kiüresedett életének, ám reggel felébred, és... semmi sem történt. Aztán 2049-ben vagyunk, ahol már 29 éves anyuka, reggeli készítése, munkába indulás stb. (a metrón szájmaszkot is viselnek, igaz, nem mindenki). Majd 2036-ban vagyunk, amikor Maya 16 éves, és kiderül, hogy vannak dolgok, amik igen furán működnek, szupererő jellegűek. Aztán megint New York, 2049. Még a felénél sem járunk, de már elszédültem. A Ponyvaregény a kedvenc filmjeim közé tartozik, és az az egyik erőssége, hogy kusza az idővonal. Viszont Tarantino műve arra ösztönöz, hogy összerakd a történést, hogy megnézd még egyszer, még sokszor. Itt ezt nem mondanám. Viszont abbamarad az időben ugrálás, de talán már későn. 

• 
• 
• 
• 

A továbbiakban kapunk még hétköznapi szuperhősködést, kicsinyes bosszút főnökön, kollégákon, és tulajdonképpen ezzel el is fogyott. A koncepció amúgy nem rossz. Az a lényeg, hogy különböző érzelmek hatására különböző erők nyilvánulnak meg. Ezek korai fázisban inkább véletlen módon jöttek elő, de idővel megtanulta ezeket kordában tartani, irányítani. Ehhez kell az ok-okozat lista, amit többször is megkapunk a füzetben. Így néz ki: amikor mérges, akkor szupererős és szupergyors lesz, szomorúan szinte azonnal gyógyul, a szorongás, nyugtalanság szuperhallást vált ki, amikor megrémül, láthatatlan lesz, boldogan szupernyúlékony lesz. És amikor minden ereje csúcsra van járatva, a szemei arany színben pompáznak. Ez az über-állapot, ami persze nagyon látványos is. És a látvány résszel általában nincs is gond. A képregény úgy indul, hogy a már említett eseményen vesz részt Maya, itt a rajzok és a színezés az újságok képeire hajaznak, ami - szerintem - nagyon jól néz ki, és sokat ad hozzá a bemutatkozáshoz, meg az egész eseményhez is. A rajzok minősége néhol kimagasló, néha picit gyengébb, de átlagban jónak mondható. A színezés viszont - ismét: szerintem - nagyon jól eltalált, inkább kimagaslónak mondanám. A poénok gyakran elég gyatrák, de sokszor meg nagyon jól kitaláltak, főleg azok, amik nem képezik szerves részét a sztorinak. A koncepció és az alapötlet jók, érdekes gondolat, és mindez egy nem túl távoli jövőben zajlik, ahol a modern anyukát próbálják ábrázolni. Legyen nagyon vagány, nagyon laza, nagyon Cosmo - valami ilyesmi lehetett a gondolat. Kicsit túltolták. Összességében azt mondanám: lehetett volna jó is.

Sziasztok!

A Valiant univerzuma nekem kedvesebb sok másik univerzumtól, de ebbe ne menjünk most bele. Az évek során olvastam X-O Manowart, Quantum és Woodyt, Rait és annak folytatásait. Mindet ötletesnek, eredetinek találtam. Itthon a Valiant-nek 3 kötete jelent meg a Goobo Kiadó gondozásában, valószínűleg itt meg is áll a hazai kiadása a sorozatnak. Ha csak az utolsó itthon megjelent Valiant kötetet olvastam volna, akár mondhatnám is, nem lenne kár érte. Ez a Bloodshot, avagy Boruljon lángba a világ (Goobo, 2020.).

A kötet elején megtudjuk az alapszituációt. Bloodshot egy szuperkatona (mi más), akinek a testében elszaporodtak a nanobotok, amik mindenre is képesek. Bloodshot egy szupertitkos katonai program keretében lényegében halhatatlanná válik a nanobotok segítségével, csak legyen a közelben megfelelő mennyiségű protein. A nanobotok blokkolják, vagy letapogatják a környező rádióhullámokat, újraépítik Bloodshot testét, lényegében akkor is, amikor már csontig lepucolták a húsát. Ezzel nem is lenne baj, ha nem csak ennyiről szólna ez az igen véres történet.

A szuperkatona emlékeit mesterségesen megmásították, és amikor csak szükség van rá, akkor bemondják a fülére, hogy „hejhó haver, egy csúnya afgán terrorista bántani akarja a családodat, és be kellene vonulni ismét”. Bloodshot pedig rendet tesz.

A küldetések során főszereplőnket szitává lövik (túléli), felrobbantják (túléli), megnézetnek vele egy atomvillanást (túléli), fejbe lövik (túléli). Egy igazán szerethető karakter, akiért érdemes izgulni. A történetvezetésről annyit, hogy rendkívül csapodár, és több helyen mintha kimaradt volna néhány oldal a történetből, olyan „durr bele” a következő fejezetbe. Ez főleg az utolsó fejezetnél volt feltűnő, mintha elfelejtették volna, hol ért véget a harmadik rész.

Bloodshot fejét a ronda hazaáruló szakadár ügynökök feltörik, így az új ellenség a titkos katonai program csúnya gonosz vezetői lesznek, akik korábban nagyon sok ronda dologra rávették Deadpoolt. Jaj, az egy másik univerzum, de nekem ő jutott eszembe erről az egész hamis emlékes, őrültes sztoriról, amikor azt se tudod, ki kivel van, vagy hogy mi az, ami tényleg megtörtént, és mi az, ami csak a főszereplő fejében létezik. Annyi, hogy Deadpool történetei legalább nyomokban tartalmaznak humort.

A képregény hazai megítélésének (így eladásainak) az sem tett jót, hogy a kiadása idején jelent meg a Vin Diesel főszereplésével készült ugyanilyen című film is, ami ugyancsak egy kalap trágya lett, és hatalmasat zakózott.

Aki Valiant-et szeretne olvasni, ne ezzel kezdje. Rengeteg listát lehet találni a neten, hogy milyen olvasási sorrendet ajánlanak az univerzum köteteihez. Ha engem kérdeztek, önállóan is élvezhető Quantum és Woody története, a Rai 2014-es sora (4001 A.D. kötetekkel együtt), vagy az éppen futó Rai 2019-es sora, ami folytatja a korábbi történetet, és a harmadik kötet előrendelésére várok. Tibor komámat is megkérdeztem a Valiant-ről, ő Ninjakra, Toyo Haradára, és Archer & Armstrongra  esküszik.

Nem tudom, mi lesz a Valiant hazai kiadásának további sorsa (valószínűleg elengedik), de ne a Bloodshotról ítéljétek meg a dolgot. Az X-O Manowar magyar kiadása (két kötet) megér egy misét, a magyar fordítása nagyon ötletes, a története pedig… Na szóval ajánlom mindenkinek, aki egy jó űrlényes-vizigótos sztorira éhezik.

Bélu voltam, sziasztok!

(Szerk: sajnos szombaton a Goobo Kiadó mogulja bejelentette, hogy a Goobo megszünteti a kiadói tevékenységét. Sajnálatos, mivel a Valiant kiadása itthon így tényleg bizonytalanná vált, kérdés, hogy átveszi-e valaki.)