Ed Piskor idén április elsején hunyt el. Én nem ismertem a munkásságát, de a halála körülményei miatti tiszteletadásból, és mert szerintem a cancel culture mindent visz mostanában, ezért a betiltás miatti félelemtől vezérelve beszereztem az X-men – Grand Design című Ed Piskor kötetet.

Ed egészen biztosan tehetséges volt, erről egy Eisner-díj is tanúskodik, illetve több díjra jelölés is. A Grand Design egy olyan kötet, amiben az X-ek történetét az elejétől fogva úgy olvashatjuk, mintha az egész sztori előre eltervezett lett volna, és mindezt sajátos, sokszor karikatúraszerű előadásmóddal.

A kötetben rengeteg ismerős dolog történik a mutánsokkal, minden szép sorban, hat fejezeten és 260 oldalon át. Piskor írta, rajzolta, beírta. Nagy szó volt ez 2018-2019-ben, ugyanis ilyet a Marvel nem igazán ismert korábban. A Grand Design hardcore fanoknak készült, és nem is titkolja. Ed is hatalmas rajongó volt, ez látszik a történeten.

Több évnyi X történetet egy kötetbe sűríteni nem kis meló lehetett, nagyrészt sikerült eltalálni az egyensúlyt. Bár sokszor úgy éreztem, hogy sokkal kevesebb X-ment olvastam, mint Piskor, ezért hirtelen nem értettem, mi miért is történik, vagy hogy hozta vissza rég elhunyt hőseit. Nyilván a feldolgozott X-men történetek erre bővebb választ adnak. Nagyon oda kellett figyelni. Viszont az egész kötet nyomasztó, főleg a végkifejletet nézve, még akkor is, ha minden jó, ha a vége… A mutánsokat rengeteg atrocitás érte képzeletbeli életükben. Kicsit sorsközösség ez az író-rajzolóval.

Ahogy írtam, sokszor karikatúra-szerű ábrázolás jellemzi a Grand Design-t. Azonban ez a nagy elődökhöz mérve méltó tiszteletadás mellett történik. Piskor rajzai frenetikusak, olykor viccesek, vagy direkt fullba nyomja a retrot. Jó humora volt a srácnak, annyi szent. Ez egy tökéletes kötet.

Sikerült beszerezni a non plus ultra kiadást, amiben direkt sárgított, barnított lapokon elevenednek meg a mutkók kalandjai. Ez a papír kifejezetten illik a stílushoz, nagy élmény olvasni.

Azonban sajnos Ed Piskort nem fogja visszahozni Kitty Pryde időutazása, ahogyan semmi sem. Valószínűleg hamar feledésbe is merül a tragikus facebook bejegyzése, amiben elbúcsúzott a rajongóitól, mert kicsinálták a kiber-zaklatók. Ugyanis Ed Piskor annak lett az áldozata, hogy bemondásra ítélnek el embereket, korrekt eljárás, meghallgatás nélkül. Mondhatni, a nép haragja ölte meg. Olyan világot élünk, amikor a látszatot kell csak fenntartani arról, hogy feddhetetlenek vagyunk, nem fér bele az üzletpolitikába egy olyan alak, akit még csak gyanúsítanak is akármivel. Ciki az ilyennel még csak egy lapon is szerepelni.

Így történt az, hogy Ed Piskor élete nagy lehetőségétől esett el egy – a levele szerint – alaptalan rágalmazás miatt, mert őt már nem sikerült meghallgatni, csak leírhatta, ami bántotta. Szépen rászállt az internetes bullie-k társadalma. Néhány nap alatt lejáratták, kicsinálták, öngyilkosságba hajszolták.

És higgyen mindenki annak, akinek akar, de az önbíráskodásnak, a kulturális eltörlésnek, megsemmisítésnek nem lenne szabad helyt adni, ahogyan az internetes zaklatás is egy létező bűncselekményi fogalom. Ed sajnos ennek lett az áldozata.

Nyugodjék békében.

(B)

A Kingpin Kiadónál megjelent 1985 egy olyan képregény, amit nem szabad a borítójáról megítélni. Ha ez alapján ítéltem volna meg, le se veszem az áruház polcáról. Ennek a kiadványnak a borítóján ugyanis minden is van, de elég ótvarok. Skorpiófarok, egy majdnem egész Magneto, egy negyed Bulldózer, punktarajos Gyík és egyebek. Nem a rajzok a rondák, hanem valahogy az elrendezés és a színek olyan kaotikusak. Nem tudtam hova tenni, amíg fel nem lapoztam.

Ami érdekesebb, az alkotógárda: Mark Millar író és Tommy Lee Edwards rajzoló. Millar a brutalitásáról híres, szeretem a munkáit. Pipa. Edwards nem csak képregényekkel, de art bookokkal is hozzátett kultúránkhoz. Valakinek bejön ez a négyszögletesebb stílus. Nekem ez is pipa.

Az 1985 egy olyan rémálom, ami egy képregényrajongó számára mégsem az. 1985-ben mindenki boldogan éli az életét ezen a szent Földön, kivéve Tobyt, akinek a szülei elváltak, az apja egy hulladék senki, az anyja meg bepasizott, ezért a fiú a képregényekbe menekül.

Aztán erősen elcsodálkozik, amikor apjával történt sétája alkalmával az egyik ablakból a Vörös Koponyát látja letekinteni. „Így is pszichológushoz járok, kell még nekem ez is?” Kérdezi is magától. Jönnek még többen is, csak hát el is tűnnek.

Elgondolkodhatunk, hogy vajon Toby képzeli-e ezt az egészet. A szülei különválása hozza elő belőle ezeket a hallucinációkat? Elsőre úgy tűnhet. Aztán…

A minisorozatnak van eleje, van vége. Egy jó nagy ívet rajzol a sztorija, a végén egy hatalmas csavarral. Kicsit sem számítottam arra, ami valójában a dolgok mögött állt. Időgépnek nem igazán tudom nevezni  a képregényt. Valahogy a világ annyira nincs felépítve benne, hogy átjöjjön a retro hangulat. Ez szerintem egy kihagyott ziccer egy ilyen címet viselő képregénynél.

Összességében ez egy marha jó képregény. Kicsit brutálisabb, mint amit az átlag Marveltől megszokhattunk, szóval egy átlapozást megérdemel, mielőtt odaadjuk a gyerek kezébe.

(B)

Összeszedtem az elmúlt időszak megjelenései közül néhány Általam érdekesnek tartott füzetet. Miért is jó egy képregény-füzet? Mert viszonylag rövid idő alatt el lehet olvasni, és nem ritkán egy kerek sztorit alkot. Kezdjünk is bele.

Bubi extra #15 – Howard és Gwenpool (írta: Chris Hastings, rajzolta Danilo Beyruth)

A Bubi Boltban kapható Bubi Extra füzetek más terjesztőkhöz nem kerülnek. Volt már itt Sárlény, de Marvel Western is. Nem oly rég pedig Howard a kacsa összefutott Gwenpoollal. Csalódtam benne, de kellemesen. Rendkívül szórakoztató ez a rövid kaland a Hidrával és a Fekete Macskával. Laza, fiatalos, pörgős történet és gyönyörű, rajzfilmszerű rajzok. Néha még fel is röhögtem rajta.

Kingpin előfizetői képregények #1 – Pókember/Fenegyerek (írta: Brett Matthews, rajzolta: Vatche Mavlian)

A Marvel Knights sorozat 2002-es első száma önálló történet. Fenegyerek egy gyerekrablás ügyében nyomoz, miközben Pókember macskákat ment. Jó kis noir stílusú, zaklatott hangvételű füzet, csattanós lezárással. A füzetet azok kaphatták a kiadótól, akik legalább két sorozatra előfizettek a Kingpin kiadónál. De a másodlagos piacon már találni belőlük természetesen.

Snoopy #10 – Woodstock (írta és rajzolta Charles M. Schulz, kiadja a Vad Virágok Könyvműhely)

Azt hittem, hogy nem fog hiányozni a baseball. Az utolsó néhány füzet tele volt vele, és mégis. A sorozat tizedik kötete a Woodstock, Snoopy legkisebb sárga barátjáról szól. Elég ügyetlen, szószátyár, kis aranyos. Kicsit sok volt benne az ügyetlenkedés, néhány kivételtől eltekintve minden strip ugyanarról szól. Woodstock nekimegy egy fának, Snoopy házának, vagy leesik valahonnan. Nem ez a legerősebb füzet eddig.

Kingpin előfizetői képregények #2 – Ms. Marvel (írta: Gerry Conway, rajzolta: John Buscema)

Igazán jó időszak ez a gyűjtőknek. Ms. Marvel 1977-es első megjelenésének magyar változatát kaparinthatta meg, aki vérbeli Kingpin előfizető. Alkotói legendásak, a füzet kivitelezése pazar, a történet retro, egyben király. Kell-e ennél több? Nekem biztos nem. A másodlagos piacon ez is biztos meg fog fordulni, érdemes figyelni (én ott cápáztam be).

Fekete-Fehér Kockás 2024/3 (Vitanum)

Ahogyan korábban említettem, a 2024-es Budapest Comic Conra eljött John Higgins, aki többek között Dreddet is rajzolt már. A Vitanum ezért egy Higgins – 2000AD különszámmal jelentkezett az FF Kockással. Imádom a 2000AD kiadványait, így ez a füzet az egyik kedvencem, még úgy is, hogy valami John összefirkálta. Ebben a számban Alan Moore, John Wagner, Alan Grant, és Gerry Finlay-Day írók munkáit, többségében Higgins rajzokon csodálhatjuk. Na de kikkel is találkozhatunk ebben az antológiában? Tharg abszurd történetei a jövőből, néhány oldalas szösszenetek, csattanóval a végükön. Dredd egy igazi köcsög, amikor a demokráciáért tüntető tömeget kell rendszabályozni. Rogue Trooper-ből is kapunk kóstolót. Utóbbi egy genetikailag módosított dezertőr katona, aki próbál boldogulni egy olyan háborúban, ahol mindenki az ellensége. Segítői, a biochipek, Flinta, Sisak és Zsákos, akik az eszközökbe építve tárolják halott társai tudatát. Elég beteg. Egy mókás sztorit is olvashatunk a megreformált istenekről Alan Moore-tól. Fordítva van bekötvr a csávó, az hótziher. Van itt Slaine is, azt a sztorit nem olvastam, mert az egyetlen olyan karakter az angol kiadónál, akitől kiver a víz.

Szóval ilyen az FF Kockás.

Kingpin előfizetői képregények #3 – Rozsomák (írta: Jason Aaron, rajz: Adam Kubert)

Aaron rohadt jó író, és ha hagyják, hogy nagyjából azt csináljon, akit szeret, akkor ez a képregényből lejön. Ez a Rozsi sztori is ilyen. Pörgős, humoros, egyben elgondolkodtató és szomorú. Önállóan is élvezhető. Kubert rajzai pedig nagyon brutálisak. A képregény Rozsomák mogorva hétköznapjait mutatja be nekünk, szellemesen. Rohadt jól van beosztva, elrendezve a panelek, egyfajta játékosság látszik rajta. Szóval aki mindenre is előfizetett a Kingpinnél, az első kézből olvashatta ezt a gyöngyszemet.

Vannak olyan képregények, amikről egészen addig nem tudod, hogy kellenek neked, amíg el nem olvasod őket, és vannak olyanok, amelyek egyetlen képregényrajongó polcáról sem hiányozhatnak. Stan Leeről, Jack Kirbyről, és az általuk megalkotott Fantasztikus Négyesről annyit kell csak írni, hogy utóbbiak közé tartozik.

Az olasz istenek (Frike Comics) itthon 2021-ben kezdték el kiadni a Világ Legfantasztikusabb Képregényét a Fantastic Four 68. számától kezdődően. Az ezt megelőző kezdeti időszakot pedig most már Az Ezüstkor Hősei sorozat lapjain olvashatjuk 2023-tól. Eddig két kötet jelent meg, erősen korlátozott példányszámban, gyönyörű matt papíron, és 16 lapszámot felölelve (1961-től, az első számtól!).

Innen tudhatjuk meg, miért lettek hőseink olyanok, amilyenek. Mr. Fantastic, a nyúlánk, Susan Storm, a Láthatatlan Nő, Johnny Storm, a Fáklya és Ben Grimm, a Lény. Kezdetektől fogva változatos kalandokban vettek részt, és néha nem csak külső ellenségeikkel, de egymással is meg kellett mérkőzniük.

A Fantasztikus Négyes egy remek sorozat. Igazi Old School móka. Itt a hősök nem két bakker között ütik az ellent, hanem (Tibi szavaival élve), annyit dumálnak, hogy a hülye is megértse, amit olvas, bár a tudományos megoldások helyett inkább a mágia dominál (nekem legalábbis úgy tűnt). Szóval rengeteg olvasnivalót tartogatnak ezek a képregények.

Az első számban a Vakondember, a Skrullok, Csodamester, Fátum Doktor, Namor, a részeg tengerész és a Bábos borzolják a kedélyeket rettentő megjelenésükkel. A hősök kalandjaik során térben és időben is keresztül-kasul szaladgálnak, így rendkívül változatos az egész. Nekem az X Bolygón tett látogatás és a Bábos volt a kedvencem, utóbbi a Ben Grimm sorsára gyakorolt hatása miatt (Ben szerelmi életéről a Fantasztikus Négyes itthon megjelent 2021-es első kötetében olvashatunk).

A képregény azért elég naiv is tud lenni néha, de szerintem bájos. Viszont voltak igazán meghökkentő fordulatok is egy-egy történetben, és sok tanulsággal is szolgálnak.

A gonosztevők és olykor a Négyes is azért elég meredek dolgokat tudnak művelni a képregény lapjain. Fáklyát azbeszt falú szobába zárják, hogy ne tudja magát kiégetni onnan, egy további alkalommal azbeszt bevonatú hálóval ejtik foglyul. Reed egyszer lekap egy motorost menet közben a motorjáról, mert ki akarja kérdezni. Kicsit erős azért. Susan egyszer láthatatlanná válva kiissza egy gyanútlan koma kóláját a poharából szívószállal (jó, ez maximum diákcsíny lehetne). De ki magyarázza azt meg nekem, hogy New York felett simán atomot robbantanak, hogy megállítsanak egy óriás szörnyet?

Ez tényleg egy fantasztikus képregény, aki anno lemaradt róla, az így járt. Nekem megvan mindkét eddig megjelent szám. Ez volt a nye-nye-nyeeee helye.

(B)

Frike Comics-éknál 2024-ben sem ülnek a babérjaikon. Rengeteg képregény jelenik meg náluk, és egyre szélesebb palettával állnak a hazai képregény-nagybani általuk kibérelt helyén. Ezúttal egy amerikai cuccot olvastam el tőlük. Egy ötvenpár oldalas füzetet, aminek a címe: Blacking Out.

A képregény anno kickstarter kampány útján jelent meg először néhány éve. Chip Mosher írta, Peter Krause rajzolta, és Giulia Brusco színezte. Na de ez alapján nem lehet eldönteni, mennyire van szükségünk egy ilyen képregényre. Nézzük a részleteket.

Egy kaliforniai tűzvész idején járunk egy koszfészekben, ahol egy gyilkossági per is éppen zajlik. Egy idős fószert gyanúsítanak a saját lánya megölésével, akit felgyújtva találtak meg a kiégett erdő kellős közepén. Valaki azonban nem hisz a vádaknak, és felbérli Conradot, a bukott zsarut, hogy nyomozza ki, ki lehet a valódi gyilkos.

Conrad a nyomozása során mindenkit magára haragít. Az ürge egyáltalán nem szimpatikus, masszív alkoholista. Igazából maga a képregény borítója és már maga a címe is sugallja, mi lesz a történet megoldása. Talán, ha jobban megnéztem volna az elolvasás előtt, nem rágtam volna le a körmeimet. Mert izgalmasnak izgalmas.

Amúgy tényleg egy jó kis sztori ez, viszont szerethető karakterekkel nem találkozunk benne. Krimi, annyira sok újat nem hoz, alkoholistákkal is tele van már a padlás. Viszont annyit a képregény javára lehet írni, hogy az alkoholizmusból egyáltalán nem csinál viccet, inkább komolyan veendő problémaként jeleníti meg (és ez egy jó üzenet).

A képregény hazai kiadása szép megjelenésű füzet, hasonló, mint anno az Outcast-nél, csak ennek masszívabb papír a borítója.

(B)

Ahogyan korábban már leírtam nektek, egy követőnk ajánlotta a Metal Hurlant – Selected Works című kötetet nekem. Valószínűleg valami beteg képregénybemutatóm kapcsán. Nos, elolvastam a kicsit több, mint 200 oldalas antológiát. Rémálomba illő dolgok vannak ebben.

A Humanoids francia kiadóóriás azért hozta létre a Metal Hurlant (Screaming Metal – Sikoltó Fém) sorozatot, hogy olyan horror- és scifi-képregények alkotóinak adjon megjelenési lehetőséget, akik máshol ezekkel a beteg képregényekkel nem kaptak. Ez a hetvenes években történt, a kiadó egyik alapítója Moebius, akinek itthon is jelent meg néhány képregénye már (hirtelen: Ezüst Utazó – Példabeszéd, Incal).

A Selected Works a kétezres évek elejéről válogat, amerikai és francia alkotók munkáiból. Összességében egy nagyon sokszínű egyveleg. A horror itt lehet sci-fi is meg western is, miközben vannak vérbeli thrillerek és szatirikus, keserédes alkotások minden műfajból.

A legtöbb történetnek van az emberi lélekről valamiféle mondanivalója, de akciót is kapunk dögivel. Az emberi önzőség, az elhidegülés, a kapzsiság és gyarlóság a főszereplői ezeknek a rövid történeteknek.

A legjobb az egészben, hogy mind önálló, és semmiféle előismeret nem szükséges hozzájuk. A történetek nagyon jól felépítettek, a legtöbb végén csattanóval. Néhány igencsak hatalmas név az alkotói repertoárból: Kurt Busiek, Geoff Johns, Jim Macdonald, Caza, Richard Corben, Guy Davis.

Mire számíthat az emberfia/lánya, ha kinyitja ezt a kötetet? Próbálom spoilerek nélkül…

Az ember embernek farkasa, a vérfarkas mindenki vérfarkasa, az emberiség önző, mohó, kapzsi, és ennek más bolygók is megihatják a levét. Milyen az élet egy olyan városban, ahol mindennaposak a szörnytámadások? Hogyan keletkezett az emberi élet a Földön, avagy a Biblia eltorzítása? Csatatéren futkározunk kezetlen barátunkkal. A kovácsinas elkerülné, hogy megegye a sárkány, ezért alkut ajánl neki… A gyermek diktátort ezúttal a jövőből, vagy a múltból érkezett harcos akarja legyilkolni? Ki menti meg az emberiséget az életünkre törő hibrid robotlényektől? Meg tudja-e állítani valaki a fényképészt, aki egyetlen kattintással tüntet el dolgokat? Minden démon egy rohadék… Ez a bunker atomtámadás ellen véd-e? Néhányszáz év múltán kiolvasztják a neves rendezőt.

Összesen 23 db, 6-13 oldalas történetet tartalmaz a kötet.

Rengeteg urban legend, és egyéb dolog inspirálta a sztorikat, jól felismerhetők ezek sok helyen, de némelyiknek utána kellett járni. Szerintem üdítő volt. És sokszor nyomasztó, természetesen.

(B)

A Képes Krónikák Kiadó 2024-ben is folytatja a Conan – Elveszett legendák című sorozatát, ma a második részt mutatom be nektek.

Robert E. Howard Conanjéről már mindenki hallott. Csajozós, jó humoró, nem egy kellemes modorú ürge. Rühelli a mágiát, és a történeteit olvasva rá is jövünk, miért. A hübóriai korban nem igazán éltek kedves Gandalfok, vagy Potterek, inkább csak amolyan Szarumán és Voldemort szerelemgyerekek, akik folyton világuralomra törnek kapzsiságukban.

A kötetben három történetet olvashatunk, kettő Howard egy-egy novellájának, míg a harmadik (A Sárkány Órája) egy Conan főszereplésével készült Howard regénynek a képregényes átdolgozása. A történetek fordulatosak, akciódúsak, sötétebb árnyalatúak, mint a Marvel éra Roy Thomas-féle Conan-feldolgozásai.

Amit hiányolok belőlük, az a humorfaktor. De mivel nem olvastam az eredeti novellákat és regényt, így nem tudom, mennyire hűek hozzájuk ezek a feldolgozások. Így simán lehet, hogy Howard ilyen komor hangulatú halálmadár Conant álmodott meg, mint amiről ebben a kötetben olvashatunk.

Conan hadvezér, kalózkapitány és király. De egyik szerepben sem annyira szerethető, mint a Kegyetlen Kard sorozatban. A történeteket három különböző személy rajzolta, és az elsőnél Park Jae Kwang rajzai abszolút nem jöttek át nekem. Valahogy ez a manwha (koreai képregény) stílus erőltetettnek hat, és hiába a jó sztori, elveszünk a szétnyúló végtagokban és a szanaszét heverő darabokra aprított hullák tengerében. Arról nem is beszélve, hogy az arcok nekem az összes ilyen képregénynél ugyanolyannak hatnak, egyáltalán nem látom bennük az egyediséget. A csatajelenetek rajzain azt se látni, kinek melyik testrésze éppen hol van a képen. Valahogy a manwha Conan nekem nem. Bocs. Egyébként a limitált kötet elején pont az ő ceruzarajza kapott helyet. Egészségünkre.

A kalózos sztori rajzai a legszebbek szerintem, ahol Conan egy gyönyörű, de rejtélyes szigeten köt ki (hol máshol). Ott a belső-külső tereket bemutató és arcokról készült közeli rajzok is pazarok. A Sárkány Órája pedig a legerősebb történet szerintem, ahol a kissé megöregedett barbár minden fájdalma átüt a lapokon (és vannak benne óriás szörnyek, imádom az óriás szörnyeket).

A kötet megvalósítása nem hagy kívánnivalót maga után. A nagy alapos keményfedeles kötet két változata is volt a kezemben, mindkettő gyönyörű. A limitált verzió ismét aranybetűkkel hirdeti a képregény címét. A szerkesztői munkát dicséri továbbá, hogy a képregényeken felül egy-egy hozzájuk tartozó Howard-életrajzi érdekességet is kapunk minden fejezet végén. Szeretek ilyenekről olvasni.

Az Elveszett Legendák nem vesznek el, felkerülnek a polcra az első rész mellé. Rendkívül igényes darab.
(B)