Hétköznapi Geekságok

Mortal Kombat (2021.) filmajánló

2021. május 29. - Gubán Bélu

Sziasztok!

A járványbéli nagy bezártságban az emberek szerintem kiéheztek már nagyon. Mármint a mozira is. Egy nappal a premiert követően 4 haver úgy döntött, hogy meglesi, mit tud ez az új Mortal Kombat.

Hárman közülük a játékokkal nőtt fel, majdhogynem az igazi ’90’s kids kategória. Mortal 1-2-3-4, és egyebek. Még a Windows-t sem találták fel, amikor mi elkezdtünk játszani a máig ikonikusnak tartott játékokkal. Peti barátom viszont „Mortal-szüzen” ült be velünk a moziba. Se filmek, se játékok, se képregények nem kerültek a látókörébe korábban.

Nagyon váram a filmet, mert a korábban ízelítőként feltett 7 perces jelenet nekem nagyon tetszett, a még ember Scorpionnal, Sub-Zeroval, és az ágyútöltelékként használt nindzsákkal. Megpróbálom a filmet spoilermentesen körülírni.

A Mortal Kombat alaptörténete a világok, köztük a Föld-Birodalom és a Külső-Birodalom közötti örökös rivalizálás, amiben a Föld már elég vesztett helyzetben áll. A birodalmak bizonyos időszakonként megrendezik a Mortal Kombat-et, amin a saját nagy harcosaik küzdenek meg egymással, így eldöntve a kérdést, hogy végül ki nyaljon be tövig a másiknak.

És akkor a filmről. Nagyon jó, hogy meg merték lépni a rebootot. A látványa szerintem pazar. A helyszínek, a cgi látványelemek, a cgi karakterek mind nagyon valószerűnek hatnak. Még Goro herceg is, aki viszonylag új külsőt kapott, vagyis hát nekem egyáltalán nem hajaz a régi film, vagy a régi játékok Gorojára, viszont itt is egy agresszív-kegyetlen vadállat.

A film nem vállalja túl magát. Azt nyújtja, amit mi, kilencvenes évekbeli gyerekek elvárnak tőle. Vért, és küzdelmet. Igazi verekedős film, amit a kilencvenes években megszokhattunk, és valljuk be, sokan szerettünk. A történet túl van kicsit bonyolítva a szereplők lelki erejének megtalálásával, ugyanis addig semmit sem érnek a fenyegetéssel szemben, amíg nem hozzák elő szupererejüket. A film nagy részében ez a sztori fut, és egy kicsit háttérbe szorul a bunyó. Ezt viszont elnézem neki, mert Sonját játszó színészen kívül mindenki nagyon jól hozza a formát.

Külön tetszett, hogy telerakták ázsiai szereplőkkel. Raiden, Scorpion, Sub-Zero, Shang Tsung, és még sokan mások, és így tekinthetők igazán karakterazonosnak. A már korábban kihozott Scorpion-Sub-Zero párbeszéd is nagyon adja, ahol egyikük japánul, a másikuk kínaiul osztja az észt. Scorpion meg is jegyzi, hogy nem érti, mit hablatyol a másik, de azért ki fogja nyírni.

A filmben sok helyen mutattak nekünk igazi kivégzéseket, fatalityket, és még az arcunkba is tolták a szavakat, ami magyar szinkronnal elég ergyán hangzik. Fatalitás, meg tökéletes győzelem. De összességében a szinkron egyáltalán nem gáz, mint ahogy a trailerben hangzott. Raiden magyar hangja annyira hozza azt a pökhendi stílust, amit elvár a karakter, hogy ihaj. Kicsit talán az zavart, hogy mindenki bemutatkozott minden jelenetben, mintha korábban még nem találkoztak volna. Nem tök mindegy amúgy, hogy hogy hívják a nagydarab izét, akit amúgy is 5 perc múlva darabokra tépnek? Ez olyan kicsit hülyének nézős volt, de érthető, mert a fiatalokat is be akarták vezetni a Mortal karaktereinek világába.

A film humora szerintem nagyon ott van. Viszont általánosságban elmondható, hogy ez a mi korosztájunknkak szólt. A teremben voltak még gyerekek is a szüleikkel (18-as a film egyébként, ejnye-bejnye!). Egy-két alkalommal azért ők is felröhögtek, főleg Kano beszólásain. Ja, egyébként ő volt a legérdekesebb karakter mind közül, mivel Scorpion nagyon kevés játékidőt kapott.

Megjegyzem, hogy amikor elhangzik az a bizonyos „Gyere csak ide!”, és az ellenségbe beleáll a csáklya, egyszerre emeltük fel a kezünket, és a techno zenére bunyózástól teljesen kirázott a hideg.

 Üdv újra a gyerekkorban!

Ja és Peti, aki azt se tudta, mire ülünk be, azt mondta, hogy neki is tetszett, és elkapta a fíling. Szóval engedjétek, hogy elkapjon a fíling Titeket is!

Kylo Ren hangtorzítós sisak (Hasbro, Black Series)

Sziasztok!

Ma a gyűjteményem egy igazi gyöngyszemét fogom nektek bemutatni, írásban, és egy rövid kis videóban. Következik a Hasbro Kylo Ren Voice Changer Helmet. Avagy beszélj úgy, mintha tüdőbajos lennél rovatunk következik.

A Star Wars új trilógiáját sokan szeretik, és még többen (?) gyűlölik. Én személy szerint nem tudom gyűlölni az új trilógiát, habár hagy némi kívánnivalót maga után (sok mindenben). De ez ma nem egy filmkritika lesz.

A hetedik rész nekem nagyon tetszett, és többször újra is néztem már. A fénykardpárbajai, vagy amikor Finn a rohamosztagossal csapkod a kocsma romjai között, nekem tényleg nagyon bejöttek, és még annyira a történetével sem volt különösebb problémám. Annyira tetszett akkor az új rész, hogy elég sok SW cuccot vettem akkoriban, elsők között a hangtorzítós Kylo Ren sisakot.

A sisak nagyon impozáns darab. Masszív, nagyon szépen kidogozott, és ami a legszebb, hangorzítós. Viselése nagyon kellemes, ha nem vagy szemüveges, mert szemüvegesként semmit nem látok persze benne, mert nem fér be alá az okuláré. De a messzi-messzi galaxisban sem láttál egy szemüveges embert sem, szóval ez diszkrimináció a javából. A sisakot egy belső műanyag pántozással (ami a fejtetőn illeszkedik) tökéletesen lehet viselni.

Ami probléma vele, az pont a hangtorzításban rejlik. Sajnos a mikrofonja rendkívül érzékeny, és minimális hangtól berezonál. Ezért anno néztem egy-két buhera videót hozzá, viszont szétszedni egyáltalán nem mertem. Egy szivacsból kötöttem rá egy kis szigetelést, így kevésbé rezonál be, de sajnos nem tökéletes. De hát ez van, halkabban kell beledumálni.

A fenti videóban nézhettek róla egy tesztet.

Bélu voltam, csókolom.

Több, mint amit a szem lát...

„Ha minket Isten teremtett a képmására, ki teremtette őket?”

Mi kockák, különösen a kocka férfiak, két dolgot nagyon imádunk. A gyors autókat (máskülönben a Halálos iramban franchise már évek óta döglött ló lenne), és a robotokat. És ha ez a kettő ugyanaz, akkor jön igazán csak a nerdgasm. Márpedig a több évtizedes múltra visszatekintő Transformers őrület pont ezt a két élvezetet hozta el nekünk, ám nem volt könnyű az út, amelyet bejárt. Kezdjük talán azzal, hogy az alakváltók ötlete sem egy friss, eredeti elgondolás volt. Már a 70-es évek óta léteztek olyan robotokjátékok, amelyek részben vagy egészben átalakíthatók voltak járművekké vagy egyszerűbb fegyverekké. A Transformers alapjául a Takara Toys által 1980-ban megjelent  Diaclone játékok szolgáltak, míg történeti hátterüket tekintve a Gobots szolgált erőteljes inspiráció gyanánt. Vagyis főleg ebből a kettőből lopkodták össze őket.

A Diaclone játékikról amit feltétlenül tudni kell, hogy ezek voltak az első, tisztán alakváltó robotok, valamint mindegyikük tartalmazott egy kisebb, amolyan pilótaként funkcionáló minifigurát, amely később Micro-Man néven külön is megjelent. A fordulat 1982-ben következett, amikor a Takara piacra dobott egy sor alakváltó játékot, amely a jelenlegi Transformers figurák őseinek is tekinthetőek. Ekkor jelent meg az alap Optimus figura is, bár ekkor még Battle Convoy néven és közel sem volt az a vezéralak, mint napjainkban. A Takara ezekkel próbált betörni az észak-amerikai játékpiacra, de Diaclon helyett itt a Diakron és Kronoform néven futottak a játékok. 83-ban a francia Joustra cég szerezte meg az európai terjesztési jogokat, és már ők ekkor kiadtak egy képregényt is a figurák alapján, de ez néhány szám után az érdektelenség homályába veszett.

Ám, ahogy az lenni szokott a tündérmesékben, hófehér paripáján, csillogó vértezetben az amerikai Hasbro cég keze betette a lábát a sztoriba, és egyrészt lustaságból (ekkoriban nem sok eredeti ötletük volt), részben pedig a dologban rejlő hatalmas üzleti lehetőségek miatt, bevásárolták magukat a Takara robot franchise-ba, és a dolog akkorát robbant, mint egy légvédelmi ágyú. A két cég együttesen állt neki az alakváltó robotok amerikanizálásának, amelynek egyik legfontosabb adaléka az volt, hogy kellett egy háttérsztori. Oké! A robotok átváltoznak? De miért? Mi módon és mi az ami motiválja őket. A Hasbro remekül felismerte azt, hogy egy játékvonalat egy sikeres háttérsztorival is el lehet adni, ezért miután az 1983-as tokiói játékkiállításon megvették 28 figura (ebből aztán 18 lett autobot és 10 álca) amerikai kiadásának teljeskörű jogait a Takarától, lóhalálában siettek a Marvel Comics szerkesztőségébe.

A Hasbro gyakorlatilag szabad kezet adott Jim Shooter főszerkesztőnek és Dennis O’Neil írónak a történet kitalálásához, míg a mára Transformers rajongói körökben legendának számító Bob Budiansky megírta (ezáltal gyakorlatilag kőbe véste) az alakváltók neveit, háttérsztoriját és karakterleírásait. Áldassék az Ő neve!

Budiansky, aki képregényíró, szerkesztő és rajzoló is volt egyszemélyben, találmánya volt az, hogy az egyes karakterek hátterét a képregényeken belül külön lapokon, mintegy technológiai leírást, vagy amolyan használati útmutatót jelentessék meg. Az ötlet pedig ütött. Olyannyira, hogy a Hasbro ezt átemelte a játékfigurák hátlapjára, és így minden játék a saját, személyre szabott karakterisztikájával jött ki.

Az alaptörténet szerint az Alfa Centauri egyik bolygóján, a Kibertronon értelmes gépi életet eredményezett a törzsfejlődés, az így létrejött fejlett és élő gépek, az autobotok, édeni életet éltek, mígnem megjelent Megatron és nagyszámú követője, a kezdetben titokban tevékenykedő álcák, akik háborút kezdtek, mert az autobotok nem voltak hajlandóak elfogadni, hogy a bolygót bázissá alakítsák a világegyetem leigázásához. Számbeli fölényük ellenére az autobotok kezdetben sok veszteséget szenvedtek, mígnem élükre állt Optimusz fővezér, aki megállította az álcák előrenyomulását. A csatákban mindkét fél alakváltó képességekre tett szert, harci járművekké (inkább az autobotok) vagy fegyverekké és vadászgépekké (inkább az álcák) tudtak alakulni.

A háború kitaszította a Kibertront pályájáról, és a Naprendszer felé sodorta. Optimusz egy űrhajó, a Bárka fedélzetén válogatott embereivel elindult, hogy a bolygót pusztulással fenyegető aszteroidaövben megtisztítsa az utat, de munkájuk végeztével az álcák rájuk támadtak, és győzelmet arattak a kimerült autobotokon, ezért vezérük az akkor még élettelen (vagy annak tűnő) Földbe csapódásra programozta a Bárkát, hogy ellenségeik is elpusztuljanak. A Bárka a mai Oregon állam területén csapódott be egy vulkán oldalába. 4 millió év múlva felébredtek, és a Földön kezdték újra harcukat (Transformers 1. szám).

A későbbi számok az egyszerű evolúciós eredettörténetet a Prímusz és Unikron harcára épülő eredettörténettel helyettesítették. Zseniális! A sztorinak azért volt nem kevés vakfoltja, amelyet az 1986-os rajzfilmmel próbáltak kitölteni. És termeszetesen idővel itt is felütötte a fejét a multiverzum, a számos reboot es idővonalbeli csorba kiküszöbölésére.

A Transformers-nek annyi különféle változata létezik, hogy képtelenség lenne egy folytonos történetbe belesűríteni ezeket. Ebből az okból a Hasbro előállt a multiverzum, vagyis a különböző univerzumok halmazának ötletével.

Legalább hat alapvető Transformers univerzum (klaszter) létezik, ám számuk évről évre nő. A helyzetet bonyolítja, hogy általában mindegyik legalább két formában is létezik: japán és nyugati változatban, ugyanis a Transformers sorozatok japán változatai gyakran már eleve tervezetten számos változtatást tartalmaznak a nyugaton (USA, Amerika, Európa) kiadott változathoz képest. Az is előfordul, hogy egyetlen rajzfilmepizódon vagy képregényszámon belül is új kontinuitások nyílnak meg (felhasználva pl. az olyan sci-fi kliséket, mint az időutazások által eltérített alternatív idővonalak vagy más technológia által átjárhatóvá tett párhuzamos univerzumok). Mindezek a történet- és szereplőváltoztatások rengeteg „folytonossági hibát” eredményeznek.

A főbb univerzumok (klaszterek):

Generation 1 (G1) (Primax klaszter) – Ide tartozik az eredeti rajzfilm és Marvel képregény, a Beast Korszak sorozatai, valamint ezek japán folytatásai; s ezeken kívül egyéb, újabb (a Dreamwave és IDW kiadók által indított reboot jellegű) képregények. Ezek nagy része kölcsönösen kizárja egymást, így a G1 univerzum számos kontinuitásra bontható. 1984-ben indult, és napjainkig tart, bár az utolsó rajzfilm 2000-ben fejeződött be.

Robots in Disguise (Viron klaszter) – A Transformers első újrakezdése, amely 2001-ben történt, és mindössze egy sorozatot foglal magába.

Unikron Trilógia (Aurex klaszter) – A második radikális átalakítás, amely 2002-ben indult, és 2005-ben zárult le. Három sorozat gyűjtőneve: Armada, Energon és Cybertron.

A filmek (Tyran klaszter) – Michael Bay rendező élőszereplős mozifilmjei egy külön világba tartoznak. Ez az univerzum 2007-ben indult, és még nem fejeződött be.

Animated (Malgus klaszter) – A 2007-től 2009-ig tartó rajzfilmsorozat és a köré épülő média szintén egy külön univerzum, habár számos utalást tartalmaz elődeire.

Aligned (Uniend klaszter) – A 2010-es War for Cybertron videójáték és Transformers: Prime sorozat összefoglaló neve, a jelenlegi fő Transformers univerzum, amelyre a Hasbro a továbbiakban építeni akar. A War for Cybertron sokak szerint azonban egy külön univerzumnak tekinthető (a készítők maguk például a G1-be sorolják), amelynek a Prime csak az egyik lehetséges folytatása. A kisebb gyerekeknek szánt Rescue Bots című rajzfilm sorozat helye egyelőre tisztázatlan, de valamelyest beleilleszkedik ezen univerzumba. a Transformers Prime folytatása a Transformers: Robots in Disguise is idetartozik.

A sok külön univerzumot sokan összezavarónak tarthatják. Japánban ezért erőfeszítéseket tettek arra, hogy mindet egy egységes világba zsúfolják. Nyugaton eltekintenek ettől.

A játékvonalak is ezekhez a klaszterekhez igazodva módosultak, fejlődtek, és már a rajongók generációja lelheti örömét az átalakuló robotok kalandjaiban és játékaiban, tovább örökítve a Transformers lényegét összefoglaló mondatot: More than meets the eye – vagyis Több, mint aminek látszik!

Én Ádám voltam. Köszönöm, hogy elolvastátok a cikkemet. Ha szeretnétek még akár erről akár valami másról is olvasni itt, kérlek jelezzétek. Sziasztok!

 

Képregényes humorbomba

Sziasztok!

Az utóbbi időben sajnos elég sok megpróbáltatáson megy át mindenki, így nehéz jó kedvre derülni. Reméljük, hamarosan jobbra fordul a sorsunk. Addig is megpróbálok néhány vicces képregényt hozni nektek, amiknél olyan mértékben elkapott a röhögés, hogy taknyom nyálam egybefolyt. Hátha másoknak is szebbé tehetem ezzel a napját.

 

1. The Boys (Garth Ennis)

A fiúk nem semmik. Igazából a képregény majdnem minden oldalán van egy-egy olyan beszólás, ahol az ember orrán köpi ki az italát. Emellett a fiúk elég sokat is káromkodnak, ami megvallom, nekem nagyon tetszik. Nagy parasztok ők, de nagyon szórakoztatóak. Ők a szuperhősgyilkoló elit alakulat. Hughie éppen azért csatlakozik hozzájuk, mert a barátnője, akinek éppen megkérte a kezét, egy szuperhősbunyó közben elhalálozik. Ha ez még nem is annyira vicces, azért a képregény tartogat sokkal durvább dolgokat is. A szupererővel ugyanis szuper libidó jár, szóval némelyik szuperhős még az unokaöccse csincsilláját is magáévá teszi (erről a pszichológusának beszél). Természetesen a kisállat nem élte túl az aktust, de több is veszett már Mohácsnál.

 

2. Transmetropolitan (Warren Ellis)

Na jó, ha az előző képregény vicces, ez überüberüber… vicces. Spider Jerusalem egy kábítószerfüggő újságíró, aki mindenkivel kibabrál. A képregényben kábszerezik, iszik, betelefonálós műsorokban trollkodik, aminek az eredménye a műsorvezetők tömeges öngyilkossága. Mindezt egy cyberpunk világba helyezte el az író (bizonyos Warren Ellis). Spider akkora paraszt, hogy az ellene nyomozó intelligens beszélő kutyát kiherélteti, aki ezért soha nem felejti el őt. Sokat röhögtem a beszólásain, és a fordítók remek munkát végeztek a képregénnyel (Fumax Kiadó). Egy kis ízelítő:

„Te bunkó kis retek! Figyelj, kell valaki, aki eljátssza nekem a gyógyszertárat.”

 

3. Café postnuclear

Kedvenc Mad Maxes képregényünk egyik oldala az irodám falát is díszíti. Főhősünk a sivatagban a gyönyörű, disznóólakkal körülvett vendéglátó egységben keveri a zűrt. A bár hirdetőtábláin a pacal és a „mesztelen nök” ígérete áll.

 

4. Quantum és Woody (Valiant)

Q és W fantasztikus páros, testvérek, vagyis hát mostohatesók. Woody egy igazi semmirekellő, egy élősködő a tisztes család csecsein. A képregény rengeteg szituációs poénnal operál. Például amikor a tetőtől talpig jelmezben lévő Quantumról egy járókelő simán megmondja, hogy afroamerikai, mert olyan „a hangja”. Vagy amikor Woody segge vájatába fröccsen egy hulla. De eleve, amikor megszerzik az erejüket, lerobban róluk a gatya, és úgy kell szembenézniük az őket körülvevő rendőrökkel. És a kecske. Na… róla ne is beszéljünk.

 

5. Saga (Image)

A gonosz ronda űrmagzatok világában bóklászva az olvasó sok helyen felröhöghet. A Saga a maga naturalisztikus ábrázolásmódjával, szituációs humorával sokszor megnevettetett. Ha jól emlékszem, a dinoszauruszon lovagló Robotherceg dinója kimúlik egy garázsbejáróban, és a tulaj felháborodva jegyzi meg, hogy ezt is majd neki kell eltakarítania…

 

6. Violátor

Spawn örök ellenfele is kapott anno egy fantasztikus képregényt. Alan Moore zseniális, örök, és ritka beteg humora nagyon jól áll a karakternek. A démoni testvérek harca és egymással kapcsolatos ugratásai sokszor morbid humort rejtenek, és ebben a képregényben találkozhatunk a Megrovóval, aki elnáspángolja, megbünteti, leszidja, megrója, stb. a rosszfiúkat. A képek között láthattok egy Violátornak maszkírozott Alan Mooret is, aki így se mondható szépnek, de nem is ezért szeretjük. ;)

7. Judge Cal (Dredd – a nap, amikor meghalt a törvény)

Caligula bíró cselszövésekkel teleszőtt története rengeteg vicces jelenetet tartogat a sok drámai esemény mellett. Az egyik ilyen, amikor a csalódott Cal bedunsztoltatja az egyik strómanját a csemegeuborkák közé. Mellesleg helyettesévé teszi az aranyhalát Judge Fish néven. Ez hülye. :D

Remélem tetszett a gyűjtésem.

Keressetek minket facebookon is további képekért:

https://www.facebook.com/hetkoznapigeeksagok/

Bélu voltam, sziasztok!

Stray Bullets képregény bemutató

Pif vagy Stray Bullets?

Nagyjából hároméves lehettem, amikor már képregényeket "olvastam". Ez még a nyolcvanas évek elején, mert akkor került a kezembe egy-egy Pif magazin, benne természetesen Pif & Hercule kalandjai (nagy drámai művek, a macska mindig megszívja), meg egy Rahan névre hallgató ősember, akinek valamilyen fura tőr lóg az oldalán. Ráadásul szőke, a sok barna és fekete hajú között (biztos, nem ezt dolgozta fel a "RRRrrrr!!!" című vígjáték, 2004-ben. Á, dehogy). Na meg valamilyen érthetetlen skandináv nyelven Donald kacsa, Miki egér, a kasszafúrók és egyéb fura szerzetek történetei. De ez régen volt, kicsi voltam, az akkori élmények még nem számítanak. Vagy mégis? (Itt zárójelben hozzátenném, hogy Pif, Herkules, Rahan és egyéb karakterek szerencsére visszatértek a Kockás lapjain.)

Egy évtizeddel később a Semic kiadó (majd mások is) úgy gondolta, kellene pár képregény a magyar piacra. Majd több, egyre több. Így ismerhettük meg nemcsak Pókember, Superman és Batman hőstetteit - és szerencsétlenségeit -, hanem az ifjabbak nagy örömére Bobo, Góliát, Nils Holgersson, Garfield, Csip-csup csodák, Rózsaszín párduc, Szíves bocsok, és még ki tudja, mennyi minden. De volt még Alf, Tumak, Fantom, Robotzsaru, Tini Nindzsa Teknőcök. És persze Spawn... Csak azokat soroltam fel, amiket be is szereztem, mert bizony tíz évesen mocskosul gazdag voltam. Értsd: minden zsebpénzem erre ment. Szóval a függőség már rendesen kialakult.

De még csak az hiányozna, hogy minden évet és állomást felsoroljak! Mostanában végre megint sok mindent lehet kapni, magyarul is. Ráadásul ott van az internet, így szinte minden külföldi kiadvány is, digitálisan és papíron is. Ez szép és jó. És tényleg! De. Mert mindig van legalább egy "de". Hajlamosak vagyunk a megszokottat, az ismertet kedvelni. Ami - talán elcsépelt szóval - mainstream. Nyilván van ebben jó is, mert az bevált, sokak által kipróbált, járt utat járatlanért stb. Az a fránya divat és rutin, ami nem enged minket szabadon. Pedig annyira azt gondoljuk, hogy szabadok vagyunk, egyedi gondolkodással, meg minden. Spoiler: ilyen nincs. Szóval merjünk kiszakadni a megszokottból, elkalandozni a "biztos" dolgoktól. Nem csak két képregénykiadó létezik, ezért nem is nevezem meg ezeket. A sok ismert képregény - és egyéb "geekság" - mellett rengeteg olyan is van, amelyik a megszokottól eltérő, viszont gyakran sokkal jobb.

 Egy kisebb kiadónak pl. keményebben kell dolgozni az eladásért, nagyon jó terméket kell előállítani, és nem elég egy kaptafára dolgozni minden eddigivel. Na meg... Az egyedi kiadványok, a szabadúszók, az apró kiadók. Itt olyan olvasmányokat lehet beszerezni, ami sok esetben már inkább művészi alkotás. Mert a képregény nem műfaj, a képregény nem egyenlő a szuperhőssel. A képregény sok műfaj. A képregény sok művészeti ág összevonása, összedolgozása. Szakadjunk ki a megszokott kis világból, merjünk mást is olvasni, ismerjük meg a például a hazai művészeket, alkotókat is!

Igyekszem olyan képregényeket (de talán egyebet is) bemutatni, amelyek annyira nem ismertek vagy közkedveltek. Néha saját magam is meglepem egy-egy vásárlással, mert túl hamar lecsapok egy "furcsaságra", de szerencsére csak nagyon-nagyon ritkán szoktam csalódni. Amit mostanában olvasok, az... Na, ez így nem jó. Általában 6-7 képregényt és ugyanannyi könyvet olvasok párhuzamosan. Az egyik ezek közül a Stray Bullets. Ez egy amerikai képregénysorozat, a kiadói az El Capitan Books és az Image Comics, és színeket csak a borítón találunk, a képregény maga fekete-fehér. 1995-ben kezdte el David Lapham, aki egyszerre az író, a rajzoló, illetve a beíró is. És igazából egyikkel sincs gond. Olyannyira nincs, hogy 1996-ban a képregény Eisner-díjas lett, majd '97-ben ismét.

Az eredeti sorozat 41 füzetben jelent meg, de ezek nemcsak külön, hanem különböző kötetekben is megjelentek. (Ezek mellett van egy nyolc részes "Killers", és egy 42 részes "Sunshine and Roses" széria is.) Én az eredeti sorozatot lapozgatom mostanában, ami talán költői túlzás, mivel a Stray Bullets: Uber alles edition, amely tartalmazza mind a 41 füzetet, 1200 oldalon. Erre a kivitelre nem mondhatja az ember, hogy alig tudta letenni, mert felvenni is alig lehet. Viszont az egész zseniális. Néha zseniálisan beteg. Máskor pedig erős WTF érzés marad az ember fejében.

A történések valamikor a hetvenes évek közepe és a kilencvenes évek közepe között zajlanak, és van itt minden. De szó szerint! Már az első füzetben gyilkolássá fajul a dolog, de aztán más vizekre evezünk, és kapunk családon belüli erőszakot, kábszerezést, bankrablást, fergeteges házibulikat, fegyveres bohócokat, politikusokat különböző helyzetekben stb. A legtöbb füzet/történet/fejezet vége egy csavar, sosem tudod, mi lesz a vége, és pont ez a legjobb benne. Nincs unalom, nem lehet. Amikor azt gondolja az olvasó, most ráéreztem, tudom, ennek mi lesz a vége, akkor pedig végképp egy váratlan csavar jön. A karakterek átívelnek a sorozaton, néha találkoznak, néha csak ott vannak egymás mellett, fő- vagy mellékszereplőként. A legtöbb sztori önállóan is értelmezhető, viszont egyben olvasva sokkal szebb az összkép. Már amennyire szép lehet egy ilyen beteg sorozat. Egy biztos: imádom!

És mi a válasz a kérdésre, ami a legelején van? Mindkettő, természetesen mindkettő! ;)

Kalmár Tibor

 

Ben avagy Reilly

Sziasztok!

Amikor Bélám finoman jelezte, hogy „Pajtás, talán az olvasókat más is érdekelne velünk kapcsolatban, mint az, hogy nem vagyunk normálisak”, kicsit elbizonytalanodtam. Szeretek őrültnek lenni, és a tébolyomat megosztani a világgal. Ám magammal kapcsolatban mindig is kicsit azt tartottam, hogy ami egyedül érdekes bennem, azok az írásaim. De egye fene. Íme a bemutatkozóm. Köszönjétek Bélának.

A nevem Ádám. De azt hiszem a legtöbben a képregényes világban és kocka körökben úgy ismernek, mint Ben avagy Ben Reilly. Világ életemben allergiás voltam. Hogy ez miért fontos? Nos, ha nem lennék az, talán sosem csöppenek bele a színes képsorokkal tarkított füzetek dögkútjába. Gyerekként rengeteget jártam különféle, ámbár totál haszontalan vizsgálatokra, és a család egyhangúlag megszavazta, hogy kell valami, ami csendben tart amíg várakozom, hogy sorra kerüljek. És a képregényre esett a választás.

Azonnal beleszerettem a Semic füzetekbe. Nem túlzás, hogy faltam őket. Pókember, X-Men, Transformers vagy Batman, talán mindegy is volt, csak a kedvenc hőseimmel lehessek. A 90-es évek elején, az internet korát megelőzően a nyomtatott újságok jelentettek mindent ami akkor fontos volt nekem, hogy eltereljem a gondolataimat. Bár a képregényhősök jelentettek egyfajta túlvilági megnyugvást, de hát igazi barátok nélkül mit ér az ember? Azt hiszem életem egyik legjobb döntése volt az, amikor ráírtam Harza Tomi barátomra, aki a 90-es évek végére már igazi nagyágyúnak számított képregényes körökben.

Sokat beszélgettünk, nemcsak hazai de külföldi megjelenésekről is, és aztán szerves része lettem a Kingpin kiadót megelőző, tisztán rajongókat felvonultató törzsgárdájának, a Spidertomnak. Tucatnyi ember, akiket mind a képregények iránti közös szeretet kovácsolt összetartó közösséggé. Ahogy újabb és újabb emberek csatlakoztak be, egyre inkább felmerült az igény arra, hogy összeállítsunk valami ismeretanyagot, amolyan gyorstalpalót, amely segít felvenni a fonalat a kiadás kusza időugrásaiban, és a kevésbé ismert karaktereket is közelebb hozza a rajongókhoz.

Így lettem én a Spidertom krónikása. Tucatszám írtam a karakterleírásokat és háttérsztorikat a karakterekről és képregényekről, amely először egy külön weboldal, majd digitálisan és nyomtatott verzióban is megjelenő képregényes enciklopédiák sokaságát hozta magával. A 2000-res évek közepére nem volt olyan magyar, képregényekkel foglalkozó honosító oldal ahová ne pofátlankodtam volna be, és rengeteg csodálatos embert ismertem meg. Iszonyat sokat tanulva tőlük. Hálózsák, Newgen, Nitro, csak hogy párat említsek. Írásaim többsége főleg a Zsákon, a mai napig fellelhető.

Aztán jött egy pár év szünet, a rajongást felváltották a dolgos hétköznapok, de mindvégig éreztem a hiányát a kockulásnak. Az áttörést aztán a feleségem hozta meg, aki szerencsémre szintén nagyon kocka, és visszarángatott abba a világba amelyet szeretek és amelynek máig részese vagyok. Egyik dolog hozta a másikat. Angival immár több, mint 4 éve adtuk a fejünket Marvel Legends figurák gyűjtésére, és szerénység nélkül mondhatom, hogy az országban talán nekünk van a legtöbb.

A másik fontos esemény ami nagy hatással volt az életünkre a Relic Hunter csapata. Amikor a csapat vezetője, Pogár Attila megkeresett azzal, hogy volna-e kedvem cikkeket írni neki, habozás nélkül mondtam igen. És ezt azóta szerintem egyikünk sem bánta meg.

Bélámat, már a csapat tagjaként ismertem meg, és magával ragadott az a fajta elmebeteg rajongás, amelyet a képregények és figurák iránt tanúsít. Így hát most teret adunk saját tébolyunknak is ezzel a bloggal, és reméljük általunk, a Mi szemünkön át látva a kockák világát, cikkeinkkel és megosztásainkkal hozzátok is közelebb hozzuk majd azt a fajta életmódot, amelyet az jelent, ha valaki KOCKA a javából.

Szóval, Geekságokra fel!

A képregénygyűjtő problémái

Sziasztok!

Aki képregényeket gyűjt, sok kérdéssel szembesül a gyűjtés során. A kérdések nagy részét mások teszik fel nekünk (Ez nem gyerekeknek való?), viszont magunkat is sok alkalommal képesek vagyunk válaszút elé állítani. Mi lehet a probléma a képregény-gyűjtéssel?

Ezeket a sorokat olvasva rengeteg asszony és lány sikít fel egyszerre az országban mindenütt! Mi más probléma lenne, mint maga a gyűjtés. Természetesen én nem így gondolom. Nézzünk néhány „problémát”, amivel egy képregénygyűjtő szembesülhet az idők folyamán. Avagy Gyik rovatunk következik!

1. Szerezd meg hát mind!

Minden magyar megjelenés összes kiadásának megszerzése egyrészt szerintem lehetetlen, másrészt pedig nem létezik olyan személy, aki minden iránt ugyanolyan rajongással érdeklődne. A keserű igazság az, hogy szembesítenünk kell magunkat a problémával: nem szerezhetünk meg mindent, amire rákívánunk. Amennyiben mégis minden kell, akkor szembesülhetünk a második problémával:

2. Asszony: „Mégis hova akarod te rakni azt az 500 oldalas HC omnibust?”

Háát… jó kérdés. Képregénygyűjtőként észrevettem, hogy a lakásban sok olyan falfelület van, amire lehetne még polcokat eszkábálni. Ha elfogy a szabadon maradt falfelület, még ott van az ágyneműtartó, a konyhaszekrény, vagy beépíted az erkélyt, és még oda is lehet telepíteni egy-két képregényes dobozt.

3. Füzet? Hc? Tpb?

Most komolyan, nem tökmindegy? Miért kérdezitek állandóan? :D Nekem személy szerint mindenből van vegyesen. Kedvenceim egyértelműen a HC-k (bizonyos vastagságtól), de rengeteg füzetem és Tpb-m is van. Egyértelmű, hogy pl. a ragasztott papírkötésű compendiumok/omnik például sokkal olcsóbbak, mint keménykötésű barátaik, viszont egy oldalszám felett szerintem kezelhetetlenek. Egyébként sem a buszon, vonaton fogod olvasgatni a tizen-x-ezres képregényedet, de például a Walking Dead 4. Compendiumával, ami 1100 oldalas, már a csuklómnak igazán meggyűlt a baja a kanapén olvasás közben is.

4. DC vagy Marvel?

Most komolyan, nem tökmindegy? Én személy szerint (tudatlanságom folytán) az idők kezdetén elhatároztam, hogy nem veszek DC-t. Ja. És a Sandman nem Dc, meg a Watchmen se, csak hogy a két kedvencemet említsem… És ha már a kettő közül kellene választani, akkor azt javaslom, hogy válasszunk harmadikat is, meg negyediket is. Számtalan kiadó van még a világon, amiknek a műveit jó szívvel tudjuk ajánlani. Ha van ezzel kapcsolatban kérdés, kommentben jöhet. Igyekszünk megválaszolni.

5.  Kifogytam a problémákból.

Amennyiben további a képregénygyűjtőket érintő problémák jutnak eszetekbe, ne habozzatok, írjátok meg kommentben!

A Marvel Legends története

received_939723493265302.jpegKezdjük mindjárt egy találós kérdéssel: Mi az? Kb 14-18 cm, jó kemény, és ha a csajod nincs a közelben, máris kézbe veszed és alig várod, hogy játszhass vele?

Így van, eltaláltad, a Marvel Legends figurák azok! Tessék? Hogy Te nem erre gondoltál? Perverz állat. A mai cikkben kicsit kivesézzük, honnan is indult és milyen utat járt be ez a játékvonal, amely nemcsak a kicsiknek, de a komoly gyűjtőknek is a szíve szotyolája lett az elmúlt két évtizedben.

Ahhoz, hogy megismerhessük magát a Hasbro által gyártott Marvel Legends játékokat, vissza kell utaznunk az időben 2002 előttre, amikor a Marvel Comics még épp csak kilábalt abból a csődközeli állapotából, ahová rengeteg sikertelen sztorivonal, hibás vezetői döntések, és a képregények iránti átmenetileg mérsékeltebb érdeklődés juttatták. Na meg persze az, hogy minden fontosabb képregény karakterük jogait, fillérekért eladogatták olyan stúdióknak, akik közül nem egy már meg is szűnt (khm... Carolco... khm).

De csodálatos fehér paripáján belovagolt a sűrű sötét szarerdő közepébe egy joviális úriember, bizonyos Avi Arad, aki látott még fantáziát a Marvel képregényekben, és hősünk, aki amúgy a ToyBiz játékgyártó tulaja is volt, bevásárolta magát a Marvelbe, elegendő amerikai dollárt pumpálva ezzel a cégbe, megmentve az anyagi csődtől. Arad mindamellett, hogy lelkesen vetette bele magát a Marvellel közös munkába, okos ötletekkel is előállt, és minőségi akciófigurákat gyártott le a képregényszereplők alapján a rajongók legnagyobb örömére.

Bár a játékok már a 94-es Fox Kids-es sorozatok után megjelentek, az első komoly áttörést a 2000-es évek elején  kiadott, Spider-Man Classics vonal alapozta meg, amely a közönségkedvenc hálószövő és a köré sereglett pozitív és negatív karakterek megjelenésével operált. Az első szériában egy klasszikus kinézetű Pókember, egy szimbióta ruhás Pókember, egy Man-Spider és egy Venom kapott helyett, majd a második hullámban érkezett egy újabb klasszikus Pókember figura, két Fenegyerek (Daredevil), egy battle ravaged Spider-Man és egy Rhino figura, majd két exclusive, egy Pókember 2099 és egy Skarlát Pók.

A figurák népszerűsége az egekbe szökött, és a gyűjtők is hamarosan keblükre ölelték ezt az új 6 inches, vagyis nagyjából 15-16 cm közötti méretekkel rendelkező, de kidolgozott és sok mozgatási ponttal ellátott új játékot. A ToyBiz a sikert meglovagolva aztán 2002-ben hivatalosan is elindította a Marvel Legends vonalat, méghozzá úgynevezett wave megjelenésekben, vagyis hullámokban. Egy hullám átlag 5-8 figurát tartalmazott, sok esetben valami kis plusz ajándékkal, egy dioráma részlettel vagy egy képregénnyel.

A ToyBiz legnagyobb újítása minden kétséget kizáróan az úgynevezett Build-a-figure bevezetése volt. Vagyis a figurák csomagolásaiban megtalálható volt az adott wave-ekben egy komplexebb figura egy darabja vagy tartozéka, és a teljes wave-ből így egy bónusz figura is összerakhatóvá vált. A ToyBiz 16 ilyen hullámot adott ki, és a BAF a 9. hullámmal tört magának utat. Az első ilyen build-a-figure egy igazán legendás kozmikus figura, nevezetesen Galactus volt.

2007-ben tulajdonosváltás volt a licensz jogok terén, és a figurák gyártását a Marvel termékekkel kapcsolatban a Hasbro vette át, akik 2009-ig eléggé parlagon hagyták ezt a vonalat, ellenben a 6 inches figurák mellett bevezették a kisebb, 3.75 inches (kb. 8-10 cm) figurák gyártását Marvel Universe néven. A Vasember film és a Bosszúállók mozi sikere kellett ahhoz, hogy a Hasbro is komolyan vegye ezt a szériát, és ne tömegtermékként, hanem igazi, gyűjtőknek szánt kis műalkotásokként kezeljék a Legends figurákat.

mli.jpgTermészetesen a build-a-figure kiadásokat ők is folytatták, és számos új technológiát bevetettek a jobb vásárlói élmény érdekében, mint a fotorealisztikus arc kidolgozás, vagy a nemrégiben bevezetett pineless joint, ami igazából azt jelenti, hogy a figurák csatlakozási pontjai jobban el vannak rejtve és a pózoltathatóságuk is jobb lett. Én magam is nagy rajongója vagyok ezeknek a figuráknak és nem keveset bezsákoltam belőlük az öt éves gyűjtői pályafutásom alatt.

Mindig izgalmas felfedezni az újabb és újabb darabokat, vagy megszállottan vadászni egy kimaradt régebbire, esetleg rácsodálkozni egy addig nem is ismert variant figurára.

Köszönöm, hogy elolvastátok a bejegyzésem, és ha Ti is rajongói lennétek a Marvel Legends figuráknak, vagy esetleg megosztanátok a kedvenc darabotokat velünk, ne habozzatok írni. Sziasztok!

Hot Toys Pókember Hazatérés figura (Homemade Suit)

Sziasztok!

Javítsatok ki, ha tévednék, de szerintem különböző habitusú gyűjtők vannak. Ezt a habitust befolyásolhatják az érdeklődésből fakadó különbségek, de pusztán a pénztárca vastagsága, a gyűjtésre szánt keret nagysága is. Megvallom, nekem is van egy lélektani határom, ami felett már nem igazán szoktam pénzt kiadni egy-egy figurára (ezt az összeget fedje jótékony homály).

Szóval volt ez a lélektani határ, és jött a 2017-ben kiadott Hot Toys Spider-man Homecoming Homemade Suit akciófigura, ami ezt a lélektani határt megugorva a vitrinemben landolt, ugyanis nem tudtam mellette elmenni szó és a megvásárlása nélkül. Szóval „instant buy” volt, ahogy a divatos szóhasználat tartja. Miért is? Mert a Pókember Hazatérés számomra az utóbbi idők legkedvesebb Marvel filmje, egyébként is imádom a falmászót, és szerintem ez a „házi készítésű” Pókember ruha kinézet zseniális lett.

A figura rendkívül kidolgozott, és ami a legjobban tetszett benne, hogy a rengeteg cserekéz, pókháló, egyebek mellett egy maszk nélküli cserefej is helyet foglalt a dobozban, aminek a kidolgozottsága lélegzetelállító. Elsősorban ez is hozzájárult a „szerelemhez”. Pókemberünk számtalan pózban beállítható, hála a rengeteg mozgathatósági pontnak és a hozzá tartozó állványnak, amivel még fejjel lefelé is ki tudom állítani, mintha a vitrin polcáról lógna, olyan „Pókisan”.

Amikor megláttam ezt a Pókembert, arra gondoltam, hogy nekem erre szükségem volt, és innentől kezdve nem lesz olyan figura, ami ezt überelni tudná… megsúgom, van, és lesz is, egy igazi gyűjtő szenvedélye sosem alszik. De ez semmit nem von le az értékéből, ugyanis gyönyörű darab.

Póki ruhája hajaz kicsit a Skarlát Pók színeihez, a kapucnis pulcsijával, ami még vonzóbbá teszi. Ami a kidolgozottságát illeti, hihetetlen számomra, hogy a ruháján a zipzár működik. Még ilyet nem láttam ilyen miniben, szóval lehet csak nekem új, és van olyan figura, aminek a slicce is lehúzható.

Nem vagyok egy nagy Hot Toys gyűjtő, viszont ha ez az átlagos minőség náluk, simán tudom ajánlani mindenkinek, akik a lélektani összeghatáraikat félretéve kedvenc karakterükről tennének egy igazán becses, méltó darabot a vitrinbe.

A saját darabomról láthattok egy képet fenn, de a facebook oldalunkon további általam készített és stock fotókat is láthattok.

Likeoljatok minket a facebookon további tartalmakért.

https://www.facebook.com/hetkoznapigeeksagok/

Sziasztok!

Elindulunk :)

Sziasztok!

Üdvözlünk Titeket a Hétköznapi Geekságok blogon. Én Bélu vagyok, és azt hiszem nem kicsit geek. A blogot arra hoztuk létre Ádám barátommal, hogy hétköznapi geekságainkat megosszuk olvasóinkkal, vagy éppen a korábbi „munkáinkhoz” hasonlóan ajánlókkal örvendeztessük meg a szubkultúra iránt érdeklődőket. A mai – és egyben első bejegyzés – egy kis bemutatkozás lesz a részemről. Aztán a későbbiekben belecsapunk a lecsóba.

Amikor én elkezdtem gyűjteni képregényeket a 2000-es évek elején, még azt se tudtam, eszik-e vagy isszák. Első találkozásom a médiummal kisiskolás koromban történt, amikor a Power of The Force Kenner Darth Vader figura mellé egy ajándék képregényt is csomagoltak. Angolul volt, és szerintem félredobtam, és Vaderrel kaszaboltam Jabba gonosz fejvadászait, Bobbát és az IG-88-as droidot, így sajnos az a képregény az enyészeté lett. (Rossz Bécike!)

Az igazi képregénygyűjtésem az Újvilág Pókemberrel indult, és sajnos az egyetem miatt abba kellett hagynom. Egy előnye mindenképpen volt ennek, később háromszoros áron vásárolhattam meg a kevésbé, és tízszeres áron az igazán ritka darabokat.

 

Ahogy az egyetemet elvégeztem, és elkezdtem dolgozni, valahogy rátaláltam a Walking Deadre. Addig a gyerekkori figuráimon és képregényeimen kívül nem sok minden virított a polcon. A Walking Dead olyan hatást gyakorolt rám, hogy a sorozat alapján készült 10 inches Mcfarlane Daryl Dixont a polcra kellett tennem, majd jöttek a tesói is. „Sajnos” időközben megvettem a Skyrim nevű játékot is, így beindult nálam a gépezet. Alduin sárkány koma is a polcra került, abban a mérhetetlen hatalmas dobozban, ami egy kis lakásban lévő szekrény tetejére nem fér fel, vagy ha igen, más fix, hogy nem fér mellé.

 

Gyűjtőszenvedélyem a tetőfokára hágott az utóbbi 5 évben. Walking Dead, Star Wars, Spawn figurák csökkentették az evésre szánt keretemet, és a szobám légtérfogatát. És ahogy itthon beindult rendesen a képregénykiadás, rengeteg változatos címmel, ráfüggtem a képregényekre is. Kedvenceim közé a Spawn, a Pókember, a Dragonero, Dredd bíró, és Valiant címeket sorolom, de rengeteg jóságot olvastam még ezeken kívül, egy bejegyzésbe bele sem férnének.

 

A rajongásom miatt 2018-ban elindítottam a peterporkerkepregenyei.blog.hu címen az első képregényes blogomat, majd 2019-ben csatlakoztam a Relic Hunter csapatához. Ott ismerekedtem meg Ádámmal (alias Ben), akivel megfogant bennünk az önálló geek blog ötlete.

A Hétközapi Geekságok első bejegyzésében csak annyit ígérhetek, mint amit a Peter Porker blogon is ígértem Nektek, és megszokhattatok tőlem: a hétköznapi olvasó szemével, meggyőződésem alapján írom az ajánlóimat, és most már megosztom veletek a figuragyűjteményemet, vagy az új érkezőket is. Ádám majd jön a saját bemutatkozó posztjával, szerintem ő sem fog kevesebbet ígérni, mint én. A blogban az lesz a szép, hogy mindketten különböző érdeklődéssel bírunk, így rengeteg finomságot fogunk lefedni az idők folyamán.

Keressetek minket a facebookon is. @hetkoznapigeeksagok

Sziasztok!

süti beállítások módosítása
Mobil