Három az egyben poszt. Legszívesebben a bragging lenne az első, de az önzést hagyjuk meg másoknak. Illetve: a Diabolikról már többször is írtunk, a bemutatót-bevezetőt megspórolom.

Bár még a nyár elején jelent meg a két új Diabolik kötet, de az olvasás-írás restancia továbbra sem elhanyagolható. A két kötet a "Nincs menekvés" (No. 16) és az "Ismeretlen tettesek" (No. 17). Ahogy azt megszokhattuk, ha párban jönnek a kötetek, valamilyen összefüggés van köztük, leginkább tematikájukat illetően. Természetesen nem szeretnénk lelőni semmilyen csattanót, csak óvatosan közelítjük meg a történéseket. A "Nincs menekvés"-ben Diabolik és Eva egy gazdag látogatóra akarnak lecsapni. Ez nem új. Viszont akció közben felfigyel rájuk egy hölgy, aki azonnal felismeri a lehetőséget. A gyors pénzszerzési lehetőséget. Csapdába ejtheti egy hétköznapi ember a mestertolvajt? Előfordulhat... Az "Ismeretlen tettesek" története több csavart is tartalmaz. Itt is a hétköznapi emberek próbálkoznak nagyot szakítani, de egy idő után már nem tiszta, hogy ők vagy Diabolik vagy esetleg valaki más volt az elkövető? Remekül összerakott történet mindkettő, van bennük újraolvasási potenciál.

Diabolik hamarosan hatvan lesz, november elsején. Ezt a hazai kiadója, az Anagram Comics is megünnepli. Így vehetjük kezünkbe a harmadik Diabolik Extra kötetet (tudjátok, ezek az extrán nagyméretűek), ami a legelső epizódot tartalmazza, korszerű feldolgozásban. Ez az a történet, ami az azt követő évtizedek, kiadványok, filmek, figurák, rajongások alapja, tehát - ahogy mondani szoktam - kihagyhatatlan! Szokás szerint ez a krimi nem egy kiragadott sztori egy hosszú sorból, hanem önállóan is működő, kerek egység, így kóstolónak is megfelel, ha valaki ismerkedne ezzel a világgal. Először az október kilencedikei - holnapi! - képregénybörzén lesz kapható, utána a szokásos helyekről is. Én inkább a kiadót ajánlanám, több okból is. ;) https://www.anagramcomics.hu/

És a végén az öröm/dicsekvés. Én "kicsit" későn kezdtem el a hazai Diabolik olvasását, csak az első Extra kötet után. Azóta sincs megállás, viszont az első kötetek már nem kaphatók, újranyomás nem lesz. Jött a "Fekete gyűjtemény", amely első kötete nagyjából tartalmazza az elejét, ráadásul nagyon szépek is. Meg az Extrák, amiből ugye már három is van/lesz. De ha nincsenek meg az első kötetek, az szomorú. És egyszer csak valaki eladósorba dobta a sorozat elejét, tökéletes állapotban. Tulajdonképpen egy olvasás sem látszik rajtuk. Az áruk pedig... Én duplájáért sem adtam volna. Szóval teljes a gyűjtemény, boldogság van, és végre nem csak a szám jár (vagyis a kezem a billentyűzeten), hanem úgy "evangelizálok", hogy az összes hazai megjelenést ismerem. Muszáj volt ezt is megosztanom. :)

Október ötödike a "Bond Day". Mert ezen a napon, 1962-ben, tehát hatvan (!) évvel ezelőtt látott napvilágot a "Dr. No" című film. Sean Connery főszereplésével ez volt az első Bond film, és ezek a filmek a mai napig nagy sikernek örvendenek. Bizonyos körökben. Igaz, napjainkban ezek a körök bővültek, mert... sok okból. Párat majd biztos említek.

Az első Bond könyvet - "Casino Royale" - Ian Fleming tíz évvel korábban, 1952-ben írta meg. Összesen egy tucatnyi ilyen könyvet írt, meg pár rövidebb történetet is, amik külön kötetekben lettek kiadva. A második világháború alatt Fleming tengerésztiszt és hírszerző volt, tehát sok mindent első kézből tudott a "kémesdiről". A történetei olyan sikeresek voltak, hogy a "The Times" magazin 2008-ban összeállított "Az 50 legnagyobb brit író 1945 óta" listáján a 14. helyet foglalta el. Na de: kanyarodjunk vissza a filmekhez.

Pár hónappal ezelőtt néztem meg újra az első filmet, még mielőtt az utolsó bekerült volna a streaming világába. Szóval akkor még csak egy 59 éves, fiatal alkotás volt. Érezhető a kora, ez nem kérdés. Mindig csak azt tudom mondani: a régebbi filmeket kezeljük a helyükön, ne legyenek a napjainknak megfelelő elvárásaink. Szóval úgy indul az egész, mint egy régi film. Aztán megjelenik a 32 éves Sean Connery, és elvarázsol. A megjelenés, a sárm, a játék, minden nagyon a helyén volt. Viszont már itt megjelent nagyjából minden, ami a Bond univerzumhoz tartozik, és azok is ismerik, akik a filmeket nem. "A nevem Bond. James Bond." A vodka-martini, rázva, nem keverve. A Bond-lányok. M, az MI6 feje. Moneypenny, a titkárnő, akivel mindig flörtölni kell, de nagyjából fölöslegesen. A gonosztevő, aki elkapja Bondot, majd egy őrületes és bonyolult módszert talál ki a megölésére, ami időzített, de ő már nem várja meg a végét, és Bond valahogy kiszabadul.

A sztori is nagyon eredeti. Mondjuk akkor még talán az volt. Valamilyen amerikai rakéta akármi után nyomoznak, az MI6 is, a 007-es pedig Jamaicára utazik. Onnan persze bonyodalmak, nem tudni, ki az ellenség, ki a barát. Mondjuk ezek a csavarok teszik érdekessé az egészet. És pont akkor nincsenek, amikor számítana rájuk az ember. Nyomozása során Bond eljut egy szigetre, ahol egy Honey Ryder nevű hölgy jön ki a tengerből. Igen, ez a neve, és ügynökünk jót mosolyog ezen (egyik kedvenc jelenetem). Az őt alakító színésznő Ursula Andress, ez a jelenet legendássá vált. Sőt, egy Golden Globe-ot is bezsebelt a művésznő. És így eljutunk Dr. Julius No-hoz, aki a Bond-világ übergonosz szervezete, a SPECTRE tagja, sőt, aktivistája. Szóval ezt is megalapozták, már az első filmben.

A Bond filmek jelentős részét az EON Productions készítette, két kivétellel. Az egyik főszereplője David Niven (egyszeres Bond), a másik pedig Sean Connery (7 Bond szerep), az első Bondhoz képest húsz évvel később. Rajtuk kívül George Lazenby (1), Roger Moore (7), Timothy Dalton (2), majd a kilencvenes években Pierce Brosnan (4), a kétezres években pedig Daniel Craig (5) vehette kézbe a Walther PPK-t. Nem tudok egy kedvencet kiemelni közülük. Esetleg pár olyat, aki annyira nem jött be, de ebbe inkább nem mennék bele.

Van egy másik fontos terület, ahol viszont tudok kedvencet mondani. Természetesen a zenék. Parádés az előadók és a számok listája. Csak párat említek, pedig megérne egy külön misét: A View to a Kill (Duran Duran), Skyfall (Adele), Live and Let Die (Paul McCartney & Wings) No Time to Die (Billie Eilish), Goldeneye (Tina Turner), Diamonds are Forever (Shirley Bassey). De a kedvencem – nyilván az előadó miatt is – a You Know my Name (Chris Cornell). Tudom, van jobb, de akkor is.

Hatvan év telt el. Nincsenek nagy csodák azóta sem. A sémák nagyjából ugyanazok, de mégis működik. Már akinek. Mindig várjuk a bemutatkozást, az italt, a csábítást. A Bond-lányokat, a zenéket. A lehetetlen helyzetet, a megoldást. A zseniális színészeket, akik vagy ebben a szerepben alapozták meg a nevüket, hírnevüket, vagy már bizonyítottak, azért kerülhettek ide. De ha valakit nem tud megfogni ez a világ, azt is megértem. Esetleg próbálkozhat a Craig-érával. Vagy legalább a Skyfall-t nézze meg. Én türelmesen és kíváncsian várom a következő filmet, a következő Bond-ot alakító színészt. Türelmesen, de nagyon.

Nem én vagyok a legnagyobb James Bond rajongó a világon. Bár többször is megnéztem a filmeket, és van köztük pár, amit még meg is fogok. A könyveket nem olvastam, pedig szeretek olvasni, de nem volt a környezetemben. És igazából ingerem sem volt ehhez, pedig 1953-ban adták ki az első sztorit. Magyarul mostanában nem is kapható, esetleg használtan, szóval lehetőség sem igazán van. Volt egy filmsorozat, a "Fleming", az nagyon bejött. És vannak képregények is. A Dynamite Entertainment több füzetet/kötetet is adott ki, ezeket eddig csak digitálisan szereztem be, megszámoltam, 33 darabot.

Na de... A Vad Virágok Könyvműhelynek köszönhetően magyarul is olvashatunk Bond kalandokat. Egyelőre kettőt, képregényben. Akár két külön, puhatáblás kötetben, de egy kéménytáblás, gyűjteményes csodát is beszerezhet az erre vágyó. Én is utóbbit választottam, és nem bántam meg! Pár milliméter híján 18×28 cm, 328 oldal, vörös jelszőszalag, papírborító, extrák. Sokáig ki sem nyitottam, csak gyönyörködtem benne. (Ínyenceknek még elérhető - némi extra zsetonért - az író által dedikált, 100 darabra korlátozott verzió is.)

Egyre több szerzőre mondhatjuk már itthon, hogy a munkáit ebből-abból a kötetből ismerhetjük, mert az utóbbi években nagyon sok képregény jelent meg magyarul is. Én már csak nagyon-nagyon ritkán veszek külföldit, éves szinten is elenyésző mennyiséget, mivel folyamatosan jönnek a szebbnél szebb és általában az eredetinél sokkal jobb minőségű hazai kiadások. Persze, a fordítás nem eredeti, de túl nagy gondok nem szoktak lenni ezen a téren. A rajzoló Jason Masters, akire sajnos nem illik az ezt megelőző pár mondat. Pedig dolgozott már DC és Marvel képregényeken is, pl.: Amerika Kapitány, Wolverines, Batman, Batwing, Batwoman. Viszont az író neve már minimum ismerősen cseng, egy igazi nagyágyú: Warren Ellis. Itt aztán van hazai megjelenés: Transmetropolitan, Marvel Kapitány, Mennydörgők, Vasember (Extremis), Fantasztikus Négyes (Újvilág, a Panini kiadás). És remélem, ezzel még nincs vége!

A Dynamite Entertainment 2014 környékén találta ki, hogy lehetne egy Bond szériájuk. Ekkor már túl voltunk a harmadik Daniel Craig filmen, köztük a 2012-es - fantasztikus - Skyfall-on, és ezt a sikert szerették volna meglovagolni. Meg is találták a megfelelő írót, aki megtalálta a megfelelő rajzolót. (Nem véletlenül írtam kétszer is, hogy "a megfelelő".) 2015 novemberében, az új film - Spectre - megjelenésével egyidőben adták ki az első füzetet, a Vargr sor nyitányát. Az elején annyira buborékok és szöveg nélkül operál, hogy megijed az ember: ebben nem is lesz szöveg?! Igazi dinamikus akciójelenetek, törik a csont, fröccsen a vér, ugrik, esik, tör, zúz. Elmeséljem, miről szól? Nem fogom. Van benne valamilyen újfajta drog, egy doki, több bűnszövetség, félrevezetés, cselszövés. De, ami a legjobb: több csavar és váratlan fordulat. Kiszámítható, de mégsem. A kötet címe, a Vargr ismerősen cseng sok mindenki fülében. Az északi mitológiában gyakran találkozhatunk ezekkel a hatalmas erejű farkasokkal, de Tolkien műveiben is ott vannak a vargok (eredetileg vargr, angol alakjában warg). Ennek tudatában, majd az elején megismert szakállas "úriember" megismerése után elkezd variálni az agyunk. Jó irányba? Nem.

A második kötet első füzete, az Eidolon következő évben, 2016-ban jelent meg. A szó jelentése lehet idealizált személy, dolog, vagy jelenthet kísértetet, fantomot. Okulva az első kötetből, ne nagyon alapozzunk arra, hogy ismerjük a cím jelentését. Sőt, itt inkább utólag lesz értelme. Most egy bonyolult összeesküvésbe csöppenünk, ami beláthatatlan szintekig hálózza be a rendszert. "Szuperkatonák" (nem szupererő, hanem az elért eredmények és természetes tehetségek alapján) támogatják azt, amit és akit nem kellene. Vagy fene tudja... MI5 kezdeményezésre az MI6 nem használhat lőfegyvert belföldön, mert hát a hatosok a külügyesek, az ötösök a belügyesek. Logika van benne, de "kicsit" megnehezíti a létezést. Na, így kellene valahogy megoldani a helyzetet. Lehetetlen? Igen.

Tudom, nem árultam el sokat a történetekről, nem is volt célom. De nagyon Bond minden. Szinte Fleming is írhatta volna őket. Nem tudom, mennyire rajongója Ellis, de az biztos, hogy ismeri a műveit. Persze kihagyhatatlanok a "főgonosz csapdát állít Bondnak, amiből tuti nem mászik ki" jelenetek, amik a klasszikus Bondok kötelező, és egyben vicces részei. Meg egyéb apróság, ami csak a "bondosokat" izgatja. Szeretném azt mondani, hogy mindenkinek szólnak ezek a képregények, de jó eséllyel nem így van. Viszont: ha valaki önszántából megnézte a filmeket, akár többször is, ne gondolkodjon sokáig!

Bátran kijelenthetjük, hogy Zukál Ferenc nem kispályás. Akik valamennyire követik a hazai képregényes történéseket, eseményeket, webshopokat, pár évvel ezelőtt találkozhattak már a My Comic Center oldalával, ahol leginkább tárolási megoldásokat vásárolhattunk. Fóliák, hátlapok, dobozok, amik nélkül elég nehéz elképzelni a "rendes képregényes" életet. Majd egyszer csak képregények is lettek az oldalon, Ferenc pedig rendszeresen járja az országot a különböző képregényes események alkalmával. Nem olyan rég a második képregénybörze is megvolt Kecskeméten, szintén az ő szervezésében. És most jött a nagy dobás, amire nem sokan számítottak: képregénybolt! Kecskeméten!

Még mielőtt azt gondolnánk, hogy "kicsit sárgább, savanyú, de... mienk", le is állítom ezt a gondolatmenetet. Tulajdonképpen a városközpontban található, a "Szalagház" környékén, könnyen megközelíthető, jó helyen. Már kívülről is jól néz ki, meg kell hagyni. A kínálat pedig: elsősorban amerikai képregények - füzetek, TPB-k, HC-k, omnik, artist's edition-ök -, de mellettük mangák, tároló dobozok, fóliák, figurák (Funko is), pólók, poszterek. Tehát minden. Ami nincs, az pedig beszerezhető. A négyzetméterre eső menőség (vagy inkább geekság? Ugyanaz! ;) ) mérőszáma az egekben, nem kérdés.

Voltak érdeklődők is, vásárlók is, beszélgetések is. Ki félénkebb, ki bátrabb, de majd kialakul ez. Valahol el kell kezdeni, és ez egy ilyen hely. Csak bátran, megéri. És mai rövid helyzetjelentésünk végén már csak... Sok sikert Ferencnek!

Tibi

Alapvetően nem utazó blog vagyunk, nem nagyon megyünk messzebb az országhatárainkon belül rendezett képregényes eseményeknél. Viszont szeptember közepén egy olyan utazásban volt részem, ami semmiképp sem hétköznapi, és csak nyomokban geek, viszont egy nagyon nagy élmény volt.

Ez a madeira-i körutazás, amiből kiemelem a geek vagy ahhoz nagyon hasonló élményeket.

Madeira Portugália része, egy szigetcsoport, az Atlanti-óceán veszi körül. Az úticélt Bianka nézte ki, mivel tavaly elmaradt az igazi nászút, ezért idén próbáltuk ezt bepótolni. Fontos volt, hogy uniós ország legyen, ez biztonságérzetet adott sok mindenben.

Az utazást egy utazási irodán keresztül foglaltuk le, lényegében minden programot megszerveztek helyettünk. Egy buszravaló ember megy ilyenkor egy idegenvezetővel.

De hogy tényleg ne egy utazó majomba menjünk át, térjünk a lényegre. Miért jó egy geek egy ilyen csoportba? Egyrészt már a lisszaboni reptéren bebizonyosodott, hogy – mivel nem mindenki ért, vagy beszél angolul – az selfcheck, amikor is egy automatával csekkolsz be a gépre, nem is megy mindenkinek. Így amikor az idősebb korosztály tagjai segítségre szorultak, és még a személyzettel sem tudnak kontaktusba lépni, ki jön kapóra? Az a magas fiatalember, aki már megcsinálta a saját és a felesége beszállóját meg a csomagmatricát is. Természetesen segítettünk ebben.

A másik, hogy a geek ért az okostelefonhoz, annak működéséhez, természetesen műszerész is. Dr., tehát orvos és mindenész is. Ezért, ha valakinek nem ment a roaming beállítása, vagy szarakodott a vibere, szívesen segítettem.

A sörökre térve, merthogy azok is voltak. A Sagres és a Super Bock nagyon baba, nem okoznak meglepetést, világos sörök. Viszont a Madeira Brewery által gyártott Coral volt talán a legkellemesebb élmény. Volt lager, meg stout is, de valakinek sikerült valahol király ipát kóstolnia. A Coral stoutnak szerintem köze nem volt a stouthoz, viszont egy jó sötét karamelles ízű fekete ital, ami jól csúszott.

Felmentünk egy 1810 méteres hegyre, a Pico De Arieiro-ra, ahol a felhőszintbe lépve lópikulát nem lehetett látni, viszont egy radarállomás-szerű izé mellett egész jó képeket csináltunk. Tisztára Simon Stalenhag Elektronikus állama jutott eszembe. Egy kihalt csúcs, rajta egy emberalkotta építmény maradványaival. Legalábbis olyannak néz ki képeken.

Lehet-e geek dolog valamiféle sportért rajongani? Szerintem lehet, mivel gyerekkoromban, még a ’90-es években szívesen gyűjtögettem kosaras kártyákat, sőt. Minden fiú majdhogynem gyűjtött valamiféle kártyát, matricát, mittudomén. Viszont ami most jön az nem kosár, hanem futball. Nos, Christiano Ronaldo (a helyiek kriszcsiánu ronaldunak ejtik) egy igen megosztó alakja a futballtörténetnek. Nem kevés botrány övezi a pályafutását, magánéletét, és sokan nagyképűnek tartják. Madeira szülötte, és élő ember létére az ő nevét viseli a reptér, van szobra és egy róla elnevezett múzeum is Funchalban (Madeira legnagyobb városa).

Christiano Ronaldo múzeuma telis-tele van ennek a nagyszerű futball-legendának a különböző relikviával. Díjak, trófeák, érmek, viasz szobrok, csoki-Ronaldo, dedikált focilabdák a különböző csapatoktól, ahol focizott. Szerintem minden rajongó instant a gatyájába csinál, ahogy belép. A csávó annyira gyűjti a trófeákat, hogy már a garázsa is tele van, és ide kényszerült elszállíttatni a régebbi darabokat. Aranylabda, aranycipő, aranyminden. A múzeum még azt is lenyűgözte, aki nem focirajongó (ide négyesben mentünk el egy másik párral, akikkel összehaverkodtunk, és ők sem akkora nagy drukkerek, viszont ami tény, az tény, a díjak tények, és abból volt úgy másfél tonna egy hatalmas teremben). Ott helyben 2 Euróért lehetett érmét vásárolni, amin Ronaldo rugdossa a bőrt, szép csillogó fém cucc, vettem egyet, szép emlék lesz (a jegyet is eltettem).

Ami pedig a végére maradt. Funchalban is van egy képregénybolt, viszont olyannyira kiesett a mozgásterünkből, hogy a drága taxi miatt inkább kihagytuk. Úgy gondoltam, hogy ha már Portugáliában járunk, egy portugál képregényt azért csak be kellene szerezni. Valami Pókember füzetet legalább. Ezért lisszaboni kitérőnkön a szabadidőnkben ellátogattunk az egyik képregényboltba, a BdManiába, ahol annyira sietnünk kellett, hogy egy fránya képet nem lőttem. Viszont a neten megtalálható a boltocska.

Egy Marvels kötetet sikerült betárazni, viszont ami fontosabb volt, hogy eredeti portugál képregényt is szerettem volna, így jött velünk José Carlos Fernandes képregénye, a Világ legrosszabb bandája. A Marvels kötetre azért került rá a bolt neve, mert ők csinálják az ottani Marvel képregények kiadását, és a fordításokat, meg egyéb szerkesztői feladatokat. Szóval nekik is van egy Tálosijuk.

A képregényekről annyit, hogy füzetek náluk nincsenek, a boltban is csak angol és brazil füzetek sorjáztak. Egy rahedli Relay üzletet felkutattam hiába, egy nyavalyás képregényük nincs. Szóval pont jól jött a lisszaboni belvárosban lévő kis boltocska.

Ez lett volna Portugália geek szemüvegen keresztül.

Ja meg vettem egy gyíkos Madeirás pólót is. Mert az kell ugye. Munkába jó lesz.

Bélu voltam, sziasztok!

Tudom, volt már egy ilyen ma, de mégsem ilyen. Mesélek én is.

A kétezres évek elején még rendesen tombolt a sitcom őrület. Itthon valamivel korábban kezdődött, amikor a kábeltévé behozta az otthonokba a... A szórakozást is. Persze több sorozat átnyúlt napjainkig is, de valahogy 2010 után már nem született olyan, ami akkorát ütne. Pedig eddigre már mindenki tanulhatott a hetvenes évek legendáitól, amelyekből Magyarországon nem lett igazi kultusz egyik sem. Na jó, azért van kivétel. Következik két lista, amely a kedvenceimet tartalmazza. Sok lesz, de ezek is kellenek, kellettek. És a lista nem teljes, csak "hirtelen összedobtam".

A klasszikusaim:

The Odd Couple 1970-1975

Mork & Mindy (Egy úr az űrből) 1978-1982

M*A*S*H 1972-1983

TAXI 1978-1983

Cheers 1982-1993

Full House (Bír-lak) 1987-1995

ALF 1986-1990

A modern kor (csillaggal jelölve azokat, amelyek jól indultak, aztán egyszer csak… meh):

Friends (Jóbarátok) - 1994-2004

Malcolm in the Middle (Már megint Malcolm) - 2000-2006

Gilmore Girls (Szívek szállodája) – 2000-2008

Scrubs (Dokik) 2001-2010

Two and a Half Men * (Két pasi - meg egy kicsi) - 2003-2015

How I Met Your Mother * (Így jártam anyátokkal)- 2005-2014

The IT Crowd (Kockafejek) - 2006-2013

The Big Bang Theory (Agymenők) - 2007-2019

The Middle (A semmi közepén/Anyám borogass/Családom és egyéb emberfajták) - 2009-2018

Modern Family (Modern család) - 2009-2020

2 Broke Girls * (Az élet csajos oldala) - 2011-2017

New Girl * (Új lány) - 2011-2018

De nem is erről van most szó. Hanem az Agymenők. Na jó, ez nekem idegen, legyen inkább The Big Bang Theory, röviden TBBT. Idegen, pedig nem az. Viszont 2006-ban kerültem szó szerint az IT világába, ráadásul egy multinacionális céghez. Akkor még nem úgy terjedt az információ, mint napjainkban, a sorozatról csak a második évad után hallottam, 2009-ben. Mivel magyarul csak ezt követően, 2009 decemberében volt látható (ráadásul a Cool TV-n, ami nem minden háztartásban létezett), eredeti hanggal néztük. Mondanom sem kell, az első percektől megfogott az egész. Fiatal kockák voltak - mi is. A korukkal járó problémáikkal küszködtek - mi is. Tudósok voltak, akik Alienware és XPS laptopokon játszottak - mi sem. Voltak fura barátaik - ha nekünk nem, akkor mi magunk voltunk azok. De azt mindenképp éreztük és érzékeltük, hogy amikor bekerülsz valamilyen világba, majd felnőtté válsz, akkor egyfajta burok is kerül köréd. És kifelé furának hat az, ami neked normális.

Mire 2012-ben az RTL Klub is elkezdte sugározni a TBBT-t, mi már legalább kétszer végignéztük az addigi évadokat. De akár többször is. (A hatodik évadtól a Comedy Central vette át, a mai napig végtelen ciklusban van.) Én németül is láttam, több részt is. A Pro Sieben valamivel korábban szinkronizált. (Itt megint egy zárójel. A német és a magyar szinkronok jó eséllyel a legmagasabb szinten vannak, nem igazán van a világon még olyan hely, ahol ilyen tradíciója lenne a dolognak, illetve ilyen kaliberű színészek vinnék ezt a munkát is.) De bármilyen jók is a szinkronok, és ez a szinkron is, sokszor hiányos. Mert Raj indiai. Howard pedig gyakran ugratja a kiejtése miatt (is). Ebből már az elejétől hatalmas poénok születtek, amik magyarul nemcsak nem jönnek át, nem is léteznek. Simon Helberg - Howard megszemélyesítője - amúgy is nagyon muzikális, nagyon jó hangutánzó, ezek a dolgok elvesznek. Szerintem (persze ez senkit sem érdekel) Csőre Gábor inkább őt kellett volna megkapja Leonard (Johnny Galecki) helyett. Hogy miért? Pár szinkronmunkája: South Park, Cartman; New Girl, Nick; Dragon Ball GT/Z, Son Gohan; Szívek szállodája, Michel; HIMYM, Marshall; Thomas, a gőzmozdony; Gyűrűk Ura, Frodó; Bosszúállók/Thor, Loki; Pókember (Tobey Maguire); Adam Sandler szinte mindig. Tudom, itthon általában arra mennek, hogy a szinkronszínész hasonlítson a színészre, és ez általában jó gondolat. De nem mindig. Aki megteheti, nézze eredeti hanggal is!

Túl hosszú lett, tudom, bocs. De megtanultuk tőlük, hogy a kockák is emberek, talán emberi kapcsolatokra is képesek, sőt, kapcsolatban is tudnak élni, családot is alapítanak. És igen, mi is így jártunk.

Biankával nem vagyunk oda a ráröhögős sorozatokért. Tudjátok ezek olyanok, amikor a sorozatban a szereplők éppen egymásra néznek, vagy egyáltalán semmi vicceset nem csinálnak, és felröhög a közönség, minden ok nélkül. Néhány klasszikust azért én gyerekkoromban végigkísértem. A Rém Rendes Család, a Halló-halló mai napig apám kedvencei, és valamennyire az enyémek is. De mindkettő elég pihent, és szerintem nem hajlanak gagyiba, mint egy-egy Comedy Centralon látható „viccesnek szánt” sorozat. Még az Így Jártam Anyátokkalt nagyon sokáig szerettem, viszont az utolsó évadai borzasztóak lettek szerintem, már szenvedett nem csak a néző, de maguk a készítők is.

Viszont a 12 évadot megélt Agymenők (The Big Bang Theory) egy olyan sorozat, ami a mi szempontunkból családbarát szitkom. Ugyanis Bianka nem kérdez rá, amikor nézni szeretném, hogy „már megint?” Így mindenki békés. A mai magyar televíziós kulturálatlanság tengerén szerintem felüdülés Sheldon Cooper és tudóstársainak kalandjait nézni. És éppen ma 15 éve, azaz 2007. szeptember 24-én indult a sorozat.

Aki nem nézi/nézte, az is tudja, hogy miről szól ez a sorozat Leonard Hofstadter (Johnny Galecki) egy lakótárskereső hirdetés miatt találkozik Sheldon Cooperrel (Jim Parsons). Sheldon Cooper az összes kényszeres, szorongó, emberiszonyos, maximalista emberre jellemző tulajdonság gyűjtőhelye, és igazi kocka.

Ha nem elég két kocka tudós egy sorozatba, akkor kapunk melléjük még néhányat. Howard Wolowitz (Simon Helberg) mérnök, Rajesh Koothrappali (Kunal Nayyar) pedig csillagász. Nekik is van néhány csekélynek korántsem nevezhető problémájuk. Rajtuk kívül, mivel egyetemen tanítanak, számtalan tudóspalánta és dolgozó visszatérő szereplőként is látható. Barry Kripke (John Ross Bowie) a kedvencem, a hraccsolós köcsög, aki folyton szívatja kedvenceinket.

A sorozat szerintem azért van rám a mai napig hatással, mert rendkívül nagy energiát feccöltek az egészbe. Egy nagyon intelligensen megírt széria volt az elejétől a végéig, hihető és szerethető karakterekkel. Főleg azért szerethetők, mert ha nem is teljesen, kicsit én is olyan vagyok, mint ők, bár inkább humán-beállítottságú.

A sorozat senkit és semmit nem kímélt. A főszereplők önironikusak, sokszor annak ellenére, hogy nem merik kimondani, van határozott véleményük a világról. Hiába zsenik mindannyian, mégis meg kell alkudniuk majd’ minden részben. A sorozat fő problémafelvetése a kockák randizási szokásai. Az évek során lassan mindegyikük összejön valakivel, természetesen egy idő után a párkapcsolatokból is gúnyt űznek az alkotók. A sorozat kiindulópontja egyébként is az, hogyan bolygatja meg a kockák életét a szomszéd lakásba költöző „jó nő”, Penny (Kaley Couco), akibe Leonard első látásra beleszeret.

A sorozat annyira sikeres volt, hogy számtalan híresség megfordult náluk. Mivel kockákról szól, így főleg ilyen vonatkozású személyekre kell számítani. Ők általában magukat alakították. Stephen Hawking, Bill Nye, Carrie Fisher, Mark Hamill, James Earl Jones, Wil Wheaton (ő visszatérő főgonosz volt), William Shatner, Stan Lee, Neil Gaiman, vagy Adam West jut eszembe egyből. A kedvencem mind közül talán Hawking, aki széttrollkodta Sheldon munkáit, a vlogját, állandóan köcsögösködött vele. Gaiman a helyi képregényboltban fordult meg, és amikor a Marvel 1602-t ajánlja szereplőinknek olvasásra, lepisszentik, hogy ne szóljon bele a dolgukba. Mark Hamill egy esküvőt celebrál, Wil Wheaton folyton le és felkerül Sheldon halálos ellenségeinek listájára, egy régi időkre visszanyúló ellentét miatt. Anno egy képregényes találkozót, amire Sheldon is elment, csak ő miatta, az utolsó pillanatban mondott le. Wil a Star Trek – Új nemzedék sorozatból lehet ismerős sokaknak, ahol Wesley Crushert alakította.

Amikor Parsons bejelentette, hogy nem akarja tovább folytatni a sorozatot, mert úgymond megunta, már nem okoz neki örömet Sheldon alakítása, letaglózott. Mai napig a telefonomban őrzöm azokat a képeket, amikor a többi színész egy közös sajtótájékoztatón sírta el magát, hogy véget ér egy éra az életükben.

Mi hétköznap esténként ezt a sorozatot nézzük, és azt hiszem, soha nem fogjuk megunni. Rengeteg apróság van elrejtve benne, aki kicsit is kocka, talál benne érdekességeket.

Bélu voltam, sziasztok!

Mindig mondjuk, hogy lemaradásokkal küzdünk. Néha vannak jobb hónapok, amikor többet olvasunk, mint amennyi újdonság beesik. (Titokban nagyon szeretem ezeket, de azért ne vegyük el a kiadók lendületét!) Viszont most olyan kört futottam, amiben még 2020-as kiadványok is voltak. És - ilyen ritkán van, pedig lenne miből válogatni - mind a Kingpin kiadó gondozásában. Sőt, még szerepel is bennük a Kingpin (Wilson Fisk).

Oltalmazók 1-2 (Marvel legendák 11-12, 2020.12-2021.02)
Akit beszippantott az elmúlt években a Netflix sorozatok világa, azon belül is a Marvel (azóta már a Disney+-on vannak), találkozott velük. Defenders, magyarul Oltalmazók. A sorozatok úgy épültek fel, hogy a végére megismertük az összes csapattagot - Fenegyerek, Jessica Jones, Luke Cage, Vasököl -, majd összeálltak, mint... Á, felejtős, az összes ilyen hasonlatot felhasználtuk a kilencvenes években, meg a kétezres éve elején, most már nem hiányoznak senkinek. Ez egy 10 füzetből álló széria, Bendis így búcsúzott el a Marveltől. Hogy? Nagyon jól indul, az első kötet (1-5 füzetek) nagyon pörög, nagyon beindítja a fantáziát. Külön színfolt Penge megjelenése pár panel erejéig. A második kötet is jól indít, aztán jön egy indokolatlan Deadpool, amivel jóval több oldalt lőnek el, mint kellene. Abszolút töltelék. És innen a sztori is kezdi értelmét veszteni, olyan irányba megy, aminek az értelme csekély. Úgy indultunk, hogy Diamondback visszatér, és érezhetően ő venné át a várost. Kezdi azzal, hogy letámadja a hősöket. (A szereplő nevének fordítása sajnos a Netflix szinkronból lett átvéve: Gyémánthátú. Remek... A sorozat negatív főhősei, akár Tarantino Kill Bill-jében, kígyókról kapták a nevüket. A diamondback - tudományos nevén crotalus - a viperafélék alrendjébe tartozik.) Aztán jön a lecsó, mindenki valamit akar, majd senki sem akar semmit, hanem legyen mindenki. Kár volt irányt váltani, nagy kár.

Marvel - A csodák világa (Marvel legendák 7, Stan Lee, 2020.04)
Ez a kötet sajnos elcsúszott. Ez lett volna a Marvel legendák sorozat első kötete, 2019 elején, ezzel is tisztelegve a 2018 novemberében elhunyt Stan Lee előtt. Persze jöttek a jogi dolgok, és csak egy évvel később jelenhetett meg. Ismét: kár. Csak más okból, nem úgy, mint az Oltalmazók esetében. Leginkább azért, mert kiderült: a Fantasztikus Négyes 48-51 számai megjelennek a Nagy Marvel-Képregénygyűjtemény részeként is. Igen, ez a híres Galactus sor, ami feketében és keménykötésben jóval elegánsabb és költséghatékonyabb is. Persze utóbbival lehet vitatkozni, mert nem csak ennyiből áll a kötet. Van itt még Amazing Spider-Man #31-#33 (kis bónuszként a #248), illetve Silver Surfer #14. Mindegyik klasszikus, menő és alap, és egy kivétellel mind Stan Lee alkotása! A rajzolóik pedig: Jack Kirby, Steve Ditko, John Buscema. Tulajdonképpen ezzel kellett volna kezdenem, és egyebet nem is mondani.

Batman - Gótika (2021.09)
Rövid leszek. Grant Morrison írta, de mintha Alan Moore - From Hell (A pokolból) lenne, Batman köntösben. A hangulata, a rajzok, a történet. Plusz valami természetfeletti. Persze ettől lehetne jó is, de nem tudtam élvezni. Nagyon akartam, mert szeretem Batmant, de nagyon nem ment. Nyomokban borzasztó.

Batman - Tulpa (2022.03)
Nem adtam fel, nem vette el a kedvem a Gótika. Ez egy Alan Grant, Norm Breyfogle rajzaival. Szóval nem nagy nevek, hanem hatalmasak. A sztori meg... Jaj, ne már megint! Túl sok ilyen van, amikor Batman a természetfelettire vadászik, amiről az elején nem tud, aztán nem hiszi el, utána meg majd lesz valami. A detektív mindig kételkedik, mindig próbál megoldást találni. Itt egy kicsit vudu jellegű, démonidézős, hiszen a tulpa jelentése egy olyan lény (vagy tárgy), amelyet szellemi vagy mentális erők segítségével hoznak létre. Hogy lehet legyőzni a nemlétező erőket, amelyeket a gyűlölet hajt egy bizonyos cél felé? Emberi erőkkel sehogy. Na, itt már van kihívás. Igazából kicsit hasonlít a Gótikára, de szerencsére nem eléggé. Ez egy izgalmas, olvasható és élvezhető kötet. A végére még egy másik, plusz füzet is befért. 

Szóval kicsit felemás érzésekkel zártam ezt a "maratont", de ha átlagolni vagy összegezni kell, akkor mégis inkább pozitív. Mert szeretek olvasni! ;)

Kicsit nehéz téma a két évadot megélt Amazonos The Tick (A Kullancs) szériáról írni. Ben Edlund képregénye kimaradt, ahogyan a rajzfilm-feldolgozása sem volt a kedvenceim között anno. Viszont úgy gondoltam, ha már előfizettem a Prime Videora, kimaxolom azt a havi combos 900,-Ft-ot, és elkezdem nézni a sorozatot, többek között.

Szerintem megérte. Annak ellenére, hogy nem sok mindent tudok a karakterről, egyből megkedveltem, és sajnálom, hogy felkúrták Edlund agyát, és nem készül belőle harmadik évad.

Már eleve ez a nem mindennapi főcímzene előre vetíti, hogy nem egy átlagos szuperhős sorozatról van szó a The Tick esetében.

Tick egy kék maskarába (?) bújtatott alak, aki erősebb a Superman-nél, és még csak gyenge pontja sincs (azon kívül, hogy csiklandósak a csápjai). No de ne rohanjunk ennyire előre.

A sorozatban Arthur Everest (Griffin Newman), egy igazi senki. Könyvelőként dolgozik, a családján kívül senki sem foglalkozik vele, és nem mellesleg totál elmebeteg szegény. Ennek oka főleg az, hogy gyerekkorában szemtanúja volt annak, ahogy a kedvenc szuperhőseit kibelezi a gonosz Terror, a szuperbűnöző. Na, jó, volt ott ennél több is, de hagyjuk meg a képzeletnek.

Arthur úgy gondolja, hogy Terror életben van, mert a város bűnözői fura minták szerint dolgoznak. Amikor kinyomozza, hogy egy rejtélyes gonoszkodás folyik az egyik elhagyatott raktárban, belebotlik a halhatatlan Tickbe (Peter Serafinowicz), aki mindenálló. Egyetlen problémája van, hogy nem igazán emlékszik, ki is ős valójában.

Tick ellop a raktárból egy ruhát, amit Arthurra ad, mert a fejébe veszi, hogy a Végzet nekik közös küldetést szánt. Arthur nem igazán örül a meglepinek, de ki akarja deríteni, hogy Terror (Jackie Earle Haley) tényleg életben van-e, ahogy gondolja.

Ez alapján a sorozat egy vérbeli szuperhős-sorozat igaz? Hát akkor térjünk rá a lényegre.

A soozat sok helyen a fárasztó szituációs, már-már fájdalmas humorral operál. Tudjátok ez az a fajta, amikor néha tényleg kiszakad a röhögés, de többségében facepalmos fejrázást eredményez. Vegyük mindjárt azt, amikor Tick bemutatkozik Arthurnak:

• I am the Tick!
• The Tick? – és Arthur elkezd vadul tikkelni.

Vegyük a fontosabb szereplőket sorban. Arthurról volt bővebben szó, de Tick többet érdemel még. Ő egy igazi suttyó, tudatlan bunkó, de emellett rendkívül jószándékú és kedves is tud lenni. Serafinowicz tökéletesen váltogatja a karakter sudribunkó énjét a kedvesre, vagy az igazán keményre, amikor tényleg egy ütközetre készülve fenyegeti meg az ellenséget azzal, hogy „Most bántani foglak!”. Tick egy nagyon szeretnivaló szuperhős, aki ragaszkodik Arthurhoz, akit a végzet neki szánt segédjéül.

Overkill (Scott Speiser), a volt szuperhős, most már szupergyilkos, aki a PTSD-s Dangerboaton utazik, akit a társának tekint. Dangerboat egy hajó, egy férfi hajó, aki a férfiakhoz vonzódik. Beleszeret Arthurba egyébként, aki furcsállva fogadja a hajó közeledését, főleg azok után, amit a zuhanyzóban művelt vele a kis piszkos fantáziájú ladik. Egyébként Dangerboat nélkül majdnem semmire sem mennének hőseink, mivel rendkívül fejlett technikájának köszönhetően a labormunkát rendszerint ő végzi el helyettük.

Arthur családjából Dorothy, röviden Dot (Valorie Curry), a nővére emelendő ki, aki először ellenzi, hogy Arthur a szuperhősökkel lógjon, mivel azok csak rossz hatással vannak a betegségére (azt hiszik Arthurról, hogy skizofrén, és van benne valami). Végül viszont melléjük áll.

Terror, az igazi főgonosz, aki a leghatalmasabb élő szuperhős meggyilkolására szövögeti fondorlatos tervét, aki nem Tick, hanem Superian. Terror annyira szemét, hogy az egyik rész végén még a kamerába is beleordította, hogy CLIFFHANGER!

Alufóliás Kevin (Devin Ratray), aki hajléktalan, de nem irodátlan. Irodájában a szupergonosz tervének megfúrásán agyal társaival, miközben alufólia sisakkal védekezik a halálsugarakkal szemben. A Kevinek köztünk járnak.

Napestig lehetne sorolni a furábbnál furább sorozatbéli karaktereket.

A humora mellett egyébként rengeteg mondanivalója is van a Ticknek, miközben minden klisés szart kifiguráz, senkit és semmit sem kímélve. De kár, hogy nem folytatják már.

Az első évad vége felé már inkább az akció dominált a humorral ellentétben, viszont a második évadra visszatér az az igazi agyzsibbasztóan fárasztó humor, ami miatt én tényleg megkedveltem ezt a zseniális szart. Amúgy tényleg majd’ minden rész cliffhangerrel ér véget, így az ember egyből lépne a következő részre, csak hogy megtudja, mi fog történni ezekkel a tökéletlenekkel.

A Végzet azt súgta nekem, hogy meg akarjátok nézni a Ticket.

Szóval ajánlom szeretettel.

Bélu