Először is köszönjük Balaskó Bálintnak, a Hurok képregény írójának, aki megtisztelt minket bizalmával, és elsők között olvashattuk el új képregényét. A Képregényfesztiválra fog megjelenni nyomtatott formátumban, ha a Jó Isten is úgy akarja. Mi szurkolunk Bálintéknak. A hamarosan megjelenő képregényük tiszteletére itt olvashatjátok az ikertornyok cikkünket. Mindketten máshogy látjuk általában a képregényeket, ez sokmindentől függ. Most nem beszéltünk össze, ki mit fog írni a képregényről, így most kettő az egyben bemutatót olvashattok, teljesen elfogulatlanul és befolyásolásmentesen mindkettőnk közös tollából. Ömm… ez furán hangzott. Kezdjünk is bele!
Szerintem a képregény összességében több, mint rendben van. Látszik rajta, hogy van belefektetett energia, és munka. A története szerintem pörgős, a képregény hangulata is megér egy misét. Erről a cuccról lerí, hogy nekünk, magyaroknak készült. A helyszínek, az események, szituációk, a karakterek mind „nagyon magyarok”. A főszereplőkkel emiatt könnyű azonosulni. A képregény rajzai néhol olyanok, hogy leesett az állam. Volt egy parasztházas oldal, ahol esőben munkálkodik valamit a rőzsebajszos betyár bácsi, az valami fenomenálisan nézett ki.
A történetben főhőseink a kommunistákkal kerülnek szembe, egy „hungaropannon népnemzeti magyar punk” környezetben. A zűrlények „piknikőtek” egyet a magyar ugaros árokparton, aminek hála mindenféle szuperfegyver. De sajnos a magyar szabadság nincs biztonságban a gonosz Darth Vader elvtárstól (én neveztem el így, csak Elvtársként nevezi magát), aki puszta kézzel képes fejeket összezúzni.
A képregény rajzai közül néhány egész oldalas panel nagyon tetszett, amik kültereket mutattak be. Viszont, ami kívánnivalót találtam az egészben, azt Bálinttal megosztottam, külön itt nem kívánom leírni, mert azok maximum csak engem zavarhattak. Remélem az első rész sikeres lesz, és olvashatjuk majd a másodikat is. Nagyon fantáziadús alkotás, én befejezném itt, de majd Tibor koma mindjárt elmondja a véleményét szerintem nálam jóval bővebben:
Április közepe környékén megjelent facebookon egy oldal, "Hurok - a képregény" címmel. A borítóképe a Széchenyi lánchíd, tehát egyértelműen magyar a tematika. Majd kiderült, hogy történelmi, de sci-fi elemekkel átitatott kalandregény. És napokon belül borítók, egyéb rajzok is előkerültek. Igazából már ezekkel felkeltette az érdeklődésem, mert gyakran szívesebben olvasok hazait, mint egy külföldi nagy kiadó futószalagjáról legördült művet. A kicsibe több szív és lélek szorul, a történelmi vonatkozásút pedig valahol mindig magunkénak is érezzük. Balaskó Bálint egy olyan korszakról írt, amely nem éppen szép emlékű, de pontosan ezért nem szabad megfeledkeznünk róla. Igaz, itt színesítve és tarkítva kapjuk, de nem mindig. És ezért néha nagyon is nyomasztó tud lenni.
Az orosz katonák és az ÁVO jelenléte (vagy egyáltalán létezése) hazánkban nem sok emberben ébreszt kellemes emlékeket vagy érzéseket. Ha csak a rajzokat nézzük - Papp Viktor keze műve -, akkor is nehéz, súlyos tud lenni. De sikeresen oldja a hangulatot egy-egy lazább kockával vagy sorral, így nem süllyedünk teljes letargiába. Néha emlékeztet a mostanában megjelent Kittenberger vagy Seuso mozaik kötetekre, és nemcsak a történelmi vonatkozás miatt, hanem a kaland, a poénok, a steampunk (de itt inkább sci-fi) miatt is. Szóval így első ránézésre jól megírt és ábrázolt karakterek, akikkel kicsit azonosulni is tudunk, csak éppen nem szeretnénk. De azt tudjuk és érezzük, hogy szüleink, nagyszüleink vagy esetleg más családtagjaink igenis élték és megélték ezeket az időket. Már az első 10-15 oldal után egyértelmű, hogy ez csak a kezdet, az első füzet/kötet, mert nagyon sok kezdetet és felütést kapunk, nagyon sok szereplőt ismerünk meg. Talán kicsit nehéz is mindent befogadni, mert pár oldalanként máshová repülünk, de a képregény és a könyv nem lineáris médium, nyugodtan vissza lehet lapozni, újraolvasni. A lényeg minden esetre megvan: elhelyeznek minket térben és időben, átérezzük a hangulatot, az általános félelmet.
És jön a "mi lenne, ha?" része. Vagy inkább "mi lett volna", mert mégis csak a múltban játszódik a dolog. Ha lenne szuperkatona, szuperfegyver. Viszont az is kerülhet rossz kezekbe, így ugyanannyit árthat, mint amennyit használhat. Nyilván válaszokat most nem kapunk, itt még a kérdéseken van a hangsúly, de a témák nagyon izgalmasak. A nagyon speckó elvtárs kicsit a Csillagok háborúja hangulatot idézi. De nemcsak ő, hanem egy másik központi figura is (legalábbis én annak éreztem, aztán majd kiderül), Margó is. Lehet, hogy csak én látok bele többet, mint kellene, de kicsit Jabba jellegű néha, akár a rajzokon is. A (nem mindig nyilvánvaló) nőies jellegénél jóval fontosabb a hatalma, ami az információ.
Leginkább azoknak a kezében tudom elképzelni a képregényt (akár nyomtatott, akár digitális formában), akik olyan öregek, mint én, és még kaptak legalább a nyolcvanas évek "szépségeiből". Vagy a történelem és a tudományos-fantasztikus rajongóknak, főként akkor, ha mindkettő egyszerre jelen van. Mondjam azt, hogy kell ilyen is? Lehet, hogy én a sci-fi vonalat hanyagoltam volna, de majd a sorozat következő részei ezt igazolják vagy megcáfolják. Kíváncsian várom!
A képregény alkotói és közreműködői:
Írója: Balaskó Bálint
Rajz: Papp Viktor
Nyomda és műszaki szerkesztés: Kovács Milán
Lektor: Bedekovics Ákos
Borítók: Varga Tamás, Vári Tamás és Pilcz Roland
Az első rajongók: Hétköznapi Geekságok
Kiadja: zsiger.hu (facebook)
Nagyon sok mindenen múlhat, hogy valami irtózat nagy trash legyen, vagy egyenesen kultikus státuszba kerüljön. A ma 40 (!) éves film, amit hoztam nektek, az nekem egyfajta kultikus trash, bűnös élvezet, amit néha jó megnézni.
A film cselekményéről annyit, hogy Conan szüleit gyerekkorában egy pikt (?) rajtaütés során legyilkolja Darth Vader hangja, James Earl Jones, aki itt még fiatal, és Thulsa Doomként mutatkozik be. Thulsa Doom egy halhatatlan ősmágus, aki amellett, hogy bárkit meg tud babonázni, kélgyóvá is tud válni. Conan nem szereti meg őt ezért, viszont jól hadifogságba, majd rabszolgaságba esik. Évek múltán Terminátorrá cseperedik, és gladiátornak nevelik, miközben taníttatják is, mivel a kimmériai nép annyira tanítható és nem barbár. Mindegy, ő eszes, és a rabszolgák között annyira benyalja magát, hogy gazdái neki adják a megunt menyecskéiket is.
Conant felszabadítják, valószínűleg azért, mert félnek tőle, ezért nekiindul a pusztaságba, keresi a két egymás felé forduló kígyót egy nap és hold felett, mint szimbólumot, ugyanis ez vezeti el Thulsa Doomhoz. Útközben megszexeli az egyik útszéli banyát, aki meg akarja harapni, de helyette tűzbe dobja őt a barbár. Kár, mert jó feneke volt a hölgynek. De nem baj, mert tűzrőlpattant, és rendesen elrepül, miután felgyulladt. Egyébként ez, és az a jelenet, ahol Conan lelkéért harcolnak társai a legütősebb, no meg a robotkígyó.
Nagyon rendben is van ez a dolog, mert a barbár munka nagyon durva, és véres. Hőseink egy orgiát tesznek rendbe, ahol bőséges emberi pacalpörkölt várja a kannibál lakomázókat, megküzdenek a robotkígyóval, és a szektavezér Doom papjaival is több soron. Conan a film végén beteljesíti bosszúját, amit már nem csak szülei miatt fogadott, hanem a Jones által lenyilazott Valeria miatt is. James halála előtt megkérdezi tőle, hogy mégis mi lennél te nélkülem? Hát boldog ember, annyi szent, ezért rögvest le is nyakazza szegény halhatatlan varázslót. Na, kend mégse halhatatlan?
Egyáltalán nem vállalhatatlan film ez, és szerintem méltó arra, hogy megemlékezzünk róla. Szeretem a barbár karakterét, habár Arnold Conanje nem egy szószátyár alkat, és ez kicsit zavart a filmben. A szövegírók nem igazán vitték túlzásba. Thulsa Doomon és a Max von Sydow által alakított királyon kívül alig volt valakinek egybefüggő öt összetett mondata.
„Ezek a pitiáner bűnözők... rablók, útonállók, gyilkosok és emberkereskedők. Ezek etetik. Ők adnak
A Snyder-Capullo kötetek nem gyerek kézbe valók, ahogy ez se. Erre egyből a történet elején
Szóval ez egy felnőtt cucc. Nem akarom tovább ragozni.
Nem biztos, hogy én vagyok a legalkalmasabb arra, hogy a Transformers képregényről „kritikát” írjak. Az biztos, hogy a G.I. Joe és a Tini Nindzsa Teknőcök mellett a Transformers rajzfilmsorozat volt az óvodás Bécike kedvence, ami valljuk be, nem mostanában volt. Időközben volt egy pár Transformers film is, amiből az elsőt biztosan láttam, ami ugyancsak 15 éve volt minimum, és csak nagy vonalakban emlékszem a cselekményére. Ez fura, mert általában, amelyik film tetszik, az meg szokott maradni. Szóval nem vagyok egy nagy TF fan.
Az Éljen Megatron (Fumax Kiadó, eredetileg IDW) ott indít, amikor Megatron, az álcák vezére a Földre érkezik, többedmagával, és kitör a béke. Megatron kigondolja, hogy a Föld lesz az álcák központja, ahonnan szépen uralmuk alá vonhatják majd a galaxist. A kibertroniak emberszerű robotok, akik köztünk éltek már jó régóta, mert tökéletesen álcázzák magukat különböző járműveknek. De ki ne ismerné őket?
És hogy mi zavart a történetben? Hogy az elején tényleg gőzöm nem volt, hogy ez most mi. Teljesen bele a közepébe indít az eleje, úgy, hogy nem is esik le, ez most akkor egy önálló történet, vagy ismét egy valahonnan kikapott sztori, aminek van előzménye és folytatása is? Nem tudtam, ki kivel van, egyáltalán ki hol van, de végül összeállt a kép. Jó, az egész könyvet el kellett olvasnom hozzá, és nem is maradt hiányérzetem egyáltalán, de az elején nehéz volt felvenni a fonalat.
A múltkorjában a Három Jokeres bejegyzésben már említettem, hogy nem sok Batmant olvastam. Viszont akik követik az insta oldalunkat, már láthatták, hogy bizony sikerült a Jokerek mellé beújítani a viszonylag még mindig frissnek mondható Snyder-Capullo-féle Batmant, ez pedig nem más, mint Az Utolsó Lovag a Földön (Fumax Kiadó). Szóval alakul a viszonyom Batmannel.
A DC oldalán ennek a képregénynek a leírásában az szerepel, hogy akár lehetne az utolsó Batman történet is. Szerintem tökéletes lezárást kapott az egész, amit nem lőnék le, természetesen, mert ezt szerintem mindenkinek el kellene olvasnia. Eleinte azt gondoltam, hogy kizárt dolog, hogy ezt a sztorit rendesen le lehet zárni.
Azt gondoltátok, mára ennyi volt, de nem. Ugyanis a Pókemberkedésnek nincs vége. Pontosan öt évvel az első film sikerét követően, 2007. május 3-án megtekinthettük a mozikban a Sam Raimi-féle igazi Pókember harmadik részét. Az a helyzet, hogy korábban úgy gondoltam, hogy ez egy nem tökéletes, kis túlzással rossz film. Felemás érzésekkel kezdtem újranézni.
A filmben tökéletesen ötvözik a szerelmes részeket az akciókkal és a fő cselekményszállal. De most mégis mit ajnározom ezt? Nem ilyet akartam írni, de az a helyzet, hogy felértékelődik ez a film az újabb Pókemberekhez képest.
Ő ölte meg a bácsikáját, nehéz megemésztenem. Mivel időközben még lerombolt egy fél várost, kirabolt egy rakás bankot, pénzszállító autót, öreg néniket, és még egy kisgyerek nyalókáját is elvette. És Pókember mindezek ellenére elengedi.
Nincs mit tenni, öregszetek. Ezt éreztetvén ma egy olyan filmet hoztam el Nektek, amiről nem is gondoltuk volna, hogy már 20 éves. Ugyanis 2002. május 3-án volt az amerikai mozis bemutatója az igazi, a megismételhetetlen, a barátságos, és közkedvelt Pókembernek. Na, jó, tudjuk, hogy volt még két folytatása, és most már vendégszerepelt a nem igazi Pókember egyik filmjében is. Utóbbiról nehéz megfeledkezni.
Szerintem sokak kedvenc Pókember filmje, bár nekem a kedvencem inkább a második rész. Szerintem az látványban mindenképpen jobb volt (Oki doki bionikus karjai voltak egyébként abban a legdrágábbak, mert tényleg megépítették őket, és hát az volt a fő látványelem a filmben). Elkalandoztam, szokásomhoz híven.
Akik ismernek, tudják, hogy nem annyira olvastam még Batman képregényt. Gyerekkoromból emlékszem, hogy rengeteget jártunk könyvtárba, és ott volt néhány Bőregér képregény, az egyikben pont meghalt, és Robin máglyán égeti el. ez igen mélyen érintett. Szóval nem olvastam sok Batmant, pedig nagyon szeretem a karaktert, a főszereplésével készült filmeket (igen, az utolsó film is tetszett). Mégis valahogy az egyéb cuccok mellett már nem igazán fér a DC univerzum mindenféle csillivilli képregénye. Valahol meg kellett húzni a határt. Vagyis eddig meghúztam valahol.
Aztán megjelenik Joker, vagyis mínusz kettő, mert egyből három. Nem tudni, ki az eredeti, viszont azt igen, hogy összedolgoznak, és van valami közös céljuk. Gyilkolásznak, megőrülnek, másokat is megőrjítenek, és a saját képükre formálnak, hogy aztán cafatokra legyenek ütve, robbantva, vagy átmenjen a fejükön egy Batmobil.
Halvány lila fingom nem volt arról, hogy kik Batman segítői, így Batgirl és Vörös Sisak, így nagyon tetszett, hogy jól elhelyezve, nem igénytelenül szájba rágva elmagyarázták nekem, mint majdnem Batman-szűznek, hogy mi fán teremtek ezek az alakok.
