Nem is tudom, hogy nem jutott eddig eszünkbe. Na de most! Arról lenne szó, hogy bővítjük kicsit a menüt. Természetesen marad a geekság, ez nem is kérdés.

 Mostanában mindenki siet, fut a pénze és az egyéb után, nincs idő semmire, ha mégis, ott vár a kedvenc (vagy a tucat) sorozat. 10-20 évvel ezelőtt még másképp éltünk, igaz, fiatalabbak is voltunk, de ha úgy alakult, hogy gép előtt ültünk, bizony előkerült pár Flash játék. Nemcsak fölöttünk, hanem a Flash fölött is elketyegett az óra, végre kivezetésre is került ez a valamikori csoda. Aztán lassan két éve megint gép elé kényszerült a világ, de mindenki inkább a telefonhoz nyúl, mert megszoktuk. Pedig nincs minden veszve! Játékra fel! Persze csak szünetben, munkaidőn kívül, és így tovább! :D

 Ebben a "rovatunkban" próbálunk kisebb-nagyobb unaloműzőket bemutatni, régieket és újabbakat is. Főként ingyenes és könnyen elérhető apróságokat, de semmi sem kizárt. Van egy kedvenc oldalunk Béluval, és igazából ott ismerkedtünk meg (kicsit), még évekkel ezelőtt. Na, azok voltak az emlegetett "még fiatalok voltunk" napok. De nézzük, miből élünk! Vagyis... pont, hogy nem.

 Elsőként a Coloruid 2 játékot hoztuk el nektek, amely pár perces móka. Leginkább logikai játéknak mondanám. A lényege: sok kis kereszt alkot egy-egy "amőbát", amelyek különböző színűek. A cél, hogy a végén minden egy színben pompázzon. Erre persze csak bizonyos számú lépésünk van, általában pontosan annyi, amennyiből meg lehet csinálni. Nem több, nem kevesebb. Húsz ilyen szint van, egyre nehezebbek, egyre több színnel. És persze ketyeg az óra is, 99 másodperc kezd elfogyni amint elindítjuk a szintet. Kis gyakorlással pár másodperc alatt teljesíthető egy-egy szint, de nyilván néha újra kell próbálkozni. Tényleg pár percnyi kikapcsolódás az egész. Jó szórakozást!

https://www.kongregate.com/games/PasKuda13/coloruid-2-html5

Nagyon szeretnék egyszer hasonló szavakat írni egy magyar képregényről is, persze adaptálva a mi országunkra, meg minden. Szeretném látni azt, hogy születik egy képregény, ami megfogja az esszenciát, és – bár a fantázia által szült szereplők játékával – úgy tudja megmutatni a létezésünket, hogy abban minden benne legyen. Fontos legyen, szép legyen, együtt sírjunk, együtt nevessünk. Addig is itt van nekünk A Cseh Képregény. Alois Nebel.

Még nem telt el húsz év azóta, hogy a trilógia első kötete napvilágot látott. Történt ez 2003-ban, amikor Bílý Potok címmel Jaroslav Rudiš és Jaromír 99 megalkotta Alois Nebel karakterét. Tulajdonképpen nem kellett megalkotni, mert mindig is velük, velünk volt. De erről majd később. 2004-ben már jött is a második kötet - Hlavní nádraží (Főpályaudvar), illetve 2005-ben a harmadik és egyben záró kötet, Zlaté Hory. A nagy sikerre való tekintettel 2006-ban egy kötetben adták ki a teljes trilógiát, sőt, kapott egy alternatív befejezést is. A nemrég megjelent magyar változat ez a gyűjteményes kötet, nem kell várni egy-egy évet a folytatásokra. A nagy siker – kicsit számszerűsítve – azt jelenti, hogy 2009-ben az eladott példányok száma már 15.000 fölött volt, és ez szinte kizárólag otthoni, csehországi eladásokat jelent. És ez itt nem állt meg, azóta is elkelt még többezer. Csehország lakossága valamivel több, mint 10 millió, de itthon szinte lehetetlennek tűnik egy képregényből ennyit eladni. Főleg hazai szerzők által kiadott műből. No de: vissza Aloishoz. 2011-ben egy majd’ másfél órás animációs filmet készítettek a történet alapján, amit szintén jól fogadott a közönség.

De ki vagy mi ez az Alois Nebel? Olvastunk már cseh műveket, ha nem is képregényben. Jaroslav Hašek, Karel Čapek és Bohumil Hrabal óta mindenki tudja, hogy van a nép embere, aki szerethető, vannak hibái, és tudunk vele azonosulni, rajta nevetni, és ugyanakkor magunkon is. Milan Kundera megmutatta, hogyan lehetsz író, költő, forradalmár, filozófus, hogyan hívd ki magad ellen a „sorsot” azzal, hogy leírod az igazat, a kritikát. Nyilván elfogult vagyok a képregénnyel szemben, mert régóta az életem része, de (félénken) kijelentem, hogy Jaroslav Rudiš és Jaromír 99 bizony említhető egy lapon ezekkel az óriásokkal, még ha más is a médium. Na de: ki ez az Alois Nebel? Forgalmista. Vasutas. Azért vasutas, mert a felmenői is azok. A génjeiben van, ez az öröksége. És ha minden jól megy, tovább is adja. Nem vágyik sokra, csak legyen meg a nyugalma, a söre, és időben érkezzenek a vonatok.

A történet valamikor a nyolcvanas évek vége felé kezdődik, Alois a Bílý Potoki állomás forgalmistája. Megvan a biztonsága, a nyugalma. Ismerik az emberek, ismeri az embereket. A vonatok jönnek, a vonatok mennek, ahogy az meg van írva. A menetrendben. Mert ez Nebel kedvenc olvasmánya. A menetrend nem izgalmas, nincs benne semmi új, viszont megadja azt a biztonságot, ami a főhősünknek kell. És nincs egyedül ezzel, mert a mellékhelyiségben több évtizedre visszamenőleg megtalálja ezt a parádés olvasmányt. Másra nemigen van szüksége akkor sem, amikor – nagy ritkán – elutazik valahová. Az alig párszáz fős település, ahol minden kezdődik igazából annyira színes, hogy nem is kell sehová menni. Alig pár kilométerre fekszik a lengyel határtól, illetve a német határtól is, így nagyon nemzetközi kis falu ez. Persze attól „csak egy falu”, ahol „sosem történik semmi, ahogy az lenni szokott. Ám a név kötelez. A Nebel német szó, jelentése: köd. Néha leszáll a köd, és Alois olyan dolgokat lát, amelyeket senki más. A múlt képei ezek, egy sötét múlté, amit nem szabad elfeledni. Vajon az a bolond, aki ezeket látja, vagy aki nem, és tagadja a létezésüket? Könnyebb elhatárolódni, mint vállalni. Vasutasunk biztos és biztonságos élete bizony felborul, de őt nem könnyű kibillenteni. Még akkor sem, amikor megjelenik a Néma, aki magával hoz egy szintén sötét múltat. Kettejük élete és útja jó időre összefonódik, és nagyon szép azt látni, hogy Alois előítéletektől mentesen kezeli a helyzetet, az embert. Az ő szemében mindenki vagy vasutas vagy utas.

Talán csak egy igazi álma van Aloisnak: eljutni oda, ahol minden vasút találkozik, ahová minden vonat tart. Prágába, a főpályaudvarra. Ez sikerül is, de semmi sem olyan egyszerű. Az érkezés sem, a tartózkodás sem. Az előítéletek hiánya itt is kisegíti, barátokra is talál, sőt, többre is. Prága viszont tovább bonyolítja a képregényt, még több idegen nyelvvel kell megbirkóznunk. Van itt cseh, lengyel, német, orosz, ukrán, japán, de még magyar is. (A kötet végén találjuk a fordításokat azon mondatokra, amelyek nem cseh nyelven szerepelnek az eredeti műben. Nem ideális, de mégis csak megoldás.) A kulturális diverzitás és a sztereotípiák szinte mindig előjönnek, érdekes látni, milyennek érzékeli a cseh a különböző nemzet tagjait. Nagyjából úgy, ahogy jó eséllyel mi is.

Nagyon tudunk azonosulni a főhőssel, de sok egyéb karakterrel is. Mi is valahol Közép-Európában élünk, csak valamivel keletebbre. Érzékelhető a nyugat közelsége, ettől eleve más a hangulat. De Csehországot sem kerülte el a háború, a természeti katasztrófák, a politikai rendszerek. Múlt és jelen találkozik, csak éppen távolabbról nézve. De együtt sírunk, együtt nevetünk.

Valaha volt egy Birodalom, A Galaktikus Birodalom. Béke, egyensúly uralkodott a galaxisban. Aztán jött az az átkozott Skywalker, és mindent elrontott. Megölte a Császárt, megtörte a birodalmat. Aztán a Császár ismét eljött, de testőre, az áruló Carnor Jax megölte. Az összes klóntestével együtt. Ezzel végleg véget vetve a Galaktikus Birodalomnak, vagy mégsem?

Carnor Jax magát császárnak kiáltotta ki, viszont egy valamivel nem számolt: Kir Kanos, egy másik császári testőrgárdista túlélte a vérengzést, és bosszút esküdött. És az Ő bosszúja kegyetlen lesz, és hosszú, és véres.

A Vérvörös Birodalom képregény szerintem a legszebb itthon megjelent Star Wars képregény. A Szukits Kiadó tényleg nagyon szép munkát végzett ezzel az impozáns méretű (500 oldalas), keményfedeles cuccal. Amellett, hogy a megvalósítása is remek, a története ugyancsak.

A Birodalomban a sithek után szerintem a második legrettegettebb harcos népség a császári testőrgárdisták. Ez a képregény bemutatja, hogy miért is van ez. Bepillantást nyerhetünk a gárdisták kiképzésébe, életükbe, a császárhoz fűződő viszonyukba. Ebben a képregényben nincsenek jedik, se sithek (csak érintőlegesen), csak hús vér harcosok, akik a Császárért még az anyjukat is megölték volna.

A Császár halálát követően Kir Kanos, az utolsó, az Uralkodónak tett esküjéhez hűen élő császári gárdista mindent meg tesz annak érdekében, hogy ura halálának okozóit, és az azon nyerészkedőket eltegye láb alól. A hűsége csak vele együtt halhat meg.

Kir Kanos annak ellenére, hogy nem tekinthető egy kifejezetten „jó” karakternek, kőkemény, zord, de mégis szerethető. Az olvasó végig aggódik, hogy vajon mikor érhet véget a kalandja ennek a bolondnak, aki egy szellemért harcol még mindig.

Szerintem megér egy misét. Nekem ez a legkedvesebb Star Wars képregényem, pedig alig vannak benne Skywalkerek.

A képregény végén terjedelmes karakterleírásokat kapunk, amikből megtudhatjuk, milyen események vezettek a Vérvörös Birodalomig.

Az eredeti sor 1997-2012 között futott a Dark Horse Kiadó gondozásában. Itthon a Szukits Kiadó adta ki 2020-ban.

Bélu voltam, sziasztok!

Ahogy régen egy tanárom mondta, senki sem normális. Csak van olyan ember, aki közelebb áll hozzá, és van olyan, aki távolabb áll tőle. Természetesen senki sem tökéletes, mindenkinek vannak hülye szokásai, viszont akiket ma hoztam el nektek, mindegyikükre ráillik egy elmebetegség kórképe. Depresszió, skizofrénia, mánia, vagy fóbia, sok finomságot rejteget ez a mai étlap. Olvassátok szeretettel.

Depresszió, melankólia, lehangoltság – Lencsilány

Lencsilány a bájos sötét fürtjeivel nem más, mint mindannyiunk depressziója lerajzolva. Lencsilány félénk, visszahúzódó kislány, a babájával beszélget (ezt írjuk annak rovására, hogy gyermeki a fantáziája), és minden kalandjában meghal valaki, vagy valakik, míg végül a Fekete Csönd mindent elnyel szőröstől-bőröstől. Elég depresszív képregény, de pont ezért szeretjük.

Szorongás, stressz

Ismertek biztosan olyan embert (én nem), akiből a stressz kihozza a vadállatot. A szorongásra, a mélyben elfojtott vadállatra nem más a legjobb példa, mint Hulk! Dr. Bruce Banner vadabb énje akkor tör elő belőle, amikor valami miatt idegessé válik, és jaj annak, aki ilyenkor a közelében tartózkodik! Hulk tör, zúz, és zúz tör, ilyen sorrendben. Néha azért megmenti a világot.

Skizofrénia

A kedvenc szuperhősöm az Új Bosszú Angyalai érából az Őrszem. A valaha élt legerősebb Marvel szuperhős. Ki más tudná a hősök közül egyetlen mozdulattal egész Asgardot a földdel egyenlővé tenni? Magán kívül még két énje van: Bob Reynolds, és az Üresség. Bob a civil énje, az Üresség pedig az ősellensége (azt hiszi róla, hogy ha ő jót tesz, a másik ellentételezésként valami katasztrófát idéz elő). Lényegében szegény Őrszem annyiszor esett át agymosáson, hogy a végén már a szanaszét szabdalt elméje összes énje ellene fordul. Amikor a Zöld Manó vezette Bosszúállókhoz csatlakozik, ott már szegény egyáltalán nincs képben, és Asgard ostroma után sajnos csak egy út maradt számára (sírva könyörög Thornak, hogy sújtsa halálra pörölyével, aki örömmel teljesíti utolsó kívánságát). Hihetetlen karakter.

Szenvedélybetegségek

Alkoholista, esetleg kábítószerfüggő szuperhős? El tudtok ilyet képzelni? Én igen. Mindenki szeretett Vasembere az Öt rémálom című képregényben küzd a pia elvonási tünetei ellen. Az alkoholista Tony Stark egy arrogáns seggfej, mindenkivel lekezelően bánik, és kibírhatatlan. A Marvel filmes univerzumában megjelenő gyerekbarát Vasember maximum bottal ütheti a nyomát… És ha már az emlegetett kábítószer. Szerintetek ki lehetne jobb példa a kábítószerfüggőségre, mint a magát az M-nap után egy mutagén gázzal ismételten mutánssá tévő Higanyszál, aki addig tolja a cuccot, amíg ki nem nő neki a poliplába.

Fóbiák

Megvallom nektek őszintén, félek attól, hogy egy kiskacsa figyel az ablakomon keresztül. Viszont Halál bíró a rózsaszín cukiságoktól és a plüssállatoktól fél! Amikor a Batman/Dredd egyik részében a Madárijesztő pofánlövi a félelem gázzal, szegény Halál bíró ilyen cukiságokat hallucinál össze, és eléggé fájdalmas fejet vág.

Kényszeres viselkedés

Oh. Ez most +18 kategória lesz. Kényszeres viselkedésre a számomra legegyértelműbb példa a The Boys című képregény, annak is az erotomán szuperhősei. Mit is jelent ez? Ugyanazt, mint a nimfomán. :D Szóval ezek a szuperhősök hajszolják a szexet, minden élő ember veszélyben van tőlük, és nem hátrálnak meg attól sem, hogy ha megkívánják az unokaöcsük kiskedvencét.

Ez egy durva lista volt.

További képekért katt a facebook oldalunkra!

Bélu voltam. Sziasztok!

A mai alanyom egy olyan képregény, ami 2015-ös megjelenése óta ma már a borítóárának duplájáért, sőt, horror áron megy el a feketepiacon! Ugye milyen bennfentesen hangzik? Pedig nem az. Elég csak némelyik börzés csoportba néha belefutni. Szerintem, aki ezt a remeket eladja, hatalmas hibát követ el, kivéve, persze ha elissza az árát. Egyébként nem sok értelme lenne. Természetesen vicceltem. CP nélkül lehet élni, csak nem érdemes. Ez az ország Szűcs Gyulája és Budai Dénes közös képregénye: a CAFÉ POSTNUCLEAR! Így nagybetűvel. Máshogy ezt a címet le sem szabad írni.

2016-ban teljesen naiv módon, amikor megvettem a képregényt, és nagyon örültem, amikor kézbe vehettem, feltöltöttem egy bejegyzést az egyik képregényes csoportba. Egy igényes, keményfedeles album, tényleg pofás cucc. A trollok pedig betámadtak. :D Mert Gyula szétspamelte anno a képregényével a különböző csoportokat. Ma mi tesszük ezt a különböző blogbejegyzéseinkkel.

A Café Postnuclear olyan legendává vált képregényes körökben, mint azok a sosevolt ’70-es, ’80-as évek, amiket minden panelen megidéz. Ez a képregény egy alternatív ’90-es (?) években játszódik, az atomháború után, amikor már az országunk, ez a szent föld, már csak átkozott sivatag, mindenféle martalóccal fűszerezve. Ja és a szereplők Mad Maxeznek minden mennyiségben.

A képregény története marha egyszerű, viszont a sok popkulturális retro utalás miatt hihetetlen szórakoztató. Minden panelen van valami kis eldugott „húsvéti tojás”, amin szerintem sokan felvidulunk. Lehet manapság ezeket már boomer poénnak hívnánk? Talán nem.

A másolt videókazetták, amikre kézzel írtuk rá a filmek címét, amiket felvettünk a tv-ről, a különböző „szexmagazinok”, a „moncsicsis tevepata”, a vetkőzős toll mind-mind egy olyan szelete a történelmünknek, amik idővel méltatlanul feledésbe merülnek. Mindeközben a nyugati kultúra is több helyen tiszteletét teszi a képregényben. Találhatunk eldugott Star Wars, vagy kevésbé eldugott Conan, a barbár utalásokat. A szereplők retro konzolokon, kvarcjátékokon játszanak gyermekkorunk legkirályabb játékaival.

A képregény rajzai viszont többségében inkább rusnyák, mint szépek. Néhol a rajzoló se perspektívát, se arányokat nem ismer. Viszont vannak elvétve olyan rajzok, amik tényleg nagyon el lettek találva. Összességében jó olvasni a képregényt, főleg a fentebb részletezett utalások miatt.

Igazából jó lenne egy folytatás, mert a háttérben meghúzódó történetszál a gonosz tojásfejű mágussal megérne még egy misét.

Érdemes lehet a polcra tenni ezt a képregényt annak, aki érti ezeket a múltidéző poénokat, és nem sajnálja rá a pénzt, mert a másodlagos piacon tényleg eléggé megdrágult. Ízelítőnek álljon itt néhány szebb kép a képregényből.

Még hogy mi nem szeretünk nosztalgiázni…

Bélu voltam, sziasztok!

Biztosan sokan ismeritek Simon Stålenhag nevét, de azoknak, akik még nem ismerik, bemutatom ezt a zseniális skandináv csókát. Simon a világ egyik legkeresettebb digitális művésze. A svéd művész képei eleinte csak az interneten hódítottak, viszont egy ideje már itthon is élvezhetjük nyomtatva is őket, történetekbe szedve.

Kicsit olyan semmitmondóra sikeredett ez a bevezető, ezért inkább elmondom, hogy Stålenhag képei a skandináv tájakat ábrázolják, a gyermekkora képeit, viszont ezek a képek egy kicsit másabbak, mint amilyeneket a szekrényből kivett albumokban találsz. Ő ugyanis minden képén, a mesés tájakon elhelyez néhány oda nem illő dolgot, így egy posztapokaliptikus, sci-fi-be illő képet alkotva. Képeit a gyönyörű, egyben rombadöntött tájak jellemzik. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy először a képek születtek meg, csak később fogalmazódott meg a művészben, hogy ezeknek lehet története is. De jó, hogy ez eszébe jutott.

Első könyve a Mesék a hurokból volt, amiben a képeit összegyűjtve, egyfajta képeslapokon áll össze egy sosem volt gyermekkor disztópikus világa. A Hurok egy részecskegyorsító, ami megváltoztatta a kis svéd falu lakóinak, sőt a világ összes emberének életét. A képeken hurok energia által valaha hajtott járművek, robotok hevernek, és az Emett Brown doki által sokszor emlegetett téridő-kontinuum megszakadása miatt még dinoszauruszokkal is találkozhatunk egy tényleg világvégi környezetben.

Itthon elsőként jelent meg Stålenhag második könyve, az Elektronikus Állam, amiben a gépektől függővé vált emberek önpusztítása kapta szerintem a főszerepet. Az első könyvhöz képest annyi különbséggel, hogy ez tényleg egy teljes történetet tartalmaz, egy utazást, amiben a főszereplő a különböző állomásokon mindenféle horrorisztikus lénnyel, többségében robotokkal találkozik. Ezek a robotok régóta funkcióját vesztett lények, és igazából nem tudni, mit szándékoznak tenni az arra tévedő emberekkel. Ja és a történet fő mozgatórugója az embereket a virtuális világ szolgájává, élőhalottá tévő Sentre Stimulus készülék, ami feltűnően hajaz a VR szemüvegekre.

És a mostani cikk apropója lényegében az, hogy pár napja előrendelhetővé tette több webshop a művész következő könyvét, a Labirintust, ami egy túlvilági esemény miatt kipusztult, légkörétől megfosztott Földön játszódik.

Hoztam nektek néhányat a fotorealisztikus képekből, szerintem marha hangulatosak.

Itthon az Agave Kiadó adja ki ezeket a csodákat, gyönyörű, keménykötéses album formában. Jól mutatnak a polcon, és még jobban a kézben, lapozgatva, olvasgatva, nézegetve.

Bélu voltam, sziasztok!

(További képekért kattintsatok a facebook oldalunkra!)

Minden sorozat véget ér egyszer, és nincs ez másként a Holdkelte Stúdió Dreddjével sem. Tudjátok, ez az az sor, amit az amerikai IDW Kiadó adott ki eredetileg, amit nagyon is szerettem. Úgy a negyedik kötetig. Aztán megérkeztek Halálék, és velük az ismétlés, ami a tudás anyja. Esetünkben kicsit a zagyvaságoké is. De ne szaladjunk ennyire előre.

- Anderson? A fejemben vagy?
- Igen, Dredd – én vagyok az, Anderson. Igazad volt. Tarjay megölt…

Szerintem a fenti párbeszéd, ami a képregény hatodik kötetében elhangzik, minimum hangulatos, ha nem hidegrázós. Anderson bíró halott és Dredd fejében bóklászik. A hatodik rész első fejezete olyan horrorisztikusra sikerült, hogy simán elbírtam volna még pár fejezetet abból a hangulatból. Halál bíró, és a támadásait elhárítani szándékozó Anderson bíró csatája egyszerűen marha beteg lett, a szó jó értelmében. Shane Pierce festményei pedig káprázatosak. Egy igazán rémálomszerű fejezet lett, aztán visszatértünk a már megszokott rajzfilmszerű ábrázolásmódhoz.

A Halálék ellen vívott háború a már megismert „Vaj” közbelépése miatt nagyon vicces lett, úgy az első két fordulatig, aztán a poén ismétlése miatt unalmassá vált. Tudjuk az egyik korábbi részből (Elátkozott Föld, ami szerintem a leghangulatosabb és legjobb rész volt), hogy Dredd összehaverkodik a tudatánál lévő mutáns pocsolyával, aki szerelmes lett Mega-1-be. Igen. A városba, és eltökélt szándéka Haláléktól megvédeni, így Dredd lényegében halhatatlanná válik a segítségével, ugyanis akárhányszor meghalna, beleugrik a trutymóba, és pár hét (a képregényben ennyi idő telik el egy-egy ütközet között) alatt regenerálódik.

Halál bíró rosszalkodása mellett Cal bíró is puccsol, ami, mivel a 2000AD-féle Dredd legjobb sztorija a Cal bíró főszereplésével készült The Day The Law Died, így emellett ez elég gyengécskére sikeredett.

Spoiler

Mindenki túléli a történetet. Andersont klónozzák, miközben ő elfoglalja Cal testét, és rendbe teszi a várost.

Spoiler vége.

Ezt a sorozatot számomra továbbra is az első négy könyv menti meg. Azok annyira jól sikerültek, hogy meg tudom bocsátani a kis bakikat, lukakat, amiket az utolsó három rész hagyott. Persze, az utolsó három részben csúcsosodik ki Tarjay (Halál) bíró története, viszont ez, ahogy indult, a megbolondult bíró bizonytalansága nekem bármihez vezethetett volna, csak nem pont Halál bíró ezerszer ismételt városrombolásához.

Ez én vagyok, nekem jobban tetszettek a rövid, csattanókkal végződő kis történetek.

A Holdkelte Stúdió kihozott ebből a cuccból mindent, amit ki lehetett hozni. A magyar kiadás rendkívül szép lett, és számtalanszor dicsértem a fordítóik, beíróik munkáját. Bámulatosak a képregények színei, a világ, a hátterekben elbújtatott, a neonfényben megvilágosodó szövegek.

Ajánlom ezeket a Dreddeket. Másabb, mint az eredeti, de pont ezért van létjogosultsága.

Bélu voltam, sziasztok!

Mindenkinek boldog augusztus 20-át kívánunk. Szent István király és az államalapítás ünnepének apropójából hoztam nektek néhány király cuccot. Értitek… király. Ezek a cuccok mind a gyűjteményem részei. Kérdezhetnétek tőlem, mégis, hogy fér el ennyi minden egy lakásban. Elmondom: okosan kell pakolni. De erről majd később.

A gyűjteményem második egyben egyik legbecsesebb darabja az Elder Scrolls V.: Skyrim Collectors Edition, ezen belül is a 12 inch (30 centi) magasságú Alduin szobra. Alduin, az időutazó fekete sárkány a világot akarja elpusztítani, ez a szobor viszont a pénztárcádat. Anno (2013. környékén) nagy szerencsém volt vele, mert egy közeli városban hirdettek egy ilyen szobrot elég jutányos áron, viszont a kicsike mára csak igen borsos áron szerezhető be. Megsúgom, Amazonon még találni ilyen, 230 dodóért, plusz a vám. Az aprót meg tartsd meg, Te mocskos állat.

A szobor gyönyörű kidolgozást kapott. A fekete sárkány bömbölő feje, a testét borító pikkelyek, a hátán található tüskék, vagy a szárnya mind-mind igazinak tűnnek. Talán az összképet csak a Rúnakő rontja cseppet, amire elhelyezhető. Az igencsak gyenge műanyag, de ez csak közelről látszik.

Maradjunk a sárkányoknál továbbra is. A Toybiz Gyűrűk Ura témában 2003-ban adott ki egy igencsak impozáns Fell Beast akciófigurát, hozzácsapva egy gyűrűlidércet. Annak ellenére, hogy nagyon szeretem a filmeket, nem vagyok nagy Gyűrűk Ura gyűjtő, viszont emellett a gyöngyszem mellett nem mehettem el szó nélkül, csaknem a megjelenése után 15 évvel sikerült szereznem egyet. A féregfejű jószággal csak annyi a probléma, hogy sehova nem fér. A szárnya 32 inch (több, mint 80 centi) fesztávolságú, tehát ez már egy óriási dög. A nyeregbe bele lehet ültetni a gyűrű lidércet, csak hogy tovább borzoljuk a szobánkba tévedő vendégek kedélyeit (nálunk a szekrény tetejéről les a drága)

A nagy szárnyfesztávolsága és súlya miatt elég nehezen pózolható darabról van szó. Lehet találni neten néhány olyan képet, ahol a szárnyainál felfogatva a plafonról lóg le, mintha éppen denevérként a hajadba szeretne beletúrni. Nálam, ahogy mondtam, a szekrény tetején álldogál, viszont egy Alien figurától kölcsönzött támasztékkal ki kellett a nyakát peckelni, mert orra bukna.

Ennyi erővel lehetne a Sárkányok Tánca is a posztom címe, mert mi más lenne még királyi cucc, mint a Noble Collection 4,5 inches méretű Game Of Thrones bébi sárkányai. A kis tündérkék szobrai hárman háromféle pózban állnak, és rendkívül kidolgozottak. Talán Drogon (a fekete) figurája lehetne kevésbé rajzfilmszerű, de már megszoktuk, hogy ilyen nagy szemekkel néz a külvilágra. Igazából mindhárman nagyon cukik, aki végignézte a sorozatot, az tudja, hogy később már annyira nem azok.

Maradjunk a szárnyas fenevadaknál továbbra is. Tudjátok sokan, hogy viszonylag sok (az asszony szerint nagyon sok) Spawn figurám van. Nagyon szépek mind, de egy-kettő kiemelkedik a tömegből. Ezek a Wings of Redemption figurák, amik a Spawn szerintem legjobb története, az Armageddon alapján készültek. McFarlane papa tudja, hogy mit csinál, már ha a figurákat nézzük, viszont amikor megjelentek, koromnál és érdeklődésemnél fogva nekem halvány lila fingom sem volt, hogy léteznek egyáltalán. Később viszont szerelmes lettem ezekbe a figurákba, és egyik gyűjtői célom volt, hogy legalább egy Wings of Redemption  Spawn a polcomra kerüljön. Mert hogy ebből is volna ám még több. Nekem a kitárt szárnyú (inkább szoborszerű) figura van meg, és a cover series (21-es széria) 6 inch méretű figura, aminek a szárnya szilikonszerű anyagból van, így olyan puha az esése, mintha a testét körbe akarná ölelni a tollas szány. Sajnos ez utóbbi ma már több Szent István király arcképével ellátott bankjegybe fáj, mert olyan ritka és keresett. Nem is csodálom. Ikonikus momentum, rendkívül szép kidolgozásban.

Pihenjetek az ünnepen, este meg nézzétek a tűzijátékot, de legfőképpen vigyázzatok magatokra. A cikk végén pedig nézzetek meg néhány képet a fent kivesézett figurákról.

Bélu voltam, sziasztok!

Mindkettőnkről tudható, hogy rendkívül rühelljük a képregényfilmekből készült filmképregényeket, és ez a mai alanyommal kapcsolatban sincs másként. Gondoltam, Tibor koma gothami kiruccanását követően belenézek a Pókember 2 filmképregénybe, csak hogy elrettentsek mindenkit, hogy ugyanígy tegyenek.

2004-et írtunk, még nem voltam nagykorú, de már majdnem. Képregényrajongóként ez a képregény nekem nem csak egy képregény, hanem a gyerekkorom egy része, amit kézbe vehetek. Ugyanez a helyzet a Csodálatos Pókember v2-vel is (Ultimate Spider-man), ami szintén nagy szerelem volt gyerekkoromban, és elindított arra, hogy felnőttként is (egyesek szerint) haszontalan dolgokra költsem a pénzem.

Most előszedtem a Pókember hivatalos képregényváltozatát a naaaaaagy, téééényleeg nagyon naaaaaagy képregénytároló dobozomból (az is Pókemberes), és kinyitva megállapítottam, hogy ez a film hivatalos képregényváltozata, így nagy meglepetést nem okozott a cselekmény mikénti alakulása.

A másik, amit észrevettem, hogy annak ellenére, hogy szabályszerűen, fóliázva, kartonozva tárolom ezeket a hulladékokat, a festék imitt-amott durván átfog az oldalakra. Szóval elmaszatolták frankón egymást, mintha vadul bujálkodnának a képregények egymással, amikor a tulajdonos nem figyel oda.

Szóval a Semices minőség tényleg hagy némi kívánnivalót maga után, lényegében a papír zsebkendő és a wc papír között helyezkedik el.

A képregény alkotói nem erőltették meg nagyon magukat. "Rajzoljatok gyorsan nekem Pókembert, mert köll a zsé!" "Igenis mester", szólt a válasz, és ezt az okádékot sikerült kibuggyantaniuk magukból. A rajzok borzasztóak (Ron Lim és mások), kidolgozatlanok. Pókember némelyik panelen olyan aránytalan, mintha valami nagyfejű nyolcéves bújt volna bele a pizsamájába, hogy elkenje Okidoki száját.

Szóval tényleg elég ergya a cucc.

De ha már nosztalgiázunk, lefényképeztem nektek az előfizetéses csekket is, amivel a Pókemberek árából, kapaszkodjatok meg, közel 100 forintot meg lehetett spórolni! Aztamindenit!

Na, legközelebb valami értelmesebb cuccal jövök.

Bélu voltam, sziasztok!