A múltkor említettük, hogy vannak képregények, amelyek kifejezetten tiniknek, vagy éppenséggel lányoknak szólnak. Akkor még nagyon friss volt az egyik kötet, amit itthon is kiadtak, azóta viszont sikeresen befaltam az első kötetet. Miről is beszélek?

CSERKESZTEREK!

 A képregény eredeti címe Lumberjanes, ez a fordítás pedig nagyon ötletes és találó. Szóval eleve jól indul az egész. Maga a sorozat 2014-ben indult, és 2015-ben két Eisner díjat nyert, a Legjobb új sorozat, illetve a Legjobb tiniknek szánt kiadvány címeket. Szóval nem kispályás. 2014 és 2020 között 75 füzet jelent meg, de van több bónusz/extra kiadvány is. Itthon a Ciceró könyvstúdió gondozásában került kiadásra az első kötet, amelyik az első négy füzetet tartalmazza. A kötet nagyon szép kivitelezésű, ezt így kell csinálni!

• 
• 
• 

A történet alapja egy nyári tábor, amely cserkészlányoknak szól. Ez kedves és aranyos lenne, lehetne, mert felveszik az egyenruhát, megfigyelik a természetet, megtanulnak dolgokat egyedül és önállóan elvégezni, begyűjtenek pár (vagy inkább sok) jelvényt meg sok csodálatos emléket. Na persze. Az egyik faház lakói - név szerint: Jo, April, Molly, Mal és Ripley - bármibe fognak, bármerre járnak, mindig valamilyen kalandba pottyannak. De a kaland nem is írja le azt a természetfeletti eseményt, ami körülöttük van. Fantasztikus és misztikus lények jelennek meg, és ezek létezéséről nyilván nem tudják meggyőzni a kabin vezetőjét, Jent. Aki csak pihenni szeretne, vagy nyugodtan eltölteni pár órát, úgy, ahogy ezt egy ilyen táborban elvárná az ember. A tábor vezetője - Rosie - viszont úgy tűnik, valamit tud, valamit már szintén átélt, szóval benne elég hamar szövetségesre találnak.

Alap, hogy mindig vicces. Szörnyek vagy furcsaságok, életveszélyes helyzetek: teljesen mindegy. Mindig poén a tálalás, mindig pörög, sosem beszélnek csúnyán. Vagyis... ki van fütyülve. :) A magyarítások nagyon jól működnek, ez már a cím fordításában is látszik. A szóvicceken is ment rendesen az ötletelés, ez is érezhető. Mindig van olyan, amit "én másképp mondtam volna", de ez elkerülhetetlen. Olyan nincs, hogy mindenkinek jó legyen. Főleg nekem nem. :D De a fordítóknak jár a Surmókamester jelvény!

A lányok mind egyéniségek, de nem úgy, ahogy a Gyalog galoppban "tanultuk". Mindegyik másban jó, és mindegyikük személyisége vagy tehetsége tökéletesen kiegészíti és teljessé teszi a csapatot. Van matekos, aki analitikus gondolkodásával emelkedik ki a sorból, van naplót író erőslány, van rejtvénymegoldó íjász, van tervgyártó és van félelmet nem ismerő energiabomba. Ezek mellett nagyon sok egyéb tulajdonsággal is rendelkeznek, viszont ebből is látszik, mennyire jó kis csapat ez.

Egyetlen gondom volt a kötettel: csak lapoztam, és faltam, és egyszer csak azt láttam, hogy vége. Ilyenkor próbálok még lapozni, hátha valamilyen varázslat folytán lesz még legalább egy fejezet. De eddig még sosem sikerült, így természetesen most sem. :( Pedig ismét egyértelmű, hogy nem én vagyok a célközönség, mégis annyira élveztem ezt a mókás pörgést, hogy arra a pár percre mégis én voltam. Legyetek ti is! ;)

• 
• 
• 
• 

En Taro Adun!

Jóval több, mint 20 éve volt már (1998-ban pontosan), amikor megjelent minden idők számomra legmeghatározóbb számítógépes játéka, az rts stílusú Starcraft. A Real Time Strategy (valós idejű stratégia) stílusú játékok az én gyerekkoromban nagyon nagy reneszánszukat élték, számtalan címet fel tudnék sorolni, amit vagy számítógépen (úgy volt az igazi), vagy akár PS-en játszottunk szanaszét.

A Starcraft azóta is többé-kevésbé visszatérő szereplője az életemnek, amellett, hogy a játék második része kimaradt az életemből. Lehet, hogy be fogom egyszer pótolni. Legalábbis az utóbbi pár itthoni képregényes, regényes megjelenés felerősítette bennem az érzést. A Starcraft képregényekről már írtam korábban, viszont a Roncsvadászokkal egyidőben megjelent regényről nem. Következik egy ajánló a Starcraft: Evolúció című regényről.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A Starcraft története három egymással szemben álló és folyton háborúzó fajról szól. Az emberiség leszármazottairól, a terránokról, a minden életformát magukba olvasztani szándékozó rovarszerű zergekről, és az „arc nélküli” (hazudtam, mert villogó szemük van) rendkívül fejlett protossokról szól a fáma. A teljes előzmény-történetet szerintem lehetetlenség lenne bemutatni, mert ugye van két játék, azok kiegészítői, a regények, a képregények. A játékokban mindhárom frakcióval lehet küldetést teljesíteni, amik a végén egy hatalmas képet alkotnak. Hihetetlen komplex univerzum ez az egész, és ezért szeretjük annyira.

Ezt az univerzumot bővíti nekünk Timothy Zahn (legendás Star Wars regények írója), az új, Evolúció címet viselő regényében (Szukits Kiadó, 2021.).

Számomra is meglepő volt a regény kiindulópontja: vége a háborúnak! De akkor mégis mihez kezdünk a három folyton egymásra acsarkodó népséggel? Mindenki boldogan, amíg meg nem, kocsmázgatnak, elüldögélnek… látszólag minden csendes. A politikai csatározások korát éljük, a Domíniumban Valerian Mengsk (Arcturus, a volt diktátor fia) uralkodik császárként, a közös tudat nélkül maradt protossokat Artanis próbálja összetartani, miközben a zergek… mi is van a zergekkel?

Sarah Kerrigan, a Pengék Királynője felemelkedett, istenné vált (?), a zergek különböző csordákra szakadtak, amiket egy bizonyos Zagara, Kerrigan tanítványa kíván uralma alatt tartani, több-kevesebb sikerrel. Zagara egy fontos szereplő a történetünkben: meghívja magához a terránok császárát, a protossok hierarcháját vendégségbe a Gystt nevű bolygóra, amit a protossok több, mint egy évtizede szanaszét perzseltek. Furcsa, hogy lehet ott egyáltalán élet.

• 
• 
• 
• 
• 

Zagara békét ajánl, csak a Gystt-et hagyják meg neki, és cserébe még az éhínség megoldását is tálcán kínálja a korábban ellenséges vezetőknek. Miközben a három faj képviselői egymással dumcsizgatnak, egy felderítőcsapat indul útjára a Hyperion csillaghajóról, az újjáéledő bolygóra, ahol egy barlangban lévő keltetőben különös, új képességekkel felruházott, még halálosabb zergeket találnak.

Aki szerette a Starcraftot, minden bizonnyal ezt a regényt is szeretni fogja. Tele van ismerősebbnél ismerősebb karakterekkel, találkozhatunk szellemmel, kaszással, protoss templomossal, legendás űrhajókkal. A cselekmény az első pár tíz oldalt követően gyors, pergő akcióvá válik. És akit zavarna, hogy nem emlékszik néhány dologra, a könyv végén néhány oldalban összefoglalták a Koprulu szektor idővonalát, ami szerintem rendkívül hasznos.

Én összesen 9 pszi pengét adok rá a 10-ből, csak mert a Tűzkeresztség, vagy a Pengék Királynője jobban tetszett anno. :D

Olvasásra fel!

A képeken Artanis, Valerian, Zagara, valamint a Hyperion csillaghajó, egy zergling, hydralisk katona, és egy leviathán, a zergek inváziós csapatszállítója láthatók.

Bélu voltam, sziasztok.

 Volt egyszer egy Metallica Hungarica magazin, vagyis inkább fanzine. Ez még 1986-ban történt, és 200 példány került forgalomba. Három évvel később, bár csak a hatodik számig jutott el, de már 30.000 példányban volt kapható, országos terjesztésben. Ebből lett a Metal Hammer Hungarica, aztán '90 októberében, talán félévnyi szünet után Új Metal Hammer H. cím alatt került ismét napvilágra. 2003 óta pedig Metal & Hard Rock HammerWorld a neve, vagy rövidebb becenevén HammerWorld. Miért is érdekes ez? Mert a kisebb kihagyásoktól eltekintve, ez az egyetlen olyan országos terjesztésű havilap, amely kizárólag rock és metal zenével foglalkozik. És ez bizony hatalmas dolog, mert vagyunk páran ebben az országban, akik akár intravénásan is kérnénk ezekből a zenékből. A rajongónak, érdeklődőnek pedig nem elég az, hogy néha meghallgat egy lemezt, aztán ennyi volt. Kell a háttérinformáció, kell az interjú, kell az összehasonlítás más hasonlóval. És ha már itt jár az ember, akkor meg kell "nézni", mit tud a konkurencia. És így tovább. Ezeket mind megkapjuk a HammerWorld oldalain. És akkor még ott a Hangpróba, a "mi meghallgattuk, hogy nektek ne kelljen" rovat. Mert bizony kevesebb idő elolvasni egy hasábot, ahol kiderül, hogy ez nem is az én stílusom, mint meghallgatni egy lemezt. Na és az extrák. Elég sok posztert lehetett az évek során begyűjteni, de a kezdetekben kazettán is kaptunk zenéket, idővel persze csatlakozott a CD is (majd teljesen leváltotta a kazettát). És ezzel el is érkeztünk a mai témánkhoz.

• 
• 
• 

 Idén, a harmincötödik évfordulón, átalakult és megújult a magazin. Az évforduló örömére és tiszteletére pedig, a rendes, újságosnál terjesztett magazin mellett minden hónapban (2021-ben) van egy alternatív borító is. Ezek csak rendelésre (vagy személyes átvetellel, adott szaküzletben) kerülnek a kezünkbe, egy hónapban van száz ilyen, természetesen sorszámozva. Nyilván drágább, mint amit a sarki boltban leveszünk a polcról, de ez egy különleges kiadás, és ezzel is támogathatjuk kedvenc magazinunkat. És ezzel még nincs vége! Van száz példány, ami szintén számozott, de egy díszdobozban van. Hogy mi van a dobozban? Nemsokára elmesélem. ;)

 Szinte egész életeben rock és metal zenét hallgattam. Persze gyerekként még nem tudatosan, hanem gyakran az szólt. Viszont kamaszként már tudatosan kerestem, faltam. 1993-ban új korszak kezdődött az életemben: műholdas TV. És ami még fontosabb, az MTV. A Headbanger's Ball néha nagyon jó volt, néha kevésbé érdekelt, de azért duzzogva megnéztem és -hallgattam. Bár inkább a metal érdekelt, de felfigyeltem egy fura zenekarra, amelyik kicsit mást ad elő, mint...bárki. Kb. három klippel találkoztam, ezek az Outshined, a Rusty Cage és a Jesus Christ Pose. Wow! Egy évvel később pedig jött a Black Hole Sun. Bizony, ez a zenekar a Soundgarden volt, amelyik elvileg grunge, de olyan sok egyebet is felvonultatott, hogy nem szívesen skatulyázom be 100 százalékosan. És az a srác, az a hang... Olyan skálán ment végig egy számon belül, hogy csak a gondolatától is a hideg ráz. Akkoriban még nem ültünk le a gép elé, és töltöttük le a lemezeket. Még csak el sem ballaghattunk a helyi zeneboltba, mert nem mindenhol volt. Ha mégis, akkor sem volt minden a kínálatban - tisztelet a kivételnek, persze. Meg amúgy is gyerek voltam. Persze pár évvel később az első dolgom az volt, hogy a spórolt pénzemmel elmentem egy jó helyre, és megvettem a legújabb Soundgarden, Faith No More és Pantera kazettákat. És bármerre kalandoztam zeneileg az évek során, mindig volt pár biztos pont. Az egyik természetesen Chris Cornell hangja. Aztán négy évvel ezelőtt ez a csodálatos hang elment, és azóta is párás szemmel hallgatom, bármikor.

• 
• 

 Nyilván már rájöttél, mi az összefüggés a két történet között. Bizony. Májusban (szomorú apropó, akkor hunyt el Cornell) a HammerWorld alternatív borítójára a - szerintem bátran kijelenthetem - kedvenc énekesem került. Agyaltam, hogy csak a borító miatt legyen meg? Nem tudom, nem nagy szám, végül is csak egy kép. De egy rendes rajongó addig agyal, amíg úgyis a legrosszabb döntést hozza. Persze csak anyagilag rossz. Szóval: legyen a díszdoboz! Rendelés után nagyjából két héttel hozta a futár. Nagyon csodálkozom, hogy ennyire türelmes voltam, nem írtam rájuk háromszor időközben. De megérte várni, már maga a doboz is rendesen prémium érzés. Amikor kinyitod, akkor pedig ott van rögtön egy tanúsítvány, sorszámmal, aláírással, szárazbélyegzővel, ahogy azt kell. Alatta egy logós nyakba akasztós "passztartó", rajta egy laminált "passz", amin szintén az alternatív borító díszeleg. Aztán odagurult még egy kis kitűző is. Aztán szépen összehajtogatva egy póló, amin nem a teljes borítókép, csak a lényeg van (a póló méretét rendelésnél lehet megadni). Már csak ezért is megérte volna, persze ezt csak a rajongó mondja. És a doboz alján a magazin, ami köré az egész épült. Ez is számozott, szárazbélyegzővel nyomott. Nagyon ott van az egész!

 Ez elég nagy "geekság" és menőség, akárhogy is nézem. Persze megvan az ára, de - ahogy már mondtam - nézzük azt is, hogy ezzel támogatjuk a magazint, és egy kupac rajongói cuccot kapunk. VIP érzéssel fűszerezve és tálalva.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

 Amikor pár évvel ezelőtt elindult itthon a Diabolik kiadása, bármennyire is érdekelt, kimaradt. Nagyon sok kiadvány jelent meg a hazai piacon is, nem olyan könnyű azóta sem mindent követni, és főleg megvásárolni. Persze kicsit bánom, mert nagyon kedvelem az olasz, és úgy általában az európai képregényeket is. Szép lassan elfogyott az első pár szám, aminek örülök is, mert ilyenkor biztosabb kézzel nyúl a kiadó (Anagram Comics) a folytatáshoz. Aztán jött az első Diabolik Extra kötet, A4 formátumban, és tudtam, hogy ezt már nem hagyhatom ki. Főként úgy, hogy az egy eredettörténet, Diabolik "keletkezésének" alapjait tartalmazza. (A második Extra pedig Eva Kant - Diabolik társa - eredetével foglalkozik.) Természetesen ez oda vezet, hogy egyre jobban érdekel a dolog, de hát az első számokat már... elvitte a cica. És ekkor a kiadó előjött egy olyan ötlettel, ami tipikus "instant buy". Egy olyan gyűjteményes kötet, amely tartalmaz négy teljes történetet, illetve egy részletet az első Extra kötetből. Tökéletes belépési lehetőség a sorozatba, de akár csak ismerkedni is ezzel a karakterrel, világgal.

 

• 
• 
• 
• 

 Első találkozásunk alkalmából azt gondoltam, ez az olasz Fantomas, Fantomas pedig egy Arsene Lupin "másolat". Továbbra is ezt gondolom, ráadásul mostanában - a Lupin streaming sorozat miatt - mindenki Lupin szakértő lett. Nyilván könnyű, mert mindent meg lehet keresni az interneten. :D Nekem az első, ami akkor beugrott, a régen TV-ben futó Fantomas sorozat volt, a maszk, a kütyük, a csalások, és így tovább. Persze tovább is lehet vinni a szálat, mert Arsene Lupin, az úriember (gentleman) tolvaj, nagyjából az ellenkezője az előtte durván 15 évvel megjelent Sherlock Holmesnak. Az összes karakterben pedig nyilván az a közös, hogy - vagy így, vagy úgy - a bűnügyek mesterei. Ha valakinek az egyik bejön, jó eséllyel a többit is szeretni fogja.

 

 Na de: kanyarodjunk vissza ehhez a szép kis kötethez. Hogy mennyire szép, az a képeken is látszik. Nem is tudom, hová tegyem, hogy minél többször lássam. Odaszúrtam még a "kis" jelzőt, és pedig azért, mert a méretei 125×175 mm, tehát könnyen mozgatható, zsebkönyv méretű. Viszont közel 570 oldal, ami mégis ad neki egy kis tekintélyt. Összességében nagyon jó kézbe venni. A panelek pedig tökéletesen helyezkednek el az ilyen méretű lapon, és ez a legfontosabb. Mert olvasni akarunk, nem csak mutogatni, hogy mink van. Tehát amilyen furának hat a méret elsőre, annyira természetes (szinte tökéletes) egy kis lapozgatás meg olvasás után.

 

 Húzhatnánk még sok párhuzamot a már említett hősök között (illetve a legtöbb antihős), és előbukkanna az is, hogy sokszor ezek a bűnözők maguk is nyomozókká válnak, szembeszállnak nagyobb gonosztevőkkel. Diabolik pedig, ha a helyzet vagy a cél úgy kívánja, a gyilkosságot sem mellőzi. Mégis neki szurkolunk, mert akitől elvesz, az nála sokkal gonoszabb, sokkal rosszabb, az átlag- és kisembert károsítja meg. Igaz, ettől a bűnöző még bűnöző. Egyik specialitása a maszkok készítése. Megtévesztésig hasonlóvá varázsolja magát szinte bármely kiszemelt emberhez, átveszi a helyüket, kiderít dolgokat, kialakít helyzeteket. Persze társát, Eva Kantot se feledjük el, akivel szinte folyamatosan tartja a kapcsolatot, illetve gyakran ő is aktív résztvevője az akcióknak. És ahogy Lupinnek ott van Ganimard felügyelő, Diabolik nyomozója Ginko (mivel olasz, ejtsd: Dzsinko). Ha lenne egy kis eszünk, nyilván neki szurkolnánk, de hát nem Ginko a képregény címe. Meg amúgy is a szívünk dönt.

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 A kötet - ahogy már említettem - négy teljes történetet tartalmaz. Ezek a következők (zárójelben az első magyar megjelenés): A vérvörös gyöngy (Diabolik 4), Szörnyek rejtekhelye (Diabolik 3), Végzetes véletlen (Diabolik 5), Mérgek szigete (Diabolik 2). Illetve egy részletet a Diabolik, ki vagy?-ból, amelyik a Diabolik Extra 1-ben jelent meg először. Annak, aki most ismerkedik ezzel a karakterrel, talán azt ajánlanám, kezdje a végén, mert ott megtudhatunk pár dolgot Diabolik "születéséről". Nyilván, ha ennél többet akar az olvasó, akkor az Extra 1. kötete ajánlott. De igazából mindegy. Minden történet kerek, önálló, semmilyen háttérismeret nélkül is élvezhető. Viszont egy dologra mindenképp figyelmeztetnék mindenkit: nehéz abbahagyni, és a végén még több Diabolikot akarunk! ;)

Sziasztok!

Amint az a múlt heti fumettis cikkemből kitűnt mindenkinek, szeretem az olasz képregényeket. Ma egy olyan képregényt hozok el nektek, amelyik a nagy fumetti császárok egyik, ha nem az első gyermeke. Zagort, az olasz csődört. Vagyis ő személy szerint nem olasz, csak a két apukája volt olasz.

Zagor Sergio Bonelli (író) és Gallieno Ferri (rajzoló) közös projektje volt, és idén ünnepli a hatvanadik életévét. Bonelli neve szerintem eggyé vált az olasz képregényével, neve ismerős lehet az itthon is megjelenő sorozatok címlapjairól, ugyanis a Sergio Bonelli Editore Olaszország legnevesebb képregénykiadója, itthon pedig számtalan címe megjelenik a haza kiadóknak hála.

Most a Zagor sorozat első két epizódját mutatom be nektek, általánosságban, spoilermentesen. Itthon az Anagram Comics a Frike Comics-szal karöltve adja ki, nagyon helyesen. Miről is van szó?

A képregények puha kötéső oversized TPB-k, nagyon szép színes borítóval, belül pedig teljesen fekete-fehér tartalommal. Ami jó ebben a méretben, hogy nem kell a szemet erőltetni, mert nagyon nagyok a panelek, viszont így a képek minősége is lélegzetelállító több helyen. Ezeken az ultragiga paneleken el lehet időzni, mint amikor pl. Zagor a dzsungelben vadászik dinoszauruszokra. A képregény műfaja számomra meghatározhatatlan. Western-horror-akció-kaland eddig, szóval igen változatos.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A főszereplő becses nevén Patrick Wilding, még becsesebb indián nevén Za-gor Te-nay, a „Kőbaltás Szellem”, ami elég beszélő név. A történeteket a 19. század eleje-közepére lehet kb. tenni, a helyszínek pedig igen változatosak. A képregény előszava szerint Zagor nem egy szent, igazából egy tévedés miatt bosszúból kiirt egy egész indián falut, ez az eredettörténete. Bűntudata miatt az életét arra tette fel, hogy gyámolítsa a gyengéket, békét kössön a háborgó népek között, és hogy megmentse a nőt.

Mert ugye nincs egy jó olasz képregény anélkül, hogy vinnék, majd mentenék a nőt. Zagor a nők bálványa, fürge, erős, izmos, jóképű, és vakmerő, ha életmentésről van szó. És ami a legszebb, mindenféle szupererő nélkül tökös.

Társa Chico, akinek kilóméteres neve van Chico Felipe Cayetano Lopez Martinez y Gonzales y Azevedo... Szóval ők Zagorral nagyon jó cimborák, minden bajba elkíséri a kőbaltás igazságosztót, és általában panaszkodik a nem túl komfortos körülményekre.

A képregény első részében, ami nem csekély, 300 oldalas monstrum, Zagorék egy Ctulhu-mítosz kellős közepében találják magukat. A képregényben főszerepet kap egy elvakult keresztény démonvadász, Cain, aki majdnem olyan tökös, mint Zagor, és mivel kétszer úgy szájbaverte, hogy több foga is kirepült, örök barátságot kötöttek egymással.

A második kötetben az Elveszett Világ története köszön vissza, a klasszikusé, kicsit viszont felturbózva. Zagorék a fennsíkon nem csak különböző hüllőkkel, hanem egy rég elveszett baráttal, és annak ősember alattvalóival is találkoznak. Egy rendkívül jól felépített kis történet, pörgős akciókkal, tiszta retro hangulatban.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ami nagyon tetszett a képregényekben, hogy sok esetben ismerős környezetet látok, régi klasszikus művekből, viszont mégis van bennük valami plusz. A plusz a két-három főszereplő, akik nagyon szépen kidolgozottak. A képregény rajzain kívül itt senki sem fekete-fehér, ha értitek, mire gondolok. A szereplők komoly fejlődésen mennek keresztül, miközben Zagor tanúságot ad arról, hogy milyen az, amikor az ember válogatás nélkül mindenkivel önzetlenül jót akar cselekedni, amikor senkiről sem mond le, vagy amikor mindenkivel egyenlően bánik.

Zagor egy (majdnem) makulátlan hős, aki lángszóróval megy pontyemberekre, kőbaltával vágja tarkón a velociraptorokat, vagy fogpiszkálóval szúrja le a T-rexet, és még romantikára is van ideje.

A képregény humora még kiemelendő, a képek között is találtok egy elég király beszólást, de álljon itt egy idézet a második kötetből:

- Hamis biztonságérzetbe ringatnak minket… hogy aztán a fejünket vegyék!
- Azt Shuar törzs csinál.
- Így van! Találkoztunk velük, ők gyűjtik a fejeket!
- Borzasztó szokás… Ellenség fej levágni és megtartani… fehér utazó mond nekünk csinálja Shuar törzs, élnek északra… Xavante törzs nem ilyen!
- Hála a magasságosnak! Megkönnyebbültem!
- Igen, Xavante öl dárdával, üt bottal fej, és kitép ellenség szíve!
- Ugh. Ez aztán a bőség zavara…
(részlet a Zagor 2. részből: Menekülés az ősvilágból, írta Mauro Boselli, ford.: Pócza Lilla, Anagram-Frike 2020.)

Ha még itt a cikk végét is olvassátok, van egy nagyon jó hírem annak, aki szeretné megismerni a Zagor világát. Tibor barátunknak ugyanis egy szépséghibás példány nyomja a polcát, a mellékelt képeken láthatjátok. Ha a facebook bejegyzésünk alatt kommentben megírjátok nekünk, 1-10-es skálán mennyire szeretnétek megismerni Zagort, akkor bekerül a nevetek abba a kalapba, amiből kihúzunk egy szerencsés nyertest a képregényre (a jó válasz a 11 egyébként).

• 
• 
• 

Sorsolás augusztus 1-jén.

Sziasztok!

 Nagyon megy a retro mostanában (mindig), minden évfordulós, minden kellemes emlékeket ébreszt, ahogy azt kell. Na jó, nem minden. Nagyon sok olyan film van, amit valamikor VHS-es láttunk először, és ha jót akarunk magunknak, a kazetta kihalásával ezeket a filmeket is elfeledjük. Személy szerint ide sorolnám a nindzsás-kommandós termékeket, amelyek kis(leginkább)fiúként fantasztikusak voltak, mert csitt, csatt, bumm és társai, később pedig újra lehetett játszani az egészet az oviban, iskolában. Eme remekműveket egyszer jó volt látni, megvolt ezeknek is az ideje, viszont nekem ezekre már nincs. :) A többire sem. :( Pedig a "lista" hosszú. Bevallom, bár rég szerettem volna újranézni, de Bélu indította el a folyamatot bennem a múltkori Predator 2 nézegetéssel, ezért én is elővettem az idén 35 éves kedvencet. Egyúttal szomorúan konstatálom, hogy nálam fiatalabb a film. Az első rész elérhető az egyik streaming platformon, amit most nem reklámozok, viszont ott letölthető mobil eszközre, ami jó, mert bárhol és bármikor lehet folytatni.

• 
• 
• 
• 

 A történet két szálon fut: a jelen és a múlt képeit látjuk felváltva. A jelenben kezdünk, egy - a nyolcvanas években kint már rég nagyon menő - pankráció eseményen, ami a főszereplőnket (Christopher Lambert) nem igazán hatja meg. Olyannyira nem, hogy egy idő után ott is hagyja az egészet, és a mélygarázsba vonul. Szinte Columbo jelenik meg szemünk előtt, de csak egy ballonkabát erejéig, de aztán a farmernadrág és a sportcipő már egy modernebb irányba mutat. Gyorsan kiderül, hogy ez a fura tekintetű ember bizony nem egy nyomozó, hanem ellenkezőleg. Egy ellenlábasa várja lent, és... kardok kerülnek elő. Egy Toledo Salamanca, és egy katana. Mert minden hétköznapi ember ilyenekkel mászkál, majd a másikak esik. Majd lecsapja a másik fejét. Hatalmas energiatöltet áramlik, villámok cikáznak. Nem rossz kezdés. Aztán átrepülünk 1536-ba, amikor a MacLeod klán harcba indul. Egy klasszikus kékek a pirosak ellen csata, vas a vas ellen. Egy bizonyos Kurgan (Clancy Brown) - aki jó nagy, de legalább nem szép - megegyezett a pirosak vezetőjével, hogy engedje át neki az ifjú Connort, aki most harcol először. Vagyis harcolna, de senki sem áll ki ellene. Na, majd Kurgan. Jön, és szinte semmi harc után ledöfi Connort. Felkiált, hogy "There can be only one!" - "Csak egy maradhat!", de korai az öröm, mert a klán leteperi, ellepi. A klán szomorú, jaj, de szomorú! De elmúlik, mert Connor halála is elmúlt. Ez bizony az ördög műve lehet! El is üldözik ízibe. Dehogy mesélem el az egész filmet! Csak próbáltam jelezni, hogy van főhős, van egy gonosz ellenfél, már csak egy mester hiányzik, akit a tanítvány túlszárnyalhat. Ez lesz Juan Sanchez Villalobos Ramirez, akit Sean Connery személyesített meg. Már csak miatta is érdemes megnézni a filmet! ;)

 Nézzük a rossz oldalát! :) A harmincöt év bizony nem kevés. Nem zavaró a szereplők ruházata, mert tudod, hogy ez volt, és még sokáig ez volt. A tempó nyilván lehetne gyorsabb, de ez akkoriban a pörgősebb filmek között volt, nem vészes. A harcok, kardos jelenetek kissé elnagyoltak, nem mindig látszik az, hogy ezek biz' akár többezer éve is forgatják a kardot. Sokszor inkább az erő, a szikrák és a villámok a lényeg. Na és a magyarázat, hogy miért is vannak ezek a halhatatlanok? Azért. (A '91-es filmben majd kitaláltak egy másik bolygós történetet, amitől még rosszabb lett. Később újraszerkesztették, és ezt kivették belőle - jól tették.) Ha igaz, hamarosan jön egy remake, reboot, ki tudja, mi lesz tulajdonképpen? Ott majd lehet ezeken is javítani. A kardos jelenetek biztos gyorsak, sötétek és követhetetlenek lesznek, mert mostanában meg ez megy.

 Van benne jó is? A főszereplők tökéletesen lettek kiválasztva. Christopher Lambert egyszerre tud nagyon vagány és nagyon szerencsétlen is lenni, mindent elhiszel neki. Clancy Brown pedig akkora suttyó, hogy nem mindig tudod: most éppen a felháborodás lenne jogos vagy egy röhögés? És Sean Connery. Nincs mit hozzáfűzni. Aztán a kardok. Csodálatosak, főleg a katana, de igazából az összes. Sok év alatt sok szerelem - ebben sincs hiány. Ó, a zene. Ez bizony akár egy külön írást is megérdemelne. Mondok pár dalcímet: Princes of the Universe, Who Wants to Live Forever, A Kind of Magic, One Year of Love, Gimme the Prize. Igen, ezek Queen dalok, amelyek a '86-os A Kind of Magic lemezen szerepeltek, és a lemez nagyjából fele a Hegylakó filmhez készült. Megint egy olyan pont, hogy már csak ezért is megéri. ;)

• 
• 
• 

 De a legfontosabb még hátra van, ami az egész lényege. Who wants to live forever? Ki akar örökké élni? Mindenki elgondolkodott már ezen. Milyen lehet az örökélet, a halhatatlanság? A film szerint sok ilyen ember van vagy volt, és mindent túlélnek, kivéve a lefejezést. A sok év tudása, tapasztalata, a lehetséges gazdagság - sok minden jár ezzel. És amikor legyőzik az ellenfelüket, akkor annak hatalma és tudása átszáll. Who dares to love forever? Ki mer örökké szeretni? Amikor az egyik fél örökké él, fiatalon, erősen miközben a másik öregszik, gyengül. A halhatatlan látja, hogy a párja öregszik, gyengül, elszáll belőle az élet. Viszont az ő élete akár örök is lehet, és az elmúlás fájdalma is örökké vele marad. Ilyen feltételekkel is érdemes vagy lehet örökké élni? Komoly, és elgondolkodtató kérdések, amelyek rámutatnak a tényre, hogy ez nem csak egy akciófilm. Pedig annak sem rossz, ha úgy nézzük.

 Szóval: kardok, halhatatlanok, Queen, Sean Connery. Futás megnézni! :)

 Őszinteségi "roham" következik. Nem vagyok MCU (Marvel Cinematic Universe) rajongó. Én inkább képregényes vagyok, nagyon kicsi gyerekkorom óta. Szeretem a Marvelt, néhány karaktert nagyon. De egyértelmű, hogy van több olyan hős, akit nem ismerek túlzottan. Megvan az alapsztori, pár részlet, de senki sem tud mindent elolvasni. Olyan sok jó képregény van a Marvel világán kívül is, kár lenne elhanyagolni. A Fekete Özvegy is az utóbbi kategóriába tartozik. Ettől függetlenül úgy érzem, Scarlett Johansson szinte tökéletes választás volt erre a szerepre, az első Bosszúállók filmben ez elég hamar kiderült. Az utolsó Bosszúállók film viszont már annyira elrugaszkodott nemcsak a valóságtól (nem mintha ez követelmény lenne, mivel teljes mértékben fikció), hanem a képregényes alapanyagtól is (lásd: kulcsfontosságú karakterek kihagyása, az időutazás a megoldás, ami bizony nagyon... izé). Viszont egy fontos mérföldkő a filmes univerzumban, mert itt vehettünk búcsút a Fekete Özvegytől is.

• 
• 
• 

 Igazából már nagyon rég szerettünk volna egy Fekete Özvegy filmet látni. Nagyon-nagyon rég. Mert a sok bosszúálló mind valamilyen szuperképességgel rendelkezik, vagy sok kütyüvel. Viszont Natasha, na, ő úgy szuper, hogy csak saját magára hagyatkozik. Meg persze a kiképzésére, ami nem semmi. Ízelítőnek nagyon jó volt az a pár jelenet, amibe megismertük. Pont ezért reméltem, sőt, szerintem sokan reméltük, hogy ez a film egy kőkemény (poszt)szovjet (poszt)hidegbáborús kémsztori lesz, erős bunyókkal és rengeteg életveszélyes helyzettel. Mit kaptunk? Kicsit mást. Egy eredettörténet, ahol láthatjuk a kislány, a testvérével, a szüleivel, ahogy szépen élik életüket Ohioban. Aztán egy napon hazaér a családfő, és kiadja a parancsot: csomagolás, indulni kell! Igazából - remélem, ezzel nem árulok el nagy titkot - nem is család, hanem ügynökök, és ezt követően mind a négyen máshová kerülnek. Natasha, aki minket a legjobban érdekel, a Vörös szoba kémsuliba kerül (na jó, inkább kiképző... hely). Itt lesz belőle az a "gép", akivel majd a Bosszúállokban találkoztunk. A kiképzés után huss, eltelik az idő, és Natasha éppen próbál eltűnni a világ szeme előtt. Hogy miért? Hát azért, ami a Polgárháborúban történt, mert bizony a rossz oldalt választotta. Vagyis a jót, de az rossz. :\

• 
• 
• 

 Amit mindenki nagyon várt itthon: a budapesti jelenetek. Tök jó látni, főleg olyannak, aki ott él vagy élt, és a hétköznapok helyei a filmvásznon mindig másak. Jó látni azt is, hogy egy magyar sör van a vásznon egy hollywoodi produkcióban, az pedig külön poén, hogy egy kisüveges finom szeszesital is előkerül. Igaz, Yelena egyéb felhasználást vél benne látni, mint a mi dolgos embereink. Apropó Yelena. A képregényekben ő a másik Özvegy, és a viszonyuk koránt sem annyira felhőtlen, ahogy azt a film mutatja. Mivel a Fekete Özvegy meghalt a Végjátékban, és Scarlett Johansson szerződése is lejárt, elképzelhetőnek tartom, hogy a jövőben Florence Pugh, azaz Yelena Belova lesz az Özvegy. Persze a Marvel nem foglalkozik az én feltételezéseimmel. :D És ha már itt járunk. Említésre méltó Rachel Weisz is az "anya" szerepében, illetve a Stranger Things-ben megkedvelt David Harbour, "apa", aki a Vörös Őr jelmezét ölti magára (ezzel egy Amerika Kapitány és Bro Thor közti átmenetet képezve).

• 
• 
• 
• 

  Ami a Galaxis Őrzőinek jól áll, ebben az esetben annyira nem menő. Persze értem, családbaráttá kell varázsolni ezt a Disney produkciót. Konkrétan arra gondolok, hogy amikor egy jelenet vagy szál kicsit mélyebbre menne - drámai vonalon -, akkor egy idétlen poénnal azt lebutítják, levágják az élét. Így nem annyira kémtörténet, mint inkább akciófilm lett. Ami még jót tett volna a filmnek: ha időben jelenik meg. És ez nem azt jelenti, hogy tavaly, ha nem így alakul a világ. Hanem rögtön a Polgárháború után, ahol időben is elhelyezkedik. (De ha tavaly jön, akkor is sokkal értékesebb lett volna az egyik üzenete, ami a "család". Mert ezt most igen elszúrta és elcsépelte a legújabb Halálos iramban film. De legalább született nyolcvanezer mém...) Persze így is beleillik a nagy MCU képbe, és ezen univerzum rajongói nem biztos, hogy ugyanígy látják. Egy fontos és értékes darabja ez a Marvel "szettnek", a nagy tervnek, elképzelésnek. Önálló filmként is nézhető, dinamikus, szórakoztató. Nem sírva nevetős, de nem is zokogva sírós. Nem szabad nagyon elmélyülni a "milyen lehetne?" dologban, és ez általában érvényes a legtöbb MCU filmre. Úgy jók, ahogy vannak: szuperhősös, látványos, és szórakoztató művek. Azt tanácsolom (úgy általában), ne elvárásokkal nézzük meg, hanem engedjük el magunkat arra a két órára, ússzunk az árral, és jó lesz. Utána pedig kortyoljunk mi is egy finom magyar sört! ;)

Sziasztok, Bűnvadászok!

A múlt héten a kezem ügyébe került az Anagram Comics új képregénye, a Julia első kötete, a halálos házasság. Eredetileg az olasz Sergio Bonelli Editore adta ki, még 1998-ban, most viszont már a magyar krimi olvasók is élvezhetik.

Tudom, hogy mindig azzal kezdem, hogy én mennyire szeretem ezt, vagy azt, de azt kell mondanom, a fumettiket (azaz olasz, többségében fekete-fehér, puhafedeles képregényeket) is nagyon szeretem. Tervezünk is néhány új itthon megjelent ilyen képregényt bemutatni nektek, mivel nem csak az a képregény, amiben benne van a Pókember meg a Deadpool. A fumettiknek van valamilyen sajátos bája. Először a fantasy Dragoneroval (itthon a Goobo adja ki) találkoztam, ami megfogott a tök egyszerű történetével, emellett a könnyed humorával. Dragonero, a fekete sárkány egy közös kalandban Zagorral is összefut, aki szintén egy „fumettiman”, viszont a Dragonero-Zagor crossover színes volt, és hihetetlen szép. És sokat lehetett röhögni rajta. Természetesen az Anagram Comics Zagorja is a polcon pihen, hogy bemutathassam nektek, az hatalmas tpb kiadás, mindhárom része megvan, a harmadik igen friss, alig egy hete jelent meg.

Na de hogy a lényegre térjek. A Julia krimi, de annak ellenére egy rendkívül könnyed olvasmány. Julia egy kriminológus, ahogy a borító ígéri nekünk, és Audrey Hepburnre hajaz. Igazából olyan az egész képregény, mintha egy Audrey Hepburn filmet néznél. A képregény előszavában utalnak is erre, mivel a panelek sorban követik egymást, mint egy-egy filmkocka, nincs a panelból kilógó, átlógó lelógó ábrázolás, és meg kell, hogy mondjam, ez így nagyon hatásos.

A képregény nagyon jól építi fel a szituációt, a gyilkosságot/gyilkosságokat. Ugyanis több is megesik benne. Megismerjük egyenként a karaktereket, áldozatokat, főszereplőinket, a furcsa nyomozópárost, társaikat, miközben egy-egy szereplő elhalálozik rejtélyes körülmények között.

A nagybetűs REJTÉLY, ami az egészet áthatja, és tényleg nagyon leköti a figyelmét az olvasónak. Komolyan mondom, szinte körömrágós a sztori. Feszült, de olykor pedig nagyon laza. Julia és társa, „csajozós” Leo nagyon szerethető, humoros párost alkotnak. Jut eszembe. Eddig az összes fumettiben páros volt a főszereplőgárda… Vagyis a főszereplőnek mindig van egy közvetlen, barátnál közelebb álló, inkább testvérszerű segítője. Már amelyiket én olvastam. Ez valamiért beragadt az „italianoknál”. Amúgy szerintem nagyon működik itt is. A történet megoldását nem mondom el, a Halálos Házasság cím szerintem eleget mond nekünk, mindenki olvassa el szépen.

A képregény rajzai szerintem fenomenálisak. Ezek az olaszok még nem okoztak csalódást egyik képregényben sem. A hátterek kidolgozottak, a karakterek mindig önazonosak, nincs olyan, hogy bakker, ez ki is? Mert mindenki minden rajzon felismerhető. Tudom, hogy ez most hülyén hangzik, de tudjátok, vannak olyan képregények, ahol ez sajnos nem alap.

Kiemelném az egyik jelenetet, ahol az egyik szereplő őszi, ködös időben menekül az őt zaklató alak elől. Na, az brutális dinamikusan van megrajzolva. A rajzoló, Giancarlo Caracuzzo játszik az árnyékokkal, hihetetlen, hogy ez fekete-fehérben milyen feszültséget tud okozni. Szinte átérzed a szereplő félelmét, hiszen olyan, mintha vele együtt menekülnél a rettenet elől.

Tényleg csak ajánlani tudom a fumettiket, és most különösen a Juliát. Minden, a krimi iránt rajongó olvasó jól érezheti magát, amíg ezt a könyvet olvassa. És tervben van a sor következő részének kiadása is. Az Anagram Comics honlapján nézzetek körül. Rendeljetek tőlük. Támogassátok a kis kiadókat azzal, hogy közvetlenül tőlük rendeltek.

Bélu voltam, sziasztok!

Sziasztok!

Aki követi Todd Mcfarlane, vagy a Mcfarlane Toys facebook oldalát, esetleg honlapját, az már értesülhetett róla, hogy Todd bácsi bizony a pénztárcánk tartalmára pályázik, nagy erőkkel. Hónapról hónapra bejelentés követ bejelentést. Új képregénysorok, új Mortal Kombatos akciófigurák, amiből már egy rakás Spawn jelent meg, vagy most a régi sorok, ismert karakterek újrakiadása.

A most összegyűjtött képeken a Todd Mcfarlane által megosztott koncepciós képek, a figurák prototípusai láthatók. Ezek mellett hoztam nektek több fotót a saját figuráimról, amiket most lényegében „újra kiadnak”.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Miket is láthatunk a képeken? Egyrészt a személyes kedvencem, a Redeemer nevű „Antispawn” kap új figurát. Ő a képeken a kék szárnyas alak. Nekem sajnos a régebbi kiadás nincsen meg, az egy széttárt szárnyú figura, és lényegében arany áron megy most már. Akinek korábban kimaradt, most beszerezheti ezt az új gyöngyöt. Tibivel nekünk ez a kedvencünk. Nem elég, hogy irtó brutál maga a figura kidolgozottsága, a szárnyai, azért külön kiemelném a hozzá tartozó nagyon menő kardot is.

A korábbi Gunslinger Spawn és Raven Spawn inkább fix szoborszerű figurák voltak, minimális mozgathatósági ponttal. Most ezek az új figurák a gyártó ígérete szerint 22 mozgathatósági ponttal rendelkeznek, és több helyzetbe pózolhatóak, mint korábbi tesóik. Ezek mellett számtalan kiegészítő jár hozzájuk. A Gunslinger Spawnnal eddig csak futólag találkoztam a képregény lapjain, elvileg nagyobb szerepet kap a későbbiekben és a Spawn universe képregény lapjain is. Raven Spawn a Hellspawn képregényben szerepel, és hasonlóan komor kinézetű, mint ott.

A Bohóc és a Violátor démon számomra kicsit csalódás kinézetre. Egyrészt a Bohóc ezzel a hatalmas vállra helyezhető fegyverarzenállal kicsit „játékra” hajaz, nem annyira gyűjtői figurára. Ennél azért elegánsabb darabokhoz vagyunk szokva. A Violátor démoni alakja pedig nem kicsit el van hízva. Egymás mögé rakva a figurák egyébként elég érdekesen néznek ki. Kinek mi jön be. Nekem inkább az Antispawn és a Gunslinger, bár a Ravennel sincs különösebb bajom.

• 
• 

Oh és hát itt van még a galériában, még csak most vettem észre az új Mortal Kombat Spawn figurát, ami iszonyat brutál festést kapott. Na ez már nem is tudjuk, hányadik variánsa a Mortal Kombatos Spawnnak. Ugye van az alap buzogányos, kardos, kék festés, sárga festés, a 30 centis Commando tűzgömbbel a kezében, és most ez?

Hát kinek van erre pénze?

Mentsetek meg!

(Megjelenések: 2021. ősz)

További képekért keressétek a facebook oldalunkat:
https://www.facebook.com/hetkoznapigeeksagok