Sziasztok emberek, szerte a multiverzumban!

Mivel hamarosan közeleg a mindenki által várt Pókember: Nincs hazaút premierje, ezért úgy gondoltuk, ráhangolódásként felelevenítjük, hogy a trailerben látható arcok miről is ismertek.

Első napunk alkalmából: Norman Osborn, alias Zöld Manó következik.

Nem titok, hogy gyermekkorunk Pókembere számunkra az igazi Pókember, és nekünk az Ő ellenfelei voltak A NAGYBETŰS GONOSZOK. Közülük Norman Osborn volt az első, akit a zseniális Willem Dafoe személyesített meg fantasztikusan.

A filmbéli Manó eleinte jó ember volt, Peter (Tobey Maguire) kvázi mostohaapja, mentora, aki főszereplőnk legjobb barátjának, Harrynek (James Franco) édesapja.

Norman cége, az Oscorp gigavállalat csőd szélén áll, egy kísérleti stádiumban lévő szuper katona szérum és annak kiegészítéseként létrehozott fegyverarzenál (légdeszka, embereket szétporlasztó villanógránát, speckó páncél) viszont megmentheti.

Norman a cég megmentéséért kísérleti patkányként fekszik a tudósok keze közé, és a kísérlet sajnos kudarcba fullad. Norman szupererős lesz, viszont elveszíti az ép eszét.

Pókemberre vadászva rájön annak titkos személyazonosságára, így nem csak Peter, de szeretett May nénikéje, és barátnőjelöltje, Mary Jane Watson is veszélybe kerül.

A film végén tudjuk, a Pókemberrel életre halálra hívott harcban véletlenül saját magát öli meg. Mivel a Pók ösztöne előre jelzi neki a háta mögül érkező, őt felöklelni készülő légdeszkát, ami pont Normant belezi ki.

Ezért is marha érdekes lehet, hogy mit akarnak az új film készítői a karakterrel...

Miért emlékezetes a karakter? Willem Dafoetól, és a jelmeztől. Legalábbis ami engem illet. Azért az a jelmez olyan, hogy nem csodálom, hogy May néni összecsinálta magát, amikor rátört a házában.

Mindenesetre remélem, hogy ugyanaz a Manó tér vissza, akit ismerhettünk már az eredeti trilógia első részéből. Erről árulkodik ugyanis a film oldalán a színészlista is. :)

Bélu voltam, sziasztok!

Sziasztok!

A Mangafan Kiadó egy elég frankó akciót szervezett, és Tibi koma hatására én sem voltam rest ezt kihasználni. Egyrészt minden kötet 2.000,-Ft, másrészt három kötet után a negyediket ajándékba kapod, miközben postaköltséget sem számolnak fel. Ez több, mint amit kibír a geek lélek. Szóval rendeltem pár mangát.

A csomag első része Takahasi Cutomu Élni című képregénye. Egy olyan képregény, amiben senkit nem lehet szeretni.

Mi lehet a halálraítéltek legfőbb kívánsága? Leginkább az, hogy élni szeretnének. Jasiro Tensú is egy a halálsoron a sorsukat váró rabok közül. 5 ember haláláért felelős. Elbúcsúzik társaitól, de nem is a kivégzőosztag elé viszik. Egy titkos kormányügynökség felkínálja neki, hogy élhet. Hogy miért? Hát izé. Természetesen aláír ő bármit, csak élhessen.

Jasirot és egy rabtársát egy másik börtönbe szállítják, ahol kedvükre zabálhatnak is részegeskedhetnek. Egészen addig, amíg el nem kezdődik egy kísérlet, mely során kiderül, ki a nagyobb gyilkos kettőjük közül.

A szomszéd cellában egy boszorkány él, egy gyönyörű, szexi hentai csaj, aki alig várja, hogy megkaparintsa egyiküket. Ugyanis a testében egy olyan valami él, ami szeretne tovább is élni. A végső megoldás vajon mi lesz? Nem árulom el, mert köcsög vagyok

Az Élni egy marha jól kinéző horror, amiben a legrosszabb rémálmaink kelnek életre. 16 éven aluliaknak nem ajánlott.

A Mangafan képregényei nagyon igényes megjelenésűek, az összes kapott egy szép színes védőborítót, ami kellemes meglepetésként ért. Tök jó őket kézbe venni.

Szerintem érdemes rá beruházni.

Bélu voltam. Sziasztok!

Nagyon sok Image Comics által kiadott képregény van. Párról már írtunk is, egy részét még kóstolgatjuk, néha kíváncsian várunk egy új megjelenést, máskor pedig csak legyintünk. Néha már inkább az utóbbi kategóriát szeretjük jobban, mert azt nem kell se megvenni, se elolvasni. Ha a számokat nézzük, akkor - nyolc százalék körüli piaci részesedéssel - a harmadik helyen áll. Nem nehéz kitalálni, kik vannak az első két helyen. Viszont ez azt is jelenti, hogy minden réteget, érdeklődést, igényt, meg mindent próbálnak figyelembe venni és kielégíteni. Szóval van egy rakás érdekes dolog. Meg egy másik rakás érdektelen. Viszont, ha ezekből valamit itthon is kiadnak, magyarul, az feltételezhető, hogy jól átgondolt döntés, és - bár mindenkinek úgysem tetszik - széles körben népszerű és elfogadott. A "Southern Bastards - Déli rohadékok" egy... ilyen?

Nézzük másképp. Az írója Jason Aaron. Hatalmas név. Harvey- és Eisner-díj nyertese, és persze többszörös jelölt is. Alabama államban született és nőtt fel, ami később még fontos lehet. Lesz. Olyan címekért felel, mint pl. (az itthon is megjelent) Thor: A mennydörgés istene, Punisher MAX, egy rakás Wolverine (és millió egyéb dolog is, amit az internet nálam jobban tud), DC vonalon pedig Scalped, Hellblazer. A rajzoló Jason Latour (pl. Wolverine, Scalped), párszor pedig Chris Brunner. Latour Dél Karolinai születésű. De a két Jason társszerző, és azért is működik a dolog - nemcsak ennél a képregénynél, hanem a többi közös munkájuk esetében is -, mert a két déli srác hasonlóan látja a világot, így olyan elemeket tudnak bevinni az egészbe, amitől fura, de valahol mégis hiteles tud lenni.

A magyarul megjelent első kötet az első négy füzetet tartalmazza. Eredeti címe "Here was a Man", magyar verzióban "Itt férfi nyugszik". Az egykori helyi amerikai futball sztár hazalátogat. Sok romantikus film kezdődik így. A helyszín az Alabamai Craw megye. Bonyolítsuk a dolgokat. Earl Tubb előző látogatása óta eltelt negyven év. Az apja a helyi seriff volt, aki baseball ütőjével intézte a dolgait, és nemcsak a helyi suttyók utálták, hanem a fia is. Borzasztó személyisége volt, a srác inkább elment Vietnámba harcolni, minthogy mellette legyen. Közben az öreg meghalt (erőszakos halált halt, ki gondolta volna?), jó ideje, Earl pedig elment összeszedni a házban maradt dolgokat, hogy végleg megszabaduljon mindentől, ami oda köt(het)i. "Otthon" szembesül azzal, hogy szinte semmi sem változott, sőt, csak rosszabb lett. Szinte mindent Boss irányít, a "főnök", aki alapjáraton a focicsapat kemény edzője, de minden fontosabb helyi biznisz is az ő irányítása alatt van. Meg sok minden más is. Főhősünk - természetesen - belecsöppen egy olyan helyzetbe, amivel magára haragítja a helyi "vagányokat". Ezek a "menő" srácok tipikus suttyók, akikre az amerikai szleng azt mondaná: white trash, redneck. A helyzet egyre reménytelenebb, Earl egyre mélyebbre süllyed ebbe a "csodálatos" otthoni mindenbe. Érezhető a feszültség, a kilátástalanság, és nagyon drukkolunk a főszereplőnek már az elejétől, hogy jól jöjjön ki ebből, sőt, változtatni tudjon. A sok tenyérbemászó alaknak legszívesebben mi is bemosnánk párat. Hogy aztán mi is életünk legrosszabb helyzetébe kerüljünk...

Nagyon jól felépített képregény, nagyon filmszerű az egész. Ezt a rajzok nyers stílusa is keményen alátámasztja, bár az elején kicsit szokni kell. A színezés alapján mindig egyértelműen tudjuk, hogy az a jelen vagy a múlt képe, ami szükséges, mert sok flashback van. Néha túl sok is. Illetve nem túl sok, hanem túl pici morzsákban. Értem én, hogy kellenek a párhuzamok, de ezt mondjuk meg lehet oldani egymással szemben lévő oldalakkal is, nem csak "egyik panel a jelen, másik panel a múlt", és ez a váltakozás megy akár két oldalon át. Persze ez ritka, nem kell megijedni. És az egész, az összkép bőven kompenzálja ezt az apróságot. Tény, hogy bírni kell a vért, az erőszakot, a verbális agressziót, a trágárságot, viszont egyik sem öncélú, mindegyik része a történetnek, a karakterek felépítésének és létezésének. Egy dolog biztos: engem beszippantott!

Kedves Geek Gyerekek!

Az év legszeretetteljesebb és legmeghittebb ünnepe felé közeledvén minket is elragad a karácsonyi hangulat. Gondolom mindenkinél járt már a Mikulás bácsi. Nos, gondolkozunk mi is állandóan, milyen témával lephetnénk meg Olvasóinkat, és így mára mi más is juthatna, mint a Mikulás a képregényekben. Egy kis előkarácsonyi kitekintéssel.

A Mi karácsonyunk és az amerikai karácsony kicsit eltérnek egymástól, már ami a legendákat illeti. Amerikában ugyanis a karácsony a Mikulás személyével forrt egybe, aki karácsony első napján lepi meg a zsákjában lévő jóval a gyermekeket. Azért gondoltam ezt idebökni, mert amerikai képregényekben többször megjelent így vagy úgy a Mikulás, karácsonykor, ahogyan kell, és ez számunkra furcsa lehet.

Akárhogy is gondolkodom a témán, először mindig Spawn karácsonya ugrik be. A képregény kezdetén volt egy történet, amiben egy kis srác szeme láttára rendez le bankrablókat kedvenc Pokolivadékunk, és a rabolt pénzből egy köteg a szegénységben élő kisgyerek párkányára esik. Miközben Spawn püföli a rablókat, a gyerek csillogó szemmel nézi Télapónak, nagy is, piros is, benézte. Amikor édesanyjának elmeséli, mit látott, és előrukkol a pénzzel, már elhiszi neki, hogy valami rendkívüli karácsonyi csoda történt a kisfiúval.

A képregény Santa Spawn borítóval is megjelent, és a borító alapján készült egy figura is, ami természetesen a polcomon figyel. Szép darab, annyi szent, Spawn Miku viszont nem ajándékokat, hanem emberi testrészeket pakol a zsákjába…

A másik történet, amit amíg élek, nem fogok elfelejteni, a Hulk lezúzza a Télapót sztori. Itthon is megjelent egy Marvel Extra számban anno. Rhinó a főszereplője, és az ő megpróbáltatásai. Mivel a ruhája bőrként ragadt rá, ezért elég nehézkes benne bármit is csinálni, és elég frusztrálttá válik (rég volt már nővel). Mikulásruhát ölt, hogy így gonoszkodjon a gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt, viszont Hulk ezt nem nézi jó szemmel, és egymásnak esnek. Hát a vége az, hogy kénytelenek békét kötni, egy kislány ráhatására, aki rávilágít, hogy karácsonykor ellenségeskedni ritka tapló dolog. Szerintem is, de attól még egyesek előszeretettel csinálják.

Van még jó pár történet, amit karácsonykor elő lehet húzni a tarsolyból. Ha gondoljátok, kommentben írjátok meg, hogy Nektek milyen geekság jut eszetekbe a karácsonyról, Mikulásról, Jézuskáról, fenyőfáról.

                                                                                 Bélu voltam. Sziasztok!

A felnőtt férfiak nem sírnak filmeken, én sem teszem soha. Mégis hogy nézne ki? Mit is gondoltatok? Na, nem. Persze, szeretem a sárkányokat, meg a lovagias hősködést, de hogy én sírjak? Az persze.

Adott egy középkori világ, ahol a királyok akkora idióták, hogy a parasztlázadást az első sorból akarják leverni, persze meg is halnak. Meg egy olyan világ, ahol a várvédők kirohannak a várból a csapdákat rejtő erdőbe.

Nos, ebben a világban él a mi főszereplőnk, Bowen, aki a kis herceg lovagi mestere, harcolni és a lovagi erényekre tanítgatja, kevés sikerrel, mert velejéig romlott a srác. Mit lehet tenni, ezt az apjától örökölte. Miután apuka, a zsarnok király egy parasztfelkelés során meglincselődik, a fiú is megsebesül. Egy kislány véletlenül belelöki egy karóba. Életét csak egyvalami mentheti meg, ha egy sárkány segít neki. A sárkány a fél szívét adományozza a hercegnek, hogy jóvá tegye, viszont…

A srác megrontja a szívet, és olyan aljasságokat követ el népe ellen, ami miatt Bowen, a lovag teljesen kiábrándul mindenből, és örök harcot hirdet a sárkányok fajával.

Bowen (egy bő évtizeddel a király halála után) kóbor lovagként tengődik, és pénzért gyilkol ártatlan sárkányokat. Így fut össze az általa később Dracoként elnevezett sárkánnyal, akivel békét köt egy patthelyzet után, mivel a sárkány nem tudja anélkül lenyelni, hogy ő fel ne nyársalná az agyát a kardjával.

„- Nem tudnál leszállni a nyelvemről?
- Neked miért legyen kényelmesebb? A páncélom berozsdál a nyáladtól! A leheleted meg írtó büdös!
- Mit vársz, amikor öreg lovagok rohadnak a fogaim között?”

Draco és Bowen alkut kötnek tehát, mert ha Draco meghal, vele kihalnak a sárkányok, és Bowen is éhkoppra kerül előbb utóbb, ha pedig mindketten meghalnak, az sem lenne jó egyiküknek sem.

Szépen kibontakozik egy újabb jobbágylázadás ötlete, aminek kitervelője egy fiatal, tettre kész lány, Kara, akinek édesapját a király először megvakíttatta, aztán pedig saját kezűleg ölte meg. Bowen, Draco, Kara, Gilbert szerzetes tehát a felkelés élére állnak.

Ami szomorú az egészben, hogy ha a király meghal, a sárkány is vele együtt, mert a szívük, az életük közös. Így már tudhatjuk, hogy mi lesz a film vége. A sárkány megkéri Bowent, hogy végezzen vele, mert máshogy a zsarnokságot nem tudják megszüntetni.

A film a mai napig hatalmas hatást tud kiváltani az emberből. Egy nagyon jól felépített kaland. Mondhatnánk, hogy a cgi nem igazán öregedett jól, viszont a történet miatt egyáltalán nem érdekel, hogy a Skyrimben szebb sárkányokat láttam, mint néhol a filmbéli cgi Draco. A távoli képeken, repülés közben teljesen jól néz ki, a közelieken nekem kifejezetten akkor tetszett, amikor láttam a „gumidinót”, a teljes életnagyságú modelleket. Mert azért akad abból is bőven, és rohadt jól néznek ki.

A színészi játék egyszerűen zseniális a filmben, nem is kisebb nevek láthatóak/hallhatóak a filmben, mint Sean Connery (Draco), Dennis Quaid (Bowen), vagy Pete Postlethwaite (Gilbert). Ami a gyerekkori emlékeimből megmaradt még, hogy a sárkány magyar hangja Sinkovits Imre volt, aki zseni volt a szakmájában, de kiemelném még Alföldi Róbert (Einon király), vagy Szabó Sipos Barnabás (Bowen) fantasztikus szinkronhangját.

Szóval ezek miatt emlékezetes a Sárkányszív. És hogy miért firkáltam ezeket a gondolatokat ide? Mert ma 25 éve, hogy a magyar nézők először láthatták a magyar mozikban ezt a gyöngyszemet.

Jól van na, a végét kicsit megkönnyeztem, de nem áruljátok el senkinek.

Előre szólok, hogy a bejegyzés SPOILEREKET tartalmaz a Spawn 185-200 részét tartalmazó, szám szerint 23. keményfedeles Spawn kötethez. Szóval csak saját felelősségre olvassátok el. A lelki sérülésekért nem vállalok felelősséget (a konkrétumoknál jelzem a spoilerveszélyt)

A Spawn 22. kötete nekem kellemes csalódás volt. Az Armageddon utáni történéseket szerintem nagyon jól eltalálták, egyszerre volt szép, és a története is jó volt. A 23-as is szép. A története? Hát. Nem rossz, nem rossz, de mégis hatalmas csalódás.

A kötet rajzai nem annyira hullámzóak, mint az előzőé volt. Összességében a McFarlane-Capullo vonalat imádom, és ez a kötet nem mozdul ki erről a mezsgyéről. Egyébként Capullo mester és Toddpapa is rajzolt a kötetbe néhány történetet. Írói vonalon meglepetés volt Robert Kirkman neve, akit szeretek, de azt a néhány oldalt, amit írt, igazából ki se tűnt a többi sztori közül (prológusokat írt a kötetbe).

A Spawnnal sokaknak az a baja, hogy ismétli önmagát. És most már nekem is ez a bajom vele. Lényegében ez a 15 füzet a Violátorral operál, csak már semmi humoros nincs a jelenlétében. A Bohóc teljesen elvesztette a humorát, ahogy öregedett, átvette Spawn korábbi mesterének, Cognak a szerepét. Ismét lejön egy angyal, aki Spawn életére tör, és visszatér a Megváltó (Redeemer) is. Ja és ha valakinek még rémlik a Szörny nevű bolond a Spawn korábbi történeteiből, szóval ő is visszatér, csak ő nem a Szörny, hanem valaki más költözött a testébe.

A kötet rajzainak brutalitása továbbra is nagyon tetszik, és továbbra is gyönyörűnek találom (kivéve talán a 200. füzet harcos rajzai, amik már egy más, éles, kockásabb stílust képviselnek).

És innentől kezdődnek a SPOILEREK!

A kötet elején Al Simmons megöli magát. Feladja. Számomra teljesen érthetetlen a dolog. Spawn egy utolsó leheletével Jim Downingnak adja az erejét, hogy miért? Az írók se tudják. Valamit zagyválnak a légióról (Spawn hadseregéről), de semmi sem tiszta.

Azért ismétli magát a történet, mert egy teljesen új Spawnt kell felnevelni, aki minden Spawnnál hatalmasabb lehet. Ebből már elegem van, de komolyan. Jim sztorija szerintem teljesen rendben volna, ha nem ölték volna meg kedvenc Ivadékunkat. Persze, Spawn világában semmi sem végleges, szóval Al még visszatérhet, de kinek hiányzik egy ilyen öngyilkos gyáva féreg?

Egyébként Spawn halálával a lelke egy darabjából létrejött egy még hatalmasabbnál hatalmasabb Spawn, az Ómega Spawn, így most már Al gonosz is. Köszönjük.

Egyébként ha már a nagy visszatérésekről esik szó, Malebolgia is él újra. Hála az Ördögnek. Már csak ő hiányzott.

 SPOILEREK VÉGE.

Ami még zavaró a történetben a már szokásossá vált önismétlésen kívül, hogy mindenki elfelejtette, hogy létezik Spawn. Amikor megjelenik, teljesen rácsodálkoznak, nem tudom, ezek hol éltek eddig. Az Armageddon meg mintha meg se történt volna. Az oldalakon egy csomó lényegtelen karakter felesleges, túlírt dumája kerül előtérbe, miközben ismét találkozhatunk egy ronda keresztapával, aki nagyon zabos Spawnra (ilyen is volt még az elején).

Miközben ellentmondásokba keverednek egymással az írók, ezért utóbb toldozgatnak-foltozgatnak hozzá a Spawn világának működéséhez. Ez kifejezetten a halálban mutatkozik meg. Akit meg akarnak ölni az írók, az meghal, akit nem, az majd visszatér, vagy már visszatért. De hogy miért, azt nem tudjuk meg, csak így van, mert csak.

Én úgy gondolom, hogy ez már nem az a Spawn, amit szerettem. És biztos vagyok benne, hogy a folytatás ennél csak rosszabb lesz. :D

Bélu voltam. Sziasztok.

Vannak kulcsszavak, amelyekkel elég könnyen lehet triggerelni egy képregényest, de igazából a „bármi” kategória gyűjtőit. Ilyenek a: limitált, díszdobozos, teljes szett, akciós, dedikált, ingyen szállítás. De szerencsére elég ritkán vesszük be ezeket, csak hetente vagy kéthetente. Valahogy így vásároltam én is pár héttel ezelőtt, és így lett meg az „Élet és halál” díszdoboz, 25% kedvezménnyel, ingyenes szállítással. :D

A doboz négy kötetet tartalmaz, a Dark Horse által 2016/2017-ben kiadott… hogy is mondjam magyarul? Franchise-crossing event. Olvasási sorrendben: Predator, Prometheus, Aliens illetve Alien vs. Predator. Melyikért rajongom? Egyikét sem. :D De hát ott voltak a triggerek, plusz Bélu múltkori írása a Predator filmről. És valahol olvastam egy ismerősöm kommentjét, miszerint elolvasott egy Alien képregényt, amitől nem várt sokat, viszont azt bőven hozta. De meghozta a kedvét a filmekhez is. Szóval: mi bajom lehet? Megint rászokok valamire, ami nemcsak a pénzem, hanem az időm is elviszi.

Amikor kézbe vettem a dobozt, kijött egy halk „Wow!” a számon. Minden díszdoboz szép, ez sem kivétel. Benne van, hogy dísz. Még akkor is jó, ha csak a polcra rakod. Benne a négy keménytáblás kötet, ami szintén „Wow!”. A doboz és a kötetek is nagyon elegáns fekete és fehér alapokon, nagyon menő borítókkal. Igaz, ez csak később derül ki, de a fordítások, beírások is igényesek, ez is stimmel. A történet persze viszonylag egyszerű. Sem az Alien(s), sem a Predator világában nem voltak túlbonyolított dolgok. A Prometheus kicsit felkavarta az állóvizet, ez most is áll. Olvashatjuk külön is a köteteket, de nem sok értelme van. Ez akkor kerek és teljes, ha szépen sorban elolvassuk mind a négy kötetet. Vannak összefüggések, folytonosság, váratlan fordulatok, minden. Igazából csak egy valami zavart: a harmadik – Aliens – kötet rajzai nagyon eltérnek a többitől (három rajzoló dolgozott a négy köteten), és kicsit lerombolják azt a hangulatot, amit az első kettőben felépítettek. A sztori nem szenved el semmit ezáltal, de a feeling igen.

Ahogy már mondtam, tipikus sztori. Nem mondanék túl sokat, mert minden spoiler lehet. Gyakran inkább vizuális, mert akció van, de ez jó! Nagyon hozza a filmek hangulatát, ahol nem feltétlenül a dialógus volt a lényeg. Bő negyven évvel a filmek után vagyunk. Van egy csapat katona, amely egy bolygóra utazik, ott meg jön a gyilok. Nagyon jó, amikor a katonai vezető nyakába szakad a politikai döntés, és teljesen átjön, hogy mennyire nehéz másképp gondolkodni, másképp irányítani. Ha nem lenne elég a predatorok hada, akkor jönnek a nagyjából legyőzhetetlen zsenik, a Tervezők. Már itt is nehéz a helyzet, mert mindenki a mi kis katonáink életét akarja venni, de minden jó képregényben akad egy váratlan szövetséges. És akkor jönnek a xenomorfok is. Anyám… Röpködnek a testrészek, cafatokban hever a mócsing, fröcsög a spriccelő. Az ellenségem ellensége a barátom? Nem biztos. :D

Nem bántam meg ezt a vásárlást. Nagyon akció és gyilok, visszadob a kilencvenes évek filmjeibe, de ott van az a tipikus hangulat, amit még az első Alien film alapozott meg. A reménytelenség, a kilátástalan próbálkozások. Azt gondolod, már nem lehet rosszabb, de közben mindig lesz. És amikor valami lezárul, érzed és tudod, hogy nem. Ami biztos: amikor a negyedik kötet végére értem, elkezdtem újranézni az Alien filmeket, szóval ezzel számolnotok kell! ;)

Sok idő után végre folytatódik a Spawn hazai kiadása. Ezúttal a 22-es kötetet vettem kézbe, és olvastam el. Ez egy 20 füzetet magába foglaló dromedár kötet, a szokásos Infinity minőségben.

Az Armageddon sztori után nem gondoltam, hogy lehet még jobb a Spawn. Egyelőre azt mondom, hogy szerintem ez a 20 rész, habár hatalmas cliffhangerrel van vége, mégis szuper volt. Majdhogynem letehetetlen.

A Spawnt az igényes, rajzfilmszerű rajzolás tette azzá, ami. Persze néhol egy-egy melléksztoriban megismerkedhettünk másfajta rajz/festés stílusokkal, mint a Hellspawnnál, vagy a Sam és Twitch kötetekben, de alapvetően ismerősek voltak a rajzok (kicsit a fő sorban Capullo mestert másolta mindenki, ami nem is volt baj).

Nem sok jóra számítottam a 22-es kötettől. Csalódtam. Viszont kellemesen. Korábban volt szerencsém elolvasni a 300 körüli részekből a Spawn: Vengeance kötetet, ami sem történetben, sem rajzban nem találta el az ízlésem.

Ebben az (egyik) új kötetben az Armageddon utáni zavaros vizeken evezünk, ugyanis mivel Spawn bezárta a Pokol kapuját, néhány démon itt ragadt, néhányan visszatérnének a Földre, csak hogy borsot törjenek Spawn orra alá. Találkozhatunk újra a Violátorral (egy nagyon durva gore horror történet az övé), és visszatérnek az ajtónyitogató démonok, Ab és Zab (akiket mindig is szimpatikus ürgéknek találtam). Ja és Mammon, a bukott angyal tovább szövögeti tervét a világ meghódítására egy hihetetlen epikus háttértörténetben.

És amit a King Spawn és a Spawn Universe füzetekből hiányoltunk, hogy nincs elejük, az azért volt, mert itt találkozhatunk először Spawn elődeivel, Mandarin Spawnnal, Gunslinger Spawnnal (Vadnyugati Spawnnak lett fordítva) és a Háborús Spawnnal, aki az első világháborúban harcolt emberként, aztán máshol nem emberként, de ezt el kell olvasni.

Mindhárom „új Spawn” valamilyen elcseszett módon kapcsolódik a mi Spawnunk, Al Simmons sorsához, amit szintén nem annyira szeretnék lelőni, mert akkor nem olvasnátok el, azt meg nem szeretném. 

A rajzok több, mint szépek. Az első történetben a Violátor ámokfutása rohadt durva lett, simán 18-as karikát érdemel, nagyon realisztikusak lettek azok a rajzok, rémálomba illőek. Gunslinger és a Háborús Spawn történetei festményeken elevenednek meg, kiemelném Mike Mayhew munkáit, aki a 179-es részt (a háborús Spawnt) festette, leírhatatlan, ahogy megjelenítette a háború borzalmait. 

Ez a kötet nagyon jól sikerült szerintem. Egyrészt sok (20) füzetnyi tartalmat kapunk a pénzünkért, másrészt még jól is vannak ezek megírva, a rajzai pedig csak egy-egy helyen, panelen voltak vállalhatatlanok, a Sam és Twitch vs. Violátor sztori első füzetében alig ismertem meg Twitchet. De ez csak szőrszálhasogatás, mert összességében nagyon igényes az egész.

Csak ajánlani tudom ezt a kötetet, neki is esek a 23-asnak.

Bélu voltam, sziasztok!

A 2000AD Kiadó egyik friss hírlevelében bejelentette, hogy 2022-ben érkezik a Hiya Toys és a 2000AD együttműködéséből egy új figura vonal. Ez pedig nem más, mint Dredd bíró és „barátai”. Mindez a marcona bíró 45. születésnapja alkalmából, ugyanis 1977-ben találkozhattak az olvasók először vele a 2000AD Magazine lapjain.

A kiadó nem kisebb ígéretet tett, mint hogy 19 artikulációs ponttal fognak a figurák rendelkezni. 4 inch (kb. 10 centi) és 6 inch (15 centi) verzióban. Elsőként a 10 centis verziókat teszik rendelhetővé.

Dredd bírót és Halál bírót, akiket a képeken láthattok. Szerintem marha jól néznek ki ezek a prototípusok, bár sok következtetést egyelőre nem tudunk levonni mi sem. Többek között beharangozták még – képek nélkül – Halál bíró brancsának többi tagjának érkezését is, és az ikonikus Lawmaster motorét, amin Dredd szolgáltatta az igazságot.

Dredd figurája a Lawgiverrel érkezik, ami a sokfunkciós pisztolya, és kap még a kezébe egy fa testápolót. Halál bíró egy kitépett emberi szívet szorongat kezecskéjében.

Ami jól kivehető a képeken, hogy ezek többféleképpen pózolhatóak lesznek, és láthatjátok, Dreddet is olyan menőn beállították, hogy nyomban kattintanánk a rendelés gombra, ha lenne.

Egyelőre a kiadó oldalán csak azoknak a kiskereskedőknek a neveit olvashatjuk, ahol a hónap folyamán később rendelhetővé válnak a figurák, én azért megeresztettem egy e-mailt nekik, hogy náluk is megvásárolhatóak lesznek-e ezek a kis finomságok, egyelőre várom a válaszukat.

További infó a kiadó oldalán:

https://tinyurl.com/vst2mvpc

Bélu

„Miért képezd magad évekig egy munkáért, amiről aztán egész nap panaszkodsz? Nem lenne több értelme követni az álmaidat, és közben még egy kis jót is tenni? Nem akarok jogász lenni, sem bankár, sem valami kurv@ burgerforgató. Egy életünk van, és azt akartam, hogy az enyém érdekes legyen…”

Szép gondolatok ezek persze, a maga durva szóhasználatával együtt, viszont az élet nem ilyen. Viszont semmi sem akadályoz meg minket abban, hogy képregények lapjain beleéljük magunkat egy-egy szuperhős életébe. Ez a milyen lenne ha… és ha van olyan képregény, ami erről „a milyen lenne ha…” dologról szólna? Megvennénk? Vegyük meg, én azt mondom.

EZ A KICK-ASS! MAGYARUL A HA/VER!

Főszereplőnk egy hétköznapi kis srác, éli a geekok életét. Haverkodik, általában az osztálytásai lenézik, a lányok rá sem néznek. Sokunk középiskolai éveit tárja ez a képregény elénk ismét, feltépve ezer éves sebeket. Nos, engem annyira nem viselt meg, mert én menő voltam (persze, hogy nem).

Szóval Dave élete elég ergyán alakul, viszont ő az, aki elég tökösnek bizonyul ahhoz, hogy a képregényekből ismert szuperhősök mintájára bűnüldözésbe kezdjen. Nehezen indul a dolog, szétverik, elüti egy autó, hetekig kórházban lábadozik, de aztán… Még elverik párszor, viszont ő is elég sok segget szétrúg. Ami viszont üdítő, hogy egy idő után megjelennek többen is, akikben barátokra lel.

„Ha azt mondanám, hogy rendhagyó gyerekkorom volt, azzal elég pontosan leírnám a lényeget. Amíg a legtöbb korombeli lány Bratz meg My Scene babák felett gügyörészik, én egy M-16-ost kértem karácsonyra, meg egy pár ezüst bokszert. Amíg a többi lány rollercipőért könyörög, én egy GYÖNGYBERAKÁSÚ PILLANGÓKÉSÉRT nyaggattam aput.”

Szóval elég sok traumatizált emberről olvashatunk a képregény lapjain.

A Kick-Ass egy olyan történet, amiben a főszereplők kicsit őrültek, éppen ebből erednek a szituációs poénok. Az olvasása közben semmiképpen sem ajánlatos étkezni, vagy inni, mert biztosan kiköpöd, ami a szádban van.

A képregény rendkívül véres. Ezért az akciókról nem is igazán mertem a facebook miatt képeket felrakni. Elég annyit róluk, hogy a legkevésbé bántó képen négy emberi fejet dobnak be egy szobába…

A képregényt Mark Millar írta, és John Romita Jr. rajzolta. Millartól én még nem olvastam semmit, tökéletes indító volt ez nekem. Romita Jr. rajzaival sokan nincsenek megelégedve, viszont nekem a Kick-Ass rajzai nagyon bejöttek.

Erősen felnőtt tartalom, ez a Fumax Kiadó képregényén is feltüntetésre került.

Bélu voltam, sziasztok!