Itt csücsült a polcon már régóta a Halállista sorozat (Death Note), elég nehezen sikerült rávennem magam, hogy elolvassam. Nem vagyok egy nagy mangafan, viszont ennek az eleje igen megfogott. Elgondolkodtató, hogy mit is tenne az ember, ha tényleg a keze ügyébe kerülne egy ilyen eszköz.
Akinek a neve az említett füzetbe bekerül, az meghal. Röviden, tömören ennyi is lehetne a története az egész sorozatnak. A füzet egy halálistenhez, Ryukhoz tartozik, minden beleírt halál megnöveli az ő életét. Az ilyen füzeteket az istenek néha puszta szórakozásból az emberek közé vetik, hogy lássák, mi történik. Igazából ők semmitől nem félnek, mivel egy istent nem lehet megölni, és igen kevés módja van annak, hogy meghaljon.
A sorozat gyönyörűen felépített valami, egészen a hetedik kötetéig (összesen tizenkét kötetet számlál a magyar megjelenés). Az egyszerű tömeggyilkos kalandja az ellene nyomozóval, Light és L kerül egymással szembe, ők ketten akarnak mindent kideríteni a másikról. Ugyanis hiába van a birtokodban a lista, ahhoz, hogy az tényleg hasson az áldozatára, annak arca mellett a nevét is ismerned kell. Ez egy a sok fontos szabály közül. Vérbeli izgalmas thriller-krimi, egy egyveleg.
A Halállista egy igen bonyolult mű, összetettebb, mint az eddig általam olvasott bármelyik manga. Az említett hetedik kötetig is izzadtságszagúnak éreztem a logikai következtetéseit, a fordulatai viszont ütősek voltak. Mindezek után én is meglepődtem, hogy úgy éreztem, hogy vért izzadok, mire átrágom magam ezen az egészen. Óba Cugumi egy szappanoperát írt a közepétől, amiben alig történik valami, és a korábbi meglepő fordulatokkal tarkított történetvezetést felváltotta önmaga ismétlése.
SPOILER
Miután Ryuzaki csúnya véget ér, Light veszi át L helyét, és az ellene nyomozó N minden tíz oldalanként megismétli, hogy Light=L=Kira (Killer, azaz gyilkos). Csak mindig másnak ülteti el a bogarat a fülébe, teljesen feleslegesen, mert a megoldást ez nem befolyásolja, ugyanis nem Light hibázik… Mindenki csak sejti, hogy Light a gyilkos, de nincs bizonyíték erre, és ez minden fejezetben elhangzik a nyolcadik kötettől, de előtte is már utalgattak arra, hogy sejtik, ki a gyilkos, de akkor még eltörpült a cselekmény mellett.
SPOILEREK VÉGE
A történet a végére annyira erőltetetté vált, és annyira túl lett írva, hogy már nem is kerestem a logikai hibákat benne, mert lehetetlen lenne megtalálni, pedig biztos van. Nagyon fárasztó és unalmas olvasmány lett, és a végén számomra teljesen elmaradt a katarzis. Bonyolult és hűdehajde befejezést akartak elénk rakni, de szerintem ötlettelen, és túlságosan direkt lett.
Az a baj, hogy pont ezek miatt nem olvasok mangát. Számomra mind ugyanolyan (bocs), kivéve a Trigunt, mert az továbbra is az évente egyszer el kell olvasni kategória. A Death Note végén már jobban törődtek a karakterek lányos kinézetével, mint a sztorival, és ez már komolyan zavaró volt. Szájbarágós, direkt és unalmas lett, pedig hihetetlen jól indult, és a közepéig tök jó úton haladt. A rajzai egyébként zsenik, de ezernyolcszáz oldal után mindegyik ugyanolyannak hat.
Összességében egy csalódott hangvételű vélemény született ismét. Van egy mondás, hogy nem a cél, hanem az odáig vezető út a lényeges. Ennél a sorozatnál szerintem ez sem igaz.
Bélu
A Spawn Armageddon sztorija után nem gondoltam volna, hogy lesz még egy olyan kötet, ami talán megütheti azt a mércét. Oké, rajzban a 25. kötet meg sem közelíti, viszont némelyik panel gyönyörű, és a történetvezetés is egyre jobban nélkülözi az üresjáratokat. A korábbi kötetekben ugyanis sokszor ugyanoda lyukadt ki a történet fonala, és önismétlésbe torkollott (már olyan mértékben, hogy a panelek is ismétlődtek).
Jim sztorija szépen halad tovább a medrében, a karakter emberi oldala és az árnyas Spawn is szépen kimunkálásra kerül. Oké, néhány újrahasznosított alak is szerepet kap, de csak töltelékként, de ezúttal nem volt zavaró a dolog.
Kicsit Jim emberi oldala és az ottani szereplők, a barátai elég laposak, bár a Bohóc ott is szolgáltat némi iszonyatos fordulatot, azok tetszettek. A Bohóc továbbra is menő, bár talán az egyik legundorítóbb féreg, akit képregények oldalain láthattunk.
Regényekről viszonylag ritkán írunk bejegyzést, pedig mind a ketten szeretünk regényeket (is) olvasni. A közösségi finanszírozásból megvalósult Dobozvárosra 2022. októberben lehetett „előfizetni”, és több szempontból is geek cucc ez a gyönyörűen illusztrált könyv.
A regényben csodát csoda követ, Zalán Székláb mellett sok furcsaságnak lesz a szemtanúja, és annak ellenére, hogy az öreg kifejezetten megtiltja, hogy Dobozvárosba menjen, mégis szülei kiszabadítására szövögeti tervét.
Gyerekkönyvnek aposztrofált mű ez, viszont néhány fejezet nálam átlépte egy gyerekkönyv erőszak, illetve realizmus szintjét. De az egész elolvasását követően inkább mondanám mégis annak. Bár aki ismeri a Mester műveit, pontosan tudja, hogy melankolikus, sokszor abszurd, és thrillerbe, horrorba fordulók. A könyv rajzai viszont egyáltalán nem ezt hangsúlyozzák. A történet sokszor King Setét Torony című regényfolyamának egy-egy részéhez hasonlított, ott is történtek viszonylag abszurd dolgok, amik semmilyen módon nem kerülnek megmagyarázásra, mert minek is. Egyszerűen úgy van, és kész. Lépjünk túl rajta.
Beindult a képregényes nagyüzemi olvasás. Megembereltem magam, és most már rendesen írok is, nem csak olvasom az Usagit, mert ahhoz van kedvem. A mai alanyunk a 2021-ben megjelent Dracula rendezői kiadása, vagy mi. A képregény fekete-fehér változata ugyanis tartalmaz egy csomó plusz tartalmat az „egyszerű” színeshez képest.
Jonathan Harker ügyvédbojtár főnöke utasítására indul Erdélybe néhány száz évre rá, hogy segítse a gazdag erdélyi nemes ingatlanvásárlását, azonban hamarosan belekeveredik élete legnagyobb harcába. Vlad ugyanis Jonathan szerelmében elhunyt hitvesét látja, és meg akarja szerezni háremébe.
Egyetlen füzetnyi képregényről bejegyzést írni lehetetlen feladatnak tűnhet, de azért én mégis megpróbálom. A Predator (Alien/AvP) univerzum már számtalanszor bizonyította, hogy egyetlen füzet is tud hatalmasat ütni, és hogy bárkinek meg lehet adni az esélyt, hogy ehhez a világhoz hozzátegyen, mivel hatalmas lehetőségeket tartogat. Jó, ha engem kérnének fel, hogy rajzoljak ilyen képregényt, finoman visszautasítanám. Esetleg ha írásról lenne szó…
Elég sok Predator képregény egyfajta társadalomkritikaként működik, és valamennyire a fogoly is egy ilyen darab. Igazából simán olvastam volna tovább, de kerek egész, egyáltalán nem érződik rajta a terjedelmi korlát. Értem itt ez alatt, hogy elhangozhatott a kiadónál, hogy „Gordon, Dean, izé, egy füzetnyi predatoros képregény kellene most!” Amire az alkotók ennyit válaszolhattak: „Csak? Egye fene, csináljuk!” Megcsinálták. Rohadt jól néz ki a végeredmény, és tényleg szórakoztató darab.
Furcsa ötletnek tűnhet egy olyan könyvről írni, ami képregényekről szól. Bayer Antal régóta a hazai képregényes szcéna egyik doyenje, akivel számos eseményen lehet találkozni, beszélgetni. És természetesen lehet a saját (Nero Blanco Comix) kiadványaiból is vásárolni, aminek nagyon örül. Szoktam is tőle vásárolni.
Bayer a hazai képregénykiadás történetét a kezdetektől, az „átkostól” mutatja be, amikor lényegében monopolizálták a képregényalkotást és kiadást, majd szépen fokozatosan a szabad piac kialakulásának és a hazai „műhelyek” tevékenységének szentel kiemelt figyelmet. Nagyon örülök, hogy azért elég sok említett alkotóval sikerült már találkozni egy-egy eseményen. Ezen kívül a képregénykiadás problémáiról és az alternatív beszerzési lehetőségekről is ejt néhány szót.
Pádár Ádám és Szebeni Péter neve említésre került a kötetben többször is, viszont kimaradt a Céltalan című képregényük a felsorolásból. Ez a kötet volt az, ami a magyar képregények iránti érdeklődésemet felkeltette. Szerencsére Péter Testvérek című képregényét is sikerült beszerezni, ami minden újabb olvasással újabb értelmet nyer.
A mai képregénybemutatóm ismételten csalódott hangvételű lehetne, ha nem gondoltam volna már előre, hogy megint egy „giga-trash” cucc került a kezembe. Paul Jenkins író 2001-ben megjelent Overkill című képregénye egy crossover, Witchblade, Darkness, Alien és Predator is van benne, esetleg még elfért volna benne egy Batman, Terminátor vagy Halál bíró. De simán céltalan ezek nélkül is.
Ha Ti se értitek, mi a fene folyik itt, azt megértem. A nyúzott hullákért az éppen aktuális Predator a felelős, akinek olyan kevés esélye van két hősünkkel szemben, mint hóembernek a szaunában, de azért erőltetjük. Hogy ezek az idegen lények hogy kerültek a Földre, ne is firtassuk, szerintem az író maga sem tudja. Minden fuck-ra jut egy kézlevágás, vagy felnégyelés, és kész is a tökéletes történet. Ja, nem. Az a baj, hogy ennyi erővel tényleg bárkit összeereszthetnénk egy arénában, és nézzük meg, ki végez a másikkal előbb.