Utóbbi hetek-hónapok nem éppen úgy alakultak, ahogy azt az ember szeretné. Így eléggé átalakultak a napok, az élet, minden. Ha jól számolom, az utóbbi hetekben csak egy képregényes kötet került a kezeim közé, de az legalább jelentős, mindenében. A C.S.A. Comics gondozásában megjelent Tex Classic második kötete már ránézésre is egy impozáns darab, olyan igazi polcon nézegetős-simogatós, de azért gyakran kézbe is vehető kiadvány. (Amikor ezeket a sorokat írom, már zajlik a 18. Képregényfesztivál, bár az utolsó napja lesz az igazi. És remélem, sokan beszerezték a harmadik kötetet is.)

Texről már beszéltünk, egy másik sorozat kapcsán, 2021 novemberében. Szóval nem mennék vissza a kezdetekig, bármennyire is adná magát a dolog. Csak annyira, hogy: aki szerette/szereti a westernt, a cowboyos-indiános könyveket, az ne agyaljon sokáig, Tex pont neki való. Szóval: van ez a 300 példányban megjelent kötet, 368 oldalon. Két teljes sztorit tartalmaz, Gian Luigi Bonelli történeteit, Aurelio Galleppini rajzaival. Ezek igazi klasszikus Tex-ek a hatvanas évek környékéről, így a feeling is azt a kort tükrözi. De nem azon a fura, marvelesen szájbarágós, túlszövegelt módon, hanem szépen, Winnetou-s nosztalgikusan.

A "Navahó vér" ("Sangue Navajo") három fejezetben mesél. A fejezetek teljesen aránytalanok és egyenlőtlenek, szóval ez igazából lényegtelen, mégis leírtam. Mondjuk azért van így, mert eredetileg stripekben, csíkokban jelent meg, így nem volt 100%-osan kötött a fejezet. Bár nem sok Tex-et olvastam - vagy inkább: nem eleget! - de úgy érzem, kicsit eltér a régi főhőstől, de még nem olyan, mint a modernebb változata. Dióhéjban: egy fiatal navahókból álló kisebb csoport versenyre kel a vonattal, természetesen lóháton. Nem akarnak semmi rosszat, csak a tini vét hajtja őket, ahogy valamikor velünk is tette. A vonaton ezt páran félreértik, és bár semmilyen jel nem utal offenzív magatartásra, mégis rájuk lőnek. Amolyan tipikus western helyzet, amikor a rasszizmus felüti a fejét, és a "majd én megmutatom" emberek gondolkodás helyett cselekszenek. Sajnos a lövöldözés nem marad áldozatok nélkül, a törzsfőnök pedig azonnal bosszút forral. De Tex is törzsfőnök, és sokkal higgadtabb. Nem a bosszú, hanem az igazság, a jogos büntetés a célja. Viszont érintett a hadsereg, a politika, így a történet egyre bonyolultabb. Remek sztori.

A "Pikk ász" ("L'Asso di Picche") kicsit más. A fejezetek hossza itt is... valamilyen, itt is stripekből áll össze a dolog. Egy bűnbandát kell(ene) felszámolni, vagy legalább megpróbálni. A névjegyük természetesen a pikk ász, amit vagy az áldozatoknál találnak meg, vagy fenyegető üzenetként kapják meg az érintettek. Elsőre veszélyesnek, de megoldhatónak tűnik. Aztán kiderül, hogy nagyon veszélyes, de legalább mindent behálózó szervezetről van szó. Nagyon érdekes mellékszereplőket és -szálakat kapunk, ez is izgalmas és letehetetlen történet.

Nem szeretek "kötelező darab"-ozni, pedig most lehetne. Szóval nézzünk negatívumokat is. ;) A kötet nagy, vastag, de a borító kartonált, szóval vigyázni kell vele, mert nehéz, de enyhén sérülékeny. Kár lenne érte. Másrészt. Ezek a régi sztorik - jelen esetben képregények, de jellemző ez több évtized filmjeire is - néha borzasztóan hosszúnak tűnnek, és talán azok is. A végkifejlet és a lezárás viszont egy-két oldalon megvan, így a katarzis elmarad, ezt ne keressük. Persze, le van kerekítve, de talán nem "ideális" módon. Ami még érdekes: Tex navahó főnök, de texasi ranger is, mégis sokszor túl egyszerűen ránt fegyvert és lövi le az éppen megjelenő valakit. Tudjuk, hogy az "rosszfiú", de. Hja, vadnyugat, ahogy azt filmekben láttuk.

Szóval nem kötelező darab, nagyjából 99%-osnak mondanám a "mennyire kell nekem ez a képregény?" skálán. ;)

Igazi rendes képregényboltban még nem sokszor jártam. Zágrábban egy kisebb helyiség adott helyt egynek, és Lisszabonban voltunk egy nagyobbacskában, viszont ott meg sajnos nem sok időt tölthettünk el. Talán még lesz alkalmam úgy istenesen igazi, rendes képregénybolthoz, ahova nem csak futva kell majd betérni. Addig itt vannak a következő képecskék.

Jó barátom Máté és felesége, a mindig mosolygós Erika először, de reméljük nem utoljára eljutottak a Nagy Almába. Sajnos engem nem vittek magukkal, de Máté gondolt rám, és útjuk során megejtettek egy igazi amerikai képregényboltot is, ahol lőttek jónéhány képet, és nem mellesleg hoztak pár pofás képregényt is.

Nekünk, kelet-európai geekoknak viszonylag szokatlan látványt nyújt a fantasztikus helyszín. Mondjuk ki, ez lehet számunkra a Kánaán. A bolt két emeletes, nem csak képregényeknek, de rengeteg akciófigurának is otthont ad. Legalábbis ideiglenesen, amíg szerető gazdára nem találnak. Néhány dolláros daraboktól egészen a több ezer dollárosokig volt ott minden.

Amúgy a képeken egyetlen egy cucc volt „nem eladó”, az pedig Mjölnir volt. De hát van itt minden, csak győzze az ember pénztárcával. Nem egy ilyen szakadt használt pöröly a legnagyobb álmunk (na jó, lehet, elfogadnám, ha utánam vágnák).

Nyilvánvaló, hogy minden tetszik, amit a képeken láthatunk, de talán, amin egyből megakadt a szemem, az a Ralph McQuarrie concept art-jából készült Kenner Retro figurának álcázott Gentle Giant Luke Skywalker. De gondolom mindenkinek más darabokra fájna a foga. Mondjuk azokra a teknőcökre? Vagy valami Marveles képregényes szépségre?

Azért van néhány füzet itt dobozolva, amit rendesen lehetne pörgetni, hogy aztán egyetlen darabot se vegyünk meg belőle :D

Remélem mindenkinek tetszenek a képek egy igazi amerikai képregényboltból. Szerintem brutális jók lettek.

Bélu

Ez a város bűnös. Bűne, az élet. Az ítélet, halál.

Mega City-1 életébe párszor már belerondítottak az alternatív univerzumból érkező Sötét bírók. Halál, Félelem, Tűz és Mortis négyen kegyetlen ellenfelei kedvenc bíróinknak. Egy olyan világból érkeztek, ahol már minden életet kiirtottak, mert számukra minden bűn magából az életből fakad. Ha nincs élet, bűn sincs. Elég extrém nézet.

Elég sok Halál bírós képregényem van, talán mind közül a legkedvencebb a Brian Bolland által rajzolt első változat. John Wagner, Dredd apukája elég sok ilyen történetet írt, viszont az utóbbi időszakban kicsit túl lett tolva a karakter. Nincs igazából sok értelme szerintem halhatatlan lényeket alkotni, csak ha rendesen meg lehet őket ölni. :D

Dredd és Anderson jól elnáspángolják a brancsot minden alkalommal, mivel a lelküket kell kiszedni a testükből, hogy ne tudjanak ártani. Jó, néhány kisebb csavar azért elfért a történetekben. Hiába van ellenük meg a fegyver (Anderson pszi képessége), nem tanulnak, és mindig visszavágynak a Földre tömegmészárolni.

Talán a legelvetemültebb sztori az, amikor az űrbe száműzik őket, viszont egy épp arra járó űrhajó felszedi őket véletlenül. Ha eleve tudod, hogy az adott történetben mindenki meg fog halni, az kevésbé teszi izgalmassá (ilyen például a Dark Justice második része, ahol egy egész kolóniát pucolnak ki, ahol egyetlen pszi bíró sem élt, így garantált volt a szórakozás). De volt, hogy haldoklókat szálltak meg, és a hullaházban ébredtek fel ezek a rusnya szörnyek. Igen morbid ötletek születtek már a főszereplésükkel. De semmi sem változtat a tényen, hogy ők a Dredd univerzum Rakéta csapata, csak sokkal több embert öltek meg.

Azért hogy ne érje szó a ház elejét, a Necropolist kiemelném, ami talán az egyik legeslegjobb Dredd történet. Itt, mivel Dredd éppen az elátkozott földön bandázik a mutánsokkal, a túlvilági édesnégyes elfoglalja Mega City-1-et, igazi Necropolisszá változtatva. Dredd Anderson hívására tér vissza (Anderson kómában van, mert tudják, hogy csak ő mentheti meg a világot tőlük), de amire a város határához ér, benn már mindenki mindenkit lő, a horrobírók pedig az ifjoncokat üldözik sziszegve. Persze Dredd megoldja a dolgot, de rengeteg látványos hentelést nézhetünk végig Carlos Ezquerra rajzain. Természetesen ez is a polcon van.

Az apropója a mai cikknek, hogy Dreddel együtt Halál bíró és Félelem is érkezett a múltkor, már itt vannak a spájzban, vagyis a polcon. A 10 centi magasságú minifigurákkal továbbra sem tudok betelni. Tetszenek az apró részletek, és Félelem bírón a lánc, ami fémből van. Igazából, hogy ilyen picik, még inkább vonzóvá teszi őket, mert nem foglalnak sok helyet.

Halál bíró érzékien tudna fogni egy kitépett emberi szívet a kezében, ha kiszedném az izokockájából. Nehogy aztán itt elkezdjen nekem hangoskodni… De úgy gondolom, hogy az ilyen „játékok” igazán csak úgy őrizhetik meg az értéküket, ha dobozban maradnak.

Kaptok néhány képet a figurákról és néhány oldalt Halál bíró első képregényes megjelenéséről. Brian Bolland rajzai zseniálisak.

Bélu

Éppen itt az ideje, hogy végre egy alaposabb beszámolót olvassatok, mivel már több, mint egy hete nem volt ilyen itt a blogon. A Szegedi Képregénybörzén úgy esett, hogy Váradi Gáborral, az X-Embörök egyik alkotójával ültünk egymás mellett, és végigdumáltuk a napot mindenféléről.

Régóta követem az X-Embörök facebook oldalát, viszont a képregényt még nem volt alkalmam olvasni. Pedig kinyitva ismerős arcok tárulnak az olvasó elé, és paródiát ígér. Egy-két paródiaképregénnyel már találkoztam, de egyik sem fogott meg nagyon. Vagy, mert nem értettem a különböző utalásokat, vagy, mert nagyon rossz a humorom. Vagy minimum sajátos. Az X-Men az utóbbi időben az egyik kedvenc képregényemmé vált, a főbb karaktereket már ismerem, szóval bátran kezdtem neki az X-Emböröknek is. Így, szögediesen.

A képregény magyar földre helyezi az amerikai mutáns álmot. Budapest és Szeged a két fő helyszín, amik közül Szeged közel áll hozzám, a néhány röpke egyetemi évem miatt. És azt kell mondanom, totál eltalálták a szegedi helyszíneket a srácok.

Az alkotókat az X-Men inspirálta, igazuk is van. Magyar rajongó füzetébe magyar mutánst! Vagy valami ilyesmi. Egy biztos, komolyan kell venni a paródiát.

A füzetek elején és végén a szerzők jegyzeteit olvashatjuk, de a képregény olvasása közben is oda kell figyelnünk mindenre, mert telis-tele van utalásokkal. Ez a képregény nem a lusta emberek sportja. A helyszíneken felül filmek, zenék, műalkotások, magyar történelmi személyiségek jelennek meg tőlük szokatlan módon.

A történet szereplői közül senki sem normális, az alkotók – az olvasón kívül – mindenkiből hülyét csinálnak. Talán nem is csodálkozunk, hogy magyar viszonyok között meg köll kicsit (nagyon) bolondulni.

A történet elején különböző mutáns kompániák kezdeményeit ismerhetjük meg, összesen három csapatot. Egyeseknek civil munkája van, mások a budapesti aluljárókban „ittapirosoznak”, míg valaki éppen diliházban tölti előnyugdíjas éveit. Xavér Károly és bandája, azaz az X-Embörök, Mágnesvas és a pereputtya, és a rejtélyes Baljós úr és csatlósai várnak arra, hogy egy monumentális összecsapásban mérjék össze erejüket. Mágnesvas tervei szerint meghódítaná a világot, de legalább Szegedet, Baljós Úr segítené őt a háttérből, miközben az X-ek természetesen meg akarják akadályozni a vérontást és a lázadást. Kivéve Torkosborzot, mert ő csak be szeretne rúgni egyszer úgy istenigazából.

A képregény nagyon pihent. Minden oldalon van egy olyan poén, amire simán lenyomsz egy „facepalmot”. Elég gyakran azt gondoltam, hogy ehhez eléggé elborultnak kell lenni. Az ilyen történetek olvasásához megfelelő hangulat kell. Nekem összességében bejött. Ja és az utolsó füzetben van egy nagyon jó időutazós csavar, ami kifejezetten tetszett (pedig gyűlölöm az időutazós történeteket).

Néhány pihent poént azért megemlítenék. Eleve vicces, hogy Mágnesvas nagyúr a „B” tervnél kezdi a világuralmi tervének kidolgozását (majd áttér a „C” tervre, ami elég ergya, de mivel mindenki hülye, ezért sikerrel is járhat). Magyarhonban Xavér Károly kerekesszéke alól kilopják az egyik kereket, de szakszerűen kitámasztják téglával. Egy jól kivitelezett kényszervallatás alkalmával az X-Embörök vízbe fojtogatják a Békaembert, aki természetesen ilyen módon nem tesz vallomást. És még sok más elborult ötlet. Az első három füzetben sorra érik egymást a hasonló humorbonbonok, gag-ek. A poénok a kép és a szöveg együtthatásából alakulnak ki sokszor, szerintem így még ütősebbek.

Az X-ek eléggé szókimondók, és mindenféle politikai korrektséget nélkülöznek a megnyilvánulásaik. Ezt érdemes figyelembe venni az olvasás megkezdése előtt.

A képregény rajzai mily meglepő, paródiaszerűek, viszont következetesek, minden karaktert jól fel lehet ismerni rajtuk. A borítók közül szerintem az ötödik sikerült a legjobban, amin Baljós úr kacsint. Baljós úr és Éjmászó minden rajzon nagyon jól néz ki, kicsit az az érzésem támadt, hogy direkt üt el ezeknek a karaktereknek az ábrázolásmódja a többiekéhez képest. A többiek vigyorognak sokszor, mint a tejbetök, egyáltalán nem vehetők komolyan, viszont ezek ketten…

Gábor elmesélte, hogy a képregény nyomdai kivitelezésével nem volt megelégedve, már ami a színeket illeti. Sok helyen tényleg elég sötétek lettek az oldalak, de eredetileg más képet mutattak volna ezek. Talán ha elfogynak a meglévő füzetek, és készül egy újrakiadás, vagy a Nagyon Nagy Kiadás… Amúgy a füzetek nagyon jó minőségű, vastag papírra lettek nyomtatva. Füzetben ilyet ritkán láthatunk.

A képregény alkotói Rozgonyi Zalán, Szabó Gergő és Váradi Gábor.

Ha olvasnátok a magyar mutánsokról, keressétek az X-Embörök facebook oldalát.

Korlátozott számban még kaphatók a képregények, a különszámokkal együtt.

Ja, a Baromfivész című kétfüzetes sztori is olvasásra vár még. Hamarosan arról is lesz egy kis ajánló.

Végezetül álljon itt egy idézet:

„- Na, mi a pálya, Prof? Megint veszélyben a világ, és csak az X-Embörök segíthetnek?
- Úgy valahogy.
- És a fiúk egy hajítófát sem érnek nélkülem.
- Jómagam inkább úgy fogalmaztam volna, hogy szart se.”

Bélu

Immáron lassan két éve, hogy beharangoztam a Dredd bíró figurák érkezését egy bejegyzésben. Egy csöppet várni kellett rájuk, de már itt is vannak. Elég ritkán jelenik meg a témában figura, szóval amint van rá lehetőség, le kell rájuk csapni gyorsan.

Kezdjük ebben a kis szösszenetben a Dredd figurával. A figurát nem bontottam ki, így készítettem róla képeket, viszont csak a legjobban sikerülteket teszem fel. Minden figura elég nehezen fotózható, ha műanyag cellájában raboskodik, mert az visszaveri a fényt, nehezebben kivehető benne. Viszont szerintem csak így őrzik meg igazán az értéküket, ezért az ilyeneket nem szoktam kibontani. Élőben jobban mutat, sőt. Azért egy stock fotót még mellékelek róla.

Anno elmondtam, hogy ezek a figurák nagyon jól néznek, már ami a prototípusokat illeti. És nincs ez másként a kézbe kapott Dredd figurával sem. 1/18-as méretaránya (10 centis kb.), ennek ellenére rendkívül kidolgozott. Dredd mogorva arckifejezése nagyon hatásos, de a figura minden pocikája részletesen ki van dolgozva. Igazából hihetetlen, mennyire igényes munka, mert ilyen kicsiben azt hittem, ez a minőség lehetetlen. Azt gondoltam, hogy a prototípusok látványvilágát nem tudják hozni, azok amúgy is általában csak „illusztráció” szintjét ütik meg, sokszor a végleges termék megvalósítása jelentősen elüt ezektől.

Józsin a Dredd plecsnitől kezdve a vállán lévő hatalmas elemeken keresztül az övének kis sasos csatjáig minden elem rendben van. A figurához két fegyverforgató csere kezet is kapunk, amikbe bele lehet illeszteni a Lawgivert és az alu testápolót. Alu, mert a fa már kiment a divatból. Egyébként egy frankó kis talapzat is látszik a háta mögött, valami ronda mélyesztett csontvázas mintával. Végülis… többszöri atomtámadás után imitt-amott marad egy-két ilyen az ember lába alatt. Dredd talpa ki van lyukasztva egy helyen, a talapzatra az azon felhelyezett pöcök segítségével lehet ráhelyezni, mint mondjuk az ilyen méretű SW figuráknál is megszokhattuk.

Jól mutat ebben a Dredd jelvényes hátlapos dobozban, és ott is marad az izo kockájában. De esküszöm, hogy naponta leveszem nézegetni.

A figurát Tóth Zetor Zolitól szereztem be ezúttal.

És ez itt a nem reklám helye. Ezen a linken elérhető a cucc.

Dredd rajongóknak érdemes lehet rákukkantani. Nekem nagyon bejött a mini Joseph.

A Cable Comics facebookja meg ezen a linken elérhető.

„I am the law!”

Bélu

A héten megcsodálhattuk a Mandalóri – de furcsa ezt így leírni – évadzáró részét. Mivel eddig nem volt Star Wars sorozattal kapcsolatban semmiféle élménybeszámoló, így adta magát a téma. Az utóbbi idők streaming csődületében én csak néhány sorozatot követek, ezek közül az egyik Din Djarin kalandja a mélynövésű zöld Gizmoval, a másik meg a cseppet sem erőszakos The Boys.

Úgy érzem, hogy a sorozatnak az egyik alapvető hibája az epizodikussága, gondolok itt arra, hogy egy-egy részben a fő szál alig halad előre, miközben a főhőseink mellékküldetéseket teljesítenek. Ez a számomra számítógépes szerepjátékokból ismert dolog egy sorozatnál nagyon szembeötlő, és arra enged következtetni, hogy nagyon az időt akarják húzni egy-egy résszel. Mando ide megy, oda megy, kisebb feladatokat teljesít, és vagy lesz valami, vagy nem.

A két évadzáró részen kívül a birodalmi tudós és az áruló csillagtutajos csajról szóló rész tetszett talán a legjobban, a többi eléggé az érdektelenség felé haladt. Vegyük mindjárt a sokaknak nem tetsző, Jack Black és Lizzo mellékszereplésével operáló részt, ami egyrészt egész paródiaszerű lett, másrészt Mando itt is egy NPC által adott küldetést old meg, hogy a szakadár mandaloriakhoz engedjék. Ezen az epizódon Jack Black és Christopher Lloyd tehetsége sem segített.

Az évadzáró két részt nézve viszont arra jutottam, hogy talán megéri a várakozást, a töltelékrészek bámulását, ha ilyet is tudnak. Talán azok is lehetnének egy csöppet szórakoztatóbbak, és egy mellékküldetésnél bonyolultabbak. Nem tudom, hogy kicsit a nézőt nézik hülyének, vagy a készítők agya nem jut tovább ezen a sémán, de még egy évadon keresztül ez már kevéske lesz.

És akkor most a SPOILEREK jönnek…

Az utolsó két rész egy pillanatig sem volt unalmas. A látványvilág, a cselekmény, végig pörgött, és kifejezetten tetszett a gárdisták megjelenése, a csaták, a párbajok, és az, ahogy Grogu végre magára talált, így már egyáltalán nem igaz rá, hogy csak azért kellett beletenni a sorozatba, mert kellett a cukiságfaktor. Nálam már ő több. Egyedül Paz halála hagyott bennem hiányérzetet, mert ott én mást öltem volna meg, de akkor vége lett volna a sorozatnak. :D

SPOILEREK VÉGE

Miért nem lehet a sorozat minden része ilyen, mint a legutóbbi két rész? Mert így is megnézzük. Az biztos, hogy van Star Wars a Skywalkereken és a Jediken túl is, és nyilvánvalóan számtalan feltérképezetlen idegen világot számlálhat a messzi-messzi galaxis. Azért egy-két fénykardozást, vagy kicsit több vibropengézést elbírt volna a lelki világom. De ez én vagyok. Az utolsó két rész pazar volt, na.

„This is the Way!”

Ja és hamarosan Ahsoka is jön, Thrawn admirálissal. Nagyon-nagyon-nagyon várom.

Bélu

Marvel Olvasónaplóm 10. jubileumi részében Neil Gaiman és Andy Kubert képregényét hoztam el nektek. Ez az 1602, ami az NMK 47. részeként jelent meg itthon (mára már a Fumaxnál is kijött egy újabb kiadás). Érdekes adalék, hogy a kötet elején a magyar változat munkatársait nem sikerült feltüntetni, amit a nem túl igényes fordítói munka miatt kockáztatott leégést elkerülendő teljesen indokoltnak látok.

A Marvel számtalan világot és univerzumot számlál, amelyek közül az egyikben az Erzsébet-kori Angliában okoz kalamajkát egy rejtélyes idegen érkezése. 15 évvel a képregény fő eseményszála előtt ugyanis egy kapun át…

A képregényben Jakab skót király (későbbi II. Jakab angol király), Erzsébet királynő titokminisztere, Nicolas Fury, és az inkvizíció kerül egymással szembe, miközben Strange doktor, a királynő orvosa (titokban mágusa) próbálja megakadályozni a világok megsemmisülését. Ja és a templomosok kincsét is meg akarják szerezni, amiről senki sem tudja, mi is valójában. Ez bonyolultnak hangzik? Talán az is kicsit. A 8 részes képregényben rengeteg fordulatot sikerült elrejteni, egy percig sem unatkozik az olvasó.

Az újraértelmezett Marvel karakterek garmadájával találkozhatunk, akiket boszorkányként üldöznek, és az új világból segítségért visszaérkezett Virginia Dare Marvelesített változata is tiszteletét teszi. Ez nem az Újvilág, hanem az amerikai kontinens,  ugyanis Virginia volt az első, Amerikában született angol telepes gyermek, a Roanoke-i kolónia egyik lakója, viszont itt másfajta fordulatot vesz a legendája (eredetileg, amikor nagyapja visszatér Angliából, ahonnan nem kapott segítséget a kolónia fenntartásához, már nem találta meg a telepeseket… az őslakosok vagy kiirtották, vagy asszimilálták őket, ezt utóbb már nem lehetett megállapítani).

Virginia karaktere nekem nagyon tetszett, szeretek az ilyesmiknek utánaolvasni. Itt a Rojhaz nevű, gyanúsan tejfölhajú indián barátja vigyáz rá, így a történelem megváltozni látszik. Megváltozotta vala, ahogyan talán Sheldon Cooper mondaná.

Gaiman meg meri lépni azt, amit sok más képregényben nem mernek, simán kinyír főszereplőket, ha kell. Nyilván, ez valamennyire tét nélküli, egy alternatív világban játszódó történet, de mégis… Egyesek igen rondán végzik, és ezt meg is mutatják nekünk.

A képregényben máglyán elégetés, várbörtönben kiéheztetés, álló fülkében alvásmegvonással kínzás, lefejezés, fejek karóba tűzése is megjelenik, ami igen meghökkentő és ezeken a rajzokon rendkívül hatásos.

Kubert rajzai fenomenálisak. Illik ehhez a világhoz, ismerős, de mégis új karakterábrázolás jellemzi. Sok rejtett poén éppen a rajzoknak köszönhető, mivel az olvasó is valamennyire csak a szereplők szemével lát. Nem tudom máshogy megfogalmazni. Ezt olvasni kell. A hátterekkel sem szórakozik, alig van kitöltetlen területe a paneleknek.

A képregény NMK-béli megvalósítása hagy némi kívánnivalót maga után, főleg, ami a fordítást és beírást illeti. Sok helyen mondatközi, vagy mondatvégi írásjel-elírást, egy-két alkalommal teljesen értelmetlen mondatot is lehet olvasni, mintha a google translate éppen bugot kapott volna munka közben. Magyartalan volt, és igénytelen. Biztos vagyok benne, hogy ennél igényesebb kiadás jelent meg a Fumaxéknál.

Összességében az 1602 egy nagyon jó történet, nagyon jó rajzokkal, a Marvel képregények között az egyik Szent Grál nekem, a magyar változat hibái ellenére marad a polcon.

Bélu voltam, sziasztok!

Van egy pár marha jó darab a Nagy Marvel Képregénygyűjteményben, de talán a mostani tetszett a legjobban. Nem voltam soha egy nagy X-men-es, viszont mára ez már megváltozni látszik. A mutáns hősök nem minden sztorija tetszett maradéktalanul, de ez… Chris Claremont zsenialitását nem lehet überelni. És mi lenne a legkedvesebb X-men történetem, ha nem Claremont egyik, ha nem a legismertebb sztorija, amit John Byrne-nal közösen jegyeznek?

Ez a FŐNIX HALÁLA! Rohadt jó. Az NMK 53. száma egyébként (az Uncanny X-men 129-137. számait tartalmazza, 1980-ból).

A több, mint negyven éves képregények minden pillanata arany. Nem véletlen, hogy Claremont pályájának csúcsaként is emlegetik néhol. Ez a nyolc füzet fordulatos, nem túlírt, gyönyörű, és elspoilerezi a cselekményt a cím, mert ezt szeretjük. Eredetileg Dark Phoenix Sagaként emlegetik ezeket. Okés, sokan tudjátok, hogy Jean Grey nem éli túl a halált, de mégis. 

A képregény elején az X-ek jelet kapnak Cerebrotól két új mutáns megjelenéséről. Az egyik egy tinilány, Kitty Pride, aki totál összecsinálja magát, hogy az X-ek is és a Pokoltűz Klub is feni rá a fogát. Meg egy másik lányra, Káprázatra, a bárénekesnőre. De a két lányt csak csapdának használják, mert a fő céljuk nem az ő átállításuk a „rossz oldalra”.

A Pokoltűz Klub egy elit szervezet, aminek a belső körében Jason Wyngarde, alias Agymester világuralmi babérokat dédelget. Agymester beveszi magát Jean Grey tudatába, és folyamatos zaklatásainak hála előhozza belőle az állatot. A lány hiába próbál ellenállni, az erő fölé kerekedik, és megszületik a Sötét Főnix, aki tömegmészárlásba kezd.

A képregény rendkívül jól építkezik. Szépen egy fejfájásból kialakul lassan Jean Grey elmebetegsége. A lány két énje küzd egymással, és a jó sajnos elveszti a csatát. Egyébként egy nagyon jól felépített szerelmi szál húzódik Küklopsz és közte, ami még jobban hangsúlyozza a tragédiát. És mit ad isten, nem lehet megbocsátani a gaztetteket, amiket elkövetett. Ilyet is meg mertek lépni egy képregény lapjain? Nem alibizték el valami elcsapott jóvanazúggyal. Felvállalták, amit megkövetelt egy eposz.

Jean Grey, a Főnix élettörténete cseppet sem szájbarágósan, de éppen kellő részletességgel kerül magyarázatra, kezdve azzal, hogy ő is az X-men egyik alapító tagja volt Csodalányként. Látszik, hogy nagyon szerették az alkotók a karaktert, és méltó módon emelnek neki emléket ebben a történetben. Vége volt a konyhába zavart szuperhősnőknek, itt egy vérbeli amazon, akinek karaktere volt.

Szerintem, aki ezt a képregényt elolvassa, soha nem felejti el.

Bélu voltam! Sziasztok!