Nagyon vártam a magyar Tex második kötetét. Most már nem várom, mert megérkezett, és elolvastam. :) Régebben szenvedtem olaszul is vele, mert olyan igazi klasszikus western, amit az olaszok nagyon éreztek (és a mai napig működik). A fiatalabbak talán nem tudják, vagy nem értik, de aki legalább harmincas, az bőven kapott Bud Spencer és Terence Hill filmeket. És nemcsak nézte, hanem szerette is, sőt, a mai napig örül amikor a TV-ben fut valamelyik. Jobb esetben (vagy ki tudja?) már régebbi filmekbe is belekóstoltunk, és ilyen filmekben ismertünk meg hatalmas neveket. Például: John Wayne, Clint Eastwood, Charles Bronson, Gary Cooper, James Stewart, Henry Fonda, Charlton Heston, de nagyon hosszú a lista, mindenki tudná folytatni. Aztán ott volt még egy rakás legendás könyv: Az ezüst-tó kincse, Winnetou, Bőrharisnya, Az utolsó mohikán (és ez a lista is nyitott marad). Bevallom, bár ezek inkább ifjúsági regények, mégis szívesen veszem elő néha mostanában is őket. Bár eredetileg talán a nosztalgia vezérel, de utólag mindig kiderül, hogy most is jók, csak éppen mást látok bennük. Szóval: csak bátran!

Megint elkalandoztam, szóval: vissza Tex barátunkhoz! Próbálom rövidre fogni. Nagyon régóta nagyon népszerű saját hazájában (1948 óta!), a mai napig akár 200.000 példány is eladásra kerül a képregény egy új számából. Tex Willer, aki vadnyugati hős, de nemcsak nagyszerű cowboy, hanem navahó indián törzsfőnök is. Fia, Kit pedig félig indián. Lehetne ezt még ragozni, de inkább olvasni, megismerni kell a karaktert. Minden másra pedig ott van az internet. ;)

Ezúttal Tex Patagóniába megy, ám ezt könnyű kitalálni, hiszen ez a kötet alcíme is. Egy régi barátja kérésére történik mindez, aki Argentínában katonatiszt. Egy harminc fős indián társaságot foglyul ejtettek, és ebben hatalmas segítség lenne egy olyan ember, aki kitűnő lovas, tud bánni a fegyverekkel és az emberekkel, minden helyzetben feltalálja magát, nem forróvérrel, hanem logikusan értékeli át a helyzeteket, ismeri az indiánokat, sőt, közülük való. Nos, Tex ezt mindet tudja, de még ennél többet is. Egy felderítő csapat vezetője lesz a pampákon, és a csikósok nem feltétlenül örülnek, hogy egy jenki parancsolhat nekik. De nemcsak a csikósok, hanem a tisztek között is van bőven, aki másképp látja a világot. Az argentin vezetők, politikusok és a katonai vezetők is azt látnák jónak, ha a helyi indiánok csatlakoznának hozzájuk, felzárkóznának a fejlődésben, civilizációban, és így tovább. Persze az sem rossz, ha ezáltal hozzáférnek a földekhez, az erőforrásaikhoz, az embereikhez... Kemény politikai történet, ahol nem mindig könnyű eldönteni, mikor ki a jó vagy a rossz. Persze vannak kivételek, amikor egyértelmű. De valahol mindenkinek igaza van. Ízlésem és hangulatom szerint kicsit talán túl hosszúra sikeredett ez a "bevezető" rész, nagyon sok ténnyel, sötét jelenetekkel, katonák, indiánok, és kevés akció. Már majdnem feladtam, amikor egyszer csak felpörgött az egész. Elindul a felderítés, a kutatás, a nyomozás. Cselszövések, trükkök, csaták, közelharcok, megfigyelések - van itt minden! Ám a politika rányomja bélyegét a hadsereg működésére is. Az elvárások és a módszerek megváltoznak időközben, és a mi jenki cowboy-indiánunk nehéz döntés elé kerül. Mert ő segíteni ment, de a hatalom már másképp szeretné "bevezetni a civilizációt". Bárhogy is dönt, annak következménye lesz, és emberi életeket követel.

Ahogy már mondtam, nekem kicsit nehézkesen indul. A kötet nagyjából egy harmada inkább építkezés, szövegcentrikus, de utána nagyon beindul, jön az igazi "texes" akció. Kell az alapozás, mert ez nem a vadnyugat, nem igazán ismerjük ezt a dél-amerikai kort és helyzetet. Pedig sokban hasonlít az északihoz, de mégis más, nem árt megismerni. Tehát: érdemes belevágni, mert végül nagyon Tex lesz, és azt szeretjük!

Alan Moore. Mindenki szereti. Na jó, ez nem igaz. A sok pozitívum mellett sok negatívum is van. Legyünk rendes magyarok, nézzük a dolgok rossz oldalát! Sokan mondják, hogy hatásvadász. Van benne valami, de aki képregényeket ír, eleve egy kicsit így gondolkodik. Van egy (vagy több, vagy az ő esetében borzasztóan sok) gondolat, amelyet próbál megosztani a világgal. Teszi ezt néha úgy, mintha a világ nem is számítana. Nagy cégeknek is dolgozott, jól megírt szerződésekkel, és ezek - főleg manapság - különböző adaptációkat eredményeztek. Moore pedig mindig morog ezek miatt. Nem adja a nevét sem a filmekhez, sem a sorozatokhoz, hagyják őt békén! Valahol persze igaza van. Azt is mondják, hogy gyakran esik túlzásokba, túlírja a műveit. Nos... Igen.

Másrészt viszont neki köszönhetünk nagyon sok, itthon is kedvelt címet. Watchmen. V for Vendetta (V, mint vérbosszú). From Hell (A pokolból). The Ballad of Halo Jones (Halo Jones balladája). Batman: The Killing Joke (Batman: Gyilkos tréfa). The League of Extraordinary Gentlemen (Különleges Úriemberek Szövetsége). Swamp Thing. Violator (Violátor). Promethea. Lost Girls. És még tudnánk folytatni.

Hová akarok ezzel kilyukadni? Ha nem lenne okkultista és anarchista, azt mondanám: Isten éltesse sokáig! Így viszont maradjunk annyiban: a ma betöltött 68 év után még sok eredményes évet kívánunk neki!

Idén augusztusban adtuk hírét itt a blogon a 2021 októberi előrendelési lehetőségeknek. Köztük a 2000AD Kiadónál a Megatropolist is említettük. Kétféle jelent meg belőle, egy gyűjtői, 200 darabra limitált keményfedeles, és a „sima” keményfedeles, ami szintén dögös megjelenést kapott. Nos, akkor a limitáltat sikerült megrendelnem, mivel rákattantam az alternatív Dredd sztorinak ígéretére. Összesen 96 oldalnyi tartalmat kapunk, amiben 84 oldal maga a képregény, a többi vázlat, borítóterv, és hasonló finomságok.

Októberben meg is érkezett a várva várt Megatropolis kötet, sikerült a kiadónak a vámot okosban elintézni, lényegében az első emailtől a képregény megérkezéséig egy hét telt el. A képregény egy nagyalapos megjelenést kapott, a belső borítólap után egy matt papírra nyomott grafikán a sorszámozás mellett a készítők aláírása kapott helyet (erre nem számítottam).

A készítők Kenneth Niemand író és Dave Taylor rajzoló (a Dredd: Ghost Townból már ismertem) fantasztikus munkát végeztek. A történet egy alternatív Dredd univerzumban játszódik, csak éppenséggel mindenki kedvenc bírója nélkül. Egy ízig vérig noir képregényt kapott, aki erre befizetett. Vagyis inkább futurisztikus noirt? Inkább olyasmit.

Főszereplőink John Rico (valszeg Dredd és Rico karakterének összedolgozása) nyomozó és társai. Megatropolis hasonló cipőben jár, mint az általunk is ismert Mega City 1. A korrupció, a bűnözés hatalmas méreteket ölt, amivel a rendőrség nem igazán tud megbirkózni. A képregényben minden főbb Dredd karakter megjelenik, kicsit másképpen, mint ahogyan emlékezünk rájuk. Booth elnök (akinek az eredeti történetben az atomháborút köszönheti a világ) itt (korrupt?) polgármester, Hershey bíró egy oknyomozó újságíró, Anderson egy jósnő, Fargo egy visszavonult tudós, McGruder főbíró pedig egy tanácsos, aki a polgármesteri rangra feni a fogát. És még sokan mások is megjelennek több-kevesebb panel erejéig.

Az egész sztori a Hershey újságírónő megölésére tett kísérlettől indul ki, ami egy nagyobb esemény előszele. Ja, igen, előtte megöltek egy rendőrt is, de amúgy is egy féreg volt. Szóval Hersheyt megmenti egy rejtélyes alak, aki (sisakjában) nagyon hasonlít a mi Dreddünkre, és kinyír egy halom korrupt zsarut. Emiatt törvényenkívülivé válik.

Most SPOILEREK következnek, ha esetleg valaki érezné az ingerenciát, hogy megrendelje esetleg a kötetet.

Fargo, a tudós, robotokat épít hobbiszinten, és a robot Dredd is neki „dolgozik”, szóval egy komoly összeesküvés van kibontakozóban Booth elnök khm polgármester ellen. Dredd, amikor rádöbben, hogy törvényenkívülivé vált (felteszi a kérdést: I’m not the law?), átadja magát a rendőrségnek, akik szitává lövik.

SPOILER VÉGE.

Vége az első könyvnek. Szóval ez még folytatást fog kapni, és nagyon remélem, hogy lesz legalább ilyen jó, mint az első volt. Egy limitáltra ismét megpróbálok majd befizetni.

Bélu voltam, sziasztok!

Néha az ember kevés képregényt vesz magához a hosszú hétvégén, így jártam én is. Miután október utolsó hétvégéjén elolvastam (ismét) a Halo Jones Balladáját, elkezdtem kutakodni a google drive-omon, ugyanis Tibivel rengeteg képregényt boltoltunk meg egymással az évek folyamán, hátha találok ott valamit. A mai alanyom a 2000AD Kiadó által a koronavírusjárvány kitörésekor ingyenessé tett képregény, amit ezalatt az egy év alatt elfelejtettem. Ez a Rogue Trooper, a 2000AD G.I. Joe-ja.

A Rogue Trooper egy Nu-Earth (Új-Föld) nevű bolygón játszódik, ahol egy háborúban sikerült a bolygót tönkre tennünk, a légkör szennyezett, csak védőruházatban lehet a felszínre menni. Lehet majd a régi Föld is hamarosan így jár, ha nem vigyázunk rá eléggé…

A Rogue Trooper egy G.I.-ként megnevezett különleges harci alakulat tagja volt, de itt a szónak „genetikai gyalogoskatona” a jelentése, egy speciálisan a bolygó életkörülményeihez létrehozott különleges katona. A háborúban két oldal, a nácikhoz hasonlatos Nort és a szövetségesek megtestesülése, azaz Dél, „Southers” áll egymással szemben. Rouge a déliek találmánya, és tartogat némi meglepetést az ürge:

„Senki sem akar meghalni. Habár néha, az alternatíváját is nehéz elviselni. A halálban talán békére lelhetünk. De némelyikünknek a halál nem a vég.”

A G.I. osztagot egy árulónak hála lemészárolják, csak egyetlen katona éli túl a mészárlást, ő pedig a főszereplőnk. Szakadárrá válik, aki mindkét oldalt ugyanúgy gyepálja, és mindenki retteg tőle, mert még sincs egyedül.

Vele van „G”, „H” és „B”. Gunnar, Helm és Bagman mind egy-egy korábbi Trooper lelkei/személyiségei mikrochipekre (biochip) letöltve, és „R” puskájába, sisakjába és táskájába helyezve. Kapcsolatban állnak a hordozójukkal, és segítik a harcokban.

A képregény lapjain egy igen véres háború elevenedik meg. Még a holtakat is reanimálják, és bevetik, ugyanis az a háború egyetlen erőforrása, ami sosem fogy el, csak szaporodik, de van itt hallucináció képében mindent bekebelező óriás dagadék is. A képregényt eredetileg Gery Finley-Day és Gordon Rennie írta, de amiket én olvastam, azokat éppen Guy Adams írta, akinek a Hope képregénysorozatot is köszönhetjük. A rajzokért a Watchmennel világhírnévre szert tevő Dave Gibbons (is) felelt.

Érdekes hangulatú képregény a Rogue Trooper, egy igazi háborús eposz, hihetetlen képi világgal, és fekete humorral. Emlékezetes, amikor a három chip egymással beszélget, hogy mi lesz, ha „R” meghal, mert akkor ők is besz…pják. :D

Szóval lehet olvasni ilyet is.

Bélu voltam, sziasztok!

Kicsit több, mint 3 éve veszítette el a képregénytársadalom a számomra legkedvesebb rajzolt bíró édesapját, aki 74 éve viszont pont ezen a napon (november 12-én) született Zaragozában. Ez egy jó kis összetett mondat volt, de üsse kavics. Tudjátok Ti már, hogy kire is gondoltam.

Ő Ezquerra bíró, vagyis a zseniális Carlos Ezquerra, a 2000AD képregénykiadó egyik legkiemelkedőbb alakja, Dredd egyik apukája, és rajzolója.

Ezquerra kalandos életútjából csak a korai éveket szeretném kiemelni, abból is a szerintem legérdekesebb sztorit. Ugyanis a 2000AD-nál a közös munka nem igazán olyan szellemben működött, ahogyan azt mi elképzelnénk, egy ilyen sikeres alkotógárdánál.

Ezquerra eleinte westernt és háborús történeteket rajzolt még a spanyol piacra, viszont az angol képregénykiadók is nagyon ki voltak éhezve a spanyol rajzolók munkáira, ezért Londonba költözött családjával.

Nem kellett sokat várni, a hetvenes évek elején Pat Mills és John Wagner levadászták maguknak a spanyol srácot. Dredd bíró karakterét ő álmodta meg, és habár eleinte John Wagnert nem, de Pat Millst meggyőzte, hogy sikerre vihetik a jövő bírájának történetét. Tudjuk, hogy ez sikerült. Ezquerra nevéhez olyan történetek fűződnek, mint a Necropolis (uh, az brutális cucc), vagy az Apocalypse War (édes istenem mekkora sztori az), a Judgement Day, vagy az Origins (már megint szóba kerül…), csak hogy a leghíresebb képregényeit említsük.

Carlos mester rajzolta ’78-’88 között Strontium Dog képregényeit is, aki a jövőben élő fejvadász muti, ismerhetjük őt a Fekete Fehér Kockás lapjairól. De láttátok már itt az oldal történetében az Al’s baby képregényt, ami szintén a mester munkája, ami a rajzokat illeti. De ne menjünk messzire, mert rajzolt Durham Red-et is (ő a Strontium Bitch, aki szintén egy muti, csak vámpír képességekkel).

Sokan rajzoltak Dreddet, és mind-mind különlegesnek mondhatók. Carlos Ezquerra rajzai mind közül felismerhetőek. De ha csak ránézek egy képregény borítójára, már tudom, hogy ez a spanyol mester munkája. Hihetetlen részletgazdag, humoros, karakteres rajzok ezek, bármelyik történetfolyamba lapozol bele, az ő rajzai bárhol szemet szúrnak. Terhes férfiak, az Elátkozott Földön nőből férfivá mutálódott főbíró, atomfelhőbe néző építőmunkások, kalandok földön, vízen, levegőben, légüres térben.

Ő volt Carlos Ezquerra. Nyugodjék Békében.

Bélu voltam, sziasztok!

Kurt Vonnegut a kedvenc szerzőim közé tartozik. Évekkel ezelőtt egy novella gyűjteményét olvastam el, egymás után többször is. Még nem értem a második kör végére, de már beszereztem még két kötetét. Dolgozott nagy és neves cégnél, harcolt a második világháborúban, családapa volt. Szerette a viccet, az őszinteséget, és ezekkel sokkolni a világot. Egyedi stílusa mindig érvényesül, legyen szó fikcióról vagy önéletrajzi ihletésű műről. És gyakran a kettő ötvözete is jelen van. A science fiction és a realizmus között bárhol mozoghat, de a legrosszabb helyzetben is jelen van a komikum, a szarkazmus, az irónia. Kurt Vonnegut 1922 november 11.-én született, 99 évvel ezelőtt.

Nagyjából egy évvel ezelőtt az egyik könyvét képregény formájába öntötték. Ez "Az ötös számú vágóhíd", ami - ha jól számolom - a hatodik regénye. Az a regény, ami végre elhozta számára az áttörést. Számos díjra jelölték, többet el is nyert, jól fogyott a könyv, végre révbe ért íróként. Pedig az előző kötetei is nagyon jók, de ez nyilván nem így működik. Meg az is biztos, hogy kicsit elfogult vagyok vele szemben. Már akkor terveztem a vásárlást, de valamiért elmaradt, viszont nem sokkal utána felröppent a hír, hogy érkezik a magyar nyelvű változata is. És valóban: pár héttel ezelőtt a Helikon kiadó piacra dobta ezt az adaptációt. És milyen jól tette! Pedig alapvetően félek az adaptációktól, ezt már többször elmondtam, leírtam. Bármennyire is rajong egy műért valaki, sosem azt látja benne, amit a szerző elképzelt, elmondott. Tegnap sikerült elolvasni, és azt mondom: ez most jól sikerült, nem kell aggódni! ;)

"Az ötös számú vágóhíd" egy olyan regény, amilyenről már tettem említést: önéletrajzi ihletésű, de science fiction elemekkel. A főszereplő nem maga a szerző, hanem Billy Pilgrim, aki a saját életén belül utazik az időben. Egyszer felnőtt, máskor gyerek, egyszer szerencsétlen senki, máskor hős. Nehéz eldönteni, hogy ez a valóság, valóban így történik, vagy csak Billy fejében van ez így. Lássuk be, utóbbira nagyobb az esély. Főleg úgy, hogy az időutazások akkor kezdődtek el, amikor Billy katonaként csöppent a második világháborúba. Pedig ő látszerész. Aztán a gyönyörű Drezdába, amit kicsivel később majdnem teljesen lebombáztak a feje fölül. Ja, és hadifogoly is volt, a lakcímük pedig viszonylag egyszerűen megjegyezhető: az ötös számú vágóhíd. Meg egy kis alien biznisz. Nos, ezek mind megtörténtek Kurt Vonneguttal. Kivéve az időutazás, meg az idegen lények által való elrablást, a Tralfamador bolygóra. Vagy ki tudja...

Ryan North nagyon jó adaptálta a szöveget. Nem egy szokásos (mondhatnám "cséhorváthos") vágás, a lényeget elkapni, rövidíteni, aztán majd lesz valami munka. Elhelyezi és bemutatja a szereplőket, sok esetben külön stripeket kapnak, amelyek a személyiségük lényegét adják át. A narrátor is jókor adja át az információkat, nem tolakodó, jó az arány. Terjedelméhez képest nagyon jól megőrizte a könyv szinte minden mozzanatát. Albert Monteys rajzai kicsit a régebbi amerikai stripek stílusában vannak, ami nagyon jól áll az egésznek. Kellőképpen laza és vicces tud lenni, érvényesül a karikatúra, amely a szereplők személyiségét és stílusát emeli ki. Ráadásul a színeket is fantasztikusan kezeli, az alkalomhoz, helyszínhez, korhoz és tulajdonképpen mindenhez másfajta tónusokat használt, nagyon sok pluszt ad az egészhez. Összességében azt tudom mondani a kötetre: nagyon jó! Ha valaki nem ismeri Vonnegut műveit, annak tökéletes belépő lehet ebbe a humorosan abszurd, de mégis valós világba. Rajongóknak pedig abszolút kötelező.

Sziasztok!

Az utóbbi időben rengeteg olyan poszt születik különböző csoportokban, hogy a Magyar Posta enyhén szólva furán viselkedik, amikor külföldi rendelések vámkezeléséről van szó. Hétköznapi Geekokként velünk is előfordul, hogy külföldről rendelünk egy-egy képregényt. Nyilván előfordulhat probléma más és más közegben is, sokan rendelnek különféle termékeket külföldről.

2021. július elsejétől elkezdődött a külföldi rendelések értékhatártól független vámkezelése. Korábban ugye értékhatártól függött, mik estek vámkezelés alá, volt olyanhoz is szerencsém. Írtak nekem egy levelet, bekérték a számlát, e-mailben elküldtem nekik, minden frankó volt, házhoz jött a csomag, mindenki boldog volt. Nos, a mai bejegyzést nem ez a pozitív életérzés inspirálta.

Rendeltem egy képregényt, külföldről. A tényálladékot tartalmazta a postának írt panaszlevelem, szóval álljon az itt teljes egészében:

„Tisztelt Magyar Posta!

Alulírott Dr. Gubán Béla az alábbi panasszal élek a Magyar Posta felé: A mellékelt képek alapján megállapítható, hogy 2021. augusztus 19. napján a bookdepository.com oldalról rendeltem egy könyvet, a címe Al’s Baby. A könyvért akkor az angol cégnek 5.792,-Ft-ot fizettem paypal használatával. A rendelésemet 2021. augusztus 25. napján adta postára a cég. A mai napon, azaz 2021. szeptember 30. napján vette át egy kollégám a csomagot, amiben a könyv volt. A postás utánvétre elkért 2.056,-Ft-ot, amit meglepetten fogadtam.

Az megállapítható, hogy a rendelésem postázása nem időszerű, de ezt a tényt még tudomásul is venném. Ami engem váratlanul ért, az az utánvét magas összege. Ugyanis az általam kifizetett összegnek a 35%-ának megfelelő adót számoltak fel a rendelésemre. Az, hogy ilyen magas adót számoltak fel visszavezethető arra, hogy tőlem semmilyen dokumentumot nem kértek el, ahogyan máskor egy rendes vámkezelés során el szoktak kérni.

Emellett felhívnám a figyelmet, mivel nem is tájékoztattak a fizetési kötelezettségemről, ezért elestem attól a választási lehetőségtől, hogy az olcsóbb online fizetési lehetőséget válasszam a vámkezelési díj megfizetésére.

Véleményem szerint a kiszabott adó teljesen jogszabályellenes. Felhívnám a T. Cím figyelmét, hogy a könyv áfája az Áfa tv. 82. § (2) bekezdése szerint, ami utal a 3. mellékletre, pontosan 5% mértékű adó, amennyiben ezt kiszámítjuk, a fizetendő Áfa összege 290,-Ft. Emellett az oldalukon megtalálható vámkezelési díjszabás szerint, amennyiben a 22 Eurós összeghatárt nem haladja meg a küldemény összege, online fizetés esetén 499,-Ft a vámkezelési díj. Tekintettel arra, hogy az Önök által megállapított adó/díj összege túlzott mértékű, ezért kérem a többlet összeget az xy számú bankszámlámra visszautalni.

 Tisztelettel: Dr. Gubán Béla"

A személyes adataimat kivettem, nehogy megkeressetek, és elnáspángoljatok. A levelem szerintem rendesen indokolt volt, próbáltam álláspontomat alátámasztani jogszabályhelyekkel, kedves voltam, bár nehezemre esett. Természetesen kaptam rá válaszlevelet is.

A két levelet felületesen elolvasva szerintem egyértelmű, hogy a postai ügyintéző egy "ctrl+c" és "ctrl+v" megoldással rendezte le a panaszomat, mivel a válaszlevélnek nincs semmi köze a panaszomban leírtakhoz. Ez egy ilyen általános megfogalmazású "kabbef@szom" levél, így nem fogadom el a választ természetesen, de ráhagyom a dolgot. Én nem is kommentálnám a továbbiakban, mindenki döntse el, hogy a Magyar Posta eljárása mennyire jogszerű, időszerű, megfelelő, fair.

Megjegyzésként hozzátenném még, hogy az eladó cég utóbb visszatérítette nekem a plusz költséget, teljesen korrektek voltak, viszont ettől a körülménytől a Postának nem lesz igaza. Szerintem. És akkor most jöjjön Tibor Úr története:

Én is rendeltem, külföldről, szintén bookdepository. Alapból a cég Egyesült Királyság, de mivel sok éve Amazon alá tartoznak, néha jöhet EU raktárról is. De nem voltam szerencsés. Rendelés után kb. három-négy héttel boríték a postaládában. A Magyar Posta kért dokumentumokat, amelyek alapján megejtik a mindenfélét. Lehet levélben is, online is, nyilván utóbbit választottam. Szépen fel is ment minden, és sok nap után láttam online, hogy kiszámítottak egy bizonyos összeget, teljesen más információk alapján. Pl. a feladónál egy utcanév szerepelt, mert azt nehéz megfejteni. Éreztem, hogy volt értelme előkutatni minden számlát, rendelési azonosítót, nyomtatni, aláírni, szkennelni, és a végén semmi sem került a papírba ezekről. Na, mindegy. Az oldalon ott volt: ÁFA 845 HUF, Postai szolgáltatási díj pedig 399. Tehát "Online fizetendő összeg 1244 HUF". Alatta kisebb betűkkel: Fizetendő összeg, amennyiben a küldemény átvételekor kíván fizetni: 1644 HUF. Na jó, kifizetem online, az olcsóbb, kényelmesebb. Gondoltam ezt aznap, másnap, következő héten, gondoltam ezt reggel, délben, este, de az online fizetés bizony sosem működött. Mérges lettem, de egye fene, akkor négyszázzal többe fog kerülni.

Teltek a napok, majd a hetek. Jött egy email a feladótól, hogy visszautalják a pénzt, mivel az áru visszakerült hozzájuk. Ez így teljesen rendben van. Egy csomót vártam, papíroztam (fölöslegesen), megint vártam, majd a csomagomat visszaküldték. Innen már csak csúnya szavakat tudnék mondani, szóval inkább megállok.

Al Bestardi mondhatni egy volt a sok maffiózó közül. De ezzel közel sem árulnánk el teljesen, hogy mégis milyen fickó ő. Al „a Szörny" Bestardi Don Luigi Sarcoma legjobb verőembere, egyben vejkója. A Donnak egy kívánsága van, hogy Al és Velma ajándékozzák meg egy kisunokával. Velma viszont nem akar gyereket. Ezért Al nehéz elhatározásra jut.

Al kihordja a saját gyerekét. Ő ugyanis a második férfi, aki vállalkozott az anyaságra. Ezzel viszont kihúzza a gyufát a Donnál.

Nem hiszitek el mi? Al egy műtéti beavatkozásnak hála alkalmassá válik a kis bébi kihordására.

Az Al's baby képregény John Wagner és Carlos Ezquerra közös alkotása, egy szatirikus scifi-szerű krimi, ami olyan humorú, mintha az Oscart néznéd. A képregény először a Judge Dredd Megazineban jelent meg, 1991-ben. Nekem a gyűjteményes kötete van meg.

A képregényben betekintést nyerhetünk a reggeli rosszullétekkel küzdő verőember mindennapjaiba. A humora zseniális, már említettem. Annyi biztos, hogy Al olyan menő, hogy még nagy pocakkal is simán kitárazza a chicago-i írógépet az ellenségein. Viszont a terhesség alatt nem ajánlatos golyót kapni, ahogyan egyébként sem nagyon.

Az első történetben Al terhesen egy bandaháborúba keveredik, ahol felesége Velma, ez a képeken látható dögös buksza tesz rendet. A második fejezetben a kicsi Al már maga robbantgat fel ellenséges bandatagokat, ugyanis a nagypapáját, Don Luigi Sarcomát egy merényletben majdnem elteszik láb alól, ami bosszúért kiált.

A Don egyébként a vén fószer, aki a takarítónőnek öltözött csajait hajkurássza a tolószékben.

Elborult egy cucc ez, angoltudás viszont kell azért hozzá, mert elég sok az elharapott szleng duma benne. Nagyon hangulatos az egész.

A rajzok néha olyanok, mintha Al inkább Dredd volna, Don Carlos kemény volt, ha a rajzokról volt szó.

Szóval... Olvasásra fel.

Bélu voltam, sziasztok!

Ma a konditeremben egy haverkomával beszélgettem, mikor a zasszony <3 rámírt, hogy „tudtad-é, hogy ma lenne 100 éves Charles Bronson. Kellene írni egy cikket nem?” Köszönöm az emlékeztetőt ezúton is, meg itt ül mellettem a drágám, szóval…

Ekkor elmondtam a 16 év körüli gyúrós kollégának, hogy izé, ma lenne 100 éves Charles Bronson. Válasza rövid volt, velős: „Azmegki?” - Szomorú lettem.

„Hátnemigazhogynemtudod?!?!négy4!?” – vontam kérdőre. Hát nem tudta. El kellett neki mesélnem.

Charles Bronson hatalmas sztár volt, és azért szeretem a filmjeit, mert apám a hazai premier idején (1974-ben) egymás után négyszer nézte meg a Volt egyszer egy Vadnyugatot, mert szerelmes lett Bronsonba, és ez a rajongása a mai napig nem csökkent, és átragasztotta rám is.

Ha valaki nem tudná, ki is volt Bronson bácsi, akkor csak a Volt egyszer egy Vadnyugatot (western), a Piszkos Tizenkettőt (háborús akció) és a Hét mesterlövészt (szintén western) tessék megnézni. Mind-mind másért szerethető, mindegyikben fantasztikus karakterekkel találkozhatunk. Ja és A Halál ötven órája, ami szintén egy háborús film. Felsorolni lehetetlen lenne az életművét.

Most tényleg maratont kell tartanom Bronson filmjeiből, mert meghoztam a kedvemet, csak azzal, ahogy ezeket a sorokat írom.

A filmtörténelem egyik legnagyobb alakja volt ő, aki borzasztó sanyarú sorsból verekedte fel magát, megjárta a második világháborút is, ahol sebesülésért kitüntetést kapott, és végül a filmszakmában helyezkedett el, egyszerű munkásként, csak hogy felfigyeljenek jellegzetes vonásaira, amik mindenkinél jobban felismerhetőbbé tették (apai ágon tatár származású volt).

Nem gondolnám, hogy nekem kellene lennem a wikipédiának, én csak szeretnék megemlékezni erről az emberről a születésnapján. Nyugodjék békében.

Tekintsetek be a galériába néhány képért erről a mesteri színészlegendáról!

Bélu voltam. Sziasztok!